Ugrás a tartalomhoz

A 2016. évi nyári olimpiai játékok zászlóvivőinek listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2016. évi nyári olimpiai játékokon részt vevő nemzetek bevonulási sorrendje.

A megnyitói bevonulás sorrendje és a zászlóvivők

[szerkesztés]

A lista az olimpiai megnyitó bevonulási sorrendjét, illetve az adott országok zászlójának vivőjét tartalmazza. Az első hagyományosan a görög csapat, az utolsó pedig a rendező ország. Az országok mindig a rendező ország nyelvének megfelelő sorrendjében (jelen esetben a braziliai portugál nyelven) érkeznek.

Nr. Ország Az ország a rendező ország nyelve szerint Zászlóvivő
1  Görögország Grécia Sofia Bekatorou[1]
2  Afganisztán Afeganistão Mohammad Tawfiq Bakhshi[2]
3  Dél-afrikai Köztársaság África do Sul Wayde van Niekerk[3]
4  Albánia Albânia Luiza Gega[4]
5  Németország Alemanha Timo Boll[5]
6  Andorra Andorra Laura Sallés[6]
7  Angola Angola Luísa Kiala[7]
8  Antigua és Barbuda Antígua e Barbuda Daniel Bailey[2]
9  Szaúd-Arábia Arábia Saudita Sulaiman Hamad[2]
10  Algéria Argélia Sonia Asselah[8]
11  Argentína Argentina Luis Scola[9]
12  Örményország Armênia Vahan Mkhitaryan[10]
13  Aruba Aruba Nicole van der Velden[2]
14 Független olimpiai indulók Independentes, Atletas OlímpicosAtletas Olímpicos Independentes Önkéntes[2]
15  Ausztrália Austrália Anna Meares[11]
16  Ausztria Áustria Liu Jia[12]
17  Azerbajdzsán Azerbaijão Teymur Mammadov[13]
18  Bahama-szigetek Bahamas Shaunae Miller[14]
19  Banglades Bangladesh Siddikur Rahman[15]
20  Barbados Barbados Ramon Gittens[16]
21  Bahrein Bareine Farhan Saleh[17]
22  Fehéroroszország Belarus Vasil Kiryienka[18]
23  Belgium Bélgica Olivia Borlée[19]
24  Belize Belize Brandon Jones[20]
25  Benin Benim Yémi Apithy[21]
26  Bermuda Bermuda Tyrone Smith[22]
27  Bolívia Bolívia Ángela Castro[23]
28  Bosznia-Hercegovina Bósnia e Herzegovina Amel Tuka[24]
29  Botswana Botsuana Nijel Amos[2]
30  Brunei Darussalam Brunei Darussalam Mohamed Fakhri Ismail[25]
31  Bulgária Bulgária Ivet Lalova[26]
32  Burkina Faso Burkina Faso Rachid Sidibé[27]
33  Burundi Burundi Olivier Irabaruta[2]
34  Bhután Butão Karma[2]
35  Zöld-foki Köztársaság Cabo Verde Maria Andrade[2]
36  Kamerun Camarões Wilfried Ntsengue[28]
37  Kambodzsa Camboja Sorn Seavmey[29]
38  Kanada Canadá Rosannagh MacLennan[30]
39  Katar Catar Sheikh Ali al-Thani Hamad[2]
40  Kazahsztán Cazaquistão Ruslan Zhaparov[31]
41  Kajmán-szigetek Cayman, IlhasIlhas Cayman Ronald Forbes[32]
42  Közép-afrikai Köztársaság Centroafricana, RepúblicaRepública Centroafricana Chloe Sauvourel[2]
43  Csád Chade Bibiro Ali Taher[33]
44  Chile Chile Érika Olivera[34]
45  Kína China, República Popular daRepública Popular da China Lej Seng[35]
46  Ciprus Chipre Pávlosz Kondídisz[36]
47  Kolumbia Colômbia Yuri Alvear[37]
48  Comore-szigetek Comores Nazlati Mohamed Andhumdine[2]
49  Kongói Köztársaság Congo Franck Elemba[27]
50  Kongói Demokratikus Köztársaság Congo, República Democrática doRepública Democrática do Congo Rosa Keleku[38]
51  Cook-szigetek Cook, IlhasIlhas Cook Ella Nicholas[39]
52  Republic of Korea Coreia, República daRepública da Coreia Gu Bon-gil[40]
53  Elefántcsontpart Costa do Marfim Murielle Ahouré[41]
54  Costa Rica Costa Rica Nery Brenes[42]
55  Horvátország Croácia Josip Pavić[43]
56  Kuba Cuba Mijaín López[44]
57  Dánia Dinamarca Caroline Wozniacki[45]
58  Dzsibuti Djibuti Abdi Waiss Mouhyadin[2]
59  Dominikai Közösség Dominica Yordanys Durañona[2]
60  Dominikai Köztársaság Dominicana, RepúblicaRepública Dominicana Luguelín Santos[46]
61  Egyiptom Egito Ahmed El-Ahmar[47]
62  Salvador El Salvador Lilian Castro[48]
63  Egyesült Arab Emírségek Emirados Árabes Unidos Nada Al-Bedwawi[49]
