Burák

Mohamed a burák hátán; perzsa miniatúra, amelyet eredetileg Korezm királya, II. Mohamed készített, majd bekerült Nizámí híres Khamszéjébe, amely a perzsa sahok tulajdonába került. Ma a British Museum őrzi.

A burák (arabul: البُراق al-Burāq; jelentése: villám, ragyogás) egy isteni lény az iszlám mitológiában. A burák egy csodás paripa, amely a muzulmán hagyományok szerint Mohamed prófétának segített az úgynevezett éjszakai utazás (Iszra és Mirádzs) során. A Koránban ezt az utazást két különböző történet írja le. Az első az Iszra, amely a próféta utazását írja le Mekkából Jeruzsálembe egyetlen éjszaka leforgása alatt, a második a Mirádzs, amely a próféta mennyországi belépéséről szól. Maga a Korán nem tesz említést a burákról. Az éjszakai utazás részleteit a Korán elbeszéléseit magyarázó és kiegészítő hadíszok tartalmazzák, ezért a burák is ezekben merül fel elsőként. A csodálatos paripa már a legrégebbi hadíszokban is megjelent, részletes leírása és jellemzése mégis sok különbséget mutat az iszlám irodalomban.

A leggyakrabban a burákot fehér állatként írják le, amely termetre nagyobb, mint egy szamár, de kisebb, mint egy öszvér. Két szárnya van, amelyet a leírások leginkább az állat hátsó lábaihoz kötnek, és olyan gyors, hogy egyetlen lépésével eljuthat a látóhatár legtávolabbi pontjára is. A burákot nemcsak Mohamed prófétához köti az iszlám hagyomány, hanem Ábrahámhoz is. A régi hadíszok leírása mellett vannak olyan megállapítások is, amelyek szerint Mohamed és a burák történetét példabeszédként kell értelmezni, és nem a szöveg pontos jelentése alapján. A burák körülbelül a Kr. u. 14. századtól kezdve vált egyre népszerűbbé az iszlám művészetekben, főleg a perzsa miniatúra-festészetben.

A név eredete

A burák nevének eredetére többféle magyarázat is létezik. Egyes nézetek szerint a szónak arab gyökerei vannak, és valóban azt jelenti, hogy ragyogó, fényes, ragyogás vagy villám. Mások szerint viszont a szó a perzsa بارَق; Barq szóból ered, ami hatalmat, hatalmasat jelent. Az éjszakai utazás isteni teremtményének nevére kidolgozott különböző eredeztetési elméletek mögött feltehetőleg a muszlim világ két nagy szárnyának, a síita és a szunnita irányzatnak az ellentéte áll. A burák név eredetére vonatkozóan más magyarázatok úgy vélekednek, hogy az esetleg az iszlám előtti korok hagyatékaként került be a szent iratokba, bár manapság ezt az álláspontot a tudósok elvetik. Ismételten más vélemények szerint a burák név az arab رفرف Rabrab szóból származik, amelynek jelentése: trón vagy ágy.

A burák jellemzése, leírása

A burák ábrázolása a Mogul Birodalomból, 17. század.

Noha az iszlám forrásokban már nagyon régóta nyomon lehet követni a burákot, annak leírása, külseje és jelleme gyakran nagy különbségeket mutat az egyes muszlim szerzők esetében. A legáltalánosabban elfogadott leírás szerint a burák isteni teremtmény, a mennyország állata, amely nagyon gyors, teste hosszú, termetre pedig nagyobb mint egy szamár, és kisebb mint egy öszvér. Sörénye és szőre is fehér színű, amely a szent szöveg egyes értelmezői szerint a burák kivételes gyorsaságára és bölcsességére utal. A két hátsó lábánál vagy az oldalán két szárny található, és minden lépésével a látóhatár legtávolibb pontjára tudott eljutni.

