Ugrás a tartalomhoz

Antoninusi járvány

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A halál angyala kopog az ajtón a római járvány idején (Levasseur metszete Jules-Elie Delaunay eredeti képe nyomán)
A Római Birodalom 180 körül

Az antoninusi vagy galénoszi járvány, vagy másképp antoninusi pestis (Pestis Antonina), i. sz. 165 és 180 között dúlt a Római Birodalomban; ez volt a birodalom első igazi pandémiája. Általános vélekedés szerint a járványt feketehimlő okozta.[1]Korábban felmerült a kanyaró lehetősége is, de újabb vizsgálatok szerint a kanyaró vírusa csak később alakult ki.[2] Feltehetően a járvány okozta Marcus Aurelius társcsászárának, Lucius Verusnak 169-es halálát. Kettejüket korábban Antoninus Pius császár fogadta örökbe, így a pandémia családnevükről kapta az elnevezését.

Az ókori források egyetértenek abban, hogy a járvány azután jelent meg, hogy a rómaiak 165-166 telén kifosztották a mezopotámiai Szeleukeia városát, majd visszatértek Szíriába.[3] Ammianus Marcellinus leírja, hogy a betegség Galliában és a Rajna mentén állomásozó légiók körében is elterjedt. Eutropius szerint a birodalom lakosságának jelentős része elpusztult.[4] A kortárs Cassius Dio megírta, hogy kilenc évvel később újabb járvány sújtotta Rómát, ahol a megbetegedettek negyede, naponta kétezren haltak meg.[5] Az áldozatok számát 5-10 millióra, a birodalom lakosságának nagyjából 10%-ára teszik.[6][7] Különösen sokan estek áldozatul a városokban és a hadseregben.[8]

Az antoninusi járvány az ún. Pax Romana utolsó éveiben zajlott, amikor a Római Birodalom befolyásának, területi nagyságának, lakosságszámának csúcspontján volt. Egyes történészek szerint a pandémia hozzájárult a későbbi válságos idők eljöveteléhez.

Előzmények

[szerkesztés]

A járványok nem voltak ritkák az ókorban, de az antoninusi járvány volt a Római Birodalom első ismert pandémiája, amely az egész államot érintette. A betegség sok millió embert megfertőzött és túlterjedt a birodalom határain, talán egészen Kínáig is. Kitörése Marcus Aurelius filozófus-császár uralkodása alatt történt, amikor a birodalom még aranykorát élte, bár ennek hamarosan vége szakadt.[9] A birodalomnak ekkor becslések szerint 75 millió lakosa volt, itt élt az egész emberiség negyede; a későbbiekben a lélekszám már csak csökkent.[10]

A gazdaság virágzásának ellenére a körülmények ideálisak voltak egy általános járvány számára. A lakosság egészségi állapota sok kívánnivalót hagyott maga után. Mintegy 20%-uk – ókori mércével mérve igen sokan – lakott a városokban, melyek közül a legnagyobbnak, Rómának kb. egymillió lakosa lehetett. A városok azonban nem tudták fenntartani magukat, a halálozás mindig is felülmúlta a születéseket és folyamatos betelepülésre volt szükség a lakosság számának fenntartásához. A várható élettartam huszonvalahány év lehetett és a gyerekek fele meghalt mielőtt elérte volna a felnőttkort. A magas népsűrűség és a higiénia hiánya kedvező körülményeket teremtett a betegségeknek. Emellett a közlekedés mind szárazon, mind vízen akadálymentes volt Britanniától egészen Egyiptomig, megteremtve a járványok gyors terjedésének lehetőségét. A helyi epidémiák viszonylag gyakoriak voltak, i. e. 43 és i. sz. 148 között legalább kilencről tudunk. Még a gazdagok környezete sem volt egészségesnek mondható; például Marcus Aurelius tizennégy gyermeke közül csak ketten érték meg a felnőttkort.[11]

A megfelelő táplálkozásra (vagy hiányára) és a betegségek gyakoriságára utalhat a lakosság átlagos magassága. Sok ezer csontváz megmérése alapján megállapítható, hogy a római kori emberek átlagmagassága kisebb volt, mint a korai itáliai vagy a középkori embereké. Nem ez volt az első eset a történelemben, hogy a társadalmi fejlettség egészségügyi hátulütőkkel járt.[12]