64  Ecuador Equador Estefania García[50]
65  Eritrea Eritreia Önkéntes[2]
66  Szlovákia Eslováquia Danka Barteková[51]
67  Szlovénia Eslovênia Vasilij Žbogar[52]
68  Spanyolország Espanha Rafael Nadal[53]
69  Federated States of Micronesia Estados Federados da Micronésia Jennifer Chieng[54]
70  United States of America Estados Unidos da América Michael Phelps[55]
71  Észtország Estônia Karl-Martin Rammo[56]
72  Etiópia Etiópia Tsgabu Grmay[57]
73  Former Yugoslav Republic of Macedonia Ex-República Iugoslava da Macedônia Anastasija Bogdanovski[58]
74  Fidzsi-szigetek Fiji Osea Kolinisau[59]
75  Fülöp-szigetek Filipinas Ian Lariba[60]
76  Finnország Finlândia Tuuli Petäjä-Sirén[61]
77  Franciaország França Teddy Riner[62]
78  Gabon Gabão Anthony Obame[63]
79  Gambia Gâmbia Gina Bass[64]
80  Ghána Gana Flings Owusu-Agyapong[65]
81  Grúzia Geórgia Avtandil Tchrikishvili[66]
82  Nagy-Britannia Grã-Bretanha Andy Murray[67]
83  Grenada Granada Kirani James[2]
84  Guam Guam Benjamin Schulte[68]
85  Guatemala Guatemala Ana Sofía Gómez[69]
86  Brit Guyana Guiana Hannibal Gaskin[2]
87  Guinea Guiné Mamadama Bangoura[70]
88  Egyenlítői-Guinea Guiné Equatorial Reïna-Flor Okori[71]
89  Bissau-Guinea Guiné-Bissau Augusto Midana[2]
90  Haiti Haiti Asnage Castelly[72]
91  Honduras Honduras Rolando Palacios[73]
92  Hong Kong, China Hong Kong, China Stephanie Au[74]
93  Magyarország Hungria Szilágyi Áron[75]
94  Jemen Iêmen Zeyad Mater[2]
95  India Índia Abhinav Bindra[76]
96  Indonézia Indonésia Maria Natalia Londa[77]
97  Islamic Republic of Iran Irã, República Islâmica doRepública Islâmica do Irã Zahra Nemati[78]
98  Irak Iraque Waheed Abdul-Ridha[79]
99  Írország Irlanda Paddy Barnes[80]
100  Izland Islândia Thormodur Jonsson[81]
101  Izrael Israel Neta Rivkin[82]
102  Olaszország Itália Federica Pellegrini[83]
103  Jamaica Jamaica Shelly-Ann Fraser-Pryce[84]
104  Japán Japão Keisuke Ushiro[85]
105  Jordánia Jordânia Hussein Iashaish[2]
106  Kiribati Kiribati David Katoatau[2]
107  Koszovó Kosovo Majlinda Kelmendi[86]
108  Lao People's Democratic Republic Laos, República Popular Democrática doRepública Popular Democrática do Laos Xaysa Anousone[2]
109  Lesotho Lesoto Mosito Lehata[2]
110  Lettország Letônia Māris Štrombergs[87]
111  Libanon Líbano Nacif Elias[88]
112  Libéria Libéria Emmanuel Matadi[2]
113  Líbia Líbia Mohamed Fuad Hrezi[89]
114  Liechtenstein Liechtenstein Julia Hassler[90]
115  Litvánia Lituânia Gintarė Scheidt[91]
116  Luxemburg Luxemburgo Gilles Müller[92]
117  Madagaszkár Madagascar Eliane Saholinirina[2]
118  Malajzia Malásia Lee Chong Wei[93]
119  Malawi Maláui Kefasi Chitsala[2]
120  Maldív-szigetek Maldivas Aminath Shajan[94]
121  Mali Mali Djenebou Dante[2]
122  Málta Malta Andrew Chetcuti[95]
123  Marshall-szigetek Marshall, IlhasIlhas Marshall Mathlynn Sasser[2]
124  Marokkó Marrocos Abdelkebir Ouaddar[96]
125  Mauritius Maurício Kate Foo Kune[97]
126  Mauritánia Mauritânia Jidou El Moctar[27]
127  Mexikó México Daniela Campuzano[98]
128  Mozambik Moçambique Joaquim Lobo[99]
129  Republic of Moldova Moldova, República daRepública da Moldova Nicolae Ceban[100]
130  Monaco Mônaco Brice Etès[2]
131  Mongólia Mongólia Temuulen Battulga[101]
132  Montenegró Montenegro Bojana Popović[102]
133  Mianmar Myanmar Yan Naing Soe[2]
134  Namíbia Namíbia Jonas Junias[103]
135  Nauru Nauru Elson Brechtefeld[2]
136  Nepál Nepal Phupu Lhamu Khatri[104]
137  Nicaragua Nicarágua Rafael Lacayo[105]
138  Niger Níger Abdoul Razak Issoufou[106]
139  Nigéria Nigéria Olufunke Oshonaike[107]
140  Norvégia Noruega Ole-Kristian Bryhn[108]
141  Új-Zéland Nova Zelândia Peter Burling[109]
142  Omán Omã Hamed Said Al-Khatri[110]
