Ugrás a tartalomhoz

2013-as Australian Open – férfi egyes

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2013-as Australian Open
férfi egyes
Győztesszerb Novak Đoković

 ← 201220132014 → 
2013-as Australian Open
versenyszámai
Férfi egyes
Női egyes
Férfi páros
Női páros
Vegyes páros
2013-as Grand Slam-tornák
férfi egyes tornái
Australian Open
Roland Garros
Wimbledon
US Open

Ez a szócikk tartalmazza a 2013-as Australian Open férfi egyes mérkőzéseit.

A címvédő az első kiemelt Novak Đoković volt, aki ebben az évben is megnyerte a versenyt, miután a 3 óra 40 percig tartó fináléban 6–7(2), 7–6(3), 6–3, 6–2-re legyőzte a brit Andy Murray-t.[1]

A szerb játékos lett ezzel az első férfiteniszező a nyílt érában, aki három egymást követő évben megnyerte a tornát, miután 2011-ben és 2012-ben is ő diadalmaskodott. Mivel pedig 2008-ban szintén győztesen fejezte be a viadalt, csatlakozott az Australian Open trófeáját korábban ugyancsak négyszer elhódító, s ezzel csúcstartó Andre Agassihoz és Roger Federerhez. Đoković ezen kívül a 2011-es wimbledoni versenyen és a 2011-es US Openen is veretlen maradt, így összességében a hatodik Grand Slam-viadalát fejezte be sikerrel.[2]

Murray az első teniszező lehetett volna, aki pályafutása első Grand Slam-győzelme – az ő esetében a 2012-es US Open – után azonnal megnyeri a következőt is. Az Australian Openen a harmadik fináléját játszotta, 2010-ben Federertől, 2011-ben Đokovićtól kapott ki.[2]

Kiemeltek

[szerkesztés]
  1. szerb Novak Đoković (győztes)
  2. Svájc Roger Federer (elődöntő)
  3. brit Andy Murray (döntő)
  4. spanyol David Ferrer (elődöntő)
  5. cseh Tomáš Berdych (negyeddöntő)
  6. argentin Juan Martín del Potro (harmadik kör)
  7. francia Jo-Wilfried Tsonga (negyeddöntő)
  8. szerb Janko Tipsarević (negyedik kör, feladta)
  9. francia Richard Gasquet (negyedik kör)
  10. spanyol Nicolás Almagro (negyeddöntő)
  11. argentin Juan Mónaco (első kör)
  12. horvát Marin Čilić (harmadik kör)
  13. kanadai Miloš Raonić (negyedik kör)
  14. francia Gilles Simon (negyedik kör)
  15. Svájc Stanislas Wawrinka (negyedik kör)
  16. japán Nisikori Kei (negyedik kör)
  17. német Philipp Kohlschreiber (harmadik kör)
  18. ukrán Olekszandr Dolhopolov (első kör)
  19. német Tommy Haas (első kör)
  20. USA Sam Querrey (harmadik kör)
  21. olasz Andreas Seppi (negyedik kör)
  22. spanyol Fernando Verdasco (harmadik kör)
  23. orosz Mihail Juzsnij (második kör)
  24. lengyel Jerzy Janowicz (harmadik kör)
  25. német Florian Mayer (második kör)
  26. osztrák Jürgen Melzer (harmadik kör)
  27. szlovák Martin Kližan (első kör)
  28. Ciprus Márkosz Pagdatísz (harmadik kör)
  29. brazil Thomaz Bellucci (első kör)
  30. cseh Radek Štěpánek (harmadik kör)
  31. spanyol Marcel Granollers (második kör)
  32. francia Julien Benneteau (harmadik kör)

Főtábla

[szerkesztés]
  • Q = selejtezőből feljutott
  • WC = szabadkártyás
  • LL = szerencsés vesztes
  • R = feladta
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • PR = védett ranglista

