Ugrás a tartalomhoz

2018-as WTA Elite Trophy

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2018-as WTA Elite Trophy
Adatok
Dátum2018. október 30.november 4.
Kiadás4.
Kategória12E/6P
HelyszínCsuhaj,  Kína
BorításKemény
Címvédők
Női egyesnémet Julia Görges
Női párosKína Tuan Jing-jing,
Kína Han Hszin-jün
Győztesek
Női egyesausztrál Ashleigh Barty
Női párosukrán Ljudmila Kicsenok,
ukrán Nagyija Kicsenok

 ← 2017 2019 → 

A 2018-as WTA Elite Trophy a WTA által évente megrendezésre kerülő esemény 2018. évi tornája, amelyen a világranglistán elért helyezése alapján a 2018-as WTA Finals tornára kvalifikációt szerzett versenyzőket követő 11 játékos és egy további, a rendezők szabadkártyáját kapó versenyző indulhat. Sérülés vagy egyéb lemondás miatt a távol maradó helyett a ranglista következő helyén álló versenyző vehet részt a tornán. Párosban a WTA Finals tornán szereplő párosokat a világranglistán követő négy páros indulhat a versenyen, a rendezők két további párosnak adnak szabadkártyát.

A címvédő egyesben a német Julia Görges, illetve a kínai Tuan Jing-jing és Han Hszin-jün párosa volt. Julia Görges ebben az évben is az indulók között volt, a kínai páros egyik tagja sem vett részt a tornán.

A győzelmet egyéniben az ausztrál Ashleigh Barty szerezte meg, miután a döntőben 6–3, 6–4 arányban nyert a kínai Vang Csiang ellen. Párosban az ukrán testvérpár Ljudmila Kicsenok és Nagyija Kicsenok nyerte a tornát, a döntőben 6–4, 3–6, [10–7] arányú győzelmet aratva a japán Aojama Súko és a fehérorosz Lidzija Marozava párosa ellen.

A verseny

[szerkesztés]

A negyedik WTA Elite Trophy versenyt 2018. október 30. − november 4. között rendezték, a helyszíne a Hengqin International Tennis Center volt a kínai Csuhajban. A torna díjalapja 2018-ban 2 349 363 amerikai dollár.[1]

A ranglistapontok és a díjazás

[szerkesztés]

Az első helyezett 700 ranglistapontot szerezhetett. A párosok ezen a versenyen nem kaptak ranglistapontot.

Szakasz Egyéni Páros
Díjazás Pont Díjazás Pont
Győztes KM1 + 478 200 $ KM + 460 KM1 + 20 000 $ N/A
Döntős KM + 160 000 $ KM + 200 KM1 + 10 000 $ N/A
Elődöntős KM + 17 000 $ KM N/A N/A
Körmérkőzéses szakaszban győzelem 76 300 $ 120² 5000 $ N/A
Körmérkőzéses szakaszban vereség N/A 40² N/A N/A
Startpénz 42 500 $ N/A 15 000 $ N/A
Helyettesítők 10 000 $ N/A N/A N/A
  • 1 KM − a körmérkőzéses szakaszban szerzett pénzdíjak és pontok.
  • ² A körmérkőzéses szakaszban a szabadkártyával induló 80 pontot kap egy győzelemért és 0 pontot a vereségért.

A lebonyolítás formája

[szerkesztés]

A versenyen részt vevő 12 játékost négy háromfős csoportba sorsolták, és a négy csoportgyőztes alkotta az elődöntő mezőnyét. Az elődöntő hagyományos kieséses formában zajlott.

A párosoknál a hat csapat két háromfős csoportban versenyzett, és a két csoportgyőztes mérkőzött a bajnoki címért.

A helyezések eldöntése a körmérkőzéses szakaszban

A helyezések az alábbiak figyelembe vételével dőltek el: 1. A győzelmek száma 2. Ha a győzelmek száma egyenlő volt, akkor a mérkőzéseken nyert játszmák száma döntött 3. Ha ez is egyenlő volt, akkor két játékos holtversenye esetén az egymás elleni eredményt, ha három játékos között volt holtverseny, akkor elsőként a játszmaarányt, másodikként a játékarányt vették figyelembe.

