Ugrás a tartalomhoz

A király hivatalos születésnapja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. György király

A király vagy királynő hivatalos születésnapja egy kiválasztott nap a Brit Nemzetközösség országaiban, amelyen hivatalosan megünneplik az uralkodó születésnapját. Ez nem feltétlenül esik egybe az uralkodó születésének valódi dátumával. Hagyományosan akkor élnek vele, ha a valódi születésnap nem nyáron van. A hagyományt II. György király honosította meg 1748 júniusában. A célja elsősorban az volt, hogy a jó időjárási viszonyokat kihasználva megtarthassák a nagyszabású szabadtéri rendezvényeket, mivel a király késő ősszel született, amikor általában az idő nem túlzottan kedvező. Az áprilisi születésű II. Erzsébet is júniusban tartotta, a jelenlegi király, III. Károly, novemberi születésű lévén, szintén megtartja ezt a hagyományt.

A dátumot az uralkodó, a kormányzó által kiadott nyilatkozatokkal vagy a helyi parlament által elfogadott törvényekkel határozzák meg. Manapság a dátum országonként eltérő lehet. Tekintettel a jó időjárás valószínűségére, általában május végén vagy június elején választanak egy dátumot. Bizonyos esetekben állami vagy más ünnepekkel is összehangolják.

Ausztrália

[szerkesztés]
Ausztrália államai

Az ausztrál államok és területei a királynő szülinapját június második hétfőjén tartják meg. Ez alól kivétel Nyugat-Ausztrália és Queensland. Ott a kormányzó hirdeti ki minden évben a napot az ünneplésre, figyelembe véve az iskolai féléveket és a Perth Royal Show-t. Nincs szabály arra hogyan választják a dátumot, általában szeptember utolsó vagy október első hétfője. Akad néhány régió, ahol akadnak alternatív időpontok a helyi jelentős dátumok és események miatt. Ünnepként Nagy-Britannia királyának születésnapját Arthur Phillip kormányzó hirdette meg 1788-ban, amit a király valós születési napján tartottak meg 1936-ig. Ezután átrakták június második hétfőjére, ezzel egyenletesebben oszlottak el az ünnepek az évben.

Ez alól mindössze két uralkodó képez kivételt, mert a születésük napja más ünnepekhez esett közel: VI. György decemberi születésével (karácsony, újév) és II. Erzsébet, akinek nagypéntek és húsvét után nem sokkal következett a születésnapja.

A királynő születésnapjának hétvégéje, illetve az Empire Day (május 24-én) hagyományosan a nyilvános tűzijátékok időszaka volt. 1980 óta számos állam betiltotta, egyedül Tazmánia és az Északi terület, ahol még értékesítenek.[1]

Kanada

[szerkesztés]

1957-ben kiadott királyi nyilatkozatban május 25-e előtti utolsón hétfőn állapították meg az ünnep időpontját. Az uralkodó születésnapját 1845 óta tartják Kanadában – miután elismerték Viktória királynő születésnapját, mely a királynő 1901-ben bekövetkezett halála óta különféle királyi kihirdetéseken keresztül változott.

VI. György születésnapi parádéján

1936. december 11-én lemondott VIII. Eduárd, testvére és utódja VI. György születésnapja előtt 3 nappal. Az új király a körülmények fényében nem szerette volna nyilvánosan bejelenteni a születésnapját, de a kormánytagok úgy érezték, hogy ez a pozitív megjegyzését jelentené az uralkodás kezdetének. Ezt követően az országban a hivatalos születésnapját május 20. és június 14. között ünnepelték, más-más napokon. II. Erzsébet első hivatalos születésnapját utoljára júniusban ünnepelték, amit elhagytak 1952-ben, mikor egy törvény módosítással áthelyezték május 25-e előtti hétfőre. A királynő hivatalos születésnapjának jellegzetessége a tüzérségi díszsortűz a nemzeti és tartományi fővárosokban, valamint a királyi unió lobogójának lengetése a szövetségi koronához tartozó épületénél.[1]

Új-Zéland

[szerkesztés]

Új-Zélandon az ünnep június első hétfőjére esik. Az ünnepségek többnyire hivatalosak, ideértve a királynő születésnapi kitüntetéseinek listáját és a katonai ünnepélyeket. Vannak javaslatok, némi politikai támogatással a Matariki (Maori Újév) visszahozására és 2009-ben felmerült a gondolata a királynő születésnapi hétvégéjének átnevezésének Hillary hétvégére.[1]

Egyesült Királyság

[szerkesztés]
A királyi család

Mint korábban szerepelt, az uralkodó születésnapját 1748 óta ünneplik. A királynő hivatalos születésnapját eredetileg június második csütörtökén tartották, mint korábban apja VI. Györgyét. Ezt 1959-ben változtatták meg a királynővé válása után, amit azóta június második szombatján kerül megünneplésre. Maga II. Erzsébet királynő 1926. április 21-én született Londonban és idén (2020) tölti majd be a 94. életévét. Őfelsége teljes elkötelezettséggel vesz részt a különböző programokon, a jótékonysági és iskolai látogatásoktól az ügyvezető államfők fogadásáig és megemlékezésekig.

II. Erzsébet

E napon tartják a „Trooping the Colour”, mely úgy is ismert mint a Brit zászlós díszszemle, a Királynő Születésnapi Parádéja, amikor is a Brit és Nemzetközösségi haderők vonulnak fel. Együtt több mint 1400 katona, 200 ló és 400 zenész az vesz részt. Az utcákat zászlókkal hullámzó tömeg tölti meg, miközben a felvonulás a Buckinghami palotából, a Mall-tól a Horse Guard’s Parade felé folytatja útját a lóháton és kocsikban lévő királyi család tagjaival. Végül egy légi bemutatóval zárul az eseménysor, amit Buckingham Palota erkélyén felsorakozó királyi családtagokkal együtt nézhetünk végig.[2][3]

A brit diplomáciai képviseleteknél ezt a napot az ország nemzeti napjának tekintik, habár nem tartják számon állami ünnepként. Skócia egyes részein, május harmadik hétfőjén Viktória királynő születésnapjáról is megemlékeznek. Ilyenkor általában az önkormányzatok és a felsőoktatási intézmények bezárnak arra a napra.

Kapcsolódó szócikk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]