Döntők

[szerkesztés]
Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                     
1 'szerb Novak Đoković 6 4 6 6
5 cseh Tomáš Berdych 1 6 1 4
1 szerb Novak Đoković 6 6 6
4 spanyol David Ferrer 2 2 1
4 spanyol David Ferrer 4 4 7 7 6
10 spanyol Nicolás Almagro 6 6 5 64 2
1 szerb Novak Đoković 62 7 6 6
3 brit Andy Murray 7 63 3 2
francia Jérémy Chardy 4 1 2
3 brit Andy Murray 6 6 6
3 brit Andy Murray 6 65 6 62 6
2 Svájc Roger Federer 4 7 3 7 2
7 francia Jo-Wilfried Tsonga 64 6 64 6 3
2 Svájc Roger Federer 7 4 7 3 6

Felső ág

[szerkesztés]

Első szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
1 szerb Novak Đoković 6 6 7
francia Paul-Henri Mathieu 2 4 5 1 szerb Novak Đoković 6 6 6
USA Ryan Harrison 2 6 7 6 USA Ryan Harrison 1 2 3
Kolumbia Santiago Giraldo 6 4 5 4 1 szerb Novak Đoković 6 6 7
Q spanyol Arnau Brugués-Davi 3 2 4 31 cseh Radek Štěpánek 4 3 5
spanyol Feliciano López 6 6 6 spanyol Feliciano López 2 2 4
szerb Viktor Troicki 7 6 3 3 5 31 cseh Radek Štěpánek 6 6 6
31 cseh Radek Štěpánek 5 4 6 6 7 1 szerb Novak Đoković 1 7 6 65 12
20 USA Sam Querrey 62 6 6 6 15 Svájc Stanislas Wawrinka 6 5 4 7 10
Q spanyol Daniel Muñoz de la Nava 7 4 2 4 20 USA Sam Querrey 62 1
Q orosz Alekszandr Bogomolov 64 3 7 6 2 USA Brian Baker 7 1 R
USA Brian Baker 7 6 60 3 6 20 USA Sam Querrey 66 5 4
német Tobias Kamke 6 6 6 15 Svájc Stanislas Wawrinka 7 7 6
olasz Flavio Cipolla 1 4 1 német Tobias Kamke 3 64 R
Q német Cedrik-Marcel Stebe 2 4 3 15 Svájc Stanislas Wawrinka 6 7
15 Svájc Stanislas Wawrinka 6 6 6

Második szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
11 argentin Juan Mónaco 63 1 1
orosz Andrej Kuznyecov 7 6 6 orosz Andrej Kuznyecov 1 5 4
Dél-Afrika Kevin Anderson 3 7 6 6 Dél-Afrika Kevin Anderson 6 7 6
olasz Paolo Lorenzi 6 63 3 4 Dél-Afrika Kevin Anderson 4 6 4 7 6
belga Xavier Malisse 6 6 6 22 spanyol Fernando Verdasco 6 3 6 64 2
spanyol Pablo Andújar 3 1 2 belga Xavier Malisse 1 3 2
belga David Goffin 3 6 6 3 4 22 spanyol Fernando Verdasco 6 6 6
22 spanyol Fernando Verdasco 6 3 4 6 6 Dél-Afrika Kevin Anderson 3 2 613
26 osztrák Jürgen Melzer 6 6 6 5 cseh Tomáš Berdych 6 6 7
kazah Mihail Kukuskin 1 1 2 26 osztrák Jürgen Melzer 64 6 63 6 6
olasz Fabio Fognini 0 6 4 6 1 spanyol Roberto Bautista Agut 7 3 7 3 2
spanyol Roberto Bautista Agut 6 2 6 3 6 26 osztrák Jürgen Melzer 3 2 2
Q német Julian Reister 6 64 1 2 5 cseh Tomáš Berdych 6 6 6
francia Guillaume Rufin 4 7 6 6 francia Guillaume Rufin 2 2 4
USA Michael Craig Russell 3 5 3 5 cseh Tomáš Berdych 6 6 6
5 cseh Tomáš Berdych 6 7 6