A burák jellemzése azért vált az iszlám vallástudósainak, teológusainak is a központi elemévé, mert mindannyian Mohamed történetét írták meg, amelyben az éjszakai utazás, és ezzel együtt a burák csodálatos és titokzatos lénye is fontos szerepet játszik. Éppen ezért az iszlám legnagyobb szövegértelmezői rendre körülírták a mennyei teremtményt. Al-Tabari, az egyik legnevesebb perzsa történész és Korán-értelmező például a fentieket azzal egészítette ki, hogy a buráknak hosszú fülei vannak, amelyek hátrafelé lapulnak a mitológiai lény nyakára. A hosszú füleket később al-Maliki is megemlítette, de jellemzését megtoldotta azzal, hogy a burák hátsó lábai megnyúltak, amikor az egy hegyen haladt felfelé, majd amikor a völgynek fordult, hátsó lábai összementek, és a mellső lábai nyúltak meg. Al-Maliki ezzel is igyekezett érzékeltetni a burák gyorsaságát. Más leírások kiemelik a burák emberi természetét és jellemét. Több elbeszélés arról számol be, hogy a buráknak emberi arca volt, ezért azok, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy találkozhattak vele, megértették a beszédét.

Az éjszakai utazás csodája tulajdonképpen abban áll, hogy Mohamed próféta egyetlen éjszaka alatt megtette a Mekka és Jeruzsálem közötti hosszú utat. Ezt a Koránban lejegyzett csodálatos utazást magyarázzák a próféta önéletrajzával foglalkozó tudósok és a hadíszok a burák isteni képességeivel. Éppen ezért több neves szerző is úgy véli, hogy a burák szárnyainak vagy lábainak segítségével képes volt repülni. A leírásokat ábrázoló miniatúrák között akadnak olyanok, amelyek a burákot hosszú hátsó lábakkal és rövidebb „mellső lábakkal”, vagy inkább kezekkel ábrázolták, amikor repült. De ugyanezek a források már négy lábon festették meg a mennyei lényt, ha a földön járt. Rudi Paret, német iszlámkutató úgy véli, hogy a repülés csupán később, a nyugati kultúra hatására épült a burák jellemébe, és valójában a régi Korán-magyarázatok csak a mitológiai lény kivételes gyorsaságát akarták kiemelni a repülés képességével. Ezt támasztja alá az is, hogy a korai hadíszok leírásai, illetve a hozzájuk készült illusztrációk is szárny nélkül ábrázolták a burákot. A legrégebbi szövegek ráadásul Mohamed éjszakai utazásának csak az első felében, az úgynevezett Iszrában írnak a burák szerepéről. A Mirádzs történetében a próféta egy varázslatos létra segítségével lép be a mennyek országába, és később ennek segítségével közlekedik a mennyország hét szintje között is. A burák szárnyain való mennybéli utazás csak a későbbi korok értelmezéseiben jelent meg.

Több régi elbeszélés, iszlám festmény vagy miniatúra szerint a buráknak női vagy angyali arca volt, és pávatollas farka. Al-Tabriszi mindezt úgy írja le, hogy a buráknak tehén farka van, lábai olyanok, mint a tevéé, sörénye pedig olyan, mint a ló sörénye. Az előző leíráshoz hasonlóan közelíti meg a burák küllemét ibn-Balkhi, perzsa történész, hiszen ő is leírja, hogy a buráknak négy végtagja van, amelyek a tehén lábaira emlékeztetnek, és tehén farka (arabul: ذنب, deneb). Mindemellett ibn-Balkhi leírása újra egy emberhez hasonló lényt mutat be: szerinte a buráknak szakálla van, haja szép fürtökben lóg, fején pedig koronát visel. Ezt a leírást támasztja alá, hogy mind a mai napig buráknak nevezik Iránban a perszepoliszi oszlopfőkön látható domborművek alakjait, amelyek egy tehén testű és farkú, de emberi arcú lényt ábrázolnak.

A nyugati irodalom és művészet is ismerte a burákot. Armand Abel, belga iszlámkutató tudományos szemszögből is vizsgálta a teremtményt, és elismerte annak létezését. A nyugati művészet mindazonáltal nőarcú lényként, vagy félig sas félig ló teremtményként ábrázolta. Ennek gyökereit feltehetően a görög és a babiloni mitológia hatásában kereshetjük, hiszen a nyugati ábrázolású burák alakokban felfedezhetjük a görög pegazus vagy a babiloni sédu jellegzetességeit.

A különböző leírások ismertetése után azt is meg kell említeni, hogy néhány nagynevű iszlám tudós (mint például Avicenna) úgy véli, hogy a burák létezése tulajdonképpen egyfajta példabeszéd, a Mirádzs allegóriája. Ezt az álláspontot azonban a hadíszok és a vallástudósok is mereven elutasítják.

