A Debreceni VSC 2023–2024-es szezonja
Debreceni VSC 2023–24-es szezon | |||
Adatok | |||
Vezetőedző | Szrdzsan Blagojevics | ||
Szakmai igazgató | Hayk Hovakimyan | ||
Eredmények | |||
NB I | 5. helyezés | ||
Magyar Kupa | Nyolcaddöntő (legjobb 16) | ||
Európa Konferencia Liga | 3. selejtezőkör | ||
Legtöbb játékidő | 3.122 perc, Dzsudzsák | ||
Legtöbb fiatalperc | 1.498 perc, Baranyai | ||
Házi gólkirály | |||
Bajnokságban | Bárány, 8 gól | ||
Összesen | Bárány, 10 gól | ||
|
Ez a szócikk a Debreceni VSC 2023–2024-es szezonjáról szól, mely összességében az 50. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 121. évfordulója.
A DVSC ebben a szezonban a bajnokság (OTP Bank Liga), a hazai kupa (MOL Magyar Kupa) küzdelmein túl a 2022–2023-as szezonban elért bronzérmes helyezésének köszönhetően indulhatott a 2023–2024-es UEFA Európa Konferencia Ligában, annak is a 2. selejtezőkörében kapcsolódott be a küzdelmekbe.
A 2. selejtezőkörben az örmény Alaskert csapatával mérkőztek meg. Az első mérkőzésen, idegenben 1–0-s győzelmet aratott a Loki, míg a debreceni visszavágó rendes játékideje 1–2-s vereséggel zárult, és mivel a hosszabbításban nem esett gól, így büntetőpárbajjal dőlt el a továbbjutás. Ezt a DVSC nyerte 3–1-re.
A 3. selejtezőkörben az osztrák Rapid Wien következett. A párharc újfent idegenben, Bécsben kezdődött egy 0–0-s döntetlennel. A hazai visszavágón a zöld-fehérek diadalmaskodtak 5–0-ra, így a DVSC számára véget értek az európai kupaküzdelmek.
Mezek
[szerkesztés]Stadion
[szerkesztés]A Debreceni VSC labdarúgócsapat hazai mérkőzéseit a Nagyerdei stadionban játssza. A korábbi stadiont elbontották, a helyére újat építettek, amelyet 2014-ben adtak át. Maximális befogadó képessége: 20.340 fő.
-
A Debreceni VSC otthona, a Nagyerdei stadion légifelvételen.
-
A Nagyerdei stadion Thaler Tamás felvételén.
-
A Nagyerdei stadion nézőtere Thaler Tamás felvételén.
Jelenlegi játékoskeret
[szerkesztés]- Utolsó frissítés: 2024. március 22.[1]
- A játékosok értékei Euróban értendők és a Transfermarkt 2023. július 24-i adatain alapulnak.[2]
- A válogatottságok száma 2023. június 29-i adatok alapján értendők.
- A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
- A dőlttel jelzett játékos(ok) kölcsönben szerepel(nek) a klubnál.
- Az érték oszlopban zárójelben mutatjuk, hogy a játékos értéke a fél évvel korábbi állapothoz képest mennyivel nőtt vagy csökkent, vagy nem változott (=). Az új igazolású játékosnál (•) jel látható.
- Sérült játékos.
Mezszám | Név | Nemzetiség | Születési hely | Születési idő (kor) | Korábbi csapat | Vál. | Érték (€) |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Kapusok | |||||||
12 | Erdélyi Benedek | magyar | Debrecen | 2005. szeptember 28. (19 éves) | saját nevelésű játékos | — | 50.000 (=) |
16 | Megyeri Balázs | magyar | Budapest | 1990. március 31. (34 éves) | AEL Limasszol | 1 | 400.000 (100.000) |
87 | Engedi Márk | magyar | Makó | 2006. szeptember 7. (18 éves) | saját nevelésű játékos | — | — |
Védők | |||||||
3 | Hornyák Csaba | magyar | N/A | 2006. június 22. (18 éves) | saját nevelésű játékos | — | — |
4 | Jorgo Pëllumbi | albán | Korça | 2000. július 15. (24 éves) | NK Varaždin | — | 500.000 (•) |
11 | Ferenczi János | magyar | Debrecen | 1991. április 3. (33 éves) | saját nevelésű játékos | 2 | 400.000 (200.000) |
14 | Meldin Dreskovics | montenegrói | 1998. március 26. (26 éves) | FK Sutjeska Nikšić | 2 | 450.000 (200.000) | |
15 | Christian Manrique | spanyol | Móstoles | 1998. október 2. (26 éves) | Olympiakos Nicosia | — | 500.000 (225.000) |
21 | Olekszandr Romancsuk | ukrán | Kolomija | 1999. december 16. (25 éves) | FK Lviv | — | 350.000 (=) |
25 | Baranyai Nimród | magyar | Debrecen | 2003. augusztus 6. (21 éves) | Mezőkövesd Zsóry FC | — | 150.000 (=) |
29 | Kusnyír Erik | ukrán– magyar | Alsókerepec | 2000. február 7. (24 éves) | Tarpa SC | — | 350.000 (50.000) |
94 | Dušan Lagator | montenegrói | Cetinje | 1994. március 29. (30 éves) | Wisła Płock | 9 | 400.000 (100.000) |
96 | Tordai Balázs | magyar | Debrecen | 2002. október 17. (22 éves) | saját nevelésű játékos | — | — |
Középpályások | |||||||
8 | Tuboly Máté | magyar | Budapest | 2004. szeptember 15. (20 éves) | Győri ETO FC (NB II) | — | 175.000 (•) |
10 | Dzsudzsák Balázs | magyar | Debrecen | 1986. december 23. (37 éves) | El-Ajn FC | 109 | 250.000 (=) |
13 | Szuhodovszki Soma | magyar | Budapest | 1999. december 30. (24 éves) | Kecskeméti TE | 1 | 500.000 (•) |
18 | Hamzat Ojediran | nigériai | 2003. november 14. (21 éves) | KF Egnatia | — | 250.000 (=) | |
20 | Sztefan Loncsar | montenegrói | Nikšić | 1996. február 19. (28 éves) | FK Novi Pazar | 12 | 500.000 (300.000) |
22 | Vajda Botond | szlovák– magyar | Rozsnyó | 2005. március 23. (19 éves) | Diósgyőri VTK | — | 100.000 (•) |
23 | Cibla Flórián | magyar | Fehérgyarmat | 2004. március 15. (20 éves) | saját nevelésű játékos | — | — |
27 | Bódi Ádám | magyar | Nyíregyháza | 1990. október 18. (34 éves) | Videoton FC | 1 | 300.000 (=) |
37 | Farkas Tamás | magyar | Debrecen | 2003. július 14. (21 éves) | saját nevelésű játékos | — | 75.000 (75.000) |
67 | João Oliveira | svájci– portugál | Nyon | 1996. január 6. (28 éves) | Leixões | — | 475.000 (•) |
76 | Kocsis Dominik | magyar | Nagykanizsa | 2002. augusztus 1. (22 éves) | Budapest Honvéd FC (NB II) | — | 300.000 (•) |
99 | Brandon Dominguès | portugál– francia | Grenoble | 2000. június 6. (24 éves) | Budapest Honvéd FC | — | 350.000 (•) |
Támadók | |||||||
17 | Bárány Donát | magyar | Debrecen | 2000. szeptember 4. (24 éves) | Debreceni EAC | — | 300.000 (50.000) |
19 | Thorleifur Úlfarsson | izlandi | Reykjavík | 2000. december 27. (23 éves) | Houston Dynamo FC | — | 1.500.000 (•) |
45 | Batai Tamás | magyar | N/A | 2005. január 23. (19 éves) | Debreceni EAC | — | — |
77 | Szécsi Márk | magyar | Eger | 1994. május 22. (30 éves) | Puskás Akadémia FC | — | 350.000 (50.000) |
Csapat összértéke | |||||||
9.250.000 | |||||||
Kölcsönadott játékosok | |||||||
Név | Poszt | Nemzetiség | Születési hely | Születési idő | Kölcsönben itt | Érték (€) | |
Aléxandrosz Kizirídisz | támadó | görög | Szkidra | 2000. szeptember 16. (24 éves) | NŠ Mura | 250.000 (75.000) | |
David Nwachukwu | támadó | nigériai | 2004. december 14. (20 éves) | BVSC (NB II) | — | ||
Andrija Majdevac | támadó | szerb | Kruševac | 1997. augusztus 17. (27 éves) | Napredak Kruševac (szerb I) | 1.700.000 (•) | |
Lakatos Benjámin | hátvéd | magyar | Debrecen | 2001. február 3. (23 éves) | DEAC (NB II) | 50.000 | |
Szujó Attila | hátvéd | magyar | Debrecen | 2003. szeptember 14. (21 éves) | Győri ETO FC (NB II) | 75.000 | |
Szerződtetett ifjúsági játékosok | |||||||
Név | Poszt | Nemzetiség | Születési hely | Születési idő | Honnan | Forrás | |
Fábián Bence | bal oldali védő | magyar | 2004. május 18. (20 éves) | saját nevelésű játékos (korábban DSI SC) | [3] | ||
Takács Bence | védekező középpályás, szélső támadó | magyar | 2005. március 4. (19 éves) | saját nevelésű játékos | [3] | ||
Tercza Gergő | bal oldali védő, középpályás | magyar | 2007. január 9. (17 éves) | Várda Labdarúgó Akadémia | [3] | ||
Kócs-Washburn Erik Endre | csatár | magyar– amerikai | 2003. március 15. (21 éves) | Chicago Fire–DVSC II. | [4] | ||
Ernest Romancsuk | bal oldali védő (ballábas) | ukrán | 2003. augusztus 30. (21 éves) | Dinamo Kijev U19 | [4] | ||
Egri Imre | csatár | magyar | 2007. augusztus 18. (17 éves) | Atletico Békéscsaba (futsal) | [5] |
Átigazolások
[szerkesztés]2023. évi nyári átigazolási időszak, 2024. évi téli átigazolási időszak
|
|
Jelmagyarázat: n.a. = nincs adat; k.v. = kölcsönből vissza; k. = kölcsönben; k.v.k. = kölcsönből visszatért klubjához; k.u.v. = kölcsön után végleg; sz.l. = szerződése lejárt; sz.i. = szabadon igazolhat; sz.b. = szerződés bontás; k.m.sz.b. = közös megegyezéssel szerződés bontás; n.h.sz. = nem hosszabbították meg szerződését; a.p.b. = aktív pályafutását befejezte
Szerződés hosszabbítások
[szerkesztés]Név | Nemzetiség | Poszt | Életkor | Időpont | Év | Forrás |
Megyeri Balázs | magyar | K | 33 | 2023.05.24. | 2+1 | [47] |
Marko Milosevics | szerb | K | 32 | 2023.06.08. | 1 | [48] |
Dušan Lagator | montenegrói | KP | 29 | 2023.06.16. | 1 | [49] |
Farkas Tamás | magyar | KP | 19 | 2023.06.26. | n.a. | [50] |
Hamzat Ojediran | nigériai | KP | 19 | 2023.06.30. | n.a. | [51] |
Sós Bence | magyar | KP | 29 | 2023.07.01. | 1 | [52] |
Dzsudzsák Balázs | magyar | KP | 36 | 2023.07.05. | 1 | [53] |
Varga József | magyar | KP | 35 | 2023.07.06. | 1 | [54] |
Kusnyír Erik | magyar | V | 23 | 2023.08.04. | 3 | [55] |
Christian Manrique | spanyol | V | 24 | 2023.08.14. | 2 | [56] |
Bárány Donát | magyar | CS | 23 | 2023.10.20. | 3 | [57] |
Vezetőség és szakmai stáb
[szerkesztés]- Utolsó módosítás: 2023. augusztus 22.
|
|
|
|
Statisztikák
[szerkesztés]Összesített statisztika
[szerkesztés]- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Összesítés kiírások szerint
[szerkesztés]- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírás(oka)t illetve az abban elért helyezést jelöltük.
Kiírás | Statisztikák | Kezdő forduló/ helyezés
|
Végső forduló/ helyezés
|
Mérkőzések dátumai | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
M | GY | D | V | SzG–KG | GK | ÖG | SzGÁ | KGÁ | ÖGÁ | Első | Utolsó | Következő | |||
Bajnokság | 33 | 14 | 6 | 13 | 49–48 | +1 | 97 | 1,48 | 1,45 | 2,94 | 1. | 5. | 2023.07.31. | 2024.05.18. | — |
Magyar Kupa | 3 | 2 | 1 | 0 | 4– 2 | +2 | 6 | 1,33 | 0,67 | 2,00 | 3. forduló | Nyolcaddöntő | 2023.09.16. | 2024.02.28. | — |
Konf. Liga | 4 | 1 | 1 | 2 | 2– 7 | –5 | 9 | 0,50 | 1,75 | 2,25 | 2. selejtezőkör | 3. selejtezőkör | 2023.07.27. | 2023.08.17. | — |
Minden kiírás | 40 | 17 | 8 | 15 | 55–57 | –2 | 112 | 1,38 | 1,43 | 2,80 | |||||
Hazai | 20 | 11 | 2 | 7 | 31–24 | +7 | 55 | 1,55 | 1,20 | 2,75 | |||||
Idegen | 20 | 6 | 6 | 8 | 24–33 | –9 | 57 | 1,20 | 1,65 | 2,85 |
Gólok statisztikái
[szerkesztés]Gólszerzők a szezonban
[szerkesztés]- A táblázatban csak azokat a Debreceni VSC játékosokat tüntettük fel, akik a szezon során legalább egy gólt szereztek bármelyik kiírásban.
- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- A táblázat elején a több gólt elérő játékosokat tüntettük fel (az összes kiírást tekintve).
- Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg.
- A játékos neve alatti sötétszürke szín azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
Játékos | Összes kiírásban
|
OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Európa Konferencia Liga | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Gólok | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | Gólok | 3f | 4f | 8d | Gólok | 2sk-1 | 2sk-2 | 3sk-1 | 3sk-2 | |||||||||||
11 | 11 | h | v | h | h | h | h | v | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v | 11 | v | v | h | 11 | v | h | v | h | ||||||||||
Bárány | 10 | 0 | 0 | 8 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dzsudzsák | 8 | 3 | 0 | 7 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dominguès | 7 | 0 | 0 | 6 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Loncsar | 5 | 0 | 0 | 4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vajda B. | 5 | 0 | 0 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kusnyír | 3 | 0 | 0 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ojediran | 3 | 0 | 0 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szécsi M. | 3 | 0 | 0 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bódi | 2 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kizirídisz | 2 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | — | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||
Manrique | 2 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Babunszki | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | — | — | — | 0 | 0 | 0 | |||||||||
Baranyai | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dreskovics | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Romancsuk | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
ellenfél | 1 | — | 1 | 0 | 0 | 0 | — | 0 | — | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Összesen | 55 | 3 | 0 | 49 | 3 | 0 | 3 | 0 | 1 | 4 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 3 | 1 | 1 | 1 | 2 | 0 | 1 | 1 | 2 | 2 | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 5 | 3 | 1 | 1 | 3 | 1 | 1 | 1 | 1 | 4 | 0 | 0 | 2 | 1 | 1 | 2 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | |
OTP Bank Liga: őszi–tavaszi szezon | 25 | 24 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
OTP Bank Liga: körök szerint | 19 | 12 | 18 |
- Jelmagyarázat: : büntetőgól; : öngól alatt a játékos által az ellenfél javára rúgott öngólt értjük;
- Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
- Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő;
- Európa Konferencia Liga: 2sk = 2. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés); 3sk = 3. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés);
Egy mérkőzésen kettő vagy több gólt szerző játékosok
[szerkesztés]- A végeredmény a Debreceni VSC szemszögéből értendő.
Játékos | Dátum | Forduló | Ellenfél | Végeredmény | A játékos góljainak száma |
---|---|---|---|---|---|
Sztefan Loncsar | 2023. 07. 31. | OTP Bank Liga, 1. ford. | Mezőkövesd (h) | 3–1 | |
Brandon Dominguès | 2023. 10. 22. | OTP Bank Liga, 10. ford. | Fehérvár (h) | 3–1 | |
Brandon Dominguès | 2024. 02. 06. | OTP Bank Liga, 19. ford. | Újpest (v) | 2–1 | |
Bárány Donát | 2024. 03. 17. | OTP Bank Liga, 25. ford. | Zalaegerszeg (h) | 5–1 |
- Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; : büntetőgól
Mikor született gól a mérkőzéseken
[szerkesztés]- Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírás(oka)t jelöltük.
Debreceni VSC | I. félidő | II. félidő | Mind- összesen
| |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1–15' | 16–30' | 31–45' | 45'+ | Össz. | 46–60' | 61–75' | 76–90' | 90'+ | Extra‡ | Össz. | ||
Bajnokság | 6 | 3 | 7 | 2 | 18 | 7 | 12 | 9 | 3 | — | 31 | 49 |
Magyar Kupa | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 3 | 0 | 0 | 3 | 4 |
Konferencia Liga | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 2 | 2 |
Minden kiírás | 6 | 3 | 8 | 2 | 19 | 8 | 12 | 13 | 3 | 0 | 36 | 55 |
Ellenfelek | I. félidő | II. félidő | Mind- összesen
| |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1–15' | 16–30' | 31–45' | 45'+ | Össz. | 46–60' | 61–75' | 76–90' | 90'+ | Extra‡ | Össz. | ||
Bajnokság | 10 | 5 | 5 | 1 | 21 | 10 | 7 | 7 | 3 | — | 27 | 48 |
Magyar Kupa | 1 | 0 | 0 | 1 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 |
Konferencia Liga | 1 | 1 | 1 | 0 | 3 | 1 | 2 | 1 | 0 | 0 | 4 | 7 |
Minden kiírás | 12 | 6 | 6 | 2 | 26 | 11 | 9 | 8 | 3 | 0 | 31 | 57 |
- Jelmagyarázat: ‡ Extra játékidő – csak kupaküzdelmekben értendő olyan esetekben, amikor a visszavágó mérkőzésen a 90 perc játékidő alatt nem dől el a továbbjutó csapat kiléte
Sárga/piros lapok és eltiltások a szezonban
[szerkesztés]- Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik a szezon során legalább egy figyelmeztetést kaptak bármelyik kiírásban.
- A játékosok vezetéknevének abc-sorrendje szerint.
- A játékos neve alatti sötétszürke szín azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
- Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg.
Játékos | Összes kiírásban
|
OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Európa Konferencia Liga | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Figyelmeztetések | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | Figyelmeztetések | 3f | 4f | 8d | Figyelmeztetések | 2sk-1 | 2sk-2 | 3sk-1 | 3sk-2 | ||||||||||||||||||
Σ | KM | Σ | KM | h | v | h | h | h | h | v | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v | Σ | KM | v | v | h | Σ | KM | v | h | v | h | |||||||||||||
Baranyai | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bárány | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bévárdi Zs. | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||
Bódi | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dominguès | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dreskovics | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dzsudzsák | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ferenczi J. | 6 | 6 | 0 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 0 | 1 | X | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kizirídisz | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||
Kocsis D. | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | — | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | |||||||||||||||||
Kusnyír | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Lagator | 12 | 11 | 0 | 1 | 3 | 11 | 10 | 0 | 1 | 3 | X | X | X | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Loncsar | 6 | 6 | 0 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 0 | 1 | X | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Manrique | 2 | 1 | 0 | 1 | 0 | 2 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Megyeri | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Mojžiš | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||
Ojediran | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Oliveira | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Romancsuk | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szécsi M. | 5 | 5 | 0 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 0 | 1 | X | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tuboly | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Úlfarsson | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | — | — | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | — | — | — | — | |||||||||||||||||
Vajda B. | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Összesen | 83 | 81 | 0 | 2 | 6 | 69 | 67 | 0 | 2 | 6 | 1 | 3 | 1 | 2 | 1 | 1 | 0 | 4 | 5 | 1 | 0 | 4 | 5 | 3 | 1 | 2 | 2 | 2 | 1 | 2 | 2 | 1 | 0 | 3 | 1 | 0 | 3 | 3 | 2 | 2 | 2 | 7 | 2 | 9 | 9 | 0 | 0 | 0 | 1 | 4 | 4 | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 1 | 2 |
OTP Bank Ligában – öszi–tavaszi szezon szerint | 36 | 33 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
OTP Bank Ligában – körök szerint | 19 | 25 | 25 |
- Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
- Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő;
- Európa Konferencia Liga: 2sk = 2. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés); 3sk = 3. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés);
- Σ = összes sárga ill. piros lap; = sárga lapos figyelmeztetés; = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás; = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás;
- X = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzések száma;
- Bajnoki sárga lapos figyelmeztetések következménye: a labdarúgó az OTP Bank Ligában az 5. sárga lapos figyelmeztetését követően a soron következő egy bajnoki mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal (eltiltás).[62]
Kapus statisztikák
[szerkesztés]Összesített kapus statisztikák kiírásonként
[szerkesztés]- A táblázat a csapat kapusainak összesített statisztikáit mutatja.
- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
M | Kapus | N | Összesen | OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Konferencia Liga | ||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
M | Gól | Átl. | ∅ | % | M | Gól | Átl. | ∅ | % | M | Gól | Átl. | ∅ | % | M | Gól | Átl. | ∅ | % | |||
12 | Erdélyi | 1 | 1 | 1,00 | 0 | 0,0% | 1 | 1 | 1,00 | 0 | 0,0% | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
16 | Megyeri | 35 | 50 | 1,43 | 9 | 25,7% | 30 | 42 | 1,40 | 7 | 23,3% | 1 | 1 | 1,00 | 0 | 0,0% | 4 | 7 | 1,75 | 2 | 50,0% | |
87 | Engedi | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% | |
Már nem tagja a játékoskeretnek: | ||||||||||||||||||||||
1 | Milosevics | 5 | 6 | 1,20 | 2 | 40,0% | 3 | 5 | 1,67 | 1 | 33,3% | 2 | 1 | 0,50 | 1 | 50,0% | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,0% |
Kapott gólok fordulóról fordulóra
[szerkesztés]- Az alábbi táblázatban a Diósgyőri VTK kapusainak teljesítményét tüntettük fel, melyik mérkőzésen védett, hány gólt kapott, illetve a gól nélküli mérkőzéseiket.
- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhetők meg.
Kapus | Összes kiírásban
|
OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Európa Konferencia Liga | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Mérkőzések | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | Mérkőzések | 3f | 4f | 8d | Mérkőzések | 2sk-1 | 2sk-2 | 3sk-1 | 3sk-2 | ||||||||||||||
M | ∅ | % | M | ∅ | % | h | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | M | ∅ | % | v | v | h | M | ∅ | % | v | h | v | h | |||||
Erdélyi | 1 | 1 | 0 | 0,0% | 1 | 1 | 0 | 0,0% | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Megyeri | 35 | 50 | 9 | 25,7% | 30 | 42 | 7 | 23,3% | ∅ | ∅ | ∅ | ∅ | ∅ | ∅ | ∅ | 1 | 1 | 0 | 0,0% | 4 | 7 | 2 | 50,0% | ∅ | ∅ | |||||||||||||||||||||||||||||||
Engedi | 0 | 0 | 0 | 0,0% | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Már nem tagja a játékoskeretnek: | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Milosevics | 5 | 6 | 2 | 40,0% | 3 | 5 | 1 | 33,3% | ∅ | 2 | 1 | 1 | 50,0% | ∅ | 0 | 0 | 0 | 0,0% | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Összesen | 40 | 57 | 11 | 27,5% | 33 | 48 | 8 | 24,2% | 1 | 2 | 0 | 1 | 3 | 0 | 3 | 2 | 2 | 1 | 1 | 2 | 0 | 1 | 0 | 2 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 0 | 1 | 1 | 1 | 1 | 2 | 0 | 5 | 0 | 5 | 0 | 4 | 3 | 2 | 1 | 50,0% | 1 | 0 | 1 | 4 | 7 | 2 | 50,0% | 0 | 2 | 0 | 5 |
Bajnokságban – öszi–tavaszi szezon szerint | 22 | 26 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bajnokságban – körök szerint | 16 | 12 | 20 |
- Jelmagyarázat: : gól szimbólummal jelöltük a kapus által az adott mérkőzések kapott gólokat; : büntetőből kapott gól; Ø: kapott gól nélküli mérkőzés illetve le- vagy becserélés esetén, amíg a pályán volt;
- Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
- Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő;
- Európa Konferencia Liga: 2sk = 2. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés); 3sk = 3. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés);
Játékos statisztikák
[szerkesztés]Kanadai táblázat
[szerkesztés]- Ebben az összesítésben a gólpasszok egyenértékűek a gólokkal, vagyis a kanadai táblázatban egyszerűen összeadjuk a gólokat és a gólpasszokat, és az a játékos van előrébb a táblázatban, akinél ez az összeg nagyobb.
- Pontegyenlőség esetén a több gólt lövő játékos előbbre van rangsorolva.
- Csak azon játékosok vannak feltüntetve a táblázatban, akik legalább egy gólt vagy gólpasszt szereztek bármelyik kiírásban.
- Öngól, közvetlen szabadrúgás, közvetlen sarokrúgás-gól és büntető esetében nincs gólpassz.
- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- A játékos neve alatti sötétszürke szín azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
- gól; : büntetőgól; gólpassz;
Játékos | összesen pontszám
|
OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Európa Konferencia Liga | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Pontszám | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | Pontszám | 3f | 4f | 8d | Pontszám | 2sk-1 | 2sk-2 | 3sk-1 | 3sk-2 | ||||||||||
Ö | G | Gp | Ö | G | Gp | h | v | h | h | h | h | v | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v | Ö | G | Gp | v | v | h | Ö | G | Gp | v | h | v | h | |
Bárány | 16 | 10 | 6 | 14 | 8 | 6 | 2 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dzsudzsák | 15 | 8 | 7 | 13 | 7 | 6 | 1 | 0 | 1 | 1 | 1 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dominguès | 11 | 7 | 4 | 9 | 6 | 3 | 1 | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ferenczi J. | 9 | 0 | 9 | 7 | 0 | 7 | 2 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Loncsar | 7 | 5 | 2 | 6 | 4 | 2 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ojediran | 6 | 3 | 3 | 6 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vajda | 5 | 5 | 0 | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Bódi | 3 | 1 | 2 | 3 | 1 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kizirídisz | 3 | 2 | 1 | 3 | 2 | 1 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | — | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||
Kusnyír | 3 | 3 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szécsi M. | 3 | 3 | 0 | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Babunszki | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 0 | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | — | 0 | 0 | 0 | — | — | — | 1 | 0 | 1 | ||||||||
Romancsuk | 2 | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Lagator | 2 | 0 | 2 | 2 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Manrique | 2 | 2 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Baranyai | 1 | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Dreskovics | 1 | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Oliveira | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szuhodovszki | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tuboly | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
ellenfél | 6 | 1 | 5 | 6 | 1 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
- Jelmagyarázat: Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
- Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő;
- Európa Konferencia Liga: 2sk = 2. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés); 3sk = 3. selejtezőkör (–1: 1. mérkőzés, –2: 2. mérkőzés);
Pályára lépések fordulóról fordulóra
[szerkesztés]- A táblázat a Debreceni VSC játékosainak pályára lépéseinek statisztikáit mutatja fordulóról fordulóra.
- A Forduló felirat melletti nyílra kattintva a táblázat sorrendjét átrendezheti a játékosok vezetéknevének abc-sorrendje szerint.
- A Forduló sorszáma alatti nyílra kattintva a táblázat sorrendjét átrendezheti az adott fordulón belül a játékosok pályára lépésének típusa szerint.
- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Utoljára frissítve: 2024.05.12. Forrás: https://adatbank.mlsz.hu/
|
Utoljára frissítve: 2024.02.28.
|
- Megjegyzés: Magyar Kupa forduló sorszáma: 1 = Főtábla 3. forduló; 2 = Főtábla 4. forduló; 3 = Nyolcaddöntő;
Pályára lépések száma és pályán töltött idő
[szerkesztés]- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- A táblázat posztok szerint rendezve, azon belül a játékosok mezszámának növekvő sorrendjében készült.
- A táblázat sorrendje megváltoztató a fejlécben látható nyilakra kattintva.
- A pályán töltött időbe a hosszabbítás idejét nem számoltuk bele, 90 percet vettünk alapul. Azon játékosnak, akit a 90. perc utáni hosszabbításban cseréltek be, egységesen 1 percet írtunk jóvá.
- Egy adott játékosnál a pályára lépések száma alatti zöld szín ott jelenik meg, ahol a játékos az adott kiírás minden találkozóján pályára lépett.
- Egy adott játékosnál a pályán töltött idő alatti arany szín azt az adatot jelöli, amely a legtöbb az adott kiírásban (legtöbb játékperc).
- A játékos neve alatti sötétszürke szín azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
- A játékos neve alatti rózsaszín szín azon játékosnál látható, aki megfelel az MLSZ fiatalpercek szabálynak (2003-as születésű vagy annál fiatalabb magyar futballista).[61]
- Sérült játékos.
- Forrás: MLSZ Adatbank[63]
- Utolsó elszámolt mérkőzés: Bajnokság 32. fordulója után (2024. május 12.)
M | P | N | Játékos | Összesen | OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Európa Konferencia Liga | ||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
M | K | Le | Be | Idő | % | M | K | Le | Be | Idő | % | M | K | Le | Be | Idő | % | M | K | Le | Be | Idő | % | ||||
12 | K | Erdélyi | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
16 | K | Megyeri | 34 | 34 | 0 | 0 | 3120 | 87 | 29 | 29 | 0 | 0 | 2610 | 91 | 1 | 1 | 0 | 0 | 120 | 40 | 4 | 4 | 0 | 0 | 390 | 100 | |
87 | K | Engedi | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3 | Hv | Hornyák | 1 | 0 | 0 | 1 | 5 | 0 | 1 | 0 | 0 | 1 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4 | Hv | Pëllumbi | 4 | 4 | 1 | 0 | 279 | 8 | 3 | 3 | 0 | 0 | 270 | 9 | 1 | 1 | 1 | 0 | 9 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11 | Hv | Ferenczi J. | 31 | 30 | 4 | 1 | 2674 | 75 | 27 | 26 | 3 | 1 | 2333 | 81 | 3 | 3 | 0 | 0 | 300 | 100 | 1 | 1 | 1 | 0 | 41 | 11 | |
14 | Hv | Dreskovics | 29 | 26 | 0 | 3 | 2447 | 69 | 23 | 21 | 0 | 2 | 1936 | 67 | 2 | 1 | 0 | 1 | 121 | 40 | 4 | 4 | 0 | 0 | 390 | 100 | |
15 | Hv | Manrique | 28 | 20 | 10 | 8 | 1795 | 50 | 22 | 15 | 8 | 7 | 1334 | 46 | 2 | 1 | 1 | 1 | 74 | 25 | 4 | 4 | 1 | 0 | 387 | 99 | |
21 | Hv | Romancsuk | 29 | 19 | 3 | 10 | 2027 | 57 | 22 | 14 | 3 | 8 | 1387 | 48 | 3 | 2 | 0 | 1 | 291 | 97 | 4 | 3 | 0 | 1 | 349 | 89 | |
25 | Hv | Baranyai | 25 | 19 | 5 | 6 | 1672 | 47 | 21 | 17 | 4 | 4 | 1498 | 52 | 3 | 2 | 1 | 1 | 156 | 52 | 1 | 0 | 0 | 1 | 18 | 5 | |
29 | Hv | Kusnyír | 24 | 22 | 2 | 2 | 1935 | 54 | 18 | 17 | 1 | 1 | 1472 | 51 | 2 | 1 | 0 | 1 | 91 | 30 | 4 | 4 | 1 | 0 | 372 | 95 | |
94 | Hv | Lagator | 35 | 33 | 0 | 2 | 2967 | 83 | 28 | 26 | 0 | 2 | 2277 | 79 | 3 | 3 | 0 | 0 | 300 | 100 | 4 | 4 | 0 | 0 | 390 | 100 | |
8 | Kp | Tuboly | 11 | 0 | 0 | 11 | 147 | 4 | 11 | 0 | 0 | 11 | 147 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10 | Kp | Dzsudzsák | 38 | 34 | 18 | 4 | 3122 | 87 | 32 | 28 | 14 | 4 | 2529 | 88 | 2 | 2 | 1 | 0 | 210 | 70 | 4 | 4 | 3 | 0 | 383 | 98 | |
13 | Kp | Szuhodovszki | 16 | 10 | 9 | 6 | 783 | 22 | 15 | 10 | 9 | 5 | 728 | 25 | 1 | 0 | 0 | 1 | 55 | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
18 | Kp | Ojediran | 25 | 20 | 9 | 5 | 1729 | 48 | 23 | 18 | 7 | 5 | 1558 | 54 | 2 | 2 | 2 | 0 | 171 | 57 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
20 | Kp | Loncsar | 38 | 26 | 12 | 12 | 2449 | 69 | 31 | 21 | 10 | 10 | 1926 | 67 | 3 | 1 | 0 | 2 | 154 | 51 | 4 | 4 | 2 | 0 | 369 | 95 | |
22 | Kp | Vajda B. | 20 | 19 | 18 | 1 | 1264 | 35 | 20 | 19 | 18 | 1 | 1264 | 44 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
27 | Kp | Bódi | 28 | 10 | 10 | 18 | 1055 | 30 | 23 | 9 | 9 | 14 | 885 | 31 | 3 | 1 | 1 | 2 | 112 | 37 | 2 | 0 | 0 | 2 | 58 | 15 | |
37 | Kp | Farkas | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
67 | Kp | Oliveira | 15 | 6 | 6 | 9 | 638 | 18 | 10 | 3 | 3 | 7 | 413 | 14 | 1 | 1 | 1 | 0 | 69 | 23 | 4 | 2 | 2 | 2 | 156 | 40 | |
76 | Kp | Kocsis D. | 7 | 0 | 0 | 7 | 186 | 5 | 6 | 0 | 0 | 6 | 111 | 4 | 1 | 0 | 0 | 1 | 75 | 25 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
99 | Kp | Dominguès | 31 | 23 | 21 | 8 | 2029 | 57 | 25 | 21 | 19 | 4 | 1708 | 59 | 2 | 2 | 2 | 0 | 179 | 60 | 4 | 0 | 0 | 4 | 142 | 36 | |
17 | Cs | Bárány | 36 | 28 | 19 | 8 | 2521 | 71 | 30 | 27 | 18 | 3 | 2307 | 80 | 2 | 1 | 1 | 1 | 126 | 42 | 4 | 0 | 0 | 4 | 88 | 23 | |
13 | Cs | Úlfarsson | 3 | 1 | 0 | 2 | 130 | 4 | 3 | 1 | 0 | 2 | 130 | 5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
45 | Cs | Batai | 6 | 1 | 1 | 5 | 94 | 3 | 5 | 1 | 1 | 4 | 88 | 3 | 1 | 0 | 0 | 1 | 6 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
77 | Cs | Szécsi M. | 31 | 14 | 12 | 17 | 1292 | 36 | 25 | 9 | 7 | 16 | 990 | 34 | 2 | 1 | 1 | 1 | 54 | 18 | 4 | 4 | 4 | 0 | 248 | 64 | |
Játékosok, akik már nem tagjai a csapat keretének: | |||||||||||||||||||||||||||
1 | K | Milosevics | 5 | 5 | 0 | 0 | 450 | 22 | 3 | 3 | 0 | 0 | 270 | 18 | 2 | 2 | 0 | 0 | 180 | 100 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2 | Hv | Mojžiš | 8 | 5 | 3 | 3 | 385 | 19 | 7 | 5 | 3 | 2 | 384 | 25 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | |
31 | Kp | Bévárdi Zs. | 12 | 4 | 3 | 8 | 558 | 27 | 10 | 2 | 2 | 8 | 378 | 25 | 2 | 2 | 0 | 0 | 180 | 100 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
33 | Kp | Varga J. | 6 | 3 | 3 | 3 | 231 | 11 | 3 | 2 | 2 | 1 | 148 | 9 | 2 | 1 | 1 | 1 | 82 | 46 | 1 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | |
23 | Cs | Babunszki, Do. | 6 | 5 | 5 | 1 | 382 | 45 | 2 | 1 | 1 | 1 | 80 | 18 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 | 4 | 4 | 0 | 302 | 77 | |
45 | Cs | Mance | 4 | 0 | 0 | 4 | 79 | 9 | 2 | 0 | 0 | 2 | 54 | 12 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 2 | 25 | 6 | |
89 | Cs | Kizirídisz | 14 | 6 | 6 | 8 | 518 | 22 | 9 | 4 | 4 | 5 | 307 | 17 | 1 | 0 | 0 | 1 | 29 | 16 | 4 | 2 | 2 | 2 | 182 | 47 | |
Kölcsönben lévő játékosok: | |||||||||||||||||||||||||||
55 | Cs | Majdevac | 11 | 2 | 2 | 9 | 246 | 12 | 9 | 0 | 0 | 9 | 87 | 6 | 2 | 2 | 2 | 0 | 159 | 88 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
95 | Cs | Olawale | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fiatalpercek fordulónként
[szerkesztés]- A táblázatban csak azokat a Debreceni VSC játékosokat tüntettük fel, akik megfelelnek az MLSZ fiatalpercek szabálynak (2003-as születésű vagy annál fiatalabb magyar futballista).[61]
- Csak a bajnoki (OTP Bank Liga) mérkőzéseket vettük figyelembe.
- A táblázat elején a több játékperccel rendelkező játékosokat tüntettük fel.
- Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhető meg.
- A játékos neve alatti sötétszürke szín azon játékosnál látható, aki már nem tagja a keretnek és nála a statisztika az utolsó pályára lépése idején mutatott állapotot mutatja.
Játékos | OTP Bank Liga | |||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Fiatalpercek | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | |||
Összes | Mérkőzés | Átlag | h | v | h | h | h | h | v | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v | |
Baranyai | 1.408 | 20 | 70,4 | 1 | 90 | 90 | 45 | 3 | 45 | 10 | 68 | 90 | 69 | 90 | 90 | 90 | 90 | 90 | 87 | 90 | 90 | 90 | 90 | |||||||||||||
Vajda B. | 1.188 | 19 | 62,3 | 70 | 64 | 45 | 14 | 67 | 45 | 68 | 45 | 59 | 45 | 74 | 59 | 74 | 79 | 55 | 76 | 69 | 90 | 85 | ||||||||||||||
Tuboly | 147 | 11 | 13,4 | 1 | 1 | 28 | 5 | 1 | 21 | 10 | 16 | 16 | 3 | 45 | ||||||||||||||||||||||
Batai | 88 | 5 | 17,6 | 2 | 5 | 64 | 1 | 16 | ||||||||||||||||||||||||||||
Hornyák | 5 | 1 | 5,0 | 5 | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Összesen | 2.831 | — | 70 | 1 | 154 | 90 | 45 | 3 | 0 | 0 | 91 | 14 | 67 | 45 | 68 | 46 | 61 | 28 | 15 | 0 | 114 | 95 | 90 | 100 | 244 | 149 | 185 | 169 | 145 | 166 | 160 | 196 | 220 | |||
OTP Bank Liga: őszi–tavaszi szezon | 798 | 2.033 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
OTP Bank Liga: körök szerint | 535 | 662 | 1.634 |
- Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként; vörös színű vonallal jelezzük az őszi és a tavaszi szezon váltását;
- h.m.: halasztott mérkőzés.
Melyik játékos hányszor viselte a csapatkapitányi karszalagot
[szerkesztés]- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- Zárójelben a bajnoki forduló, valamint a nemzetközi illetve hazai kupaforduló sorszámát tüntettük fel, melyre rákattintva az adott mérkőzést részletesen is megnézheti.
Játékos | Összesen | Mérkőzés száma | Mérkőzések | ||
---|---|---|---|---|---|
40 | OTP Bank Liga |
Magyar Kupa |
Konferencia Liga | ||
Dzsudzsák Balázs | 35 | 29 | 2 | 4 | Alaskert (EKL–2sk.1)–v, Alaskert (EKL–2sk.2)–h, Rapid (EKL–3sk.1)–v, Rapid (EKL–3sk.2)–h, KIS (4.)–h, MTK (5.)–h, KTE (6.)–h, DIÓ (7.)–v, PAK (2.)–v, ÚJP (8.)–h, FTC (9.)–v, FEH (10.)–h, PUS (11.)–v, Győri ETO (MK–4f)–v, MEZ (12.)–v, PAK (13.)-h, ZTE (14.)–v, KIS (15.)–v, MTK (16.)–v, KTE (17.)–v, DIÓ (18.)–h, FTC (20.)–h, FEH (21.)–v, PUS (22.)–h, FTC (MK–8d)–h, PAK (24.)–v, ZTE (25.)–h, KIS (26.)–v, MTK (27.)–h, KTE (28.)–h, DIÓ (29.)–v, ÚJP (30.)–h, FTC (31.)–v, FEH (32.)–h, PUS (33.)–v; |
Bódi Ádám | 2 | 2 | 0 | 0 | MEZ (1.)–h, MEZ (23.)–h; |
Varga József | 2 | 1 | 1 | 0 | ZTE (3.)–h, Eger (MK–3f)–v; |
Ferenczi János | 1 | 1 | 0 | 0 | ÚJP (19.)–v; |
- Jelmagyarázat: Helyszín: –h =hazai pályán; –v = vendégként;
- MK – Magyar Kupa mérkőzések: MK–3f = 3. forduló; MK–4f = 4. forduló; MK–8d = nyolcaddöntő; MK–4d = negyeddöntő; MK–ed = elődöntő;
- EKL – Európa Konferencia Liga: 2sk = 2. selejtezőkör (.1: 1. mérkőzés, .2: 2. mérkőzés); 3sk = 3. selejtezőkör (.1: 1. mérkőzés, .2: 2. mérkőzés);
- Csapatok: DIÓ = Diósgyőr; FEH = Fehérvár; FTC = Ferencváros; KIS = Kisvárda; KTE = Kecskemét; MEZ = Mezőkövesd; MTK = MTK Budapest; PAK = Paks; PUS = Puskás Akadémia; ÚJP = Újpest; ZTE = Zalaegerszeg;
Cserelehetőségek kihasználása
[szerkesztés]- A táblázatban a mérkőzések Debreceni VSC cseréinek számát tüntettük fel, fordulóról fordulóra.
- Csak az OTP Bank Liga (bajnokság) mérkőzéseit tartalmazza a táblázat.
- Egy-egy mérkőzés részletei a forduló sorszámára kattintva nézhetők meg.
Bajnoki forduló
|
Ellenfél | Hazai mérkőzések | Idegenbeli mérkőzések | Vezetőedző | ||
---|---|---|---|---|---|---|
Cserék száma
|
Kihasznált lehetőségek (%)
|
Cserék száma
|
Kihasznált lehetőségek (%)
| |||
1. | Mezőkövesd | 5 | 100% | Blagojevics | ||
3. | Zalaegerszeg | 5 | 100% | Blagojevics | ||
4. | Kisvárda | 5 | 100% | Blagojevics | ||
5. | MTK Budapest | 4 | 80% | Blagojevics | ||
6. | Kecskemét | 5 | 100% | Blagojevics | ||
7. | Diósgyőr | 3 | 60% | Blagojevics | ||
2. | Paks | 5 | 100% | Blagojevics | ||
8. | Újpest | 3 | 60% | Blagojevics | ||
9. | Ferencváros | 5 | 100% | Blagojevics | ||
10. | Fehérvár | 5 | 100% | Blagojevics | ||
11. | Puskás Akadémia | 3 | 60% | Blagojevics | ||
12. | Mezőkövesd | 4 | 80% | Blagojevics | ||
13. | Paks | 5 | 100% | Blagojevics | ||
14. | Zalaegerszeg | 5 | 100% | Blagojevics | ||
15. | Kisvárda | 4 | 80% | Blagojevics | ||
16. | MTK Budapest | 4 | 80% | Blagojevics | ||
17. | Kecskemét | 4 | 80% | Blagojevics | ||
18. | Diósgyőr | 4 | 80% | Blagojevics | ||
19. | Újpest | 5 | 100% | Blagojevics | ||
20. | Ferencváros | 4 | 80% | Blagojevics | ||
21. | Fehérvár | 5 | 100% | Blagojevics | ||
22. | Puskás Academia | 5 | 100% | Blagojevics | ||
23. | Mezőkövesd | 5 | 100% | Blagojevics | ||
24. | Paks | 5 | 100% | Blagojevics | ||
25. | Zalaegerszeg | 5 | 100% | Blagojevics | ||
26. | Kisvárda | 4 | 80% | Blagojevics | ||
27. | MTK Budapest | 5 | 100% | Blagojevics | ||
28. | Kecskemét | 5 | 100% | Blagojevics | ||
29. | Diósgyőr | 5 | 100% | Blagojevics | ||
30. | Újpest | 5 | 100% | Blagojevics | ||
31. | Ferencváros | 5 | 100% | Blagojevics | ||
32. | Fehérvár | 5 | 100% | Blagojevics | ||
Összesen | 80 | 94,1% | 66 | 88,0% |
Játékvezetők, akik a DVSC mérkőzéseit vezették a szezonban
[szerkesztés]- A táblázat azon játékvezetőket és az általuk a Debreceni VSC játékosainak kiosztott figyelmeztetéseket mutatja, akik legalább egy mérkőzést vezettek a csapatnak.
