Ugrás a tartalomhoz

2018-as kolumbiai elnökválasztás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kolumbiai elnökválasztás
Első forduló: 2018. május 27.
Második forduló 2018. június 17.
Párt

Demokratikus Központ

Haladás Mozgalma

Elnökjelölt Iván Duque Márquez Gustavo Petro

: Első forduló:
Iván Duque 7 569 693 szavazat 39,14%
Gustavo Petro 4 851 254 szavazat 25,08%

: Második forduló:
Iván Duque 10 373 080 szavazat 53,98%
Gustavo Petro 8 034 189 szavazat 41,81%

A 2018-as kolumbiai elnökválasztást 2018. május 27-én illetve 2018. június 17-én tartották, két fordulóban. A győzelemhez a szavazatok 50%+1 szavazatát kell megszerezni. Ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, akkor második fordulót kell tartani és a két legtöbb szavazatot kapott jelöltnek kell indulnia. Az elnök mandátuma 4 évre szól és a 2015-ös törvénymódosítással nem választható újra, így az eddigi elnök Juan Manuel Santos nem indulhatott a posztért. Ez az első elnökválasztás a 2016-ban a FARC gerillaszervezettel kötött békemegállapodás óta, amivel lezárult a mintegy 50 évig tartó kolumbiai polgárháború. A választást a Demokratikus Központ tagja Iván Duque Márquez nyerte.

Választási törvény

[szerkesztés]

Kolumbia Alkotmányának értelmében azok számítanak választópolgárnak, akik betöltötték a 18. életévét és nem tagjai Kolumbia Haderejének (rendőrség, hadsereg, tengerészet és légierő). Emellett nem büntetett előéletűek és nem állnak bírósági eljárás alatt.[1]

Az elnökválasztással egyidőben az alelnököt is megválasztják. Az alkotmány 191. cikkelyének értelmében az elnök és alelnök-jelöltnek is kolumbiai születésűnek és kolumbiai állampolgárnak kell lenni valamint 30 évnél idősebbnek kell lennie.

A választásokat két adminisztratív szerv bonyolítja le az országban: Kolumbiai Polgári Regisztrációs Iroda (Registraduría Nacional del Estado Civil) és a Kolumbiai Nemzeti Választási Tanács (Consejo Nacional Electoral), utóbbi szervezet a választás törvényességét ellenőrzi és felügyeli.

Elnökjelöltek

[szerkesztés]

Iván Duque Márquez

[szerkesztés]

Iván Duque egy ügyvéd, aki a jobboldali Álvaro Uribe Kolumbia 2002-2010 közötti elnöke alapította Demokratikus Központ jelöltje. 2014 és 2018 között Bogota szenátora volt. Duque politikájában Álvaro Uribe örökösének tartja magát, aki megválasztása esetén folytatni akarja Uribe piacbarát, neoliberális gazdaságpolitikáját. Gazdasági kérdésekben bányászati és mezőgazdasági reformot akar elnöksége véghez vinni. Nem ért egyet a 2016-ban a FARC gerillaszervezettel kötött békemegállapodással, állítása szerint a békemegállapodás túl elnéző a szervezettel, amit ő nem bontatna fel megválasztása esetén, csak szükséges változtatásokat hajtana végre. Elnöksége fel akarja venni a harcot a drogkereskedelemmel.[2][3] Élesen ellenzi Venezuela politikáját, az onnan érkező menekülthullámot szerinte "közösen kell más latin-amerikai országokkal megoldani, nem csak Kolumbiának" és elképzelhetőnek tartja, egy komolyabb humanitárius válság kialakulását.[4]

Gustavo Petro

[szerkesztés]

Petro a baloldali Tisztességes Lista jelöltje. Közgazdász, 1991-1994 és 1998-2006 között a kolumbiai Képviselőház tagja, 2006-2010 között szenátor és 2012-2015 között Bogotá polgármestere. Fontosnak tartja, a korrupcióellenes és a klímaváltozás elleni harcot és a társadalmi egyenlőtlenség felszámolását. Támogatja a FARC-cal kötött megállapodást, de nem tartja megfelelőnek a megvalósítását.[5]

Sergio Fajardo

[szerkesztés]

