Ugrás a tartalomhoz

Absolon Dániel

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Absolon Dániel
Született1640-es évek[1]
Késmárk[1]
Elhunyt1690-es évek
nem ismert
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségekancellár (1683–1685)
A Wikimédia Commons tartalmaz Absolon Dániel témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Absolon Dániel (1640? – 1697?), akit Lilienberg Dániel néven is emlegetnek, a kuruc idők egyik érdekes, rendkívül mozgalmas életpályát befutott személyisége.

Élete

[szerkesztés]

Egyes adatok szerint Késmárkon született, de van olyan történeti munka, amely szerint külföldön. A lutheránus - evangélikus - Absolon a soproni Vitnyédy Istvánnak, a 17. század híres ügyvédének gyakornoka volt, és így részese lett a Wesselényi-összeesküvésnek, amelynek, és az 1670-ben kirobbant, Habsburg-ellenes felső-magyarországi felkelésnek a bukása után, Erdélybe menekült, gyarapítva a később kurucoknak nevezett bujdosók népes táborát.

Az iskolázott Absolon a bujdosók egyik legismertebb diplomatája lett. 1674-ben képviselte őket Lengyelországban, azon az országgyűlésen, amelyen Sobieski Jánost (III. Jánost) királlyá választották. 1675-ben és 1676-ban is Lengyelországban járt, 1676-ban kétszer is: Februártól augusztusig volt ott, majd októberben visszaindult oda, de 1676. decemberben már Erdélyben volt. Ezután történt az, ami kiemelkedik a diplomáciai küldetései közül: 1677. május 27-én, Varsóban, a bujdosók, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem és XIV. Lajos, a „Napkirály” közötti szövetségesi szerződés megkötésekor – Faygel Péterrel és Farkas Fábiánnal együtt – a bujdosók képviselője volt, a magyar követek Erdélyből, 1677. április végén indultak Lengyelországba. [2]

A bujdosók, az 1678. március 7-én, Somkúton tartott gyűlésükön Teleki Mihályt választották fővezérüknek, aki mellé tizenkét tagú tanácsot és más tisztségviselőket is választottak, továbbá különböző udvarokhoz követek küldéséről határoztak. [3] A követek egyike Absolon lett, aki a lengyel és a francia királyi udvarhoz kapott megbízást, "távollétében", ugyanis előző évi (1677) varsói útjáról nem tért vissza, ezúttal Lengyelországban várakozott. 1678 júniusában Sobieski János fogadta Absolont, aki ezután utazott Franciaországba, ahol októberben XIV. Lajos is fogadta, majd az év vége előtt, visszatért Varsóba. Az 1679-es esztendőt Lengyelországban töltötte, követve a királyi udvar, és Béthune márki, a francia követ országjárását. 1680 márciusának végén visszatért Erdélybe, de még ebben az évben, augusztusban, Apafi és Teleki megbízásából, újra külföldi követségbe indult. 1680 szeptemberében Sobieski, majd októberben - és novemberben is - XIV. Lajos fogadta, tárgyalt vele Colbert, a neves miniszter, és csak december utolsó napjaiban indult vissza Erdélybe.

Absolon később - egyes források szerint csak 1682-ben - a Felső-Magyarország fejedelmévé lett "kuruckirály", Thököly Imre szolgálatába lépett, akinek titkára, majd kancellára lett. 1683 októberében, mint Thököly egyik követe, részt vett egyrészt az I. Lipót császár-király kiváló hadvezére, Lotaringiai Károly herceg, másrészt Sobieski János (III. János) lengyel király megbízottaival folytatott tárgyalásokon. Thökölyt - a szövetségesi kapcsolat ellenére - a váradi pasa 1685. október 15-én elfogatta, a törökök csak 1686. január 2-án bocsátották szabadon. Absolon ekkor még - sok kuruccal ellentétben - megmaradt Thököly hűségén, nem állt át a labancokhoz, hanem visszahúzódott a Zrínyi Ilona, Thököly felesége védte Munkácsba, az egyetlen Thököly híveinek kezén maradt várba. Zrínyi Ilona megbízásából, 1686 novemberében, követként Sobieski Jánosnál járt, ugyanis ebben az évben, április végén, negyvenhét napi eredménytelen ostrom után, a császáriak - átmenetileg - elvonultak a vár alól, de 1687. tavasztól kezdődően, Terzi gróf vezetésével, ismét ostromzár alá fogták Munkácsot.

A hosszantartó ostrom alatt megváltozott Absolon álláspontja: A Thökölytől érkezett, egyik levelet félreértve, abból a fejedelem elbizonytalanodását, a császár oldalára történő átállásának a szándékát olvasta ki. Absolon ezért elfordult Thökölytől, és elérte azt, hogy Zrínyi Ilona, az 1688. január 14-én kötött megállapodással, Munkácsot átadta Antonio Caraffa császári tábornoknak, amit már a várkapitány, Radics András sem ellenzett.

Munkács átadása után, Absolon Caraffa titkára lett, akinek a neve Magyarországon az 1687-ben működött eperjesi vésztörvényszék kapcsán vált hírhedtté. A tábornok szolgálatában részt vett a császáriak és Teleki Mihály tárgyalásain, amelyet lezáró megállapodás (1688. május 9., Szeben), Erdélynek a töröktől való végleges elszakadásához, és I. Lipót fennhatóságának elfogadásához vezetett. Később, I. Lipót, a svéd királyi udvarba küldte Absolont, aki pályafutását a császár diplomatájaként fejezte be.

