Ugrás a tartalomhoz

Anna Amália braunschweig–wolfenbütteli hercegnő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Károly Ágost

Szász–Weimar–Eisenach regénse
Uralkodási ideje
1759. augusztus 30. 1775. szeptember 3.
ElődjeII. Ernő Ágost szász–weimar–eisenachi nagyherceg(wd)
UtódjaKároly Ágost szász–weimar–eisenachi nagyherceg
UralkodóházBraunschweig-Bevern
Született1739. október 24.[1][2][3][4][5]
Wolfenbüttel[6][7]
Elhunyt1807. április 10. (67 évesen)[1][2][3][4][5]
Weimar[8][7]
NyughelyeSt. Peter und Paul
ÉdesapjaI. Károly braunschweig–wolfenbütteli fejedelem
ÉdesanyjaFilippa Sarolta porosz királyi hercegnő
Testvére(i)
  • Leopold of Brunswick-Wolfenbüttel
  • II. Károly braunschweig–wolfenbütteli fejedelem
  • Frederick Augustus, Prince of Brunswick-Wolfenbüttel-Oels
  • Albrecht Heinrich von Braunschweig
  • Wilhelm Adolf von Braunschweig-Wolfenbüttel
  • Zsófia Karolina Mária braunschweig–wolfenbütteli hercegné
  • Elisabeth Christine of Brunswick-Wolfenbüttel, Crown Princess of Prussia
  • Auguste Dorothea von Braunschweig-Wolfenbüttel (1749–1810)
HázastársaII. Ernő Ágost szász–weimar–eisenachi herceg
Gyermekei
A Wikimédia Commons tartalmaz Károly Ágost témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Anna Amália braunschweig–wolfenbütteli hercegnő, férjezett Anna Amália szász–weimar–eisenachi hercegné (németül: Prinzessin Anna Amalia von Braunschweig-Wolfenbüttel, Herzogin von Sachsen-Weimar-Eisenach; Wolfenbüttel, 1739. október 24.Weimar, 1807. április 10.) német régensnő, mecénás és zeneszerző.

Életpályája

[szerkesztés]

A tizenhat éves hercegnőt 1756. március 16-án feleségül vette a 18-éves II. Ernő Ágost szász–weimar–eisenachi herceg. 1757. szeptember 3-án, nem sokkal 18. születésnapja előtt teljesítette a legfontosabb dinasztikus elvárást, amikor megszületett Károly Ágost örökös herceg. Második fia, Friedrich Ferdinand Constantin, férje korai halála után (1758. május 28.) született.

Károly Ágost kisebbsége idején figyelemre méltó körültekintéssel intézte a hercegség ügyeit, erőforrásait erősítve, helyzetét a hétéves háború zűrzavara ellenére javítva. 1772-ben Christoph Martin Wieland költőt hozta be a hercegtanítók csoportjába. Az udvari körök ellenállása ellenére 1775-ben Goethét Weimarba hívta.[9]

1788 és 1790 között Rómában (a Villa Maltában) és Nápolyban töltötte, ami nagyon szokatlan volt egy özvegy protestáns hercegnőtől.

Anna Amalia 1807. április 10-én bekövetkezett haláláig özvegyen maradt. Anna Amáliát saját kérésére a weimari városi templomban temették el. A korábbi hercegekkel ellentétben nem helyezték át a fia által rendelt és 1828-ban elkészült hercegi kriptába.

Anna Amália Hercegnő Könyvtár (Herzogin Anna Amalia Bibliothek)

[szerkesztés]