A burák szerepe az éjszakai utazásban

Mohamed próféta a burák hátán; egy 16. századi perzsa miniatúrán

A burák lénye elsőként azokban a Korán-magyarázatokban jelent meg, amelyek Mohamed próféta éjszakai utazásáról szólnak. A muzulmán hagyományok szerint az éjszakai utazásra, vagy Iszrára tizenkét évvel azután került sor, hogy Mohamed prófétává vált. A történet a próféta szülővárosában, Mekkában kezdődik, ahol Mohamed egyik unokatestvérének házában vendégeskedett. Miután a próféta elvégezte az éjjeli imáját, az isát, elment a város szent mecsetébe, az al-Haram Mecsetbe (arabul: مسجدالحرام). Itt váratlanul megnyílt az égbolt, és Gábriel arkangyal jelent meg Mohamed előtt. A legendák szerint az angyal megnyitotta a próféta mellkasát, kivette szívét, és megtisztította azt szentelt vízben. Ezután az arkangyal sérülés nélkül visszatette Mohamed szívét a helyére, és ezután a burákhoz vezette a prófétát. A muzulmán hagyományok szerint a csodálatos lény amint megérezte, hogy Mohamed fel akar ülni a hátára, megbokrosodott, és nem akarta elfogadni a prófétát saját nyergében. Gábriel ekkor a teremtmény sörényéhez hajolt, és a legendák szerint a következőt súgta oda a buráknak: „Óh, Burák, hát nem szégyelled magad! Allahra, még nem ült hátadon olyan teremtmény, aki kedvesebb Allah előtt, mint ez a férfi!” A szavak hallatán a burák felismerte Mohamedben a prófétát (arabul: راکب), és ezentúl engedelmeskedett a férfi minden akaratának.

Ezt követően Mohamed a burák szárnyain Gábriellel együtt a legtávolabbi mecsethez utazott. Ezt a távoli szent helyet nem írja pontosan körül a Korán eredeti szövege, mégis széles körben elfogadott tény, hogy a legtávolabbi mecset a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet jelöli. Miután megérkeztek a legtávolabbi mecsethez, Mohamed kikötötte a burákot a mecset egyik falához, majd bement az al-Akszába, és imádkozni kezdett. Amint befejezte az imádságot, Gábriel újra megjelent a próféta előtt, és meghívta őt a mennyek országába, hogy találkozhasson Allahhal.

Ezt követően Mohamed éjszakai utazásának történetét már a Mirádzs meséli el, amelyben a burák szerepét is többen vitatják. Több elbeszélés azt írja, hogy a burák csak Mekka és Jeruzsálem között segítette Mohamedet, a mennyországba való belépést, és az ottani utazást más isteni eszköz segítette. Egyesek szerint ez az eszköz egy varázslatos létra (arabul: سُلَم) volt, mások szerint pedig maga Gábriel vitte be a prófétát a mennyek országába. A későbbi korok értelmezései azonban úgy vélik, hogy Mohamed utazásának története a szent mecsettől a legtávolabbi mecsetig szorosan összefügg a Mirádzs eseményeivel, és ezért jogosnak tartják a burák folytonosságának fenntartását ebben a történetben is. Ez egyben tehát azt jelenti, hogy az iszlám vallástudósok nagyobb része elfogadja, hogy a próféta a burák segítségével utazott a mennyországban a létra helyett.

Így tehát a próféta a burák hátán bejutott az első mennyországba, majd innen a másodikba, és így tovább, egészen a hetedik mennyországig, ahol Gábriel magára hagyta Mohamedet, és meghagyta neki, hogy folytassa útját egészen addig, amíg el nem éri Allah trónusát. A próféta valóban nagyon közel volt Allahhoz, de az arcát nem pillanthatta meg. Az elbeszélések szerint az Úr megmutatta Mohamednek a túlvilágot: a paradicsomot, amelyet az Allahhoz hűségesek érdemelnek meg, és a poklot, amely a bűnösöket sújtja majd. Mohamed megerősítette ígéretét az Úrnak, hogy prófétaként terjeszteni fogja Allah igéjét a földön. Ezt követően az Úr elbocsátotta Mohamedet, aki még aznap éjjel visszatért Mekkába a burák szárnyain.

