Ugrás a tartalomhoz

2017-es afrikai nemzetek kupája (selejtező)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2017-es afrikai nemzetek kupája selejtezőjére az Afrikai Labdarúgó-szövetség 52 tagállama nevezett be. A mérkőzéseket 2015-ben és 2016-ban rendezték.

Lebonyolítás

[szerkesztés]

52 csapat kezdte el a selejtezőt. A selejtező egy csoportkörből állt. Mindegyik csoportban négy válogatott szerepelt. A csoportok első helyezettjei illetve a két legjobb csoport második szerzett indulási jogot a 2017-es afrikai nemzetek kupáján.

A selejtezők sorsolását 2015. április 8.-án tartották, Kairóban, a Marriott ‘Zamalek’ Hotelben. Ezt közvetlenül megelőzve jelentették be, hogy a 2017-es afrikai nemzetek kupáját Gabonban rendezik, így Gabon automatikus részvevője lett a döntőnek, a csoportmérkőzéseit barátságos mérkőzéseknek nyilvánították.

A csapatokat a 2012-es, a 2013-as, valamint a 2015-ös afrikai nemzetek kupáján és azok selejtezőjén, továbbá a 2014-es világbajnoki selejtezőn elért eredményeik alapján rangsorolták és így alakult ki az alábbi kiemelési sorrend:


Kalap H Csapat Versenykiírások és szorzók Ö
2015-ös AFCON 2015-ös AFCON Q. 2013-as AFCON 2013-as AFCON Q. 2015-ös AFCON 2012-es AFCON Q. 2014-es VB Q.
× 3 × 2 × 2 × 1 × 1 × 0.5 × 1
1 1  Elefántcsontpart 24 8 6 3 6 2 7 56
2  Ghána 16 10 8 3 4 2 7 52
3  Tunézia 9 10 4 3 3 1.5 5 35.5
4  Burkina Faso 3 8 12 3 1 2 5 34
5  Mali 6 8 8 3 4 2 3 34
6  Nigéria 6 16 3 1.5 7 33.5
7  Algéria 9 10 2 3 1 7 32
8  Zambia 3 8 4 3 8 2 3 31
9  Zöld-foki Köztársaság 6 10 6 3 1.5 3 29.5
10  Kongói DK 12 6 4 3 1 2 28
11  Guinea 9 8 2 2 2 3 26
12  Szenegál 6 8 2 1 2 5 24
13  Kamerun 3 10 2 1.5 7 23.5
2 14  Dél-afrikai Köztársaság 3 10 6 1.5 3 23.5
X 15  Gabon (Házigazda) 6 10 2 3 2 23
2 16  Kongó 9 8 1 1 3 22
17  Egyenlítői-Guinea 12 1 2 3 1 19
18  Angola 6 2 3 2 2 2 17
19  Etiópia 4 2 3 1 5 15
20  Togo 4 6 3 0.5 1 14.5
21  Marokkó 4 3 2 2 3 14
22  Niger 4 2 3 1 2 1 13
23  Egyiptom 6 1 0.5 5 12.5
24  Uganda 6 2 1.5 3 12.5
25  Malawi 6 2 1 3 12
26  Szudán 4 2 3 1.5 1 11.5
27  Mozambik 6 2 1 2 11
3 28  Botswana 4 2 1 1 1 11
29  Líbia 1 2 2 1.5 3 9.5
30  Sierra Leone 4 2 1 2 9
31  Lesotho 4 2 6
32  Kenya 2 1 1 2 6
33  Benin 2 1 0.5 2 5.5
34  Ruanda 2 1 1.5 1 5.5
35  Tanzánia 2 1 0.5 2 5.5
36  Közép-afrikai Köztársaság 1 2 1.5 1 5.5
37  Zimbabwe 1 2 1 1 5
38  Libéria 1 2 0.5 1 4.5
39  Gambia 1 1 1.5 1 4.5
40  Namíbia 1 1 1 1 4
4 41  Bissau-Guinea 2 1 0.5 3.5
42  Seychelle-szigetek 2 1 3
43  Burundi 1 1 1 3
44  Mauritánia 2 0.5 2.5
45  Csád 1 1 0.5 2.5
45  Madagaszkár 1 1 0.5 2.5
47  São Tomé és Príncipe 1 1 2
48  Comore-szigetek 1 0.5 1.5
48  Szváziföld 1 0.5 1.5
50  Dél-Szudán 1 1
51  Mauritius 0.5 0.5
52  Dzsibuti 0