A járvány lefolyása

[szerkesztés]

A korabeli általános vélekedés szerint a járványt az okozta, hogy a római katonák megszentségtelenítettek egy templomot az Eufrátesz partján fekvő Szeleukeia városában, amely akkor a Pártus Birodalomhoz tartozott. Az első ismert megbetegedés a szmirnai szónokot, Aelius Aristidest érintette, aki ebbe majdnem belehalt. A következő évben a járvány elérte Rómát, 172-re pedig a birodalom szinte minden szögletét. A dunai limesen áttörő germán és szarmata hadakkal harcoló római hadsereg emiatt is súlyos veszteséget szenvedett, 169 januárjában pedig Marcus Aurelius társuralkodóját, Lucius Verust is elvitte a betegség.[13][14]

A pandémia egészen 180-ig tombolt. Kilenc évvel később, 189-ben újabb járvány tört ki Rómában (kórokozója ennek sem ismert, lehetett ugyanaz, de egészen más is). A megbetegedettek negyede, naponta kétezer ember vesztette életét ekkor a városban. Nem tudjuk, hogy Rómán kívül más régiókat is érintett-e ez az epidémia.[15]

Kórokozó

[szerkesztés]
Orvoscsoport a 6. századi Vienna Dioscurides-ben: felül középen Galénosz látható

A pandémia kezdetén Galénosz, a híres görög orvos Rómából hazatért szülővárosába, a kis-ázsiai Pergamonba. A betegség itáliai terjedésével 168-ban a két császár visszahívta Rómába, majd a barbárok elleni háború főhadiszállására, Aquileiába irányították. Itt 168/169 telén tanúja volt a legionáriusok között pusztító járványnak. Galénosz Methodus Medendi ("A kezelés módszere") c. könyvében és más műveiben is leírta itteni megfigyeléseit. Ezek szerint a betegség sokáig tartott, tünetei között volt a láz, a hasmenés, a torokgyulladás. A kilencedik nap környékén a bőrön kiütések (esetenként gennyes kiütések) jelentkeztek. Leírása alapján nem lehet egyértelműen diagnosztizálni a betegséget, de általában úgy vélik, hogy az feketehimlő lehetett, még ha Galénosz megfigyelései nem is illenek teljesen erre a fertőzésre.[16][17] A gyors terjedés és a magas halálozás arra utal, hogy a lakosság korábban nem találkozott a fertőzéssel és nem volt immunitása ellene. Korábban felmerült a kanyaró lehetősége is, de újabb molekuláris genetikai vizsgálatok szerint annak kórokozója csak 1000 körül alakult ki.[18]

Hatása

[szerkesztés]

A járvány hatását illetően eltér a történészek véleménye. Egyesek szerint a pandémiával kezdődött a Római Birodalom hanyatlása, mások szerint viszont csak egy kisebb jelentőségű esemény volt, amelyet Galénosznak köszönhetően jól ismerünk, de nem különbözött lényegesen a birodalom egyes részeit sújtó járványoktól. Az áldozatok számát illetően eltérőek a becslések a birodalom lakosságának 2%-tól egészen a 33%-ig; 1,5-25 millió között. Leginkább a 10%-os, 7,5 millió áldozatot jelentő érték az elfogadott. A betegség halálozási rátáját a magas népsűrűségű városokban és a hadseregben 15%-ra teszik. Ha a kórokozó valóban a feketehimlő vírusa volt, amely az esetek negyedében öli meg a fertőzöttet, akkor eszerint a lakosság további 30%-a elkapta és túlélte a betegséget.[19][11]