- A táblázat nem tartalmazza a felkészülési- és nemzetközi kupamérkőzéseket.
- A mérkőzések oszlopban zárójelben a bajnoki-, illetve a kupaforduló sorszámát tüntettük fel.
- Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a forduló sorszámára vagy a mérkőzések oszlopban a mérkőzésre kattint.
Játékvezető | Összes | OTP Bank Liga | MOL Magyar Kupa | Mérkőzések | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
M | Lapok | M | Lapok | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | M | Lapok | 3f | 4f | 8d | |||||||||||
Σ | Σ | h | v | h | h | h | h | v | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v | Σ | v | v | h | ||||||||||||||
Andó-Szabó Sándor | 2 | 5 | 5 | 0 | 0 | 2 | 5 | 5 | 0 | 0 | 3 | 2 | — | — | — | — | — | ZTE (14.), FEH (21.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Antal Péter | 2 | 3 | 3 | 0 | 0 | 2 | 3 | 3 | 0 | 0 | 1 | 2 | — | — | — | — | — | ZTE (25.), FTC (31.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Berke Balázs | 4 | 5 | 5 | 0 | 0 | 4 | 5 | 5 | 0 | 0 | 0 | 1 | 2 | 2 | — | — | — | — | — | DIÓ (7.), FEH (10.), FTC (20.), ÚJP (30.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Bogár Gergő | 3 | 8 | 7 | 0 | 1 | 3 | 8 | 7 | 0 | 1 | 1 3 | 2 | 2 | — | — | — | — | — | ÚJP (8.), DIÓ (18.), DIÓ (29.); | |||||||||||||||||||||||||||||||||
Bognár Tamás | 4 | 15 | 15 | 0 | 0 | 4 | 15 | 15 | 0 | 0 | 3 | 2 | 3 | 7 | — | — | — | — | — | PAK (2.), MTK (16.), PAK (24.), FEH (32.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Dr. Csonka Bence | 3 | 6 | 6 | 0 | 0 | 3 | 6 | 6 | 0 | 0 | 2 | 4 | 0 | — | — | — | — | — | KIS (4.), MEZ (12.), MEZ (23.); | |||||||||||||||||||||||||||||||||
Erdős József | 2 | 7 | 7 | 0 | 0 | 1 | 3 | 3 | 0 | 0 | 3 | 1 | 4 | 4 | 0 | 0 | 4‡ | Győri ETO (MK-4f), MTK (27.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Farkas Ádám | 1 | 5 | 5 | 0 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 0 | 5 | — | — | — | — | — | FTC (9.); | |||||||||||||||||||||||||||||||||||
Karakó Ferenc | 3 | 8 | 8 | 0 | 0 | 2 | 4 | 4 | 0 | 0 | 1 | 3 | 1 | 4 | 4 | 0 | 0 | 4 | MTK (5.), FTC (MK–8d), KTE (28.); | |||||||||||||||||||||||||||||||||
Káprály Mihály | 2 | 2 | 2 | 0 | 0 | 2 | 2 | 2 | 0 | 0 | 1 | 1 | — | — | — | — | — | MEZ (1.), PUS (22.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Pintér Csaba | 4 | 3 | 3 | 0 | 0 | 4 | 3 | 3 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 1 | — | — | — | — | — | KTE (6.), PUS (11.), KIS (15.), ÚJP (19.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Rúsz Márton | 2 | 7 | 6 | 0 | 1 | 2 | 7 | 6 | 0 | 1 | 5 | 1 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | PAK (13.), PUS (33.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Takács Tamás | 1 | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 1 | 0 | 0 | 1 | Eger (MK-3f); | |||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vad II. István | 2 | 1 | 1 | 0 | 0 | 2 | 1 | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | — | — | — | — | — | ZTE (3.), KIS (26.); | ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Zierkelbach Péter | 1 | 2 | 2 | 0 | 0 | 1 | 2 | 2 | 0 | 0 | 2 | — | — | — | — | — | KTE (17.); |
- Jelmagyarázat: A szürke színű vastag vonal jelzi a bajnoki körök fordulóját (11., 22. és 33. forduló); A vörös színű vonal jelzi az őszi és a tavaszi szezon váltását;
- Lapok: M = mérkőzés; Σ = összes kioszott sárga ill. piros lap; = kiosztott sárga lapos figyelmeztetés; = kiosztott 2 sárga lapos figyelmeztetés utáni azonnali kiállítás; = kiosztott piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás
- Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként;
- Magyar Kupa: 3f = 3. forduló; 4f = 4. forduló; 8d = nyolcaddöntő; 4d = negyeddöntő; ed = elődöntő;
- Csapatok: DIÓ = Diósgyőr; FEH = Fehérvár; FTC = Ferencváros; KIS = Kisvárda; KTE = Kecskemét; MEZ = Mezőkövesd; MTK = MTK Budapest; PAK = Paks; PUS = Puskás Akadémia; ÚJP = Újpest; ZTE = Zalaegerszeg;
- ‡A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában a Győri ETO–DVSC mérkőzésen sérülés miatt a 2. félidőben Pintér Csaba váltotta.
Milyen szerelésben játszottak a Debreceni VSC játékosai
[szerkesztés]- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- Zárójelben a bajnoki forduló, valamint a nemzetközi illetve hazai kupaforduló sorszámát tüntettük fel, melyre rákattintva az adott mérkőzést részletesen is megnézheti.
Szerelés | Mérkőzések | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP Bank | MOL | Európa | ||||||||||
40 | 20 | 20 | 33 | 3 | 4 | Hazai | Idegenbeli | Hazai | Idegenbeli | Hazai | Idegenbeli | |
19 | 18 | 1 | 16 | 1 | 2 | (16) | (0) |
(1) | (0) |
(1) | (1) | |
19 | 2 | 17 | 15 | 2 | 2 | (1) | (14) | (0) |
(2) | (1) | (1) | |
2 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | (0) |
(2) | (0) |
(0) |
(0) |
(0) |
- Jelmagyarázat: Magyar Kupa mérkőzések: MK-3f = 3. forduló; MK-4f = 4. forduló; MK-8d = nyolcaddöntő; MK-4d = negyeddöntő; MK-ed = elődöntő;
- Európa Konferencia Liga: EKL-2sk = 2. selejtezőkör; EKL-3sk = 3. selejtezőkör;
- Csapatok: DIÓ=Diósgyőr; FEH=Fehérvár; FTC=Ferencváros; KIS=Kisvárda; KTE=Kecskemét; MEZ=Mezőkövesd; MTK=MTK Budapest; PAK=Paks; PUS=Puskás Akadémia; ÚJP=Újpest; ZTE=Zalaegerszeg;
Mennyit utazott a csapat
[szerkesztés]- A táblázat km-ben mutatja, hogy mennyit utazott a Debreceni VSC csapata a szezonban.
- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- A hazai mérkőzéseknél (OTP Bank Liga és MOL Magyar Kupa) a DVSC (Nagyerdei stadion) és a vendégcsapat stadionja közötti, közúton mért távolságot vettük alapul.
- A nemzetközi kupamérkőzéseknél a közeli városok repülőterei közötti légvonalban mért távolságát vettük alapul.
- Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet a Kiírás, forduló oszlopban a mérkőzésre kattintva.
OTP Bank Liga MOL Magyar Kupa Bajnokok ligája Konferencia Liga
Nézőszámok
[szerkesztés]- A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
- Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a Kiírás, forduló oszlopban található, az adott mérkőzést jelző leírásra kattint.
OTP Bank Liga MOL Magyar Kupa Bajnokok ligája Konferencia Liga
Hazai mérkőzések
[szerkesztés]- Az alábbi táblázatban a Debreceni VSC aktuális szezonjának hazai mérkőzéseinek nézőszámai szerepelnek.
- A legmagasabb nézőszámot (minden kiírást tekintve) arany szín jelöli.
- A Nagyerdei stadion teljes kapacitása: 20.340 néző.
Nézőszám fordulónként, idővonalon ábrázolva:
Idegenbeli mérkőzések
[szerkesztés]- Az alábbi táblázatban a Debreceni VSC aktuális szezonjának idegenbeli mérkőzéseinek nézőszámai szerepelnek.
Mérkőzések
[szerkesztés]Győzelem Döntetlen Vereség
|
|
|
Eredmények összesítése
[szerkesztés]. | Mérk. | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Sz.g. | K.g. | Gk. | Pontszám | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Gy. | % | D. | % | V. | % | P. | % | |||||
Összesen | 33 | 14 | 42,4% | 6 | 18,2% | 13 | 39,4% | 49 | 48 | +1 | 48 | 48,5% |
Hazai pályán | 17 | 11 | 64,7% | 1 | 5,9% | 5 | 29,4% | 29 | 16 | +13 | 34 | 66,7% |
Vendégként | 16 | 3 | 18,8% | 5 | 31,2% | 7 | 43,8% | 20 | 32 | –12 | 14 | 29,2% |
Legutóbbi 10 bajnoki mérkőzés
[szerkesztés]- Az alábbi táblázat a Debreceni VSC legutóbbi 10 hazai és idegenbeli bajnoki mérkőzését foglalja össze,
- időrendi sorrendben, a táblázat elején a legutóbbi mérkőzések láthatóak.
- Az adott mérkőzés fordulójára kattintva az összecsapás részleteit is megtekintheti.
- A táblázat csak az OTP Bank Liga mérkőzéseket tartalmazza.
Győzelem Döntetlen Vereség
Hazai pályán
|
Idegenben
|
---|
Helyezések és pontszámok fordulónként
[szerkesztés]GY győzelem; D döntetlen; V vereség; H halasztott mérkőzés;
Forduló | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Helyszín | h | v | h | h | h | h | v | h | v | h | v | v | h | v | v | v | v | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | h | v | h | v | h | v |
Eredmény | GY | V | GY | GY | V | GY | V | V | D | GY | D | V | GY | GY | D | V | D | D | GY | V | V | GY | V | D | GY | GY | V | GY | V | GY | V | GY | V |
Helyezés | 1. | 7. | 4. | 2. | 4. | 2. | 5. | 6. | 7. | 6. | 5. | 6. | 5. | 4. | 4. | 5. | 5. | 6. | 4. | 5. | 6. | 5. | 5. | 6. | 4. | 4. | 5. | 5. | 6. | 5. | 5. | 5. | 5. |
Pontszám | 3 | 0 | 3 | 3 | 0 | 3 | 0 | 0 | 1 | 3 | 1 | 0 | 3 | 3 | 1 | 0 | 1 | 1 | 3 | 0 | 0 | 3 | 0 | 1 | 3 | 3 | 0 | 3 | 0 | 3 | 0 | 3 | 0 |
Szumma | 3 | 3 | 6 | 9 | 9 | 12 | 12 | 12 | 13 | 16 | 17 | 17 | 20 | 23 | 24 | 24 | 25 | 26 | 29 | 29 | 29 | 32 | 32 | 33 | 36 | 39 | 39 | 42 | 42 | 45 | 45 | 48 | 48 |
- Helyszín: h = hazai pályán; v = vendégként. Eredmény: GY = győzelem; D = döntetlen; V = vereség.
- h.m. = későbbi időpontra halasztott mérkőzés
A csapat helyezései fordulónként, idővonalon ábrázolva.
Szerzett bajnoki pontok ellenfelenként és örökmérleg
[szerkesztés]- Az első osztályú bajnokságban lejátszott mérkőzések és a megszerzett pontok a Debreceni VSC szemszögéből,
ellenfelenként bontva, a csapatok nevének abc-sorrendjében. - Az eredmények után zárójelben a bajnoki forduló sorszámát tüntettük fel.
Győzelem Döntetlen Vereség
- Jelmagyarázat: Helyszín: (h) = hazai pályán; (v) = vendégként
Tabella
[szerkesztés]
A bajnokság végeredménye
[szerkesztés]Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC CV B | 33 | 23 | 5 | 5 | 80 | 30 | +50 | 74 | UEFA Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör |
2. | Paks KGY | 33 | 17 | 7 | 9 | 51 | 42 | +9 | 58 | Európa-liga, 1. selejtezőkör |
3. | Puskás Akadémia | 33 | 15 | 10 | 8 | 60 | 35 | +25 | 55 | UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör |
4. | Fehérvár | 33 | 16 | 6 | 11 | 55 | 40 | +15 | 54 | |
5. | Debreceni VSC | 33 | 14 | 6 | 13 | 49 | 48 | +1 | 48 | |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 6 | 14 | 45 | 45 | 0 | 45 | |
7. | Diósgyőri VTK Ú | 33 | 12 | 9 | 12 | 50 | 56 | −6 | 45 | |
8. | MTK Budapest Ú | 33 | 12 | 8 | 13 | 43 | 62 | −19 | 44 | |
9. | Zalaegerszegi TE | 33 | 12 | 7 | 14 | 54 | 60 | −6 | 43 | |
10. | Újpest | 33 | 11 | 4 | 18 | 45 | 67 | −22 | 37 | |
11. | Kisvárda Master Good K | 33 | 9 | 4 | 20 | 40 | 55 | −15 | 31 | NB II |
12. | Mezőkövesd Zsóry K | 33 | 5 | 6 | 22 | 31 | 63 | −32 | 21 |
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
Első kör
[szerkesztés]- A játékosok neve mellett felső indexben látható szám a Nemzeti Sportnak az adott mérkőzésről tudósító újságírójának osztályzatait mutatja, 1 a legrosszabbat, 10 pedig a legjobbat jelenti. 0-s osztályzatot kapnak azon mezőnyjátékosok, akik 30 percet meg nem haladó játékidővel rendelkeznek, illetve a próbára nem tett kapusok.
Győzelem Döntetlen Vereség
A huszadik összecsapása következik a két együttesnek az NB I-ben, az örökmérleg kiegyenlített: 8-szor nyertek a mezőkövesdiek, 4 találkozójuk lett döntetlen és 8-szor a debreceniek diadalmaskodtak. A gólarány enyhe borsodi fölényt mutat: 27–23 a javukra.[69] Legutóbb idén áprilisban, a 26. fordulóban csaptak össze a felek, azon a meccsen a debreceniek győztek 1–0-ra Meldin Dreskovics találatával. Az előző idényben a Loki a harmadik, bronzérmet jelentő helyen végzett, míg a vendég kövesdiek a tabella hetedik pozíciójában.
A DVSC csapatában sérülés miatt nem szerepelhet Ferenczi János, aki az Alaskert elleni idegenbeli összecsapáson szenvedett bokaszalag-szakadást és hetekre kidőlt.[75] A Mezőkövesdnél mindenki egészséges.[76] A találkozó érdekessége, hogy a macedón Babunszki testvérpár egymás ellen lép pályára, Dorian a debreceni csapatban, míg a bátyja, David a mezőkövesdieknél.
A mérkőzés előtt Kusnyír Erik nyilatkozott a sport napilapnak, aki jobb oldali védőként a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült a 2022–2023-as idény csapatába.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Az a legfontosabb, hogy jól rajtoltunk a nemzetközi porondon, előnyben vagyunk, ugyanakkor nem mehetünk úgy neki a visszavágónak, hogy nekünk a döntetlen is megfelelő eredmény. A szurkolóinkat az Alaskert elleni második meccsen is ki akarjuk szolgálni, egyelőre azonban csakis a hétfő esti bajnokira koncentrálunk. Sajnos Ferenczi János megsérült Örményországban, tapasztalt, válogatott játékost kell pótolni, de biztos vagyok benne, az edzőnk megtalálja a megfelelő megoldást. Győzelemmel szeretnénk rajtolni a bajnokságban is, de azzal is tisztában vagyunk, a szervezett Mezőkövesd ellen nem lesz egyszerű feladat otthon tartani a pontokat. Tavaly, még a bajnokság elején, a Vasas elleni találkozón megrepedt a bokacsontom, és mert éppen kezelésen voltam, nem lehettem ott a Mezőkövesden négy-kettőre elvesztett találkozón. A mostani helyzet annyiban feltétlenül más, hogy még csak az első bajnoki előtt állunk, s az ellenfél minden bizonnyal azt a brusztolós, kontrákra építő futballt játssza, amit az előző bajnoki évben. Mindenki jól akar rajtolni, jó volna a tavalyi szereplést megismételni, de mindig az előttünk álló feladattal szabad csak foglalkozni, szóval, csakis arra figyelünk, hogy legyőzzük a Mezőkövesdet.[77]
Úgy érzem, hogy elvégeztük azt a munkát, amit előzetesen elterveztünk, úgy gondolom, hogy a játékosok megkapták azt a terhelést, amire szükségük volt. Nem voltunk igazi edzőtáborban, de szerettünk volna első osztályú együttesekkel találkozni, ezért a felkészülés végén elutaztunk néhány napra. Folyamatosan próbálunk jobbá válni és fejlődni, bízunk benne, hogy az elvégzett munka meg fog látszódni a mérkőzéseken. A Debrecen ellen nagyon nehéz mérkőzésre számítok, ebben a 12 csapatos bajnokságban minden találkozón kiélezett a harc. A tavaszi tabella alapján a bajnokcsapattal játszunk, akik a nemzetközi porondon is szerepelnek. Ellenfelünk egy jó állapotban lévő együttes, minden tudásunkra szükségünk lesz ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Az edzőmérkőzéseik alapján fel tudtunk készülni, illetve láttuk egy tétmérkőzésen is a Debrecent, de nem gondolom, hogy ez fog dönteni a hétfői találkozón. A szurkolóink mindig nagy segítséget jelentenek a számunkra, szeretnénk minden alkalommal megörvendeztetni őket.[78]
Debreceni VSC | 3 – 1 | Mezőkövesd Zsóry FC |
---|---|---|
Loncsar (1–1) 33' | (1 – 1) Jegyzőkönyv |
27' (0–1) Drazsics |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.844 Játékvezető: Káprály Mihály (magyar) Asszisztensek: Albert István és Vígh-Tarsonyi Gergő |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Romancsuk, Manrique — Lagator, Loncsar (Ojediran 90+2') — Oliveira (Szécsi M. 70'), Vajda B. (Dzsudzsák 70'), Bódi (Kizirídisz 78') — Bárány (Do. Babunszki 78') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Engedi (kapusok), Neofitídisz, Baranyai, Bévárdi Zs., Varga J., Mance • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Mezőkövesd: Piscitelli — Kállai, Lukić, Pillár, Filip — Prudnyikov (Cseri 59'), Brtan, Da. Babunski (Hudák 75'), Illés (Cseke 75'), Vajda S. — Drazsics • Fel nem használt cserék: Kovácsik, Juhász (kapusok), Beriasvili, Nagy G., Zahary, Kojnok, Nahirnij • Vezetőedző: Kuttor Attila
27. perc: Megszerezte a vezetést a Mezőkövesd: egy jobb oldali beadás Illéshez került, aki 14 méterről kapura lőtt, a labda lepattant debreceni védő, Romancsuk kezéről, éppen Sztefan Drazsics elé, aki a büntetőpontról már nem hibázott és kilőtte a bal felső sarkot; (0–1).
92. perc: Növelte előnyét a DVSC: a csereként beállt debreceni csatár, Dorian Babunszki a hosszabbítás második percében egy remek indítást kapott, védője lemaradt róla és kilőtte a bal alsó sarkot; (3–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagy öröm győzelemmel kezdeni a szezont. A nyitány mindig nehéz, az első félidőben talán ezért túlságosan félénkek voltunk, nem volt meg a szükséges energia, alaphibákat is vétettünk. Gólt kaptunk, de Sztefan Loncsar gyönyörű találata életben tartott minket. Szünetben realizáltuk, miben kell taktikailag változtatni, ez be is jött, gólokat rúgtunk, a második játékrésszel elégedett vagyok. Nincs idő az ünneplésre, hiszen csütörtökön újabb fontos meccs vár ránk. Ez a győzelem felhívás arra, hogy a szurkolók még többen kijöjjenek a stadionba, és támogassanak minket, mert nagyon sokat segítenek nekünk.[79]
Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyert! Sokáig partiban voltunk, amit elterveztünk, jó ideig működött, de aztán felőrölt minket az ellenfél.[79]
Csapat | Labdabirtoklás | Összes támadás | Veszélyes támadás | Összes kapura lövés | Kaput nem talált lövés | Kaput eltalált lövés | Kapus védés | Szöglet | Szabálytalanság | Várható gól (xG)[m 1] | Sárga lap | Piros lap | Kezdőcsapat átlagéletkora[81]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 64% | 124 | 49 | 15 | 9 | 6 | 5 | 8 | 14 | 1,69 | 1 | 0 | 26,4 |
Mezőkövesd | 36% | 70 | 28 | 7 | 1 | 6 | 3 | 4 | 10 | 0,57 | 2 | 0 | 28,3 |
- Sztefan Loncsar nagyszerű formában van: győztes gólt lőtt csütörtökön Jerevánban a Konferencia-ligában, s megfordította az állást a hétfő esti bajnokin.
- Dorian Babunszki hatodszor játszott a Mezőkövesd ellen bajnokit, most először szerzett gólt.
- A DVSC a legutóbbi négy hazai bajnokiján tíz pontot szerzett.
- A Loki, amióta visszajutott 2021 tavaszán az élvonalba, mindig legalább két gólt szerzett az első fordulóban.
- A debreceniek sorozatban harmadszor győzték le a Mezőkövesdet.
- Sztefan Drazsics, a tavaszi évzárást is beleértve, a legutóbbi négy bajnokiján hat gólt szerzett.
- A Mezőkövesd április 29. óta először veszített bajnoki mérkőzést, a 2022–2023-as idényt három győzelemmel zárta.[82]
A 65. összecsapása következik a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, 33-szor hagyták el győztesen a pályát, míg a ZTE 18-szor nyert, a 13 döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 110–92 a javukra.[74] Érdekesség, hogy miközben az első 33 találkozójukból 11 döntetlennel végződött, a következő 31-ből már csak 2, 2011-ben és 2022-ben. A DVSC 2020 és 2022 között képtelen volt legyőzni a zalaiakat (1 döntetlen, 4 vereség). Legutóbb, a tavalyi szezon 28. fordulójában az eltiltott Dzsudzsák Balázs és Ferenczi János nélkül Zalaegerszegen 2–0-ra nyerni tudott a Loki. A ZTE évtizedeken át többnyire kikapni járt Debrecenbe, eddig 23-szor tért haza pont nélkül, 7-szer ikszelt és csak 3-szor tudott nyerni Debrecenben. A legnagyobb arányú győzelmet 2002. március 30-án aratta a zalai gárda, akkor 6–1-el indultak haza, az ország másik pontjába. Érdekesség továbbá, hogy mind a két csapat érdekelt illetve a ZTE már csak érdekelt volt az idei Európa Konferencia Ligában: a házigazdák még talpon vannak, a 3. selejtezőkörben az osztrák SK Rapid Wien ellen meccselnek, míg a Zalaegerszeg a horvát NK Osijek ellenében kiesett a küzdelmekből a 2. selejtezőkörben. A Debreceni VSC hazai pályán a legutóbbi 4 bajnokiján veretlen (3 győzelem, 1 iksz) és közben csupán 1 gólt kapott, míg az ellenfél, a Zalaegerszegi TE házon kívül először lép pályára ebben a bajnokságban, az előző idényben a mérlege 4 győzelem – 4 döntetlen – 9 vereség, 20 szerzett és 27 kapott gól mellett csak 7. volt a vendégtabellán. A előző 9 idegenbeli meccsén mindössze 4 pontot gyűjtött.[83]
Debreceni VSC | 1 – 0 | Zalaegerszegi TE FC |
---|---|---|
Kizirídisz (1–0) 83' Kizirídisz 90+5'
|
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
28' Milovanovikj |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 5.011 Játékvezető: Vad II. István (magyar) Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Rózsa Dávid |
- Debrecen: Milosevics — Baranyai, Dreskovics, Mojžiš, Manrique — Varga J. (Kusnyír 80'), Loncsar — Vajda B. (Dzsudzsák 63'), Dominguès (Lagator 87'), Bódi (Kizirídisz 63') — Bárány (Mance 63') • Fel nem használt cserék: Megyeri (kapus), Ojediran, Romancsuk, Do. Babunszki, Bévárdi Zs., Oliveira, Szécsi M. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Zalaegerszeg: Senkó — Huszti A. (Klausz 85'), Mocsi, Szafronov, Gergényi — Szendrei N., Milovanovikj (Mim 32'), Sanković, Tajti — Sajbán M. (Ikoba 58'), Szalay Sz. (Németh D. 58')
83. perc: Megszerezte a vezetést a DVSC: a hazaiak szlovák idegenlégiósa, a középhátvéd Mojžiš a zalaiak egyik passzából megszerezte a labdát, majd azonnal indította Loncsart, akinek az átadása előbb megakadt a ZTE egyik védőjének lábán, de odapattant a játékszer a csereként beálló Aléxandrosz Kizirídiszhez, aki meglódult a játékszerrel, hat védő között gólhelyzetbe cselezte magát, majd 14 méterről, középről lapos lövést engedett el, mely védhetetlen volt, ezzel első találatát szerezte meg debreceni csapatában; (1–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a biztatást a szurkolóknak. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkit meghívjak a csütörtöki, Rapid elleni mérkőzésünkre. A srácok megérdemelték ezt a győzelmet, rengeteg erőfeszítést tesznek az edzéseken is a siker érdekében. Van, amikor kevésbé jól futballozunk, de akkor is próbáljuk azt játszani, amit gyakorolunk a tréningeken. Jól kezdtük a meccset, aztán visszaestünk, de számítottunk erre, hiszen az volt az első alkalom, amikor ezzel a kezdőcsapattal álltunk fel. A cserék és a taktikai változtatások után közelebb kerültünk az ellenfél kapujához, nagyon örülök, hogy Aléxandrosz Kizirídisz betalált.[84]
A mérkőzést rosszul kezdtük, viszont utána sikerült stabilizálni a csapatot, helyenként fölényt harcoltunk ki. A második félidőben azt éreztem, jól működik a támadásvezetésünk, az utolsó passzoknál voltak nehézségeink. A kapott gól előtt kétszer is hibáztunk. Nagyon sajnálom, mert jól dolgoztak a játékosaim.[84]
Végre olyan dolog történt, amelyre nagyon régóta vágytam. Szomorú voltam, hogy eddig nem jött össze a gól, ráadásul amikor sokadjára rossz döntést hozok vagy hibázok, a lelkemnek sem tesz jót. Mentálisan erősnek tudtam maradni a gólképtelenségem alatt, és végig az járt a fejemben, hogy akár 10, 15 vagy 90 percet kapok, próbáljam a legjobbamat nyújtani, hisz akkor kell megmutatni, mire vagyok képes. Most boldogságot és hálát érzek, átszakadt egy gát, és hatalmas örömmel tölt el, hogy az én gólommal tudtuk itthon tartani a három pontot.[85]
Csapat | Labdabirtoklás | Összes támadás | Veszélyes támadás | Összes kapura lövés | Kaput nem talált lövés | Kaput eltalált lövés | Kapus védés | Szöglet | Várható gól (xG)[m 2] | Sikeres átadás | Sárga lap | Piros lap | Kezdőcsapat átlagéletkor /a[88]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 55% | 57 | 34 | 10 | 8 | 2 | 5 | 8 | 1,07 | 360 (83%) | 1 | 0 | 26,2 |
Zalaegerszeg | 45% | 75 | 36 | 10 | 5 | 5 | 1 | 7 | 0,80 | 276 (81%) | 3 | 0 | 24,4 |
- A csütörtöki, bécsi kezdő tizenegyéből mindössze három játékost (Dreskovics, Manrique, Loncsar) megtartó DVSC az idénybeli eddigi öt tétmérkőzéséből hármon nem kapott gólt.
- A DVSC lett időben az első csapat az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében, amely két győzelemig jutott. Ugyancsak az első, három döntetlenre végződő mérkőzés után, amelyik nyerni tudott a 3. fordulóban.
- A görög Aléxandrosz Kizirídisz az első gólját érte el az OTP Bank Ligában.
- A Debreceni VSC a legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzésén 13 pontot gyűjtött.
- A ZTE az eddigi öt idénybeli tétmérkőzéséből négyet elveszített.
- A két csapat háromszor találkozott eddig 2023-ban, mindannyiszor a DVSC győzött. A gólkülönbség 6–0.
- A ZTE a legutóbbi tíz idegenbeli bajnokijából nyolcat elveszített.[89]
Ez lesz a két csapat 13. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 2018-ban csaptak össze a felek, melyen a debreceniek diadalmaskodtak 3–1-re. Mostanáig a Loki négyszer, míg a Kisvárda hatszor győzött a 2 döntetlen mellett. A gólarány is a szabolcsiak enyhe fölényét mutatja: 17–15 a javukra.[68]
Eredetileg a Kisvárda Master Good lett volna a párharc hazai csapata, azonban a kisvárdai Várkerti Stadion gyepszőnyegének bakteriális fertőzése miatt megcserélték a pályaválasztói jogot a 15. fordulóval.[90]
A legutóbbi összecsapásukon, a tavalyi szezonban, tavasszal, akkor Kisvárdán Dorian Babunszki góljával vendégként 1–0-ra győzött a Loki és ezzel megszakították a várdaiak elleni, 5 meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatukat (2 döntetlen, 3 vereség). Debrecenben eddig összesen hatszor csaptak össze a mérkőző felek, a mérleg 3 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség a hazaiak szemszögéből. Legutóbb, tavaly októberben kétszer hátrányból fordítva tudott nyerni a Kisvárda 3–2-re. A találkozó előtt a 8. helyen álló 4 pontos Kisvárdától 3 forduló után menesztették Milos Kruscsity vezetőedzőt, a helyére az eddig az NB III-as tartalékcsapatot irányító, 44 éves Gerliczki Mátét nevezte ki Révész Attila sportigazgató. Hazai pályán a DVSC eddig vegyes képet mutat: a bajnokságban mind a két hazai találkozóját megnyerte (Mezőkövesd 3–1, Zalaegerszeg 1–0), míg az Eupa Konferencia Ligában mind a kettőt elveszítette (Alaskert 1–2, Rapid Wien 0–5). A Várda mind a három eddigi bajnokiját idegenben játszotta, a mérlege 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Két mérkőzésen sem találtak be az ellenfelek a kapujába (Zalaegerszeg 2–0, MTK Budapest 0–0), míg ők csak egyszer nem tudtak gólt szerezni.[91]
Debreceni VSC | 4 – 1 | Kisvárda Master Good |
---|---|---|
Kizirídisz (1–0) 7' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
52' (1–1) Vida K. |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.011 Játékvezető: Dr. Csonka Bence (magyar) Asszisztensek: Szert Balázs és Belicza Bence Péter |
- Debrecen: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Mojžiš (Bévárdi Zs. 68'), Manrique (Romancsuk 81') — Loncsar, Lagator — Kizirídisz (Bódi 68'), Dzsudzsák (Szécsi M. 87'), Dominguès — Do. Babunszki (Bárány 68') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Erdélyi (kapusok), Neofitídisz, Ferenczi J., Ojediran, Varga J., Mance • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Kisvárda: Kovács M. — D. Kovačić (Ilievski 83'), Jovičić, Széles — Camaj, Lucas (Melnyik 73'), Vida K., Makowski (Szpaszics szünetben), Ötvös (Szőr szünetben) — Navrátil, Mešanović (Balogh N. 73')
A vendéglátók szakmai stábja nem számíthatott a sérült Kusnyir Erikre, viszont az alig 3 héttel ezelőtt, a Konferencia Liga 2. selejtezőkörében részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Ferenczi János már ott ülhetett a kispadon.
7. perc: Megszerezte a vezetést a Loki: a hazaiak csapatkapitánya, Dzsudzsák indította a jobb oldalon megiramodó Aléxandrosz Kizirídiszt, aki védőjét megelőzve betört a büntetőterületre, kicselezte védőjét, majd 13 méterről óriási gólt rúgott a rövid felsőbe; (1–0).95. perc: A hosszabbítás utolsó percében állította be a végeredményt a Debrecen: szabadrúgást végezhettek el a hajdúságiak, a csereként beállt Bódi Ádám állt a labda mögé, és 23 méterről elcsavarta a sorfal fölött a labdát, ami a bal alsóban kötött ki; (4–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Szeretnék köszönetet mondani a játékosoknak, mert tisztában vagyok vele, milyen nehéz volt most játszani. A Rapid elleni vereség miatt nagy volt a nyomás a csapaton. Sikerült hamar gólt szereznünk, de szünetig nem tudtuk növelni az előnyt. A találkozó legnehezebb része az volt, amikor az egyenlítő gól érkezett. Ebben a nehéz pillanatban támogatást kaptunk az ultráinktól, amit nagyon köszönök, mert pontosan ilyenkor van szükség erre. A büntető eldöntötte a meccset. 4–1 lett a vége, de nagyon nehéz volt. Ez a mérkőzés főleg mentálisan volt megterhelő.[92]
Szerettük volna magasan védekezve kihasználni, hogy a DVSC néhány napja fárasztó meccset játszott. Nem sikerült. Rendezni kellett a védekezésünket, ami sikerült is, így maradt területünk játszani. Csalódott vagyok. Másként is alakulhatott volna ez a mérkőzés.[93]
Az összeszedettség és az akarat diadala volt ez. Az első játékrészben mi is belementünk ebbe a lagymatag játékba, amit a Kisvárda játszott, ha azonban gyorsan megnyomtuk volna, sikerülhetett volna nagyobb előnyt szerezni. A cserék mindegyike jól szállt be, hozott lendületet a meccsbe. Sok olyan futballistánk van, aki rengeteg időt töltött a pályán az elmúlt időszakban, látszódott a fáradtság is, de csapatként tudtunk győzni. Örülök, hogy be tudtam találni, de majdnem kettőt is sikerült. Szurkoltam, hogy ne legyen les, végül az lett. A szabadrúgások mindig különlegesek számomra, mondhatni a kedvenceim közé tartoznak ezek a találatok. Abszolút az én szögem volt, volt ideje lecsapódnia a labdának.[94]
Örülök, hogy újra ott vagyok a mester elképzeléseiben. A ZTE ellen szerencsére jól ment a játék, és újra megkaptam a bizalmat, amelyet igyekszek meghálálni. Mezőkövesden is más típusú edzések vannak, de miután visszatértem, nagyon megnyomtam a felkészülést. Például edzések után konditerem, futás és sok-sok pluszmunka. Muszáj mindent megtenni, de a legjobb terhelés mindig a meccs. A Kisvárda próbált letámadni minket, de gyorsan és magabiztosan játszottunk, így tudtunk magunkra koncentrálni. Belülről úgy éreztem, kontrákra rendezkedtek be.[94]
Csapat | Labdabirtoklás | Összes támadás | Veszélyes támadás | Összes kapura lövés | Kaput nem talált lövés | Kaput eltalált lövés | Kapus védés | Szöglet | Les | Szabálytalanság | Sárga lap | Piros lap | Kezdőcsapat átlagéletkora[97]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 50% | 139 | 67 | 9 | 4 | 5 | 0 | 4 | 1 | 12 | 2 | 0 | 26,8 |
Kisvárda | 50% | 119 | 43 | 6 | 5 | 1 | 1 | 1 | 2 | 16 | 2 | 0 | 28,3 |
- A DVSC három forduló után kilenc ponttal áll, az egyedüli százszázalékos a mezőnyben. (A többségnél egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.)
- A Lokinál egyetlen csapat sem szerzett eddig több gólt. (Ugyancsak nyolcnál jár a Puskás Akadémia és a Diósgyőr is, de négy-négy mérkőzésből.)
- A debreceniek 2021. szeptember 10. óta először szereztek pályaválasztóként négy gólt az OTP Bank Ligában, vidéki rivális ellen.
- A DVSC pályaválasztóként, a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén 16 pontot szerzett.
- Sztefan Loncsar a harmadik, Aléxandrosz Kizirídisz a második, Dzsudzsák Balázs és Bódi Ádám is az első gólját szerezte a bajnoki idényben.
- A Kisvárda csupán egy pontot szerzett a legutóbbi három fordulóban.
- A szabolcsi együttes 2023-ban először kapott négy gólt az OTP Bank Ligában.[98]
Ez lesz a 93. elsőosztályú mérkőzése a két csapatnak. Az eddigiekből 31 hozott debreceni sikert, 42-t az MTK nyert meg, 19-szer pedig döntetlenre végeztek. A gólkülönbség fővárosi fölényt mutat: 163 az MTK, míg 120 a DVSC rúgott góljainak száma, a gólátlag 3,1.[99]
Debreceni VSC | 1 – 3 | MTK Budapest FC |
---|---|---|
Bárány (1–0) 7' Dominguès 88'
|
(1 – 2) Jegyzőkönyv |
10' Bobál D. (1–1) |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.144 Játékvezető: Karakó Ferenc (magyar) Asszisztensek: Bornemissza Norbert és Becséri Gergely |
- Debrecen: Megyeri — Baranyai (Bévárdi Zs. szünetben), Dreskovics, Mojžiš, Kusnyír – Loncsar (Szécsi M. 74'), Manrique – Kizirídisz (Bódi szünetben), Dzsudzsák , Dominguès – Bárány (Mance 62') • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Nwachukwu, Ferenczi J., Ojediran, Romancsuk, Cibla, Varga J., Lagator • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- MTK: Demjén — Hej, Kádár, Bobál D. — Kovács M., Kata , Horváth A. (Thiam 56'), Antonov (Kovács P. 72') — Bognár I. (Stieber 84'), Németh K. (Varju 72'), Molnár R. (Zuigéber 56')
A vendéglátók keretéből sérülés miatt hiányzott Vajda Botond és João Oliveira, míg a kezdők között Kusnyír Erik a sérüléséből még lábadozó Ferenczi János helyén ezúttal balhátvédként bizonyíthatott, Bárány Donát pedig az első perctől a pályán volt.
7. perc: Megszerezte a vezetést a DVSC: Kizirídiszt kiugratásából Bárány Donát védője fogásából kiszabadulva helyzetbe hozta saját magát a 16-os környékén, majd a vendégek kapusa mellett elhúzva a labdát az üres kapuba lőtt; (1–0).63. perc: Növelte előnyét az MTK: a korábban a DVSC-nél is futballozó Németh Krisztián esernyős csellel csapta be a hazaiak védőjét, Dreskovicsot, majd a kivetődő Megyeri mellett is elhúzva a labdát, 3 méterről éles szögből gurított a Loki kapujába; (1–3).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelték a győzelmet, de azt is hozzá kell tennem, hogy ajándékba adtuk. A hibáinkért megbüntettek minket, a két gyorsan bekapott gól után nehéz volt visszajönni a mérkőzésbe. Nem szeretnék senkire ujjal mutogatni, hogy ki hibázott, folytatni kell a munkát, hogy a következő meccsen győzni tudjuk. Továbbra is ugyanúgy hiszek a csapatban.[100]
Amiért jöttünk, azt teljesítettük. Kemények voltunk, határozottak voltunk egy erős csapat ellen. Nem lehetek elégedetlen.[100]
Annak ellenére, hogy már az elején volt két-három könnyen eladott labdánk, sikerült megszerezni a vezetést egy szép akcióból. Sajnos ezt követően többször is nagyot hibáztunk, gyakorlatilag ajándékba adtuk a gólokat a fővárosiaknak, így saját magunkat vertük meg. A felpasszolt labdákkal nehéz helyzetbe hoztuk a társainkat, és ezekből megkontráztak minket. Van egy-két napunk, hogy kitisztítsuk a fejeket, utána pedig a következő feladatra kell koncentrálni. Nem szabad, hogy ez a mérkőzés felemésszen minket, menni kell tovább. Sok forduló van még hátra, ugyanolyan fokuszáltan kell pályára lépni, mint az első három bajnokin.[101]
Nagyon jó volt, hogy ilyen hamar betaláltam, de kevés ideig tudtam örülni neki, mert gyorsan fordított az MTK, amely utána visszaállt, és kontrákra rendezkedett be. Már az első két góljuknál is a mi labdavesztésünkből indultak meg, sajnos az egyiknél pont én voltam a ludas. A stílusunk miatt az ilyen hibák benne vannak a játékunkban, viszont ezeket kellene minimalizálni. A támadásainkban nem volt meg az átütőerő, meddő mezőnyfölényben voltunk, és nem volt senki, aki valami pluszt tudott volna adni a gárdának. Nem találtuk a réseket az MTK vonalai között, és nem is kerültünk igazán nagy helyzetbe a gólon kívül.[101]
Csapat | Labdabirtoklás | Összes támadás | Veszélyes támadás | Összes kapura lövés | Kaput nem talált lövés | Kaput eltalált lövés | Kapus védés | Szöglet | Les | Szabálytalanság | Sárga lap | Piros lap | Kezdőcsapat átlagéletkora[104]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 50% | 117 | 75 | 12 | 9 | 3 | 3 | 2 | – | – | 1 | 0 | 26,0 |
MTK Budapest | 50% | 69 | 31 | 10 | 4 | 6 | 2 | 2 | – | – | 3 | 0 | 26,6 |
- A DVSC négy megnyert hazai bajnoki után kapott ki.
- A Loki a mostani előtt legutóbb április 14-én kapott ki pályaválasztóként a bajnokságban. Legutóbb február 26-án kapott ki otthon magyar csapattól kétgólos különbséggel. Tavaly október 24. óta először kapott OTP Bank Liga-mérkőzésen három gólt a Nagyerdőben.
- Bárány Donát az első gólját érte el a mostani idényben, pályafutása során ötnél jár az élvonalban.
- Németh Krisztián az első öt fordulóban háromszor is a kapuba talált. Most először idegenben.
- Bognár István 2022. január 29. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. Azóta megjárta Ciprust és a Merkantil Bank Ligát is.
- Az újonc MTK másodszor játszott idegenben, Zalaegerszegen kikapott.
