A démon, aki bennem vanKeresztes Ildikó2011-ben megjelent ötödik nagylemeze. Ildikó harmadik nagylemeze (Minden, ami szép volt) feldolgozásokat tartalmazott, és előző korongján is (Csak játszom) főleg feldolgozások és újszerű dalok domináltak a 2 új szerzemény mellett. Mind a két korong aranylemez lett azóta. Ez az album 11 vadonatúj dalt tartalmaz, a címadó dalt Szűcs Norbert szerezte, aki Ildikó 2. nagylemezét (Nekem más kell) készítette, de zeneszerzőként Ildikó előző albumán is közreműködött. A lemezre írt még egy dalt Dandó Zoltán is. A másik 9 dalt pedig egy svéd zeneszerző, Björn Lodin írta, akivel Ildikó előző lemezénél is dolgozott már. A dalszövegeket Horváth Attila írta. A lemezre felkerült a Várj úgy c. dal is, amit Ildikó 2011 tavaszán a Fonogram-díjátadó gálán énekelt a Hard együttessel.
A nagylemez piacra kerülése előtt pár héttel a címadó szerzemény digitális kislemez formájában megjelent, melyhez werkfilm is készült.[2] Az album második sikere az Egészen, mert félig nem tudok, melyet Keresztes Ildikó az X-Faktor 2. évadának utolsó adásában adott elő, mint extra produkciót.[3] A dal rádiós sláger lett. Habár az album 2011 őszén jelent meg, legmagasabb helyezését a MAHASZ toplistán 2012-ben érte el, a 40-ből a 6. helyen végzett.