143  Hollandia Países Baixos Jeroen Dubbeldam[111]
144  Palau Palau Florian Skilang Temengil[2]
145  Palesztina Palestina Mayada Al-Sayad[2]
146  Panama Panamá Alonso Edward[112]
147  Pápua Új-Guinea Papua Nova Guiné Ryan Pini[113]
148  Pakisztán Paquistão Ghulam Mustafa Bashir[2]
149  Paraguay Paraguai Julieta Granada[114]
150  Peru Peru Francisco Boza[115]
151  Lengyelország Polônia Karol Bielecki[116]
152  Puerto Rico Porto Rico Jaime Espinal[117]
153  Portugália Portugal João Rodrigues[118]
154  Kenya Quênia Shehzana Anwar[119]
155  Kirgizisztán Quirguistão Erkin Adylbek Uulu[120]
156  Democratic People's Republic of Korea República Popular Democrática da Coreia Choe Jon-wi[2]
157  Románia Romênia Cătălina Ponor[121]
158  Ruanda Ruanda Adrien Niyonshuti[122]
159  Russian Federation Rússia, Federação daFederação da Rússia Sergey Tetyukhin[123]
160  Salamon-szigetek Salomão, IlhasIlhas Salomão Jenly Tegu Wini[2]
161  Szamoa Samoa Mary Opeloge[2]
162  Amerikai Szamoa Samoa Americana Tanumafili Jungblut[2]
163  San Marino San Marino Arianna Perilli[124]
164  Saint Lucia Santa Lúcia Levern Spencer[2]
165  Saint Kitts és Nevis São Cristóvão e Névis Antoine Adams[2]
166  São Tomé és Príncipe São Tomé e Príncipe Buly Triste[2]
167  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek São Vicente e Granadinas Kineke Alexander[2]
168  Seychelle-szigetek Seicheles Rodney Govinden[125]
169  Szenegál Senegal Isabelle Sambou[126]
170  Sierra Leone Serra Leoa Bunturabie Jalloh[2]
171  Szerbia Sérvia Ivana Anđušić Maksimović[127]
172  Szingapúr Singapura Derek Wong Zi Liang[128]
173  Syrian Arab Republic Síria, República Árabe daRepública Árabe da Síria Majededdin Ghazal[2]
174  Szomália Somália Mohamed Hassan Mohamed[2]
175  Srí Lanka Sri Lanka Anuradha Cooray[129]
176  Szváziföld Suazilândia Sibusiso Matsenjwa[2]
177  Szudán Sudão Abdalla Yousif[2]
178  Dél-Szudán Sudão do Sul Guor Marial[2]
179  Svédország Suécia Therese Alshammar[130]
180  Svájc Suíça Giulia Steingruber[131]
181  Suriname Suriname Soren Opti[132]
182  Tádzsikisztán Tadjiquistão Dilshod Nazarov[133]
183  Thaiföld Tailândia Ratchanok Intanon[134]
184  Tajvan Chinesa, TaipéTaipé Chinesa Isheau Wong[135]
185  United Republic of Tanzania Tanzânia, República Unida daRepública Unida da Tanzânia Andrew Thomas Mlugu[136]
186  Csehország Tcheca, RepúblicaRepública Tcheca Lukáš Krpálek[137]
187  Democratic Republic of Timor-Leste Timor-Leste, República Democrática deRepública Democrática de Timor-Leste Francelina Cabral[2]
188  Togo Togo Adzo Kpossi[138]
189  Tonga Tonga Pita Taufatofua[139]
190  Trinidad és Tobago Trinidad e Tobago Keshorn Walcott[140]
191  Tunézia Tunísia Oussama Mellouli[141]
192  Türkmenisztán Turcomenistão Merdan Atayev[2]
193  Törökország Turquia Rıza Kayaalp[142]
194  Tuvalu Tuvalu Etimoni Timuani[143]
195  Ukrajna Ucrânia Mykola Milchev[144]
196  Uganda Uganda Joshua Tibatemwa[2]
197  Uruguay Uruguai Dolores Moreira[145]
198  Üzbegisztán Uzbequistão Bakhodir Jalolov[146]
199  Vanuatu Vanuatu Yoshua Shing[147]
200  Venezuela Venezuela Rubén Limardo[148]
201  Vietnám Vietnã Vũ Thành An[149]
202  Virgin Islands, US Virgens Americanas, IlhasIlhas Virgens Americanas Cy Thompson[150]
203  Virgin Islands, British Virgens Britânicas, IlhasIlhas Virgens Britânicas Ashley Kelly[151]
204  Zambia Zâmbia Matthews Punza[2]
205  Zimbabwe Zimbábue Kirsty Coventry[152]
206 Menekültek olimpiai csapata[153] Time Olímpico de Refugiados Rose Lokonyen[154]
207  Brazília Brasil Yane Marques[155]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Bekatorou to become first female flag bearer in Greek Olympic history”, China Internet Information Center, 2016. július 6. (Hozzáférés: 2016. július 6.) 
