2019–2020-as holland labdarúgókupa
Holland labdarúgókupa (2019-2020) | |||
A holland kupa | |||
Adatok | |||
Dátum | 2019. augusztus 17. – 2020. április 19. | ||
Honlap | http://www.knvb.nl/ | ||
Címvédő | AFC Ajax | ||
Győztes | nincs győztes | ||
Statisztika | |||
Mérkőzések | 104 | ||
Gólok | 369 (átlag: 3,55) | ||
Gólkirályok | Maurice de Ruiter Tim Freriks (5 gólos) | ||
|
A holland kupa ezen szezonja volt a labdarúgókupa 102. szezonja. Ezt a sorozatot is a Holland labdarúgó-szövetség rendezte meg.
Összesen 8 fordulóból állt az idei kupasorozat is. De ebből a 8 fordulóból az első kettő selejtezőkör volt. Az első selejtezőkör legmagasabban rangsorolt csapatai a 4. ligából voltak, a második selejtezőkörben pedig csatlakoztak a 3. liga csapatai is, bár nem az összes. Az első fordulóban pedig már az első és második liga csapatai is csatlakoztak. Az első selejtezőkört augusztus 17-én rendezték meg, a döntőt pedig április 19-én rendezték volna meg, szokásoknak megfelelően most is a rotterdami De Kuip stadionban.
Néhány változtatást bevezettek az idei kupában. Az egyik, hogy az idén európai kupákban (BL és EL) főtáblára jutó csapatok csak decemberben a második fordulóban csatlakoznak a kupához. Ez a négy csapat pedig a Bajnokok Ligájába bejutó AFC Ajax és az Európa Ligába bejutó PSV Eindhoven, Feyenoord és AZ Alkmaar. A másik, hogy az idei kupasorozat negyeddöntőjében már fogják alkalmazni a VAR-t (videóbírót).
Az idei sorozatban sem vehetett részt az Eerste Divisiebeli 4 Jong-csapat (Jong Ajax, Jong PSV, Jong AZ és Jong Utrecht).
2020. március 13-tól koronavírus járvány miatt határozatlan időre felfüggesztettek minden labdarúgó mérkőzést Hollandiában és Európa legtöbb országában. Aztán a kormány döntése alapján szeptember 1-ig nem lehetett labdarúgó mérkőzést megrendezni Hollandiában, így végül elmaradt a kupadöntő is. [1]
Fordulók dátumai
[szerkesztés]Fordulók | Dátumok |
---|---|
Első selejtezőkör | 2019. augusztus 17. és 28. |
Második selejtezőkör | 2019. szeptember 24. és 25. |
Első forduló | 2019. október 19., 29., 30. és 31. |
Második forduló | 2019. december 17., 18. és 19. |
Nyolcaddöntő | 2020. január 21., 22., 23. és 28. |
Negyeddöntő | 2020. február 12. és 13. |
Elődöntő | 2020. március 4. és 5. |
Döntő | 2020. április 19. |
Részt vevő csapatok
[szerkesztés]Selejtezők
[szerkesztés]Első selejtezőkör
[szerkesztés]Ebben a selejtezőkörben összesen 56 amatőr csapat vett részt. A két profi bajnokság csapatain kívül nem vettek részt a 3. osztály csapatai és a 4. osztályból sem vett részt az összes csapat.[2]
A selejtezőkör mérkőzéseit eredetileg augusztus 17-én és 18-án játszották volna le, de az egyik mérkőzést elhalasztották és végül 28-án került rá sor.
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
VV Hoogland (4) | 1 – 3 | Jodan Boys (5) |
VV DOVO (4) | 2 – 4 | OFC (4) |
VV Ter Leede (4) | 1 – 4 | Fortuna Wormerveer (6) |
SV Huizen (6) | 2 – 3 | VV GOES (4) |
ODIN'59 (4) | 3 – 1 | VV Gemert (4) |
Achilles Veen (5) | 6 – 0 | USV Hercules (4) |
DVS'33 Ermelo (4) | 1 – 1 (h.u.) (2−3 b.) |
Quick H (4) |
VVOG (4) | 3 – 0 | RKSV Minor (5) |
Vroomshoopse Boys (7) | 0 – 4 | EVV (4) |
BVV Barendrecht (4) | 6 – 0 | RKSV Wittenhorst (6) |
VVSB (4) | 2 – 4 | Harkemase Boys (4) |
FC Rijnvogels (5) | 0 – 4 | SV OSS'20 (4) |
FC's-Gravenzande (5) | 2 – 0 | RKSV Heeze (6) |
FC Lisse (4) | 1 – 2 | AFC Ajax (amatőr) (4) |
VEV'67 (7) | 0 – 3 | SC Silvolde (5) |
Sparta Nijkerk (4) | 3 – 2 | VV UNA (4) |
Excelsior'31 (4) | 3 – 1 | RKVV DEM (4) |
SDO Bussum (5) | 1 – 0 | ARC (5) |
Rohda Raalte (6) | 1 – 2 | VV Duno (5) |
RKVV Westlandia (4) | 2 – 0 | HSV De Zuidvogels (6) |
Drachtster Boys (6) | 0 – 4 (h.u.) | VV Dongen (4) |
VV Kloetinge (6) | 1 – 0 | FC Lienden (4) |
HSC'21 (4) | 2 – 4 | SteDoCo (4) |
RKSV Mierlo-Hout (7) | 2 – 3 | Flevo Boys (5) |
RKSV Groene Ster (4) | 5 – 0 | VV Winsum (6) |
SV TOP (6) | 2 – 6 | HSV Hoek (4) |
Blauw Geel'38 (4) | 2 – 1 | VV Sliedrecht (6) |
ADO'20 (4) | 3 – 0 | ONS Sneek (4) |
Második selejtezőkör
[szerkesztés]Ebben a selejtezőkörben az első selejtezőkörből továbbjutott amatőr csapatok vettek részt és hozzájuk csatlakozott még 12 csapat a harmadik ligából. A győztesek bejutottak főtábla első fordulójába.[3]
A sorsolás alatt kisorsoltak 4 csapatot az előző körből továbbjutott csapatok közül akiknek nem kell részt venniük ebben a selejtezőkörben. A sorsolás szerint a HSV Hoek (4), SteDoCo (4), Sparta Nijkerk (4) és az FC's-Gravenzande (5) csapatai mérkőzés nélkül kerültek fel a főtáblára.
A mérkőzéseket szeptember 24-én és 25-én játszották le.
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
Quick Boys (3) | 2 – 3 (h.u.) | Katwijk (3) |
Scheveningen (3) | 0 – 1 | Harkemase Boys (4) |
VVOG (4) | 0 – 2 | Ajax (amatőr) (4) |
GVVV (3) | 2 – 1 | Kozakken Boys (3) |
Achilles Veen (5) | 1 – 1 (h.u.) (12−11 b.) |
HHC Hardenberg (3) |
ASWH (3) | 5 – 1 | TEC (3) |
ODIN'59 (4) | 4 – 3 (h.u.) | BVV Barendrecht (4) |
Noordwijk (3) | 1 – 3 (h.u.) | Rijnsburgse Boys (3) |
Blauw Geel'38 (4) | 0 – 1 | De Treffers (3) |
RKVV Westlandia (4) | 2 – 2 (h.u.) (3−4 b.) |
OFC (4) |
Spakenburg (3) | 2 – 0 | SDO Bussum (5) |
SV OSS '20 (4) | 5 – 1 | Jordan Boys (5) |
RKSV Groene Ster (4) | 2 – 0 | VV Kloetinge (6) |
VV Dongen (4) | 1 – 2 | Excelsior'31 (4) |
DUNO D (5) | 2 – 3 | Quick H (4) |
EVV (4) | 0 – 0 (h.u.) (4−5 b.) |
Flevo Boys (5) |
ADO'20 (4) | 0 – 2 | Fortuna Wormerveer (6) |
Sportclub Silvolde (5) | 2 – 3 | VV GOES (4) |
Első forduló
[szerkesztés]A kupa első fordulójában már minden osztály bekapcsolódott. A selejtezőkörből továbbjutott amatőr csapatok, az a 4 amatőr csapat akik mérkőzés nélkül jutottak tovább, a harmadik liga további 4 csapata akik nem vettek részt a selejtezőkörben és mind a 34 profi csapat is. Csupán az a 4 profi csapat nem vett még részt az első fordulóban akik a nemzetközi kupákban is részt vettek. Az AFC Ajax, a PSV Eindhoven, a Feyenoord és az AZ Alkmaar négyes.[4]
A forduló legnagyobb meglepetése az volt, hogy a 4. ligás Groene Ster csapata kiejtette büntetőkkel az Eredivisie-ben szereplő VVV-Venlo csapatát.
A mérkőzéseket 4 nap alatt játszották le, október 19-én, 29-én, 30-án és 31-én.
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
FC's-Gravenzande (5) | 1 – 3 | SteDoCo (4) |
Vitesse Arnhem (1) | 2 – 0 | De Graafschap (2) |
VV GOES (4) | 0 – 5 | SC Cambuur (2) |
Flevo Boys (5) | 0 – 3 | Katwijk (3) |
GVVV (3) | 2 – 1 | Helmond Sport (2) |
FC Dordrecht (2) | 3 – 1 | MVV (2) |
IJsselmeervogels (3) | 3 – 0 | FC Den Bosch (2) |
Koninklijke HFC (3) | 1 – 2 | Telstar (2) |
Hoek (4) | 0 – 3 | PEC Zwolle (1) |
Almere City (2) | 1 – 3 | Go Ahead Eagles (2) |
Achilles Veen (5) | 0 – 2 | Roda Kerkrade (2) |
Excelsior (2) | 4 – 2 (h.u.) | NEC Nijmegen (2) |
Rijnsburgse Boys (3) | 0 – 4 | FC Eindhoven (2) |
Oss'20 (4) | 1 – 2 | TOP Oss (2) |
NAC Breda (2) | 3 – 2 | FC Emmen (1) |
Heracles Almelo (1) | 4 – 3 | RKC Waalwijk (1) |
Groene Ster (4) | 2 – 2 (h.u.) (4−2 b.) |
VVV-Venlo (1) |
Quick (4) | 0 – 4 | Willem Tilburg (1) |
Excelsior Maassluis (3) | 0 – 3 | SC Heerenveen (1) |
Sparta Nijkerk (4) | 5 – 2 | Fortuna Wormerveer (6) |
Spankenburg (3) | 2 – 0 | ASWH (3) |
Ajax (amatőr) (4) | 2 – 2 (h.u.) (2−3 b.) |
OFC (4) |
AFC (3) | 3 – 3 (h.u.) (2−4 b.) |
ODIN'59 (4) |
Harkemase Boys (4) | 1 – 2 | FC Groningen (1) |
De Treffers (3) | 0 – 2 | Twente Enschede (1) |
Sparta Rotterdam (1) | 1 – 0 | FC Volendam (2) |
Excelsior'31 (4) | 1 – 4 | FC Utrecht (1) |
Fortuna Sittard (1) | 3 – 0 | ADO Den Haag (1) |
Második forduló
[szerkesztés]A második fordulóban 32 csapat vett részt. Az első fordulóból továbbjutott 28 csapat és a 4 európai kupákban szereplő - AFC Ajax, a PSV Eindhoven, a Feyenoord és az AZ Alkmaar - csapat is akik az előző fordulót még kihagyták.[5]
Ebben a fordulóban semmi nagyobb meglepetés nem történt. Majdnem minden mérkőzés a papírforma alapján ért véget.
A mérkőzéseket 3 nap alatt játszották le, december 17-én, 18-án és 19-én.
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
Twente Enschede (1) | 2 – 5 | Go Ahead Eagles (2) |
SC Heerenveen (1) | 2 – 0 | Roda Kerkrade (2) |
Katwijk (3) | 0 – 0 (h.u.) (3−4 b.) |
TOP Oss (2) |
IJsselmeervogels (3) | 1 – 0 | SteDoCo (4) |
Excelsior (2) | 0 – 2 | FC Eindhoven (2) |
Vitesse Arnhem (1) | 4 – 0 | ODIN'59 (4) |
Fortuna Sittard (1) | 3 – 0 | PEC Zwolle (1) |
Telstar (2) | 3 – 4 | AFC Ajax (1) |
Sparta Nijkerk (4) | 0 – 1 (h.u.) | NAC Breda (2) |
AZ Alkmaar (1) | 3 – 0 | Groene Ster (4) |
OFC (4) | 0 – 0 (h.u.) (4−5 b.) |
Spankenburg (3) |
Willem Tilbug (1) | 3 – 0 | Sparta Rotterdam (1) |
Heracles Almelo (1) | 3 – 0 | FC Dordrecht (2) |
GVVV (3) | 1 – 2 (h.u.) | PSV Eindhoven (1) |
FC Groningen (1) | 0 – 1 | FC Utrecht (1) |
SC Cambuur (2) | 1 – 2 | Feyenoord (1) |
Nyolcaddöntő
[szerkesztés]A nyolcaddöntőben 16 csapat vett részt. Az előző fordulóból továbbjutott 14 profi és 2 amatőr csapat.[6]
A forduló legnagyobb meglepetése az volt, hogy a végső győzelemre is esélyes PSV Eindhovent kiejtette a második ligában szereplő NAC Breda. Továbbá még annyi történt, hogy mindkét megmaradt amatőr csapat kiesett ebben a fordulóban.
Mivel egy mérkőzést elhalasztottak, így a mérkőzéseket 4 nap alatt játszották le, január 21-én, 22-én, 23-án és 28-án.
1. csapat | Eredmény | 2. csapat |
---|---|---|
TOP Oss (2) | 0 – 2 | AZ Alkmaar (1) |
FC Eindhoven (2) | 1 – 2 (h.u.) | FC Utrecht (1) |
Heracles Almelo (1) | 0 – 2 | Vitesse Arnhem (1) |
AFC Ajax (1) | 7 – 0 | Spankenburg (3) |
SC Heerenveen (1) | 2 – 2 (h.u.) (4−3 b.) |
Willem Tilburg (1) |
IJsselmeervogels (3) | 1 – 1 (h.u.) (6−7 b.) |
Go Ahead Eagles (2) |
NAC Breda (2) | 2 – 0 | PSV Eindhoven (1) |
Fortuna Sittard (1) | 1 – 2 (h.u.) | Feyenoord (1) |
Negyeddöntő
[szerkesztés]A negyeddöntőben összes mérkőzésén idegenbeli siker született. Így meglepetésre a másodosztályban szereplő NAC Breda kiejtette az erős formában levő AZ Alkmaar csapatát.
A forduló mérkőzéseit február 12-én és 13-án rendezték meg.
AZ Alkmaar (1) | 1 – 3 | NAC Breda (2) |
---|---|---|
Úszama Idríszi 65' 56' | (0 - 1) Jegyzőkönyv |
Mounir el Allouchi 15' Robin Schouten 60' Javi Noblejas 86' Arno Verschueren 89' |
Vitesse Arnhem (1) | 0 – 3 | AFC Ajax (1) |
---|---|---|
Tim Matavž 83′ Bryan Linssen 90' |
(0 - 1) Jegyzőkönyv |
Ryan Babel 15' 15' Ryan Gravenberch 60' Dušan Tadić 85' (11-esből) Donny van de Beek 39' Carel Eiting 69' |
Go Ahead Eagles (2) | 1 – 4 | FC Utrecht (1) |
---|---|---|
Jaroslav Navrátil 49' Donny van Iperen 45' Mael Corboz 78' |
(0 - 2) Jegyzőkönyv |
Simon Gustafson 37' Adam Maher 45' Jean-Christophe Bahebeck 55' Kristoffer Peterson 74' |
SC Heerenveen (1) | 0 – 1 | Feyenoord (1) |
---|---|---|
(0 - 1) Jegyzőkönyv |
Leroy Fer 15' 38' Marcos Senesi 32' Luis Sinisterra 90' |
Elődöntő
[szerkesztés]Mindkét elődöntőn hazai siker született, így meglepetésre kiesett az AFC Ajax csapata.
A forduló mérkőzéseit március 4-én és 5-én rendezték meg.
FC Utrecht (1) | 2 – 0 | AFC Ajax (1) |
---|---|---|
Sander van de Streek 33' Simon Gustafson 65' (11-esből) Sean Klaiber 87' |
(1 - 0) Jegyzőkönyv |
Klaas-Jan Huntelaar 72' Lisandro Martínez 89' |
Feyenoord (1) | 7 – 1 | NAC Breda (2) |
---|---|---|
Marcos Senesi 15' Steven Berghuis 20' (11-esből) 45' 52' (11-esből) Róbert Boženík 23' Ridgeciano Haps 31' Luciano Narsingh 88' (11-esből) |
(5 - 0) Jegyzőkönyv |
Jan Paul van Hecke 47' Nacho Monsalve 71' Thom Haye 71' Roger Riera 88′ |
Döntő
[szerkesztés]Az idei kupadöntőt koronavírus-járvány miatt először elhalasztották, később pedig törölték. Így idén nincs kupagyőztes csapat.
Fordulónként részt vevő csapatok
[szerkesztés]Ezen táblázat azt mutatja, hogy az idei kupasorozat fordulóiban melyik bajnokságból mennyi csapat szerepelt.
Bajnokság | Első selejtező | Második selejtező | Első forduló | Második forduló | Nyolcaddöntő | Negyeddöntő | Elődöntő | Döntő | Győztes |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Eredivisie (1) | nem vettek részt | nem vettek részt | 14 (25%) | 14 (43,75%) | 10 (62,5%) | 6 (75%) | 3 (75%) | 2 (100%) | Győztes nem lett |
Eerste divisie (2) | nem vettek részt | nem vettek részt | 16 (28,6%) | 9 (28,1%) | 4 (25%) | 2 (25%) | 1 (25%) | ||
Tweede divisie (3) | nem vettek részt | 12 (33,3%) | 10 (17,9%) | 4 (12,5%) | 2 (12,5%) | ||||
Derde divisie (4) | 32 (57,1%) | 16 (44,4%) | 12 (21,4%) | 5 (15,65%) | |||||
Hoofdklasse (5) | 10 (17,85%) | 6 (16,7%) | 3 (5,35%) | ||||||
Eerste Klasse (6) | 11 (19,7%) | 2 (5,6%) | 1 (1,75%) | ||||||
Tweede Klasse (7) | 3 (5,35%) | ||||||||
CSAPATOK SZÁMA | 56 | 36 | 56 | 32 | 16 | 8 | 4 | 2 | 1 |
Góllövőlistɑ
[szerkesztés]Íme az idei kupasorozat végleges góllövőlistája. Az összes gól be van írva ami a tornán esett (selejtező és főtábla). Ebben a szezonban két amatőr csapat, az OFC és a Sparta Nijkerk játékosai szerezték a legtöbb gólt a kupában, a holland Tim Freriks és a szintén holland Maurice de Ruiter. Mindketten 5-5 gólt szereztek.[7]
Azon játékosoknál akik idén több csapatban lőttek gólt a kupában a régebbi csapat van dőlt betűvel írva. Viszont idén nem volt ilyen játékos a legtöbb gólt szerzők között.
POS. | JÁTÉKOSOK | CSAPAT | GÓLOK |
---|---|---|---|
1. | Tim Freriks | OFC | 5 |
Maurice de Ruiter | Sparta Nijkerk | ||
3. | Sen Aerts | Achilles Veen | 4 |
Steven Berghuis | Feyenoord | ||
Samy Bourard | FC Eindhoven | ||
Steve Schalkwijk | VV Goes | ||
Mike Trésor | Willem Tilburg | ||
Thom Vluggen | Groene Ster | ||
8. | 13 játékos | 3 | |
28. | 50 játékos | 2 | |
74. | 192 játékos | 1 | |
Öngólok száma | 4 | ||
GÓLOK SZÁMA: | 369 | ||
Mérkőzések: | 104 | ||
Gólátlag: | 3,55 |
Egy mérkőzésen legtöbb gólt szerző játékosok
[szerkesztés]A következő táblázatban a kupa azon játékosai szerepelnek akik ebben a szezonban a főtáblán a legtöbb gólt - legkevesebb 3-at - szerezték egy mérkőzésen.
Az idei kupasorozatban nem volt olyan játékos aki a főtáblán több gólt lőtt volna egy mérkőzésen mint 3, így többen osztoznak az első helyen. Összesen 6 különböző játékosnak sikerült mesterhármast szereznie idén.
|
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Legújabb határozat korona-vírus ügyben. portfolio. hu. (Hozzáférés: 2020. április 22.)
- ↑ Első selejtezőkör. worldfootball
- ↑ Második selejtezőkör. worldfootball
- ↑ Első forduló. worldfootball
- ↑ Második forduló. worldfootball
- ↑ Nyolcaddöntő. worldfootball
- ↑ Góllövőlista. worldfootball
Források
[szerkesztés]- Hivatalos oldal (hollandul)
•