Az egyéni versenyen kvalifikációt szerzett versenyzők

[szerkesztés]

A 2018. évi versenyre az alábbi táblázatban szereplő versenyzők szereztek kvalifikációt:[1]

A versenyen a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes (Garbiñe Muguruza) mellett a 2017-es US Open döntőse Madison Keys), valamint a címvédő Julia Görges is elindult. Sérülés miatt lemondta a részvételt az ugyancsak kvalifikációt szerzett Serena Williams, és a 2017-es Roland Garros-győztes Jeļena Ostapenko. A verseny résztvevői 2018-ban összesen 14 WTA-tornagyőzelmet szereztek.[1]

Kvalifikációt szerzett, induló versenyzők
Világr.
hely.[2]
Versenyző 2018-ban elért legjobb eredményei
10 RUS Darja Kaszatkina

Győzelem: (1)
Kreml Kupa, Moszkva (Premier)
Döntő: (2)
BNP Paribas Open, Indian Wells (Premier Mandatory)
Dubai Duty Free Tennis Championships (Premier)
Elődöntő: (1)
St. Petersburg Ladies Trophy,
Negyeddöntő: (5)
Roland Garros, (Grand Slam-torna)
Wimbledon, (Grand Slam-torna)
Mutua Madrid Open, Madrid (Premier Mandatory)
Volvo Cars Open, Charleston (Premier)
The International Eastbourne, Eastbourne (Premier)

