Abar
Abar | ||||||||||||
Taharka és anyja, Abar. Gebel Barkal (Lepsius: Denkmäler) | ||||||||||||
Hieroglifa |
| |||||||||||
Apja | ? | |||||||||||
Anyja | Alara testvére | |||||||||||
Férje | Piye | |||||||||||
Gyermekei | Taharka |
Abar (Abiru, Abale) núbiai származású ókori egyiptomi királyné a XXV. dinasztia idején, Piye felesége, Taharka anyja.[1]
Alara kusita uralkodónak, Felső-Núbia egyesítőjének az unokahúga. Egy, a szudáni Kawában talált sztélén feljegyezték, hogy apja az ottani templomba adta szisztrumjátékosnak.[1] Gebel Barkalban fiával, Taharkával együtt ábrázolják egy sztélén, emellett megjelenik egy Taniszban talált sztélén[1] és a szanami Ámon-templomban.[2]
Feljegyezték, hogy hosszú ideig nem találkozott fiával, Taharkával, és nagy örömmel látták egymást viszont, mert távollétében fia fáraó lett. Ez valószínűleg utalás Íziszre és Hóruszra, akik hasonló körülmények közt találkoztak újra; egy másik elmélet szerint anya és fia különválása egymástól hagyomány volt a kusita kultúrában.[2]
Abar számos címet viselt: „a király anyja” (mwt-nỉsw.t), „a király nővére” (sn.t-nỉsw.t), „az idegen földek úrnője” (nb.t ḫ3sw.t), „örökös hercegnő” (ỉrỉỉ.t-pˁt), „a Két Föld nagy úrnője” (wr.t nb.t t3.wỉ) „Alsó- és Felső-Egyiptom asszonya” (ḥnwt-šmˁw-mḥw), „Nagy kegyben álló” (wr.t-ḥzwt), „Édes szeretetű” (bnr.t-mrwt).[3] Abar ábrázolásai az elsők, amelyek arról tanúskodnak, mekkora hatalommal rendelkezett egy királyné a kúsi királyságban.[2] Reisner feltételezése szerint Abart Nuriban temethették el, a 35. számú sírban.[4]
Források
[szerkesztés]- ↑ a b c Dodson, Aidan, Hilton, Dyan. The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson (2004). ISBN 0-500-05128-3, p.238
- ↑ a b c Dictionary of African Biography. Oxford: Oxford University Press (2012. november 27.). ISBN 978-0-195382-075 pp.4-5
- ↑ Grajetzki, Wolfram. Ancient Egyptian Queens: A Hieroglyphic Dictionary. London: Golden House Publications (2005). ISBN 0-9547218-9-6, p.90
- ↑ (1949. november 27.) „Names and Relationships of the Royal Family of Napata”. The Journal of Egyptian Archaeology 35. pp.139-149