- Az MTK 2012 óta először nyert bajnoki mérkőzést vendégként a DVSC ellen. Kupamérkőzést nyert 2021-ben is.[105]
Ez lesz a két csapat 18. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 2008-ban csaptak össze a felek, melyen a kecskemétiek diadalmaskodtak 3–0-ra. A párharc erős debreceni fölényt mutat, a Loki 9-szer, míg a Kecskemét 4-szer győzött, a döntetlenek száma 4. A gólarány is a cívisvárosi előnyt mutat: 29–18 a javukra, 2,76 gól/mérkőzés az átlag.[106] A tavalyi szezonban két döntetlen mellett egy kecskeméti győzelem volt a két csapat mérlege: Debrecenben a 2. fordulóban 1–1, majd a 24. fordulóban 2–1-s kecskeméti siker, Kecskeméten pedig a 13. fordulóban 2–2-s döntetlen. A Kecskeméti TE csapatának keretébe sérülés miatt nem lett nevezve sem Nikitscher Tamás, sem Banó-Szabó Bence.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Az előttünk álló mérkőzésre való felkészülésünk nem függ az előző meccs eredményétől. Azt a filozófiát vallom, hogy minden meccsre ugyanolyan szintű komolysággal és erőbedobással kell készülnünk. A játékosoktól is azt kérem, hogy bármi is legyen az eredmény, amikor a meccset elemezzük, akkor a jó és rossz dolgokat határozzuk meg. Ez történt tegnap is, amikor az MTK elleni mérkőzésünket elemeztük. Ami pedig a Kecskemétet illeti, már sokszor említettem, hogy felnézek rá, hiszen elképesztő, amit az előző szezonban elért és ahogy most is menetel. Az NB II-ből jutott fel, ezüstérmes lett, és sikerül fenntartania az egyensúlyt, nagy hullámvölgyek nélkül. A Kecskemét az egyetlen csapat, amelynek ez sikerült az előző évben, ezért tényleg felnézek a csapatra és az edzőre is. Tudjuk, hogy milyen nehéz dolgunk lesz vasárnap az ezüstérmesek ellen, de mindent megteszünk a sikerért.[107]
Arra számítok most is, hogy felfokozott hangulatban léphetünk pályára. Vasárnap este az időjárás is kedvezni fog várhatóan a futballnak, ehhez adott egy kitűnő minőségű pálya és stadion. Tavaly is kétszer utaztunk Debrecenbe, akkor egy döntetlent (a 2. fordulóban) és egy győzelmet (a 24. fordulóban) értünk el, Kecskeméten pedig 2–2-s döntetlen (a 13. fordulóban) született. Mindhárom alkalommal nagyon nehéz dolgunk volt, rendre a döntetlen volt benne leginkább a levegőben, nagyszerű iram mellett. Nagyon jó csapatnak tartom most is a Debrecent, edző kollégám kitűnő munkát végez, ez egyértelműen látható. Nyáron a nemzetközi kupa miatt is kifejezetten figyeltük őket, szurkoltunk is nekik, hogy jussanak minél tovább. Minden csapatrészben adottak a megfelelő kvalitású, akár válogatott játékosok is. Jogosan végeztek tavaly a dobogón, és ebben az évben is komolyan beleszólhatnak majd az érmekért zajló csatába.[108]
Bízom benne, hogy a Kecskemét ellen is sikerül itthon tartanunk a három pontot. Támadásban és védekezésben is nagyon jó erőkből álló együttes érkezik majd Debrecenbe, kifejezetten szervezetten és kapura veszélyesen futballoznak. Törekszünk majd a labdabirtoklásra, ezen kívül fontosak lesznek majd az egyéni megmozdulások is. A múlt héten sajnos nagy egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ezeket most nem szabad elkövetnünk, mert a Kecskemét ugyanúgy meg fogja büntetni, ahogy az MTK tette. Hatalmas szó, hogy az utánpótlás nemzeti csapatba behívtak. Blagojevics mestertől az elmúlt időszakban több lehetőséget kaptam, és ennek is köszönhető, hogy Gera Zoltán szövetségi edzőtől helyet kaptam a csapatban. Bízom benne, hogy mind a két mérkőzés sikeres lesz és pozitív élményekkel térhetek vissza erről a kalandról.[109]
Debreceni VSC | 2 – 0 | Kecskeméti TE |
---|---|---|
Loncsar (1–0) 62' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
10' Leoni 83' Szuhodovszki
|
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.521 Játékvezető: Pintér Csaba (magyar) Asszisztensek: Buzás Balázs és Kóbor Péter |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Romancsuk, Mojžiš (Dreskovics szünetben), Manrique – Loncsar, Lagator, Szécsi M. (Kizirídisz 87'), Dzsudzsák (Ojediran 90+4'), Bódi (Baranyai 87') – Bárány (Varga J. 90+1') • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Tuboly, Ferenczi J., Bévárdi Zs., Dominguès • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Kecskemét: Varga B. — Szűcs K., Belényesi, Szalai G. — Nagy K. (Májer 67'), Szendrei (Zsótér 61'), Vágó (Pálinkás 84'), Szuhodovszki, Leoni (Zeke szünetben) — Tóth B. (Kiss B. 84'), Horváth K.
A vendéglátók szakmai stábjának nélkülöznie kellett a sérülésből visszatérőben lévő Vajda Botondot és João Oliveirát, illetve nem volt még a keret a tagja a frissen igazolt szerb csatár, Andrija Majdevac. Ferenczi János már a kispadra leülhetett.
62. perc: Megszerezte a vezetést a DVSC: labdát szerzett a Loki a kecskeméti tizenhatos jobb oldalán, majd Bárány egészen az alapvonalig futott vele és lapos beadását Sztefan Loncsar közelről magabiztosan értékesítette a ziccert; (1–0).66. perc: Növelte előnyét a hazai csapat: egy jó labdakihozatal végén Dzsudzsák ugratta Kusnyír Eriket, aki teljesen egyedül végigvezette a labdát a félpályán, majd 11 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot; (2–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a játékosaimnak, taktikailag és energia bedobás tekintetében is elképesztőek voltak. Ez volt az egyik legjobb mérkőzésünk, amióta a debreceni kispadon ülök. Egy nagyon jó edző nagyon jó csapata ellen játszottunk, megterhelő mérkőzés volt. Megérdemeltük ezt a mai győzelmet. Volt egy elképzelésünk, egy tervünk, amihez a srácok végig tartották magukat, akkor is, amikor változtattunk. Köszönöm a szurkolók támogatását, és kérem, ha a játékosok hibáznak a pályán, ne szidják őket. Nem mi vagyunk a legjobb csapat, nem én vagyok a legjobb edző, de sokat dolgozunk azért, hogy sikeresek legyünk.[110]
Úgy érzem, az első félidő ikszesnek nevezhető, jó iram volt, sok párharc. A második játékrészben a Debrecen ránk erőltette az akaratát, elkövettünk egy-két helyezkedési hibát. Fájó, hogy a szünet után támadásban hiányzott a kreativitás. Megérdemelten nyert a DVSC.[110]
Attól függetlenül, hogy a szünet után lőttük mind a két gólunkat, szerintem az első félidőben is nyomást gyakoroltunk a Kecskemétre. Előttük is adódtak lehetőségek, de nekünk is voltak helyzeteink, viszont nem született belőle gól. Amikor a gólom előtt megindultam, akkor kerestem a passznak a lehetőséget, mert úgy láttam, hogy az egyik védő kijön rám. Aztán valamiért visszazárt, így viszont üres maradt előttem a terület, úgyhogy megtoltam a kapu felé, akkor már egyértelmű volt, hogy lőni fogok. Szerencsére bejött. Nem nézzük a táblázatot, mert nagyon az elején vagyunk még. Már többször említettük, meccsről meccsre fókuszálunk és innentől kezdve is a szünet utáni következő ellenfelünkre készülünk majd. Már korábban is mondtam, hogy egy álmom válna valóra, ha kapnék meghívót a válogatottba. Én mindig készen állok, a többi szövetségi kapitányon múlik. Természetesen nekem a legjobbamat kell hoznom hétről hétre, ezen vagyok folyamatosan, aztán egyszer hátha megérkezik az a meghívó.[111]
Csapat | Labdabirtoklás | Összes támadás | Veszélyes támadás | Összes kapura lövés | Kaput nem talált lövés | Kaput eltalált lövés | Kapus védés | Várható gól (xG)[m 3] | Szöglet | Les | Szabálytalanság | Sárga lap | Piros lap | Kezdőcsapat átlagéletkora[114]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 53% | 101 | 48 | 13 | 10 | 3 | 3 | 0,63 | 7 | – | 11 | 1 | 0 | 28,1 |
Kecskemét | 47% | 121 | 59 | 7 | 4 | 3 | 1 | 0,44 | 4 | – | 17 | 2 | 0 | 26,2 |
- A DVSC negyedik győzelmét aratta az idényben, egyetlen csapat sem veszített eddig kevesebb pontot nála.
- A Loki pályaválasztóként a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert.
- Sztefan Loncsar az első öt mérkőzésén négy gólt szerzett a bajnoki idényben.
- Kusnyír Erik 2019. november 2. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában. Ez a második gólja az élvonalban.
- 2015 óta először nyert a DVSC tétmérkőzést a Kecskemét ellen.
- Különleges a KTE mérlege: hazai pályán eddig csak nyert, vendégként még nem szerzett pontot az OTP Bank Liga mostani idényében.
- A kecskemétiek a legutóbbi négy idegenbeli bajnokijukat mind elveszítették, 0–7-es gólkülönbséggel.[115]
Az elsőosztályban keleti rangadót legutóbb több mint három éve, 2020 júniusában rendeztek, akkor a DVSC hazai pályán 4–0-ra győzött a diósgyőriek ellen. Ez lesz egyébként az 59. összecsapása a két együttesnek az NB I-ben, ebből 39-et a debreceniek, kilencet a miskolciak nyertek meg, a 10 döntetlen mellett. A gólarány is Loki fölényt mutat, 121–48 a javukra, a meccsenkénti gólátlag 2,9. A legtöbb néző Diósgyőrben egy 1964 júniusi találkozón foglalt helyet, 12 ezer néző láthatta, hogy a DVSC Sas Gyula találatával 1–0-ra győz a vendéglátó diósgyőriek felett.[116]
Az idei szezonban a Diósgyőr hazai formája közepes, eddig 3 meccsen 4 pontot gyűjtött. Érdekesség, hogy a Debrecen ebben a szezonban nem játszott idegenben mérkőzést, ez lesz az első ebben a tekintetben, viszont a 2023-as naptári évben vendégként még veretlenek – utoljára 2022. novemberében kaptak ki Felcsúton a Puskás Akadémia ellen (1–2), azóta nyolc idegenbeli bajnoki mérkőzésen öt győzelem és három döntetlen a mérlege a Lokinak.[117]
Ezen a mérkőzésen lesz szinte napra pontosan 1 éve, hogy kinevezték vezetőedzőnek Szrdcsan Blagojevicset. Figyelemre méltó tény, hogy a 2023-as naptári évben a Loki eddig egyetlen egyszer sem kapott ki idegenben. A nyáron szerződést hosszabbító szerb mester eddig 30 bajnoki mérkőzésen irányította a Debreceni VSC-t, mérlege: 18 győzelem, 5 döntetlen és mindössze 7 vereség. A megszerezhető pontok 65 százalékát begyűjtötte a Loki.
Nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget és már egy éve a Lokinál dolgozhatok. Boldogság számomra, hogy a vezetőségtől kezdve a játékosokon át a szurkolókig sikerült mindenkivel jó kapcsolatot kialakítanom és eredményesen sikerült az első közös évünk. A folytatás viszont még ennél is nehezebb lesz, de továbbra is nagyon motiváltak vagyunk.[118]
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Körülbelül két hete elemezzük ellenfelünk játékát, és minél többet nézem a Diósgyőrt, annál inkább kedvelem a vetélytársat. Úgy gondolom, nagyon jól választottak játékosokat, akik nagyszerű kvalitásokkal rendelkeznek. A szervezettségük is említésre méltó, főként a támadásaik felépítése. Nem szeretnék túl nagy szavakat használni, de szerintem ők is versenyben lesznek idén a dobogóért a Puskás Akadémia és az FTC mellett.[119]
Egy jól szervezett DVSC ellen játszunk, akik vezetik a tabellát, és az is sokat elárul róluk, hogy az előző idényben a dobogó harmadik fokán végeztek. Kemény ellenfél, akikkel látványos támadó futballt játszat egy jó edzői stáb. Az átmenetekre építenek, majd a gyors szélsők próbálják a kapu elé játszani a labdát. Ezen kívül a pontrúgásaik is veszélyesek, erre nagyon kell figyelni. Elsősorban csapatként jók, de rendelkeznek egy-két kiemelkedő tudású játékossal is. Hozzánk hasonló stílust képviselnek, örülök neki, hogy a DVSC-nek sikerült bebizonyítani a kiváló eredményeivel, hogy ennek az irányzatnak is van jövője Magyarországon. Jó és érdekes mérkőzés elé nézünk. Kielemeztük az ellenfél játékát, és ez alapján felkészültünk arra, hogy semlegesíteni tudjuk az erősségeiket, tudjuk, hol tudjuk megbontani a védekezésüket, és hol vannak azok a pontok, ahol felül tudjuk múlni őket. Bízom benne, hogy a pályán sikerül megvalósítani az elképzeléseinket, hiszen ezúttal is a saját stílusunkban szeretnénk játszani. Persze lehet a mérkőzésnek olyan időszaka, amikor az ellenfél irányítja a játékot, de a találkozó nagy részében, dominálni, és támadni szeretnénk. Két hasonló stílusú csapat találkozik, ahol a részletek fognak dönteni, de az biztos, hogy a maximumot kell nyújtani a győzelemhez.[120]
Diósgyőri VTK | 3 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Holdampf (1–0) 31' | (2 – 0) Jegyzőkönyv |
64' (2–1) Bárány |
DVTK-stadion, Miskolc
Nézőszám: 9.518 Játékvezető: Berke Balázs (magyar) Asszisztensek: Vigh-Tarsonyi Gergő és Horváth Zoltán |
- Debrecen: Milosevics — Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. — Ojediran, Loncsar — Kizirídisz (Szécsi M. szünetben), Dzsudzsák , Dominguès (Bódi szünetben) — Bárány (Majdevac 78') • Fel nem használt cserék: Engedi (kapus), Tuboly, Baranyai, Bévárdi Zs., Varga J. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Diósgyőr: Sentić — Gera D., Szatmári (Csorbadzsijszki 76'), Bárdos, Stephen — Vallejo, Holdampf (Klimovics 76'), Požeg Vancaš, Pernambuco (Acolatse 60') — Lukács D. (Jurek 90'), Edomwonyi (Jurina 60') • Fel nem használt cserék: Odincov, Danilovics (kapusok), Bokros, Csirmaz, Bényei Á., Obounet, Demeter • Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
A DVSC csapatából sérülés miatt hiányzott Megyeri Balázs, Christian Manrique, Alexander Mojžiš, Meldin Dreskovics, Vajda Botond, valamint João Oliveira sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.
31. perc: Megszerezte a vezetést a Diósgyőr: Lukács Dániel pontos beadásából a hazaiak csapatkapitánya, Holdampf Gergő bevetődve, 5 méterről lőtte kapuba a labdát; (1–0).45+2. perc: Növelte előnyét a hazai csapat: egy nagy debreceni védelmi megingást kihasználva Lukács Dániel újfent gólpasszt adott ezúttal a brazil idegenlégiós, Pernambuco felé, aki egy átvétel után, 12 méterről értékesítette a ziccert; (2–0).
64. perc: Szépítettek a vendég debreceniek: Ferenczi pontos beadásából Bárány Donát gyönyörű mozdulattal, sarokkal továbbította a kapuba a játékszert; (2–1).90+2. perc: Ismét a hazaiak találtak az ellenfél kapujába: Elton Acolatse maradt szabadon a bal oldalon, kicsit középre húzott, majd 17 méterről tökéletesen tekert a bal alsó sarokba; (3–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a DVTK-nak. Az első félidőben nyújtott teljesítményünk messze volt a komolyan vehetőtől, nem is igazán tudom, hogy mit mondjak róla. Ha magasabb szinten akarunk versenyezni, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy játszunk, mint az első 45 percben, mert az okozta a vereségünket. Attól még, hogy a két klub szurkolói között remek a kapcsolat, nekünk nem olyan attitűddel kell pályára lépnünk. Az első játékrész alapján azt lehetett mondani, hogy még messze vagyunk egy igazán komoly csapat teljesítményétől. A fordulást követően azonban bizonyítottuk, hogy meg tudjuk csinálni, de akkor sem engedhetjük meg magunknak azt, amit az összecsapás első 45 percében mutattunk, mert az eldöntötte a végkimenetelt.[121]
Jó iramú mérkőzést, igazi kelet-magyarországi rangadót láttunk. Az első félidőben jól futballoztunk, kétgólos előnyt szereztünk, de több is lehetett volna. A szünetben arra kértem a csapatot, nehogy visszavegyen, ott akartuk folytatni, ahol abbahagytuk, mert kemény és jó ellenféllel találkoztunk. A debreceniek átvették a játék irányítását, gólt szereztek, helyzeteket alakítottak ki. A győzelemhez kellett a kapusunk jó teljesítménye, de minden játékos beletette a maximumot, attól függetlenül, hogy kezdett vagy csereként szállt be. A második félidőben bírni kellett a nehéz pillanatokat, mert ez kovácsolja össze a csapatot. És a végén még egy gólt szereztünk, amivel lezártuk a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak és a szurkolóknak, büszke vagyok a mai győzelemre![122]
Gyors döntést kellett hoznom, mert a védő lába között jött el a labda és hirtelen ilyen mozdulattal tudtam a kapuba juttatni. Nem tudom, hogy ez volt-e karrierem legszebb gólja, de igazából mindegy is, mert 3–1-re kikaptunk. Ha jött volna meg legalább 2 vagy 3, akkor annak jobban örültem volna.[123]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem talált lövés |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
Várható gól (xG)[m 4] |
Szöglet | Sikeres passz (%) |
Szabály- talanság |
Sárga lap |
Piros lap |
Kezdőcsapat átlagéletkora[126]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Diósgyőr | 44% | 79 | 37 | 13 | 5 | 8 | 12 | 1,68 | 3 | 302 (80%) | 16 | 3 | 0 | 27,3 |
Debrecen | 56% | 77 | 43 | 21 | 8 | 13 | 5 | 2,41 | 9 | 423 (82%) | 9 | 0 | 0 | 26,9 |
- A DVSC először játszott idegenben a szezonban, ezzel elszenvedte első idegenbeli vereségét a 2023-as naptári évben – 5 siker és 3 iksz mellett.
- Bárány Donát két gólt szerzett eddig a bajnoki szezonban. Mindkétszer az ellenfél nyert 3-1-re (5. fordulóban DVSC–MTK 1–3).
- A Diósgyőr 2020 novembere óta először nyert meg két egymást követő hazai mérkőzést az OTP Bank Ligában.
- 2020. november 6. óta először nyert otthon három gólt szerezve a Diósgyőr a legmagasabb osztályban.
- Holdampf Gergő először szerzett gólt az élvonalban.
- Pernambuco a harmadik magyarországi bajnokiján már a második gólját szerezte.
- Elton Acolatse hetedszer állt be csereként a DVTK-ba, most szerzett először gólt.[127]
Ez lesz a 40. összecsapása a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, 18-szor hagyták el győztesen a pályát, míg a Paks csak hatszor nyert, a 15 döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 63–42 a javukra.[128] Az előző 7 összecsapásukból a Paks csak egyet tudott megnyerni, majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2022. szeptemberében Balogh Balázs góljával verték meg 1–0-ra az akkor ideiglenesen Dombi Tibor által dirigált vendég DVSC-t. A februári "visszavágón" a 91. percben még a Paks vezetett, de két hosszabbításban esett góllal fordított a Loki Dreskovics és Dorian Babunszki találataival, ezután a mérkőzés után távozott Waltner Róbert vezetőedző a csapat éléről és tért vissza Bognár György. Pakson négyszer született hazai siker, a 10 döntetlen és 6 debreceni győzelem mellett. A hajdúságiak az utolsó két atomvárosi fellépésükön gólképtelenek voltak: 0–1-re, majd 0–0-ra végeztek. A Paks hazai pályán a mezőnyben egyedülálló módon még hibátlan: 3–0-s győzelem az Újpest, majd 2–0 a Fehérvár ellen. Ha Böde Dániel pályára lép a paksiaknál, ez lesz a 450. NB I-es meccse, ezzel az örökranglista 10. helyén áll.[129] A hazai csapat a mérkőzést megelőzően 309 perce nem kapott gólt.
Paksi FC | 2 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Windecker (1–0) 14' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
59' Lagator |
Fehérvári úti stadion, Paks
Nézőszám: 1.890 Játékvezető: Bognár Tamás (magyar) Asszisztensek: Kóbor Péter és Becséri Gergely |
- Debrecen: Milosevics — Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. (Baranyai 89') — Varga J. (Ojediran 67'), Loncsar — Bévárdi Zs. (Szécsi M. 67'), Dzsudzsák , Dominguès (Bódi 67') — Bárány (Majdevac 87') • Fel nem használt cserék: Engedi (kapus), Tuboly, Vajda, Kizirídisz • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Paks: Szappanos — Kinyik, Szélpál (Lenzsér szünetben), Szabó J. — Kovács K., Papp K., Windecker, Mezei (Horváth K. 82'), Silye (Osváth 74') — Haraszti (Hahn 62'), Könyves (Böde 62') • Fel nem használt cserék: Simon B. (kapus), Temesvári, Hegedűs J., Skribek, Beke, Földi, Gévay • Vezetőedző: Bognár György
A DVSC csapatából sérülés miatt hiányzott Megyeri Balázs, Meldin Dreskovics, Alexander Mojžiš, Christian Manrique, valamint João Oliveira sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.
14. perc: Megszerezte a vezetést a Paks: Kovács Krisztián jobb oldali beadásából az őrizetlenül hagyott Windecker József fejelt a kapuba közelről; (1–0).61. perc: Növelte előnyét a hazai csapat: Haraszti labdájából Könyves Norbert került ziccerbe, aki nem is hibázott, 13 méterről a debreceni kapus lába között lőtt a kapuba; (2–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a Paksnak! Jól kezdtük a mérkőzést, a terveink szerint játszottunk, aztán bekaptuk az első gólt. Tisztában voltunk vele, hogy a Paksnak veszélyes beadásai vannak, mégsem tudtunk jól reagálni. Jobban játszottunk, mint mikor tavasszal 0–0-át értünk el itt, vagy amikor otthon 2–1-re nyertünk, de ilyen a futball. Megbüntettek minket a hibáinkért. Nem mondhatom azt, hogy jól futballoztunk, hiszen kikaptunk, de azt mondtam a játékosoknak, fel a fejjel, hiszen szombaton újabb mérkőzés következik. A befejezésekkel voltak elsősorban problémáink.[130]
Nem volt egy könnyű meccs. Nagyon sokat kezdeményezett a Debrecen, ami jó játékosokból áll, és a találkozó bizonyos periódusaiban jobban is játszottak a mezőnyben, mint mi. Lehetőségeket alakítottak ki, de helyzeteket nem nagyon. Úgy gondolom, a Fradi-meccs félidejében ébredtünk fel, addig lehet, egy kicsit többet gondoltunk a támadójátékunkról. Mostanra egy kicsit masszívabbra vettük a csapatjátékot, ami működik. Megérdemeltük a győzelmet, újra egységesek voltunk, küzdöttünk, és a srácok a taktikában is mindent végrehajtottak. Időnként visszaálltunk, megpróbáltunk egy kicsit levegőhöz jutni, aztán újra letámadni. Újra erős volt a középpályánk és a védelmünk.[131]
Rég voltam már az első perctől a pályán, szélsőként meg főleg, de nagyon örültem a vezetőedző döntésének. Próbáltam a maximumra törekedni, és bizonyítani, hogy a kezdőben a helyem. Küzdelmes meccsen vagyunk túl, sajnos a Paks otthon tartotta a három pontot, de úgy vélem, nincs akkora baj, mint ahogy kívülről látszódhat. Rossz periódusokban kaptunk gólokat, de szerintem rendben volt a játékunk, egyedül a találat hiányzott. Ugyanazon az úton vagyunk, melyen elindultunk, de a csapategységgel tudunk javítani az alábbi helyzeten. Jó gárdánk van, így biztos vagyok benne, hogy hamarosan kijövünk ebből a kisebb hullámvölgyből.[132]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem talált lövés |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
Várható gól (xG)[m 5] |
Szöglet | Sikeres passz (%) |
Szabály- talanság |
Sárga lap |
Piros lap |
Kezdőcsapat átlagéletkora[135]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Paks | 50% | 89 | 49 | 8 | 5 | 3 | 1 | — | 4 | — | — | 2 | 0 | 29,7 |
Debrecen | 50% | 76 | 39 | 8 | 7 | 1 | 1 | — | 8 | — | — | 3 | 0 | 28,5 |
- A Debrecen sorozatban második bajnokiját bukta el, ilyenre pedig legutóbb 2022 áprilisában volt példa.
- A Paks sorrendben harmadik 2-0-ás bajnoki győzelmét aratta, ezzel pedig megerősítette helyét az élmezőnyben.
- Sorozatban a negyedik meccsén maradt kapott gól nélkül a Paks.
Ez lesz a két csapat 110. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 1943-ban csaptak össze a felek, melyen a fővárosiak diadalmaskodtak 10–1-re. Mostanáig a fővárosiak 50-szer, a hajdúságiak pedig 23-szor győztek, a döntetlenek száma pedig 36. A gólarány is a lila-fehérek óriási fölényét mutatja: 209–143 a javukra.[136]
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Amióta itt vagyok, ez az első alkalom, amikor egymás után kétszer kikaptunk. Ez egy új tapasztalat és kihívás is számunkra, amivel meg kell küzdenünk. A legnehezebb feladat most helyreállítani a játékosok állapotát mentálisan és fizikailag is, hiszen nagyon megterhelő mérkőzésre számítunk az Újpest ellen. Az Újpest nagyon jó csapat és nagy lesz rajtunk a nyomás is, mivel elveszítettük a legutóbbi két bajnokinkat, de ez része futballnak, ezért meg kell találnunk a megoldást. A stabilitás kulcsfontosságú, ezért is hangsúlyozom mindig, csak a stabil csapatok lehetnek esélyesek a győzelemre ebben a bajnokságban. Az előző meccseken sajnos ez hiányzott nálunk, voltak jó momentumaink, de komoly hibákat is vétettünk, amiért megbüntettek minket. A lényeg az, hogy összességében stabilabbak legyünk.[137]
Nagyon fontosak a szurkolók számunkra. Az Újpest ellen hazai pályán mindig jó hangulatú mérkőzéseket szoktunk játszani, úgyhogy nagyon remélem, hogy ismét szurkolni fognak nekünk és segíteni. Ez azért nagy segítség lesz nekünk, hogy végre újra győzni tudjunk.[138]
Debreceni VSC | 1 – 2 | Újpest FC |
---|---|---|
Kusnyír (1–0) 74' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
80' (1–1) Mörschel |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 6.645 Játékvezető: Bogár Gergő (magyar) Asszisztensek: Garai Péter és Bornemissza Norbert |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Romancsuk, Lagator 13′, Ferenczi J. — Ojediran, Loncsar — Kizirídisz (Bévárdi Zs. 71'), Dzsudzsák (Bárány 71'), Bódi (Dominguès 62') — Szécsi M. • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Nwachukwu, Tuboly, Vajda, Cibla, Baranyai, Varga J., Majdevac • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics 47'
- Újpest: Banai — Kastrati, Fehér Cs., Hall, Pauljevics — Onovo, Jürgens (Ambrose szünetben) — Kiss T. (Ganea 78'), Tajti, Csoboth (Simon K. 60') — Ljujics (Mack 4' (Mörschel 60') • Fel nem használt cserék: Nikolics (kapus), Kuusk, Varga B., Geiger, Radosevics, Jevtoszki, Tóth Á. • Vezetőedző: Nebojsa Vignyevics
‡ Bódi Ádám már a lecserélése után, a kispadon kapta a sárga lapos figyelmeztetést.
A DVSC csapatából sérülés miatt hiányzott Meldin Dreskovics, Alexander Mojžiš, João Oliveira, valamint Christian Manrique sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére. A találkozó gyászszünettel kezdődött: a napokban elhunyt a DVSC elnökének, Ike Thierry Zaengelnek az édesanyja, az ő emléke előtt tisztelegtek a csapatok, a klub dolgozói és a drukkerek.
74. perc: Megszerezte emberhátrányban a vezetést a Debrecen: Kusnyír szerzett labdát a DVSC saját térfélén, majd tovább passzolta Ojedirannak, aki egyből indította is a Loki hátvédjét, Kusnyír Erik pedig egy újpesti védőkíséretében eljutott a vendégek kapujáig és 8 méterről kilőtte a bal alsót; (1–0).88. perc: Átvette a vezetést a vendég csapat: ismét sarokrúgásból veszélyeztetett a fővárosi csapat, amit még kifejeltek a hazai védők, Tajtihoz került a játékszer, aki kapura lőtte, ám Kastrati elé pattant, az ő lövése is irányt változtatott egy védőn, így a labda végül Heinz Mörschelről pattant a debreceniek kapujába; (1–2).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagyon nehéz pillanat ez számunkra, túlcsordulnak az érzelmek. 3 napja meccsünk volt, 77 percet játszottunk emberhátrányban, de a srácok mindent beleadva harcoltak. Sajnos nem járt érte jutalom. Szomorú vagyok a játékosok miatt, megszereztük a vezetést, de talán túl fáradtak voltunk, így nem tudtuk megtartani az előnyt.[139]
Fontos győzelmet arattunk, soha nem könnyű Debrecenben játszani, még emberelőnyben sem. Gratulálok a játékosaimnak, de gratulálok a Debrecennek is a küzdőszellemért és a jó mérkőzésért![139]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem talált lövés |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
Várható gól (xG)[m 6] |
Szöglet | Sikeres passz (%) |
Sárga lap |
Piros lap |
Kezdőcsapat átlagéletkora[142]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 34% | 70 | 20 | 7 | 6 | 1 | 3 | 0,63 | 1 | 156 (75%) | 3 | 1 | 28,4 |
Újpest | 66% | 99 | 43 | 22 | 12 | 5 | 0 | 2,23 | 12 | 519 (88%) | 2 | 0 | 26,0 |
- A DVSC Lagator kiállítása miatt a 13. perctől emberhátrányban játszott.
- A debreceniek a legutóbbi öt fordulóban négy mérkőzést elveszítettek. A legutóbbi háromból hármat.
- Kusnyír Erik, aki összesen egy szerzett góllal kezdte a mostani idényt, a legutóbbi két hazai bajnokiján egyaránt a kapuba talált.
- Az Újpest 2018 áprilisa óta mindössze kétszer nyert a DVSC vendégeként: 2022 márciusában és most.
- Az Újpest 2022. október 10. óta először nyert vidéken bajnoki mérkőzést.
- Heinz Mörschel a Kisvárda elleni győzelemnek is fontos szereplője volt a góljával, mostani duplájával már három gólnál tart az őszi idényben.
- A lila-fehérek a három eddigi idegenbeli mérkőzésükön öt gólt szereztek.[143]
Az első összecsapásuk, 1943 óta a 102. mérkőzése következik a két klubnak az elsőosztályban, melyből 48-szor a Ferencváros, 28-szor pedig a Debrecen hagyta el győztesen a pályát a 25 döntetlen mellett. A gólarány is a zöld-fehérek előnyét mutatja: 166–110 a javukra.[144]
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Hinnünk kell magunkban, hiszen csak akkor tudunk túllépni ezen a negatív szérián, ha felemeljük a fejünket és bízunk egymásban, másképp nem térhetünk vissza a győzelem útjára. Az erősségeinkre és a saját játékunkra kell koncentrálni a hétvégén. Az biztos, hogy nem fehér zászlót lengetve lépünk majd pályára.[145]
Nem vagyunk a legelőkelőbb helyzetben az elmúlt hetek eseményei után, de szerintem ez egy erőt is adhat, hogy pont egy Fradi ellen tudunk játszani és esetleg így kijönni ebből a gödörből.[145]
Ferencvárosi TC | 2 – 2 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Marquinhos (1–0) 1' | (2 – 1) Jegyzőkönyv |
45+4' (2–1) Vajda B. |
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 12.793 Játékvezető: Farkas Ádám (magyar) Asszisztensek: Márkus Tamás és Berényi Ákos |
- Debrecen: Megyeri — Baranyai (Bévárdi Zs. szünetben), Kusnyír, Romancsuk, Ferenczi J. — Ojediran, Loncsar — Vajda B. (Szécsi M. szünetben), Dzsudzsák (Tuboly 90'), Dominguès (Kizirídisz 81') — Bárány (Majdevac 72') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Engedi (kapusok), Bódi, Varga J. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Ferencváros: Dibusz — Makreckis (Botka szünetben), S. Mmaee (Cissé szünetben), Ramírez, Wingo — Sigér, Abu Fani — Zachariassen (Owusu 82'), Ben Romdán (Pesics 69'), Marquinhos (Lisztes 69') — Varga B.
A DVSC csapatából sérülés miatt hiányzott Meldin Dreskovics, Alexander Mojžiš, Christian Manrique, João Oliveira valamint az előző, Újpest elleni mérkőzésen begyűjtött piros lapos kiállítása miatt eltiltás miatt Lagator sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.
1. perc: Már a 16. másodpercben megszerezte a vezetést a Ferencváros: a hazaiak első támadása egy előre vágott labdával kezdődött, amibe Ferenczi János úgy ért bele, hogy a felpattanó játékszert zöld-fehérek brazil támadója, ''Marquinhos átfejelte a kapujából félig kiszaladó Megyeri fölött; (1–0).64. perc: Kiegyenlített a DVSC: Ojediran a felezővonalról remek passzal indította Brandon Dominguèst, aki egy védőn áthámozta magát, majd a kapu felé tört egyedül, üresre játszotta magát két védő között és 13 méterről elcsavarta a labdát a vetődő Megyeri mellett, aki csak beleérni tudott a játékszerbe, hárítani nem; (2–2).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nem volt könnyű játszani, sokan hiányoztak a keretből, ráadásul az első percben hátrányba kerültünk. Azt kértem a játékosoktól, legyenek önmaguk, attól függetlenül, hogy kivel kell megküzdenünk. Az első 20 perc sokkja után egy kisebb csodát produkáltunk, bátrak voltak a játékosaink, dicséretet érdemelnek. Csodálatosak voltak![146]
Több lehetőségünk is volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni, és a gólt is a legrosszabbkor kaptuk, az első félidő végén pontrúgásból. A második játékrészben mindkét csapatnak volt lehetősége a gólszerzésre, ez végül a vendégeknek sikerült, mi már nem tudtunk betalálni. Tudtuk, hogy a Debrecen nehéz ellenfél, bátor támadófutballt játszik, és ezt a vasárnapi mérkőzésen is megmutatta. A DVSC három vereséggel érkeztek a Groupama Arénába, és 2–0-s hátrányból állt fel, ez is mutatja a csapat erejét.[147]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem talált lövés |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
Várható gól (xG)[m 7] |
Szöglet | Sikeres passz (%) |
Sárga lap |
Piros lap |
Kezdőcsapat átlagéletkora[150]
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ferencváros | 58% | 34 | 18 | 12 | 2 | 7 | 2 | 1,07 | 4 | 389 (83%) | 4 | 1 | 27,8 |
Debrecen | 42% | 34 | 17 | 14 | 7 | 5 | 3 | 1,80 | 3 | 208 (75%) | 5 | 0 | 25,8 |
- Megszakadt a DVSC vereségsorozata, három vereséget követett a mostani döntetlen.
- Vajda Botond első élvonalbeli gólját szerezte.
- Brandon Dominguèsnek debreceni színekben volt ez az első bajnoki gólja.
- Marquinhos 16 másodperc alatt szerzett gólt, a brazil játékos három gólt szerzett a legutóbbi két fordulóban.
- A zöld-fehérek először veszítettek pontokat a bajnokságban Dejan Sztankoviccsal.
- A címvédő pályaválasztóként másodszor nem nyert az OTP Bank Liga mostani idényében.
- Samy Mmaee először szerzett olyan mérkőzésen gólt az OTP Bank Ligában, amelyet nem nyert meg a Ferencváros.
- Lisztes Krisztián a kilencvenedik perc után két sárga lapot kapott, először állították ki élvonalbeli pályafutása során.[151]
- Az előző szezonban a két együttes mind a három összecsapásán legalább 10 ezer néző foglalt helyet a lelátókon, mind a Groupama Arénában, mind a Nagyerdei stadionban és ezt a találkozót is több, mint 12 ezren követék a helyszínen.
Debreceni VSC | 3 – 1 | Fehérvár FC |
---|---|---|
Bárány (1–0) 6' | (2 – 0) Jegyzőkönyv |
46' (2–1) Szabó L. |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 5.870 Játékvezető: Berke Balázs (magyar) Asszisztensek: Buzás Balázs és Garai Péter |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. — Ojediran, Loncsar (Mojžiš 85') — Szécsi M. (Bévárdi Zs. 60'), Dzsudzsák (Bódi 85'), Dominguès (Vajda B. 76') — Bárány (Majdevac 76') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Erdélyi (kapusok), Tuboly, Baranyai, Varga J., Oliveira • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Fehérvár: Tóth B. — Bese (Kastrati 67'), Csongvai, Szerafimov, Gergényi — Flores, Katona M. (Christensen 78'), Kalmár, Schön — Szabó L. (Karamoko 80'), Kodro
A mérkőzés előtt a DVSC elnöke, Thierry Zaengel köszöntötte 100. elsőosztályú mérkőzése alkalmából Kusnyír Eriket, valamint az 50. találkozóját ünneplő Megyeri Balázst.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
A legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést. Volt rajtunk nyomás, hiszen az elmúlt négy fordulóban nem tudtunk nyerni, lehet, hogy emiatt a nyomás miatt veszítettünk könnyen labdákat, főleg az első félidőben. A vezető gól és a második találat segített valamennyit, a szünet után kapott gól viszont sokkolt minket. Büszke vagyok a srácokra, hogy ennek ellenére stabilak tudtak maradni, további találatokat is lőhettünk volna.[152]
Nem kezdtük jól a mérkőzést, lassúak voltunk döntéshozatalban. Ezen tudtunk változtatni, sikerült is szépíteni, de aztán túlságosan kinyíltunk.[152]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Szög- let |
Sikeres passz (%) |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 46% | 99 | 46 | 20 | 7 | 13 | 3 | 3,06 | 5 | 289 (82%) | 1 | 0 | 27,6 |
Fehérvár | 54% | 122 | 52 | 10 | 6 | 4 | 10 | 0,78 | 3 | 358 (82%) | 3 | 0 | 26,0 |
- Négy nyeretlen mérkőzés után győzött ismét a DVSC.
- A Loki augusztus 21. óta felváltva nyer és veszít a hazai bajnoki mérkőzésein.
- A debreceniek az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében harmadszor szereztek pályaválasztóként legalább három gólt.
- Brandon Dominguès a legutóbbi két fordulóban három gólt szerzett.
- A Fehérvár három veretlen mérkőzés után kapott ki ismét.
- A Vidi vendégként mindössze egy pontot szerzett eddig a szezonban.
- Bartosz Grzelak együttese 2022. augusztus 28. óta először kapott idegenbeli bajnokin három gólt. Pedig azóta ez a tizenharmadik veresége.[156]
Ez lesz a 23. összecsapása a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, kilencszer hagyták el győztesen a pályát, míg a Puskás Akadémia csak ötször nyert, a nyolc döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 27–21 a javukra.[157] A Puskás Akadémia megnyerte legutóbbi két mérkőzését, amely ennek a hat pontnak köszönhetően előrelépett a tabella negyedik helyére. Az idei szezon elején nem volt igazán jó a hazai mérlege azfelcsúti csapatnak, ugyanis csak a negyedik mérkőzéséküket tudták megnyerni. A DVSC egy rossz sorozat után a múlt héten a Fehérvár legyőzésével (3–1) javított az idei mérlegén, a mérkőzés előtt a tabella hatodik helyét foglalta el, két ponttal az aktuális ellenfele mögött. Vendégként egy pontot tudtak a hajdúságiak szerzni eddig, de azt legutóbb, a Groupama Arénában, a Ferencváros ellen (2–2). A két csapat vezetőedző egymás elleni mérlege Puskás Akadémia fölényt mutat: Hornyák Zsolt 10 mérkőzésen irányította csapatát a debreceniek ellen, melyből 4 győzelemmel, 4 döntetlennel és 2 vereséggel zárult, míg a DVSC vezetőedzőjének, Szrdcsan Blagojevics 2 találkozóra vezette ki a hajdúságiakat, mind a kettőt a Puskás Akadémia nyerte meg. Tavaly a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összecsapott a két együttes, Debrecenben is a felcsútiak győztek 3–1 arányban.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Ismét egy nehéz mérkőzés elé nézünk. A Puskás Akadémia nagyon jó csapat, a Ferencváros után szerintem nekik van a legjobb keretük, magas kvalitású játékosokkal. Nagyon nehéz találkozó lesz, és tudjuk, hogy mióta a mi edzői stábunk ül a kispadon, még nem sikerült győznünk ellenük. Néhány fájdalmas vereségen vagyunk túl, noha nagyon jó meccseket is játszottunk a Puskás ellen. Nagyon motiváltak vagyunk, és senki sem veheti el tőlünk a reményt, ezért megyünk és harcolni fogunk! Meg kell próbálnunk stabilnak és fegyelmezettnek maradni, próbálni a saját játékunkat játszani és figyelni a részletekre is. Visszanéztük az előző közös meccsünket, akkor nagyon jól játszottunk, ezt a szintet kell most is hoznunk. Ki kell kihasználnunk az erősségeinket és megakadályoznunk, hogy az ellenfelünk használja ki a saját képességeit.[158][159]
Egy masszív csapatról van szó. Hogy mi lehet a siker kulcsa? Többet rúgni, mint ők. Ehhez szeretnénk a saját, labdajáratós stílusunkat játszani, szerintem ezzel sikeresek tudunk lenni.[158]
Puskás Akadémia FC | 1 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Gruber (1–1) 37' Szolnoki 74'
|
(1 – 1) Jegyzőkönyv |
16' (0–1) Dzsudzsák |
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 3.096 Játékvezető: Pintér Csaba (magyar) Asszisztensek: Tóth II Vencel és Szalai Dániel |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. — Loncsar, Dzsudzsák , Ojediran — Vajda B. (Bévárdi Zs. 67'), Bárány (Majdevac 84'), Bódi (Oliveira 67') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Engedi (kapusok), Tuboly, Manrique, Baranyai, Varga J. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Puskás Akadémia: Markek — Szolnoki , Golla, Stronati, Brandon — Corbu, Plšek (Levi 85'), Favorov — Soisalo (Slagveer 65'), Gruber (Colley 65'), Nagy Zs. (Komáromi 85') • Fel nem használt cserék: Auerbach (kapus), Puljić, Maceiras, Ominger, Posztobányi, Dusinszki • Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagyon érdekes mérkőzés volt. Két különböző stratégiát láthattunk, a mi támadásfelépítésünk került szembe a Puskás védekezésével és átmeneteivel. Az első félidőben – noha gólt szereztünk – a hazaiak sikeresebbek voltak a tervük megvalósításában, a második játékrészre változtattunk a felálláson, jobbak is lettünk, jobban tudtuk kontrollálni a mérkőzést. Jó volt a hozzáállásunk, a győzelemért küzdöttünk, de összességében nem vagyok elégedetlen.[160]
Kicsit szomorú vagyok, ugyanis az első félidőben többet kellett volna kihozni a helyzeteinkből. Mindkét csapat jól játszott, a második félidőben a DVSC nem engedett minket ritmusba kerülni. Jó mérkőzés volt.[160]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Puskás Akadémia | 38% | 81 | 27 | 8 | 4 | 4 | 2 | 4 | 1 | 0 | 28,1 |
Debrecen | 62% | 87 | 23 | 6 | 3 | 3 | 3 | 3 | 0 | 0 | 27,6 |
- A DVSC négy mérkőzést játszott eddig a bajnoki idényben vendégként, kettőt elveszített, majd kettőn döntetlent játszott.
- A Loki a legutóbbi három fordulóban öt pontot szerzett.
- Dzsudzsák Balázs a második gólját szerezte a bajnoki szezonban. 2022 nyara óta a Puskás Akadémia elleni négy mérkőzéséből hármon is gólt szerzett.
- A PAFC a legutóbbi hat tétmérkőzésén nem kapott ki a DVSC-től.
- Hornyák Zsolt két megnyert mérkőzés után veszített pontokat, viszont négy forduló óta veretlen.
- A PAFC pályaválasztóként eddig mindössze egyszer nyert az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében.
- Gruber Zsombor a legutóbbi hat bajnoki meccsén három gólt szerzett.[163]
Második kör
[szerkesztés]- A játékosok neve mellett felső indexben látható szám a Nemzeti Sportnak az adott mérkőzésről tudósító újságírójának osztályzatait mutatja, 1 a legrosszabbat, 10 pedig a legjobbat jelenti. 0-s osztályzatot kapnak azon mezőnyjátékosok, akik 30 percet meg nem haladó játékidővel rendelkeznek, illetve a próbára nem tett kapusok.
Győzelem Döntetlen Vereség
A 21. összecsapása következik a két együttesnek az NB I-ben, az örökmérleg kiegyenlített: 8-szor nyertek a mezőkövesdiek, 4 találkozójuk lett döntetlen és kilencszer a debreceniek diadalmaskodtak. A gólarány enyhe borsodi fölényt mutat: 28–26 a javukra.[164] Legutóbb az idei szezon nyitó fordulójában csaptak össze a felek, azon a meccsen a debreceniek győztek 3–1-re a Nagyerdei stadionban, Loncsar duplájával, valamint Dorian Babunszki találatával.