11 LAT Anastasija Sevastova Győzelem: (1)
BRD Bucharest Open, Bukarest (International)
Döntő: (2)
China Open, Peking (Premier Mandatory)
Mallorca Open, Mallorca (International)
Elődöntő: (4)
US Open, (Grand Slam-torna)
Brisbane International, Brisbane (Premier)
Volvo Cars Open, Charleston (Premier)
Kreml Kupa, (Premier)
Negyeddöntő: (2)
Canadian Open, Montréal (Premier 5)
Moscow Open, Moszkva, (International)
12 BLR Arina Szabalenka Győzelem: (2)
Wuhan Open, Vuhan (Premier 5)
Connecticut Open, Connecticut (Premier)
Döntő: (2)
The International Eastbourne, Eastbourne (Premier)
Ladies Open Lugano, Lugano (International)
Elődöntő: (1)
Western&Southern Open, Cincinnati (Premier 5)
Negyeddöntő: (5)
China Open, Peking (Premier Mandatory)
Shenzhen Open, Sencsen (International)
Moorilla Hobart International, Hobart (International)
Ricoh Open, ’s-Hertogenbosch (International)
Tianjin Open, Tiencsin (International)
13 BEL Elise Mertens Győzelem: (3)
Moorilla Hobart International, Hobart (International)
Ladies Open Lugano, Lugano (International)
Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Rabat (International)
Elődöntő: (2)
Australian Open, (Grand Slam-torna)
Silicon Valley Classic, San José (Premier)
Negyeddöntő: (3)
Canadian Open, Montréal (Premier)
Western & Southern Open, Cincinnati (Premier)
Tianjin Open, Tiencsin (International)
14 GER Julia Görges Győzelem: (2)
ASB Classic, Auckland (International)
BGL Luxembourg Open, Luxembourg (International)
Döntő: (1)
Volvo Cars Open, Charleston (Premier)
Elődöntő: (3)
Wimbledon, (Grand Slam-torna)
St. Petersburg Ladies Trophy, Szentpétervár (Premier)
Connecticut Open, New Haven (Premier)
Negyeddöntő: (3)
Qatar Total Open, Doha (Premier 5)
The Classic Birmingham, Birmingham (Premier)
Moscow Open, Moszkva (International)
16 USA Madison Keys Elődöntő: (3)
Roland Garros, (Grand Slam-torna)
US Open, (Grand Slam-torna)
Volvo Cars Open, Charleston (Premier)
Negyeddöntő: (3)
Australian Open, (Grand Slam-torna)
Western & Southern Open, Cincinnati (Premier 5)
Ladies Neva Cup, Szentpétervár (Premier)
17 ESP Garbiñe Muguruza Győzelem: (1)
Monterrey Open, Monterrey (International)
Döntő: (1)
Qatar Total Open, Doha (Premier 5)
Elődöntő: (3)
Roland Garros, (Grand Slam-torna)
Dubai Duty Free Tennis Championships, Dubaj (Premier)
Hong Kong Open, Hongkong (International)
Negyeddöntő: (1)
Apia International Sydney, Sydney (Premier)
18 FRA Caroline Garcia Győzelem: (1)
Tianjin Open, Tiencsin (International)
Elődöntő: (2)
Mutua Madrid Open, Madrid (Premier Mandatory)
Porsche Tennis Grand Prix, Stuttgart (Premier)
Negyeddöntő: (7)
Qatar Total Open, Doha (Premier 5)
Internazionali BNL d'Italia, Róma (Premier 5)
Canadian Open, Montréal (Premier 5)
Dubai Duty Free Tennis Championships, Dubaj (Premier)
Connecticut Open, Dubaj (Premier)
Toray Pan Pacific Open, Tokió (Premier)
Mallorca Open, Mallorca (International)
19 AUS Ashleigh Barty Győzelem: (1)
Nottingham Open, Nottingham (International)
Döntő: (1)
Apia International Sydney, Sydney (Premier)
Elődöntő: (3)
Canadian Open, Montréal (Premier 5)
Wuhan Open, Vuhan (Premier 5)
Internationaux de Strasbourg, Strasbourg (International)
Negyeddöntő: (1)
AEGON International, Eastbourne (Premier)
20 EST Anett Kontaveit Döntő: (1)
Wuhan Open, Vuhan (Premier 5)
Elődöntő: (2)
Internazionali BNL d'Italia, Stuttgart (Premier 5)
Porsche Tennis Grand Prix, Stuttgart (Premier)
Negyeddöntő: (1)
Kreml Kupa, Moszkva (Premier)
22 CHN Vang Csiang Győzelem: (2)
Jiangxi Open, Csianghszi (International)
Guangzhou Open, Kanton (International)
Döntő: (1)
Hong Kong Open, Hongkong (International)
Elődöntő: (3)
China Open, Tokió (Premier Mandatory)
Wuhan Open, Vuhan (Premier 5)
Japan Women's Open, Hirosima (International)
Negyeddöntő: (1)
Internationaux de Strasbourg, Strasbourg (International)
WC[3]
(36)
CHN Csang Suaj Elődöntő: (3)
J&T Banka Prague Open, Prága (International)
Japan Women's Open, Hirosima (International)
Hong Kong Open, Hongkong (International)
Negyeddöntő: (4)
China Open, Peking (Premier Mandatory)
Hungarian Ladies Open, Budapest (International)
Abierto Mexicano Telcel, Acapulco (International)
Jiangxi Open, Nancsang (International)

Az egymás elleni eredmények a torna előtt

[szerkesztés]

A verseny eredményei

[szerkesztés]

Egyéni

[szerkesztés]

A versenyen részt vevő 12 játékost négy háromfős csoportba sorsolták.[4]

A csoportmérkőzések

[szerkesztés]
Azalea csoport

A csoportot Madison Keys nyerte, de az elődöntő előtt sérülése miatt visszalépett, így helyette a csoport 2. helyezettje, Vang Csiang jutott tovább.