  2. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az The Flagbearers for the Rio 2016 Opening Ceremony. International Olympic Committee. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)
  3. Wayde, Zanele named as SA flag bearer at Rio send off”, SASCOC, 2016. július 22.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 23.) 
  4. Rio 2016: Albania to participate with only a handful of athletes”, Tirana Times, 2016. július 8. (Hozzáférés: 2016. július 17.) 
  5. Olympische Eröffnungsfeier: Tischtennisspieler Boll trägt die deutsche Fahne”, Der Spiegel, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (német nyelvű) 
  6. Laura Sallés serà l'abanderada dels Jocs Olímpics a Rio”, Ara, 2016. július 28. (Hozzáférés: 2016. július 28.) (katalán nyelvű) 
  7. Luisa Kiala pode ser porta-bandeira no Rio de Janeiro”, ANGOP, 2016. július 6.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 17.) (portugál nyelvű) 
  8. JO-2016: la judokate Sonia Asselah porte-drapeau à Rio”, 2016. július 18.. [2016. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 19.) (francia nyelvű) 
  9. Argentina's Olympic Committee selects Scola as country's flag-bearer at Rio 2016”, FIBA, 2016. április 28.. [2016. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 1.) 
  10. Swimmer Vahan Mkhitaryan to be Armenia's flag bearer at Rio 2016”, Armenpress, 2016. július 21. 
  11. Anna Meares named 2016 Australian Olympic Team Flagbearer”, Australian Olympic Committee, 2016. július 6.. [2016. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 6.) 
  12. Liu Jia führt ÖOC-Aufgebot an”, Austrian Olympic Committee, 2016. július 15.. [2016. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 15.) (német nyelvű) 
  13. Details of selecting boxer Teymur Mammadov as a flag bearer of Azerbaijani team unveiled”, Report Information Agency, 2016. június 24.. [2016. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 25.) 
  14. Shaunae to carry the flag for Team Bahamas”, The Nassau Guardian. [2016. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  15. Siddikur to wave the red and green in Rio”, The Daily Star, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 17.) 
  16. Gittens will be flag bearer in Rio”, The Daily Nation. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) 
  17. Saleh to carry Bahrain flag at Rio opening”, Gulf Daily News, 2016. augusztus 5.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  18. Vasil Kiryienka named Belarus' Olympic flag bearer”, Belarusian Telegraph Agency, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) 
  19. Team Belgium duidt zijn vlaggendraagster aan !”, Belgian Olympic Committee (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (holland nyelvű) 
  20. Off to The Olympics”, 7 News (Hozzáférés: 2016. július 29.) 
  21. Le Côte-d'Orien Yémi Apithy sera le porte-drapeau du Bénin à Rio !”, Le Bien Public, 2016. augusztus 1. (Hozzáférés: 2016. augusztus 2.) (francia nyelvű) 
  22. Long Jumper Tyrone Smith to Carry Bermuda Flag”, Bermuda Olympic Association, 2016. augusztus 5.. [2019. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.) 
  23. Ángela Castro será la abanderada de Bolivia en los Juegos Olímpicos de Río 2016”, Radio Panamericana, 2016. július 13.. [2016. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 15.) (spanyol nyelvű) 
  24. Amel Tuka nosi bh. zastavu na otvorenju Olimpijskih igara”, N1, 2016. július 12.. [2017. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 12.) (bosnyák nyelvű) 
  25. Yee, Chun Leong. „Fakhri Brunei’s flag bearer at Rio Olympics opening ceremony”, The Brunei Times, 2016. augusztus 5.. [2016. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  26. Ивет Лалова ще е българският знаменосец в Рио”, Dnevnik (Hozzáférés: 2016. július 21.) (bolgár nyelvű) 
  27. a b c JO 2016: les porte-drapeaux africains à Rio”, Radio France Internationale, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) (francia nyelvű) 
  28. Agé de 18 ans, le boxeur Wilfried Seyi désigné porte-étendard du Cameroun aux JO”, L'ouverture sur le Cameroun, 2016. július 16.. [2016. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 16.) (francia nyelvű) 
  29. Seavmey makes Cambodian history with success at Asian Taekwondo Olympic Qualification Tournament. Insidethegames . Dunsar Media Company Limited, 2016. április 16. (Hozzáférés: 2016. április 16.)
  30. Hossain, Asif. „MacLennan to lead Team Canada as flag bearer at Rio 2016 Opening Ceremony”, Canadian Olympic Committee, 2016. július 21. (Hozzáférés: 2016. július 21.) 