A hazaiak a legutóbbi fordulóban legyőzték az MTK Budapest csapatát, és az ezért kapott 3 ponttal elkerültek a tabella utolsó helyéről. Érdekesség, hogy a fővárosi csapat elleni siker volt az első, hazai pályán elért győzelmük. A vendég DVSC a tabella ötödik helyérők várja a mérkőzést, a legutóbbi három találkozójukon nem kaptak ki, viszont a legutóbbi öt fordulóban csak egyetlen egy győzelmük van. Az idegenbeli összevetésben nem valami fényes az eredménysoruk, négy mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban (utolsó győzelmük még a tavalyi szezon 32. fordulójában a Ferencváros elleni 3–1-es siker volt), viszont a Magyar Kupa 4. fordulójában 1–0-ra győztek a Győri ETO otthonában.[165]
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Ez a harmadik meccsünk lesz egy héten belül, a Puskás Akadémia és a Győr után most a Mezőkövesd következik. Szoros az időbeosztásunk, de nem panaszkodunk, hanem készülünk a találkozóra. Motiváltak vagyunk és nagyobb az önbizalmunk, mint az előző időszakban, hisz az elmúlt mérkőzéseken nem kaptunk ki. Harcolnunk kell és függetlenül attól, hogy nehéz meccsre számítunk, a győzelem a célunk![166]
Mezőkövesd Zsóry FC | 2 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Cseke (1–0) 5' | (2 – 1) Jegyzőkönyv |
25' (2–1) Bárány |
Városi stadion, Mezőkövesd
Játékvezető: Dr. Csonka Bence Asszisztensek: Becséri Gergely és Belicza Bence Péter |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Lagator, Romancsuk (Majdevac 84'), Ferenczi J. — Ojediran, Loncsar (Manrique 70') — Vajda B. (Oliveira szünetben), Dzsudzsák , Bódi (Bévárdi Zs. 70') – Bárány • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Hornyák, Dreskovics, Baranyai, Batai • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Mezőkövesd: Piscitelli — Kállai, Beriasvili, Pillár, Vajda S. — Cseke, Gomis — Da. Babunski (Lukić 82'), Cseri (Filip 57'), Molnár G. (Lehoczky 74') — Drazsics
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Sem a Puskás, sem a Győr ellen nem kezdtünk jól, próbáltuk erre figyelmeztetni a játékosokat, de sajnos ezúttal is rosszul nyitottuk a mérkőzést. Igazából ezen is múlott a mérkőzés sorsa, összességében kevés volt az energia.[167]
Az első félidő a mienk volt, megérdemelten jutottunk előnyhöz. Szünet után ezt meg akartuk védeni, sikerült is.[167]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Szög- let |
Sikeres passz |
Felszabadító rúgás |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Mezőkövesd | 35% | 62 | 27 | 5 | 2 | 3 | 1 | 0,57 | 5 | 219 | 16 | 4 | 1 | 29,3 |
Debrecen | 65% | 93 | 44 | 4 | 2 | 2 | 1 | 0,97 | 5 | 464 | 6 | 4 | 0 | 27,6 |
- A DVSC három veretlen bajnoki mérkőzés után kapott ki, a legutóbbi hét OTP Bank Liga-találkozójából csak egyet nyert meg.
- Bárány Donát a legutóbbi kilenc bajnokiján négy gólt szerzett. A góllal zárt mérkőzései közül csak egyet nyert meg a DVSC, hármat elveszített.
- A Mezőkövesd először nyert a mostani bajnoki idényben két egymást követő bajnoki mérkőzésén.
- A borsodiak másodszor szereztek három pontot pályaválasztóként a szezonban.
- Cseke Benjámin 2022. április 9. óta először szerzett gólt az OTP Bank Ligában.
- Cseri Tamás ugyancsak körülbelül másféléves várakozás után talált a kapuba az NB I-ben, a mostani gólja előtt legutóbb 2022. február 27-én az Újpest kapuját vette be.
- A Mezőkövesd tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Pillár kiállítása miatt.[171]
Újabb mérföldkőhöz ért a DVSC: ez a találkozó lesz az 1500. mérkőzése az élvonalban. A két mérkőző félnek ez lesz a 41. összecsapása az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, 18-szor hagyták el győztesen a pályát, míg a Paks csak hétszer nyert, a 15 döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 63–44 a javukra.[172] Legutóbb, az idei szezonban szeptember 27-én, az elhalasztott 2. fordulóban mérkőztek meg egymással Pakson, melyet a tolnaiak nyertek meg 2–0 arányban. A debreceniek az idei szezonban szeptember 3. óta csak a Fehérvár ellen tudtak nyerni a 10. fordulóban (3–1). Hazai pályán, a Nagyerdei stadionban augusztus 21. óta (Kecskemét ellen 2–0) egy vereség (Újpest ellen 1–2) és egy győzelem követett (Fehérvár ellen 2–0). Döntetlent pályaválasztóként május 13. óta nem játszottak, akkor a 31. fordulóban a Budapest Honvéddal meccseitek egy 0–0-t. A Paks a mostani fordulót megelőzően a tabella második helyen állt, legutóbb az MTK ellen döntetlent játszottak, de így is remek a mérlegük, a legutóbbi nyolc fordulóban hatszor nyertek a két döntetlen mellett. Idegenben a Paks a mostani szezonban eddig még csak a Ferencváros ellen, a Groupama Arénában szenvedett vereséget, akkor 6–1 lett a mérkőzés végeredménye a fővárosiak javára.[173]
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Megterhelő mérkőzésre számítunk egy elképesztő csapat ellen, amely a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is nagyszerűen szerepel. Nagy tiszteletet érdemel a Paks és a vezetőedzője is. A Paksnak megvan a saját stílusa, játékosai nagyon agresszívek, jó az energiájuk és a hozzáállásuk is. Emiatt sikeresek és sok pontot is szereznek, szorosan követik a Ferencvárost a tabellán. Ahogyan a legutóbbi találkozó után is mondtam, nem játszottunk rosszul, voltak jó helyzeteink és akcióink, amiket azonban nem tudtunk kihasználni. Viszont megengedhetetlen hibákat is vétettünk, amikből gólokat kaptunk. Az ilyen hibákat kell megpróbálnunk elkerülni, a mérkőzés jó periódusait pedig megismételni. A Pakshoz hasonló energiaszintre van nekünk is szükségünk és reméljük, hogy ez meghozza az eredményt számunkra.[174]
Debreceni VSC | 1 – 0 | Paksi FC |
---|---|---|
Vajda B. (1–0) 37' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
43' Lenzsér |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.144 Játékvezető: Rúsz Márton Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Vígh-Tarsonyi Gergő |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Loncsar, Manrique (Romancsuk 68') — Vajda B. (Bévárdi Zs. 68'), Dzsudzsák (Dominguès 90+1'), Bódi (Oliveira 76') — Bárány (Majdevac 90+1') • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Mojžiš, Hornyák, Tuboly, Baranyai, Varga J., Szécsi M. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Paks: Szappanos — Osváth (Beke 85'), Kinyik, Lenzsér, Szabó J. — Mezei Sz. (Szabó B. 68'), Windecker, Papp K., Silye (Kovács K. 38') — Horváth K. (Skribek 68'), Pesti Z. (Hahn 68')
37. perc: Megszerezte a vezetést a hazai csapat: Bódi ívelte be középre a labdát a paksiak tizenhatosára, majd a két védő között felugró Loncsar fejjel az üresen álló Báránynak készítette le, aki egy csukafejessel megpróbálta a paksi kapus mellett elhelyezni, de Szappanos még ki tudta ütni, ám pont Vajda Botond elé, aki 2 méterről, habozás nélkül, hatalmas erővel az üres kapuba bombázott; (1–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nehéz mérkőzés volt. Nagy volt a nyomás a csapaton, az első félidőben ezért nem hoztunk jó döntéseket, sok labdát vesztettünk. Megmutatkozott, miért van a Paks a tabella elején, nem volt könnyű. Úgy gondolom, a csapatom a karaktere miatt tudott győzni, a játékosok rendkívül sok energiát fektettek a találkozóba. Tudunk ennél jobban játszani, de örülök, hogy nyertünk. Köszönet a szurkolóknak az egész éves támogatásért.[175]
Bosszús vagyok, mert nem érdemeltünk vereséget. Jól játszott a DVSC is, de bőven volt lehetőségünk a pontszerzésre. Kritikus helyzetekben számunkra nem kedvező, érthetetlen döntések születtek, lehetséges kiállításra, 11-esre gondolok.[175]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Szög- let |
Sikeres passz |
Szabály- talonság |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 73% | 29 | 11 | 15 | 2 | 10 | 0 | 2,86 | 6 | 262 | 17 | 5 | 0 | 28,3 |
Paks | 27% | 40 | 15 | 11 | 3 | 2 | 1 | 0,49 | 9 | 241 | 12 | 1 | 0 | 27,5 |
- A DVSC szeptember 3. óta másodszor nyert bajnoki mérkőzésen.
- Pályaválasztóként a legutóbbi kilenc bajnokijából hetet megnyert.
- A mostani idényben harmadszor győzött kapott gól nélkül a Nagyerdei stadionban rendezett bajnoki mérkőzésen.
- Vajda Botond eddigi rövid élvonalbeli pályafutása alatt is már két gólt szerzett, a bajnokság jelenlegi első és második helyezettje ellen.
- A Paks a második forduló óta először maradt győzelem nélkül két egymást követő bajnoki mérkőzésén.
- Bognár György együttese nyolc veretlen bajnoki mérkőzés után kapott ki ismét.
- A Paks 2022. március 20. óta először nem szerzett gólt két egymást követő bajnoki mérkőzésen. A második meccset akkor is a DVSC ellen veszítette el, ugyancsak 1-0-ra.[179]
A 66. összecsapása következik a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, 34-szer hagyták el győztesen a pályát, míg a ZTE 18-szor nyert, a 13 döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 111–92 a javukra.[180] A Zalaegerszeg vezetőedzőt váltott a válogatott mérkőzések közötti szünetben, Boér Gábor lemondása után Márton Gábor került újra a kék-fehér csapat élére. A zalaiak a legutóbbi négy fordulóban csupán három pontot szereztek, egyszer hagyták el győztesen a pályát. A hazai mérlegük sem túl jó, augusztus 26-a óta négy mérkőzés alatt csupán egyetlen egy pontot tudtak szerezni. A vendég DVSC az előző, 13. fordulóban megszakította a Paks hosszú veretlenségi sorozatát, és azzal a három ponttal felugrottak a tabella első felébe, a négy húszpontos csapat egyikeként az ötödik helyen állnak. Idegenben még nyeretlenek a piros-fehérek, két értékes döntetlen szerepel az eredménylistájukon a Ferencváros (2–2) és a Puskás Akadémia (1–1) ellen.[181] Érdekesség, hogy miközben az első 33 találkozójukból 11 végződött döntetlennel, a következő 32 találkozóból már csak kettő, a 2010–2011-es szezonban tavasszal Zalaegerszegen 1–1 lett a végeredmény (Bódi Ádám góljával), míg 2021–2022-es szezonban tavasszal Debrecenben 0–0-s döntetlen született. A Loki 2020 és 2022 között képtelen volt legyőzni az egerszegieket (1 döntetlen, 4 vereség), az előző 3 találkozót viszont már a cívisvárosiak nyerték meg, ráadásul úgy, hogy gólt sem kaptak. A legutóbbi összecsapásukon az idei szezonban, augusztusban Aléxandrosz Kizirídisz 83. perces találatával a DVSC győzött 1–0-ra. A 31 zalaegerszegi NB I-es találkozójukból 15-ön született hazai siker, 10-szer nyert a Debrecen, míg 6 meccsük döntetlennel zárult, a legutóbbi 2011 májusában (1–1). Az előző két Zalában játszott, egymás elleni meccsük edzőváltást eredményezett: a 2022 augusztusi 4–2-es ZTE-siker után João Janeirót, míg az áprilisi 2–0-s Loki-győzelmet követően Ricardo Monizt menesztették a vesztes csapattól.[182]
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Nagyon hasznos volt a bajnoki szünet, főként a sérült játékosok számára, akik most már jobb állapotban vannak. Három nap pihenőnk volt, aztán folytattuk a munkát. Egy barátságos mérkőzést játszottunk a DTVK ellen, ami szintén hasznosnak bizonyult. A Zalaegerszeg egyértelműen motivált lesz, és már a Mezőkövesd elleni bajnokin is megtapasztaltuk, hogy semmit sem jelent az, ha az ellenfelünk pillanatnyilag a tabella alján van. Éppen ezért megterhelő és nehéz mérkőzésre számítunk. Az edzőváltás a ZTE-nél szintén dilemmát okozott számunkra, hogy hogyan készüljünk a találkozóra, mivel feltételezem, hogy a vezetőedző valami újat hoz majd a csapatjátékba. Mindenre fel kell készülnünk, és persze azt is tudjuk, hogy vannak jó játékosaik, mint amilyen Mance, Croizet, vagy épp Meshack. A ZTE harcolni fog, de mi is motiváltak vagyunk és mindent megteszünk majd a győzelemért.[183]
Zalaegerszegi TE FC | 1 – 2 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Croizet (1–0) 38' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
56' (1–1) Dzsudzsák |
ZTE Aréna, Zalaegerszeg
Nézőszám: 1.914 Játékvezető: Andó-Szabó Sándor Asszisztensek: Huszár Balázs és Aradi József |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. (Mojžiš 84') — Loncsar, Manrique — Vajda B. (Oliveira szünetben), Dzsudzsák (Romancsuk 84'), Dominguès (Szécsi M. 74') — Bárány (Tuboly 90') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Erdélyi (kapusok), Hornyák, Bódi, Bévárdi Zs., Varga J. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Zalaegerszeg: Dombó — Várkonyi, Evangélu, Bedi — Lesjak (Huszti A. 80'), Mance (Špoljarić 80'), Sanković (Szalay Sz. 88'), Csóka Dá. — Croizet — Németh D. (Mim 68'), Sajbán M. (Meshack 80') • Fel nem használt cserék: Gyurján (kapus), Soltész, Kovács B., Milovanovikj, Medgyes, Szafronov, Klausz • Vezetőedző: Márton Gábor
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, fontos volt számunkra a mai siker. Próbáltuk kontrollálni a mérkőzést, a ZTE arra várt, hogy hibázzunk. Az első félidőben a tervük bevált, de szünet után több energiát tudtunk vinni a meccsbe, és a széleket is jobban használtuk. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen messze elkísérték a csapatot.[184]
Az első félidőben bátortalanok voltunk, de eredményesek. A második játékrészben nem volt meg a szükséges higgadtság, szerintem nem érdemeltünk vereséget.[184]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Szög- let |
Szabály- talonság |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Zalaegerszeg | 34% | 76 | 34 | 16 | 7 | 4 | 2 | 1,17 | 3 | 20 | 2 | 0 | 27,5 |
Debrecen | 66% | 98 | 41 | 6 | 0 | 3 | 3 | 0,33 | 3 | 9 | 3 | 0 | 27,4 |
- A DVSC először nyert vendégként az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében.
- Dzsudzsák Balázsnak ez volt a harmadik gólja a bajnoki idényben.
- A Loki augusztus 21. óta először nyert két egymást követő bajnoki mérkőzésen.
- A Loki a ZTE elleni legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén 12 pontot szerzett.
- A ZTE a legutóbbi öt fordulóban csupán három pontot szerzett, egyszer győzött.
- A hazai mérleg sem jó, augusztus 6 óta, 450 játékperc, öt mérkőzés alatt csupán egy pontot tudott otthon tartani a csapat.
- Yohan Croizet a második gólját szerezte ZTE-játékosként az OTP Bank Ligában.[188]
- A Loki csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs ezen a mérkőzésen lépett 150. alkalommal bajnoki találkozón pályára a DVSC színeiben.[189]
Ez lesz a két csapat 14. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 2018-ban csaptak össze a felek, melyen a debreceniek diadalmaskodtak 3–1-re. Mostanáig a Loki ötször, míg a Kisvárda hatszor győzött a 2 döntetlen mellett. A gólarány a hajdúságiak enyhe fölényét mutatja: 19–18 a javukra.[190] Legutóbb, az idei szezon 4. fordulójában mérkőztek meg egymással a felek a Nagyerdei stadionban, a félidei 1–0 után végül 4–1-re győztek a hazaiak, a debreceni találatokat Kizirídisz, Dzsudzsák (büntetőből), Loncsar és Bódi szerezték.
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Ebben a bajnokságban bármi megtörténhet, függetlenül attól, hogy kivel játszunk. A ZTE-hez hasonlóan a Kisvárdánál is edzőváltás történt nemrég, valami olyasmire számítunk, amit az új tréner által irányított csapattól láthattunk az elmúlt két találkozón. A Kisvárdának megvan a motivációja, harcolni fog a kiesés ellen, míg a mi motivációnk pedig az, hogy sikeresen zárjuk az idei évet. Nem a tabellára, hanem a mindennapi munkára, az edzésekre és mindig az előttünk álló mérkőzésre fókuszálunk. Elemezzük a kisvárdaiak játékát, hogy tisztában legyünk az erősségeikkel és a lehetséges gyenge pontjaikkal is, amit megpróbálunk majd kihasználni. A legjobb formánkat igyekszünk hozni, lépésről lépésre haladunk, a többit pedig majd meglátjuk. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy pontokkal térjünk haza![191]
Kisvárda Master Good | 0 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Stefan 39' Jovičić 70'
|
Jegyzőkönyv |
29' Ferenczi J. |
Várkerti Stadion, Kisvárda
Nézőszám: 2.050 Játékvezető: Pintér Csaba Asszisztensek: Kóbor Péter és Garai Péter |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Loncsar (Romancsuk 59'), Manrique — Vajda B. (Oliveira 59'), Dzsudzsák , Dominguès (Szécsi M. 75') — Bárány (Batai 88') • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Mojžiš, Tuboly, Ojediran, Baranyai, Bódi, Bévárdi Zs., Varga J. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Kisvárda: Kovács M. — Stefan, Jovičić , Széles, Alić — Ötvös (Rubus 81'), Vida K. (Makowski 68') — Balogh N. (Camaj 30'), Nikolov, Navrátil (Lucas 87') — Ilievski (Mešanović 68') • Fel nem használt cserék: Petković (kapus), Körmendi, Czékus, Ponomarenko • Vezetőedző: Feczkó Tamás
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nem láthattunk magas kvalitást, a 0-0 reális eredmény. Az első félidőben a hazaiak lezárták a területeket, megszenvedtük ezzel. Szünet után kicsit több helyünk volt, de nem sikerült minőségben többet nyújtani. Tudunk ennél jobban játszani, és jobban is kell játszanunk.[192]
Taktikusan és fegyelmezetten játszottunk, lezártuk a területeket. A hiányérzetem az, hogy a szerzett labdákat nem tudtunk gólra váltani.[192]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Szög- let |
Sikeres átadás |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kisvárda | 36% | 82 | 42 | 10 | 8 | 2 | 2 | 0,54 | 4 | 199 | 2 | 0 | 26,0 |
Debrecen | 64% | 85 | 38 | 6 | 4 | 2 | 2 | 0,44 | 9 | 460 | 1 | 0 | 27,5 |
- A DVSC a legutóbbi három fordulóban hét pontot gyűjtött, ennél többet egyetlen csapat sem tudott.
- A Loki idegenben hét eddigi mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.
- A két csapat mindössze másodszor játszott egymás ellen gól nélküli döntetlent az NB I-ben.
- A DVSC először játszott gól nélküli mérkőzést a mostani idényben.
- A Kisvárda mindössze másodszor játszott döntetlent az OTP Bank Liga 2023–2024-es idényében.
- Április 1. óta a szabolcsi piros-fehérek öt bajnoki döntetlenjéből négy gól nélküli volt.
- A szezon során először nem kapott ki két egymást követő bajnoki mérkőzésén a Kisvárda.[196]
Ez lesz a 94. elsőosztályú mérkőzése a két csapatnak. Az eddigiekből 31 hozott debreceni sikert, 43-t az MTK nyert meg, 19-szer pedig döntetlenre végeztek. A gólkülönbség fővárosi fölényt mutat: 166 az MTK, míg 121 a DVSC rúgott góljainak száma, a gólátlag 3,1.[197] Legutóbb, az idei szezon 5. fordulójában meccseltek a felek, a debreceni összecsapást 3–1-re az MTK nyerte meg és ezzel megszakította a Loki hazai veretlenségi sorozatát.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Olyan ellenféllel állunk szemben, amelytől itthon kikaptunk, így mindent meg kell tennünk a győzelemért. Úgy gondolom, hogy a három pontot Debrecenben ajándékba adtuk az MTK-nak, amely kihasználta a hibáinkat. Most viszont jobban kell teljesítenünk, ha nyerni akarunk. Egy nagyon szervezett csapat ellen fogunk pályára lépni. Jól építik fel a támadásaikat, kiszámíthatatlanok, és azt is tudjuk, hogy milyen csekély a különbség a csapatok között a magyar bajnokságban. Éppen ezért nagyon komoly hozzáállásra van szükség, teljes koncentrációra, valamint nagyon jó teljesítményre, ha három ponttal szeretnénk hazatérni.[198]
Arra számítunk, hogy az MTK is hasonló felfogásban futballozik majd, mint korábban a ZTE és a Kisvárda. Mélyebben ülő védelemmel és kontratámadásokkal nézhetünk majd szembe. Legutóbb azonban pont ezzel a taktikával vertek meg minket a Nagyerdei Stadionban, úgyhogy van miért törlesztenünk. Egyelőre korai még azzal foglalkoznunk, hogy a bajnokság végén melyik helyre érhetünk oda. Most teljes mértékben arra fókuszálunk, hogy az előttünk álló két 2023-as találkozóról minél több pontot szedjünk össze. Úgy érkezünk mind a két helyszínre, hogy el akarjuk hozni a három pontot, hiszen szeretnénk jó hangulatban menni a pihenőre, hogy aztán pozitív energiákkal kezdhessük meg a tavaszi idényre való felkészülést.[199]
MTK Budapest FC | 2 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Thiam (1–0) 34' Stieber (2–1) 83'
|
(1 – 0) Jegyzőkönyv |
50' (1–1) Szécsi M. |
Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest
Nézőszám: 2.021 Játékvezető: Bognár Tamás Asszisztensek: Szalai Balázs és Vígh-Tarsonyi Gergő |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Lagator, Dreskovics, Ferenczi J. — Loncsar (Tuboly 62'), Manrique – Szécsi M. (Oliveira 81'), Dzsudzsák , Dominguès (Bódi 88') – Bárány (Majdevac 81') • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Mojžiš, Hornyák, Ojediran, Romancsuk, Baranyai, Bévárdi Zs., Varga J. • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- MTK Budapest: Demjén — Varju, Kádár, Kocsis — Kata (Horváth A. 73'), Végh, Thiam, Antonov — Bognár (Kosznovszky 90+3') — Ennin (Stieber 73'), Németh K. (Špalek 73') • Fel nem használt cserék: Rácz G. (kapus), Zuigéber, Kovács M., Vadnai, Kovács P., Miknyóczki, Molnár R., Biben • Vezetőedző: Horváth Dávid
83. perc: Ismét vezetést szerzett az MTK: Bognár keresztlabdája után a 10 perccel korábban csereként beálló Stieber Zoltán vette át a labdát, a bal lábára cselezett, majd tekert a hosszú felsőbe; (2–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok az MTK-nak a győzelemhez! Nehéz megszólalni, hiszen úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakot tekintve a legjobb teljesítményt most nyújtottuk. Úgy játszott a csapat, ahogyan szeretném, hogy játsszon, de sajnos elveszítettük a mérkőzést. Kontrolláltuk a meccset, de a 16-oson belül nem voltunk elég agresszívak. Nem jó így kikapni, de ha így futballozunk, legközelebb, győzni fogunk.[200]
Nagyon értékes győzelmet szereztünk. Az első félidő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, módosítanunk kellett a szünetben. Ez sikerült, végül egy remek egyéni villanás után győzni tudtunk. A második játékrészben megdolgoztunk a szünet előtti szerencsénkért.[200]
Az első félidőben mi domináltunk, az MTK pedig úgy tűnt erre is készült, végül a vezetést is megszerezték. A fordulást követően jókor találtunk be, azt éreztem, meglehet a mérkőzés. Folyamatosan rossz helyeken veszítettünk labdát. Csalódottak vagyunk, nem szerettünk volna veszíteni. Kicsit megkönnyebbültem a gól miatt, de ez most nem számít, hiszen nem győztünk, ám remélem, sikerül még minél több találatot szereznem.[201]
- A DVSC november 4. óta először kapott ki az OTP Bank Ligában.
- A Loki vendégként nyolc mérkőzéséből négyet elveszített a mostani bajnoki idényben.
- Szécsi Márk az első bajnoki gólját érte az őszi bajnoki idényben.
- Az MTK a legutóbbi öt fordulóban tíz, a legutóbbi négyben kilenc ponttal gazdagodott.
- A kék-fehérek pályaválasztóként másodszor nyertek meg egy győztes hazai bajnokit követően egy újabbat a mostani szezonban.
- Khaly Thiam a második gólját lőtte a bajnoki idényben, mindkét mérkőzést megnyerte az MTK.
- Stieber Zoltán a magyar élvonalban pályafutása során először szerzett két egymást követő bajnokin is gólt.[202]
Az év utolsó bajnoki mérkőzését játssza a két csapat a Széktói stadionban. A két klub között mindössze négy pont van, helyezésben pedig négy pozíció a tabellán, a hazaiak az 5., míg a vendégek a 9. helyet foglalták el a mérkőzés előtt. Ez lesz a két csapat 19. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 2008-ban csaptak össze a felek, melyen a kecskemétiek diadalmaskodtak 3–0-ra. A párharc erős debreceni fölényt mutat, a Loki 10-szer, míg a Kecskemét 4-szer győzött, a döntetlenek száma 4. A gólarány is a cívisvárosi előnyt mutat: 31–18 a javukra, 2,72 gól/mérkőzés az átlag.[203] Az idei első összecsapásukon a Nagyerdei stadionban a DVSC győzött 2–0-ra Sztefan Loncsar és Kusnyír Erik találataival.
A tavalyi szezonban két döntetlen mellett egy kecskeméti győzelem volt a két csapat mérlege: Debrecenben a 2. fordulóban 1–1, majd a 24. fordulóban 2–1-s kecskeméti siker, Kecskeméten pedig a 13. fordulóban 2–2-s döntetlen.
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Felkészültünk, de az esős idő miatt számolnunk kell a nehezebb körülményekkel. Láttuk, milyen állapotba került a Kecskemét pályája a legutóbbi két hazai meccsükön, ehhez kell nekünk is igazodnunk, hogy a játékunk legjavát nyújtsuk.[204]
Kecskeméti TE | 1 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Banó-Szabó (1–1) 80' Leoni 74'
|
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
45+1' (0–1) Szécsi M. |
Széktói Stadion, Kecskemét
Nézőszám: 2.231 Játékvezető: Zierkelbach Péter Asszisztensek: Becséri Gergely és Rózsa Dávid |
- DVSC: Megyeri — Romancsuk, Dreskovics, Mojžiš (Baranyai 80') — Kusnyír, Loncsar, Ojediran, Dzsudzsák (Tuboly 85'), Bévárdi Zs. (Ferenczi J. 85') — Szécsi M., Bárány (Majdevac 72') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Erdélyi (kapusok), Hornyák, Bódi, Varga J., Batai, Oliveira, Dominguès • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Kecskemét: Varga B. — Kiss B. (Banó-Szabó 75'), Szabó A., Szalai G., Belényesi , Zeke (Leoni 62') — Meszhi, Májer (Szűcs K. 87'), Zsótér — Horváth K., Pálinkás (Tóth B. 62')
A DVSC csapatából sérülés miatt nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére Aléxandrosz Kizirídisz, Vajda Botond és Christian Manrique, valamint öt sárga lapjai miatt az eltiltott Dušan Lagator sem.
46. perc: Megszerezték a vezetést a vendégek: az első félidő hosszabbításában egy nagy bedobás Szécsi Márk elé pattant, aki egy csel után a hálóba juttatta a labdát; (0–1).80. perc: Kiegyenlítettek a hazaiak: az előre húzódó kecskeméti hátvéd, Szalai Gábor ment el a bal oldalon, jól tette középre a játékszert és a hosszú kihagyás után ezen a meccsen visszatérő Banó-Szabó Bence estében a hosszúba lőtt; (1–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nem sok futballt láthattunk a pályán a körülmények miatt, örülök, hogy senki nem sérült meg komolyabban. Teljesen mást, egyszerű játékot kértem a csapattól, mint amit az edzésen gyakorlunk és amit játszani szoktunk, remélem, a jövőben javulni fog a kecskeméti pálya állapota. Az erőfeszítésért és az energiáért dicséretet érdemelnek a játékosaim, reális eredmény született.[205]
A fiúk nagyon odatették magukat, szívüket-lelküket kitették a pályára. Az első félidőben kombinatívan, szépen játszottunk, jól bontottuk meg a széleket, nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre. Sajnáltam, hogy a szünet előtt egy bedobás után gólt kaptunk, a félidőben bíztattam a játékosokat. A második játékrészben a cserékig nem éreztem az átütő erőt a játékunkban, a meccs végén viszont megint nyomtunk és megérdemelten egyenlítettünk. Igazságos a döntetlen, bár most inkább úgy érzem, hogy elveszítettünk két pontot, mert megvoltak a helyzeteink a győzelemhez. Bence visszatérését inkább szülőként élem meg, de mint edző is, nagyon boldog vagyok a visszatérése miatt. Az élet komoly feladat elé állította, de visszatért és egyből gólt rúgott. Megkönnyeztem a pillanatot, pedig nem szoktam sírni.[206]
Félig talán üres a pohár, még jobban örültem volna, ha a második gólt is meg tudjuk szerezni. Viszont nehéz négy hónap van mögöttem, amiből góllal tértem vissza, ezt a családomnak és a barátnőmnek ajánlom. Hosszú időszak volt ez számomra, nem is volt könnyű, hogy külön dolgoztam a csapattól és nem nagyon találkozom a társakkal. Pláne azért, mert imádok futballozni. Most már viszont várom a tavaszt, és bízom benne, hogy innentől csak felfelé megyünk a csapattal. Álmodtam is pár napja arról, hogy góllal térek vissza, tényleg álomszerű a dolog. Arról volt szó, hogy maximum pár percet kapok a végén, így meg is lepődtem, amikor jeleztek. Kicsit izgatott voltam, de örülök annak, hogy ikszes meccsen én tudtam egyenlíteni.[207]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Szög- let |
Sikeres átadás |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kecskemét | 61% | 132 | 76 | 9 | 6 | 3 | 1 | 0,87 | 5 | 199 | 1 | 0 | 25,7 |
Debrecen | 39% | 93 | 46 | 12 | 10 | 2 | 2 | 0,76 | 5 | 460 | 2 | 0 | 26,8 |
- A DVSC az utolsó három őszi bajnokiján nem tudott nyerni.
- A Loki idegenben csak egyszer tudott nyerni a 2023-as őszön.
- Szécsi Márk december 8-ig nem szerzett gólt a bajnoki idényben, de aztán az utolsó két fordulóban kettőt is.
- A Kecskeméti TE az utolsó négy őszi bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt.
- A lila-fehérek október 13. óta minden hazai bajnokijukon kaptak gólt.
- Banó-Szabó Bence négy hónap után góllal tért vissza a KTE csapatába.
- A KTE egy pontot gyűjtött a Széktói Stadionban vívott utolsó két őszi bajnokiján.[211]
A téli pihenőt követő első tavaszi forduló az elsőosztály keleti rangadójával kezdődik. Ez lesz a 60. összecsapása a két együttesnek az NB I-ben, ebből 39-et a debreceniek, tízet a miskolciak nyertek meg, a 10 döntetlen mellett. A gólarány is Loki fölényt mutat, 122–51 a javukra, a meccsenkénti gólátlag 2,9. Az élvonalban 1943. november 21-én játszották az első Debrecen - Diósgyőri MÁVAG mérkőzést, amelyen a debreceniek diadalmaskodtak 5.000 néző előtt 6–2-re. A legtöbb néző Diósgyőrben egy 1964 júniusi találkozón foglalt helyet, 12 ezer néző láthatta, hogy a DVSC Sas Gyula találatával 1–0-ra győz a vendéglátó diósgyőriek felett.[212] A DVTK az élvonalban utoljára (és mindösszesen csupán ezen az egy alkalommal), 2008. őszén nyert Debrecenben bajnoki mérkőzést. Az idei szezon első összecsapásán ősszel, a 7. fordulóban Miskolcon 3—1-s DVTK siker született a DVTK Stadionban.
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Ősszel kikaptunk tőlük 3—1-re. Azon a meccsen két ellentétes félidőt produkáltunk és végül vereséget szenvedtünk. Szeretnénk ezért visszavágni nekik. Kimerítő meccs áll előttünk, de mindent megteszünk majd, amit csak tudunk, hogy győzelemmel zárjuk.[213]
Debreceni VSC | 2 – 2 | Diósgyőri VTK |
---|---|---|
Dzsudzsák (1–2) 62' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
50' (0–1) Bényei Á. |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 5.841 Játékvezető: Bogár Gergő Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Garai Péter |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Pëllumbi, Ferenczi J. — Szuhodovszki (Loncsar 62'), Manrique (Lagator 79') — Szécsi M. (Úlfarsson 62'), Dzsudzsák , Oliveira (Kizirídisz 62') — Bárány
- Diósgyőr: Odincov — Gera D., Szatmári Cs., Lund, Bokros (Stephen 88') — Bényei Á. (Popadiuc 79'), Holdampf , Vallejo — Jurek (Pernambuco 64'), Edomwonyi (Acolatse 64'), Požeg Vancaš (Kampecisz 79')
A DVSC keretébe még nem kapott meghívót a mérkőzés előtt 2 nappal leigazolt Kocsis Dominik, valamint betegség miatt nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére Brandon Dominguès sem. Bekerült viszont a kezdőcsapatba a télen igazolt albán Jorgo Pëllumbi és Szuhodovszki Soma is.
50. perc: Megszerezte a vezetést a vendégcsapat: Megyeri rövidre sikerült kirúgását a vendégek gólvágója, Požeg Vancaš csípte el és rávezette a debreceniek védelmére, Kusnyír Erik megpróbálta szerelni, azonban a labda a tizenhatos vonalánál a volt debreceni játékos, Bényei Ágoston elé pattant, aki kapásból, jobbal laposan lőtt az elvetődő Megyeri mellett a jobb alsóba; (0–1).
57. perc: Hét perccel már kettővel vezetett a miskolci csapat: Edomwonyi lágyan beívelte a játékszert a hazaiak kapuja elé és Jurek Gábor felugorva a bal felsőbe helyezve fejelte, a kapufára és Megyerire is rápattanva végül a hálóban kötött ki; (0–2).
62. perc: Szépítettek a hazaiak: 22 méterről végezhetett el szabadrúgást a debreceniek csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs, aki ballal a sorfal fölött eltekerve a vendégek kapujának jobb felső sarkába helyezte a labdát, Onicov vetődve sem tudta hárítani; (1–2).
77. perc: Megfogyatkoztak a vendégek: Szatmári Csaba megkapta második sárga lapos figyelmeztetését is, így idő előtt kellett elhagynia a játékteret.
82. perc: A 3 perccel korábban csereként beállt görög idegenlégiós, Argírisz Kampecisz eldönthette volna a mérkőzést, saját térfélről indulva, óriási sprint után egyedül vezethette rá Megyerire a játékszert, 14 méterről rá is lőtte, azonban Megyeri elvetődve bele tudott érni a labdába, amely így annyira lelassult, hogy a közben visszaért debreceni védők ki tudták rúgni még a gólvonal előtt.
89. perc: Egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt egyenlített a DVSC: Ferenczi kanyarított be bal szélről pontosan a jobb oldalon érkező Kusnyír Erik elé, aki felugorva, elegáns mozdulattal 8 méterről be is fejelte az egyenlítő találatot a diósgyőriek kapujába, Odincov mozdulni sem tudott rá; (2–2).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Vegyes érzéseim vannak, amíg nem talált be a Diósgyőr, mi irányítottunk, teljes kontroll alatt volt a meccs. Szerencsére olyan játékelemek is visszaköszöntek, amelyeket edzéseken gyakorlunk. Voltak lehetőségeink, de a vendégek találtak be kétszer is. Ezt követően futottunk az eredmény után, és mutatja a srácok erejét, hogy vissza tudtunk jönni és egyenlítettünk. Arra nem vagyok büszke, hogy nem nyertünk, de a srácokra igen, hatalmasat küzdöttek.[214]
Dicséretet érdemelnek a játékosaink, bár megilletődötten kezdtünk. Szerencsére utána rendeztük a sorokat, büszke vagyok a fiataljainkra. Gólokat is tudtunk szerezni, de nem voltunk képesek lezárni a mérkőzést.Bajnokság 18. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Simon). dvsc.hu (2024. február 3.) (Hozzáférés: 2024. február 3.)
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Pontos passz |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 62% | 53 | 34 | 19 | 12 | 7 | 2 | 1,49 | 387 (82%) | 6 | 2 | 0 | 28,0 |
Diósgyőr | 38% | 28 | 18 | 11 | 5 | 6 | 1 | 1,99 | 216 (70%) | 3 | 0 | 1 | 26,8 |
- A DVSC a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén háromszor is döntetlent játszott.
- A Loki november 25. óta nyeretlen. Pályaválasztóként viszont a legutóbbi három mérkőzésén hét pontot gyűjtött.
- Szrdcsan Blagojevics együttese a 2023–2024-es idényben először játszott a Nagyerdei Arénában döntetlent bajnoki mérkőzésen.
- Dzsudzsák Balázs a negyedik, Kusnyír Erik pedig a harmadik gólját érte el a bajnoki idényben.
- A Szatmári Csaba második sárga lapja miatt a 77. perc után tíz emberrel játszó Diósgyőr egymást követő két fordulóban játszott döntetlent.
- A DVTK augusztus 18. óta először szerzett két egymást követő idegenbeli bajnoki mérkőzésen legalább két gólt, s először maradt két egymást követő idegenbeli bajnokin veretlen.
- Bényei Ágoston és Jurek Gábor is az első NB I-es gólját szerezte.[218]
Ez lesz a két csapat 111. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 1943-ban csaptak össze a felek, melyen a fővárosiak diadalmaskodtak 10–1-re. Mostanáig a fővárosiak 51-szer, a hajdúságiak pedig 23-szor győztek, a döntetlenek száma pedig 36. A gólarány is a lila-fehérek óriási fölényét mutatja: 211–144 a javukra.[219]
Legutóbb, az idei szezon 8. fordulójában mérkőztek meg egymással a felek, akkor a Nagyerdei stadionból a fővárosiak távoztak egy 2–1-s győzelemmel. A mérkőzés előtt a DVSC a 6. helyet foglalta el a tabellán 26 ponttal, míg az Újpest a 9. volt 21 egységgel. Érdekesség, hogy a mérkőzés napján 13 év után megválik a klubtól az Újpest FC tulajdonosa, az eladásról szükséges papírokat a találkozó előtt néhány órával írja alá a belga üzletember Roderick Duchâtelet és az új tulajdonos részéről kijelölt személy.[220]
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Az jó dolog, hogy sikerült pontot szerezni a DVTK ellen, de nyernünk kellett volna. Nyerni megyünk Újpestre. Tudjuk, ha ott szeretnénk maradni az élbolyban, nem engedhetünk meg magunknak több botlást. Tudjuk, milyen dolgok történnek a liláknál, de nem szoktam ezekkel foglalkozni. Sokak szerint könnyebb egy ilyen meccs, de általában pont nehezebb. Az ellenfelünk az életéért fog küzdeni, biztosan ők is mindent meg fognak tenni, hogy otthon tartsák a három pontot. Más hangulata van a Szuszának, ugyanezt talán a Groupama Arénáról tudnám mondani. Ez persze nem befolyásol semmit, a siker reményében lépünk pályára. Arról nem is beszélve, hogy az őszi meccsen ők nyertek a mi pályánkon. Hajt minket a revansvágy, ezt be is szeretnénk bizonyítani a 90 perc alatt.[221]
Újpest FC | 1 – 2 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Mörschel (1–2) 90+11' (11-esből) | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
78' (0–1) Dominguès |
Szusza Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 2.610 Játékvezető: Pintér Csaba Asszisztensek: Albert István és Vígh-Tarsonyi Gergő |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír (Baranyai 22'), Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Ojediran, Loncsar (Dzsudzsák 69') — Vajda B. (Dominguès szünetben), Szuhodovszki (Manrique szünetben), Oliveira (Tuboly 90+2') — Úlfarsson
- Újpest: Banai — Pauljevics, Anculasz, Fehér Cs., Tamás K. — Mack (Radosevics 90+4'), Mörschel — Kiss T. (Simon 63'), Jevtoszki, Csoboth (Ganea 76') — Sasere (Ambrose 76') • Fel nem használt cserék: Molnár Zs. (kapus), Varga Gy., Geiger, Hall, Ljujics • Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
A DVSC kezdőcsapatába a sűrű program miatt (1 hét alatt 3 mérkőzés) bekerült Ojediran, Loncsar, Vajda Botond, valamint a télen Amerikából leigazolt izlandi csatár Úlfarsson is.
22. perc: Le kellett cserélni a DVSC fiatal hátvédjét, ugyanis Kusnyír Erik egy védekezési feladat megoldása után a lábához kapott és a hosszú ápolási szünetet követően sem tudta folytatni a játékot. Mint utóbb kiderült, keresztszalag-szakadást szenvedett és hosszú időn keresztül nem számíthat rá a debreceniek szakmai stábja.[222]
78. perc: Megszerezte a vezetést a Loki: a jobb szélen passzolgattak a debreceniek, majd az ezen a mérkőzésen a csapatkapitányi karszalogot viselő balhátvéd Ferenczi adta be a játékszert középre, ahol Brandon Dominguès teljesen üresen érkezett és fejelt öt méterről a jobb felsőbe; (0–1).
78. perc: Növelte előnyét a vendégcsapat: a 2. félidő közepén becserélt Dzsudzsák a jobb szélen kapott egy kiváló indítást a labdát szerző Baranyaitól és a tizenhatos vonalánál adott középre az érkező Brandon Dominguèsnek, aki közelről a kapuba passzolt; (0–2).
101. perc: Büntetőből szépített az Újpest: tizenegyest kapott az Újpest a mérkőzés hosszabbításában miután Dreskovics buktatta a tizenhatoson belül Radosevicset. A labda mögé Heinz Mörschel állt, aki magabiztosan lőtt a bal felsőbe, a DVSC kapusa, Megyeri a másik irányba vetődött; (1–2).[223]
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nem ez volt a csapatunk legjobb produkciója, de örülök a sikernek és a három pontnak. Nagyon különös volt az atmoszféra a stadionban, talán ez is hatással volt a játékosokra. Kusnyír Eriknek a térde fáj, vizsgálatok várnak rá.[224]
A piros lap döntő jelentőségű volt. Nem kezdtünk rosszul, utána a mérkőzés kiegyensúlyozott lett, de a kiállítás már soknak bizonyult számunkra.[224]
Csapat | Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Újpest | 105 | 50 | 12 | 9 | 3 | 3 | 5 | 1 | 1 | 26,2 |
Debrecen | 76 | 39 | 9 | 4 | 5 | 2 | 2 | 1 | 0 | 26,4 |
- A DVSC ezt megelőzően 2013 novemberében tudott Újpesten nyerni.
