Al Ghaoui Hesna
Al Ghaoui Hesna | |
Született | 1978. május 24. (46 éves) Debrecen |
Neme | nő |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Kara Ervin |
Gyermekei | két gyermek |
Foglalkozása | |
Iskolái | |
Kitüntetései | Prima Primissima díj (2011) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Al Ghaoui Hesna (Debrecen, 1978. május 24. –) magyar riporter, külpolitikai újságíró, író. A Magyar Televízió munkatársaként konfliktuszónákból adott tudósításai tették ismertté.
Élete
[szerkesztés]Édesanyja magyar, apja szír származású; szülei a Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatóiként ismerkedtek össze. Az egyetem elvégzését követően a család Salgótarjánba költözött – Hesna ott nőtt fel. Egy testvére van, Naima, a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársa.[1]
Középiskolai tanulmányait Szolnokon, a magyar–angol két tanítási nyelvű Varga Katalin Gimnáziumban végezte. Közben – jó tanulmányi eredményének köszönhetően – 16 évesen a Soros Alapítvány ösztöndíjával egy portlandi (USA) magán-középiskolában tanult.[2] Képzőművésznek készült: rajzolt, festegetett és novellákat írogatott, azonban hazatérve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd Budapesten és Tunéziában arab szakon szerzett diplomát.[1]
A magyaron kívül arabul, angolul és franciául beszél.
2011 szeptemberében kötött házasságot az ugyancsak a médiában dolgozó Kara Ervinnel, két kislányuk van, Neda 2014-ben, Zea pedig 2018-ban született.[3][4]
Pályafutása
[szerkesztés]A jogi diploma megszerzése után egy abszurd novellája megjelent a Népszabadságban, ahol 1998-ban külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni. Nyelvtudása és családi kötődései révén érdeklődése elsősorban a Közel-Keleti térségre terjedt ki. Később a Magyar Televízió riportere lett; rendszeresen jelentkezik az MTV Híradójában és Panoráma című műsorában. 2010 őszétől az MTV Dokumentumfilm Szerkesztőségének munkatársa. Nem vallotta magát haditudósítónak, de tudósításainak helyszínei gyakran estek háborús terepre és konfliktuszónákba.[1] Tudósításainak helyszíne volt többek között Afganisztán, Pakisztán, Észak-Irak, Szudán (Dárfúr), Líbia, Libanon, Szíria, Izrael, a Gázai övezet, Etiópia, Tunézia, Algéria és Nyugat-Szahara.
Riportfilmjeivel kétszer nyert Kamera Hungária díjat. A Gázai övezetben forgatott riportja (Brother Blood Bullet) bekerült a 47. monte-carlói televíziós fesztivál döntős alkotásai közé.[5] A libanoni palesztin menekülttáborokról készített riportjával 2008-ban harmadik helyezést ért el a CNN World Report pályázatán. A 2010-ben, a gyerekhalandóságról Ugandában forgatott dokumentumfilmjét (A néma bölcsők) bemutatták az Al-Jazeera Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.[6] 2011-ben A halál illata című alkotása részt vett az 51. monte-carlói televíziós fesztiválon.[7] Tudósítói, újságírói munkásságát 2011-ben Prima Primissima díjjal jutalmazták, sajtó kategóriában. 2012 és 2017 között szerkesztő-riportere és műsorvezetője volt saját fejlesztésű, 52 perces doku-riport műsorának, az MTVA-n kéthetente jelentkező Bábel, Hesnával a világ című műsornak, amely 37 epizódjában egy-egy különös témát járt körbe Magyarországról és a nagyvilágból.
2017-ben felmondott az MTVA-ban.[8] Azóta szabadúszó újságíró, többkötetes szerző.