  31. Знамя Казахстана на Олимпиаде в Рио понесёт Руслан Жапаров”, Informburo.kz, 2016. július 4. (Hozzáférés: 2016. július 4.) (orosz nyelvű) 
  32. Morales, Kevin. „Forbes to serve as Cayman’s flag bearer at Rio 2016”, Cayman 27, 2016. augusztus 4.. [2016. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  33. Jeux Olympiques : à Sotteville, Rio a l’accent africain”, Paris-Normandie, 2016. július 29. (Hozzáférés: 2016. július 31.) (francia nyelvű) 
  34. Erika Olivera será la abanderada de Chile Río 2016”, La Tercera, 2016. június 22.. [2016. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 22.) (spanyol nyelvű) 
  35. Fencing champion Lei Sheng named China's flag-bearer at Rio Olympics”, Xinhuanet, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) 
  36. Sablon hiba: a title paraméter kötelező. 
  37. La yudoca Yuri Alvear será la abanderada de Colombia”, Antena 2, 2016. augusztus 4. (spanyol nyelvű) 
  38. Jeux Olympiques 2016: Rosa Keleku désignée porte-étendard de la RDC (francia nyelven). Radio Okapi, 2016. július 31. (Hozzáférés: 2016. július 30.)
  39. Tauranga woman flagbearer at Olympics. sunlive.co.nz . Sun Media Ltd, 2016. július 17. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  40. Fencer named Korean flag bearer at Rio Olympics”, The Korea Herald, 2016. július 19. 
  41. Ahoutou, Guillaume. „Jeux Olympiques 2016: Murielle Ahouré porte-drapeau de la Côte d'Ivoire”, Linfodrome.ci, 2016. július 28. (francia nyelvű) 
  42. Emocionado y sorprendido Nery Brenes llevará el Pabellón en Río 2016”, La Nación, 2016. július 22.. [2016. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 22.) (spanyol nyelvű) 
  43. Croatia Name Flag-Bearer for 2016 Rio Olympic Games”, CroatiaWeek, 2016. június 27. (Hozzáférés: 2016. június 28.) 
  44. Mijaín López, abanderado de Cuba en Río de Janeiro 2016”, NBC Deportes, 2016. június 22. (Hozzáférés: 2016. június 22.) (spanyol nyelvű) 
  45. Caroline Wozniacki named Denmark flag-bearer for the Rio Olympics”, Stuff.co.nz, 2016. február 6. (Hozzáférés: 2016. június 1.) 
  46. Luguelin Santos será el portador de la bandera en los Juegos de Río 2016”, Diario Libre, 2016. június 8. (Hozzáférés: 2016. június 9.) (spanyol nyelvű) 
  47. أبو القاسم: من الشرف رفع علم مصر في افتتاح أوليمبياد ريو”, FilGoal, 2016. július 5. (Hozzáférés: 2016. július 5.) (arab nyelvű) 
  48. Lilian Castro es la abanderada”, La Prensa Gráfica, 2016. július 30.. [2017. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.) (spanyol nyelvű) 
  49. UAE’s Nada Al Bedwawi ‘shocked’ by Olympic flag-bearing honour”, Sport360, 2016. július 24. (Hozzáférés: 2016. július 25.) 
  50. Estefanía García será la abanderada de Ecuador en los Juegos de Río 2016”, El Comercio, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) (spanyol nyelvű) 
  51. 550. valné zhromaždenie SOV schválilo zloženie slovenskej výpravy na OH 2016, istých je 52 športovcov, s vlajkou na otváracom ceremoniáli Barteková”, Slovak Olympic Committee, 2016. július 8. (Hozzáférés: 2016. július 19.) (szlovák nyelvű) 
  52. Vasilij Žbogar bo slovenski zastavonoša v Riu”, Delo, 2016. július 14. (Hozzáférés: 2016. július 15.) (szlovén nyelvű) 
  53. Rafael Nadal to be Spain's flagbearer at Rio Games”, NBC Olympics, 2016. április 27.. [2017. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 1.) 
  54. Woman Boxer Is FSM’s Biggest Hope For Medal In Rio Olympics”, Pacific Islands Report. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 17.) 
  55. Michael Phelps Selected As Team USA’s Flag Bearer For Rio 2016 Olympic Games”, United States Olympic Committee, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) 
  56. Eesti lippu kannab olümpiamängude avatseremoonial Karl-Martin Rammo (észt nyelven). Delfi. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.)
  57. Lampre-Merida, 7 cyclists in Rio 2016 and Grmay flag bearer”, Lampre-Merida, 2016. augusztus 4.. [2016. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  58. Анастасија Богдановски, македонски знаменосец во Рио”, ekipa.mk, 2016. július 21.. [2016. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 23.) (macedón nyelvű) 
  59. Malo, Maciu. „Fiji's flag bearer”, Fiji Times. [2018. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 21.) 
  60. Table tennis’ Ian Lariba to carry PH flag in Rio”, The Philippine Star, 2016. július 19. (Hozzáférés: 2016. július 21.) 
  61. Tuuli Petäjä-Sirén kantaa Suomen lippua Riossa”, Yle (Hozzáférés: 2016. augusztus 2.) (finn nyelvű) 
  62. Info L'Equipe : Teddy Riner sera le porte-drapeau français à Rio”, L'Equipe (Hozzáférés: 2016. július 23.) (francia nyelvű) 
  63. Roger, Obame-Mussavu. „Anthony Obame : “Je suis ici pour défendre, avec l’aide du Seigneur, l’honneur de mon pays.””, Times Gabon, 2016. augusztus 4.. [2016. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (francia nyelvű) 
  64. Gina Bass named as The Gambia's Rio 2016 flagbearer”, International Sports Press Association, 2016. július 29. (Hozzáférés: 2016. július 30.) 