A Hercegi Könyvtár 1691-ben Vilmos Ernő szász–weimari herceg(wd) alapította Weimarban. 1991-ben a tercentenárium alkalmából Anna Amalia hercegnőről nevezték el, aki a legnagyobb támogatója volt. 2004. szeptember 2-án este a főépület tetején tűz ütött ki, amit a tűzoltóságnak sikerült megállítania a Rokokóterem második emeletén. A tűzvész során mintegy 28 000 könyvet sikerült kimenteni az épületből, köztük az 1534-ből származó Luther Bibliát. 50 000 kötet és 35 festmény a 16-18. századból teljesen elveszett. Körülbelül 62 000 kötet sérült meg, néhányuk súlyosan, tűz és oltóvíz következtében. A könyvekben keletkezett anyagi kárt 67 millió euróra becsülték.[10]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Carolin Philipps Anna Amalia von Weimar, Regentin, Künstlerin und Freundin Goethes, München 2019, ISBN 978-3-492-31055-0
  • Carl v. Beaulieu-Marconnay: Anna Amalia, Karl August und der Minister von Fritsch. Beitrag zur deutschen Cultur- und Literaturgeschichte des 18. Jahrhunderts. Weimar 1874.
  • Joachim Berger (szerk.): Der ‚Musenhof’ Anna Amalias. Geselligkeit, Mäzenatentum und Kunstliebhaberei im klassischen Weimar. Köln 2001.
  • Joachim Berger: Anna Amalia von Sachsen-Weimar-Eisenach (1739–1807). Denk- und Handlungsräume einer 'aufgeklärten' Herzogin. Heidelberg 2003, ISBN 3-8253-1516-9 (Rezension)
  • Joachim Berger: Repräsentationsstrategien deutscher Fürstinnen in der Spätaufklärung. In: Das Achtzehnte Jahrhundert. 28. kötet, Nr. 2, 2004, 273–292. oldal
  • Joachim Berger, Leonie Berger: Anna Amalia von Weimar. Eine Biographie. München 2006, ISBN 3-406-54967-5
  • Wilhelm Bode Amalie, Herzogin von Weimar. 1. kötet: Das vorgoethische Weimar. 2. kötet: Der Musenhof der Herzogin Amalie. 3. kötet: Ein Lebensabend im Künstlerkreise. Berlin 1908.
  • Wilhelm Bode: Der weimarische Musenhof 1756–1781. Berlin 1917.
  • Georg Bollenbeck: Weimar. In: Etienne François, Hagen Schulze (szerk.): Deutsche Erinnerungsorte. 1. kötet, München 2001, 207–224. oldal
  • Friederike Bornhak: Anna Amalia, Herzogin von Sachsen-Weimar-Eisenach, die Begründerin der klassischen Zeit Weimars. Nebst Anhang: Briefwechsel Anna Amalias mit Friedrich dem Großen. Berlin 1892.
  • Carl August Hugo Burkhardt: Amalia. In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB).  1. kötet, Duncker & Humblot, Leipzig 1875,  386 f. oldal (németül)
  • Gabriele Busch-Salmen, Walter Salmen, Christoph Michel: Der Weimarer Musenhof. Dichtung – Musik und Tanz – Gartenkunst – Geselligkeit – Malerei. Stuttgart 1998.
  • Georg von Dadelsen: Anna Amalia. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). 1. kötet, Duncker & Humblot, Berlin 1953, ISBN 3-428-00182-6, 302–303. oldal (Digitalisat).
  • Sandra Dreise-Beckmann: Herzogin Anna Amalia von Sachsen-Weimar-Eisenach (1739–1807). Musikliebhaberin und Mäzenin. Schneverdingen 2004.
  • Ereignis Weimar. Anna Amalia, Carl August und das Entstehen der Klassik 1757–1807. Ausstellungskatalog. Leipzig 2007.
  • Ettore Ghibellino: J. W. Goethe und Anna Amalia – eine verbotene Liebe? Weimar 2007, ISBN 978-3-936177-88-6
  • Klaus Günzel: Das Weimarer Fürstenhaus Piper, München, 2004, ISBN 3-492-23684-7, 29–58. oldal
  • Gabriele Henkel, Wulf Otte (szerk.): Herzogin Anna Amalia – Braunschweig und Weimar. Stationen eines Frauenlebens im 18. Jahrhundert. Ausstellungskatalog. Braunschweig 1995.
  • Michael Knoche (szerk.): Herzogin Anna Amalia Bibliothek – Kulturgeschichte einer Sammlung. München 1999.