Fajardo a balközép, progresszív pártok jelöltje. 2004-2007 között Medellín polgármestere és 2012-2015 közötti Antioquia megye kormányzója volt. Kampányának középpontjában a foglalkoztatás állt: 1,5 millió új munkahely megteremtéséről beszélt illetve az oktatásra, kultúrára és tudományra szánt pénzek növeléséről. Venezuelát egy olyan országnak tartotta, amely "nem tud a gazdagsággal mit kezdeni, és Venezuela egy diktatúra".[6]

Germán Vargas Lleras

[szerkesztés]

Vargas Lleras ügyvéd, 2003-2004 a Szenátus elnöke, 2010-2012 között belügyminiszter, 2012-2013 lakhatási ügyekért felelős miniszter, 2014-2017 között az ország alelnöke. A jobboldali-liberális pártok jelöltjeként vett részt a választáson. Kampányában az egészségügyi rendszer szabályozását, adócsökkentést és 1,2 millió új munkahely megteremtéséről beszélt.[7]

Humberto de la Calle

[szerkesztés]

De la Calle a Kolumbiai Liberális Párt jelöltjeként indult a választáson. 71 éves korával, ő a legidősebb jelölt, 1991-1993 között belügyminiszter, 1994-1996 között az ország alelnöke, 2012-2016 között a FARC gerillaszervezettel folytatott béketárgyalások vezetője. Kampányában 500 ezer és 1 millió közötti új munkahely megteremését hangoztatta valamint a korrupcióellenes harcot, munkahelyi esélyegyenlőség megteremtését is megnevezte.[8]

Közvéleménykutatás

[szerkesztés]
Kutatócég Kutatás közzététele Mintavétel (fő) Elnök-jelöltek nevei Hibahatár Forrás
Alejandro Ordóñez Clara López German Vargas Lleras Gustavo Petro Humberto de La Calle Iván Duque Márquez Juan Carlos Pinzon Marta Lucia Ramirez Piedad Cordoba Sergio Fajardo Viviane Morales Rodrigo Londoño Egyebek Nincs adat Bizonytalan szavazók
Guarumo 2018-02-02 2187 2,5% 3,2% 8,4% 12,5% 6,5% 12,2% 1,7% 5,8% 0,9% 14,6% - 1,6% 1,6% 6% 16,3% 4% El Tiempo, W Radio
YanHaas 2018-02-02 1251 3% 3% 8% 13% 4% 6% 2% 2% 1% 14% 1% 1% 2% 6% 30% 2,2% RCN
Invamer 2018-02-02 1200 - 4,2% 15,6% 23,5% 11% 9,2% 3,4% - 1,7% 20,2% 2,2% 1,6% - 6,7% - 3% Caracol TV, Blu Radio, Semana
Cifras y Conceptos Archiválva 2018. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben 2018-02-02 2813 3% 4% 10% 16% 5% 8% 1% 5% 1% 19% - 1% 4% 7% 16% 4,6% Caracol Radio, Red+ Noticias
Centro Nacional de Consultoría Archiválva 2018. február 11-i dátummal a Wayback Machine-ben 2018-02-08 1187 1% - 10% 23% 5% 8% 2% 6% 2% 18% 1% 1% 1% 22% - 3,6% Noticiero CM&
Centro Nacional de Consultoría 2018-02-22 1175 2% - 8% 22% 5% 15% 2% 6% 1% 16% 2% 0% 1% 20% - 3,8% Noticiero CM&
Centro Estratégico Latinoamericano de Geopolítica 2018-02-28 1200 - 5,6% 13,5% 19% 7,3% 6,2% - 8,4% 5% 24% - - 3,5% 7,5% - 1% - 2,8% -
Cifras y Conceptos Archiválva 2018. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben 2018-03-01 2960 3% - 8% 22% 4% 22% 1% 6% 1% 11% 2% 1% 1% 2% 6% 4,5% Caracol Radio, Red+ Noticias
Guarumo 2018-03-04 3425 1,5% - 6,3% 23,1% 4,1% 23,6% 1% 5,7% 0,3% 8,1% 0,8% 0,3% 1,5% 13,2% 10,5% 2,7% El Tiempo, W Radio
Centro Nacional de Consultoría Archiválva 2018. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben 2018-03-08 1192 3% - 7% 21% 4% 18% 1% 11% 1% 12% 2% 1% 1% 18% - 3,6% Noticiero CM&
YanHaas 2018-03-20 1250 - - 6% 24% 2% 40% - - 1% 9% 1% - - 13% 5% 2,8% RCN
Centro Nacional de Consultoría 2018-03-22 1213 - - 6% 26% 2% 42% - - 1% 13% 3% - - 8% - 3,4% Noticiero CM&
Invamer 2018-03-23 1200 - - 6,3% 26,7% 5% 45,9% - - 0,6% 10,7% 2,5% - - 11,9% 5,8% 3% Caracol TV, Blu Radio, Semana
Guarumo 2018-03-25 2769 - - 6,9% 22% 5,7% 35,4% - - 0,4% 10,4% 1,5% - - 13,2% 10,5% 2,5% El Tiempo, W Radio
Centro Estratégico Latinoamericano de Geopolítica 2018-04-01 1200 - - 10,6% 22,9% 5,6% 25,3% - - 1,8% 17,6% 1,8% - 0,4% 9,2% 4,8% 2,8% -
Centro Nacional de Consultoría 2018-04-03 1203 - - 6% 22% 4% 36% - - 1% 17% 3% - 11% - - 3,4% Noticiero CM&
Datexco 2018-04-09 900 - - 6,1% 33,4% 1,6% 42,2% - - 0,0% 6,8% 1,7% - 0,2% 7,3% 3,27% W Radio
Cifras y Conceptos Archiválva 2018. április 12-i dátummal a Wayback Machine-ben 2018-04-11 2916 - - 10,7% 24,6% 3,1% 35,4% - - 0,4% 9,9% 1,0% - 4,5% 10% - 4,5% Caracol Radio, Red+ Noticias
Centro Nacional de Consultoría 2018-04-18 1216 - - 8% 29% 3% 37% - - - 15% 2% - - 6% - 3,3% Noticiero CM&
Guarumo 2018-04-22 2688 - - 7,4% 26,3% 3,4% 36,6% - - - 12,8% 0,8% - - 4,9% 7,3% 2,5% El Tiempo, W Radio
YanHaas 2018-04-25 1247 - - 7% 28% 3% 38% - - - 11% 2% - - 7% 4% 3,0% RCN
Invamer 2018-04-27 1200 - - 7,9% 31% 2,5% 41,3% - - - 13,3% 2% - - 1,9% - 3% Caracol TV, Blu Radio, Semana
Centro Estratégico Latinoamericano de Geopolítica 2018-05-02 2500 - - 6% 30,1% 2,6% 34% - - - 14,2% 0,8% - 0% 7,2% 5% 1-2% -
Centro Nacional de Consultoría 2018-05-03 1199 - - 7% 25% 4% 38% - - - 17% 2% - - 7% - 3,3% Noticiero CM&
Cifras y Conceptos 2018-05-10 2977 - - 13,2% 22,5% 3% 34% - - - 13,8% - - 0,8% 6,8% 5,9% 4,5% Caracol Radio, Red+ Noticias
Mosqueteros 2018-05-17 2147 - - 16,4% 25,3% 3,7% 35,7% - - - 14,2% - - 0,4% 4,3% - 2,16% JPG, MSM, Yamil Cure Ruíz
YanHaas 2018-05-17 1249 - - 6% 26% 3% 35% - - - 14% 1% - 0,4% 8% 7% 3,2% RCN
Centro Nacional de Consultoría 2018-05-17 1156 - - 10% 27% 4% 36% - - - 18% - - - 5% - 2,9% Noticiero CM&
Datexco 2018-05-18 1800 - - 6,2% 31,8% 2,1% 36,4% - - - 16% - - 0,6% 6,9% - 2,31% W Radio
Cifras y Conceptos 2018-05-18 3467 - - 14,3% 24% 3,5% 35% - - - 16% - - 1,8% 5,4% - 3,6% Caracol Radio, Red+ Noticias
Guarumo 2018-05-18 3912 - - 11% 24,2% 2,3% 37,6% - - - 16% - - 0,8% 5,8% 2,3% 2,4% El Tiempo, W Radio
Invamer 2018-05-18 1200 - - 6,6% 29,5% 1,9% 41,5% - - - 16,3% 0,2% - 0,8% 3,3% - 2,83% Caracol TV, Blu Radio, Semana

Eredmények

[szerkesztés]

Országos

[szerkesztés]
Elnök jelölt Választási koalíció Első forduló Második forduló
Szavazatok % Szavazatok %
Iván Duque Márquez Nagy Koalíció Kolumbiáért 7,569,693 39.14 10 373 080 53,98%
Gustavo Petro Tisztesség Listája 4,851,254 25.09 8 034 189 41,81%
Sergio Fajardo Kolumbia Koalíció 4,589,696 23,73
Germán Vargas Lleras Vargas Lleras Jobb 1,407,840 7,28
Humberto De la Calle PLCASI 399,180 2,06
Jorge Antonio Trujillo Mindannyiak Kolumbiaiak Vagyunk 75,614 0,39
Promotores Voto En Blanco "Pre" Etnikai Párt 60,312 0,31
Viviane Morales Hoyos Régiók Kolumbiája Vagyunk 41,458 0,2
Érvénytelen szavazatok 584,732 808 368
Összes szavazart 19,336,134 100
Választásra jogosultak/Részvételi arány 36,227,267 53,37 19 511 168
Forrás: El Tiempo

Megyék

[szerkesztés]

Első forduló

[szerkesztés]
Kolumbiai megyék Duque Petro Fajardo Vargas De la Calle Trujillo Morales
Szavazatok % Szavazatok % Szavazatok % Szavazatok % Szavazatok % Szavazatok % Szavazatok %
Amazonas 7,114 39,02% 5,931 32,53% 2,693 14,77% 1,295 7,10% 739 4,05% 87 0,47% 51 0,27%
Antioquia 1,367,745 53,10% 238,440 9,25% 731,609 28,40% 99,642 3,86% 59,974 2,32% 7,626 0,29% 5,203 0,20%
Arauca 49,415 56,70% 17,824 20,45% 12,036 13,81% 3,336 3,82% 1,588 1,82% 395 0,45% 229 0,26%
Atlántico 234,045 27,18% 331,687 38,52% 85,634 9,94% 171,968 19,97% 16,728 1,94% 3,872 0,44% 2,244 0,26%
Bogotá 983,931 26,78% 1,098,478 29,90% 1,240,799 33,77% 172,158 4,68% 93,830 2,55% 13,959 0,37% 6,354 0,17%
Bolívar 256,732 40,61% 242,378 38,33% 55,468 8,77% 52,111 8,24% 10,304 1,62% 2,544 0,40% 1,616 0,25%
Boyacá 225,146 40,81% 122,686 22,24% 148,029 26,83% 29,967 5,43% 10,647 1,93% 1,959 0,35% 1,321 0,23%
Cauca 107,141 22,84% 230,919 49,24% 60,891 12,98% 42,032 8,96% 13,128 2,79% 2,533 0,54% 1,228 0,26%
Cesar 171,647 43,60% 141,502 35,94% 29,021 7,37% 39,281 9,97% 3,112 0,79% 1,831 0,46% 948 0,24%
Chocó 30,136 26,14% 49,552 42,98% 3,834 3,32% 24,343 21,11% 3,843 3,33% 536 0,46% 504 0,43%
Caldas 190,557 42,91% 34,694 7,81% 161,420 36,35% 30,784 6,93% 14,322 3,22% 1,449 0,32% 1,215 0,27%
Córdoba 228,190 38,70% 249,303 42,28% 22,396 3,79% 66,728 11,31% 10,448 1,77% 3,186 0,54% 1,387 0,23%
Caquetá 67,884 52,23% 29,965 23,05% 21,157 16,28% 3,497 2,69% 2,675 2,05% 443 0,34% 381 0,29%
Casanare 107,131 60,25% 23,130 13,00% 38,047 21,39% 3,445 1,93% 1,473 0,82% 579 0,32% 371 0,20%
Cundinamarca 475,359 40,13% 236,862 19,99% 328,519 27,73% 85,862 7,24% 20,567 1,73% 5,115 0,43% 2,810 0,23%
Guainía 3,872 40,92% 2,126 22,47% 1,218 12,87% 1,839 19,43% 185 1,95% 45 0,47% 27 0,28%
Guaviare 11,488 46,13% 5,762 23,13% 3,869 15,53% 1,646 6,60% 927 3,72% 141 0,56% 85 0,34%
Huila 240,669 53,48% 95,270 21,17% 77,837 17,29% 17,623 3,91% 7,155 1,59% 1,067 0,23% 798 0,17%
La Guajira 76,137 38,51% 85,149 43,07% 10,243 5,18% 18,010 9,11% 3,492 1,76% 889 0,44% 481 0,24%
Magdalena 160,752 38,23% 143,107 34,03% 28,233 6,71% 71,896 17,10% 6,811 1,62% 1,833 0,43% 992 0,23%
Meta 211,322 49,36% 75,945 17,73% 101,987 23,82% 21,473 5,01% 4,737 1,10% 1,832 0,42% 855 0,19%
Nariño 134,455 26,09% 238,683 46,33% 70,707 13,72% 44,709 8,67% 10,455 2,02% 1,376 0,26% 1,333 0,25%
Norte de Santander 377,152 61,00% 56,848 9,19% 102,210 16,53% 63,525 10,27% 6,108 0,98% 2,424 0,39% 1,091 0,17%
Putumayo 23,136 22,81% 60,520 59,68% 9,788 9,65% 1,850 1,82% 2,973 2,93% 253 0,24% 200 0,19%
Quindío 109,072 41,92% 30,357 11,66% 97,741 37,57% 11,861 4,55% 4,335 1,66% 1,010 0,38% 480 0,18%
Risaralda 175,159 40,38% 54,207 12,49% 164,736 37,98% 20,657 4,76% 7,645 1,76% 1,054 0,24% 816 0,18%
San Andrés y Providencia 5,691 44,71% 2,361 18,55% 1,986 15,60% 1,507 11,84% 655 5,14% 150 1,17% 32 0,25%
Santander 439,664 44,35% 171,806 17,33% 271,849 27,42% 63,762 6,43% 17,250 1,74% 4,180 0,42% 2,059 0,20%
Sucre 129,004 37,00% 154,208 44,23% 12,041 3,45% 40,761 11,69% 4,805 1,37% 2,121 0,60% 937 0,26%
Tolima 284,138 49,59% 95,458 16,66% 117,874 20,57% 49,266 8,59% 11,775 2,05% 2,112 0,36% 1,217 0,21%
Valle del Cauca 523,898 29,97% 485,943 27,80% 499,925 28,60% 137,245 7,85% 40,923 2,34% 8,523 0,48% 3,684 0,21%
Vaupés 1,013 15,09% 2,514 37,47% 553 8,24% 1,359 20,25% 1,141 17,00% 24 0,35% 21 0,31%
Vichada 8,466 53,68% 3,244 20,57% 1,513 9,59% 1,962 12,44% 207 1,31% 68 0,43% 88 0,55%
Forrás: El Tiempo [1]