- A lila-fehéreknek ez volt sorozatban a kilencedik nyeretlen mérkőzésük, ilyen hosszú negatív sorozatra 1986-ban volt legutóbb példa az együttes történetében.[227]
Az első összecsapásuk, 1943 óta a 103. mérkőzése következik a két klubnak az elsőosztályban, melyből 48-szor a Ferencváros, 28-szor pedig a Debrecen hagyta el győztesen a pályát a 26 döntetlen mellett. A gólarány is a zöld-fehérek előnyét mutatja: 168–112 a javukra.[228] Legutóbb ősszel, a 9. fordulóban mérkőztek meg egymással a felek a fővárosban és 2–0-s ferencvárosi vezetés után végül 2–2 lett a végeredmény. A DVSC góljait Vajda Botond és Dominguès szerezte.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Minden Ferencváros elleni mérkőzés fontos a fejlődésünk szempontjából. Függetlenül attól, hogy az FTC jelenleg a legmagasabb szinten lévő csapat Magyarországon, az utóbbi két egymás elleni találkozón megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt vele. Most is az a célunk, hogy ezt bizonyítsuk. Nem volt könnyű dolgunk Újpesten sem, ráadásul Kusnyír Erik megsérült, őt helyettesítenünk kell. Meg kell találnunk ennek a legjobb módját. Függetlenül attól, hogy milyen kezdővel állunk majd fel a mérkőzésen, magabiztosan kell pályára lépnünk, bíznunk kell önmagunkban. Tiszteljük az ellenfelünket, hiszen – véleményem szerint – idén is a Fradi tudhatja majd magáénak a bajnoki címet. A tisztelet mellett azonban szeretném hangsúlyozni, hogy hinnünk kell magunkban![229]
Mind a csapat teljesítményét, mind pedig a szurkolók hozzáállását illetően a legjobbakat reméljük. Fontos volt az újpesti győzelem, nyugodtan várjuk az FTC elleni rangadót is, amely bízunk benne, hasonló lesz, mint az elmúlt néhány egymás elleni találkozó. Teljesen más szinten van a Fradi, mint mi, ettől függetlenül azt mondom, jót tenne a magyar labdarúgásnak, ha szorosan kapaszkodnánk és ha nem is egy lapon említenének, de üldözőként beszélnének rólunk. Ha csapatszinten szeretnénk fejlődni, ezeken a találkozókon szintet kell lépnünk. Ezért is sajnálom, hogy a Diósgyőr elleni meccset nem tudtuk megnyerni, akkor talán a zöld-fehéreknél is nagyobb lenne a súlya, hogy velünk játszanak. Örülök, hogy 11 év után nyertünk egy olyan Újpesten, ahol sosem könnyű játszani, de ezt a mostani mérkőzést sem kell túllihegnünk. Fókuszálnunk kell, hogy stabil teljesítményt nyújtsunk, és bízunk a lehető legjobb eredményben.[230]
Debrecen | 1 – 2 | Ferencváros |
---|---|---|
Manrique (1–0) 1' | (1 – 1) Jegyzőkönyv |
10' (1–1) Varga B. |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 12.114 Játékvezető: Berke Balázs Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Berényi Ákos |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Pëllumbi, Ferenczi J. – Lagator, Manrique (Szuhodovszki 85') – Szécsi M. (Oliveira 66'), Dzsudzsák , Dominguès (Úlfarsson 78') – Bárány (Batai 85')
- Ferencváros: Dibusz — Makreckis (Wingo szünetben), Cissé, S. Mmaee, Ramírez — Maïga — Zachariassen, St. Lončar (Kodro 72'), Abu Fani (Botka 82'), Marquinhos (Bešić 82') — Varga B. • Fel nem használt cserék: Varga Á. (kapus), Ben Romdán, Abena, Dhonata, Katona B., Tóth A., Szevikjan • Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Egyszerre vagyok büszke és szomorú. Elégedett vagyok azzal, ahogy a csapat küzdött, azonban nem tudtunk pontot szerezni. Nem túl gyakran van lehetőségünk nemzetközi kupaporondon is bizonyító csapattal játszani, de ez segít minket a fejlődésben. Az FTC-nek is kellett harcolnia, közel álltunk mi is a második gólhoz. Nagyon jó mérkőzés volt.[231]
Két különböző dolog a bajnokság és a nemzetközi kupa, és meccsről meccsre haladunk. Ez egy nehéz mérkőzés volt most. Amikor egy csapat szervezett, de elveszíti a második labdákat, támadó átmeneteket, nem mindig jut elég helyzethez, de ez is normális. Ha a magyar bajnokság minden mérkőzése ilyen iramú lenne, mindenki évről évre jobban teljesítene. Az NB I jó minőséget képvisel, két-három csapatunknak kellene folyamatosan az európai kupákban szerepelni.[232]
Az előző két meccsen négy pontot szereztünk a Ferencváros ellen, és bár most sajnos vereséget szenvedtünk, ezúttal is végig pariban voltunk. Úgy érzem, lépésről lépésre haladunk előre. Legközelebb a kupában csapunk össze ismét a Fradival, megpróbálunk javítani, bízunk a továbbjutásban.[233]
- A spanyol Christian Manrique a második gólját szerezte az OTP Bank Ligában, az elsőt az Újpestnek lőtte (2–0) a tavalyi szezon utolsó fordulójában, május végén.
- A DVSC a legutóbbi hat bajnokijából csak egyet nyert meg.
- Szrdcsan Blagojevics legénysége háromszor kapott ki eddig a Nagyerdőben a mostani bajnoki idényben, mégpedig a három fővárosi csapattól: az 5. fordulóban az MTK Budapest ellen 1–3, a 8. fordulóban az Újpest ellen 1–2, és a mostani, 20. fordulóban a Ferencváros ellen 1–2.
- Varga Barnabás a tizenharmadik bajnoki mérkőzésén a tizenharmadik gólját szerezte a Ferencvárosban. Vezeti a góllövőlistát.
- Kristoffer Zachariassen öt gólnál jár a szezonban.
- A Ferencváros legalább két gólt szerzett a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén.
- Dejan Sztankovics csapata a legutóbbi négy fordulóban 12 pontot szerzett.[234]
A vendéglátó Fehérvár FC 2023. augusztus 6. óta csak két hazai bajnoki mérkőzésén nem győzött, a Zalaegerszeg és a Kecskemét ellenin. A csapat 2022. április 30. óta nyeretlen a DVSC ellen. A debreceniek kevésbé vannak jó passzban, tavasszal eddig mindössze négy pontot szereztek (a Diósgyőr ellen hazai pályán 2–2 és az Újpest ellen idegenben 2–1). Vendégként viszont a legutóbbi öt meccséből csak egyet veszített el (a 16. fordulóban az MTK Budapest ellen 1–2). A mérkőzést megelőzően 2 helyezés és 7 pont választotta el egymástól a csapatokat a tabellán: a Fehérvár a 3. 36 ponttal, míg a DVSC az 5. 29 egységgel. Ezen a találkozón csapnak össze a mérkőző felek az elsőosztályban 88. alkalommal, mely enyhe fehérvári fölényt mutat: a fejér megyeiek 35-ször hagyták el győztesen a pályát, míg a hajdúságiak 34-szer nyertek, a 18 döntetlen mellett. A gólarány kiegyenlített: 119–113 a Loki javára. A 44 székesfehérvári bajnokijukból 26 végződött hazai, 9 debreceni győzelemmel a 9 döntetlen mellett.[235] Legutóbb, az idei szezon 10. fordulójában Debrecenben, a Nagyerdei stadionban csaptak össze a mérkőző felek, amelyen a 2–0-s félidő után 3–1-s hazai siker született. A debreceni találatokat Brandon Dominguès duplája mellett Bárány Donát szerezte.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Figyelembe véve a tabella jelenlegi állását, a Fehérvár idén esélyes a dobogóra. Mióta Magyarországon dolgozom, úgy tűnt, hogy az ellenfél keresi a helyét a bajnokságban, de mostanra már ott van, ahová ereje alapján valóban tartozik. Nagyon jó kerettel, csapattal, edzővel és új igazolásokkal is büszkélkedhet. A Vidi jó formában van, ezért nehéz dolgunk lesz ellene. Ugyanakkor, ahogyan mindig mondani szoktam, hinnünk kell magunkban, bíznunk kell az erősségeinkben. A legjobb formánkat kell hoznunk ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot. Az eredményt nem lehet garantálni, de úgy vélem, hogy fel tudjuk venni a versenyt a Fehérvárral és van esélyünk pontokkal hazatérni. Hiszek a csapatban, a keretben, és úgy gondolom, hogy van sanszunk bizonyítani a következő két rangadón. Az elmúlt időszakban voltak olyan találkozók, amelyeken jól játszottunk, de mégsem sikerült nyernünk. Volt azonban olyan is, hogy nem játszottunk túl jól, mégis három ponttal tértünk haza. A mi feladatunk az, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk és reméljük, hogy ez meghozza majd az eredményt. A szezon végén reális eredmény fog születni.[236]
Továbbra is megteszünk mindent a győzelemért, bízom benne, hogy a következő mérkőzésen jobban kijön nekünk a lépés, és Székesfehérvárról elhozzuk a három pontot. Sajnálatos módon Kusnyír Erik hosszú időre kidőlt, remélem, mielőbb meggyógyul, és visszatér a pályára. Igyekszem megragadni a lehetőséget, és tudásom javát nyújtani. A Fehérvár egy nagyon egységes csapat, télen ráadásul minőségi igazolásaik voltak. Természetesen videók alapján is készültünk, tudjuk, mit kell tennünk támadásban és védekezésben egyaránt. Reméljük, meglesz a hőn áhított siker. A Ferencváros ellen nagyon sok szurkoló szorított nekünk, elmondhatatlanul hálásak vagyunk nekik. A drukkerek támogatására Fehérváron is szükségünk lesz, bízunk benne, hogy a debreceniek ott is parázs hangulatot teremtenek majd. Tudjuk, hogy a DVSC–Fehérvár rangadón mindig presztízskérdés, ki nyer, amely fontos nekünk és a fanatikusainknak is, igyekszünk mindent megtenni a sikerért.[237]
Fehérvár FC | 1 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Christensen (1–0) 30' (11-esből) | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
25' Baranyai 67' Ojediran
|
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
Nézőszám: 4.770 Játékvezető: Andó-Szabó Sándor Asszisztensek: Buzás Balázs és Belicza Bence |
- DVSC: Megyeri — Baranyai (Tuboly 69'), Lagator, Pëllumbi, Ferenczi J. – Loncsar (Szuhodovszki 81'), Ojediran (Manrique 69') – Szécsi M. (Kocsis D. 58'), Dzsudzsák , Dominguès (Bódi 81') – Bárány • Fel nem használt cserék: Erdélyi (kapus), Hornyák, Dreskovics, Romancsuk, Vajda B., Batai • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Fehérvár: Tóth B. — Szerafimov, Spandler, Gergényi — Bese, Csongvai , Christensen (Simut 86'), Schön — Katona M. (Sigér 58'), Berki (Gradisar 58'), Stefanelli (Pető 74') • Fel nem használt cserék: Rockov (kapus), Veszelinov, Larsen, Kovács P., Rúben Pinto • Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Tele volt a meccs érzelmekkel és energiával. Az újrarúgatott büntető döntött. Nem láttam a szituációt, úgyhogy csak annyit tehetek, hogy elhiszem, ez volt a helyes döntés. Ami még döntött, hogy nem sikerült betalálnunk. Nagyon sok kapura tartó lövésünk volt, annak ellenére, hogy nem ez volt a legjobb teljesítményünk. De a győzelemhez be is kell rúgni ezeket a helyzeteket. Az első félidőben nem voltunk elég bátrak, nem voltak a legjobbak a megoldásaink. A másodikban jobban játszottunk, találtunk tereket, hogy feltörjük a védelmüket, de a győzelemhez gól kell. Túl sokszor fordul elő mostanában, hogy nem sikerül gólt lőnünk. Erre megoldást kell találnunk, kicsit újra kell gondolni a dolgokat, újrakezdeni a nulláról és megtalálni a probléma gyökerét.[238]
Remek ellenféllel találkoztunk, amely nagy önbizalommal játszott. Amikor a Debrecen nyomást gyakorolt ránk, lassúak voltunk, és bár próbáltunk ezen a második félidőre változtatni, továbbra is azt éreztem, hogy lassú a csapat. Büszke vagyok arra, hogy mindegy, kit állítunk be a csapatba, érti a játékunkat. Örülök, hogy ilyen meccseket meg tudunk nyerni, hiszen egy remek edző irányítja mai ellenfelünket kiváló játékosokkal. Ez az egyik legnagyobb győzelmem, amióta a Vidi vezetőedzője vagyok! Ma úgy tudtunk nyerni, hogy nem a legjobb teljesítményünket nyújtottuk, ami óriási dolog a labdarúgásban.[238]
Csapat | Labda- birtoklás |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Labdaérintés a támadó 16-oson belül |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Fehérvár | 35% | 68 | 25 | 5 | 2 | 3 | 4 | 0,96 | 6 | 0 | 2 | 0 | 25,3 |
Debrecen | 65% | 101 | 61 | 18 | 14 | 4 | 2 | 1,12 | 39 | 9 | 2 | 0 | 27,6 |
- A DVSC 2023. december 2. óta először maradt szerzett gól nélkül az NB I-ben, akkor Kisvárdán 0–0-s végeredmény született.
- A Loki idegenben először veszített szeptember 27. óta szerzett gól nélkül, akkor a 2. fordulóban Pakson kaptak ki 2–0-ra.
- A debreceniek 2024-ben eddig négy mérkőzésen öt gólt szereztek.
- A Fehérvár a legutóbbi tíz, pályaválasztóként játszott bajnokiján 26 pontot szerzett.
- Bartosz Grzelak csapata 11-szer játszott pályaválasztóként eddig a bajnoki idényben, ötször nem kapott gólt.
- A Vidi a mostani bajnoki szezonban először jutott „csak” egy szerzett gólig pályaválasztóként.
- A norvég Tobias Christensen a negyedik bajnoki gólját szerezte Magyarországon. Ha ő a kapuba talált, mindig nyert a Fehérvár.[242]
Ez lesz a 24. összecsapása a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, kilencszer hagyták el győztesen a pályát, míg a Puskás Akadémia csak ötször nyert, a kilenc döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 28–22 a javukra.[243] Legutóbb, az idei szezonban ősszel Felcsúton mérkőztek meg egymással a felek, akkor 1–1-s döntetlen eredmény született, a debreceniek találatát Dzsudzsák Balázs szerezte. A mérkőzést megelőzően két helyezés volt a különbség a csapatok között (A Puskás Akadémia a 4., míg a DVSC a 6.), a pontok számában pedig 5 volt a különbség a dunántúliak javára. A debreceneik a legutóbbi két fordulóban nem szereztek pontot (vereség hazai pályán a Ferencváros és idegenben a Fehérvár ellen), előtte viszont két meccsen négyet (hazai pályán döntetlen a Diósgyőr, és győzelem idegenben az Újpest ellen). Otthon nem igazán jó a mérlege, idén még nyeretlen, a Diósgyőr és a Ferencváros ellen is két-két gólt kapott. A Puskás Akadémia a az elmúlt fordulóban hazai pályán 6–1-re győzött az MTK ellen, az azt megelőző találkozón pedig szintén győzött Kisvárdán 2–0-ra. Idegenben mindössze egyszer játszott döntetlent az idényben, a kisvárdai győzelem előtt kétszer kikapott.[244]
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Elemeztük a mérkőzéseket és tudjuk, hogy mindegyiket mi kontrolláltuk, sok jó dolgot sikerült véghez vinnünk, mégis a hibáink döntötték el ezeket a találkozókat. Nem tudtuk kihasználni a jó helyzeteket, így a következő meccsen ezen kell dolgoznunk. A Puskás Akadémia nagyon jó csapat, évek óta a magyar bajnokság élmezőnyében van, harcban a dobogóért. A felcsútiaknál az edzői munka is folytonos, ezért megvannak az erősségeik. Tisztelem őket, remek egyéni kvalitásokkal rendelkeznek. Az elmúlt két találkozón nem sikerült győznünk ellenük. Nehéz meccsre számítok, ahhoz hasonlóra, amilyen a Fehérvár vagy a Ferencváros elleni volt. Megpróbáltató időszak ez most számunkra, de nagyon motiváltak vagyunk. Másfél éve, mióta a Loki kispadján ülök, nem nyertünk a Puskás ellen. A korábbi egymás ellen játszott mérkőzéseink eléggé drámaiak voltak, ha jól emlékszem, akkor kétszer az utolsó pillanatban kaptunk ki. Az utolsó meccs pedig döntetlen lett, egy pontot tudtunk begyűjteni. Ezért is mindenki biztos lehet benne, hogy mindent megteszünk majd a három pontért.[245]
Tudjuk, milyen erőt képvisel a Loki, de magyar bajnokságban nincs gyenge csapat, gyakorlatilag mindegy, kivel játszol, ugyanúgy mindig mindent be kell vetni a győzelem érdekében. A támadójátékuk valóban remekül felépített, erősek, technikásak, úgyhogy ha nyerni akarunk, legalább olyan jól kell játszanunk, mint az MTK ellen. Bárány Donát remek futballista, erős és rendkívül gólérzékeny, de remélem, meg tudjuk állítani, akár őt, akár mást, aki a kapunk elé kerül.[246]
Debreceni VSC | 1 – 0 | Puskás Akadémia FC |
---|---|---|
Szécsi M. (1–0) 75' Baranyai 35'
|
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
30' Batik 90+2' Slagveer
|
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.132 Játékvezető: Káprály Mihály Asszisztensek: Bornemissza Norbert és Csatári Tibor |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Manrique (Kocsis D. 69') – Dominguès (Szécsi M. 69'), Ojediran (Romancsuk 69'), Szuhodovszki (Loncsar 60'), Ferenczi J. – Dzsudzsák , Bárány (Tuboly 80') • Fel nem használt cserék: Erdélyi (kapus), Hornyák, Vajda B., Batai • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Puskás Akadémia: Pécsi — Szolnoki , Golla (Colley 69'), Stronati, Ormonde-Ottewill — Batik, Corbu (Nissila 61'), Favorov — Komáromi (Slagveer 78'), Plšek, Soisalo (Bévárdi Zs. 61')
A Debreceni VSC mérkőzésre készülő keretéből sérülés miatt hiányzott Kusnyír Erik valamint Thorleifur Úlfarsson, továbbá Bódi Ádám és az albán idegenlégiós, Jorgo Pëllumbi kisebb sérülés miatt nem állhatott rendelkezésére a debreceniek szakmai stábjának. A találkozó előtt 50. bajnoki mérkőzése alkalmából köszöntötték a DVSC új szerzeményét, a Kecskeméti TE csapatától érkezett Szuhodovszki Somát, valamint a 34-szeres válogatott, a debreceniekkel háromszoros magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes, a csapatban több mint 230 bajnoki találkozót játszó Varga Józsefet, aki nemrég döntött úgy, hogy a kevés játéklehetőség miatt eligazol a csapattól.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagyon boldog vagyok, mert egy jó csapatot győztünk le. Mióta debreceni edző vagyok, ez az első sikerünk a Puskás ellen. Nehéz mérkőzés volt, hiszen jó munkát végeznek Felcsúton. Voltak olyan meccseink, amikor sok helyzetet tudtunk kidolgozni, mégsem nyertünk, most nem volt annyi lehetőség, mégis győztünk, ilyen a futball. A mai siker magabiztosságot adhat nekünk a következő mérkőzésekre.[247]
Nehéz mérkőzést vártam, az is lett. Gratulálok a Debrecennek. Több hiányzónk volt, meccs közben is veszítettünk játékost, s ez gondot okozott. Könnyű gól kaptunk, nem voltunk elég frissek, egygólos mérkőzés volt.[247]
Egy adok-kapok volt az egész mérkőzés, itt is fault, ott is fault, nehéz mérkőzés volt, de szerencsére meg tudtuk szerezni a három pontot.[248]
Ennyi fault vízilabdában sincs, szerintem többet kellene engedni, mert akkor folyamatosabb lenne a játék, több helyzet is alakulhatott volna ki. A Debrecen arra készült, hogy okosan megakadályozzák a kontráinkat, ebben a bíró ma partner volt, azt gondolom, ha ezeket elengedték volna, akkor sokkal több helyzetet ki tudunk alakítani.[248]
- A mérkőzés játékvezetőjének, Káprály Mihálynak ez volt a 44. elsőosztályú találkozója, amelyen ő fújta a sípot.
Harmadik kör
[szerkesztés]- A játékosok neve mellett felső indexben látható szám a Nemzeti Sportnak az adott mérkőzésről tudósító újságírójának osztályzatait mutatja, 1 a legrosszabbat, 10 pedig a legjobbat jelenti. 0-s osztályzatot kapnak azon mezőnyjátékosok, akik 30 percet meg nem haladó játékidővel rendelkeznek, illetve a próbára nem tett kapusok.
Győzelem Döntetlen Vereség
A 23. összecsapása következik a két együttesnek az NB I-ben, az örökmérleg kiegyenlített: kilencszer nyertek a debreceniek, 4 találkozójuk lett döntetlen és kilencszer a mezőkövesdiek diadalmaskodtak. A gólarány enyhe borsodi fölényt mutat: 30–27 a javukra.[249] Ebben a szezonban a nyitó fordulóban a debreceniek győztek 3–1-re a Nagyerdei stadionban, Loncsar duplájával, valamint Dorian Babunszki találatával, legutóbb pedig a mezőkövesdi "visszavágón", a 12. fordulóban a Matyóföldiek győztek 2–1-re, a debreceniek szépítő gólját Bárány Donát szerezte.
Debreceni VSC | 0 – 1 | Mezőkövesd Zsóry FC |
---|---|---|
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
64' (0–1) Bőle 13' Lukić
|
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 3.664 Játékvezető: Dr. Csonka Bence Asszisztensek: Georgiou Theodoros és Becséri Gergely |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Romancsuk, Ferenczi J. – Ojediran (Manrique 64') — Vajda B. (Tuboly 74'), Szuhodovszki, Loncsar (Dominguès 57'), Bódi (Dzsudzsák 64') — Batai (Bárány 64')
- Mezőkövesd: Piscitelli — Kojnok, Lukić, Brtan, Pillár, Vajda S. (Szivacski 71') — Cseke (Karnyicki 79'), Cseri (Bőle 60'), Szolgai (Szilágyi 60') — Molnár G. (Hedlund 71'), Drazsics • Fel nem használt cserék: Kovácsik (kapus), Da. Babunski, Ugrai, Kócs-Washburn, Samperio, Kállai K. • Vezetőedző: Milan Milanovics
A hazaiak szakmai stábja sérülés miatt nem számíthatott a keresztszalag-szakadást szenvedett Kusnyír Erik, az izlandi csatár Thorleifur Úlfarsson és az albán védő Jorgo Pëllumbi játékára. Viszont bekerült a mérkőzés kezdőcsapatába Vajda Botond, Szuhodovszki Soma, Hamzat Ojediran, Bódi Ádám és életében először az felnőttek között az elsőosztályban a 19 éves Batai Tamás is.
64. perc: A vendégek szerezték meg a vezetést: egy sarokrúgást követően a védők által kifejelt lába a 4 perccel korábban becserélt Bőle Lukács elé került, aki fordulásból, 18 méterről, ballal lőtt a kapu jobb oldalába, a vetődő Megyeri nem tudta védeni; (0–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a Mezőkövesdnek a győzelemhez! Szeretnék az edzői stáb és a csapat nevében elnézést kérni a szurkolóktól, ez a mérkőzés nem sikerült jól. Nagyon csalódott vagyok. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de jobb játékra számítottunk. Az utolsó 20 méteren, a tizenhatos környékén nem hoztunk jó döntéseket, hiányoztak a kulcspasszok és a jó lövések, túl sokat hibáztunk. A kapott gól után kaotikussá vált a találkozó, túlságosan idegesek voltunk, nem tudtunk jó megoldásokat találni.[250]
A Debrecen jól játszott, jól támadott le minket, a második félidőben tudtunk csak helyzeteket kidolgozni. Elismerem, hogy beálltunk a busszal a kapu elé, de ez kellett a győzelemhez. Lökést adhat a csapatnak ez a siker.[250]
Csapat | Labda- birtoklás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Sikeres passzok |
Labdaérintések a támadó 16-oson belül |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 65% | 72 | 20 | 16 | 4 | 3 | 0,98 | 615 | 43 | 14 | 0 | 0 |
Mezőkövesd | 35% | 42 | 12 | 9 | 3 | 3 | 0,75 | 343 | 16 | 4 | 1 | 0 |
- A DVSC pályaválasztóként, az OTP Bank Ligában a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet nyert meg.
- A Loki a mostani idényben először maradt szerzett gól nélkül a Nagyerdei stadionban.
- Szrdjan Blagojevics együttese a legutóbbi öt tétmérkőzéséből négyet elveszített, a Ferencváros elleni kupamérkőzést tizenegyespárbajban.
- A Mezőkövesd november 25. óta először győzött az élvonalban.
- A sárga-kékek a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzésükből csupán egyet, az MTK ellenit veszítették el.
- Milan Milanovics legénysége 2024-ben először nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen.
- Bőle Lukács mindössze négy perccel a beállítása után szerezte meg a győztes gólt. A 2023–2024-es bajnoki idényben a második gólját szerezte, az elsőt a Mezőkövesd játékosaként. Volt már nagy meccse Debrecenben, 2021. november 6-án, a Honvéd tagjaként, két gólt szerzett. A legutóbbi 14 NB I-es góljából ötöt a DVSC ellen ért el.[253]
A két mérkőző félnek ez lesz a 42. összecsapása az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, 19-szer hagyták el győztesen a pályát, míg a Paks csak hétszer nyert, a 15 döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 64–44 a javukra.[254] Legutóbb, az idei szezonban november 12-én, a DVSC 1500. élvonalbeli mérkőzésén mérkőztek meg egymással Debrecenben, melyet a a hajdúságiak nyertek meg 1–0 arányban, Vajda Botond találatával.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Ezen a héten az önbizalom visszaszerzése volt a dolgunk, tudjuk, hogy minden rajtunk múlik, ha rontottunk is a kövesd ellen, egy nehéz meccsen a Paks vendégeként javíthatunk. Nagyon sokra tartom a paksiak csapatát, az ő példájuk egyfajta tökéletes párba állása klubnak, szakembereknek és futballistáknak egyaránt. Remek eredményeket érnek el, nem is számítok könnyű mérkőzésre ellenük, hiszen nagy önbizalommal futballoznak. Szerbiában azt valljuk, úgy leszel győztes, úgy leszel bajnok, ha kimész a pályára és akkor tudsz nyerni, amikor a legnehezebb. Így fogunk tenni a Paks ellen.[255]
Minden meccs után kielemezzük mit csináltunk rosszul, mi volt jó és onnantól csak a következő lépésre koncentrálunk, ami jelen esetben a vasárnapi rangadó a Paks ellen.[256]
Paksi FC | 1 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Dzsudzsák (1–0) 3' | (0 – 1) Jegyzőkönyv |
85' (1–1) Papp K. |
Fehérvári úti stadion, Paks
Nézőszám: 2.489 Játékvezető: Bognár Tamás Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Rózsa Dávid |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Romancsuk (Ojediran 78'), Ferenczi J. — Lagator, Manrique (Szuhodovszki 78') — Vajda B. (Szécsi M. 59'), Dzsudzsák , Dominguès (Bódi 78') — Bárány (Loncsar 86') • Fel nem használt cserék: Erdélyi (kapus), Hornyák, Tuboly, Kocsis D. • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Paks: Simon B. — Kinyik, Lenzsér, Szabó J. — Kovács K. (Szélpál 84'), Balogh B. (Horváth Ke. 73'), Szabó B. (Vas G. 63'), Papp K., Osváth — Hahn (Skribek 84'), Tóth B. (Böde szünetben)
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagyon megterhelő, nehéz mérkőzésen vagyunk túl, nagy volt a nyomás. A Paks nem véletlenül vezeti a tabellát, nehéz volt ellene játszani, főként ezen a talajon, ami nem a mi játékunkat segíti. Ehhez alkalmazkodni kellett. Sok párharc volt, sok beadás, korai gól, aztán az utolsó percekben jött az egyenlítés, de még mindig jobb egy pontot szerezni, mint nullát. Bármelyik csapat nyerhetett volna. Alázatosnak kell maradnunk és tovább kell dolgoznunk.[257]
Elégedett vagyok a csapat játékával, jó felfogásban játszottunk. A DVSC jó csapat, voltak veszélyes kontrái, de legalább félórát „elcsal”t a mérkőzésből. Reális a döntetlen, lehetett volna akár 3–3 is.[257]
Csapat | Labda- birtoklás |
Veszélyes támadás |
Összes kapura lövés |
Kaput nem t. l. |
Kaput eltalált lövés |
Kapus védés |
xG |
Labdaérintések a támadó 16-oson belül |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Paks | 54% | 146 | 99 | 14 | 6 | 0 | 2,11 | 37 | 7 | 3 | 0 | 28,3 |
Debrecen | 46% | 122 | 63 | 8 | 2 | 3 | 0,56 | 25 | 5 | 2 | 0 | 27,1 |
- A debreceni csapat a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer győzött, négy pontot szerzett.
- A Loki vendégként mindössze kétszer nyert eddig a mostani bajnoki szezonban. Szoros találkozókat játszik, idegenben szeptember 27. óta nem játszott olyan meccset, ahol valamelyik csapat két góllal nyert volna.
- Dzsudzsák Balázs az ötödik gólját érte el a bajnoki idényben.
- A Paks ebben az idényben először nem nyerte meg egyiket sem két egymást követő hazai bajnokijából.
- Bognár György csapata november 5. óta először játszott döntetlent OTP Bank Ligában.
- Papp Kristóf a második gólját szerezte a mostani NB I-es idényben.
- Mind a két csapat négy-négy pontot szerzett ebben a párharcban a mostani OTP Bank Liga-idényben, másképpen fogalmazva a Paks öt pontot elveszített a DVSC-vel szemben.[261]
A 66. összecsapása következik a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, 35-ször hagyták el győztesen a pályát, míg a ZTE 18-szor nyert, a 13 döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 113–93 a javukra.[262] Érdekesség, hogy miközben az első 33 találkozójukból 11 végződött döntetlennel, a következő 33 találkozóból már csak kettő, a 2010–2011-es szezonban tavasszal Zalaegerszegen 1–1 lett a végeredmény (Bódi Ádám góljával), míg 2021–2022-es szezonban tavasszal Debrecenben 0–0-s döntetlen született. A Loki 2020 és 2022 között képtelen volt legyőzni az egerszegieket (1 döntetlen, 4 vereség), az előző 4 találkozót viszont már a cívisvárosiak nyerték meg, ráadásul úgy, hogy mindössze egy gólt kaptak.
Az idei szezonban mind a két találkozójukat a DVSC nyerte meg: augusztusban Aléxandrosz Kizirídisz 83. perces találatával a DVSC győzött 1–0-ra, míg novemberben, a 14. fordulóban 1–0-s ZTE vezetést követően Dzsudzsák és Várkonyi öngóljával 2–1-re.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Mentálisan nehéz és megterhelő mérkőzés lesz, hisz tudjuk, hogy szükségünk van a három pontra és mindent meg kell tennünk ennek megszerzéséért. Viszont azzal is tisztában vagyunk, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mivel a Zalaegerszegnek is megvan a kvalitása, nagyon sok találkozót nyert az utóbbi időszakban. Magas kvalitású játékosai vannak, főleg csatárposzton, mint amilyen Mance, Croizet és Gruber, akik bármelyik csapatra veszélyt jelenthetnek. Tudjuk, hogy mi vagyunk az esélyesek és mindenki győzelmet vár el tőlünk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat. A klub születésnapja még egy ok arra, hogy jó eredményt érjünk el. Szeretnék minden szurkolót arra kérni, hogy jöjjön ki a stadionba, ne maradjon otthon, hanem élőben buzdítsa a csapatot és ünnepeljük együtt a Loki születésnapját. Szükségünk van a segítségre és a biztatásra. Valamint arra szeretném kérni a szurkolóinkat, hogy legyenek türelmesek, a jó és a rossz pillanatokban is támogassák a csapatot, és higgyék el azt, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a célunk érdekében.[263]
Mindenféleképpen szeretnénk itthon tartani a pontokat, de nem lesz egyszerű, hiszen legutóbb is nagy harcban mentették ikszre a meccsüket. Az elmúlt meccsen éreztem egy kis fáradtságot, de fokozottan figyelek a pihenésre, nem lesz ezzel probléma. Saját magunktól is a sikert várjuk el, mindent meg fogunk ennek érdekében tenni. Tudjuk, hogy van egy kiemelten jó játékosuk Mance személyében. Antonioval szoktam egyébként beszélni is, remek srác, de igyekszünk megnehezíteni a dolgát.[264]
Debreceni VSC | 5 – 1 | Zalaegerszegi TE FC |
---|---|---|
Ojediran (1–0) 4' | (4 – 0) Jegyzőkönyv |
48' (4–1) Németh D. 88' Mance
|
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 4.002 Játékvezető: Antal Péter Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Vígh-Tarsonyi Gergő |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. (Hornyák 85') — Ojediran, Szuhodovszki (Loncsar 61') — Vajda B. (Kocsis D. 74'), Dzsudzsák (Tuboly 74'), Dominguès (Bódi 61') — Bárány • Fel nem használt cserék: Erdélyi (kapus), Manrique, Romancsuk, Szécsi M. • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Zalaegerszeg: Dombó — Várkonyi, (Meshack szünetben (Lesjak 85')), Evangélu, Csóka Dá. — Szendrei , Bedi, Hadida (Sajbán M. szünetben), Sanković (Kovács B. 81'), Mim — Gruber (Németh D. szünetben), Mance • Vezetőedző: Márton Gábor
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Szeretném megdicsérni a játékosokat, ez az 5-1-es siker a legnagyobb különbségű győzelmünk a közös munka során Magyarországon. A DVSC célja az, hogy nemzetközi porondon is szerepeljen, de ez nem könnyű, mert kicsi a különbség a magyar csapatok között. 36 pontunk van, 8 forduló van hátra, már biztonságban vagyunk, célunk minél előrébb végezni. Könnyű és kényelmes akkor játszani, amikor a gárda 4–0-ra vezet szünetben, ilyenkor jó szurkolónak is lenni, azonban mindenkitől támogatást kérnék akkor is, ha kevésbé megy a csapatnak. Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok fiatal magyar játékos játszik nálunk, a „fiatalpercek” is rendben vannak, ráadásul a 17 éves Hornyák Csaba debütált az NB I-ben.[265]
Nem kezdtük rosszul a meccset, voltak lehetőségeink, de amire készültünk, abból kaptuk a gólt, aztán kivégeztek minket. Szünet után igyekeztünk javítani, de ez most így sikerült. Van ilyen, de nem ilyen mérkőzésre készültünk.[265]
Leírhatatlan érzés volt, amikor jelezte a stáb, hogy beállok a ZTE ellen. Az egyik, ha nem a legnagyobb álmom vált valóra az NB I-ben való debütálással. Debreceni születésű vagyok, itt járok iskolába, minden ide köt, így még nagyobb boldogság a számomra, hogy a DVSC-ben értem ehhez a mérföldkőhöz. Ezúton is szeretném megköszönni Szrdjan Blagojevics vezetőedzőnek és a teljes szakmai stábnak, hogy megkaptam a lehetőséget. Örökké emlékezni fogok rá. Azt gondolom, minden akadémián futballozó gyermeknek ez az álma. Nekem most megadatott, amiért hálás vagyok, és a jövőben még keményebben dolgozom majd azért, hogy még több ilyen pillanatot élhessek át. Mint minden fiatalhoz, hozzám is nagyon pozitívan álltak a többiek az öltözőben. Az idősebb játékosok folyamatosan példát mutatnak nekünk, és segítenek, amiben csak tudnak. Megtisztelő számomra, hogy egy olyan találkozón debütáltam, melyen a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs is pályán volt és gólt is szerzett. Nagyon pozitív a hangulat a csapaton belül, és örülök, hogy a részese lehetek.[266]
Csapat | Labda- birtoklás |
Gólszerzési kísérlet |
Veszélyes támadás |
Kaput eltalált lövés |
Labdaérintések a támadó 16-oson belül |
xG |
Passzok | Pontos passzok |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 62% | 48 | 18 | 8 | 31 | 3,37 | 540 | 462 (85%) | 6 | 1 | 0 | 26,6 |
Zalaegerszeg | 38% | 51 | 11 | 2 | 14 | 0,49 | 329 | 240 (73%) | 5 | 1 | 0 | 26,0 |
- A debreceniek az eddigi öt 2024-es hazai bajnoki mérkőzésükön hét pontot gyűjtöttek.
- Február 6. óta először vívott meg két egymást követő bajnoki mérkőzést a Loki.
- A DVSC 2021. november 6. óta először szerzett öt gólt hazai bajnoki mérkőzésen, akkor a Budapest Honvédot győzték le 5–3-ra. Érdekesség, hogy ugyanebben a szezonban volt egy másik mérkőzés is, amikor ötöt rúgtak az ellenfelüknek, a 6. fordulóban a Gyirmótot győzték le 5–0-ra.
- Hamzat Ojediran az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában.
- Bárány Donát először szerzett két gólt az élvonalban.
- A ZTE továbbra is gyengélkedik az ország keleti részében tavasszal, kikapott Diósgyőrben, Kisvárdán és Debrecenben is.
- A zalaegerszegiek harmadszor kaptak legalább öt gólt a bajnoki idényben, de először idegenben.[270]
Ez lesz a két csapat 15. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 2018-ban csaptak össze a felek, melyen a debreceniek diadalmaskodtak 3–1-re. Mostanáig a Loki ötször, míg a Kisvárda hatszor győzött a 3 döntetlen mellett. A gólarány a hajdúságiak enyhe fölényét mutatja: 19–18 a javukra.[271] Legutóbb, az idei szezon 15. fordulójában, 2023 decemberében mérkőztek meg egymással a felek a Várkerti Stadionban, az összecsapás 0–0-s döntetlen eredménnyel zárult. Az idei szezonban a 4. fordulóban meccseltek először a felek a Nagyerdei stadionban, a félidei 1–0 után végül 4–1-re győztek a hazaiak, a debreceni találatokat Kizirídisz, Dzsudzsák (büntetőből), Loncsar és Bódi szerezték.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Nem szabad az ellenfél formájából kiindulniuk, ugyanis minőségi játékosok alkotják a Kisvárdát. Van olyan játékosuk, akit azonnal leigazolnék a DVSC-hez, de még ezzel a kerettel sincsenek jó helyzetben. Ez az ő problémájuk, viszont szeretném hangsúlyozni, hogy megterhelő, nehéz mérkőzésre számítok, ahogyan a legutóbbi meccsünk is az volt, amikor 0–0-át játszottunk.[272]
Nagyon jó volt megélni az elmúlt heteket. Remek érzés, hogy itt is megkaptam a lehetőséget, illetve U21-be is meghívót kaptam, és még pályára is tudtam lépni mind a két mérkőzésen. Szerencsére nyerni is tudtunk, úgyhogy nagyon örülök.[272]
Kisvárda Master Good | 1 – 3 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Mešanović (1–0) 5' | (1 – 1) Jegyzőkönyv |
39' (1–1) Vajda B. |
Várkerti Stadion, Kisvárda
Nézőszám: 2.580 Játékvezető: Vad II. István Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Szécsényi István |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Ojediran, Szuhodovszki (Loncsar 68') — Vajda B. (Szécsi M. 79'), Dzsudzsák (Manrique 87'), Dominguès (Bódi 79') — Bárány
- Kisvárda: Kovács M. — Széles (Wellington Nem 73'), Jovičić, Ötvös — Navrátil, Cipetić, Nikolov, Lucas (Melnyik 61'), Camaj (Szpaszics 61') — Makowski (Matić 61'), Mešanović (Ilievszki 68')
A DVSC szakmai stábja nem számíthatott a sérült Kusnyír Erikre, az albán védő Jorgo Pëllumbi, valamint az izlandi csatár Thorleifur Úlfarsson játékára. A nyárias 25 fokban a debreceniek kezdőcsapata megegyezett az előző fordulóban, a ZTE elleni 5-1-s győzelem alkalmával kezdő tizeneggyel.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez! Elégedett vagyok a teljesítménnyel, ez egy megérdemelt győzelem volt. A mérkőzés eleje nem volt könnyű számunkra, hiszen a Kisvárda változtatott a játékán, kellett egy kis idő, mire alkalmazkodtunk ehhez, közben gólt is kaptunk. Kissé idegesek voltunk, de aztán jól reagáltuk, Vajda Botond gyönyörű gólt lőtt, így szünet előtt tudtunk egyenlíteni. A második félidőben taktikailag is változtattunk, kontrolláltuk a mérkőzést, és hamarabb is eldönthettünk volna a találkozót. Ezzel együtt örülünk a győzelemnek, hiszen a Kisvárda nem rossz csapat, kitartást kívánok neki.[273]
Jól kezdtünk, a vezetés után a második gólt is megszerezhettük volna. A második félidőben a kapott találat után nyíltabb játékot kellett felvállalnunk, bosszantó hibákat követtünk el. Remélem, a kupában fogunk tudni győzni.[273]
Csapat | Labda- birtoklás |
Gólszerzési kísérlet |
Kaput eltalált lövés |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Kaput eltalált lövés |
xG |
Passzok | Szög- let |
Szabály- talanság |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kisvárda | 45% | 6 | 3 | 70 | 38 | 3 | 0,47 | 386 | 6 | 6 | 2 | 0 | 28,9 |
Debrecen | 55% | 13 | 6 | 90 | 49 | 6 | 1,42 | 489 | 4 | 9 | 0 | 0 | 26,7 |
- A DVSC a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer kapott ki.
- A Loki idegenben harmadszor tudott nyerni a mostani bajnoki szezonban, Zalaegerszegen, majd Újpesten, s most Kisvárdán.
- Christian Manrique a második, Vajda Botond a negyedik, Brandon Dominguès a hatodik gólját szerezte a mostani bajnoki idényben.
- A Kisvárda a legutóbbi öt fordulóban csak három pontot szerzett.
- A szabolcsiak már az ötödik bajnoki vereségüket szenvedték el idén a Várkerti Stadionban.
- A Kisvárda idén először kapott ki úgy, hogy vezetett a mérkőzésen.
- Jasmin Mešanović az ötödik gólját szerezte a bajnoki szezonban.[277]
A 95. elsőosztályú mérkőzése következik a két csapatnak, melyekből 31 hozott debreceni sikert, 44-et az MTK nyert meg, 19-szer pedig döntetlenre végeztek. A gólkülönbség fővárosi fölényt mutat: 168 az MTK, míg 122 a DVSC rúgott góljainak száma, a gólátlag 3,1.[278] Az idei szezonban mind a két eddigi összecsapást az MTK Budapest nyerte meg, az 5. fordulóban, a Debrecenben 3–1-re, mellyel megszakította a Loki hazai veretlenségi sorozatát, míg a "visszavágót", a 16. fordulóban Budapesten 2–1-re.