  • Regina-Bianca Kubitscheck: Anna Amalia von Braunschweig-Wolfenbüttel. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL). 29. kötet, Bautz, Nordhausen 2008, ISBN 978-3-88309-452-6, 78–86. h.
  • Veit Noll: Goethe im Wahnsinn der Liebe. Oder: Liebe kontra Recht und Moral. Goethes Frevel einer Entführung von ‚Iphigenie‘ mit Blick auf August von Einsiedel und Emilie von Werthern. In: Veit Noll: Zwei Teilnehmende des Weimarer Kulturkreises um Anna Amalia und Goethe in der Zeit von 1775–1785. Aufsätze mit Bezug auf Johann August von Einsiedel (1754–1837) und Emilie von Werthern (1757–1844) zu Goethe und Anna Amalia. Verlag Egon Wogel, Salzwedel 2009, 25–168. oldal
  • Veit Noll: Goethe im Wahnsinn der Liebe II. 1. kötet: Die Flucht 1786. Forschungsverlag Salzwedel, 2014, {{ISBN|978-3-9816669-2-2.} 2. kötet: „Tassos“ Botschaft. Forschungsverlag Salzwedel, 2016, ISBN 978-3-9816669-4-6
  • Paul Raabe (szerk.): Wolfenbütteler Beiträge. Aus den Schätzen der Herzog August Bibliothek. 9. kötet, Wiesbaden 1994.
  • Ursula Salentin: Anna Amalia: Wegbereiterin der Weimarer Klassik. Köln 1996.
  • Heide Schulz: Weimars schönster Stern. Anna Amalia von Sachsen-Weimar u. Eisenach. Quellentexte zum Entstehen einer Ikone (= Ereignis Weimar-Jena. Kultur um 1800 Ästhetische Forschungen. 30. kötet). Heidelberg 2011, ISBN 978-3-8253-5887-7 (Rezensionen)
  • Gerhard Schuster, Caroline Gille (szerk.): Wiederholte Spiegelungen. Weimarer Klassik 1758–1832. Ständige Ausstellung des Goethe-Nationalmuseums. München 1999.
  • Hellmut Th. Seemann (szerk.): Anna Amalia, Carl August und das Ereignis Weimar (= Jahrbuch der Klassik Stiftung Weimar. 2007). Göttingen 2007.
  • Anette Seemann: Anna Amalia. Herzogin von Weimar. Insel, Frankfurt am Main 2007, ISBN 978-3-458-17345-8
  • Marcus Ventzke (szerk.): Hofkultur und aufklärerische Reformen in Thüringen. Die Bedeutung des Hofes im späten 18. Jahrhundert. Köln u. a. 2002.
  • Marcus Ventzke: Das Herzogtum Sachsen-Weimar-Eisenach 1775–1783. Ein Modellfall aufgeklärter Herrschaft? Köln 2004.
  • Wilhelm Wachsmuth: Weimars Musenhof in den Jahren 1772–1807. Historische Skizze. Berlin 1844. (Neudruck: Bad Neustadt/Saale 1982)
  • Paul Weizsäcker: Anna Amalia, Herzogin von Sachsen-Weimar-Eisenach, die Begründerin des Weimarischen Musenhofes. Hamburg 1892.
  • Christiane Weber: Anna Amalia – Mäzenin von Kultur und Wissenschaft. Weimarer Taschenbuch Verlag, Weimar 2008, ISBN 978-3-939964-04-9
  • Emmy Wolff: Die Frauen von Weimar und ihr Schrifttum. Der 1. Kreis: Anna Amalia und das Tiefurter Journal. In: Emmy Wolff (szerk.): Frauengenerationen in Bildern. Herbig, Berlin 1928, 35–39. oldal

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b The Peerage (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b FemBio database (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  7. a b WeChangEd
  8. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  9. Effi Biedrzynski: Goethes Weimar. Das Lexikon der Personen und Schauplätze. Artemis & Winkler, München/Zürich 1992, ISBN 3-7608-1064-0, 337. oldal
  10. Michael Knoche: Die Bibliothek brennt. Göttingen 2006, 84–86. oldal

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Anna Amalia von Braunschweig-Wolfenbüttel című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Duchess Anna Amalia of Brunswick-Wolfenbüttel című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.