8455-ös mellékút (Magyarország)
8455-ös mellékút | |
Úttípus | összekötő út |
Hossza | 3,65 km |
Ország | Magyarország |
Tartományok | Vas vármegye |
Az út eleje | Mersevát |
Az út vége | Kemenesszentmárton 8611 |
A 8455-ös számú mellékút egy rövid, kevesebb, mint 4 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Vas vármegye területén; Kemenesszentmárton és Mersevát községek összekapcsolását szolgálja.
Nyomvonala
[szerkesztés]Mersevát központjában ágazik ki a 834-es főútból, annak a 20+650-es kilométerszelvénye közelében, északnyugat felé. Kezdeti, rövid szakasza az Iskola utca nevet viseli; alig 200 méter után nyugatnak fordul, s ott a Hargita utca nevet veszi fel. 700 méter után eléri a belterület nyugati határát, majd 2,2 kilométer után egy iránytörést követően északnyugati irányba fordul. Nagyjából 3,2 kilométer után átszeli a Cinca-patak folyását, s egyben Kemenesszentmárton határát. E község belterületeinek keleti széle mellett ér véget, beletorkollva a 8611-es útba, annak a 39+200-as kilométerszelvénye közelében.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 3,645 kilométer.
Története
[szerkesztés]Települések az út mentén
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis. kira.kozut.hu. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ. (Hozzáférés: 2021. január 17.)