Nem indult:

Sorsolás

A selejtezőcsoportok sorsolása során a következők alapján jártak el:

  • A 2017-es afrikai nemzetek kupájának házigazdája is kisorsolásra került az egyik selejtezőcsoportba, de ennek mérkőzéseit nem számították bele az illető csoport végeredményébe, ezen összecsapások hivatalosan barátságos mérkőzésekként szerepeltek.
  • Az 1. kalapban szereplő 13 csapat mindegyikét külön csoportba sorsolták.
  • A 2. kalapban szereplő 13 csapat mindegyikét külön csoportba sorsolták.
  • A 3. kalapban szereplő 13 csapat mindegyikét külön csoportba sorsolták.
  • A 4. kalapban szereplő 12 csapat mindegyikét külön csoportba sorsolták. A házigazda csoportjába ebből a kalapból nem került nemzeti együttes.

Időpontok

A mérkőzések időpontjai bekerültek a hivatalos nemzetközi FIFA mérkőzésnaptárba.

Mérkőzések Időpontok
1. mérkőzés 2015. június 12-14
2. mérkőzés 2015. szeptember 4-6
3. mérkőzés 2016. március 23-26
4. mérkőzés 2016. március 27-29
5. mérkőzés 2016. június 3-5
6. mérkőzés 2016. szeptember 2-4

Eredmények

[szerkesztés]

A csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Libéria 5 3 1 1 10 4 +6 10
 Tunézia 5 3 1 1 12 2 +10 10
 Togo 5 2 2 1 6 4 +2 8
 Dzsibuti 5 0 0 5 1 19 –18 0
 
 Libéria   — 1–0 2–2 5–0
 Tunézia Szept. 2.-4.   — 1–0 8–1
 Togo 2–1 0–0   — Szept. 2.-4.
 Dzsibuti 0–1 0–3 0–2   —

B csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Kongói DK 5 4 0 1 12 5 +7 12
 Közép-afrikai Köztársaság 5 3 1 1 8 7 +1 10
 Angola 5 1 1 3 6 7 –1 4
 Madagaszkár 5 0 2 3 4 11 –7 2
 
 Kongói DK   — Szept. 2.-4. 2–1 2–1
 Közép-afrikai Köztársaság 2–0   — 3–1 2–1
 Angola 0–2 4–0   — Szept. 2.-4.
 Madagaszkár 1–6 1–1 0–0   —

C csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Mali 5 4 1 0 8 1 +7 13
 Benin 5 3 2 0 10 5 +5 11
 Dél-Szudán 5 1 0 4 3 11 –8 3
 Egyenlítői-Guinea 5 0 1 4 2 6 –4 1
 
 Mali   — Szept. 2.-4. 2–0 1–0
 Benin 1–1   — 4–1 2–1
 Dél-Szudán 0–3 1–2   — 1–0
 Egyenlítői-Guinea 0–1 1–1 Szept. 2.-4.   —

D csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Burkina Faso 5 3 1 1 4 1 +3 10
 Uganda 5 3 1 1 5 2 +3 10
 Botswana 5 2 0 3 4 6 –2 6
 Comore-szigetek 5 1 0 4 2 6 –4 3
 
 Burkina Faso   — 1–0 Szept. 3. 2–0
 Uganda 0–0   — 2–0 Szept. 3.
 Botswana 1–0 1–2   — 2–1
 Comore-szigetek 0–1 0–1 1–0   —

E csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Bissau-Guinea 5 3 1 1 7 6 +1 10
 Kongó 5 1 3 1 8 7 +1 6
 Zambia 5 1 3 1 6 6 0 6
 Kenya 5 1 1 3 4 6 –2 4
 
