2016-os romániai parlamenti választások
2016. december 11-én parlamenti választásokat tartottak Romániában. A választást, mandátumai számát növelve, a Szociáldemokrata Párt nyerte, így ismét ez a párt alakíthatott kormányt.
Ez volt az első választás a román választási rendszer 2015-ös átalakítása után, amely visszatérést jelentett az utoljára 2004-ben használt arányos rendszerhez. Az új rendszerben csökkent a képviselők száma: átlagban 73 ezer emberre választottak egy képviselőházi tagot és 168 ezer emberre egy szenátort.[1] Összesen 466 mandátumért szálltak versenybe a jelöltek: 308 képviselőházi, 18 kisebbségi képviselői és 134 szenátusi székért. A 2012-es választáson még 588 mandátum sorsáról döntöttek. A román diaszpóra négy képviselőházi tagot és két szenátort választhatott levélszavazattal.[2] A részvételi arány kevesebb, mint 39,5% volt, kisebb, mint 2012-ben, de valamivel több, mint 2008-ban.
Előzmények
[szerkesztés]2015-től szakértői kormány vezette Romániát. A 2015-ben új választási rendszert fogadtak el, mert az előző egyéni választókerületes rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az új választásokat 2016. augusztus 31-én írta ki a Cioloș-kormány.[3] 2015–16-ban a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) sok politikust vádolt meg különféle bűncselekmények elkövetésével, ezért a választók bizalma megcsappant a politikában.
Választási rendszer
[szerkesztés]A román parlament kétkamarás, képviselőházból és szentárusból áll. Az új választási rendszer szerint megyei pártlisták vannak, amelyekről szavazatarányosan kapnak mandátumot a jelöltek. Az ország 41 megyéje mellett Bukarest, a főváros is külön választókerületet képez, a 43. választókerületet pedig a külföldön élő román állampolgárok által megválasztandó törvényhozók számára hozták létre. Csak azok választhatnak, akik állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkeznek az adott megyében, vagy a fővárosban illetve külföldön.[4] A képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak 136 tagja lesz. Az indulni kívánó pártoknak előzetesen össze kell gyűjteniük az adott megye szavazói 1%-ának aláírását.
A bejutási küszöb 5%. A regionális pártok ún. alternatív küszöb révén is mandátumhoz juthatnak, eszerint legalább négy megyében kell a voksok legalább 20%-át megszerezniük a bejutáshoz.[5] Megkönnyítettek a külföldön élők szavazását is.[6]
Induló pártok
[szerkesztés]A főbb pártok és vezetőik:
- Szociáldemokrata Párt (PSD) – Liviu Dragnea
- Nemzeti Liberális Párt (PNL) – Alina Gorghiu
- Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – Kelemen Hunor (A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei is helyet kaptak a listáján.)
- Népi Mozgalom Párt (PMP) – Traian Băsescu
- Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – Daniel Constantin és Călin Popescu-Tăriceanu
- Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) – Nicușor Dan
- Egyesült Románia Párt (PRU) – Bogdan Diaconu
Közvélemény-kutatások
[szerkesztés]A várható eredmények százalékban:
Dátum | Cég | Induló pártok, pártszövetségek | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
PSD | PNL | USR | ALDE | RMDSZ | PMP | PRU | |||
2016. szeptember 17–24. | Political Rating[7] | 38 | 30 | 9 | 5,5 | 5 | 4 | N/A | |
2016. október 17–20. | ISSPOL[8] | 54 | 21 | 10 | 5 | 3 | 3 | N/A | |
2016. október 6–30. | CIADO Romania[9] | 44,6 | 29,3 | 5,7 | 6,5 | 5,2 | 4,9 | 2,5 | |
2016. december 6–7. | IRES[10] | 44 | 23 | 7 | 6 | 5 | 6 | 4 |
Eredmények
[szerkesztés]Képviselőház
[szerkesztés]Párt | Szavazat | % | Mandátum | +/- |
---|---|---|---|---|
Szociáldemokrata Párt (PSD) | 3.204.864 | 45,48 | 154 | +4 |
Nemzeti Liberális Párt (PNL) | 1.412.377 | 20,04 | 69 | –31 |
Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) | 625.154 | 8,87 | 30 | új |
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) | 435.969 | 6,19 | 21 | +3 |
Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) | 396.386 | 5,62 | 20 | új |
Népi Mozgalom Párt (PMP) | 376.891 | 5,35 | 18 | új |
Egyesült Románia Párt (PRU) | 196.397 | 2.79 | 0 | új |
Nagy-Románia Párt (PRM) | 73.264 | 1.04 | 0 | 0 |
Romániai Ökológus Párt (PER) | 62.414 | 0.89 | 0 | 0 |
Mi Romániánk Szövetség (ANR) | 61.206 | 0.87 | 0 | új |
Romániai Szocialista Párt (PSR) | 24.580 | 0.35 | 0 | 0 |
Roma Párt | 13.126 | 0.19 | 1 | 0 |