A burák szerepe más elbeszélésekben

Ábrahámi történetek

Noha kétségtelen, hogy a burák az éjszakai utazás történetében kapta a legnagyobb szerepet, a muzulmán hagyományok és hadíszok is megemlítik, hogy volt egy másik próféta is, aki ülhetett az isteni teremtmény hátán. Az ábrahámi elbeszélések szerint maga Ábrahám utazott a burákon, amikor Mekkába utazott, hogy meglátogassa második feleségét, Hágárt és közös gyermeküket, Ismáelt. A muzulmán történet szerint amikor a nap felkelt, a burák megjelent Ábrahám táboránál, és elrepítette az ősatyát Mekkába. Az elbeszélések szerint Ábrahám már Hágárral és gyermekével együtt reggelizett. A nap nyugtával ismét megjelent burák, hogy vacsorára visszarepítse Ábrahámot Sárához.

Néhány hadísz Ábrahám utazásait azzal is megtoldotta, hogy Mohamed a burák hátán fog majd lovagolni az Armageddon napján.

A burák a zsidó és keresztény írásokban

A keresztény és a zsidó vallás által az Ószövetségben el nem fogadott, úgynevezett pszeudoepigráf iratok is említést tesznek egy olyan lényről, amely nagyon hasonlít a burákhoz, vagy legalábbis annak leírásához. Énokh könyve például egy fényes teremtmény érkezéséről számol be, amelynek szárnyai voltak, és felemelte őt a mennyek országába. Ez különösen érdekes, ha figyelembe vesszük azt az összefüggést, hogy a burák szó jelentése arab nyelven fényes, ragyogó. A mirádzs történetéhez hasonló elbeszéléssel találkozhatunk Ábrahám könyvében is. Ebben a történetben Mihály arkangyal viszi el Ábrahámot a mennyek országába. Az angyal egy szárnyas lények vontatta fogaton vitte Ábrahámot a túlvilági utazásra.

Emellett feltehetőleg a héber Barak név (héberül: ברק) gyökerei is a buráktól erednek.

A burák megjelenése az iszlám művészetben

Arab kultúra

Az iszlám kultúra bölcsője mindenképpen a vallás kialakulásának ősi területeihez köthető, vagyis általánosságban az Arab-félsziget országai a leginkább meghatározóak az iszlám irodalom és művészet terén.

Mindezek ellenére el kell ismerni, hogy a burák ez alól kivételt képez. A csodálatos mitológiai lény az arab művészetekben csak elvétve fordul elő, és akkor is szinte kizárólag valamelyik hadísz szerzője ír Mohamed próféta legendás hátasáról. A burák sokkal mélyebben érintette a perzsa művészetet, mint az arabot. Ez a festészet területén mindenképpen érthető, hiszen a szunnita hagyományok szigorúan elzárkóznak a vallási témájú festmények elől.

Ugyan a burák az arab irodalomban szinte alig jelenik meg, mégis az iszlám korai évszázadainak arab szerzői voltak azok, akik Korán-értelmezéseikben megalkották a burákot, és igyekeztek pontosan körülírni az isteni lényt. Nagyrészt ezen hadíszok, és értelmezések jellemzéseit találhatjuk meg a cikk előző pontjaiban.
Többek között a neves 10. századi arab költő, Mutanabbí is jellemezte a burákot. Leírásában a burákot leginkább egy lóhoz hasonlította, és kitért arra, hogy a lovak azok a teremtmények, amelyek kiemelkedően fontosak az arab kultúrában. Az iszlám világban a lovak a nemesek hátasai. Hercegek és uralkodók ülnek nyergeikbe, hogy győzelemre vezessék hadaikat. A költő ezzel próbálta kifejezni a burák nemes vonásait.

Ugyan széles körben elfogadott tény az arab irodalom berkein belül is, hogy a burák jelleme magában hordja a szerelmes, romantikus témájú költészet és epika lehetőségét, az mégsem vált jellemzővé Arábiában.

Perzsa művészet

Az arab világ kultúrájától alapvetően más fejlődési utat járt végig az egykori Perzsa Birodalom helyére lépő Irán. Nemcsak kulturális és történelmi öröksége különbözik az Arab-félsziget országaitól, hanem bizonyos mértékben a vallás tekintetében is más régióról beszélhetünk. A mai Irán az iszlám síita ágának legnagyobb követője. Művészeti területen kiemelkedő a perzsa miniatúrafestészet, amely olyan vallási jeleneteket is ábrázol, amelyeket az arab festészetben nem találunk meg az iszlám szigorú előírásai miatt.