2021 augusztusában családjával együtt az Amerikai Egyesült Államokba költözött: a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen nyert egyéves ösztöndíjat a poszttraumás növekedés kutatására.[9]
A háborús konfliktusok helyszíneinek megrázó hétköznapjairól tett vallomásait Háborúk földjén címmel, riportkönyvben jelentette meg 2010-ben.[10] Miután tudósítói munkája során felfigyelt a félelem pszichés és fizikai hatására, alaposabban kezdett foglalkozni a témával, s 2017-ben könyvet írt róla Félj bátran címmel.[11] Ebben amellett érvel, hogy a félelmet lehet hajtóerőként használni az életünkben – nem csupán háborús tudósítóként, hanem szülőként, társként, alkalmazottként vagy épp vezetőként a mindennapok során is. A könyvet lefordították holland nyelvre is, amely 2019-ben De Kracht van Angst (A félelem ereje) címmel jelent meg a Benelux államokban.[12] Ugyancsak a félelem-bátorság témájával szólította meg a gyerekeket is a 2018-ban megjelent Holli, a hős című mesekönyve, amelyben amellett érvel, hogy a félelem érzését nem elnyomni, hanem átalakítani kell beszélgetések és gyakorlatok keretében.[13]
Legújabb kutatási témája a lelki alkalmazkodóképesség és az, hogy hogyan tudunk nehéz helyzetekből nemcsak visszapattanni, hanem egy krízisből akár erőt is nyerni.
Éveken át tanított a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, rendszeresen hívják előadni egyetemekre, konferenciákra, eleinte főleg tudósítói munkájáról, majd a félelemmel kapcsolatos munkássága kapcsán.[6] A magyar Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) felkérésére a Millenniumi Fejlesztési Célok jószolgálati nagykövete volt.[14] 2012-2018 között tagja volt a Kultúrák Közötti Párbeszédért létrehozott nemzetközi Anna Lindh Euro-mediterrán Alapítvány tanácsadó testületének.[15] Nagykövete az emberek előítéletessége, közönyössége elleni fellépést célul kitűző Hősök Tere Kezdeményezésnek,[16] valamint tagja a tehetséggondozást támogató Edison Platform gondolatformáló közösségnek.[17]
Művei
[szerkesztés]Könyvek
[szerkesztés]- Al Ghaoui, Hesna: Háborúk földjén: Egy tudósítónő vallomásai a válságövezetek megrázó hétköznapjairól. Pécs: Alexandra Kiadó. 2010. 264. o. ISBN 9789632973760
- Al Ghaoui, Hesna: Félj bátran. Budapest: Bookline Könyvek. 2017. 344. o. ISBN 9789634333296
- Al Ghaoui, Hesna: Holli, a hős: Mese arról, hogyan félj bátran. Budapest: Bookline Könyvek. 2018. 72. o. ISBN 9789634373469
- Al Ghaoui, Hesna: De kracht van angst. (hollandul) Ford.: Sütő, Cora-Lisa; előszó: Luyendijk, Joris. Amsterdam: Uitgeverij Pluim. 2019. 395. o. (A Félj bátran holland kiadása)
- Félj bátran; jav., átdolg. kiad.; Open Books, Bp., 2021
- Soha ne add fel. Mese arról, hogyan győzd le az akadályokat; Open Books, Bp., 2021
Dokumentumfilmek
[szerkesztés]- 2009 – Born Dead (Néma bölcsők) – Az Ugandában forgatott dokumentumfilm helyi gyermekek sorsán keresztül mutatja be a harmadik világ gyerekeinek életesélyeit és a magas halálozási arány okait.
- 2010 – Kabul 911 – A film azt járja körbe, hogy milyen nehézségekbe ütközik és miért nem hatékony sokszor a nemzetközi segélyezés a háború sújtotta Afganisztánban.
- 2010 – Madagaszkár – Útifilm egy orvoscsoportról, amely Madagaszkárra utazott egy segélyakció keretében.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- 2007 – Kamera Hungária – Hengerelt a Hamasz
- 2008 – CNN World Report 3. helyezés – ?