  65. Flings Owusu-Agyapong to be Ghana’s flag bearer at Rio 2016 opening ceremony. Ghana Sports Online. [2016. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  66. რიო-დე-ჟანეიროში საქართველოს ოლიმპიური დელეგაციის მედროშე ავთანდილ ჭრიკიშვილი იქნება”, Inter Press Service, 2016. június 30. (Hozzáférés: 2016. július 19.) (grúz nyelvű) 
  67. Andy Murray named as Flagbearer for Rio 2016 Opening Ceremony”, British Olympic Association (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) 
  68. Sablan, Jerick. „Schulte will bear Guam flag in Rio Olympics opening ceremony”, Pacific Daily News, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) 
  69. ¡Oficial! Ana Sofía Gómez ocupará el lugar de Erick Barrondo”, Publisport.gt, 2016. július 29.. [2016. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 30.) (spanyol nyelvű) 
  70. 30è édition JO Rio 2016: la Guinée avec 5 athlètes pour 3 disciplines ralliera les lieux de la compétition en retard (francia nyelven). Mediaguinee.org, 2016. augusztus 3. [2016. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  71. Porte-drapeau de la Guinée équatoriale! (francia nyelven). L'Est Républicain, 2016. augusztus 2. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  72. STCC wrestling coach to carry Haitian flag at Olympics”, WWLP, 2016. július 29.. [2017. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 29.) 
  73. Rolando Palacios será el abanderado por Honduras en los Juegos Olímpicos de Río”, Diario Diez, 2016. július 20. (spanyol nyelvű) 
  74. Stephanie Au to carry HK flag in Rio”, Radio Television Hong Kong, 2016. július 12. (Hozzáférés: 2016. július 12.) 
  75. Szilágyi Áron viszi a magyar zászlót Rióban”, Új Szó, 2016. július 7.. [2017. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 15.) (magyar nyelvű) 
  76. Abhinav Bindra chosen as India’s flagbearer at Rio 2016 Olympics”, The Indian Express, 2016. június 10. (Hozzáférés: 2016. június 10.) 
  77. Maria Londa Jadi Pembawa Bendera Indonesia di Pembukaan Olimpiade”, Bola.com, 2016. július 19. (Hozzáférés: 2016. július 20.) (indonéz nyelvű) 
  78. Zahra Nemati Named Iran Flagbearer at Olympics”, Tasnim News Agency, 2016. január 23. (Hozzáférés: 2016. január 27.) 
  79. Boxer Waheed Abdulridha set to lead 26 Iraqi Olympians”, StepFeed, 2016. július 26. (Hozzáférés: 2016. július 26.) 
  80. Rio 2016 Olympics: Paddy Barnes will be Ireland's flag bearer at Games”, BBC Sport, 2016. április 27. (Hozzáférés: 2016. április 27.) 
  81. Hafstad, Vala. „Icelandic Flag Bearer Chosen for Olympics”, Iceland Review, 2016. augusztus 4.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  82. ריבקין תישא את הדגל בטקס הפתיחה בריו”, Ynet, 2016. július 12. (Hozzáférés: 2016. július 13.) 
  83. Pellegrini selected as Italy's flag-bearer for Rio Games”, USA Today, 2016. április 27. (Hozzáférés: 2016. április 27.) 
  84. Fraser-Pryce To Carry Jamaica's Flag In Rio”, The Gleaner, 2016. július 30. (Hozzáférés: 2016. július 30.) 
  85. Wrestler Yoshida named Japan Olympic team captain”, The Japan Times, 2016. július 1.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 3.) 
  86. Kosovo Gets Full Membership In International Olympic Committee”, Radio Free Europe, 2014. december 9. (Hozzáférés: 2014. december 24.) 
  87. Latvijas karognesējs Rio olimpiskajās spēlēs būs Māris Štrombergs”, Delfi, 2016. július 21. (Hozzáférés: 2016. július 21.) (lett nyelvű) 
  88. Nacif Elias será o porta-bandeira do Líbano na abertura do Rio 2016”, Globo Esporte, 2016. július 28. (Hozzáférés: 2016. július 28.) (portugál nyelvű) 
  89. ليبيا تشارك العالم الجمعة في افتتاح أولمبياد ريو بالبرازيل”, Libya's Channel, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) (arab nyelvű) 
  90. Julia Hassler ist Fahnenträgerin”, Liechtensteiner Volksblatt, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (német nyelvű) 
  91. Olimpinių žaidynių atidaryme Lietuvos vėliavą nešianti Scheidt: turiu savo privalumų”, Alfa.lt, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 15.) (litván nyelvű) 
  92. Gilles Muller porte-drapeau du Luxembourg”, Luxemburger Wort, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) (francia nyelvű) 
  93. Chong Wei named flag bearer for Malaysian Contingent in Rio Olympics. New Straits Times. (Hozzáférés: 2016. június 2.)
  94. Swimmer Shajan to carry Maldives flag at Rio opening ceremony. Olympic Council of Asia, 2016. július 27. [2016. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 28.)