Rsz. Név Kaszatkina Keys Vang Gy–V Szett
Gy–V
Játék
Gy–V
Helyezés
1 oroszDarja Kaszatkina 2–6 4–6 6–1 2–6 7–5 1–1 2–3 21–24 3.
6 USAMadison Keys 6–2 6–4 6–1 3–6 1–6 1–1 3–2 22–19 1.
11 KínaVang Csiang 1–6 6–2 5–7 1–6 6–3 6–1 1–1 3–3 25–25 2.
Camellia csoport
Rsz. Név Sevastova Muguruza Csang Gy–V Szett
Gy–V
Játék
Gy–V
Helyezés
2 lettAnastasija Sevastova 7–6(4), 2–6, 6–7(1) 6–0, 7–6(10) 1–1 3–2 28–25 2.
7 spanyolGarbiñe Muguruza 6–7(4), 6–2, 7–6(1) 3–6, 6–3, 6–2 2–0 4–2 34–26 1.
12 KínaCsang Suaj 0–6, 6–7(10) 6–3, 3–6, 2–6 0–2 1–4 17–28 3.
Orchid csoport
Rsz. Név Szabalenka Garcia Barty Gy–V Szett
Gy–V
Játék
Gy–V
Helyezés
3 fehéroroszArina Szabalenka 4–6 4–6 6–4 6–4 1–1 2–2 20–20 2.
8 franciaCaroline Garcia 6–4 6–4 3–6 4–6 1–1 2–2 19–20 3.
9 ausztrálAshleigh Barty 4–6 4–6 6–3 6–4 1–1 2–2 20–19 1.
Rose csoport
Rsz. Név Mertens Görges Kontaveit Gy–V Szett
Gy–V
Játék
Gy–V
Helyezés
4 belgaElise Mertens 2–6 6–7(5) 6–3 6–1 1–1 2–2 20–17 2.
5 németJulia Görges 6–2 7–6(5) 2–6, 6–4, 4–6 1–1 3–2 25–24 1.
10 észtAnett Kontaveit 3–6 1–6 6–2, 4–6, 6–4 1–1 2–3 20–24 3.

Döntők

[szerkesztés]
Elődöntők Döntő
          
5 GER Julia Görges 6 3 2
9 AUS Ashleigh Barty 4 6 6
9 AUS Ashleigh Barty 6 6
11 CHN Vang Csiang 3 4
7 ESP Garbiñe Muguruza 2 0
11 CHN Vang Csiang 6 6

Páros

[szerkesztés]

A versenyen az alábbi párosok indultak el:

Az indulókat két háromfős csoportba sorsolták, amelyek első helyezettjei kerültek a döntőbe, és mérkőztek meg a tornagyőzelemért.[4]

A párosok csoportmérkőzései

[szerkesztés]
A (Lily) csoport
Rsz. Név ROU Buzărnescu
POL Rosolska
JPN Aojama
BLR Marozava
CHN Hszün
CHN Tang
Gy–V Szett
Gy–V
Játék
Gy–V
Helyezés
1 ROU Mihaela Buzărnescu
POL Alicja Rosolska
3–6 2–6 6–2 6–2 1–1 2–2 17–16 2.
4 JPN Aojama Súko
BLR Lidzija Marozava
6–3 6–2 6–3 3–6 [6–10] 1–1 3–2 21–15 1.
6 CHN Hszün Fang-jing
CHN Tang Csien-huj
2–6 2–6 3–6 6–3 [10–6] 1–1 2–3 14–21 3.
B (Bougainvillea) csoport
Rsz. Név JPN Kato
JPN Ninomiya
UKR L Kicsenok
UKR N Kicsenok
CHN Csiang
CHN Jang
Gy–V Szett
Gy–V
Játék
Gy–V
Helyezés
2 JPN Kato Miyu
JPN Ninomiya Makoto
4–6, 6–1, [7–10] 3–6 4–6 0–2 1–4 17–20 3.
3 UKR Ljudmila Kicsenok
UKR Nagyija Kicsenok
6–4, 1–6, [10–7] 7–6(9), 3–6, [11–9] 2–0 4–2 19–22 1.
5 CHN Csiang Hszin-jü
CHN Jang Csao-hszüan
6–3 6–4 6–7(9), 6–3, [9–11] 1–1 3–2 24–18 2.

A páros döntő

[szerkesztés]
Elődöntők Döntő
          
 
 
3 UKR Ljudmila Kicsenok
UKR Nagyija Kicsenok
6 3 [10]
4 JPN Aojama Súko
BLR Lidzija Marozava
4 6 [7]
 
 

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Player field for 2018 Hengqin Life WTA Elite Trophy Zhuhai announced (angol nyelven). WTA, 2018. október 26. [2018. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 26.)
  2. Világranglistán elért helyezés
  3. Szabad kártya (Wild Card)
  4. a b Zhuhai draw 2018: Kasatkina to face Keys, defending champion Goerges to play Kontaveit, Mertens (angol nyelven). WTA, 2018. október 29. (Hozzáférés: 2018. október 29.)

Források

[szerkesztés]