Második forduló

[szerkesztés]
Megyék Iván Duque Gustavo Petro
Szavazatok % Szavazatok %
Amazonas 9 962 50,42% 9 324 47,19%
Antioquia 1 844 027 72,53% 558 514 21,97%
Arauca 59 417 64,94% 28 858 31,54%
Atlántico 342 866 42,82% 440 103 54,96%
Bogotá 1 447 685 40,98% 1 884 869 53,35%
Bolívar 345 415 51,18% 316 670 46,92%
Boyacá 308 733 54,81% 233 755 41,50%
Caldas 283 920 65,67% 121 476 28,09%
Caquetá 79 689 62,17% 43 511 33,94%
Casanare 127 906 72,78% 41 559 23,64%
Cauca 160 191 32,19% 323 443 65,00%
Cesar 216 750 54,24% 174 175 43,58%
Chocó 46 289 39,21% 69 448 58,82%
Consulados 180 995 69,91% 69 558 26,86%
Córdoba 310 231 50,16% 298 944 48,34%
Cundinamarca 658 212 56,48% 452 307 38,81%
Guainía 5 873 57,06% 4 097 39,80%
Guaviare 15 755 58,35% 9 838 36,43%
Huila 296 245 64,71% 146 530 32,01%
La Guajira 106 328 49,89% 103 271 48,45%
Magdalena 226 136 51,83% 201 567 46,20%
Meta 264 513 63,95% 131 819 31,87%
Nariño 192 588 33,53% 366 673 63,85%
Norte de Santander 486 004 77,89% 112 496 18,03%
Putumayo 30 918 27,88% 77 220 69,63%
Quindío 156 973 62,76% 78 071 31,21%
Risaralda 257 267 61,57% 136 646 32,70%
San Andrés y Providencia 9 303 61,20% 5 282 34,75%
Santander 591 714 60,30% 345 224 35,18%
Sucre 171 322 48,25% 178 934 50,39%
Tolima 379 766 65,89% 174 655 30,30%
Valle del Cauca 746 819 43,66% 885 289 51,76%
Vaupés 3 096 38,75% 4 759 59,56%
Vichada 10 172 63,94% 5 304 33,34%

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Colombian presidential election, 2018 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Elecciones presidenciales de Colombia de 2018 című spanyol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]