Alamizsna
Az alamizsna görög eredetű szó (eleémoszüné) irgalom, adomány jelentéssel. A vallások nagy részében érdemnek, olykor kötelezettségnek számító cselekedet. Az alamizsnálkodás az embertárs megsegítésének vallási igényéből is fakadhat.
Biblia
[szerkesztés]Az Ószövetség mintegy törvényként írta elő az igazságosság cselekedeteként (pl. tized, a szüret és az aratás után a maradék átengedése, a gazdagság arányában a javak szétosztása).
- Ha aratsz földeden s kint felejtesz ott egy kévét, ne menj vissza érte; legyen az idegené, az árváé és az özvegyé. Így az Úr, a te Istened megáldja kezednek minden munkáját.[1]
- Ha szegény akad közted, egy testvéred valamelyik városodban vagy földeden... ne keményítsd meg szívedet, és ne csukd be a markod testvéred, a szegény előtt. Nyisd meg a kezed, s adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében.[2]
- Ha van mit adnod, ne mondd felebarátodnak: Menj el, jöjj vissza holnap, majd akkor adok! [3]
A héberektől megkövetelt bőkezű adakozás elsősorban saját népüket szolgálta. Az Újszövetségben Isten műve már az egész földre kiterjed. Ez a szemlélet az önkéntességre, az önzetlenségre és a felebaráti (és egyben az ellenség iránti) szeretetre helyezi a hangsúlyt.[4] Nem a törvény tiszteletéből, hanem a mások iránti szeretetből tartja fontosnak az érdek nélküli adakozást.
- Boldogok az irgalmasok, mert ők (Istentől) irgalmat nyernek.[5]
- Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.[6]
- Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek.[7]
A Szentírás alapján szükséges, hogy az alamizsnát ki-ki sajátjából, nem fitogtatásból, hanem készségesen és minden emberre kiterjedő - tehát az ellenséget is ki nem záró - szeretetből adja.
A bőkezű adakozás – mennyei lelkület. E lelkület legmagasztosabb megnyilvánulása: Krisztus áldozata a kereszten. Az emberekért adta oda az Atya a "Fiát". Krisztus pedig, miután mindenről lemondott, amivel bírt, önmagát adta oda, hogy megváltsa az emberiséget. A golgotai kereszt egyben az Üdvözítő felhívása a jótékonyságra, minden követőjéhez. A kereszt a jelképe az örök adakozás elvének. „Adni, és ismét csak adni.” „Aki ő benne akar maradni, annak úgy kell járnia, amint ő járt.”[8]
Az isteni terv szerinti, rendszeres, szeretetteljes és nagylelkű adakozás megtisztítja a szívet. Az ember így Istennel lép összeköttetésbe, hogy Ő eszközének tudja felhasználni, melyeken át ajándékai másokra is kiáradnak. Az önzés és irigység bűne ellen Isten gyógyírja a folytonos, magunkat megtagadó jótékonyság, az adakozás gyakorlása. Isten azért rendelte el a rendszeres adakozást, hogy enyhítse a szenvedők és ínségesek nyomorúságát. Azért rendelte el, hogy az adományozás szokássá váljék, hogy ellensúlyozza az önzés veszélyes és csalóka bűnét. A folyamatos adakozás megszünteti az önzést.[9]
Iszlám
[szerkesztés]Az iszlámban az alamizsnálkodás, a zakát kötelezettség, és a vallás öt oszlopának egyikét alkotja. A muzulmánoknak a vagyonukhoz mérten kell adományokat adni. Az előírás úgy tartja, hogy az iszlám világ felelőssége megsegíteni azokat a muzulmánokat, hittestvéreket, akik anyagi gondokkal küzdenek.[10]
bővebben: zakát
Indiai vallások
[szerkesztés].jpg)
A hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsainizmusban a dána a nagylelkűség gyakorlatának számít, amely a rászorulóknak való adakozást jelenti.
- bővebben: dána
Sri Chinmoy spirituális tanító írta:
- Az egó az, ami az élet minden területén korlátozza az egyént, azt érezteti hogy nem tartozik Istenhez. Rengeteg tolvaj van, de ezek közül a tolvajok közül az egó a legrosszabb. Ez a tolvaj képes ellopni minden isteniséget. Az emberi egó valami nagy, nagyszerű és pompás dolgot akar tenni, de ez az egyedi dolog nem feltétlenül az , amit Isten akar, hogy tegyünk.
- Az önzetlen ember megedzi egóját és magasabb szintű célokra tartogatja. Világunkban az emelkedett szellemű férfiak és nők általános jellemvonása az önzetlenség. A spirituális törekvő semmit sem érhet el önzetlen szolgálat nélkül. A szentírások minden rítusa és tudása hiábavaló, minden formális istentisztelet mit sem ér, ha az egyén tettei nélkülözik az önzetlenséget.[11] Az emberi egó állandóan zaklat minket. De ha az egyén isteni egóval rendelkezik, akkor azt érzi: Isten fia (lánya) vagyok. Ekkor nem választjuk el magunkat Isten teremtésének többi részétől. Az egyén felismeri, hogy Tőle származik, a Legfelsőbbtől, az Abszolúttól, ezért neki is istenivé kell válnia. A közönséges egót - ami megköti - átalakítja isteni egóvá, ami az egész világot a sajátjának tartja.[12]
Kapcsolódó cikkek
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Kránitz Mihály, Szopkó Márk: Teológiai kulcsfogalmak szótára, 2001
- Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
- E. G. White: Az apostolok története; Bizonyságtételek
- Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz