A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 2019-es Deutsche Tourenwagen Masters -szezon volt a bajnokság huszadik szezonja a sorozat 2000 -es visszatérése óta. A szezon május 4-én a Hockenheimringen kezdődött és október 6-án szintén itt fejeződött be.[ 1] A címvédő Gary Paffett kiszállt a bajnokságból, pályafutását a Formula–E -ben folytatta.[ 2] A szezonban rendezték a DTM történetének 500. versenyét, amit a Laustzringen bonyolítottak le és ugyanitt az Audi bebiztosította a gyártói bajnoki címet is.[ 3] Egy fordulóval később, a Nürburgringen René Rast megszerezte második egyéni bajnoki címét.[ 4]
Ebben az évben indult az első közös verseny a japán Super GT -vel, ennek köszönhetően 2020-tól lehetővé teszik, hogy a sorozatok versenyzői mindkét bajnokságban rajthoz álljanak.[ 5] A széria a Formula–3 Európa-bajnokság megszűnése után nem maradt betétfutamok nélkül, ugyanis ebben az évben a W Series futamait rendezték a DTM versenyhétvégéin.
Magyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző
Minden bajnoki pontra jogosult
Nem jogosult bajnoki pontokra
Minden bajnoki pontra jogosult
A 2019-es évtől új autók vesznek részt a bajnokságban, 1987 óta visszatérnek a turbó motorok. Az új spekulációk 2,0 literes turbófeltöltősök, melyek megközelítőleg 610 lóerő, fordulatszáma pedig 9500 fordulat/perc, ennek következtében idénre 2-3 másodperccel gyorsabb versenygépek jöttek. Az eddigi V8-as szívómotoroktól pedig megváltak.[ 34]
Az új konfiguráció tartalmazza az IndyCar -hoz hasonló "push-to-pass" teljesítmény elősegítő rendszert, amely +30 lóerőt ad hozzá a teljesítményhez, és ezt a versenyző a távon tizenkétszer veheti igénybe.
2016 óta először tértnek vissza az egytagú hátsószárnyak, amelyeket a támadó akkor használhat, amikor 1 másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest.
Az autók minimális súlyát 1115 kg-ról 1070 kg-ra csökkentették, amely magában foglalja a pilótát és az üzemanyagot is.
Ezentúl ahány kört töltenek el a biztonsági autó mögött, annyi kör adódik hozzá a versenytávhoz, de ez maximum 3 kör lehet.
Pontot az első tíz helyen célba érő versenyző kap az alábbi sorrendben:
Helyezés
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Pont
25
18
15
12
10
8
6
4
2
1
Továbbá az időmérő első három helyezettje is kap pontokat:
Kvalifikációs helyezés
1.
2.
3.
Pont
3
2
1
(Félkövér : pole-pozíció, dőlt : leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)
† — Nem ért célba, de teljesítette a versenytáv 75%-át így értékelve lett.
Helyezés
Csapat
Rajtszám
HOC
ZOL
MIS
NOR
ASS
BRH
LAU
NÜR
HOC
Pont
1.
Audi Sport Team Rosberg
21
11
5
447
33
16†
1
Ki2
12
2 1
3 1
13
7 1
32
5 1
22
1 1
Ki 1
1
1 1
3 2
1 1
3
53
12
9
6
3
11
2
7
9
11
15
102
4 1
6
1 1
12
5
2.
Audi Sport Team Abt Sportsline
4
3
33
12
Ki
Ki
4 2
Ki
4
Ki
6
4
33
2
5
Kiz
2
4
7
407
51
8
2
3
8
5
1
2 1
8 2
2
3
3
2
13
23
153
6
17
12
3.
Audi Sport Team Phoenix
28
5
Ki
4
11
33
11
4
63
83
11
53
42
6
8
5
4
5
10
316
99
22
Ki
5
4
6
10
Ki
3
9
13
7
6
3
3
Ki
73
33
2 1
4.
BMW Team RMG
7
7
5
103
7
4
8
52
1
15
Ki
12
Ki
9
14
22
10
8
9
308
11
1 1
82
7 1
13
1
Ki
8
16†
1 1
2
1 1
10
4
6
3
Ki
22
12
5.
BMW Team RMR
16
4
6
13
14
10
Ki
Ki
9
5
14
13
12
Ki
15†
9
9
6
43
202
25
14
4 1
1
2 3
7
2
7
5
4
13
6
5
5
10
13
8
Ki
14
6.
BMW Team RBM
31
6
13
11
5 1
9
9
Ki
Ki
10
15
8
7
16
11
7
16
16
13
103
47
13
10
2
10
Ki
6
3
13
16
16†
Ni
Ki
8
13
8
11
10
6
7.
Audi Sport Team WRT
21
10
15
14
9
Ki
15
11
10
Ni
16
7
9
14
13
15
15
79
27
15
14
Ki
12
82
73
13
14
6
42
9
13
14
72
4
5
14
Ki
34
12
15
8.
R-Motorsport I
3
Ki3
7
8
Ni
16
Ki
12
Ki
14
8
14†
14
13
Ki
12
Ni
7
Ni
38
76
11
11
Ki
6
15
13
9
12
12
Ki
Ki
9
11
Ki
Ki
14
11
8
9.
R-Motorsport II
23
9
16†
Ki
Ki
13
14
6
10
Ki
7
10
8
12
12
10
12
Ki
Ki
26
62
Ki
12
9
Ki
14
12
10
11
13
12
15†
11
15
Ki
11
15
Ni
11
Szabadkártyás résztvevőként nem jogosultak pontokra
—
Team Kunimitsu
1
9
16
—
—
Lexus Team KeePer TOM'S
37
13
Ki
—
—
Nismo
35
Hn
17
—
Helyezés
Csapat
Rajtszám
HOC
ZOL
MIS
NOR
ASS
BRH
LAU
NÜR
HOC
Pont
↑ RallyFans.hu-Babor: Itt a DTM 2019-es versenynaptára (magyar nyelven). RallyFans.hu , 2018. október 17. (Hozzáférés: 2019. február 9.)
↑ Paffett lesz a HWA Racelab egyik versenyzője a Formula E-ben . https://hu.motorsport.com
↑ DTM: Négygyűrűs diadalmenet az 500. futamon – Rast visszavágott, de Müller a nyomában . BRAKING NEWS MOTORSPORT . (Hozzáférés: 2019. szeptember 14.)
↑ René Rast másodszor lett DTM-bajnok . https://formula.hu
↑ Péter, Vámosi: Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. március 29. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
↑ a b c „Az Aston Martin váltja a Mercedest a DTM-ben! ”, Alapjárat (Hozzáférés: 2018. december 1.) (magyar nyelvű)
↑ a b Megvannak az Aston Martin DTM-pilótái (hu-HU nyelven). Formula.hu . (Hozzáférés: 2019. február 19.)
↑ a b Péter, Vámosi: Daniel Juncadella lett a negyedik Aston Martin DTM versenyző! (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. február 19. (Hozzáférés: 2019. március 3.)
↑ Habsburg Ferdinánd a DTM-ben folytatja (hu-HU nyelven). Formula.hu . (Hozzáférés: 2019. február 23.)
↑ a b c d e f DTM - NEM VÁLTOZIK AZ AUDI FELÁLLÁSA 2019-RE . BRAKING NEWS MOTORSPORT . (Hozzáférés: 2019. május 5.)
↑ a b Dávid, Hegedűs: A WRT az Audi ügyfélcsapataként indul a DTM-ben • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2018. október 13. (Hozzáférés: 2019. március 24.)
↑ Péter, Vámosi: Hivatalos: Pietro Fittipaldi a WRT Audival indul a DTM-ben 2019-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. április 18. [2019. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 19.)
↑ a b Dávid, Hegedűs: Dél-afrikai versenyzője is lesz a DTM-es WRT csapatnak • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. március 23. (Hozzáférés: 2019. március 23.)
↑ a b Péter, Vámosi: Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban! • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. május 8. (Hozzáférés: 2019. május 24.)
↑ Dávid, Hegedűs: Vakbélgyulladás miatt kihagyja Misanot Jamie Green • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. június 6. (Hozzáférés: 2019. június 11.)
↑ a b c d e DTM - ÖT 2019-ES PILÓTÁJÁT IS BEJELENTETTE A BMW . BRAKING NEWS MOTORSPORT . (Hozzáférés: 2019. március 3.)
↑ Újabb fiatal a BMW-nél a DTM csapatban (magyar nyelven), 2019. január 21. [2019. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 3.)
↑ BRÉKING: Button rajthoz áll a DTM-ben! (magyar nyelven). hu.motorsport.com . (Hozzáférés: 2019. szeptember 11.)
↑ a b c d Ilyen külsőt kapnak a DTM-en induló japán autók (hu-HU nyelven). Formula.hu . (Hozzáférés: 2019. szeptember 14.)
↑ Péter, Vámosi: Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista! • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. április 18. [2019. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 19.)
↑ Péter, Vámosi: Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája! • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. február 14. (Hozzáférés: 2019. március 9.)
↑ DTM - 19 ÉVES PILÓTÁT IGAZOLT A BMW FARFUS HELYÉRE . BRAKING NEWS MOTORSPORT . (Hozzáférés: 2019. március 3.)
↑ Péter, Vámosi: Hivatalos: Pietro Fittipaldi a WRT Audival indul a DTM-ben 2019-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. április 18. [2019. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 19.)
↑ Gergely, Koroknai: A DTM-be megy az utolsó magyar király dédunokája (magyar nyelven). index.hu , 2019. február 19. (Hozzáférés: 2019. február 19.)
↑ Péter, Vámosi: A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata! • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. február 14. (Hozzáférés: 2019. március 3.)
↑ „Augusto Farfus távozik a DTM-ből, de.... | Hosszabbítás ” (Hozzáférés: 2018. december 1.) (hu-HU nyelvű)
↑ Kft, New Wave Media Group: Brutál erős márkatársakat kapott Michelisz (magyar nyelven). http://www.origo.hu/ . (Hozzáférés: 2018. december 7.)
↑ Japánba küldi védenceit a Red Bull (hu-HU nyelven). M4 Sport . (Hozzáférés: 2019. március 24.)
↑ A Venturi Mortarát választotta Massa mellé a Formula E csapatába (magyar nyelven). hu.motorsport.com . (Hozzáférés: 2019. január 4.)
↑ „Paffett lesz a HWA Racelab egyik versenyzője a Formula E-ben ” (Hozzáférés: 2018. december 1.) (magyar nyelvű)
↑ „Hivatalos: Wehrlein a Formula E-ben tér vissza ” (Hozzáférés: 2018. december 1.) (magyar nyelvű)
↑ A DTM-pilóta vakbélműtétje miatt maradt tartalékversenyző nélkül a Haas (hu-HU nyelven). Formula.hu . (Hozzáférés: 2019. június 11.)
↑ a b Kft., New Wave Media Group. „A Mercedes kiszáll a DTM-ből a Formula E kedvéért ”, http://www.gphirek.hu/ (Hozzáférés: 2018. december 1.)
↑ Brigitta, Gyimesi: Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu , 2019. január 4. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
↑ RallyFans.hu-Babor: Itt a DTM 2019-es versenynaptára (magyar nyelven). RallyFans.hu , 2018. október 17. (Hozzáférés: 2019. február 9.)
↑ DTM - NEM CSAK MAGYARORSZÁGI, DE ÉJSZAKAI VERSENY SEM LESZ 2019-BEN . BRAKING NEWS MOTORSPORT . (Hozzáférés: 2019. március 3.)
↑ Nem szerepel a Hungaroring a DTM 2019-es naptárában (hu-HU nyelven). Formula.hu . (Hozzáférés: 2018. december 1.)