 Bissau-Guinea   — 2–4 3–2 1–0
 Kongó Szept. 2.-4.   — 1–1 1–1
 Zambia 0–0 1–1   — Szept. 2.-4.
 Kenya 0–1 2–1 1–2   —

F csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Marokkó 5 4 1 0 8 1 +7 13
 Zöld-foki Köztársaság 5 3 0 2 11 6 +5 9
 Líbia 5 1 1 3 7 6 +1 4
 São Tomé és Príncipe 5 1 0 4 4 17 –13 3
 
 Marokkó   — 2–0 1–0 Szept. 2.-4.
 Zöld-foki Köztársaság 0–1   — Szept. 2.-4. 7–1
 Líbia 1–1 1–2   — 4–0
 São Tomé és Príncipe 0–3 1–2 2–1   —

G csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Egyiptom 4 3 1 0 7 1 +6 10
 Nigéria 3 0 2 1 1 2 –1 2
 Tanzánia 3 0 1 2 0 5 –5 1
 Csád 0 0 0 0 0 0 0 0
 
 Egyiptom   — 1–0 3–0   —
 Nigéria 1–1   — Szept. 2.-4.   2—0
 Tanzánia 0–2 0–0   —   —
 Csád   1—5   —   0—1   —
  •  Csád 2016. március 27.-én anyagi okokra hivatkozva visszalépett a selejtezőből. Addigi eredményeit törölték. Ennek következtében a csoport második helyezettje esélytelenné vált, hogy megszerezze a továbbjutást érő első két hely valamelyikét a csoport-másodikok versenyében.

H csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Ghána 5 4 1 0 13 2 +11 13
 Ruanda 5 2 0 3 8 5 +3 6
 Mauritius 5 2 0 3 3 14 –11 6
 Mozambik 5 1 1 3 4 7 –3 4
 
 Ghána   — Szept. 2.-4. 7–1 3–1
 Ruanda 0–1   — 5–0 2–3
 Mauritius 0–2 1–0   — 1–0
 Mozambik 0–0 0–1 Szept. 2.-4.   —

I csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Elefántcsontpart 3 1 2 0 2 1 +1 5
 Sierra Leone 3 1 1 1 1 1 0 4
 Szudán 4 1 1 2 2 3 –1 4
 
 Elefántcsontpart   — Szept. 2.-4. 1–0
 Sierra Leone 0–0   — 1–0
 Szudán 1–1 1–0   —
  •  Gabon ebbe a csoportba lett sorsolva és játszott is a csoport másik három csapatával, de mivel rendezőkét automatikus részvevője a döntőnek, eredményeit barátságos mérkőzéseknek tekintették, a csoport végeredményébe nem számított bele.

J csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Algéria 5 4 1 0 19 5 +14 13
 Etiópia 5 2 2 1 9 13 –4 8
 Seychelle-szigetek 5 1 1 3 4 9 –5 4
 Lesotho 5 1 0 4 5 10 –5 3
 
 Algéria   — 7–1 4–0 Szept. 2.-4.
 Etiópia 3–3   — Szept. 2.-4. 2–1
 Seychelle-szigetek 0–2 1–1   — 2–0
 Lesotho 1–3 1–2 2–1   —

K csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Szenegál 5 5 0 0 11 2 +9 15
 Burundi 5 2 0 3 7 9 –2 6
 Namíbia 5 2 0 3 5 7 –2 6
 Niger 5 1 0 4 2 7 –5 3
 
 Szenegál   — 3–1 Szept. 2.-4. 2–0
 Burundi 0–2   — 1–3 2–0
 Namíbia 0–2 1–3   — 1–0
 Niger 1–2 Szept. 2.-4. 1–0   —

L csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Zimbabwe 5 3 2 0 11 3 +8 11
 Szváziföld 5 2 2 1 6 8 –2 8
 Guinea 5 1 2 2 4 5 –1 5
 Malawi 5 0 2 3 4 9 –5 2
 
 Zimbabwe   — 4–0 1–1 3–0
 Szváziföld 1–1   — 1–0 2–2
 Guinea Szept. 2.-4. 1–2   — 0–0
 Malawi 1–2 Szept. 2.-4. 1–2   —