Marcus Aurelius markomannok fölött aratott győzelmének emlékre vert pénzérme

A járvány igen súlyosan érintette a hadsereget, amelynek létszáma egyes ókori szerzők szerint "majdnem a pusztulásig csökkent."[20] Róma ekkor a dunai germán törzsek és az alföldi jazigok betörései ellen harcolt. A barbárok feldúlták a határprovinciákat: Noricumot, Pannoniát, Moesiát és Daciát, sőt egészen az itáliai Aquileiáig jutottak. Marcus Aurelius kénytelen volt "gladiátorok, rabszolgák és banditák" közül toborozni újabb katonákat. Két évnyi késedelem után a rómaiak 169-ben indítottak ellentámadást és 171-re kiűzték a barbárokat. A törzsek megregulázása és az utóharcok egészen 180ig eltartottak, amikor Marcus Aurelius is meghalt, nem kizárt, hogy a járvány következtében. A fertőzés nem kímélte a germánokat sem.[21]

A kínai kapcsolat

[szerkesztés]

A szóban forgó időszakban (Huan és Ling császárok idejében) Kínában is rendszeresek voltak a járványok, például 151-ben, 161-ben, 171-ben, 173-ban, 179-ben, 182-ben és 185-ben is jegyeztek fel lokális endémiákat.[22] A gyakori betegségek vezethettek a csodás gyógyításairól elhíresült Csang Csüe széleskörű népszerűségéhez, aki aztán 184-ben elindította a katasztrofális kimenetelű sárga turbánosok felkelését.[23] Az antoninusi járvány kitörése gyanúsan egybeesik a római-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének időpontjával, ugyanis 166-ban első ízben érkezett római követség a tengeren Kínába és ajándékokat adtak át Huan császárnak egy bizonyos "Andun" császár nevében (ez alapján nem azonosítható, hogy Antoninus Piusról vagy az őt követő, szintén Antoninus családnevű Marcus Aureliusról van-e szó).[24][25][26]

