Ugrás a tartalomhoz

Ajka Kristály

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Ajka Kristály egy több mint százharminc éve működő, és több száz éves üvegipari hagyományra épülő magyar kristályüveg manufaktúra és márkanév. Magyarország egyik nemzetközileg is legismertebb üvegipari műhelye, illetve a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő nemzeti érték (ami a hungarikum megjelölés "előszobája").

Története

[szerkesztés]

A mai cég elődjét Neumann Bernát alapította 1878-ban a bakonyi üvegfúvó hagyományra alapozva. Neumann bajor és szász mesterek segítségével futtatta fel gyárát, ami főként háztartási üvegárut termelt. Neumann 1891-ben eladta cégét a korábban Kossuch János által alapított családi üveges vállalkozásnak, ami ekkorra több üveghutával is rendelkezett.[1] A cég Kossuch János Ajkai Üveggyára néven folytatta működését és a következő évtizedekben a szakmai befektetőknek köszönhetően igen komoly szakmai fejlődésen ment keresztül. A háztartási üvegáru helyett egyre inkább luxuscikkeket, csiszolt kelyheket gyártottak, amelyekkel egyre távolabbi piacokat tudtak elérni. A cég termékei eljutottak német, amerikai, és indiai piacokra is.[1][2]

Az első világháború elején a termelés két évig szünetelt, és a két háború közötti időszakban is meglehetősen hullámzó intenzitással folytatódott. A második világháború előtt fellendülés jellemezte a gyárat, majd a háború során előbb hadiipari üzemként működött tovább. A német, később pedig a szovjet csapatok irányítása alá került és nem üvegipari termelést folytattak benne.[1][2]

Az 1948-as államosításkor 409-410 fő dolgozott a gyárban, ami Ajkai Üveggyár néven – 1963 és 1980 között az Üvegipari Országos Vállalat gyáregységeként, azt megelőzően és követően pedig önálló egységként – folytatta a működést. A termelést modernizálták, a gyár kapacitása kétszeresére bővült, és megindult az ólomkristály üvegek gyártása, amelyek a gyárból kikerülő termékek egyre nagyobb hányadát adták, és külföldön is piaci sikereket értek el.[1]

A magyarországi rendszerváltást követően az 1300 főt foglalkoztató gyárat privatizálták, és eleinte fele részben, később többségében a Fotex-csoport tulajdonába került Ajka Kristály Kft. néven.[1] A gyárat tovább modernizálták és Kína, illetve Oroszország is célpiacává vált. A gyár ezt követően nehéz gazdasági helyzetbe, majd 2007-ben csődhelyzetbe került: már csak 580 főt foglalkoztatott, 2009-ben pedig az akkor már csak közel 370 fős létszámot is 116 főre csökkentették. Ugyanezen év végére helyzete stabilizálódott.[2]

Elérhetőség

[szerkesztés]

8400 Ajka, Alkotmány u. 4. sz.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]