M csoport

[szerkesztés]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Kamerun 5 3 2 0 5 2 +3 11
 Mauritánia 5 2 1 2 5 4 +1 7
 Dél-afrikai Köztársaság 5 1 3 1 7 5 +2 6
 Gambia 5 0 2 3 1 7 –6 2
 
 Kamerun   — 1–0 2–2 Szept. 2.-4.
 Mauritánia 0–1   — 3–1 2–1
 Dél-afrikai Köztársaság 0–0 Szept. 2.-4.   — 0–0
 Gambia 0–1 0–0 0–4   —

Csoportok második helyezettjeinek sorrendje

[szerkesztés]
H Csoport Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. C  Benin 5 3 2 0 10 5 +5 11
2. A  Tunézia 5 3 1 1 12 2 +10 10
3. D  Uganda 5 3 1 1 5 2 +3 10
4. B  Közép-afrikai Köztársaság 5 3 1 1 8 7 +1 10
5. F  Zöld-foki Köztársaság 5 3 0 2 11 6 +5 9
6. L  Szváziföld 5 2 2 1 6 8 –2 8
7. J  Etiópia 5 2 2 1 9 13 –4 8
8. M  Mauritánia 5 2 1 2 5 4 +1 7
9. H  Ruanda 5 2 0 3 8 5 +3 6
10. E  Kongó 5 1 3 1 8 7 +1 6
11. K  Burundi 5 2 0 3 7 9 –2 6

Továbbjutók

[szerkesztés]

A következő csapatok vesznek részt a 2017-es afrikai nemzetek kupáján:

Csapat Hogyan kvalifikált Kvalifikáció
időpontja
Afrikai nemzetek kupája
részvétel
Előző legjobb eredmény
 Gabon 01Rendező 012015. április 8. 6 (1994, 1996, 2000, 2010, 2012, 2015) 01Negyeddöntő (1996, 2012)
 Marokkó 01F csoport győztese 012016. március 29. 15 (1972, 1976, 1978, 1980, 1986, 1988, 1992, 1998, 2000,
2002, 2004, 2006, 2008, 2012, 2013)
01Győztes (1976)
 Algéria 01J csoport győztese 012016. június 2. 16 (1968, 1980, 1982, 1984, 1986, 1988, 1990, 1992, 1996,
1998, 2000, 2002, 2004, 2010, 2013, 2015)
01Győztes (1990)
 Kamerun 01M csoport győztese 012016. június 3. 17 (1970, 1972, 1982, 1984, 1986, 1988, 1990, 1992, 1996,
1998, 2000, 2002, 2004, 2006, 2008, 2010, 2015)
01Győztes (1984, 1988, 2000, 2002)
 Szenegál 01K csoport győztese 012016. június 4. 13 (1965, 1968, 1986, 1990, 1992, 1994, 2000, 2002, 2004,
2006, 2008,
2012, 2015)
01Második (2002)
 Egyiptom 01G csoport győztese 012016. június 4. 22 (1957, 1959, 1962, 1963, 1970, 1974, 1976, 1980, 1984,
1986, 1988, 1990, 1992, 1994, 1996, 1998, 2000, 2002, 2004,
2006, 2008, 2010)
01Győztes (1957, 1959, 1986, 1998, 2006, 2008, 2010)
 Ghána 01H csoport győztese 012016. június 5. 20 (1963, 1965, 1968, 1970, 1978, 1980, 1982, 1984, 1992,
1994, 1996, 1998, 2000, 2002, 2006, 2008, 2010, 2012, 2013, 2015)
01Győztes (1963, 1965, 1978, 1982)
 Bissau-Guinea 01E csoport győztese 012016. június 5. Még nem szerepelt 01-
 Zimbabwe 01L csoport győztese 012016. június 5. 2 (2004, 2006) 01Csoportkör (2004, 2006)
 Mali 01C csoport győztese
vagy legjobb csoportmásodik
012016. június 5. 9 (1972, 1994, 2002, 2004, 2008, 2010, 2012, 2013, 2015) 01Második (1972)

Források

[szerkesztés]