Halálának, éppúgy, mint születésének, a pontos időpontja ismeretlen, feltehetően 1697 körül hunyt el. [4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2023. február 13.)
  2. ↑ A varsói szerződés előkészítésével, és Absolon Dávid 1676-1678 közötti, diplomáciai utazásaival kapcsolatban, lásd az e szócikk vitalapján lévő bejegyzést.
  3. ↑ Az 1678. március 7-én megválasztott tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubrizsy Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál voltak; Szuhay Gáspár „erőtlenségre” hivatkozva a megbízatást elhárította. Tisztségviselők: A tanács titkára Klobusiczky Pál, „pecséttartója” Faygel Péter, strázsamester Farkas Fábián, tábormester Gálfi János. Követeknek választották a Portához Radics Andrást, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dánielt, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Pétert, a budai pasához Péchy Gáspárt, az egrihez Mikolay Boldizsárt és a váradihoz Jankovich Györgyöt.
  4. ↑ I. Lipót, 1696-ban, Absolon Dánielnek, és feleségének, a késmárki születésű, Czanner (Czauner, Zauner) Karitász Konstanciának adományozta Namény birtokát, amelybe a házaspárt, 1697-ben, be is iktatták. Absolon hamarosan meghalt (utódok nélkül), és megözvegyült fiatal felesége, 1698-ban, újra megházasodott, a második férje Georg Wilhelm von Löffelholz zu Colberg, császári tábornok lett (később Namény birtokát eladta Eötvös Miklósnak és feleségének). Lásd: Lehoczky Tivadar: A vásáros-naményi Eötvös-család, Első közlemény, Turul, 1894; Sincerus: Új verőfény egy Ősi ódon soproni házban, Sopronvármegye, 1923. november 14. E forrásoktól, Absolon Dánielt illetően, Payr Sándor: "Löffelholz tábornokné - Jókai regényében és a valóságban" című közleményében (Protestáns Szemle, 1925), annyiban tér el, hogy - szerinte - Absolon, mint I. Lipót által, Svédországba kinevezett követségi titkár, 1690 körül meghalt. Az időpont (1690 körül) téves kell, hogy legyen, láttuk, hogy Absolont és feleségét, 1697-ben iktatták be Namény birtokába. Azt azonban Payr Sándor is megerősíti, hogy az özvegy, már 1698-ban, férjhez ment, így - ha a korban szokásos gyászévet betartották -, akkor nagymértékben valószínűsíthető az, hogy Absolon Dániel 1697-ben halt meg. Ezekben a forrásokban, nincs szó arról, hogy Absolon erőszakos halállal hunyt volna el. – Passuth Lászlónak, a Zrínyi Ilonáról szóló, kitűnő regényében ("Sasnak körme között"), még a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása előtt, az akkor szegénylegényeknek is nevezett, bujdosó kurucok, az általuk árulónak tartott Absolont megölik. A regény utószavában, Absolon Dániel személyének elemzése kapcsán, Passuth nem tért ki arra, mire alapította Absolon erőszakos halálát.

Források

[szerkesztés]
  • Jean Bérenger: A francia politika és a kurucok (1676 – 1681), Századok, 1976
  • A bujdosók levéltára. A gróf Teleki-család marosvásárhelyi levéltárából (szerk. Deák Farkas), Budapest, 1883
  • Gróf Tököly Imre levelei. A gróf Teleki-család marosvásárhelyi levéltárából (sajtó alá rendezte Deák Farkas), Budapest, 1882
  • Héjjas Eszter: A kurucmozgalom francia kapcsolatai, 1674 – 1679. Az Országos Széchenyi Könyvtár évkönyve 1981, Budapest, 1983
  • Thököly Imre és a franczia diplomatia, Első közlemény (közli Gergely Samu), Történelmi Tár, 1886
  • Teleki Mihály levelezése (szerk. Gergely Samu), Hetedik kötet, 1675 – 1677, Budapest, 1916
  • Teleki Mihály levelezése (szerk. Gergely Samu), Nyolcadik kötet, 1678 – 1679, Budapest, 1926
  • Oklevelek Teleki Mihály és a bujdosók diplomacziai alkudozásának történetéhez (1675 – 1685), Első közlemény, Történelmi Tár, 1890
  • Orel Géza: Thököly diplomatiája, Budapest, 1906
  • Szilágyi Sándor: Absolon Dávid (nyomdahiba az eredeti címben!) külföldi követségei, 1677-1680 közt, Századok, 1883
  • Absolon külföldi követségei 1677 – 80. (közli Szilágyi Sándor), Történelmi Tár, 1883
  • Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Történeti bevezetésekkel. (szerk. Szilágyi Sándor), Tizenhatodik kötet. 1675 – 1679, Budapest, 1893
  • Késmárki Tököly Imre naplója 1676 – 1678 évekből. Közli Torma Károly, Pest, 1866
  • Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom, 1690-ig, Budapest, 1972

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Absolon_Dániel&oldid=27437760”