Ugrás a tartalomhoz

Amőboid mozgás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A ráksejtek amőboid mozgással vándorolnak a szervezetben[1][2]

Az amőboid mozgás vagy állábas mozgás[3] jellemzően az amőbák és bizonyos fagocitáló sejtek által végzett citoplazmaáramlással történő aktív helyváltoztatási forma, mely alakváltozással jár együtt.[4]

Típusai

[szerkesztés]

Az állábakkal való helyváltoztatásnak két módja van. Az úgynevezett áramlási típus esetében a citoplazma beömlik a lebenybe, és ennek következtében a sejt más részeiből elfogy a citoplazma. A másik esetben a kinyújtott állábak megtapadnak az aljzaton, majd megrövidülve maguk után húzzák a sejt többi részét. Ezt lépegető típusnak nevezzük.

Amőbáknál

[szerkesztés]

Néhány gömb formájú amőba esetében a helyváltoztatás úgy történik, hogy környezeti hatásokra a sejtplazma egyik oldalán csökken a felületi feszültség, és a plazma a belső nyomás hatására a legkisebb ellenállás irányába áramlik. Szinte az összes gyökérlábúnál (valamint néhány ostoros moszatnál) a kisebb felületi feszültségű helyeken kiáramlik a sejtből egy kevés citoplazma, és addig duzzad, amíg a sejtben kiegyenlítődnek a feszültségi viszonyok. E képződményeket állábaknak (pseudopodium) nevezzük. A limax formájú amőbák[m 1] csoportjába tartozó, szabadon élő fajok másodpercenként 1 μm-t tesznek meg, ami azt jelenti, hogy egy 1 mm-es út megtételéhez kb. 17 percre van szükségük. A bélben élő bélamőbák 37 °C-os hőmérsékleten másodpercenkénti 30-50 μm-es sebességgel haladnak, tehát 15 perc alatt akár 27–45 mm-t is megtehetnek.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Nagyjából hengeres alakú, meztelencsigára hasonlító amőbaforma.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Amoeboid movement - Definition and Examples - Biology Online Dictionary (amerikai angol nyelven). Biology Articles, Tutorials & Dictionary Online, 2019. október 7. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
  2. Az amőboid mozgás (magyar nyelven). hu.Alegsaonline.com, 2022. április 5. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
  3. Amőboid mozgás. idegen-szavak-szotara.hu. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
  4. Amőboid mozgás – videódemonstráció. Medical Online. (Hozzáférés: 2023. február 21.)

Források

[szerkesztés]
  • Uránia Állatvilág: Alsóbbrendű állatok (Gondolat Kiadó)
Commons:Category:Amoeboid movement
A Wikimédia Commons tartalmaz Amöboid mozgás témájú médiaállományokat.