Miniatúrafestészet

Mohamed próféta a burák hátán; Hamadani miniatúrája a Dzsami al-Tawarikh oldalairól, 1335-ből az első olyan miniatúra, amely a burákot ábrázolja

A miniatúrafestészet feltehetőleg Bizánc hatására alakult ki Perzsiában, de annak sajátos, egyedi módszerei csak a 13. századra alakultak ki. A perzsa miniatúrák a műfaj legremekebb alkotásai közé emelkedtek, amelynek fő oka az, hogy a perzsa módszer jobban konzerválta a képeket, mint az európai technikák. Perzsia területén a miniatúrafestészet a 15.-16. században élte fénykorát, de a 14. századtól kezdve jellemző a Korán mitológiai lényeinek ábrázolása. Elsősorban az antik világ mitológiai témájú szobrai, mozaikjai és festményei hatottak a perzsa művészekre.

A burák az egyik legjelentősebb iszlám mitológiai alak, így az a miniatúrafestészet fejlődésével együtt egyre több képen kapott szerepet. A hadíszok elbeszélései és leírásai mellett leginkább az antik világ mitológiai lényei (a griff, a szfinx vagy a kentaur) inspirálták a burák alakba öntését. A mai napig ismert legkorábbi mű, amelyen a burák is megjelenik 1335-ből való, és Rasid-al-Din Hamadani, zsidó származású perzsa történetíró és orvos Dzsami al-Tawarikh című művében található, amelyet ma az Edinburgh-i Egyetem könyvtárában őriznek. A síita festészet illetve szobrászat is gyakran használta fel a burák alakját az Asúra napjának ünnepségeihez. Az ünnepségek díszleteihez a perzsa sah udvara is több festményt és szobrot készíttetett, amelyeken a burák általában a próféta lovaként, arkangyalként vagy más szimbolikus lényként jelent meg.

Irodalom

Ugyanúgy, mint más iszlám kultúra irodalmában, a perzsa irodalomban is gyakran megjelenik a burák. A csodálatos teremtmény, amely segítette az iszlám legnagyobb prófétáinak küldetését, leggyakrabban vallásos tanításként, az irodalmi mű szerzőjének az iszlámba vetett igaz hitének bizonyítékaként jelent meg. A burák azonban megjelenik olyan művekben is, amelyek az iszlámtól elkanyarodva a világi életről írnak. Ezekben az elbeszélésekben vagy költeményekben a spirituális utazások társaként, angyalként, isteni teremtményként vagy más összetett szimbólumként jelenik meg. Így például a perzsa irodalomban jellemző, hogy a burákot, amely perzsa nyelven ragyogást is jelent, a „negyedik mennyei szféra ragyogásaként” a nap metaforájának használják.

Rúmí, 13. századi perzsa költő, teológus és jogász egyik ismert verses művében, a Díwán-e Kabírban (perzsául: دیوان شمس تبریزی, azaz Nagy Munka) azt írja a burákról, hogy ő a vallás hordozója, hiszen az ő hátán utazott Mohamed próféta, akivel az egész iszlám vallást azonosítja. Úgy véli, hogy a burák a szimbóluma a lélek győzelmének a szamár alakú test felett. Rúmí leírja, hogy a burák jelenti a szívet és a lelket, és ezek egyesülését. A Díwánban Rúmí a szeretetet is a burákkal azonosítja, amelyet kiválóan igazol a következő sor:

„	A szeretet Isten burákja, Hadd kapjon hát szárnyra!	”
– Dzsalál ad-Dín Rúmí: Díwán-e Kabír 13550

Rúmí mellett természetesen több neves perzsa költő és író is sorai közé foglalta a burákot. Ezen szerzők közül mindenképpen kiemelkedik Nizámí Gandzsaví, 12. századi perzsa költő és író, akinek fő művében, az úgynevezett Khamszéban, azaz Öt műben többször is felbukkan a burák neve. Az öt elbeszélő költeményből álló Khamsze négy művében is találkozhatunk a mitológiai teremtménnyel. Az első költemény, a Makhzan al-Aszrar (perzsául: مخزن الاسرار, A titkok kincsesháza) az éjszakába fényt hozó burák alakjával nyitja meg cselekményét. A Khamsze harmadik könyvében, a Lejla és Madzsnún szerelméről szóló műben (perzsául: لیلی و مجنون), a burák a balul sikerült szerelem elől a sivatagba menekülő Madzsnún számára nyújt vigaszt. Gábriel és burák fényt hoznak a szerelmes férfi éjszakáiba. Nizámí negyedik műve, a Sándor Könyve két részből tevődik össze. A burák az Ikbál Nama (perzsául: اقبالنامه, A bölcsesség könyve) című elbeszélésben jelenik meg, amely Nagy Sándor ifjúkorát énekli meg. Ebben a burák a kiváló hadvezér szellemi és testi fejlődésének metaforájaként említi meg a burákot. Végül Allah teremtménye ismét Gábriel arkangyallal együtt jelenik meg Nizámí művének utolsó részében, a Haft Pajkarban (perzsául: هفت پیکر, A hét szépség).