A találkozót megelőzően mindössze 2 hely és 3 pont volt a különbség a két mérkőző fél között a tabellán, a hazaiak a negyedik, míg a vendégek a hatodik helyen álltak.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Motivációval telve vágunk neki a találkozónak, mivel a legutóbbi két mérkőzésünket az MTK ellen elveszítettük. Most azonban győzni szeretnénk és mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a három pontot. Motiváltak és ambiciózusak vagyunk. Szeretnénk megismételni azt a teljesítményt, amit legutóbb Budapesten az MTK ellen nyújtottunk. Azt a találkozót sajnos elveszítettük, de úgy gondolom, hogy az egyik legjobb meccsünk volt. Hasonló teljesítményt szeretnénk most is nyújtani, de jobb eredménnyel zárni. Nagyon jó csapattal állunk szemben, figyelemmel követtem az ellenfelünk legutóbbi 4–5 bajnoki meccsét és a kupamérkőzését is. Függetlenül attól, hogy kikaptak, elég jól néztek ki és magabiztosan játszottak. Remek fiatal edző vezeti a csapatot, egyaránt tisztelem őt és a gárdát is. Nehéz mérkőzés vár ránk, hisz nyilvánvaló az ellenfelünk magabiztossága, technikai kvalitása és nagyszerű játékosaik vannak, mint amilyen például Bognár vagy Antonov. Nekünk viszont magunkra és a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk, és reméljük, hogy ez meghozza a jó eredményt is.[279]
Nem jó érzés, hogy kétszer legyőzött minket az MTK, de jó, hogy van harmadik esélyünk a győzelemre. Ha a helyzetkihasználásunk rendben lesz, jó eséllyel győztesként hagyjuk el a pályát. Korábban sem volt probléma a játékkal, sok esetben mi irányítottunk, ám kimaradtak a helyzetek. Most ez megfordult, a jó futball gólokkal és eredménnyel párosul. Kapusként szeretném, ha hátul még stabilabbak lennénk, és minél több meccset fejeznénk be kapott gól nélkül. Hogy a dobogó a célunk? Minél jobban szeretnénk szerepelni. Sok pontot elhullajtottunk, előrébb is állhatnánk a tabellán, de nem vagyunk rossz helyzetben. A hátralévő hét fordulóban négyszer is otthon játszunk, fontos lesz, hogy ezt kihasználjuk, ha úgy tetszik, a saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat.[280]
Debreceni VSC | 1 – 2 | MTK Budapest FC |
---|---|---|
Bárány (1–2) 57' | (0 – 1) Jegyzőkönyv |
16' (0–1) Kosznovszky |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 5.221 Játékvezető: Erdős József Asszisztensek: Vígh-Tarsonyi Gergő és Rózsa Dávid |
- DVSC: Megyeri — Baranyai (Tuboly 87') Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Ojediran (Szécsi M. 87'), Manrique (Szuhodovszki 55') — Vajda B. (Loncsar 55'), Dzsudzsák , Dominguès (Bódi 55') — Bárány
- MTK Budapest: Demjén — Kocsis G., Kádár, Nagy Zs. — Kata , Hej, Kosznovszky, Horváth A. (Végh 73'), Antonov – Bognár I. (Varju 82') — Németh K. (Jurina 59')
A DVSC szakmai stábja nem számíthatott a sérült Kusnyír Erikre, az albán védő Jorgo Pëllumbi, valamint az izlandi csatár Thorleifur Úlfarsson játékára. A nyárias melegben a debreceniek kezdőcsapata egyetlen helyet változott csupán az előző fordulóban, a Kisvárda elleni 3-1-s győzelem alkalmával kezdő tizeneggyel, bekerült az azon a találkozón gólt szerző Christian Manrique.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok az MTK-nak a győzelemhez, ha valaki háromszor is legyőz minket, az nem véletlen. Tipikus NB I-es meccs volt, minden megvolt benne, rengeteg jó megmozdulás és elemi hibák is egyszerre. Az első 15 perc alatt hármat is lőhettünk volna, de egyértelmű hibáink voltak védekezésben, az MTK támadó átmeneteire nem találtunk megoldást.[281]
Minden arcunkat megmutattuk, az első félidőben kimondottan jól teljesítettünk. Akkor is nagy volt rajtunk a nyomás, de még frissebbek voltak a lábak. Az első félidei játékunk egy minta volt, szeretnének minél többször ilyen magas színvonalon játszani, de ez még a jövő. Jól menedzseltük az időt, ezt is meg kell említeni. Nagyszerű este volt.[281]
Szerencsére sikerült szépítenem, folyamatosan nyomtunk és azt a játékot játszottuk, amit az elsőben is kellett volna. Ennek ellenére nem sikerült újabb találatot szereznünk, így a vendégek hazavihették a pontokat.[282]
Csapat | Labda- birtoklás |
Gólszerzési kísérlet |
Kaput eltalált lövés |
Veszélyes támadás |
xG |
Megnyert párharcok |
Szög- let |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 68% | 17 | 5 | 57 | 1,47 | 44 | 7 | 3 | 0 | 26,8 |
MTK Budapest | 32% | 13 | 3 | 38 | 0,87 | 39 | 7 | 5 | 0 | 27,8 |
- Bódi Ádám a 300. NB I-es találkozóját ünnepelhette.[286]
- A találkozó játékvezetőjének, Erdős Józsefnek ez a mérkőzés volt 2002 óta a 250. bajnoki találkozója, amelyen ő fújta a sípot, valamint a harmadik Debrecen–MTK Budapest mérkőzés, amelyet ő vezetett.
- A DVSC három veretlen mérkőzés után kapott ki ismét az NB I-ben.
- A Loki tavasszal hatszor játszott pályaválasztóként a bajnokságban, a mérlege 2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség.
- Bárány Donát hét gólnál jár, a DVSC legutóbbi két hazai bajnokiján három gólt is szerzett.
- Az MTK 2024-ben először nyert vendégként az OTP Bank Ligában.
- A kék-fehérek a legutóbbi négy fordulóban nyolc pontot gyűjtöttek, ezzel ebben a szakaszban másodikok a Ferencváros mögött.
- Kosznovszky Márk és Horváth Artúr is az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában.
- Az MTK a legutóbbi négy bajnokiján 12 pontot szerzett a DVSC ellen.[287]
A két csapat között mindössze öt pont, helyezésben pedig négy pozíció különbség van a tabellán, a hazaiak az 5., míg a vendégek a 9. helyet foglalták el a mérkőzés előtt. Ez lesz a két csapat 20. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 2008-ban csaptak össze a felek, melyen a kecskemétiek diadalmaskodtak 3–0-ra. A párharc erős debreceni fölényt mutat, a Loki 10-szer, míg a Kecskemét 4-szer győzött, a döntetlenek száma 5. A gólarány is a cívisvárosi előnyt mutat: 32–19 a javukra, 2,68 gól/mérkőzés az átlag.[288] Az idei szezonban az első összecsapásukon a Nagyerdei stadionban a DVSC győzött 2–0-ra Sztefan Loncsar és Kusnyír Erik találataival, míg a kecskeméti "visszavágón" a 17. fordulóban 1–1-s döntetlen eredmény született, a debreceni gól szerzője Szécsi Márk volt.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Fizikailag erős csapat a Kecskemét, a statisztikák alapján az egyik legmagasabb csapat Európában. A legutóbbi vesztes meccs miatt nyomás van most rajtunk, mivel jó eredményre számítottunk, de nem jött össze. Ahhoz, hogy most eredményesek legyünk, kontrollálnunk kell a teljesítményünket. Ismét bebizonyosodott, hogy ebben a bajnokságban egy csapattal szemben sem dőlhetünk hátra. A stabilitás kulcsfontosságú, mivel nem elég, ha minden meccsen mi birtokoljuk többet a labdát, ahogyan azt az MTK ellen tettük, vagy említhetném a több lövést, a nagyobb xG-t is. Csökkentenünk kell a hibáink számát és az üresjáratokat a játékunkban. Ez az, ami közelebb vihet minket a pozitív eredményhez. A nyomás része a munkánknak, ez egy áldás, hisz enélkül nem is lenne izgalmas. Ha valaki a játékosok vagy az edzői stáb közül ezt nem akarja érezni, akkor a megyei szintű csapatokban kell játszania vagy dolgoznia. A nyomás plusz erőt adhat nekünk a jó eredmény eléréséhez a bajnokság végén.[289]
Látjuk a tabellát, nézzük, hogy ki kivel játszik, ennek ellenére magunkra fókuszálunk. Számolgat ilyenkor az ember és szeretne minél magasabb pozícióba érni. Mi is szerettünk volna odaérni a harmadik helyre. A múlt heti MTK Budapest elleni vereség még nem zárja ki azt, hogy nem tudunk odaérni, de most már sajnos nagyon nehéz lesz.[290]
Debreceni VSC | 1 – 0 | Kecskeméti TE |
---|---|---|
Dzsudzsák (11-esből) (1–0) 69' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
13' Horváth Kr. |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 5.244 Játékvezető: Karakó Ferenc Asszisztensek: Vígh-Tarsonyi Gergő és Becséri Gergely |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Ojediran (Manrique 62'), Szuhodovszki (Loncsar 62') – Vajda B. (Szécsi M. 76'), Dzsudzsák (Romancsuk 85'), Bódi (Kocsis D. 62') – Bárány
- Kecskemét: Kersák — Nagy O. (Szabó A. szünetben), Szűcs K., Belényesi , Katona L., Zeke (Leoni 82') — Meszhi (Derekas 70'), Zsótér (Nikitscher 70') — Horváth Kr., Lukács D., Pálinkás (Banó-Szabó 59')
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagyon fontos, egyben nehéz mérkőzés és győzelem volt. A legutóbbi vereség után nyomás volt rajtunk, nehéz volt, de megcsináltuk, megszereztük a három pontot. Ezt a meccset is úgy lehetne kommentálni, mint a múlt hetit, ez is tipikus magyar bajnoki volt, azzal a különbséggel, hogy most nyertünk. Az első és a második félidőnek semmi köze nem volt egymáshoz, az első félidőben fölényben és jól játszottunk, csak az utolsó passzok hiányoztak. Tartottam attól, hogy szünet után ez változni fog, változott is, ekkor idegesek voltunk, kapkodtunk is egy kicsit. Szerencsére Megyeri Balázs több bravúrt is bemutatott, ő volt a meccs embere. Nagy nehezen megszereztük a vezetést, ezt kellett megtartanunk. Tisztában vagyok azzal, hogy voltak hibák, de a legfontosabb a három pont volt.[291]
Becsületesen felkészültünk erre a találkozóra, azt kaptuk a Debrecentől, amire számítottunk. Az első félidőben a jobb oldalon ugyan akadtak kisebb nehézségeink, de reális volt az eredmény, tulajdonképpen Dzsudzsák nagy lövésén kívül igazán nagy lehetősége nem volt a Debrecennek. A második félidőben a mi akaratunk érvényesült jobban, megvoltak a helyzeteink és a ziccereink is. Sajnálom, hogy ezek kimaradtak, mert egy az egyébként jogos büntetővel nyerni tudott a Debrecen. A látottak alapján ma nem érdemeltünk vereséget véleményem szerint. Még többet kell tennünk azért, hogy a helyzeteink a jövőben befelé pattanjanak.[292]
Ahogyan közeledett a mérkőzés, többször is megfordult a fejemben, hogy milyen lesz az előző együttesem ellen játszani. Nyilván sok érzelmi szál fűz a Kecskeméthez, de ez egy profi világ, itt nincs mese, ki kell ezt zárni. Az összecsapás előtti napokban még sok ottani élményre visszagondoltam, de a találkozó napján már kizárólag arra összpontosítottam, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, és a DVSC-vel megszerezzük a három pontot. Köszönjük a drukkereknek a biztatást, nagyon sokat jelent ez nekünk.[293]
Csapat | Labda- birtoklás |
Gólszerzési kísérlet |
Kaput eltalált lövés |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Les | Passzok | Sikeres passzok |
xG |
Elvesztett légipárharcok |
Labdaérintések a támadó 16-oson belül |
Szög- let |
Szabály- talanság |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 54% | 13 | 4 | 110 | 67 | 2 | 429 | 348 | 1,72 | 10 | 18 | 5 | 13 | 3 | 0 | 27,6 |
Kecskemét | 46% | 9 | 5 | 146 | 47 | 2 | 365 | 295 | 1,19 | 14 | 17 | 5 | 11 | 5 | 0 | 25,4 |
- A DVSC a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén kilenc pontot szerzett.
- Pályaválasztóként a február eleji, DVTK elleni döntetlen óta felváltva kikap és nyer. Hat mérkőzés óta tart e sorozat.
- A Loki ötödször nem kapott gólt pályaválasztóként a 2023–2024-es idényben.
- Dzsudzsák Balázs a hetedik gólját szerezte, már csak egyre van a hazatérése óta rekordot jelentő, 2022–2023-as nyolctól.
- A Kecskemét a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett.
- Idegenben, február 4. óta, öt mérkőzésen csupán egy pontot gyűjtött.
- A lila-fehéreknek ez volt a tizedik bajnoki veresége vendégként a 2023–2024-es idényben.[297]
Ez lesz a 61. összecsapása a két együttesnek az NB I-ben, ebből 39-et a debreceniek, tízet a miskolciak nyertek meg, a 11 döntetlen mellett. A gólarány is Loki fölényt mutat, 124–53 a javukra, a meccsenkénti gólátlag 2,9. Az élvonalban 1943. november 21-én játszották az első Debrecen - Diósgyőri MÁVAG mérkőzést, amelyen a debreceniek diadalmaskodtak 5.000 néző előtt 6–2-re. A legtöbb néző Diósgyőrben egy 1964 júniusi találkozón foglalt helyet, 12 ezer néző láthatta, hogy a DVSC Sas Gyula találatával 1–0-ra győz a vendéglátó diósgyőriek felett.[64] Az idei szezon első összecsapásán ősszel, a 7. fordulóban Miskolcon 3—1-s DVTK siker született a DVTK Stadionban, míg a debreceni "visszavágón", a 18. fordulóban 2–2-s döntetlen, a hajdúságiak találatait Dzsudzsák Balázs és Kusnyír Erik szerezték.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Attól függetlenül, hogy edzőváltás történt a diósgyőrieknél, nem változott a véleményem róluk. Talán azóta más a játékkoncepciójuk, de ez mit sem változat azon, hogy nagyon jó játékoskerettel rendelkeznek, technikai, taktikai és fizikai szempontból is. Megterhelő találkozó vár ránk. Amikor először játszottunk a DVTK ellen és 3–1-re veszítettünk, szerintem túlzottan barátságos volt a hangulat, bár tisztában vagyok vele, hogy milyen a két klub, és főként a szurkolók közötti kapcsolat. A második meccs itthon már versenyképesebb volt, most pedig egy igazi csatára számítok, hisz mindkét csapat azért harcol, hogy a lehető legtöbbet hozza ki ebből a szezonból. Az előttünk álló találkozó pedig eldönti, hogy ki melyik irányba fog menni.[298]
Valamilyen szinten igaz, hogy felpörgeti az embert, ha korábbi csapata ellen játszik. Szeretnék én is mind magamnak, mind a közönségnek bizonyítani. Hatalmas szükségünk van a győzelemre és muszáj jól játszanom, ha a mester nekem szavaz bizalmat. Kiválóan érzem magam Miskolcon, már teljesen berendezkedtünk a családdal. A szurkolóink fantasztikusak, együtt még szép eredményeket érhetünk el.[299]
Diósgyőri VTK | 5 – 3 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Klimovics (1–0) 1' | (2 – 1) Jegyzőkönyv |
42' (2–1) Baranyai |
DVTK-stadion, Miskolc
Nézőszám: 6.005 Játékvezető: Bogár Gergő Asszisztensek: Bornemissza Norbert és Garai Péter |
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a Diósgyőrnek! Őrült mérkőzés volt, mintha hullámvasúton ültünk volna. Nagyon hamar gólt kaptunk, nem volt meg a szükséges energia a védekezésben. Jött a második találat, majd a 11-es, Megyeri Balázs védése változást hozott, utána sikerült is betalálnunk. A második félidő kezdetén egyenlíteni tudtunk, úgy tűnt, sikerül megváltoztatni a mérkőzés menetét, de aztán ismét gólt kaptunk. Ezen a szinten nem engedhetünk meg magunknak ennyi hibát, vállalom a felelősséget a döntésekért, nem könnyű most elemezni. Fájdalmas ez a vereség, egy napunk van a szomorkodásra, aztán össze kell szednünk magunkat a szezonzárásra.[300]
2-0 és a kihagyott 11-es után drámaivá tettük a találkozót, de jó volt a mentalitásunk, azt a Diósgyőrt láttam, mint amikor elkezdtük a közös munkát.[300]
Csapat | Labda- birtoklás |
Gólszerzési kísérlet |
Kaput eltalált lövés |
Összes támadás |
Veszélyes támadás |
Védés | Passzok | Sikeres passzok |
xG |
Labdaérintések a támadó 16-oson belül |
Szög- let |
Les | Szabály- talanság |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Diósgyőr | 37% | 14 | 9 | 107 | 49 (46%) | 8 | 288 | 200 (69%) | 2,14 | 26 | 5 | 1 | 15 | 0 | 0 | 26,8 |
Debrecen | 63% | 20 | 11 | 171 | 85 (50%) | 2 | 500 | 399 (80%) | 1,43 | 32 | 4 | 1 | 11 | 2 | 0 | 27,4 |
- A DVSC másodszor veszített 2024-ben idegenbeli bajnoki mérkőzést.
- A Loki vendégként a mostani előtt legutóbb 2016. augusztus 21-én, a Vidi ellen kapott öt bajnoki gólt egy mérkőzésen.
- Bárány Donát a nyolcadik, Hamzat Ojediran a második, Baranyai Nimród az első gólját szerezte a 2023–2024-es bajnoki idényben.
- A Diósgyőr négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét.
- A DVTK pályaválasztóként a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén tizenegy pontot gyűjtött.
- A borsodiak hat és fél év után szereztek ismét öt gólt élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, 2017. október 14-én a Vasast verték meg 5-0-ra.
- Bright Edomwonyi a hetedik és a nyolcadik, Gera Dániel a negyedik, Vladiszlav Klimovics a második, az élete első NB I-es mérkőzését játszó Fekete Vince, beállítása után hét perccel, értelemszerűen az első gólját szerezte a mostani idényben.
Ez lesz a két csapat 112. bajnoki találkozója az elsőosztályban. Először 1943-ban csaptak össze a felek, melyen a fővárosiak diadalmaskodtak 10–1-re. Mostanáig a fővárosiak 51-szer, a hajdúságiak pedig 24-szer győztek, a döntetlenek száma pedig 36. A gólarány is a lila-fehérek óriási fölényét mutatja: 212–146 a javukra.[305] Ebben a szezonban az eddigi két találkozójukon mindkétszer 2–1-s végeredmény született és mindkétszer a vendégek javára: a 8. fordulóban az Újpest győzött Debrecenben, míg a "visszavágón", a 19. fordulóban, a Megyeri úton a piros-fehérek nyertek Brandon Dominguès duplájával.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Nagyra értékelem az Újpestet, mint komoly hagyományokkal rendelkező klubot. Tudom, hogy ők is nehéz helyzetben vannak, ám míg mi a tabella első felében vagyunk, ők lejjebb. Egész szezonban küszködnek, de ettől függetlenül tudom, hogy jó játékosaik és sok szurkolójuk van, akik minden alkalommal támogatják őket. Nehéz és megerőltető mérkőzés előtt állunk, különösen pszichológiailag. Meg kell mutatnunk, hogy bármennyire megrázó volt a legutóbbi vereség, ez már nem számít, erősnek és motiváltnak kell lennünk. Különösen fontos lesz a fegyelem, hogy a lehető legjobban fejezzük be ezt a szezont. Megvannak hozzá a képességeink, hogy kihasználjuk a lehetőségeinket. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy azon az úton legyünk, amelyen szeretnénk. Tudom, hogy csalódottak a szurkolóink, hogy többet vártak tőlük, különösen az utolsó meccsen. De ebben a viharos szezonban szükségünk van a támogatásukra, ezúton is szeretném megkérni őket, hogy jöjjenek ki sokan a stadionba, és támogassák a csapatot ebben a küzdelemben. Szükségünk van rájuk, és mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket.[306]
Legutóbb az én duplámmal nyertünk a fővárosiak ellen, arra az összecsapásra nagyon szívesen emlékszek vissza. A múlt heti, diósgyőri találkozóra más sokkal kevésbé. Azt hiszem, a probléma az elején volt, hiszen egy percen belül gólt kaptunk. Sokkoló volt, de visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk 2–2-re. Aztán hibáztunk, és újra gólt kaptunk, ami megint nehéz helyzetbe hozott minket, és el is veszítettük a meccset. Minden alkalom fájó, amikor elbuksz egy rangadót, a hét elején ideges is voltam emiatt. Mindenki nyerni akar, szombaton jön a Újpest, javítanunk kell, és szerintem jobb is lesz. Van még négy bajnokink, az a dolgunk, hogy megnyerjük mindet.[306]
Debreceni VSC | 1 – 0 | Újpest FC |
---|---|---|
Ojediran (1–0) 88' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
43' Kobouri 48′ Kiss T.
|
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 6.592 Játékvezető: Berke Balázs Asszisztensek: Vígh-Tarsonyi Gergő és Aradi József |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. — Ojediran (Dreskovics 90+1'), Szuhodovszki (Loncsar 84') — Vajda B., Dzsudzsák (Manrique 90+1'), Dominguès (Bódi 84') — Szécsi M. (Batai 74') • Fel nem használt cserék: Erdélyi (kapus), Hornyák, Tuboly, Kocsis D. • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Újpest: Banai — Pauljevics, Keita, Kobouri, Anculasz, Tamás K. — Geiger (Kovács D. 90') — Kiss T. (Radosevics szünetben), Tajti (Mucsányi 90+2'), Csoboth (Sasere 85') — Ambrose (Mörschel szünetben) • Fel nem használt cserék: Molnár Zs. (kapus), Doka, Varga Gy., Jevtoszki • Vezetőedző: Mészöly Géza
A DVSC szakmai stábja nem számíthatott a rehabilitációját végző Kusnyír Erikre, az albán védő Jorgo Pëllumbira, valamint az izlandi csatár Thorleifur Úlfarssonra és a kisebb sérüléssel küzdő Bárány Donát játékára. A kezdőcsapata bekerült Szuhodovszki Soma és Szécsi Márk is. Makray Balázs cégvezető 50. NB I-es mérkőzése alkalmából köszöntötte a mérkőzést sérülés miatt kihagyó Bárány Donátot.
88. perc: Bódi ívelte be a játékszert bal szélről az újpesti kapu előterébe, Batai védője mellől kapura fejelte, Banai hatalmas bravúrral védeni tudta, ám a kipattanó labdára Hamzat Ojediran csapott le, aki 1 méterről az üres kapuba passzolt; (1–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Drámai mérkőzés volt, izgalmas lehet nézni a meccseinket. Nagyon boldog vagyok, szeretném megdicsérni a játékosokat, nem voltak könnyű helyzetben, hiszen sok olyan mérkőzést veszítettünk, amelyeken mi domináltunk. Bebizonyították a srácok, hogy hisznek a közös munkában, amit végzünk. A gól érzelmes pillanat volt, ennek így kellett lennie. Azt szeretném, ha mindig így játszana a csapatom. Még mindig életben vagyunk és a végéig harcolunk. Nagy köszönet a szurkolóknak, akik folyamatosan támogattak minket, mindig ilyen hangulatot szeretnék a stadionban.[307]
A tervünk az volt, hogy szervezetten játszunk, ez többnyire meg is valósult. Az első félidőben nem tudtunk felérni a kapu elé, a szünetben ezért változtattunk, de a kiállítás keresztülhúzta a számításainkat. Hősiesen, egységesen védekeztünk, de a végén gólt kaptunk. A másik oldalon Szécsi Márk szabálytalanságánál nem hívták ki a játékvezetőt, hogy megnézze, mi is történt.[307]
Nagyon jól játszottunk, sokat dolgoztunk a találkozón, hiszen az Újpest is nagy erőket mozgósított. Kicsit úgy érzem magam, mintha a világ legjobb bajnokságaiban szerepelnék. Örülök, hogy a szurkolók szeretnek, igyekszem meghálálni a bizalmukat. A munkának tovább kell folytatódnia, hogy elérjük a végleges célkitűzéseinket.[308]
Csapat | Labda- birtoklás |
Gólszerzési kísérlet |
Kaput eltalált lövés |
Veszélyes támadás |
Védés | Passzok | Sikeres passzok |
xG |
Labdaérintések a támadó 16-oson belül |
Szög- let |
Les | Szabály- talanság |
Sárga lap |
Piros lap |
Átlag életkor |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Debrecen | 65% | 29 | 6 | 69 | 0 | 555 | 473 (86%) | 3,54 | 49 | 9 | 2 | 13 | 2 | 0 | 27,1 |
Újpest | 35% | 2 | 0 | 27 | 5 | 304 | 214 (70%) | 0,04 | 16 | 5 | 1 | 6 | 1 | 1 | 26,0 |
- A DVSC március 30. óta felváltva győz és veszít a bajnoki mérkőzésein.
- A debreceniek a Nagyerdőben a legutóbbi négy bajnoki találkozójukból hármat megnyertek.
- Hamzat Ojediran három gólt szerzett eddig az OTP Bank Ligában, mindegyiket az utóbbi öt hétben.
- Az Újpest a 48. perctől tíz emberrel játszott, Tamás Krisztián kiállítása miatt.
- A lila-fehérek a legutóbbi négy bajnoki találkozójukat elveszítették.
- Mészöly Géza együttese a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén kikapott.
- Az Újpest a Ferencváros elleni, február 25-i derbi óta először maradt szerzett gól nélkül.[312]
Az első összecsapásuk, 1943 óta a 104. mérkőzése következik a két klubnak az elsőosztályban, melyből 49-szer a Ferencváros, 28-szor pedig a Debrecen hagyta el győztesen a pályát a 26 döntetlen mellett. A gólarány is a zöld-fehérek előnyét mutatja: 170–113 a javukra.[313] Az idei szezonban az első összecsapásuk alkalmával – ősszel –, a 9. fordulóban mérkőztek meg egymással a felek a fővárosban és 2–0-s ferencvárosi vezetés után végül 2–2 lett a végeredmény. A DVSC góljait Vajda Botond és Dominguès szerezte. A "visszavágón", a februári 20. fordulóban a Nagyerdei stadion szintén fővárosi siker született, Manrique első perces góljára kettővel válaszoltak a zöld-fehérek és lett 2–1 a javukra. A mérkőzés előtt a debreceniek az 5. helyet foglalták el a tabellán, míg a Ferencváros már bajnoknak mondhatta magát.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
A Ferencváros már bajnok és kupadöntős, itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak nekik ehhez! Mivel nincsenek már eredménykényszerben, kiszámíthatatlan, milyen összeállításban lépnek pályára, csak remélem, hogy hasonló játékot fognak nyújtani, mint eddig. Nem számít az erejük, a tabella élén állnak, és szerintem kétség kívül ők rendelkeznek a legminőségibb kerettel, egy szinttel feljebb vannak az összes magyar csapatnál. De jogunk van a reményhez, és természetesen nem fogunk feltartott kezekkel menni hozzájuk. Nem azért vagyunk itt, hogy egy hónap alatt elveszítsük az eddig felépítetteket. Nekünk is a lehető legmagasabb szintre kell eljutnunk, ezért dolgozunk minden nap. Nem számít ki az ellenfél, mindegy, hogy éppen a listavezető vagy egy tabella végén álló csapat, azt szeretnénk, ha a játékunk függetlenül az ellenfél erejétől mindenki ellen ugyanúgy nézzen ki. Meg kel mutatnunk, hogy mint csapat a DVSC mennyit ér. Az a vágyunk, hogy odamenjünk, megmutassuk magunkat, megmutassuk, mennyit tudunk, és megpróbáljunk jó eredményt elérni.[314]
Mondhatom, hogy már megszoktam azt az érzést, hogy korábbi egyesületem ellen játszom, a Loki kapusaként jó pár FTC elleni mérkőzésen túl vagyok, így nem különösebben mozgat meg bennem semmi extrát. Eddig egy nagy hullámvasút ez a szezon, de tavaly jól zártuk az utolsó periódust, igyekszünk most is így tenni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mivel a hátralévő fordulókban egy Fradi-Vidi-Puskás hármasból kell majd jól kijönnünk. Viszont ha ez sikerül, akkor majdnem, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, mert közvetlen riválisok ellen fogunk pályára lépni.[314]
Ferencvárosi TC | 5 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Abena (1–0) 49' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
64' (2–1) Vajda B. |
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 11.959 Játékvezető: Antal Péter Asszisztensek: Georgiou Theodoros és Rózsa Dávid |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Ojediran (Romancsuk szünetben), Szuhodovszki (Tuboly szünetben) — Vajda B. (Kocsis D. 85'), Dzsudzsák (Loncsar 74'), Dominguès (Szécsi M. 74') — Bárány
- Ferencváros: Dibusz — Botka, Abena, Cissé, Ramírez (Pászka 81') — Maïga, Abu Fani (Tóth A. 81'), Katona B. (Ben Romdán 74') — Traoré (Szevikjan 74'), Varga Ba., Lisztes (Kodro 74') • Fel nem használt cserék: Varga Á. (kapus), S. Mmaee, Makreckis, Wingo, St. Loncsar, Aaneba • Vezetőedző: Dejan Sztankovics
A magyar élvonalban első alkalommal mind a két csapat játékosait édesanyáik kísérhették be a pályára, mivel a találkozó Anyák napjára esett. Sérüléseikből visszatérő két játékos (Kusnyir Erik és Thor Úlfarsson) rehabilitációját tölti, viszont visszatért a keretbe a hetek óta maródi albán védő Jorgo Pëllumbi illetve a múlt heti mérkőzést kihagyó Bárány Donát is.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok az FTC-nek a győzelemhez! Ez volt a legrosszabb mérkőzés, amit játszottunk, mióta a DVSC kispadján ülök. Már az első félidőben sem voltam elégedett a teljesítménnyel, az első bekapott gól után pedig szétestünk. Macska-egér játékot láthattunk, messze voltunk a legjobb produkciónktól. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól.[315]
Az első perctől úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, a második félidőben fizikailag is domináltunk, aminek nagyon örülök. Bár már hetekkel ezelőtt megnyertük a bajnokságot, keményen dolgozunk, ilyen mentalitással kell pályára lépnünk továbbra is.[315]
- A DVSC a legutóbbi két idegenbeli bajnokiján, Diósgyőrben és Ferencvárosban, tíz gólt kapott.
- A Ferencváros továbbra is veretlen a tavaszi bajnoki mérkőzésein. Előnye 17 pont a második helyezettel szemben, ez szezonbeli rekord. A 2022–2023-as idény végén 14 pont volt a különbség a bajnok Ferencváros és az ötödik helyezett Paks között, amit könnyedén túlszárnyalhat a zöld-fehér alakulat.
- Dejan Sztankovics együttese 78 szerzett gólnál jár, a 12 csapatos bajnoki rendszer bevezetése óta még egyetlen csapat sem ért el ilyen magas gólszámot. Ezt a rekordot tovább javíthatja az utolsó két fordulóban.
- Az FTC hetedszer jutott el legalább öt gólig a mostani bajnoki idényben.
- A bajnokcsapat pályaválasztóként másodszor ért el a mostani idényben egy bajnoki félidőben legalább öt gólt. Ősszel a Paks ellen az első félidőben szerzett hatot, most a DVSC ellen a másodikban ötöt.
- Myenty Abena először szerzett egy mérkőzésen két gólt az OTP Bank Ligában. Eddig mindössze egy találat állt a neve mellett.
- Varga Ba. újra elérte a húszgólos határt az élvonalban, Adama Traorénak a hetedik gólja volt ez a bajnoki idényben.[316]
A mérkőzést megelőzően 2 helyezés és 8 pont választotta el egymástól a csapatokat a tabellán: a Fehérvár a 3. 53 ponttal, míg a DVSC az 5. 45 egységgel. Ezen a találkozón csapnak össze a mérkőző felek az elsőosztályban 89. alkalommal, mely enyhe fehérvári fölényt mutat: a fejér megyeiek 36-szor hagyták el győztesen a pályát, míg a hajdúságiak 34-szer nyertek, a 18 döntetlen mellett. A gólarány kiegyenlített: 119–114 a Loki javára. A 44 debreceni bajnokijukból 25 végződött hazai, 9 fehérvári győzelemmel a 9 döntetlen mellett.[317] Az idei szezonban először ősszel, a 10. fordulóban Debrecenben, a Nagyerdei stadionban csaptak össze a mérkőző felek, amelyen a 2–0-s félidő után 3–1-s hazai siker született. A debreceni találatokat Brandon Dominguès duplája mellett Bárány Donát szerezte. A fehérvári "visszavágón", a 21. fordulóban a piros-kékek hagyták el a győztesen a pályát, 1–0-ra diadalmaskodtak.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Visszanéztem a Fradi elleni összecsapást és változatlanul úgy vélem, ez volt a legrosszabb találkozónk a regnálásom óta. Nem volt meg a kellő energia, pedig tudtuk milyen minőséget képvisel az FTC, mennyire erősek. Ha ellenük akarsz jól teljesíteni, a legmagasabb szinten kell futballozni. Nekünk ez nem sikerült. Hiába játszottunk az azt megelőző négy meccsen ellenük hasonló színvonalon, mint ők, ezúttal nem tudtuk ugyanezt megmutatni. Természetesen veszítettünk már jó pár meccset az előző szezonokban is, de azt kell mondjam, ez volt az egyetlen olyan mérkőzés, amikor teljesen alulmúltuk az ellenfelünk teljesítményét. Nehéz a sorsolásunk, hiszen a Fradi után a Fehérvár, majd a Puskás lesz az ellenfelünk, ezen csapatok pedig számára gyakorlatilag a top 3 legerősebb klubot jelentik Magyarországon. A Fehérvár elleni meccs magáról a pillanatról is szól majd, hiszen rendkívül magabiztosan szerepelnek jelenleg. Az FTC elleni vereséget követően az első pár nap arról szólt, hogy visszataláljunk a helyes útra, összeszedjük magunkat és újra önbizalmunk legyen a következő csata előtt. Arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a szezon hátralévő részéből.[318]
Mindenki csalódott volt a fővárosi vereséget követően, de most ebből kell felállnunk, szeretnénk méltóképpen búcsúzni a hazai közönségtől. Olyan teljesítményt kell nyújtanunk, hogy legalább a matematikai esély megmaradjon a nemzetközi kupaindulásra. Mindkét meccs rangadó lesz, nyilván a Fehérvár is komoly célokért küzd, így egy parázs, háromesélyes mérkőzésre van kilátás. Igyekszem minél jobb teljesítményt nyújtani, egyre jobban beilleszkedni a csapatba. Javulok, hiszen egyre jobban érzem magamat a játékrendszerben, a csapattársakkal, és bízom benne, hogy ez a következő szezonban még inkább kirajzolódik majd.[318]
Debreceni VSC | 1 – 0 | Fehérvár FC |
---|---|---|
Dreskovics (1–0) 79' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
65' Sigér |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 5.347 Játékvezető: Bognár Tamás Asszisztensek: Albert István és Kóbor Péter |
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Ojediran — Vajda B. (Kocsis D. 81'), Dzsudzsák (Romancsuk 84'), Szuhodovszki (Loncsar 68'), Dominguès (Bódi 81') — Bárány (Szécsi M. 68')
- Fehérvár: Tóth B. — Szerafimov, Spandler, Gergényi — Bese, Csongvai , Sigér (Gradisar 79'), Schön — Christensen, Karamoko (Pető 83'), Katona M. (Stefanelli 68') • Fel nem használt cserék: Fodor-Papp (kapus), Veszelinov, Berki, Simut, Hangya, Tóth T. • Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Sérüléseikből visszatérő, de még rehabilitációját töltő három játékosára (Kusnyir Erik, Thor Úlfarsson és Jorgo Pëllumbi) nem számíthatott a szezon utolsó hazai bajnokiján a DVSC szakmai stábja. A mérkőzés előtt díjazták az idény legjobb debreceni labdarúgóját, így az idei Zilahi-díjat a DVSC kapusa Megyeri Balázs kapta. Szintén elismerésben részesült Dušan Lagator ötvenedik NB I-es találkozója alkalmából.
79. perc: Dominguès bal oldali beadását a fehérváriak védője, Spandler az ötös elől úgy tudta kifejelni, hogy az a kaputól 14 méterre álló Meldin Dreskovics elé került, aki jobb lábbal, kapásból nagy erővel a jobb alsóba bombázta a játékszert; (1–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nem volt egy egyszerű mérkőzés. Főleg mentálisan volt nehéz, hiszen a múlt héten 5 gólt kaptunk az FTC-től és elveszítettük a nemzetközi kupaindulás esélyét. Nehéz volt fenntartani a kellő intenzitást, de szerencsére sikerült. A Fehérvár jó csapat, fizikailag erős, de ma Megyeri Balázs több remek védése és a türelmes támadásépítés meghozta a győzelmet. Nem ez volt a legjobb teljesítményünk, de nyertünk. Ezúton is szeretném megköszönni a szurkolók egész éves támogatását.[319]
Gratulálok az ellenfélnek! Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a legjobbat Debrecenben, mióta én vagyok a Fehérvár edzője. De ilyen a futball, nyilván csalódottak vagyunk, de megyünk tovább![319]
- A DVSC, e három pontnak köszönhetően, biztosan az ötödik helyen zárja majd az OTP Bank Ligát.
- A debreceniek a legutóbbi öt fordulóban otthon (háromszor) győztek, idegenben (kétszer) kikaptak.
- A Loki az idénybeli utolsó öt hazai mérkőzésén 12 pontot szerzett.
- A DVSC április 6. óta nem kapott gólt pályaválasztóként, a legutóbbi három hazai bajnokiját 1–0-ra megnyerte.
- A montenegrói Meldin Dreskovics az első gólját szerezte a bajnoki szezonban.
- A Fehérvár a legutóbbi négy fordulóból csak egyben győzött.
- A Vidi a 2023–2024-es szezonbeli utolsó két idegenbeli bajnokiját egyaránt 1–0-ra elveszítette.[320]
Ez lesz a 25. összecsapása a két csapatnak az élvonalban, jelentős a debreceniek fölénye, tízszer hagyták el győztesen a pályát, míg a Puskás Akadémia mindössze ötször nyert, a kilenc döntetlen mellett. A gólarány is a cívisvárosiak fölényét mutatja: 29–22 a javukra (2,1-s mérkőzésenkénti gólátlag).[321] Az idei szezonban először ősszel Felcsúton mérkőztek meg egymással a felek, akkor 1–1-s döntetlen eredmény született, a debreceniek találatát Dzsudzsák Balázs szerezte. A "visszavágón" a februári 22. fordulóban a Nagyerdei stadionban a vendéglátó debreceniek győztek 1–0-ra Szécsi Márk góljával.
A mérkőzést megelőzően a tabellán mindössze egy helyezés volt a különbség a csapatok között (A Puskás Akadémia a 4., míg a DVSC az 5.), a pontok száma néggyel volt több a dunántúliak javára. A mérkőzés a bajnoki helyezést illetően már csak a Puskás Akadémiának számít, ugyanis a saját eredményétől és a Fehérvárétól függően a harmadik vagy a negyedik helyen is fejezheti majd be az idei szezont. A felcsútiak a legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, hazai pályán a legutóbbi két bajnokijukon kilenc gólt szereztek. A debreceniek már sem előre, sem hátra nem léphetnek a tabellán, az ötödik helyen fejezték be az idényt. Az elmúlt hetekben felváltva győztek és veszítettek, idegenben kevésbé voltak sikeresek. A legutóbbi két mérkőzésén tíz gólt kaptak: Diósgyőrben 3–5, míg a Groupama Arénában a Ferencváros ellen 1–5.[322]
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Számomra nincs tét nélküli meccs, s ahogyan itthon a hazai közönségtől, úgy idegenben is szeretnék szépen zárni a szezont. Az üzenetem a játékosok számára az, hogy a fegyelmezettség fontosabb a motivációnál. Ha a fegyelmezettség megvan, akkor a motivációtól függetlenül is teszi az ember a dolgát. A mi feladatunk az, hogy Felcsútra utazzunk és komolyan vegyük az utolsó mérkőzést. Elsősorban azért kell így tennünk, mert profik vagyunk, másodszor pedig azért, hogy jó érzéssel mehessünk szünetre. Az utóbbi pedig az utolsó forduló eredményétől függ. Nagyon jó csapattal állunk szemben, amely szerintem a második legjobb együttes Magyarországon a szervezettséget, a kvalitást és talán még a költségvetést tekintve is. Ez komoly kihívást jelent számunkra, mivel a Puskás azért harcol, hogy elérje a harmadik helyet és nagyon motivált lesz. A mi feladatunk viszont az, hogy odamenjünk és egy komoly meccset játszunk ellenük. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a jó eredmény érdekében. Van négy eltiltott játékosunk, sárga lapok miatt Ferenczi János, Szécsi Márk, Dusan Lagator és Sztefan Loncsar nem játszhat, Bárány Donát és Meldin Dreskovics pedig sérüléssel küzd, ezért van egy kis problémánk azzal, hogy összerakjuk a csapatunkat. Ettől függetlenül nem adjuk meg magunkat. Biztos vagyok benne, hogy azok a játékosok, akik eddig nem játszottak túl sokat és most esélyt kapnak, a maximumot fogják nyújtani.[323]
A Fehérvár legyőzése nagy erőt adhat nekünk a szezonzáróra. Egy biztos, nem feltartott kézzel megyünk a Pancho Arénába, szeretnénk mindent megtenni a siker érdekében, már csak azért is, hogy két győzelemmel zárjuk a szezont. Mindannyiunk lelkének jót tenne, és mutatna egyfajta képet is, hogy jövőre még jobb eredményt is elérhetünk.[323]
33. forduló
(1520. élvonalbeli mérkőzés) 2024. május 18., szombat 17:45 |
Puskás Akadémia FC | 4 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Nagy Zs. (11-esből) (1–0) 15' | (2 – 1) Jegyzőkönyv |
45+4' (2–1) Bódi |
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 2.181 Játékvezető: Rúsz Márton Asszisztensek: Garai Péter és Szécsényi István |
Győzelem Döntetlen Vereség
3. forduló (legjobb 64)
|
---|
4. forduló (legjobb 32)
|
Nyolcaddöntő (legjobb 16)
|
3. forduló (legjobb 64)
[szerkesztés]Az MLSZ 2023. augusztus 28-án kisorsolta a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának párosításait, amelyek a legjobb 32 közé jutásról döntenek. A 2023. szeptember 16-án és 17-én esedékes mérkőzéseken a labdarúgó NB I-ben és NB II-ben szereplő csapatok is csatlakoznak a küzdelmekhez. A szabályok értelmében két élvonalbeli gárda a 3. körben nem játszhat egymás ellen, de két másodosztályú összekerülhetett. A 32 legjobb együttes közé jutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el, az alacsonyabb osztályú együttes a pályaválasztó, azonos osztálybeli ellenfeleknél a korábban kevesebb hazai mérkőzésen szereplő csapat játszhat otthon, ha ez a szám megegyezik, akkor az elsőként kihúzott csapat lett a pályaválasztó.
A DVSC-nek az NB III Észak-Keleti csoportjában a sorsolás napján az 5. forduló után a 16 csapatból a kieső helyet jelentő 13. helyezett Eger SE vendége lesz a legjobb 32 közé jutásért.[324] A Loki első ellenfele az idei kiírásban, az Eger SE az első fordulóban, augusztus 6-án Gyulaházán játszott a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye I-ben játszó Gyulaháza KSE ellen és 7–0-s győzelemmel lépett tovább a következő fordulóba. A hét találatból hármat Bozó Kornél ért le, duplázott Gíber Attila, a maradék kettőn pedig Jónyer Kristóf és Daru Márk osztoztak. A 2. fordulóban, augusztus 26-án Tarpán a Nyír-Wetland vármegyei I. osztályban szereplő Tarpa SC csapatával 0–0-t játszottak, s mivel a hosszabbításban sem esett gól, így büntetőpárbajban (3–0) sikerült az egri csapatnak tovább lépnie a 3. fordulóba.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
A kupasorozat mindig izgalmas, hisz ez remek lehetőség a papíron gyengébb gárdák számára, hogy akár a döntőig jussanak és párharcot nyerjenek egy „erősebb csapat” ellen. Az előző év tapasztalatai a Magyar Kupában is ezt igazolják. Az első bizonyíték erre a döntő, amit a ZTE a Budafok ellen játszott, a második, s talán legnagyobb pedig az, hogy a Ferencvárost kiejtette a kupából egy NB III-as csapat. A kupamérkőzések nemcsak a technikai és taktikai kvalitását mérik fel egy csapatnak, hanem próbára teszik a mentális stabilitást és a komolyság szintjét is. Tiszteljük az ellenfelünket, valószínű, hogy nagyon motivált lesz, mi pedig tudjuk, hogy ez egy nagy teszt számunkra. Nem gondolom, hogy könnyű dolgunk lesz és egyik csapat javára sem írhatjuk be előre a győzelmet. Komoly hozzáállásra van szükségünk ahhoz, hogy a győzelmet arassunk.[325]
Személy szerint nagyon boldog voltam mikor a DVSC-ét húzták ki a nevünk mellé a kupában. Ott nevelkedtem, nagyon jó emlékeim vannak a klubról, a városról és vannak olyan játékosok is, akikkel még együtt nőtem fel. Tudjuk, hogy az ország egyik legjobb csapata látogat hozzánk, nagyon jó formában vannak, fantasztikus táboruk van, akik vélhetően elkísérik majd őket erre a találkozóra. Nekünk pedig az a hozzáállás kell, hogy minden sorozatban van egy meglepetés csapat. Most mi szeretnénk az a kis csapat lenni, akik egy nagy dolgot visznek véghez.[326]
2023. szeptember 16., szombat
15:00 |
Eger SE (NB III Észak-Keleti csoport) | 1 – 2 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Balázs (1–0) 10' |
(1 – 1) Jegyzőkönyv |
36' (1–1) Dominguès |
Szentmarjay Tibor Stadion, Eger
Nézőszám: 500 Játékvezető: Takács Tamás (magyar) Asszisztensek: Csatári Tibor és Márkus Péter |
- Debrecen: Milosevics — Baranyai, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. — Varga J. (Manrique 81'), Ojediran (Loncsar 81') — Bévárdi Zs., Dominguès (Kusnyír 89'), Bódi (Kizirídisz 61') — Majdevac (Szécsi M. 81')
- Eger: Iváncsics — Debreceni, Géringer, Dulló, Juhász G., Nagy Á. — Nagy-Kolozsvári (Jónyer K. 76'), Kispál, Balázs, Farkas G. (Schmidt 76') — Kovács D.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Nagyon nehéz értékelni ezt a mérkőzést, hiszen taktikailag megnehezítette a dolgunkat a pálya minősége hiszen nem volt éppen tökéletes. Emiatt is nehéz dolgunk volt de meg akartuk nyerni ezt a mérkőzést ez volt a legfontosabb, így nyugodt szívvel várhatjuk a folytatást.[327]
Ez egy igazi kupamérkőzés volt. Arra készültünk, hogy nehezítsük meg a Debrecen dolgát, ami úgy gondolom sikerült is. Amit kiemelnék, amit már a srácokkal is megbeszéltünk, hogy a védekezésünk és a labda nélküli játékunk erős volt az egyes zónában nagyon jó megoldják a feladatokat a fiúk. Remélem, hogy ez a meccs bebizonyítja, hogy igen is jók vagyunk ebben és remélem, hogy labdával való fejlődésünk is egyre jobb lesz. Ha a kettőt pedig összevegyítjük akkor kapunk itt Egerben egy igazán jó csapatot.[328]
4. forduló (legjobb 32)
[szerkesztés]Az MLSZ 2023. szeptember 18-án az M4 Sport televízió stúdiójában rendezte meg a kupasorozat 4 fordulójának sorsolását, amelyek a legjobb 16 közé jutásról döntenek. A sorsolásban Rudolf Gergely, volt válogatott játékos segédkezett, aki a Debreceni VSC-vel 2008-ban nyert is Magyar Kupát pályafutása során.[329] A mérkőzések hivatalos játéknapja 2023. november 1-jén lesz. A 16 legjobb együttes közé jutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el. Ebben a fordulóban már összekerülhettek egymással az élvonalbeli együttesek. Ha két csapat között osztálykülönbség van, az alacsonyabb osztályú a pályaválasztó. Ha a két fél azonos osztályban szerepel, az játszhat otthon, amelyik a korábbi fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Amennyiben így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.
