Albán népi iszopolifónia
| Albán népi iszopolifónia | |||
| |||
 | |||
| Skrapari albán férfiak énekegyüttese | |||
| Adatok | |||
| Ország | Albánia | ||
| Felvétel éve | 2008 | ||
| UNESCO azonosító | |||
Az albán népi iszopolifónia[1] az albánok körében népszerű hagyományos zenei szerkesztés- és előadásmód, amely különösen a dél-albániai toszkok és labok körében elterjedt. A Nyugat-Balkán nagy területein elterjedt többszólamú énekes hagyományok köréből a sajátos és erőteljes burdonkíséret emeli ki, egyúttal teszi hangzását archaikussá.
Eredete és táji változatai
[szerkesztés]Az albán népzenekutatás ősi örökségként tartja számon a többszólamúságot, mint amely az ókorban az illírek által lakott területek nagy részén fennmaradt, Boszniától Montenegrón át Albániáig.[2] Más elméletek szerint eredete a többszólamú bizánci egyházi énekek előadásában elkülönülő zümmögőkórusra, az iszonra (görög ίσον) megy vissza.[1] Az albán polifóniát a nyugat-balkáni többszólamúének-hagyomány köréből a burdonkíséret mellett az erős epikai jelleg emeli ki, amennyiben a szöveg gyakran a múlt hősies és hazafias mozzanatait eleveníti fel.[3]
A polifon szerkesztési formák változatosak az albánok lakta területeken, többféle zenei előadásmódhoz kapcsolódhatnak, a hangszeres kíséret nélküli énekléstől a pusztán instrumentális muzsikáig. Formailag kettő-négy szólamra fűzik fel a dallamot, amit az iszopolifon formákban burdonkíséret egészít ki.[4] Egyes kétszólamú előadásmódok az északalbán (geg) területeken, különösen Koszovó és Észak-Macedónia albánok lakta vidékein is dívnak. A többszólamúság az Ohridi-tó vidéki albánság köréből is ismert, ahol gyakran zenei kísérettel adják elő dalaikat.[5] Az albán polifónia két kiemelkedően jelentős táji változata azonban elsősorban a toszk és a lab többszólamú éneklésmód. A toszk polifónia területe a Shkumbin és a Vjosa völgyei között húzódik, míg a szinte kizárólag hangszeres kíséret nélküli lab polifónia a Vjosa völgyétől nyugatra – Vlora, Tepelena, Gjirokastra, Saranda körzetében – terjedt el.[6] E nagyobb zenei dialektusok rendkívül gazdagok helyi változatokban, a legtöbb dél-albániai kistáj kialakította sajátos stílusú és előadásmódú többszólamúének-repertoárját, amit ezek nevében is tükröztetnek: a myzeqarçe Myzeqeja, a vlonjaçe Vlora, a dukaçe Dukat, a skraparlliçe Skrapar, a gjirokastriçe Gjirokastra, a kolonjarçe Kolonja polifon zenei hagyományait jelző köznevek stb.[7]
Előadásmódja
[szerkesztés]Hagyományosan évszázadok óta csak férfiak vagy csak nők adják elő a polifon dalokat, ami hozzájárult a sajátosan férfi és női énektípusok, előadói stílusok kialakulásához is: nők siratóénekei, férfiak esküvői alkalmi énekei vagy az idős gjirokastraiak pleqërishte (’öregek módjára’) előadott halk dalai. A 20. századtól a vegyes összetételű előadások is egyre gyakoribbak, bár a toszk polifónia területén erősebben tartja magát az elkülönülten éneklő nemek hagyománya.[8] Az énekesek száma soha nem kevesebb háromnál, de miután legáltalánosabban a burdonkíséret mellett három szólamot kell az énekeseknek megszólaltatniuk, ritkán énekelnek ötnél kevesebben.[9]
A dalok előadása során az előénekes által megkezdett dallamra a második szólam ellendallama válaszol egy nagyszekunddal vagy egy kisterccel, a harmadik szólam pedig egy kvarttal mélyebben.[10] Mindegyik szólam énekesének külön megnevezése is van: az előénekes a marrës (’felvevő, megragadó’), a második szólamot toszk földön a mbajtës (’megtartó’) vagy prejtës (’mellészegődő’), a laboknál a kthyes (’visszaküldő, visszafordító’) szolgáltatja, míg a harmadik szólamot a hedhës néven ismert kórustagok viszik.[11] Az iszopolifon előadás esetén ezt a háromszólamú melódiát egészíti ki a kórus burdonkísérete, ami nem más, mint többnyire az e vagy i magánhangzót azonos hangmagasságban és hangszínben – lényegében egyetlen hangot – folyamatosan kitartó kíséret, amely az énekdarab végére, különösen toszk férfi dalok esetében változatlan intenzitással, de egy kvarttal lejjebb csúszva az o magánhangzó kitartásába fordul át. A hangmagasság az előénekes által a dallam legelején hosszan megadott támasztóhanghoz alkalmazkodik, és valamennyi szólamnak egyfajta modális igazodási pontként szolgál az éneklés folyamán. Lab területen előfordul, hogy a burdon nem kitartja az alaphangot, hanem az énekelt szöveg prozódiáját követi le ütemes kiéneklésével. Hangképzés szempontjából a burdonkíséret tagjai csaknem zárt szájjal, orr- és szájüregükben rezonáltatják az így kiadott nazális hangot.[12] A burdon ereje elsődleges szempontú a többszólamú énekek előadása során, egy albán szólás szerint olyan tömörnek kell lennie, amelyen még a puskagolyó sem hatol át.[13]
Továbbélése
[szerkesztés]A turizmus felélénkülésével egyre több dél-albániai énekcsoport tartja fenn a polifon énekhagyományt, e tekintetben több együttesével Vlora játssza a legnagyobb szerepet a népi többszólamúság folklorizmusában.[14] A modern művészeti törekvésekben szintén megjelennek ezek az ősi hagyományok; ebben Ardit Gjebrea albán zenész jár az élen, aki délalbán polifon dallamok és modern popzenei megoldások ötvözésével kísérletezve írta több művét.[15] 2008 óta Albánia az albán népi iszopolifóniával képviselteti magát az UNESCO szellemi kulturális örökségi listáján.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Gyakori írásmódja izopolifónia, etimológiailag azonban nem az ’azonos’ jelentésű ógörög ἴσος szóra vezethető vissza, amely a magyarban összetételek izo- előtagjaként ismert, hanem a bizánci egyházi énekművészetből ismert, kórust jelölő középgörög ίσον szóra.
- ↑ Kruta 1981 :46–47.; Wilkes 1992 :271.
- ↑ Kruta 1981 :47.; Elsie 2010 :316.
- ↑ Kruta 1981 :45.
- ↑ Kruta 1981 :46., 48.
- ↑ Kruta 1981 :45–46., 48.
- ↑ Kruta 1981 :51–52.; Elsie 2010 :361–362.
- ↑ Kruta 1981 :49.; Elsie 2010 :361.
- ↑ Kurta 1981 :49.
- ↑ Kruta 1981 :48–49.
- ↑ Kruta 1981 :51.; Elsie 2010 :361.
- ↑ Kruta 1981 :56–57.
- ↑ Elsie 2010 :361.
- ↑ Elsie 2010 :316.
- ↑ Elsie 2010 :163.
Források
[szerkesztés]- ↑ Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886
- ↑ Kruta 1981: Beniamin Kruta: Aperçus de la polyphonie albanaise et rapports de genèse. Culture Populaire Albanaise, I. évf. (1981) 45–75. o.
- ↑ Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford; Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717