Romániai Német Demokrata Fórum | 12.375 | 0.18 | 1 | 0 |
Romániai Cseh és Szlovák Demokrata Szövetség | 6.545 | 0.09 | 1 | 0 |
Orosz Lipován Közösség | 6.160 | 0.09 | 1 | 0 |
Romániai Görög Szövetség | 5.817 | 0.08 | 1 | 0 |
Romániai Török Demokrata Szövetség | 5.536 | 0.08 | 1 | 0 |
Romániai Macedón Szervezet | 5.513 | 0.08 | 1 | 0 |
Romániai Szerb Szövetség | 5.468 | 0.08 | 1 | 0 |
Romániai Zsidó Közösségek Föderációja | 5.069 | 0.07 | 1 | 0 |
Romániai Örmény Szövetség | 4.868 | 0.07 | 1 | 0 |
Romániai Albán Liga | 4.640 | 0.07 | 1 | 0 |
Romániai Bánáti Bolgár Szövetség | 4.542 | 0.06 | 1 | 0 |
Romániai Horvát Szövetség | 3.532 | 0.05 | 1 | 0 |
Romániai Olasz Szervezet | 3.486 | 0.05 | 1 | 0 |
Romániai Lengyel Szövetség | 3.355 | 0.05 | 1 | 0 |
Romániai Ruszin Kulturális Szövetség | 2.824 | 0.04 | 1 | 0 |
Emberi Erőforrás Párt (Szociálliberális) | 2.599 | 0.04 | 0 | új |
Új Románia Párt | 1.764 | 0.03 | 0 | új |
Romániai Ukrán Szövetség | 1.172 | 0.02 | 1 | 0 |
Ifjúsági Civil Akció Platform | 609 | 0.01 | 0 | új |
Zöld Párt | 566 | 0.01 | 0 | új |
Roma Demokrata Párt | 523 | 0.01 | 0 | új |
Nemzeti Egység Blokk | 518 | 0.01 | 0 | új |
Mi Vranceánk Párt | 511 | 0.01 | 0 | új |
Függetlenek | 76.764 | 1.09 | 0 | 0 |
Érvénytelen szavazat | 213.916 | - | - | - |
Összesen | 7.261.300 | 100 | 329 | -83 |
Szavazói névjegyzékben | 18.403.044 | 39,46 | - | - |
Forrás: [11] |
Szenátus
[szerkesztés]Párt | Szavazat | % | Mandátum | +/- |
---|---|---|---|---|
Szociáldemokrata Párt (PSD) | 3,221,786 | 45.68 | 67 | +8 |
Nemzeti Liberális Párt (PNL) | 1,440,193 | 20.42 | 30 | –20 |
Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) | 629.375 | 8.92 | 13 | új |
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) | 440,409 | 6.24 | 9 | 0 |
Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) | 423,728 | 6.01 | 9 | új |
Népi Mozgalom Párt (PMP) | 398,791 | 5.65 | 8 | új |
Egyesült Románia Párt (PRU) | 207,977 | 2.95 | 0 | új |
Nagy-Románia Párt (PRM) | 83,568 | 1.18 | 0 | 0 |
Romániai Ökológus Párt (PER) | 77,218 | 1.09 | 0 | 0 |
Mi Romániánk Szövetség (ANR) | 66,774 | 0.95 | 0 | új |
Romániai Szocialista Párt (PSR) | 32,808 | 0.47 | 0 | 0 |
Emberi Erőforrás Párt (Szociálliberális) | 3,066 | 0.04 | 0 | új |
Új Románia Párt | 2,349 | 0.03 | 0 | új |
Nemzeti Egység Blokk | 739 | 0.01 | 0 | új |
Zöld Párt | 719 | 0.01 | 0 | új |
Ifjúsági Civil Akció Platform | 719 | 0.01 | 0 | új |
Mi Vranceánk Párt | 652 | 0.01 | 0 | új |
Roma Demokrata Párt | 648 | 0.01 | 0 | új |
Román Republikánus Párt | 52 | 0.00 | 0 | új |
Érvénytelen szavazat | 205,973 | - | - | - |
Összesen | 7,258,939 | 100 | 136 | –40 |
Szavazói névjegyzékben | 18,403,044 | 39.44 | - | - |
Forrás:[12] |
Lásd még
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Pană, Ştefan: ANALIZĂ: 2016, anul alegerilor locale şi parlamentare. Noile reguli electorale. Mediafax, 2016. január 5.
- ↑ Legea votului prin corespondenţă, promulgată de preşedinte. Gândul, 2015. november 19. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 16.)
- ↑ Kitűzte a parlamenti választások időpontját a román kormány – Magyar Idők, 2016. augusztus 31.
- ↑ Romániai választások: turisták kizárva Archiválva 2016. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben – InfoRádió, 2016. december 8.
- ↑ Elfogadta az új választási törvényt a képviselőház – Transindex, 2015. június 24.
- ↑ Választás december 11-én – 3szék.ro, 2016. szeptember 1.
- ↑ Felmérés: A PSD a szavazatok 38%-át, a PNL 30%-ot, az USR 9%-ot kapna, ha vasárnap szerveznék a parlamenti választásokat Archiválva 2016. november 17-i dátummal a Wayback Machine-ben – Agerpres.ro, 2016. október 5.
- ↑ Felmérés: tarolhat a PSD, aggódhat az RMDSZ – Krónika.ro, 2016. október 30.
- ↑ Csak öt párt jut be a parlamentbe egy felmérés szerint – Szabadság.ro, 2016. november 6.
- ↑ A bejutás küszöbén táncol az RMDSZ Archiválva 2016. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben – Magyar Nemzet, 2016. december 8.]
- ↑ http://parlamentare2016.bec.ro/wp-content/uploads/2016/12/4_RF.pdf
- ↑ http://parlamentare2016.bec.ro/wp-content/uploads/2016/12/3_RF.pdf
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Az RMDSZ választási honlapja Archiválva 2016. november 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A román Központi Választási Iroda honlapja (románul)