- 2010 – Kamera Hungária – Háborús napló
- 2011 – Prima Primissima díj
- 2012 – Salgótarján díszpolgára
- 2015 – Kovácsi László média díj
- 2017 – ENAM-AMERIGO Media Award – Premio Europa [18]
- 2017 – Szuper WMN díj
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Népszabadság-interjú, 2008.
- ↑ Oregon Episcopal School
- ↑ Nők Lapja Café-interjú, 2012.
- ↑ A Blikk tudósítása, 2014.
- ↑ A 47. monte-carlói televíziós fesztivál sajtódossziéja.
- ↑ a b Háborúk földjén – könyvismertető.
- ↑ Az 51. monte-carlói televíziós fesztivál hivatalos válogatása.
- ↑ D. Tóth Kriszta: Al Ghaoui Hesna: „Felmondtam az MTVA-ban!” – Exkluzív interjú döntésről, dilemmáról, menekültekről, félelemről. wmn.hu. WMN Közösség, 2017. április 6. [2018. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
- ↑ „Al Ghaoui Hesna: "Nem szeretném, ha a gyerekeim egy olyan országban nőnének fel, ahol intolarencia van"”. Szerkesztő-műsorvezető: Báthory Róbert. Szelfi. Szabad Európa, Budapest. 2021. augusztus 31. (52 perc). (magyar nyelven)
- ↑ Hesna, Al Ghaoui: Háborúk földjén: Egy tudósítónő vallomásai a válságövezetek megrázó hétköznapjairól. Pécs: Alexandra Kiadó. 2010. 264. o. ISBN 9789632973760
- ↑ Hesna, Al Ghaoui: Félj bátran. Budapest: Bookline Könyvek. 2017. 344. o. ISBN 9789634333296
- ↑ Hesna, Al Ghaoui: De kracht van angst. (hollandul) Ford.: Sütő, Cora-Lisa; előszó: Luyendijk, Joris. Amsterdam: Uitgeverij Pluim. 2019. 395. o.
- ↑ Hesna, Al Ghaoui: Holli, a hős: Mese arról, hogyan félj bátran. Budapest: Bookline Könyvek. 2018. 72. o. ISBN 9789634373469
- ↑ A DemNet tájékoztatója.
- ↑ The Anna Lindh Review 2005-2015: Hungary (angol nyelven) (PDF (3,9 MB)). fondazionemediterraneo.org pp. 90. Anna Lindh Foundation, 2014. [2020. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.) „Hesna Al Ghaoui is a member of the Advisory Council of the Anna Lindh Foundation.”
- ↑ Hősök Tere: Kik vagyunk?. hosoktere.org, 2017. [2020. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
- ↑ Edison Platform: Rólunk. edisonplatform.hu, 2016. [2020. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
- ↑ Az Európai Amerikai Alumni Szervezetek Egyesülete (ENAM) és az Olasz Amerikai Alumni Egyesület (Amerigo) 2009-ben alapított, közösen adományozott médiadíja nem olasz európai szerkesztőnek.
Források
[szerkesztés]- Pogonyi Lajos: A Hesna. nol.hu. Népszabadság Online, 2008. december 12. [2012. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 5.)
- Press Informations – 47ème Festival de Télévision de Monte-Carlo: News Decumentaries (angol nyelven) (PDF (1,8 MB)). enamax.net pp. 24, 2007. 06. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 5.)
- Nominees - News Documentaries: Selection officielle (angol nyelven). tvfestival.com. The Organising Committee of the 51th Monte Carlo Television Festival, 2011. 06. [2011. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 23.)
- Al Ghauoi Hesna: Háborúk földjén: A szerzőről. hesna.hu, 2010. [2012. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 5.)
- Jószolgálati nagykövet: Rólunk. demnet.hu. Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet), 2011. [2014. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 5.)
- Al Ghaoui Hesna: Egy erős nő – kedvesen és nőiesen: Névjegy. nlcafe.hu. Nők Lapja Café, 2012. október 25. [2012. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 5.)
- F. R.: Megszült a tévés csillag. Blikk.hu, 2014. április 3. [2015. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)