A nagynevű irodalmárok sorába tartozik Attár is, aki az Aszrar Nama (perzsául: هفت پیکر, A titkok könyve) című művében spirituális utazásra kíséri el főhősét, aki egy börtönben raboskodik. Az utazás a burák segítségével történik meg.

Az előbbiekben felsorolt perzsa szerzőkön kívül természetesen több olyan író és költő is van, akik a burákot beleszőtték művészetükbe. A fentiekben azok a perzsa szerzők szerepelnek, akik mind a mai napig a perzsa irodalom oszlopait jelentik, nevük ismert a nyugati világban is, és felfogásuk a burákról alapvetően meghatározta a későbbi korok irodalmát ebben a tekintetben.

Burák egyéb vonatkozásai

A Burák Fal

A Siratófal éjjel

A hadíszok elbeszélése alapján az Iszra történetének végén, amikor Mohamed próféta megérkezik Jeruzsálembe, megköti a burákot a mecset oldalánál. Ez a régi feljegyzés vált az alapjává annak, hogy az 1920-as években a palesztin mandátumterületen egyre gyakrabban nevezték a Siratófalat, a zsidók egyik legfontosabb kegyhelyét, Burák Falnak, azaz arabul البراق; Hā'it Al-Burāq-nak. A muzulmánok úgy tartják, hogy a Siratófal, vagy nyugati fal, valójában nem a zsidó Második Templom fennmaradt része, hanem az ősi al-Aksza mecset fala, amelyhez az Iszra idején Mohamed kikötötte a burákot. Az iszlám hagyományai szerint a próféta megáldotta azt a területet, ahonnan Allah akarata szerint beléphetett a mennyek országába, éppen ezért a mai Jeruzsálem óvárosában álló Siratófal a muzulmánok számára éppen olyan fontos vallási helyszín, mint a zsidók számára. Miután a fal mindkét vallás követői számára kiemelkedő fontossággal bír, ezért birtoklásáért többször is fegyveres összetűzésre került sor a zsidók és a palesztinai muzulmánok között. Ma a fal a négy részre osztott jeruzsálemi óvárosban látható, a zsidó negyedben.

Burák neve korunkban

Az iszlám világban a burák neve tehát nemcsak a Korán tanításával, a hadíszok és más iszlám vallástudósok értelmezéseivel és elbeszéléseivel terjedt el, hanem a csodálatos mitológiai lény beszűrődött a muzulmán emberek hagyományaiba és mindennapi gondolkodásába. Éppen ezért az isteni teremtmény neve lassan megjelent a mindennapi életben is. Erre a legkiválóbb példa az, hogy a burák nevéből származik a török Burak férfikeresztnév.

Emellett a burák az iszlám világ több cégének is kölcsönözte a nevét. Ezek között két légitársaságot is találhatunk. Az egyik a líbiai Buraq Air, amelynek járatai a Közel-Kelet hat országába közlekednek. A másik légitársaság az indonéziai Bouraq Indonesia Airlines volt, amely 2006 márciusában szüntette be működését. A légitársaságok mellett szintén a burák nevét választotta a pakisztáni Buraq Express, amely Karacsi és Ravalpindi városai között közlekedik. Pakisztánban működik a Radio Buraq FM 104-105 rádióállomás is.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) براق című perzsa Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Encyclopaedia Britannica
• Nagy Iszlám Enciklopédia
• Firestone, Reuven. Journeys in Holy Lands. SUNY Press (1990). ISBN 9780781403310 
• Rogerson, Barnaby. The Prophet Muhammad. Hidden Spring (2003). ISBN 9781587680298 
• Cobb, Gary L.. Three Religions One Temple Mount. Xulon Press (2007). ISBN 9781602665583 
• El-Shamy, Hasan M.. Folktales of Egypt. University of Chicago Press (1982). ISBN 9780226206257