A Győri ETO FC, mint NB II-es csapat, szintén a 3. fordulóban kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe. Szeptember 17-én, idegenben a Pest vármegyei bajnokságban szereplő Zsámbéki SK csapatát győzték le 2–0 arányban Csóka Bálint és Deian Boldor találataival.
A két csapat legutóbb a tavalyi Magyar Kupa kiírásában csapott össze egymással, a nyolcaddöntő keretében, a Győrben lezajlott mérkőzés rendes játékidejében 1–1 lett az eredmény (a hazaiak a 93. percben egyenlítettek ki), így a hosszabbításban esett Sztefan Loncsar találattal léptek tovább a következő fordulóba a debreceniek.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Mint minden alkalommal, kedden is megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést! Keményen dolgozunk mindennap, ezért bármire képesek lehetünk. Nagyon jó játékosokból áll a Debrecen, egy első osztályú élcsapat, de ettől függetlenül a saját játékunkat akarjuk játszani, és azon leszünk, hogy a következő körbe jussunk a kupában.[330]
Nehéz kérdés, hogy melyik csapat enged majd a másiknak, hiszen mi és a Debrecen is szereti birtokolni a labdát. A debreceniektől pontos labdakihozatalokra számítunk, illetve arra, hogy mélyen visszalépnek a középpályásaik labdát kérni, már a saját térfelükön területeket nyitnak meg, ezáltal sok embert bevehetnek a játékba. Úgy készülünk, ahogyan az NB II-es mérkőzéseinkre, és a cél sem változik: győzni akarunk! A télihez képest teljesen más csapattal állunk majd fel, a vezetőség a nyáron hozott egy döntést, amely szerint a klub szép játékkal fel akar jutni az első osztályba. A kupában sem más a mentalitásunk, meg akarjuk nyerni a mérkőzést.[331]
Győri ETO FC (NB II) | 0 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Vera 60' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
85' (0–1) Bárány |
- Debrecen: Milosevics — Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi J. — Ojediran (Varga J. 90+4'), Loncsar, Bévárdi Zs. (Baranyai 90+4') — Dzsudzsák (Dreskovics 90+4'), Oliveira (Bódi 69'), Majdevac (Bárány 78')
- Győri ETO: Pap — Vera (Boldor 65'), Kovács M., Szujó (Szépe szünetben), Keresztes (Hamed 90'), Csontos D. — Anton, Riquelme (Diarra 76'), Tóth R. (Vingler szünetben) — Škvarka — Bumba
A hazaiaknál mindenki bevethető volt, a Debreceni VSC keretéből sérülések és betegség miatt hiányzott Szécsi Márk, Aléxandrosz Kizirídisz, Brandon Dominguès, Alexander Mojžiš, valamint Tuboly Máté is.
85. perc: Megszerezte a vezetést a DVSC: a vendégek csapatkapitánya, Dzsudzsák balról ívelt egy szabadrúgást a győriek kapuja elé, a percekkel korábban csereként beállt Bárány Donát majdnem az alapvonalról átfejelte a labdát a hazaiak kapusa fölött, amibe Bévárdi Zsombor már csak a gólvonal után tudott beleérni; (0–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, jó munkát végeztek egy jó ellenféllel szemben. A Győr nagyon motivált volt, jól kezdett, jeleztem is a csapatnak, hogy ez a meccs olyan lesz, mintha első osztályú együttessel játszanánk. A félidőben változtattunk taktikailag, jobban tudtuk kontrollálni a mérkőzést, és bár mindkét gárdának volt lehetősége, mi tudtunk betalálni. Nincs sok időnk, készülünk a Mezőkövesd elleni bajnokira.[332]
Mint minden alkalommal, kedden is megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést! Keményen dolgozunk mindennap, ezért bármire képesek lehetünk. Nagyon jó játékosokból áll a Debrecen, egy első osztályú élcsapat, de ettől függetlenül a saját játékunkat akarjuk játszani, és azon leszünk, hogy a következő körbe jussunk a kupában.[332]
Nyolcaddöntő (legjobb 16)
[szerkesztés]Az MLSZ 2023. november 2-án az M4 Sport televízió stúdiójában rendezte meg a kupasorozat nyolcaddöntőinek sorsolását, amelyek a legjobb 8 közé jutásról döntenek. A sorsolásban Gellei Imre segédkezett, aki 2001 és 2003 között a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt.[333] A mérkőzések hivatalos játéknapja 2024. február 28-a. A 8 legjobb együttes közé jutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el. Minden párharcban az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Ha a két összesorsolt fél azonos osztályban szerepel, az játszhat otthon, amelyik a korábbi fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Amennyiben így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.
A DVSC ellenfele hazai pályán a 24-szeres kupagyőztes Ferencvárosi TC lesz. A Fradi, mint NB I-es csapat, szintén a 3. fordulóban kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe. Szeptember 16-án, idegenben a Nyír-Wetland (Szabolcs) vármegyei bajnokságban szereplő Nagyecsed csapatát győzték le 8–0 arányban. A kupa 4. fordulójában, immáron hazai pályán, a szintén NB I-es Puskás Akadémia csapatával egy igen küzdelmes csatában, a rendes játékidőben 2–2-es döntetlen után hosszabbításban tudtak győzni 4–3 arányban.
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
Először is büszkék vagyunk arra, hogy kupameccset játszhatunk a Ferencváros ellen. Felettébb tiszteljük az ellenfelünket, hiszen ahogyan már korábban említettem, a címvédővel és véleményem szerint a jövőbeli bajnokkal állunk szemben, amely a Magyar Kupa elnyerésére is esélyes. Az FTC a legjobb csapat Magyarországon, mely a nemzetközi kupában is jól szerepelt. Nehéz feladat vár ránk, de a legutóbbi 3-4 egymás elleni mérkőzésen megmutattuk, hogy versenybe tudunk szállni a Fradival. Az ellenfelünk tiszteletével párhuzamosan hiszünk magunkban, senki sem veheti tőlünk a reményt. Az előző találkozóból levonható tanulság az, hogy képesek vagyunk jól játszani ellenük. Az FTC egy szinttel magasabban van, de fel tudjuk venni a versenyt velük. Ugyanakkor ki kell használnunk a saját helyzeteinket és figyelnünk kell a részletekre, hiszen a legutóbbi meccsünket pont emiatt veszítettük el ellenük. Fókuszáltnak kell maradnunk, figyelnünk kell az intenzitásra, valamint egy kis szerencsére is szükség lehet. Remélem, hogy a bajnokihoz hasonlóan szoros találkozó lesz ez is, mi mindent megteszünk ezért.[334]
Debreceni VSC | 1 – 1 | Ferencvárosi TC |
---|---|---|
Bárány (1–1) 80' | (0 – 1) Jegyzőkönyv |
45+1' (11-esből) (0–1) Pesics |
Büntetőpárbaj | ||
Bódi | 3 – 5 | Kodro |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 10.371 Játékvezető: Karakó Ferenc Asszisztensek: Szert Balázs és Vígh-Tarsonyi Gergő |
- DVSC: Megyeri — Baranyai (Loncsar 66'), Dreskovics, Lagator, Manrique (Szuhodovszki 66') — Dominguès (Bódi 90'), Pëllumbi (Romancsuk 10'), Dzsudzsák , Ferenczi J. — Szécsi M. (Kocsis D. szünetben), Bárány (Batai 114') • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Ferencváros: Varga Á. — Makreckis, S. Mmaee (Botka 74'), Abena, Ramírez – St. Lončar (Zachariassen 59'), Bešić (Maïga 59'), Abu Fani – Szevikjan (Cissé 48'), Pesics (Kodro 90+1'), Ben Romdán (Marquinhos 59') • Vezetőedző: Dejan Sztankovics 82′, 82′
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Drámai meccset játszottunk, de büszke vagyok, hiszen az elmúlt időszakban négy-öt szoros meccset is játszottunk a Ferencváros ellen. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy az ellen a Ferencváros ellen, amelyik továbbjutott a Konferencia-liga csoportköréből, és nemrég szoros meccseket játszott az Olympiakosszal. Mivel harcba tudtunk szállni velük, azt bizonyítja, hogy nekünk is megvan a minőségünk. Jól játszottunk az első félidőben is, amikor még nem voltunk emberelőnyben. Megvoltak a helyzeteink, sok lövésünk volt, de nem sikerült betalálnunk, a győzelemhez pedig gólok kellenek. Kontrolláltuk a mérkőzést, emberelőnyben végképp, de döntetlen lett a vége. Egy ilyen meccs megnyeréséhez gólokat kell lőni, és kicsit több türelemre lett volna szükség a hosszabbításban, amikor a támadásokat építettük, túl gyorsan szaladtunk előre. Ettől függetlenül büszke vagyok, és nagyon sajnálom ezt a meccset, szomorú vagyok a játékosok miatt. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak a fantasztikus hangulatért, szeretném, ha minden meccsen ez lenne, nem csak a Fradi ellen. Végül szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik összeállítják a mérkőzések időpontját. Most már elmúlt este tíz óra, szombaton pedig kora délután fél egytől játszunk. Nehéz lesz, főleg, hogy százhúsz percet játszottunk, plusz a büntetők. De azt üzenem, hogy ezt is túl fogjuk élni!.[335]
Szerintem nagyon izgalmas meccset játszottunk. Labdarúgóink megmutatták, hogy szenvedni, csúszni, mászni is tudnak. Teljesen az ő érdemük ez a továbbjutás, meg a padon ülőké is, akik végig buzdították, hergelték a többieket. A szurkolótábor is nagy erőt adott a csapatnak..[335]
Továbbjutott a Ferencváros, 5–3-s büntetőpárbaj után.
UEFA Európa Konferencia Liga
[szerkesztés]A Debreceni VSC a 2022–2023-as szezonban elért bronzérmes helyezésének köszönhetően indulhat a 2023–2024-es UEFA Európa Konferencia Ligában, annak is a 2. selejtezőkörében kapcsolódik majd be a küzdelmekbe, a Loki nem volt kiemelt a sorsolás során.
Győzelem Döntetlen Vereség
2. selejtezőkör
|
---|
3. selejtezőkör
|
---|
A sorsolást az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában 2023. június 21-én rendezték meg. A 2. selejtezőkörben a DVSC az 1. selejtezőkör győztesével fog játszani, mely az örmény Alaskert és a montenegrói Arsenal Tivat párharc továbbjutó csapata, az Alaskert lesz. Az első összecsapás 2023. július 27-én Örményországban, míg a visszavágó augusztus 3-án a Nagyerdei stadionban lesz.
Sorsolás utáni nyilatkozat:
A sorsolás előtt nem kívántam különösebben senkit, ám függetlenül az ellenféltől, mindenképp a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha versenyképesek akarunk lenni Európában. Tavaly végig ezért küzdöttünk, és most, hogy itt vagyunk, szeretnénk megmutatni, van helyünk a nemzetközi mezőnyben. Jelenleg nem sokat tudunk a lehetséges ellenfelünkről, és komolytalan lenne kommentálni, hogy szerencsénk volt-e vagy sem. Tartózkodni fogunk ettől, és mint mindig, most is a munkára koncentrálunk. Mind a két csapatot tiszteljük, de különösen tiszteljük magunkat, és hiszünk az erőnkben és a munkánkban.[336]
Első mérkőzés
[szerkesztés]Az Alaskert FC lesz a DVSC ellenfele a Konferencia Liga 2. selejtezőkörében, miután az örmény csapat az 1. selejtezőkörben a hazai 1–1 után idegenben 6–1-re győzött Montenegróban az Arsenal Tivat ellen. A mérkőzés helyszíne az Abovjan Városi Stadion – mely az örmény főváros Jereván egyik külvárosában, Abovjanban található –, ugyanis a csapat otthona, az Alaskert Stadion nem felel meg az UEFA előírásainak, így nem ott nem lehetett megrendezni a találkozót.
Mérkőzés előtti nyilatkozat:
A visszavágó 6–1-es eredménye sok mindent elárul… Az, hogy ilyen magabiztosan nyertek idegenben és mindkét meccsen abszolút domináltak, függetlenül az első találkozó döntetlenétől, hatalmas tiszteletet érdemel. Az biztos, hogy nagy kihívással és erős ellenféllel nézünk szembe. Különösen tetszett az örmény csapat támadóereje. Ettől függetlenül ég bennünk a vágy, hogy megmutassuk, helyünk van az európai porondon. Ezért harcoltunk az elmúlt szezon során és most szeretnénk ezt élvezni. Haladjunk lépésről lépésre, tiszteljük az ellenfeleinket, de higgyünk önmagunkban.[337] Egyértelműen a támadósor a legerősebb csapatrészük, nem kétséges, hogy egy nagyon kemény és színvonalas csata előtt állunk. Felkészültünk az Alaskert játékából, megnéztük, kielemeztük őket. Meg kell találnunk a módját, hogy maradjunk aktívak a kezdéstől végig, bebizonyítva, hogy itt a helyünk az Európa Konferencia Ligában. Nehéz összehasonlítani a magyar és az örmény bajnokságot, így nem vállalkoznék rá, hogy megmondjam, hol végezne az Alaskert az NB I-ben. Az biztos, egy remekül megszervezett, jó csapat, különösen elől.[338]
A párharc továbbjutója az osztrák Rapid Wien ellenfele lesz a 3. selejtezőkörben. Az első összecsapás idegenben, Bécsben lesz augusztus 10-én, míg a visszavágó egy héttel később, augusztus 17-én Debrecenben.[339]
Alaskert FC | 0 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Mužek 65' Voskanjan 90+4'
|
(0 – 0) Jegyzőkönyv Részletek |
50' (0–1) Loncsar |
Abovjan Városi Stadion, Abovjan
Nézőszám: 2.870 Játékvezető: Fotiasz Vasszilisz (görög) Asszisztensek: Konsztantinosz Pszarrisz és Andreasz Meintanasz |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. (Romancsuk 41') – Loncsar, Manrique – Szécsi M. (Oliveira 69'), Dzsudzsák (Bódi 87'), Kizirídisz (Dominguès 69') – Do. Babunszki (Bárány 87') • Fel nem használt cserék: Milosevics, Engedi (kapusok), Ojediran, Baranyai, Bévárdi Zs., Varga J., Vajda • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Alaskert: Csancsarevics – Usztinov, D. Carillo, Voskanjan , Mužek – R. Flores, Wbeymar, Hurcidze (Nalbandjan 90+2'), Mimito (Gareginjan 77'), Racines (Fataj 77') – Agdon (Kutalia 60') • Fel nem használt cserék: Ajvazov (kapus), Grigorjan, Mensah, Jedigarjan, Cametá, Kocsarjan • Vezetőedző: Vahe Gevorgyan
Antonio Mance és az új igazolás, a szlovák Alexander Mojžiš kisebb sérülés miatt nem tarthatott a csapattal.
50. perc: Megszerezte a vezetést a Loki: bal oldali bedobásból Dorian Babunszki bal szélen elfutva az alapvonalig beívelte a labdát a túloldalon egyedül maradó Sztefan Loncsarhoz, aki mellel igazított egyet az érkező labdán, majd mintegy 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot; (0–1).
Pontosan olyan nehéz mérkőzés volt, amire számítottunk, ráadásul ez volt az első tétmeccsünk az idényben. Nagyon meleg volt, ennek ellenére bizonyos időszakokban jól játszott a csapat, igaz, egy ideig nem sikerült gólt szereznünk. 60 percig kontrolláltuk a mérkőzést, sikerült is betalálni. A találkozó utolsó szakaszában védekezésre kényszerültünk, ezzel együtt elégedett vagyok a csapat játékával. Ez még csak az első mérkőzése volt a párharcnak, tudjuk, hogy nehéz visszavágó vár ránk Debrecenben.[340]
Visszavágó
[szerkesztés]Debreceni VSC | 1 – 2 | Alaskert FC |
---|---|---|
Dzsudzsák 77' (1–2) | (0 – 1) Jegyzőkönyv Részletek |
18' (0–1) Usztinov |
Büntetőpárbaj | ||
Bódi Mance Bárány |
3 – 1 | Jedigarjan Mimito Mužek Fatai |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 10.708 Játékvezető: Robert Schröder (német) Asszisztensek: Christian Gittelmann és Robert Wessel |
Továbbjutott a Debreceni VSC büntetőkkel.
Első mérkőzés
[szerkesztés]A magyar bajnoki bronzérmes Debreceni VSC tizenegyespárbajban harcolta ki a továbbjutást az örmény Alaskert ellen az Ekl-selejtező második fordulós párharcának visszavágóján. A Loki a harmadik fordulóban az 1898-ban alapított osztrák Rapid Wiennel mérkőzik meg a csoportkörös rájátszásba kerülésért. A jelenleg zöld-fehér színeket használó együttes eredeti színei a vörös és kék voltak, amelyet napjainkban is gyakran használnak idegenbeli mérkőzéseken. A két világháború ideje alatt a Rapid lett Ausztria domináns csapata, egy olyan korszakban amikor az ország labdarúgása meghatározó volt a kontinensen. 1919-től 1921-ig sorozatban három bajnoki címet ünnepelhettek. A klub 32-szeres osztrák bajnok, legutóbbi elsőségét 2008-ban ünnepelhette. A nemzetközi kupa részvételük is figyelemre méltó: a mai BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa-kupájában egyszer elődöntősök voltak (1960–61, a Benfica ejtette ki őket a döntőbe kerülésért vívott harcban), háromszor pedig negyeddöntősök (1955–56, 1968–69, 1983–84). A Kupagyőztesek Európa-kupájában ezüstérmesek voltak kétszer is (1984–85-ben az Everton, míg 1995–96-ban a Paris Saint-Germain ellen maradtak alul), valamint kétszer negyeddöntősök (1966–67 és 1995–96). Kétszeres Intertotó-kupa győztesek (1992 és 1993), valamint szintén kétszer hódították el a Közép-európai kupát (1930 és 1951). Az előző szezonban a bajnokság negyedik helyén végeztek a bécsiek. Az osztrák kupát 14 alkalommal emelhették a magasba, legutóbbi sikerük 1995-ben volt. Érdekesség, hogy szintén 14 alkalommal ezüstérmesek lettek az osztrák kupában, mely számmal ők a legtöbbször osztrák kupadöntőben alulmaradó csapat cím tulajdonosai. A jelenlegi keretben két osztrák válogatott játékost tudnak felmutatni. A csapatot Zoran Barisic irányítja, aki játékosként a Rapiddal 1995–96-ban osztrák bajnok lett. Az osztrák-horvát vezetőedző legtöbbször a 4-2-3-1-es felállást alkalmazza. A Transfermarkt szakportál adatai alapján a csapat összértéke 2023. augusztus 3-án 22,78 millió EUR volt.[341] A mérkőzésen az 1990-ben született ír Rob Hennessy játékvezető fújja a sípot, akinek eddig mindössze egyetlen egy nemzetközi mérkőzése volt, a Konferencia Liga előző fordulójában a H. Beer Sheva–FK Panevezys összecsapás, melyen 2 sárga lapot osztott ki.
SK Rapid Wien | 0 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Querfeld 17' | Jegyzőkönyv Részletek |
45+5' Oliveira |
Allianz Stadion, Bécs
Nézőszám: 17.200 Játékvezető: Rob Hennessy (ír) Asszisztensek: Dermot Broughton és Emmett Dynan |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Romancsuk, Manrique – Lagator, Loncsar (Mojžiš 90+2') – Szécsi M. (Dominguès 61'), Dzsudzsák (Varga J. 90+1'), Oliveira (Kizirídisz 71') — Do. Babunszki (Bárány 70') • Fel nem használt cserék: Milosevics (kapus), Ojediran, Baranyai, Bódi, Bévárdi Zs., Mance, Vajda • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Rapid: Hedl – Schick, Querfeld, Cvetkovics, Auer – Kühn (Strunz 81'), Sattlberger (Greil 69'), Kerschbaum, Grüll (Bajic 89') – Seidl (Mayulu 81'), Burgstaller
Visszavágó
[szerkesztés]A visszavágó mérkőzés játékvezetője a észak-macedón Alekszandar Sztavrev volt, aki 2006 óta tagja a FIFA játékvezető-keretének. Fújta a sípot többek között a 2010-es és 2014-es világbajnokságon, a 2008-as és 2016-os Európa-bajnokságon, valamint nemzetközi kupamérkőzéseken is (UEFA-bajnokok ligája és Európa-liga). Érdekesség, hogy szintén ő vezette 2010. szeptember 16-án a DVSC 2010-es Európa-liga csoportkörös szereplésének FK Metaliszt Harkiv elleni összecsapását (0–5), tehát a debreceniek számára nem ismeretlen a személye.
Debreceni VSC | 0 – 5 | SK Rapid Wien |
---|---|---|
Dominguès 54' Lagator 67'
|
(0 – 2) Jegyzőkönyv Részletek |
15' Seidl 43' (öngól) Romancsuk |
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 16.572 Játékvezető: Alekszandar Sztavrev (észak-macedón) Asszisztensek: Dejan Kosztadinov és Kustrim Lika |
- Debrecen: Megyeri — Kusnyír (Baranyai 73'), Dreskovics, Romancsuk, Manrique — Lagator, Loncsar — Szécsi M. (Dominguès szünetben), Dzsudzsák (Mance 86'), Oliveira (Kizirídisz 61') – Do. Babunszki (Bárány 73') • Vezetőedző: Szrdcsan Blagojevics
- Rapid Wien: Hedl – Schick, Querfeld (Hofmann 75'), Cvetkovics (Sollbauer 82'), Auer (Moormann 75') — Sattlberger, Oswald, Kerschbaum — Seidl, Burgstaller (Mayulu 79'), Grüll (Bajic 79') • Vezetőedző: Zoran Barisic
Továbbjutott a Rapid Wien, 5-0 arányú összesítéssel.
Felkészülési mérkőzések
[szerkesztés]Nyár
[szerkesztés]Győzelem Döntetlen Vereség
2023. július 1., szombat
18:00 |
Debreceni VSC | 3 – 0 | Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II) |
---|---|---|
Bárány (1–0) 43' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
- DVSC: Milosevics — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Sós, Ojediran, Manrique, Dzsudzsák, Kizirídisz, Szécsi M., Bárány
- Kazincbarcika: Bencze — Szekszárdi M., Heil, Papp, Feledy, Csilus T., Ternován, Ferencsik, Ádám, Kurdics, Gyurkó
- DVSC: Megyeri — Baranyai, Loncsar, Neofitítidisz, Ferenczi J., Bévárdi Zs., Vajda B., Varga J., Farkas T., Bódi, Mance. • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Kazincbarcika: Megyeri G. — Székely K., Szemere, Dóra, Csilus Á., Fejes Á., Pinte, Nagy Z., Nikola Lukics, Zsigrai. • Vezetőedző: Csábi József
87. perc: egy kavarodás végén Farkas Tamás lőtt a kapuba; (3–0).
Debreceni VSC | 1 – 0 | Kisvárda Master Good (NB I) |
---|---|---|
Szőr (1–0) 115' (öngól) | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
Debreceni Labdarúgó Akadémia, Debrecen–Pallag
Nézőszám: zárt kapuk mögött Játékvezető: Nazsa Tamás (magyar) |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Lagator, O. Romancsuk, Ferenczi J. — Vajda B., Manrique, Loncsar, Bódi — Szécsi M., Do. Babunszki (Mance 42')
- Kisvárda: Petkovics — R. Stefan, Jovicsics, Széles — Navrátil, Ötvös, Körmendi, Alics — Czékus, Mesanovics , Makowski
- DVSC: Milosevics — Baranyai, Dreskovics, Neofitítidisz, Bévárdi Zs. — Oliveira, Dzsudzsák , Varga J., Ojediran, Kizirídisz — Mance (Bárány 80') • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Kisvárda: Kovács M. — D. Kovacsics, Szőr, Lippai T. — Cipetić, Balogh N., Lucas , Vida K. — Szpaszics, Ilievszki, Camaj • Vezetőedző: Milos Kruscsics
115. perc: megszerezte a vezetést a Loki: az elmúlt napon szerződését 1 évvel hosszabbító debreceni csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs 25 méteres lövésébe a vendégek hátvédje, Szőr Levente beletette a fejét, amely így a kisvárdai kapus, Kovács Marcell mellett a kapu bal oldalába vágódott; (1–0).
Mérkőzés utáni nyilatkozat:
Az első félidő bonyolultabb volt, az időjárási körülmények is teljesen mások voltak, mint a második játékrészben. Szünet előtt nem esett gól, holott nekünk is volt egy-két ígéretes helyzetünk, az ellenfélnek valamivel több. A második félidőben jobban néztünk ki, ám tizenegyest hibáztunk, ami után a hazaiak gólt szereztek. Ilyen is tud lenni a futball... Az első félidőben ők voltak a jobbak, szünet után mi, mégis akkor kaptuk a gólt, amikor jobban játszottunk. Barátságos mérkőzés volt, amikor nem az eredmény számít elsősorban, ezt hangsúlyoztam akkor is, amikor nyertünk. Mindenki hatvan perc játéklehetőséghez jutott, ami nagyon fontos volt a számunkra. A péntek a frissítés napja lesz, szombaton elutazunk az ausztriai edzőtáborba, ahol újabb mérkőzések várnak ránk.[342]
A DVSC a nyári ausztriai edzőtábor első felkészülési mérkőzésén Windischgarstenben a tavalyi osztrák I. osztályú bajnokság 9. helyezettjével, az RZ Pellets WAC csapatával mérkőzött meg. A debreceniek keretében egy kényszerű csere történt, a sérülést szenvedett Alexander Mojžiš hazautazott, Georgiosz Neofitítidisz pedig csatlakozott a csapathoz. Egy évvel ezelőtt, szintén az ausztriai edzőtáborban szintén megmérkőzött egymással a két csapat, akkor az osztrákok győztek 2-1-re.
2023. július 11., kedd
15:30 |
RZ Pellets Wolfsberger AC (osztrák I. o. (9.)) | 1 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
A. Jašić (1–0) 87' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
- DVSC: Milosevics — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Loncsar, Manrique – Vajda B., Dzsudzsák, Oliveira — Do. Babunszki • Cserék: Bárány, Ojediran, O. Romancsuk, Baranyai, Bódi, Bévárdi Zs., Varga J., Mance, Szécsi M., Kizirídisz • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Wolfsberger: Gültbauer — Scherzer, Plesinger, Zimmermann, Sabitzer, Leitgeb, Veratschnig, Altunashvili, Baumgartner, Rieder, Ballo • Cserék: Bonmann (kapus), Bukusu, Kerschbaumer, Baribo, Gruber, Müller, Röcher, Boakye, Skubl, Ibertsberger, Novak, Omić, Jašić • Vezetőedző: Manfred Schmid
Az ausztriai edzőtábor második felkészülési találkozóján Windischgarstenben az előző szezon végén az osztrák élvonaltól búcsúzó SV Ried volt az ellenfél.
2023. július 14., péntek
12:30 |
SV Ried (osztrák I. o. (12.)) | 1 – 4 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Ungar (1–3) 87' (11-esből) | (0 – 1) Jegyzőkönyv |
41' (0–1) Mance |
- DVSC: Milosevics — Baranyai, Neofitítidisz, O. Romancsuk, Bévárdi Zs. — Vajda B., Varga J., Ojediran, Kizirídisz (Dominguès 70') — Bárány (Oliveira 62'), Mance • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Ried: Wendlinger — Muminovic, Gragger, Sammer (Wiesinger 65'), Schendl, Ungar, Özlesen (Mayer szünetben), Bumberger, Rossdorfer (Wörndl 65'), Lutovac (Akrap szünetben), Diomande • Vezetőedző: Maximilian Senft
91. perc: A hosszabbítás perceiben alakult ki a végeredmény: egy kontra után a szintén frissen igazolt középpályás, Brandon Dominguès is betalált az ellenfél kapujába; (1–4).
A tavalyi osztrák bajnoki bronzérmes LASK Linz ellen játszotta harmadik felkészülési mérkőzését a DVSC az ausztriai edzőtáborban.
2023. július 14., péntek
17:00 |
LASK Linz (osztrák I. o. (3.)) | 4 – 2 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Žulj (1–0) 1' | (1 – 1) Jegyzőkönyv |
16' (1–1) Do. Babunszki 85' (öngól) (3–2) Letard
|
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi J. — Loncsar, Manrique — Szécsi M., Dzsudzsák (Oliveira 84'), Bódi (Dominguès 84') — Do. Babunszki • Fel nem használt cserék: Engedi (kapus), Ojediran, O. Romancsuk, Bévárdi Zs., Vajda B. • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Linz: Lawal — Ziereis, Renner, Michorl, Ljubičić, Žulj , Ba, Goiginger, Horvath, Luckeneder, Nakamura
87. perc: Tovább növelte előnyét az osztrák csapat: egy gyors támadás végén Elias Havel a jobb szélről belőtt labdát kapásból a balra vetődő Megyeri mellett 6 méterről a kapuba jobb oldalába lőtte; (4–2).
Negyedik felkészülési mérkőzésén a Loki ellenfele az osztrák negyedosztályban szereplő USK Anif volt.
2023. július 18., kedd
19:00 |
USK Anif (osztrák IV. o.) | 1 – 10 | Debreceni VSC |
---|---|---|
(1–7) 56' | (0 – 4) Jegyzőkönyv |
3' (0–1) Kizirídisz |
- DVSC: Engedi — Baranyai, Neofitítidisz, Ojediran, Bévárdi Zs. — Loncsar, Varga J. — Oliveira, Szécsi M., Kizirídisz — Bárány
Ötödik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését vívta a DVSC a szaúdi Al-Shabab együttese ellen. Az ellenfél kezdőcsapatában ott volt a 65-szörös argentin válogatott, a Sevilla csapatával 3-szoros Európa Liga-győztes Ever Banega, illetve a 24-szeres kolumbiai válogatott egykori Flamengo-játékos, Gustavo Cuellar is. A Lokiban azok kaptak elsősorban szerepet a keretben, akik az Anif elleni 10-1-es sikerrel végződött találkozón nem léptek pályára.
2023. július 19., szerda
18:00 |
Al Shabab FC (szaudi I. o.) | 1 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Banega (1–0) 59' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, O. Romancsuk (Loncsar 76'), Ferenczi J. — Lagator, Manrique — Vajda B. (Oliveira 70'), Dzsudzsák (Szécsi M. 70'), Bódi — Do. Babunszki (Dominguès 70') • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Ősz
[szerkesztés]Győzelem Döntetlen Vereség
A magyar labdarúgó-válogatott két mérkőzése miatti bajnoki szünetben (Eb-selejtező a szerb, valamint felkészülési mérkőzés a cseh válogatott ellen) találkozik egymással a két elsőosztályú csapat a Debreceni Labdarúgó Akadémia pallagi edzőkomplexumában, zárt kapuk mögött.[343]
2023. szeptember 9., szombat
16:30 |
Debreceni VSC | 1 – 1 | Mezőkövesd Zsóry FC |
---|---|---|
Kizirídisz (1–0) 9' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
89' (11-esből) (1–1) Drazsics |
- DVSC: Milosevics — Bévárdi Zs., O. Romancsuk, Manrique, Ojediran, Tuboly, Varga J., Dzsudzsák, Szécsi M., Kizirídisz, Dominguès • Cserék: Megyeri (kapus), Ferenczi J., Dreskovics, Bódi, Kusnyír, Majdevac, Lagator • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Mezőkövesd: Kovácsik — Kállai, Zahary, Beriashvili, Nagirnij, Gomis, Pillár, Lukić, Illés, Molnár G., Drazsics • Cserék: Piscitelli (kapus), Jurácsik, Kosontin, Nagy G., Kojnok, Cseri, Brtan, Cseke, Steliano, Barry • Vezetőedző: Kuttor Attila
89. perc: Büntetőből egyenlítettek a vendégek: Sztefan Drazsics volt eredményes; (1–1).
Mérkőzés utáni nyilatkozat:
Annak ellenére, hogy még csak most szokom a légkört és a taktikát, minden szempontból hasznos volt a felkészülési találkozó. Az első félidő jó volt, a második kevésbé, nyilván van még mit javítanom, de úgy érzem, nem sikerült rosszul a Lokiban való bemutatkozásom. Most már az Eger elleni Magyar Kupa-meccsre fókuszálunk, az ilyen találkozók mindig érdekesek ebben a kiírásban, főleg, amikor egy alacsonyabb osztályú játszik egy magasabban jegyzettel. Várjuk a mérkőzést, szeretnénk továbbjutni, és olyan teljesítményre törekszünk, mint a bajnoki meccseken.[344]
A magyar labdarúgó-válogatott két mérkőzése miatti bajnoki szünetben (Eb-selejtező a bolgár, valamint a montenegrói válogatott ellen) találkozik egymással a két elsőosztályú csapat a Debreceni Labdarúgó Akadémia pallagi edzőkomplexumában, zárt kapuk mögött.[345]
2023. november 18., szombat
13:00 |
Debreceni VSC | 4 – 2 | Diósgyőri VTK |
---|---|---|
Baranyai (1–1) 25' | (2 – 1) Jegyzőkönyv |
19' (11-esből) (0–1) Požeg Vancaš 88' (4–2) Bokros
|
Debreceni Labdarúgó Akadémia, Debrecen–Pallag
Nézőszám: zárt kapuk mögött Játékvezető: Takács Tamás (magyar) Asszisztensek: Punyi Gyula és Márkus Péter |
- DVSC: Milosevics — Baranyai, Dreskovics, Lagator, Manrique — Tuboly, Varga J. — Oliveira, Dzsudzsák, Dominguès — Bárány • Cserék: O. Romancsuk, Mojžiš, Hornyák, Bévárdi Zs., Vajda, Bódi, Szécsi M. • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- Diósgyőr: Ogyincov — Stephen, Szatmári, Csorbadzsijszki, Vallejo, Feuillassier, Požeg Vancaš, Jurek, Gera D., Acolatse, Edomwonyi • Cserék: Szentics, Bokros Szilárd, Csirmaz, Pernambuco, Obounet • Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
88. perc: Szépítettek a diósgyőriek: egy szöglet után Milosevics még bravúrral védett, a kipattanót azonban Bokros Szilárd közelről a léc alá lőtte; (4–2).
Mérkőzés utáni nyilatkozat:
Az első félidőben minőségi játékot mutatott be a csapat, azonban elkövettünk néhány hibát, amit a jövőben el kell kerülni, amennyiben sikeresek akarunk lenni. A második félidőben inkább vegyes volt a kép, illetve ekkor már pályára lépett mind a két vendégjátékos. Jó információkat szolgáltatott róluk ez a meccs, amit alaposan ki fogunk elemezni. Most szusszanunk egyet, hétfőtől pedig minden erőnkkel a Paks elleni találkozóra készülünk.[346]
Tél
[szerkesztés]Győzelem Döntetlen Vereség
Téli edzőtábor – Törökország
[szerkesztés]Edzőtábor előtti nyilatkozat:
Fontos volt a pihenő, hiszen ez az első része a felkészülési időszaknak, ami ugyanannyira számít, mint maga a terhelés. Ezt követően pedig van időnk arra, hogy az átigazolásokkal is foglalkozzunk és több olyan edzést tartsunk, amin lehetőségünk van fejleszteni és javítani a problémásabb területeket. Ezek a legfontosabb teendők számunkra. A törökországi edzőtáborban a sok edzésnek, a jó időnek és jó pályáknak köszönhetően hatékonyan tudunk majd dolgozni és közösségben lenni, lehetőségünk lesz jobban megismerni egymást és főként az új játékosokat, mint például Szuhodovszki Somát. Sok időnk lesz arra, hogy produktívan és hasznosan teljenek a tréningjeink, hisz a szezon közben előfordul, hogy nem jut idő mindenre. A játékosok már túl vannak néhány egyéni edzésen, amik az erőnléti edzőnk irányítása alatt zajlottak. Ezeket kiválóan teljesítették, így már jó szintről indulnak. A szünet nem volt túl hosszú, így 2-3 nap is elég ahhoz, hogy visszaszokjanak. Ezután pedig úgy folytatjuk a munkát, mintha meg sem álltunk volna, és készülünk az intenzív edzésekre, valamint a hat barátságos mérkőzésre Törökországban.[347]
A téli edzőtábor első mérkőzését kisebb betegség, illetve apróbb sérülés miatt elővigyázatosságból kihagyta Dzsudzsák Balázs, Megyeri Balázs, Bódi Ádám, Aléxandrosz Kizirídisz, Alexander Mojžiš és Cibla Flórián is.
2024. január 11., csütörtök
15:30 |
FC Petrolul Ploiești (román I.) | 0 – 1 | Debreceni VSC |
---|---|---|
(0 – 0) Jegyzőkönyv |
59' (0–1) Vajda B. |
- DVSC az 1. félidőben: Erdélyi – Kusnyír, Dreskovics, Pëllumbi, Hornyák – Ojediran, Loncsar – Bévárdi Zs., Szuhodovszki, Dominguès – Bárány
- DVSC a 2. félidőben: Engedi – Baranyai, O. Romancsuk, Lagator, Ferenczi J. – Tuboly, Manrique – Szécsi M., Vajda B., Oliveira – Batai • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Sérülés miatt nem léphetett pályára a DVSC színeiben Brandon Dominguès és Olekszandr Romancsuk.
2024. január 16., kedd
2×45+30 perces mérkőzés |
MKS Cracovia (lengyel I.) | 3 – 3 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Rakoczy (1–1) 24' | (1 – 2, 1 – 2) Jegyzőkönyv |
10' (0–1) Baranyai |
- DVSC az első 60 percben: Megyeri — Baranyai, Lagator, Pëllumbi, Ferenczi J. — Szuhodovszki, Loncsar — Szécsi M., Dzsudzsák (Vajda B. az első szünetben'), Oliveira — Bárány
- DVSC a második 60 percben: Erdélyi — Kusnyír, Dreskovics, Mojžiš, Manrique — Ojediran, Tuboly — Bévárdi Zs., Vajda B., Bódi (Kizirídisz 91') — Batai • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
2024. január 20., szombat
|
TS Galaxy (dél-afrikai I.) | 2 – 3 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Mahlangu (1–2) 27' | (1 – 3) Jegyzőkönyv |
6' (0–1) Szécsi M. |
- DVSC az 1. félidőben: Erdélyi – Bévárdi Zs., Lagator, O. Romancsuk, Hornyák – Ojediran, Loncsar – Oliveira, Tuboly, Kizirídisz – Szécsi M.
- DVSC a 2. félidőben: Engedi – Bévárdi Zs. (Cibla 86'), Lagator, O. Romancsuk, Hornyák (Mojžiš 69') – Ojediran, Loncsar – Baranyai, Tuboly, Bódi – Batai • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
A szakmai stáb két részre osztotta a keretet, ezen az összecsapáson azok kaptak szerepet, akik a szombati TS Galaxy elleni mérkőzésen nem, vagy csak rövidebb időre léptek pályára.
2024. január 22., hétfő
10:00 |
Olimpija Ljubljana (szlovén I.) | 4 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Pinto (1–0) 19' | (1 – 0) Jegyzőkönyv |
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Dreskovics, Pëllumbi, Ferenczi J. — Szuhodovszki, (Lagator 78'), Manrique — Vajda B., Dzsudzsák (Szécsi M. 63'), Dominguès (Kizirídisz 78') — Bárány (Úlfarsson 78') • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
- DVSC: Erdélyi — Baranyai, Dreskovics, O. Romancsuk, Hornyák — Ojediran, Tuboly — Szécsi M. (Bódi szünetben), Szuhodovszki (Bévárdi Zs. 69'), Oliveira (Kizirídisz szünetben) – Batai (Cibla 90+1') • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
2024. január 25., csütörtök
15:30 |
Budućnost (montenegrói I.) | 0 – 2 | Debreceni VSC |
---|---|---|
(0 – 1) Jegyzőkönyv |
10' (0–1) Ferenczi J. 63' (0–2) Bárány
|
- DVSC: Megyeri — Kusnyír, Lagator, Pëllumbi (Mojžiš 87'), Ferenczi J. – Loncsar, Manrique – Vajda B. (Szécsi M. 82'), Dzsudzsák (Bódi 87'), Dominguès (Kizirídisz 82') – Bárány (Cibla 87') • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
Tavasz
[szerkesztés]Győzelem Döntetlen Vereség
A magyar labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzése miatti bajnoki szünetben (Törökország, valamint Koszovó válogatottja ellen) a DVSC zárt kapus felkészülési mérkőzést vívott a szintén elsőosztályú Mezőkövesd Zsóry FC együttesével.
Mezőkövesd Zsóry FC | 1 – 0 | Debreceni VSC |
---|---|---|
Ugrai (1–0) 53' | (0 – 0) Jegyzőkönyv |
Zsóry Edzőcentrum, Mezőkövesd
Nézőszám: zárt kapuk mögött |
- DVSC: Erdélyi — Tuboly, Lagator (E. Romancsuk 58'), O. Romancsuk, Ferenczi J. (Hornyák 58') — Kocsis D., Ojediran (Gyenti 58'), Manrique, Dzsudzsák (Bódi 36'), Szécsi M. — Bárány (Dominguès 36') • Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
53. perc: Megszerezte a vezetést a hazai csapat: egy egyéni akciót követően Ugrai Roland talált be a vendégek kapujába; (1–0).
Tabella parádé
[szerkesztés]Az 1. kör után (1–11. forduló)
[szerkesztés]Tabella
[szerkesztés]Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC CV | 10 | 8 | 1 | 1 | 33 | 12 | +21 | 25 | UEFA Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör |
2. | Paks | 11 | 7 | 3 | 1 | 23 | 13 | +10 | 24 | UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör |
3. | Újpest | 11 | 6 | 2 | 3 | 20 | 20 | 0 | 20 | |
4. | Puskás Akadémia | 11 | 5 | 4 | 2 | 20 | 15 | +5 | 19 | |
5. | Debreceni VSC | 11 | 5 | 2 | 4 | 19 | 16 | +3 | 17 | |
6. | Diósgyőri VTK Ú | 11 | 5 | 1 | 5 | 18 | 17 | +1 | 16 | |
7. | Fehérvár | 11 | 4 | 2 | 5 | 22 | 19 | +3 | 14 | |
8. | MTK Budapest Ú | 11 | 4 | 2 | 5 | 11 | 20 | −9 | 14 | |
9. | Kecskeméti TE | 11 | 4 | 1 | 6 | 16 | 18 | −2 | 13 | |
10. | Zalaegerszegi TE | 11 | 2 | 2 | 7 | 15 | 28 | −13 | 8 | |
11. | Mezőkövesd Zsóry | 10 | 2 | 1 | 7 | 11 | 19 | −8 | 7 | NB II |
12. | Kisvárda Master Good | 11 | 2 | 1 | 8 | 10 | 21 | −11 | 7 |
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
Mérkőzések összesített tabellája
[szerkesztés]- Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. október 29.[348]
Győzelem Döntetlen Vereség
|
|
- (CV): Bajnoki címvédő csapat; (Ú): Újonc csapat;
- Forma: Az első helyen az adott csapat legutóbbi mérkőzésének kimenetele látható, míg balról az 5. helyen az 5 mérkőzéssel ezelőtti összecsapás kimenetele.
- Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás;
Az őszi félszezon után (1–17. forduló)
[szerkesztés]Tabella
[szerkesztés]Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Paks | 17 | 10 | 4 | 3 | 32 | 21 | +11 | 34 | UEFA Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör |
2. | Ferencvárosi TC CV | 17 | 10 | 3 | 4 | 42 | 19 | +23 | 33 | UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör |
3. | Fehérvár | 17 | 9 | 3 | 5 | 36 | 24 | +12 | 30 | |
4. | Puskás Akadémia | 17 | 7 | 7 | 3 | 27 | 20 | +7 | 28 | |
5. | Debreceni VSC | 17 | 7 | 4 | 6 | 25 | 22 | +3 | 25 | |
6. | MTK Budapest Ú | 17 | 7 | 4 | 6 | 21 | 28 | −7 | 25 | |
7. | Diósgyőri VTK Ú | 17 | 7 | 3 | 7 | 26 | 28 | −2 | 24 | |
8. | Kecskeméti TE | 17 | 6 | 3 | 8 | 25 | 29 | −4 | 21 | |
9. | Újpest | 17 | 6 | 3 | 8 | 24 | 35 | −11 | 21 | |
10. | Mezőkövesd Zsóry | 17 | 4 | 3 | 10 | 17 | 26 | −9 | 15 | |
11. | Zalaegerszegi TE | 17 | 4 | 3 | 10 | 21 | 36 | −15 | 15 | NB II |
12. | Kisvárda Master Good | 17 | 4 | 2 | 11 | 19 | 27 | −8 | 14 |
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
Mérkőzések összesített tabellája
[szerkesztés]- Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. december 17.[349]
Győzelem Döntetlen Vereség
|
|
- (CV): Bajnoki címvédő csapat; (Ú): Újonc csapat;
- Forma: Az első helyen az adott csapat legutóbbi mérkőzésének kimenetele látható, míg balról az 5. helyen az 5 mérkőzéssel ezelőtti összecsapás kimenetele.
- Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás;
Tabella a szerzett gólok alapján[szerkesztés]
Frissítés dátuma: 2023. december 17. Forrás: Magyar Labdarúgó-szövetség
|
Tabella a kapott gólok alapján[szerkesztés]
Frissítés dátuma: 2023. december 17. Forrás: Magyar Labdarúgó-szövetség
|
- (CV): Bajnoki címvédő csapat; (B): Bajnokcsapat; (Ú): Újonc csapat; (KGY): Kupagyőztes;
- Forma: Az első helyen az adott csapat legutóbbi mérkőzésének kimenetele látható, míg balról az 5. helyen az 5 mérkőzéssel ezelőtti összecsapás kimenetele.
- Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás;
Összes mérkőzés a szezonban
[szerkesztés]- Az alábbi táblázatban a Debreceni VSC 2023–2024-es szezonjának összes mérkőzését foglaltuk össze, időrendi sorrendben.
- A Részletek-re kattintva az adott mérkőzés részleteit is megtekintheti.
- A táblázat a felkészülési mérkőzéseket is tartalmazza.
Győzelem Döntetlen Vereség
|
---|
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ DVSC honlap. dvsc.hu (Hozzáférés: 2024. március 22.)
- ↑ Transfermakt DVSC. www.transfermarkt.com (Hozzáférés: 2023. július 24.)
- ↑ a b c "Újabb három tehetséggel kötött profi szerződést a DVSC". dvsc.hu (2023. július 10.) (Hozzáférés: 2023. július 11.)
- ↑ a b Két újabb fiatal tehetséggel kötött szerződést a DVSC. dvsc.hu (2023. augusztus 7.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 7.)
- ↑ Újabb fiatal, tehetséges játékossal kötött profi szerződést a DVSC. dvsc.hu 2024-02-29 hibás dátum, hibás elérés,
- ↑ Debreceni VSC. www.transfermarkt.de (Hozzáférés: 2023. június 15.)
- ↑ Fiatal tehetséget igazolt a DVSC. dvsc.hu (2023. június 18.) (Hozzáférés: 2023. június 18.)
- ↑ Fiatal középpályást igazolt a Loki. dvsc.hu (2023. június 21.) (Hozzáférés: 2023. június 21.)
- ↑ Baranyai Nimród visszatért Debrecenbe. dvsc.hu (2023. június 22.) (Hozzáférés: 2023. június 22.)
- ↑ Szélsőt igazolt a DVSC. dvsc.hu (2023. június 27.) (Hozzáférés: 2023. június 27.)
- ↑ Belső védő érkezett. dvsc.hu (2023. június 27.) (Hozzáférés: 2023. június 27.)
- ↑ Engedi Márkkal profi szerződést kötött a DVSC. dvsc.hu (2023. július 7.) (Hozzáférés: 2023. július 8.)
- ↑ Brandon Domingues a Loki új igazolása. dvsc.hu (2023. július 11.) (Hozzáférés: 2023. július 11.)
- ↑ Tuboly Máté Debrecenben folytatja. dvsc.hu (2023. augusztus 30.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
- ↑ Gyenti Kristóf visszatért Debrecenbe. dvsc.hu (2023. szeptember 1.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
- ↑ Szerb csatárt igazolt a DVSC. dvsc.hu (2023. szeptember 2.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 3.)
- ↑ A DVSC profi szerződést kötött Batai Tamással. dvsc.hu (2023. december 11.) (Hozzáférés: 2023. december 11.)
- ↑ Fiatal magyar válogatott játékost igazolt a DVSC. dvsc.hu (2023. december 22.) (Hozzáférés: 2023. december 22.)
- ↑ 23 éves hátvéddel erősített a DVSC. dvsc.hu (2024. január 4.) (Hozzáférés: 2024. január 9.)
- ↑ Thor a Lokiban: izlandi csatár érkezett Amerikából. dvsc.hu (2024. január 4.) (Hozzáférés: 2024. január 21.)
- ↑ Thetséges fiatal játékost igazolt a DVSC. dvsc.hu (2024. január 31.) (Hozzáférés: 2024. január 31.)
- ↑ Debreceni VSC. www.transfermarkt.de (Hozzáférés: 2023. június 16.)
- ↑ Baráth Péter a Ferencvárosban folytatja. dvsc.hu (2023. június 1.) (Hozzáférés: 2023. június 1.)
- ↑ Sylvain Deslandes távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2023. június 5.) (Hozzáférés: 2023. június 16.)
- ↑ Okan Aydin távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2023. június 16.) (Hozzáférés: 2023. június 16.)
- ↑ Kovács Péter távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2023. július 3.) (Hozzáférés: 2023. július 3.)
- ↑ Raul Balbarau távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2023. július 4.) (Hozzáférés: 2023. július 4.)
- ↑ Rácz Balázs fél évig Kozármislenyben folytatja kölcsönben. dvsc.hu (2023. július 5.) (Hozzáférés: 2023. július 5.)
- ↑ Sós Bence Szerbiába igazolt. dvsc.hu (2023. július 5.) (Hozzáférés: 2023. július 5.)
- ↑ Saná Gomes távozik. dvsc.hu (2023. július 8.) (Hozzáférés: 2023. július 8.)
- ↑ Peter Olawale Máltára igazolt kölcsönben. dvsc.hu (2023. július 8.) (Hozzáférés: 2023. július 8.)
- ↑ Távozik Varga Kevin. dvsc.hu (2023. július 10.) (Hozzáférés: 2023. július 11.)
- ↑ Távozik Major Sámuel. dvsc.hu (2023. július 16.) (Hozzáférés: 2023. július 16.)
- ↑ Gyenti Kristóf Nyíregyházán folytatja. dvsc.hu (2023. július 19.) (Hozzáférés: 2023. július 19.)
- ↑ Matar Dieye távozik. dvsc.hu (2023. július 28.) (Hozzáférés: 2023. július 28.)
- ↑ Távozik a DVSC-től Kundrák Norbert. dvsc.hu (2023. augusztus 11.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 11.)
- ↑ Távozik a DVSC-től Georgiosz Neofitídisz. dvsc.hu (2023. augusztus 23.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
- ↑ Dorian Babunski távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2023. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
- ↑ Antonio Mance távozik. dvsc.hu (2023. szeptember 1.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
- ↑ Antonio Mance távozik. dvsc.hu (2024. január 14.) (Hozzáférés: 2024. január 17.)
- ↑ Peter Olawale már nem a DVSC játékosa. dvsc.hu (2024. január 22.) (Hozzáférés: 2024. január 22.)
- ↑ Bévárdi Zsombor távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2024. január 30.) (Hozzáférés: 2024. január 31.)
- ↑ Rácz Balázs végleg távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2024. február 2.) (Hozzáférés: 2024. február 2.)
- ↑ Rácz Balázs távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2024. február 5.) (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Köszönjük, Józsi! Varga József távozik a DVSC-től. dvsc.hu (2024. február 14.) (Hozzáférés: 2024. február 15.)
- ↑ Alexandros Kyziridis kölcsönben Szlovéniában folytatja. dvsc.hu (2024. február 16.) (Hozzáférés: 2024. február 16.)
- ↑ A DVSC szerződést hosszabbít Megyeri Balázzsal. dvsc.hu (2023. május 24.) (Hozzáférés: 2023. május 24.)
- ↑ Marko Milosevic: Plusz 1 év. dvsc.hu (2023. június 8.) (Hozzáférés: 2023. június 16.)
- ↑ A DVSC szerződést hosszabbított Dusan Lagatorral. dvsc.hu (2023. június 16.) (Hozzáférés: 2023. június 16.)
- ↑ A DVSC meghosszabbította Farkas Tamás szerződését. dvsc.hu (2023. június 26.) (Hozzáférés: 2023. június 27.)
- ↑ Hamzat Ojediran marad Debrecenben. dvsc.hu (2023. június 30.) (Hozzáférés: 2023. június 30.)
- ↑ A DVSC meghosszabbította Sós Bence szerződését. dvsc.hu (2023. július 1.) (Hozzáférés: 2023. július 1.)
- ↑ Dzsudzsák Balázs 2024! dvsc.hu (2023. július 5.) (Hozzáférés: 2023. július 5.)
- ↑ Varga József: plusz 1 év a Lokiban. dvsc.hu (2023. július 6.) (Hozzáférés: 2023. július 6.)
- ↑ A DVSC meghosszabbította Kusnyír Erik szerződését. dvsc.hu (2023. augusztus 4.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 4.)
- ↑ Christian Manrique: 2025! dvsc.hu (2023. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 14.)
- ↑ Bárány Donáttal szerződést hosszabbított a DVSC. dvsc.hu (2023. október 20.) (Hozzáférés: 2023. november 23.)
- ↑ https://dvsc.hu/szakmai-csoport/menedzsment/
- ↑ https://dvsc.hu/szakmai-csoport/edzoi-team/
- ↑ https://dvsc.hu/szakmai-csoport/orvosi-es-rehabilitacios-team/
- ↑ a b c Hétszáz alatt a fiatalok játékperce az NB I első fordulójában. www.utanpotlassport.hu (2023. augusztus 1.)
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/data/files/NSstatok/MLSZversenyszabalyzat.pdf
- ↑ MLSZ Adatbank. adatbank.mlsz.hu
- ↑ a b Meccstörténelem Diósgyőr–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 20.)
- ↑ Meccstörténelem Fehérvár–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. május 12.)
- ↑ Meccstörténelem Ferencváros–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. május 5.)
- ↑ Meccstörténelem Kecskemét–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 13.)
- ↑ a b Meccstörténelem Kisvárda–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 30.)
- ↑ a b Meccstörténelem Mezőkövesd–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Meccstörténelem MTK–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 6.)
- ↑ Meccstörténelem Paks–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 10.)
- ↑ Meccstörténelem Puskás Akadémia–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. május 18.)
- ↑ Meccstörténelem Újpest–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 27.)
- ↑ a b Meccstörténelem Zalaegerszeg–DVSC. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 17.)
- ↑ Ferenczi János hetekre kidőlt. dvsc.hu (2023. július 29.) (Hozzáférés: 2023. július 31.)
- ↑ Beharangozó: Mezőkövesd–Debrecen (Mezőkövesd Zsóry honlapja). mezokovesdzsory.hu (2023. július 29.) (Hozzáférés: 2023. július 31.)
- ↑ Bajnokság 1. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Kusnyír). www.nemzetisport.hu (2023. július 31.) (Hozzáférés: 2023. július 31.)
- ↑ Bajnokság 1. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Kuttor). mezokovesdzsory.hu (2023. július 31.) (Hozzáférés: 2023. július 31.)
- ↑ a b Bajnokság 1. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. július 31.) (Hozzáférés: 2023. július 31.)
- ↑ Bajnokság 1. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. július 31.) (Hozzáférés: 2023. július 31.)
- ↑ Bajnokság 1. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. augusztus 15.)
- ↑ Bajnokság 1. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Németh Krisztián szerezte az idény első gólját. www.mlsz.hu (2023. augusztus 2.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 3.)
- ↑ Bajnokság 3. fordulójának beharangozója (Nemzeti Sport). www.nemzetisport.hu (2023. augusztus 11.) (Hozzáférés: 2022. augusztus 13.)
- ↑ a b Bajnokság 3. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. augusztus 13.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 13.)
- ↑ Bajnokság 3. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Kizirídisz). dvsc.hu (2023. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 14.)
- ↑ Bajnokság 3. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 15.)
- ↑ Bajnokság 3. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. augusztus 13.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 13.)
- ↑ Bajnokság 3. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. augusztus 15.)
- ↑ Bajnokság 3. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Otthon érzi magát a Üllői úton a Puskás Akadémia. www.mlsz.hu (2023. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 15.)
- ↑ NB I: fertőzött a kisvárdai pálya, Debrecenben lesz a bajnoki. www.nemzetisport.hu (2023. augusztus 17.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 20.)
- ↑ Bajnokság 4. fordulójának beharangozója (Nemzeti Sport). www.nemzetisport.hu (2023. augusztus 17.) (Hozzáférés: 2022. augusztus 21.)
- ↑ Bajnokság 4. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. augusztus 21.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 21.)
- ↑ Bajnokság 4. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Gerliczki). www.nemzetisport.hu (2023. augusztus 21.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 21.)
- ↑ a b Bajnokság 4. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (Bódi és Branyai). www.haon.hu (2023. augusztus 22.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
- ↑ Bajnokság 4. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. augusztus 21.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
- ↑ Bajnokság 4. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. augusztus 21.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
- ↑ Bajnokság 4. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
- ↑ Bajnokság 4. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – A Fehérvár mumusa lett a Puskás Akadémia. www.mlsz.hu (2023. augusztus 22.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
- ↑ Meccstörténelem: MTK Budapest–Debrecen. www.magyarfutball.hu (2023. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 28.)
- ↑ a b Bajnokság 5. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. augusztus 27.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 27.)
- ↑ a b Bajnokság 5. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (játékosok). www.haon.hu (2023. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 28.)
- ↑ Bajnokság 5. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. augusztus 27.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 28.)
- ↑ Bajnokság 5. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. augusztus 27.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 28.)
- ↑ Bajnokság 5. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. augusztus 28.)
- ↑ Bajnokság 5. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Varga nem kímélte az előző klubját, tíz év után lőtt négy gólt otthon a KTE. www.mlsz.hu (2023. augusztus 29.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
- ↑ Meccstörténelem: Kecskemét–Debrecen. www.magyarfutball.hu (2023. szeptember 1.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. szeptember 2.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 3.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Szabó). www.kecskemetite.hu (2023. szeptember 2.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 3.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Baranyai). www.haon.hu (2023. szeptember 3.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 3.)
- ↑ a b Bajnokság 6. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. szeptember 3.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 3.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Kusnyír). www.haon.hu (2023. szeptember 4.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 4.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. szeptember 3.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 4.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. szeptember 3.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 4.)
- ↑ Bajnokság 6. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. szeptember 4.)
- ↑ Bajnokság 6. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Újpesten 11 a bűvös szám, jól megy a Paksnak a Fehérvár ellen. www.mlsz.hu (2023. szeptember 4.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 5.)
- ↑ Meccstörténelem: DVTK–Debrecen. www.magyarfutball.hu (2023. szeptember 22.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
- ↑ Bajnokság 7. fordulójának beharangozója (M4 Sport) – Sikeredzők egymás ellen – keleti klasszikus Miskolcon. www.mlsz.hu (2023. szeptember 22.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
- ↑ Bajnokság 7. fordulójának beharangozója (Dehir) – Barátság ide, vagy oda, Diósgyőrben is győzni szeretne a Loki. www.dehir.hu (2023. szeptember 22.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. szeptember 22.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Kuznyecov). dvtk.eu (2023. szeptember 22.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 25.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Kuznyecov). dvtk.eu (2023. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Bárány). www.haon.hu (2023. szeptember 24.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. szeptember 25.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 25.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 25.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. szeptember 25.)
- ↑ Bajnokság 7. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Alaposan bekezdtek az újoncok az OTP Bank Ligában. www.mlsz.hu (2023. szeptember 25.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 26.)
- ↑ Meccstörténelem: Paks–Debrecen. www.magyarfutball.hu (2023. szeptember 27.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
- ↑ Bajnokság 2. fordulójának beharangozója (Nemzeti Sport). www.nemzetisport.hu (2023. szeptember 27.) (Hozzáférés: 2022. szeptember 27.)
- ↑ Bajnokság 2. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. szeptember 27.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
- ↑ Bajnokság 2. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Bognár). paksifc.hu (2023. szeptember 27.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
- ↑ Bajnokság 2. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Bévárdi). dvsc.hu (2023. szeptember 28.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 29.)
- ↑ Bajnokság 2. forduló mérkőzés statisztika. m4sport.hu (2023. szeptember 27.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
- ↑ Bajnokság 2. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. szeptember 27.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
- ↑ Bajnokság 7. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
- ↑ Meccstörténelem: Újpest–Debrecen. www.magyarfutball.hu (2023. szeptember 29.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 29.)
- ↑ Bajnokság 8. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. szeptember 29.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 29.)
- ↑ Bajnokság 8. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Bévárdi). www.dehir.hu (2023. szeptember 29.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 29.)
- ↑ a b Bajnokság 8. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. szeptember 30.) (Hozzáférés: 2023. október 2.)
- ↑ Bajnokság 8. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!2). mediaklikk.hu (2023. október 3.) (Hozzáférés: 2023. október 10.) arch
- ↑ Bajnokság 8. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. szeptember 30.) (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ Bajnokság 8. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ Bajnokság 8. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Belelendült a Paks, négyes gólátlaghoz közelít a Fradi. www.mlsz.hu (2023. október 2.) (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ Meccstörténelem: Ferencváros–Debrecen. www.magyarfutball.hu (2023. október 6.) (Hozzáférés: 2023. október 6.)
- ↑ a b Bajnokság 9. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozatok (DVSC). www.dehir.hu (2023. október 6.) (Hozzáférés: 2023. október 6.)
- ↑ Bajnokság 9. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. október 8.) (Hozzáférés: 2023. október 9.)
- ↑ Bajnokság 9. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Leandro). www.fradi.hu (2023. október 8.) (Hozzáférés: 2023. október 9.)
- ↑ Bajnokság 9. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!2). mediaklikk.hu (2023. október 10.) (Hozzáférés: 2023. október 10.) arch
- ↑ Bajnokság 9. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. október 8.) (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ Bajnokság 9. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ Bajnokság 9. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Megtört egy rossz szériát a Puskás Akadémia, jól megy Kövesden a Zetének. www.mlsz.hu (2023. október 10.) (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ a b Bajnokság 10. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. október 22.) (Hozzáférés: 2023. október 23.)
- ↑ Bajnokság 10. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!2). mediaklikk.hu (2023. október 24.) (Hozzáférés: 2023. október 25.) arch
- ↑ Bajnokság 10. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. október 22.) (Hozzáférés: 2023. október 25.)
- ↑ Bajnokság 10. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. október 25.)
- ↑ Bajnokság 10. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Eddig mindenhonnan elhozta a három pontot a címvédő. www.mlsz.hu (2023. október 23.) (Hozzáférés: 2023. október 23.)
- ↑ Meccstörténelem: Debrecen-Puskás Akadémia. www.magyarfutball.hu (2023. október 27.) (Hozzáférés: 2023. október 27.)
- ↑ a b Bajnokság 11. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozatok (DVSC). www.dehir.hu (2023. október 27.) (Hozzáférés: 2023. október 27.)
- ↑ Bajnokság 11. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. október 27.) (Hozzáférés: 2023. október 27.)
- ↑ a b Bajnokság 11. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. október 28.) (Hozzáférés: 2023. október 28.)
- ↑ Bajnokság 11. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. október 28.) (Hozzáférés: 2023. október 28.)
- ↑ Bajnokság 11. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. október 28.)
- ↑ Bajnokság 11. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Kirobbanó formában a Paks, hosszú böjt zárult le Mezőkövesden. www.mlsz.hu (2023. október 31.) (Hozzáférés: 2023. október 31.)
- ↑ Meccstörténelem: Mezőkövesd–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2023. november 3.)
- ↑ Bajnokság 12. forduló, mérkőzés előtti beharangozó (MLSZ). www.mlsz.hu (2023. november 3.) (Hozzáférés: 2023. november 3.)
- ↑ Bajnokság 12. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. november 2.) (Hozzáférés: 2023. november 2.)
- ↑ a b Bajnokság 12. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. november 4.) (Hozzáférés: 2023. november 4.)
- ↑ Bajnokság 12. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!2). mediaklikk.hu (2023. november 5.) (Hozzáférés: 2023. november 5.) arch
- ↑ Bajnokság 12. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. november 4.) (Hozzáférés: 2023. november 5.)
- ↑ Bajnokság 12. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. november 5.)
- ↑ Bajnokság 12. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Otthon már régi önmagát idézi a Fehérvár. www.mlsz.hu (2023. november 6.) (Hozzáférés: 2023. november 6.)
- ↑ Meccstörténelem: Paks–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2023. november 11.)
- ↑ Bajnokság 13. forduló, mérkőzés előtti beharangozó (MLSZ). www.mlsz.hu (2023. november 10.) (Hozzáférés: 2023. november 11.)
- ↑ Bajnokság 13. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. november 10.) (Hozzáférés: 2023. november 10.)
- ↑ a b Bajnokság 13. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. november 12.) (Hozzáférés: 2023. november 12.)
- ↑ Bajnokság 13. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2023. november 12.) (Hozzáférés: 2023. november 12.) arch
- ↑ Bajnokság 13. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. november 12.) (Hozzáférés: 2023. november 12.)
- ↑ Bajnokság 13. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. november 12.)
- ↑ Bajnokság 13. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Otthon már régi önmagát idézi a Fehérvár. www.mlsz.hu (2023. november 14.) (Hozzáférés: 2023. november 14.)
- ↑ Meccstörténelem: Zalaegerszeg–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2023. november 24.)
- ↑ Bajnokság 14. forduló, mérkőzés előtti beharangozó (MLSZ). www.mlsz.hu (2023. november 24.) (Hozzáférés: 2023. november 24.)
- ↑ Bajnokság 14. forduló, mérkőzés előtti beharangozó (Nemzeti Sport). www.nemzetisport.hu (2023. november 24.) (Hozzáférés: 2023. november 24.)
- ↑ Bajnokság 14. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. november 25.) (Hozzáférés: 2023. november 25.)
- ↑ a b Bajnokság 14. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. november 25.) (Hozzáférés: 2023. november 25.)
- ↑ Bajnokság 14. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2023. november 25.) (Hozzáférés: 2023. november 25.) arch
- ↑ Bajnokság 14. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. november 25.) (Hozzáférés: 2023. november 25.)
- ↑ Bajnokság 14. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. november 25.)
- ↑ Bajnokság 14. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Nem megy Felcsúton a Fradinak, Drazsics beérte Vargát. www.mlsz.hu (2023. november 27.) (Hozzáférés: 2023. november 27.)
- ↑ Elitklub tagja lett Dzsudzsák Balázs. www.haon.hu (2023. november 27.) (Hozzáférés: 2023. november 27.)
- ↑ Meccstörténelem: Kisvárda–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Bajnokság 15. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. december 1.) (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ a b Bajnokság 15. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. december 2.) (Hozzáférés: 2023. december 2.)
- ↑ Bajnokság 15. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2023. december 2.) (Hozzáférés: 2023. december 5.) arch
- ↑ Bajnokság 15. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. december 2.) (Hozzáférés: 2023. december 5.)
- ↑ Bajnokság 15. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. december 5.)
- ↑ Bajnokság 15. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Zárkóznak a lemaradók az OTP Bank Ligában. www.mlsz.hu (2023. december 4.) (Hozzáférés: 2023. december 4.)
- ↑ Meccstörténelem: MTK Budapest–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2023. december 8.)
- ↑ Bajnokság 16. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. december 1.) (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Bajnokság 16. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Megyeri). www.dehir.hu (2023. december 8.) (Hozzáférés: 2023. december 8.)
- ↑ a b Bajnokság 16. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. december 9.) (Hozzáférés: 2023. december 9.)
- ↑ Bajnokság 16. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Szécsi). www.haon.hu (2023. december 11.) (Hozzáférés: 2023. december 11.)
- ↑ Bajnokság 16. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Zárkóznak a lemaradók az OTP Bank Ligában. www.mlsz.hu (2023. december 11.) (Hozzáférés: 2023. december 11.)
- ↑ Meccstörténelem: Kecskemét–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ Bajnokság 17. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). www.dehir.hu (2023. december 14.) (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ Bajnokság 17. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. december 17.) (Hozzáférés: 2023. december 17.)
- ↑ Bajnokság 17. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Szabó). www.kecskemetite.hu (2023. december 17.) (Hozzáférés: 2023. december 18.)
- ↑ Bajnokság 17. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Banó-Szabó). www.kecskemetite.hu (2023. december 17.) (Hozzáférés: 2023. december 18.)
- ↑ Bajnokság 17. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2023. december 17.) (Hozzáférés: 2023. december 18.) arch
- ↑ Bajnokság 17. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2023. december 17.) (Hozzáférés: 2023. december 18.)
- ↑ Bajnokság 17. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2023. december 5.)
- ↑ Bajnokság 17. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Zárkóznak a lemaradók az OTP Bank Ligában. www.mlsz.hu (2023. december 18.) (Hozzáférés: 2023. december 21.)
- ↑ Meccstörténelem: DVTK–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. február 2.)
- ↑ Bajnokság 18. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). www.dehir.hu (2024. február 2.) (Hozzáférés: 2024. február 2.)
- ↑ Bajnokság 18. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). www.haon.hu (2024. február 4.) (Hozzáférés: 2024. február 4.)
- ↑ Bajnokság 18. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. február 3.) (Hozzáférés: 2024. február 4.)
- ↑ Bajnokság 18. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. február 3.) (Hozzáférés: 2024. február 4.)
- ↑ Bajnokság 18. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. február 4.)
- ↑ Bajnokság 18. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Először nyert három góllal az MTK, visszaesett otthon a Kövesd. www.mlsz.hu (2024. február 5.) (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Meccstörténelem: Újpest–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Nagy nap Újpesten: ma délután, Duchatelet jelenlétében írják alá a hivatalos dokumentumokat. www.nemzetisport.hu (2024. február 6.) (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Bajnokság 19. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Bárány). www.haon.hu (2024. február 5.) (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Kusnyir Erik keresztszalag-szakadást szenvedett. dvsc.hu (2024. február 8.) (Hozzáférés: 2024. február 9.)
- ↑ Bajnokság 19. forduló, Újpest–DVSC mérkőzés összefoglalója (MLSZ TV). www.youtube.com (2024. február 6.) (Hozzáférés: 2024. február 9.)
- ↑ a b Bajnokság 19. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2024. február 6.) (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Bajnokság 19. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. február 6.) (Hozzáférés: 2024. február 9.)
- ↑ Bajnokság 19. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. február 9.)
- ↑ Bajnokság 19. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – A DVSC elvitte a három pontot az Újpest otthonából. www.mlsz.hu (2024. február 6.) (Hozzáférés: 2024. február 9.)
- ↑ Meccstörténelem: Ferencváros–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. február 8.)
- ↑ Bajnokság 20. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. február 9.) (Hozzáférés: 2024. február 9.)
- ↑ Bajnokság 20. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Dzsudzsák). dvsc.hu (2024. február 8.) (Hozzáférés: 2024. február 8.)
- ↑ Bajnokság 20. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. február 10.) (Hozzáférés: 2024. február 10.)
- ↑ Bajnokság 20. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Sztankovics). m4sport.hu (2024. február 10.) (Hozzáférés: 2024. február 10.)
- ↑ Bajnokság 20. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Bárány). www.haon.hu (2024. február 12.) (Hozzáférés: 2024. február 12.)
- ↑ Bajnokság 20. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Kövesdi gól 608 perc után, tavasszal még nem örülhetett pontnak a Kisvárda. www.mlsz.hu (2024. február 12.) (Hozzáférés: 2024. február 12.)
- ↑ Meccstörténelem: Debrecen–Fehérvár. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ Bajnokság 21. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. február 17.) (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ Bajnokság 21. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Baranyai). www.haon.hu (2024. február 16.) (Hozzáférés: 2024. február 16.)
- ↑ a b Bajnokság 21. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2024. február 18.) (Hozzáférés: 2024. február 18.)
- ↑ Bajnokság 21. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!2). mediaklikk.hu (2024. február 19.) (Hozzáférés: 2024. február 20.)
- ↑ Bajnokság 21. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. február 18.) (Hozzáférés: 2024. február 20.)
- ↑ Bajnokság 21. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. február 20.)
- ↑ Bajnokság 21. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Fehérváron tényleg előny a hazai pálya, először lőtt hat gólt a Puskás Akadémia. www.mlsz.hu (2024. február 19.) (Hozzáférés: 2024. február 20.)
- ↑ Meccstörténelem: Debrecen-Puskás Akadémia. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. február 24.)
- ↑ Bajnokság 22. forduló, mérkőzés előtti beharangozó (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. február 23.) (Hozzáférés: 2024. február 24.)
- ↑ Bajnokság 22. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. február 23.) (Hozzáférés: 2024. február 23.)
- ↑ Bajnokság 22. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Stronati). puskasakademia.hu (2024. február 23.) (Hozzáférés: 2024. február 23.)
- ↑ a b Bajnokság 22. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. február 24.) (Hozzáférés: 2024. február 24.)
- ↑ a b Bajnokság 22. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (játékosok). m4sport.hu (2024. február 24.) (Hozzáférés: 2024. február 24.)
- ↑ Meccstörténelem: Mezőkövesd–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ a b Bajnokság 23. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. március 2.) (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Bajnokság 23. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. március 2.) (Hozzáférés: 2024. március 5.)
- ↑ Bajnokság 23. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. március 2.) (Hozzáférés: 2024. március 5.)
- ↑ Bajnokság 23. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Történelmi tripla a Pakstól, hosszú sorozatot szakított meg az Újpest és a Mezőkövesd. www.mlsz.hu (2024. március 4.) (Hozzáférés: 2024. március 4.)
- ↑ Meccstörténelem: Paks–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 9.)
- ↑ Bajnokság 24. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dehir.hu (2024. március 8.) (Hozzáférés: 2024. március 8.)
- ↑ Bajnokság 24. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Dreskovics). dehir.hu (2024. március 8.) (Hozzáférés: 2024. március 8.)
- ↑ a b Bajnokság 24. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. március 10.) (Hozzáférés: 2024. március 10.)
- ↑ Bajnokság 24. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. március 10.) (Hozzáférés: 2024. március 12.)
- ↑ Bajnokság 24. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. március 10.) (Hozzáférés: 2024. március 12.)
- ↑ Bajnokság 24. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. március 10.)
- ↑ Bajnokság 24. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Megtorpant otthon a Paks, Varga vezérletével szárnyal idegenben a Ferencváros. www.mlsz.hu (2024. március 11.) (Hozzáférés: 2024. március 12.)
- ↑ Meccstörténelem: Zalaegerszeg–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 14.)
- ↑ Bajnokság 25. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. március 15.) (Hozzáférés: 2024. március 15.)
- ↑ Bajnokság 25. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Baranyai). www.haon.hu (2024. március 15.) (Hozzáférés: 2024. március 15.)
- ↑ a b Bajnokság 25. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. március 17.) (Hozzáférés: 2024. március 17.)
- ↑ Bajnokság 25. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Hornyák). dvsc.hu (2024. március 18.) (Hozzáférés: 2024. március 18.)
- ↑ Bajnokság 25. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!2). mediaklikk.hu (2024. március 18.) (Hozzáférés: 2024. március 19.)
- ↑ Bajnokság 25. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. március 17.) (Hozzáférés: 2024. március 18.)
- ↑ Bajnokság 25. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. március 18.)
- ↑ Bajnokság 25. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Évek óta nem lőtt ennyi gólt a DVSC, nyári formáját hozza a DVTK. www.mlsz.hu (2024. március 18.) (Hozzáférés: 2024. március 18.)
- ↑ Meccstörténelem: Kisvárda–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. március 28.)
- ↑ a b Bajnokság 26. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozatok. www.dehir.hu (2024. március 28.) (Hozzáférés: 2024. március 28.)
- ↑ a b Bajnokság 26. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. március 30.) (Hozzáférés: 2024. március 30.)
- ↑ Bajnokság 26. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. március 30.) (Hozzáférés: 2024. március 30.)
- ↑ Bajnokság 26. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. március 30.) (Hozzáférés: 2024. március 30.)
- ↑ Bajnokság 26. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. március 30.)
- ↑ Bajnokság 26. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. április 1.) (Hozzáférés: 2024. április 10.)
- ↑ Meccstörténelem: MTK Budapest–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 5.)
- ↑ Bajnokság 27. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. április 5.) (Hozzáférés: 2024. április 5.)
- ↑ Bajnokság 27. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Megyeri). dvsc.hu (2024. április 6.) (Hozzáférés: 2024. április 6.)
- ↑ a b Bajnokság 27. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). m4sport.hu (2024. április 6.) (Hozzáférés: 2024. április 7.)
- ↑ Bajnokság 27. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Bárány). www.haon.hu (2024. április 7.) (Hozzáférés: 2024. április 7.)
- ↑ Bajnokság 27. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. április 6.) (Hozzáférés: 2024. április 8.)
- ↑ Bajnokság 27. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. április 6.) (Hozzáférés: 2024. április 8.)
- ↑ Bajnokság 27. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. április 8.)
- ↑ Bódi Ádám 300: jó lenne odaérni Dombi Tibi mögé a ranglistán. dehir.hu (2024. április 11.) (Hozzáférés: 2024. április 11.)
- ↑ Bajnokság 27. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ) – Nyolc év után láttak ismét ötgólos sikert Fehérváron, 55 kapott gólnál jár az Újpest. www.mlsz.hu (2024. április 9.) (Hozzáférés: 2024. április 10.)
- ↑ Meccstörténelem: Kecskemét–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 12.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. április 12.) (Hozzáférés: 2024. április 12.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Bódi). www.dehir.hu (2024. április 12.) (Hozzáférés: 2024. április 12.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. április 13.) (Hozzáférés: 2024. április 14.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Szabó). www.kecskemetite.hu (2024. április 13.) (Hozzáférés: 2024. április 14.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Szuhodovszki). www.haon.hu (2024. április 14.) (Hozzáférés: 2024. április 14.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. április 13.) (Hozzáférés: 2024. április 15.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. április 13.) (Hozzáférés: 2024. április 15.)
- ↑ Bajnokság 28. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. április 15.)
- ↑ Bajnokság 28. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. április 15.) (Hozzáférés: 2024. április 17.)
- ↑ Bajnokság 29. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. április 19.) (Hozzáférés: 2024. április 19.)
- ↑ Bajnokság 18. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Szatmári). www.haon.hu (2024. április 17.) (Hozzáférés: 2024. április 17.)
- ↑ a b Bajnokság 29. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2024. április 20.) (Hozzáférés: 2024. április 23.)
- ↑ Bajnokság 29. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. április 20.) (Hozzáférés: 2024. április 23.)
- ↑ Bajnokság 29. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. április 20.) (Hozzáférés: 2024. április 23.)
- ↑ Bajnokság 29. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. április 23.)
- ↑ Bajnokság 29. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. április 22.) (Hozzáférés: 2024. április 23.)
- ↑ Meccstörténelem: Újpest–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. április 26.)
- ↑ a b Bajnokság 30. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). www.haon.hu (2024. április 25.) (Hozzáférés: 2024. április 26.)
- ↑ a b Bajnokság 30. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. április 27.) (Hozzáférés: 2024. április 30.)
- ↑ Bajnokság 30. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Ojediran). www.haon.hu (2024. április 28.) (Hozzáférés: 2024. május 2.)
- ↑ Bajnokság 30. forduló mérkőzés statisztika (Góóól!). mediaklikk.hu (2024. április 27.) (Hozzáférés: 2024. április 30.)
- ↑ Bajnokság 30. forduló mérkőzés statisztika (Eredmenyek). www.eredmenyek.com (2024. április 27.) (Hozzáférés: 2024. április 30.)
- ↑ Bajnokság 30. forduló, kezdőcsapatok átlagéletkora. www.sofascore.com (Hozzáférés: 2024. április 30.)
- ↑ Bajnokság 30. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. április 30.) (Hozzáférés: 2024. április 30.)
- ↑ Meccstörténelem: Ferencváros–Debrecen. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. május 5.)
- ↑ a b Bajnokság 31. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). www.haon.hu (2024. április 25.) (Hozzáférés: 2024. április 26.)
- ↑ a b Bajnokság 31. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. május 5.) (Hozzáférés: 2024. május 5.)
- ↑ Bajnokság 31. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. május 7.) (Hozzáférés: 2024. május 7.)
- ↑ Meccstörténelem: Debrecen–Fehérvár. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. május 11.)
- ↑ a b Bajnokság 31. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dehir.hu (2024. május 9.) (Hozzáférés: 2024. május 9.)
- ↑ a b Bajnokság 32. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozatok (vezetőedzők). dvsc.hu (2024. május 12.) (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Bajnokság 31. fordulójának statisztikai érdekességei (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. május 13.) (Hozzáférés: 2024. május 13.)
- ↑ Meccstörténelem: Debrecen-Puskás Akadémia. www.magyarfutball.hu (Hozzáférés: 2024. május 17.)
- ↑ Bajnokság 33. forduló beharangozója (MLSZ). www.mlsz.hu (2024. május 17.) (Hozzáférés: 2024. május 17.)
- ↑ a b Bajnokság 33. forduló – mérkőzés előtti nyilatkozatok. www.haon.hu (2024. május 17.) (Hozzáférés: 2024. május 17.)
- ↑ A Ferencváros Nagyecsedre látogat, az Újpest a PMFC vendége lesz a MOL Magyar Kupában. www.mlsz.hu (2023. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2023. augusztus 30.)
- ↑ Magyar Kupa 3. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. szeptember 15.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 15.)
- ↑ Magyar Kupa 3. forduló - mérkőzés előtti nyilatkozat (Debreczeni). egerse.com (2023. szeptember 15.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 15.)
- ↑ Magyar Kupa 3. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). m4sport.hu (2023. szeptember 16.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 16.)
- ↑ Magyar Kupa 3. forduló - mérkőzés utáni nyilatkozat (Lázok). egerse.com (2023. szeptember 16.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 16.)
- ↑ Izgalmas folytatás a MOL Magyar Kupában. www.mlsz.hu (2023. szeptember 18.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 18.)
- ↑ Magyar Kupa 4. forduló, mérkőzés előtti nyilatkozat (Muñoz). www.kisalfold.hu (2023. október 31.) (Hozzáférés: 2023. október 31.)
- ↑ Magyar Kupa nyolcaddöntő, mérkőzés előtti nyilatkozat (Keresztes). www.nemzetisport.hu (2023. október 31.) (Hozzáférés: 2023. október 31.)
- ↑ a b Magyar Kupa 4. forduló, mérkőzés utáni nyilatkozatok. dvsc.hu (2023. október 31.) (Hozzáférés: 2023. október 31.)
- ↑ MK: Debrecenbe utazik az FTC – íme, a nyolcaddöntő sorsolása! www.nemzetisport.hu (2023. november 2.) (Hozzáférés: 2023. november 2.)
- ↑ Magyar Kupa nyolcaddöntő – mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2024. február 28.) (Hozzáférés: 2024. február 28.)
- ↑ a b Magyar Kupa nylcaddöntő - mérkőzés utáni nyilatkozatok. www.nemzetisport.hu (2024. február 28.) (Hozzáférés: 2024. február 28.)
- ↑ Konferencia Liga sorsolás utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. június 21.) (Hozzáférés: 2023. június 21.)
- ↑ Konferencia Liga 2. selejtezőkör - mérkőzés előtti nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. július 24.) (Hozzáférés: 2023. július 24.)
- ↑ Konferencia Liga 2. selejtezőkör - mérkőzés előtti nyilatkozat (2) (Blagojevics). www.haon.hu (2023. július 26.) (Hozzáférés: 2023. július 26.)
- ↑ Ekl-sorsolás: a Ferencváros máltai vagy grúz ellenfelet kaphat, ha továbbjut. www.nemzetisport.hu (2023. július 24.) (Hozzáférés: 2023. július 24.)
- ↑ Alaskert-Debrecen mérkőzés utáni nyilatkozat (Blagojevics). dvsc.hu (2023. július 27.) (Hozzáférés: 2023. július 27.)
- ↑ Transfermarkt – SK Rapid Wien. www.transfermarkt.com (Hozzáférés: 2023. augusztus 3.)
- ↑ Debrecen-Kisvárda felkészülési mérkőzés utáni nyilatkozat (Kruscsity). kisvardafc.hu (2023. július 6.) (Hozzáférés: 2023. július 6.)
- ↑ Debrecen-Mezőkövesd felkészülési mérkőzés. www.dehir.hu (2023. szeptember 6.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 6.)
- ↑ Debrecen-Mezőkövesd felkészülési mérkőzés utáni nyilatkozat (Tuboly). dvsc.hu (2023. szeptember 12.) (Hozzáférés: 2023. szeptember 12.)
- ↑ Felkészülési mérkőzés is szerepel a heti programban. dvsc.hu (2023. november 16.) (Hozzáférés: 2023. november 17.)
- ↑ Debrecen-Diósgyőr felkészülési mérkőzés utáni nyilatkozat (Kuznyecov). dvtk.eu (2023. november 18.) (Hozzáférés: 2023. november 18.)
- ↑ ?weblap? (2024. január 5.) (Hozzáférés: 2024. január 9.) nincs elsődleges cím,
- ↑ MLSZ Adatbank. adatbank.mlsz.hu (Hozzáférés: 2023. október 29.)
- ↑ MLSZ Adatbank. adatbank.mlsz.hu (Hozzáférés: 2023. december 17.)
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
- ↑ Az xG modell azt mutatja meg, hogy egy lövésből milyen valószínűséggel esik találat. Ha egy lövés mondjuk 34% valószínűséggel lesz gól, akkor annak a kísérletnek 0,34-es az xG-je. Annak érdekében, hogy ezt a számot megállapítsák, több faktort is figyelembe vesznek. Megvizsgálják többek között, hogy milyen messziről, milyen szögből érkezett a lövés, mennyi passz előzte meg, honnan érkezett a gólpassz, illetve, hogy fejjel vagy lábbal szerzett volt-e a találat.
Források
[szerkesztés]- Történet, mérkőzések (magyarul)
- A Debreceni VSC csapatprofilja az UEFA.com honlapján (angolul)
- Transfermarkt profil (németül)
További információk
[szerkesztés]- A csapat hivatalos honlapja (magyarul) (angolul)
- A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja, adatbankja (magyarul) (angolul)