  95. Olympics: Luke Bezzina set to replace Kevin Moore after doping case”, Times of Malta, 2016. július 21. (Hozzáférés: 2016. július 21.) 
  96. Abdelkébir Ouaddar désigné porte-drapeau du Maroc aux JO de Rio de Janeiro”, Le Matin, 2016. július 4. (Hozzáférés: 2016. július 4.) (francia nyelvű) 
  97. Porte-drapeau de la délégation Mauricienne : Kate Foo Kune, l’histoire retiendra”, Le Mauricien, 2016. július 23. (Hozzáférés: 2016. július 24.) (francia nyelvű) 
  98. Cyclist Daniela Campuzano to carry Mexico's flag at Rio Olympics”, Fox News Latino, 2016. május 31.. [2016. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 1.) 
  99. Canoísta Joaquim Lobo será o porta-estandarte do país nos Jogos Olímpicos”, A Bola, 2016. augusztus 3.. [2016. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (portugál nyelvű) 
  100. Wrestler Nicolae Ceban was named as flag bearer of Moldovan delegation at the Olympics”, Publika TV, 2016. július 19.. [2019. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 20.) 
  101. Tungalag, Baatar. „President Ts.Elbegdorj attends the send-off for the Mongolian Olympic team”, UB Post. [2016. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 21.) 
  102. Bojana Popović nosi zastavu na otvaranju Olimpijskih igara”, Vijesti. [2016. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 25.) (montenegrin nyelvű) 
  103. Junias officially named Namibia's Olympic flag bearer”, The Namibian (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) 
  104. Judoka Khatri to carry Nepal’s flag in Rio Olympics”, The Himalayan Times (Hozzáférés: 2016. július 31.) 
  105. Rafael Lacayo y Gabriel Cuadra Holmann abanderados para Rio 2016”, Hoy. [2016. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 29.) (spanyol nyelvű) 
  106. Participation du Niger aux Jeux Olympiques 2016 : Les athlètes nigériens au rendez-vous de Rio de Janeiro”, Le Sahel, 2016. július 7.. [2016. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 19.) (francia nyelvű) 
  107. Elegant Funke Oshonaike is Team Nigeria's flag bearer”, Nigeria Olympic Committee, 2016. augusztus 1.. [2018. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) 
  108. Bryhn blir flaggberar”, Firda Tidend, 2016. augusztus 3.. [2016. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (norvég nyelvű) 
  109. Burling and Tuke named NZ co-captains for Rio”, Radio New Zealand, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  110. Al Khatri to carry Oman flag at Rio”, Oman Daily Observer, 2016. augusztus 4.. [2016. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  111. Dubbeldam vlagdrager tijdens openingsceremonie”, Nederlandse Omroep Stichting, 2016. augusztus 4.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (holland nyelvű) 
  112. Alonso Edward, el abanderado para Rio 2016”, Comité Olímpico de Panamá, 2016. július 17.. [2016. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 17.) (spanyol nyelvű) 
  113. Pini to be PNG flag bearer at Rio Olympics. Loop.png, 2016. július 22. [2018. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  114. Gray, Will: Granada to carry Olympic flag for Paraguay. golfchannel.com . NBC Sports, 2016. június 6. [2017. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 8.)
  115. Francisco Boza será el abanderado de Perú en Río 2016”, El Comercio, 2016. július 16. (Hozzáférés: 2016. július 17.) (spanyol nyelvű) 
  116. Stolarczyk, Maciej. „Karol Bielecki chorążym reprezentacji Polski na igrzyskach w Rio de Janeiro”, Onet.pl, EuroSport, 2016. július 29. (Hozzáférés: 2016. július 29.) (lengyel nyelvű) 
  117. Comité Ejecutivo del COPUR selecciona a Jaime Espinal abanderado Olímpico 2016”, Puerto Rico Olympic Committee, 2016. június 13.. [2016. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 15.) (spanyol nyelvű) 
  118. João Rodrigues é o Porta-Estandarte da Missão Rio 2016”, Olympic Committee of Portugal, 2016. június 15. (Hozzáférés: 2016. június 16.) (portugál nyelvű) 
  119. Watta, Evelyn. „Archer Shehzana to be team Kenya's flag bearer for Rio opening ceremony”, Sports News Arena, 2016. augusztus 4.. [2016. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) 
  120. Мушкер Эркин Адылбек уулу Олимпиада оюндарынын салтанаттуу ачылышында Кыргызстандын желегин көтөрүп чыгат”, Novosti.kg, 2016. július 15.. [2016. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 19.) (kyrgyz nyelvű) 
  121. Olimpice: Gimnasta Cătălina Ponor va fi portdrapelul României la Jocurile Olimpice de la Rio de Janeiro”, AGERPRES, 2016. július 6.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 6.) (román nyelvű) 
  122. Muhinde, Jejje. „Niyonshuti: I'm ready to lift Rwanda's flag high in Rio”, The New Times, 2016. július 11. (Hozzáférés: 2016. július 15.) 
  123. Volleyball star Tetyukhin named Russia’s Olympic flag bearer”, Russian News Agency TASS, 2016. július 28.. [2016. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 29.) 