Bár a fertőzés átterjedése nem bizonyítható egyik irányban sem, a pandémia súlyosan visszavetette a római kereskedelmet az Indiai-óceánon és erősen csökkent a római eredetű árucikkek száma Délkelet-Ázsiában is.[27] Teljesen azonban nem állt le, a rómaiak, majd Bizánc még évszázadokig importált selymet és fűszereket a keleti tengereken keresztül, míg Egyiptomot el nem foglalták a muszlimok.[28][29]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ A Global Antiquity, 500 BC-AD 542. Cambridge Core . Cambridget Core. [2021. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 12.).
  2. ↑ (2010) „Origin of the Measles Virus: Divergence from Rinderpest Virus Between the 11th and 12th Centuries”. Virology Journal 7, 52–55. o. DOI:10.1186/1743-422X-7-52. PMID 20202190. PMC 2838858. 
  3. ↑ Sicker, Martin. The Struggle over the Euphrates Frontier, The Pre-Islamic Middle East. Greenwood, 169. o. (2000). ISBN 0-275-96890-1 
  4. ↑ Eutropius XXXI, 6.24.
  5. ↑ Dio Cassius, LXXII 14.3–4;
  6. ↑ Reactions to Plague in the Ancient & Medieval World. World History Encyclopedia . [2021. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
  7. ↑ „Past pandemics that ravaged Europe”, BBC News, 2005. november 7.. [2017. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. november 5.) 
  8. ↑ Smith, Christine A. (1996). „Plague in the Ancient World”. The Student Historical Journal. (Hozzáférés: 2008. november 5.) 
  9. ↑ How Did the Golden Age of Rome End. The Great Courses Daily . The Great Courses. [2021. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 10.)
  10. ↑ The Fate of Rome. Princeton, NJ: Princeton University Press, 10, 30–31, 67–68. o. (2017. november 5.). ISBN 9780691166834 
  11. ↑ a b Harper 2017.
  12. ↑ (2005. április 1.) „The biological standard of living in Europe during the last two millennia”. European Review of Economic History 9 (1), 61–95. o. DOI:10.1017/S1361491604001388. JSTOR 41378413. 
  13. ↑ Lucius Verus. World History Encyclopedia . [2021. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 12.)
  14. ↑ Harper & 2017 pages 63-64, 99-101, 117.
  15. ↑ R. J. Littman: Galen and the Antonine Plague. The American Journal of Philology 1973 Vol 94 issue 3 p243
  16. ↑ McLynn, Frank, Marcus Aurelius, Warrior, Philosopher, Emperor, Vintage Books, London, 2009.
  17. ↑ (2018. december 13.) „Galen and the Plague” (angol nyelven). Galen's Treatise Περὶ Ἀλυπίας (De indolentia) in Context, 219–244. o. DOI:10.1163/9789004383302_011. (Hozzáférés: 2021. június 24.) 
  18. ↑ "Origin of measles virus: divergence from rinderpest virus between the 11th and 12th centuries.", Virol. J. 7 (52): 52, 2010, DOI 10.1186/1743-422X-7-52
  19. ↑ Littman 1973.
  20. ↑ The impact of the Antonine plague. Cambridge Core . Cambridge University. [2021. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
  21. ↑ Marcomannic Wars and Antonine Plague. Research Gate . [2021. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
  22. ↑ de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, p. 514, ISBN 978-90-04-15605-0.
  23. ↑ de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, pp. 514–515, ISBN 978-90-04-15605-0.
  24. ↑ de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, p. 600, ISBN 978-90-04-15605-0.
  25. ↑ Pulleyblank, Edwin G. (1999). „The Roman Empire as Known to Han China”. Journal of the American Oriental Society 119 (1), 71–79. o. DOI:10.2307/605541. JSTOR 605541. 
  26. ↑ See also: Hill, John E. (2009). Through the Jade Gate to Rome: A Study of the Silk Routes during the Later Han Dynasty, First to Second Centuries CE. BookSurge. ISBN 978-1-4392-2134-1, p. 27.
  27. ↑ Raoul McLaughlin (2010), Rome and the Distant East: Trade Routes to the Ancient Lands of Arabia, India, and China, London & New York: Continuum, ISBN 978-1847252357, pp. 59–60.
  28. ↑ Yule, Henry (1915). Henri Cordier (ed.), Cathay and the Way Thither: Being a Collection of Medieval Notices of China, Vol I: Preliminary Essay on the Intercourse Between China and the Western Nations Previous to the Discovery of the Cape Route. London: Hakluyt Society, p. 25. Accessed 21 September 2016.
  29. ↑ William H. Schoff: 'The Periplus of the Erythraean Sea: Travel and Trade in the Indian Ocean by a Merchant of the First Century' in The Voyage around the Erythraean Sea. Depts.washington.edu . University of Washington, 2004 [2011. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 21.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Antonine Plague című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Bruun, Christer, "The Antonine Plague and the 'Third-Century Crisis'," in Olivier Hekster, Gerda de Kleijn, Danielle Slootjes (ed.), Crises and the Roman Empire: Proceedings of the Seventh Workshop of the International Network Impact of Empire, Nijmegen, June 20–24, 2006. Leiden/Boston: Brill, 2007 (Impact of Empire, 7), 201–218.
  • Gilliam, J. F. "The Plague under Marcus Aurelius". American Journal of Philology 82.3 (July 1961), pp. 225–251.
  • Hill, John E. (2009). Through the Jade Gate to Rome: A Study of the Silk Routes during the Later Han Dynasty, First to Second Centuries CE. BookSurge. ISBN 978-1-4392-2134-1.
  • Littman, R.J. and Littman, M.L. "Galen and the Antonine Plague". American Journal of Philology, Vol. 94, No. 3 (Autumn, 1973), pp. 243–255.
  • Marcus Aurelius. Meditations IX.2. Translation and Introduction by Maxwell Staniforth, Penguin, New York, 1981.
  • McNeill, William H. Plagues and Peoples. Bantam Doubleday Dell Publishing Group, Inc., New York, 1976. ISBN 0-385-12122-9.* Pulleyblank, Edwin G. "The Roman Empire as Known to Han China", Journal of the American Oriental Society, Vol. 119, (1999), pp. 71–79
  • de Crespigny, Rafe. (2007). A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD). Leiden: Koninklijke Brill, pp. 514–515, ISBN 978-90-04-15605-0.
  • Zinsser, Hans. Rats, Lice and History: A Chronicle of Disease, Plagues, and Pestilence (1935). Reprinted by Black Dog & Leventhal Publishers, Inc. in 1996. ISBN 1-884822-47-9.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Antoninusi_járvány&oldid=26819869”