Ugrás a tartalomhoz

3+2 (magyar együttes)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
3+2
Információk
EredetSzerbia Ürményháza, Szerbia
Alapítva1975
Aktív évek1975–napjainkig
Műfajlakodalmas rock
Tagok
  • Bugyi Zoltán
  • Bugyi Dániel
  • Magyar János
  • Maros Zoltán
Korábbi tagok
lásd: Korábbi tagok

A(z) 3+2 weboldala
SablonWikidataSegítség

A 3+2 temerini magyar lakodalmasrock-együttes.

Története

[szerkesztés]

1975-ben 3+1 néven alakultak, akkor még klasszikus rockot játszottak, később váltottak a mulatós zene irányába (az együttes nevében a 3 a három alapító testvérre, Bugyi Gyulára, Bugyi Jánosra és Bugyi Zoltánra, a +1 pedig az első unokatestvérükre, Táncos Lajosra utal).

Később csatlakozott hozzájuk – eredetileg csak hangmérnökként – Hajdúk János is (ő eredetileg az Újvidéki Rádió hangmérnöke volt), később azonban 1982-től billentyűsként és dalszerzőként is a csapatban tevékenykedett, olyan dalok hangtechnikusaként, mint a Halvány őszi rózsa, a Kicsiny falum, a Kombiné és az Egy asszony miatt vagyok ilyen léha. Miatta lett az együttes neve 3+1-ből 3+2. Az első lemez megjelenése után már többet kellett fellépni az együttesnek, ám nem engedték el Hajdúkot a munkahelyéről, ezért került ki az együttesből.[1]

A 80-as évek második felében voltak igazán sikeresek, akkor több lemezük is eladási rekordot döntött, Halvány őszi rózsa lemezük a mai napig tartja a legtöbb eladott lemez rekordját Magyarországon másfél milliós darabszámmal. A lemez és egyben az együttes egyik legismertebb száma a Csipkés kombiné (1986).

  • Bugyi Zoltán – gitár, ének (1976–)
  • Bugyi Dániel – dob, ütős hangszerek (2003–)
  • Magyar János – basszusgitár (2020–)
  • Maros Zoltán – billentyűs hangszerek (2022–)

Vendégzenészek

  • Burai Károly – szaxofon, klarinét, billentyűs hangszerek (1985–2014, 2014-től vendég)
  • Pethő Attila – trombita

Korábbi tagok

[szerkesztés]
  • Bugyi Gyula – szólógitár, ének (1975–1988, 1991–1995)
  • id. Bugyi János ✝ – dob, ütőhangszerek (1975–1988, 2000–2002, elhunyt 2016-ban)
  • Táncos Lajos ✝ – basszusgitár (1975–1986, elhunyt 2006-ban)
  • Túri Mihály – ének (1975–1976)
  • Túri Lajos ✝ – klarinét (1975–1983, elhunyt 1997-ben)
  • Fehér Sándor – tambura (1982–1983)
  • Hajdúk János ✝ – billentyűs hangszerek, hangmérnök, dalszerző (1983–1985, elhunyt 2017-ben)
  • Góbor Attila – billentyűs hangszerek, ének (1983–1987)
  • Spör Helmuth – basszusgitár (1986–1992)
  • Ilija Géza ✝ – billentyűs, basszusgitár, harsona, ének (1988–1998, később vendég, elhunyt 2023-ban)
  • Schön Ignác – hegedű (1986–2001)
  • Kollár Zoltán – dobok, ének (1988–1992)
  • László Attila ✝ – dobok (1992–2000, elhunyt 2000-ben)
  • Pap Tibor – billentyűs hangszerek, ének (1998–2002)
  • Blazsanik Dénes – billentyűs hangszerek (2004–2006)
  • Kucsera Csaba – basszusgitár (2004–2006, 2009–2020)
  • Kanalas Róbert – billentyűs hangszerek (2006–2015)
  • ifj. Bugyi János – ritmusgitár
  • Vágó Tibor – billentyűs hangszerek (2015)
  • Vojnics Tunics Zsolt ✝ – basszusgitár (2006–2009), billentyűs hangszerek (2015–2022, elhunyt 2022-ben)

Diszkográfia

[szerkesztés]
Év Album Minősítés
1986 Halvány őszi rózsa Aranymadár (1.5 millió eladott lemez)
1987 Hej, de kutya jókedvem van Platinalemez
1987 Csendes ember lettem Platinalemez
1988 Ezekkel a kakasokkal baj van Aranylemez
1989 Csuda jó hangulat
1989 Vastag jókedv
1989 Itt hagyom a falutokat
1989 Öreg prímás tégy hangfogót
1992 Magyar fiúk
1993 Estharang
1999 Válogatás - Best of
2000 Sárgul már a Coco Jumbo
2005 Újra itthon
2009 Ne szidjatok soha engem!
2011 Live in Dunaszeg

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Gyász: meghalt a Csipkés kombiné szerzője. Borsonline.hu. 2017. május 13.

Források

[szerkesztés]