  124. San Marino: Arianna Perilli è la portabandiera a Rio2016”, San Marino RTV, 2016. július 25. (Hozzáférés: 2016. július 25.) (olasz nyelvű) 
  125. 10 athletes prepare to fly the Seychelles’ flag at the Rio Olympic Games”, Seychelles News Agency, 2016. július 19. 
  126. Isabelle Sambou désignée porte drapeau du Sénégal (CNOSS)”, 2016. július 18.. [2017. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 19.) (francia nyelvű) 
  127. Ivana Maksimovic-Andjusic is Serbia's flag bearer in Rio”, B92, 2016. július 19. 
  128. Hassan, Nadia Jansen. „Derek Wong, Yip Pin Xiu named Singapore flag bearers for 2016 Olympics and Paralympics”, Channel News Asia, 2016. július 9.. [2017. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 10.) 
  129. Weerawansa, Dinesh. „Marathon man Cooray leads Sri Lanka at Rio Olympics”, Daily News, 2016. július 19. (Hozzáférés: 2016. július 19.) 
  130. Swimmer Therese Alshammar to carry Swedish flag in Rio”, Sveriges Radio (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) 
  131. Giulia Steingruber ist Schweizer Fahnenträgerin”, Swiss Gymnastics Federation. [2016. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (német nyelvű) 
  132. Opti vlaggendrager Suriname in Rio”, dwtonline.com, 2016. augusztus 2. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) (holland nyelvű) 
  133. Дилшод Назаров – парчамбардори Тоҷикистон дар маросими ифтитоҳи Олимпиадаи Рио-2016”, National Olympic Committee of Tajikistan. [2016. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 21.) (tadzsik nyelvű) 
  134. Kittayarak, Kittipong. „Ratchanok to carry both Thai flag and hopes”, Bangkok Post (Hozzáférés: 2016. július 13.) 
  135. 奧運/開幕式中華代表團掌旗官出爐 由馬術選手汪亦岫擔任”, SET Taiwan, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (kínai nyelvű) 
  136. Tanzania: Judoka Flags Team Tanzania At Olympic Fete”, Daily News, AllAfrica.com, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  137. Vlajku české výpravy ponese judista. Olympionici vybrali Krpálka”, MAFRA, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) (cz nyelvű) 
  138. Remise de drapeau aux athlètes togolais pour les J.O de Rio 2016 (francia nyelven). iciLome.com, 2016. július 27. (Hozzáférés: 2016. július 27.)
  139. Seven Tongan athletes bound for Rio Olympics”, Matangi Tonga Online, 2016. július 21. (Hozzáférés: 2016. július 21.) 
  140. Walcott to carry T&T's flag at Olympic opening ceremony”, Trinidad Express Newspapers, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.) 
  141. Rio 2016 : 60 athlètes tunisiens dans 17 disciplines”, Nessma TV, 2016. június 18.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 22.) (francia nyelvű) 
  142. Olimpiyatlarda Türk bayrağını Kayaalp taşıyacak”, Anadolu Agency, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) (török nyelvű) 
  143. Stewart, Megan: Table for one? Meet the 10 smallest delegations at Rio 2016. Rio 2016, 2016. július 28. [2016. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  144. Mykola Milchev to carry Ukrainian flag at Olympics opening ceremony in Brazil”, Ukrinform, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.) 
  145. Dolores Moreira es la abanderada”, Ovación, 2016. július 19. (spanyol nyelvű) 
  146. Bahodir Jalolov Rio Olimpiadasida O‘zbekiston bayrog‘ini ko‘tarib chiqadi”, Sports.uz, 2016. július 17.. [2016. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 21.) (üzbég nyelvű) 
  147. VASANOC present gear to Team Vanuatu for Rio 2016”, Loop VAN, 2016. július 30.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 30.) 
  148. Fencer Ruben Limardo announced as Venezuela's flag-bearer for Olympics”, Xinhua, 2016. május 27. (Hozzáférés: 2016. június 1.) 
  149. Fencer Vu Thanh An to carry Vietnam’s flag at Rio Games”, Vietnam Net Bridge, 2016. július 26.. [2018. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. július 27.) 
  150. RWU Sailing alum Cy Thompson competing in his second Olympic Games”, Roger Williams University, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.) 
  151. British Virgin Islands Olympic Committee: Kelly selected as flag bearer for Rio 2016. BVI News, 2016. augusztus 2. [2016. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.)
  152. Coventry, Kirsty. „Kirsty Coventry becomes flag bearer once again for Zimbabwe”, SwimSwam, 2016. augusztus 2. (Hozzáférés: 2016. augusztus 2.) 
  153. Team of Refugee Olympic Athletes (ROA) created by the IOC. International Olympic Committee, 2016. március 2. (Hozzáférés: 2016. március 29.)
  154. Refugee Olympic Team flagbearer announced. International Olympic Committee, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)
  155. Yane Marques será a porta-bandeira do Brasil na Cerimônia de Abertura dos Jogos Olímpicos Rio 2016 (portugál nyelven). Brazilian Olympic Committee, 2016. július 31. [2017. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 31.)