Ugrás a tartalomhoz

Anxhela Peristeri

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anxhela Peristeri
Életrajzi adatok
BecenévAnxhela
Született1986március 24. (38 éves)
Korça,  Albánia
Származásalbán
Pályafutás
Aktív évek2001 - napjainkig
Hangszerénekhang
Tevékenységénekes
KiadókOnima
SablonWikidataSegítség

Anxhela Peristeri (Korça, 1986. március 24. –) albán énekesnő. Ő képviseli Albániát a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban, a Karma című dallal.[1]

Magánélete

[szerkesztés]

Anxhela 1986. március 24-én született ortodox keresztény családba Albániában.[2] A gimnázium elvégzése után családjával Görögországba költöztek, ahol albán származása miatt rasszizmus és diszkrimináció érte. 2001-ben indult a Miss Universe Albania címért.[3]

Zenei karrierje

[szerkesztés]

2001 decemberében részt vett volna a Festivali i Këngësban Vetëm ty të kam című dalával.[4] 2016-ban debütált a Kënga Magjike című albán zenei műsorban Genjeshtar című dalával, amellyel a második helyen végzett, majd 2017-ben sikerült megnyernie a dalversenyt E Çmendur dalával.[5]

2019-ben ismét indult a megmérettetésen és a harmadik helyet érte el Dikush i imi című dalával.[6] Májusban tagja volt az Eurovíziós Dalfesztivál albán szakmai zsűrijének.[7]

2020. október 28-án az RTSH bejelentette a 2020-as Festivali i Këngës résztvevőit, akik közt Anxhela is szerepelt Karma című dalával.[8] December 23-án megnyerte a zenei rendezvényt, ezzel elnyerte a jogot, hogy képviselje Albániát a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban.[9]

Diszkográfia

[szerkesztés]

Kislemezek

[szerkesztés]
  • Vetëm ty të kam (2001)
  • Genjeshtar (2016)
  • Qesh (2017)
  • I Joti (2017)
  • E Çmendur (2017)
  • Shpirti ma di (2018)
  • Pa Mua (2018)
  • Maraz (2019)
  • Shpirt I Bukur (2019)
  • Dikush I imi (2020)
  • Dashni (2020)
  • Lujta (2020)
  • Karma (2020)

Közreműködések

[szerkesztés]
  • Bye Bye (2015, Marcus Marchado)
  • Ska Si Ne (2015, Aurel, Blerina & Erik Lloshi)
  • Llokum (2016, Gold Ag & Labi)
  • Insanely in Love (2018, Kastriot Tusha)
  • Fiksim (2019, Gold Ag)
  • Ata (2020, Sinan Vllasaliu)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Anxhela Peristeri to represent Albania at Eurovision 2021! (angol nyelven). Eurovision.tv, 2020. december 23. (Hozzáférés: 2020. december 23.)
  2. Anxhela Peristerin | Top Awards | Top Channel. web.archive.org, 2020. december 25. [2020. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 23.)
  3. Anxhela Peristeri, Albana Osmani, Anjeza Maja dikur konkurrente nё Miss Albania, ja si dukeshin. web.archive.org, 2021. január 13. [2021. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 23.)
  4. Anxhela Peristeri :: Biografia. www.teksteshqip.com. (Hozzáférés: 2020. december 24.)
  5. “E çmendur”, kënga më e mirë për 2017-ën - Tv Klan. web.archive.org, 2020. október 28. [2020. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 24.)
  6. Eneda Tarifa, fituesja e Kënga Magjike - Tv Klan. web.archive.org, 2020. október 28. [2020. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 24.)
  7. Exclusive: These are the judges who will vote in Eurovision 2019! (angol nyelven). Eurovision.tv, 2019. április 30. (Hozzáférés: 2021. március 30.)
  8. Granger, Anthony: Albania: Festivali i Këngës 59 Participants Revealed (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. október 28. (Hozzáférés: 2020. december 23.)
  9. Herbert, Emily: Albania: Anxhela Peristeri To Eurovision 2021 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. december 23. (Hozzáférés: 2020. december 23.)