Harmadik szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
4 spanyol David Ferrer 6 6 6
belga Olivier Rochus 3 4 2 4 spanyol David Ferrer 6 7 4 6
horvát Ivo Karlović 4 65 5 LL USA Tim Smyczek 0 5 6 3
LL USA Tim Smyczek 6 7 7 4 spanyol David Ferrer 6 6 6
WC ausztrál John Millman 4 4 6 6 5 28 Ciprus Márkosz Pagdatísz 4 2 3
japán Itó Tacuma 6 6 3 0 7 japán Itó Tacuma 6 3 2 2
spanyol Albert Ramos 7 64 4 6 3 28 Ciprus Márkosz Pagdatísz 3 6 6 6
28 Ciprus Márkosz Pagdatísz 60 7 6 3 6 4 spanyol David Ferrer 6 6 6
23 orosz Mihail Juzsnij 4 60 6 7 6 16 japán Nisikori Kei 2 1 4
ausztrál Matthew Ebden 6 7 2 64 3 23 orosz Mihail Juzsnij 6 64 2 6 3
orosz Jevgenyij Donszkoj 6 6 6 orosz Jevgenyij Donszkoj 3 7 6 3 6
román Adrian Ungur 4 4 2 orosz Jevgenyij Donszkoj 63 2 3
Q belga Maxime Authom 6 65 64 2 16 japán Nisikori Kei 7 6 6
argentin Carlos Berlocq 1 7 7 6 argentin Carlos Berlocq 64 4 1
román Victor Hănescu 7 3 1 3 16 japán Nisikori Kei 7 6 6
16 japán Nisikori Kei 65 6 6 6

Negyedik szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
10 spanyol Nicolás Almagro 7 64 6 66 6
Q USA Steve Johnson 5 7 2 7 2 10 spanyol Nicolás Almagro 6 6 6
spanyol Daniel Gimeno-Traver 64 6 6 4 6 spanyol Daniel Gimeno-Traver 4 1 2
lengyel Łukasz Kubot 7 4 0 6 4 10 spanyol Nicolás Almagro 7 7 6
német Björn Phau 3 2 3 24 lengyel Jerzy Janowicz 63 64 1
PR India Szomdev Devvarman 6 6 6 PR India Szomdev Devvarman 7 6 1 0 5
olasz Simone Bolelli 5 4 3 24 lengyel Jerzy Janowicz 610 3 6 6 7
24 lengyel Jerzy Janowicz 7 6 6 10 spanyol Nicolás Almagro 6 5
32 francia Julien Benneteau 6 6 6 8 szerb Janko Tipsarević 2 1 R
bolgár Grigor Dimitrov 4 2 4 32 francia Julien Benneteau 4 7 7 7
francia Édouard Roger-Vasselin 6 65 2 7 11 francia Édouard Roger-Vasselin 6 5 65 65
Q belga Ruben Bemelmans 3 7 6 5 9 32 francia Julien Benneteau 6 4 6 4 3
szlovák Lukáš Lacko 6 6 7 8 szerb Janko Tipsarević 3 6 2 6 6
Luxemburg Gilles Müller 2 4 63 szlovák Lukáš Lacko 3 4 6 6 5
ausztrál Lleyton Hewitt 64 5 3 8 szerb Janko Tipsarević 6 6 3 4 7
8 szerb Janko Tipsarević 7 7 6

Alsó ág

[szerkesztés]

Ötödik szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
6 argentin Juan Martín del Potro 6 6 6
Q francia Adrian Mannarino 1 2 2 6 argentin Juan Martín del Potro 6 6 6
szlovén Aljaž Bedene 6 3 5 61 német Benjamin Becker 2 4 2
német Benjamin Becker 4 6 7 7 6 argentin Juan Martín del Potro 3 3 7 6 3
francia Jérémy Chardy 7 63 6 6 francia Jérémy Chardy 6 6 63 3 6
Q spanyol Adrián Menéndez 65 7 2 1 francia Jérémy Chardy 6 3 6 6
szlovén Grega Žemlja 66 65 0 R 30 spanyol Marcel Granollers 3 6 1 2
30 spanyol Marcel Granollers 7 7 1 francia Jérémy Chardy 5 6 6 6
21 olasz Andreas Seppi 6 6 6 21 olasz Andreas Seppi 7 3 2 2
argentin Horacio Zeballos 2 4 2 21 olasz Andreas Seppi 7 5 63 7 6
holland Igor Sijsling 6 3 4 2 üzbég Denis Istomin 64 7 7 63 2
üzbég Denis Istomin 4 6 6 6 21 olasz Andreas Seppi 62 6 2 6 6
spanyol Guillermo García López 4 4 6 2 12 horvát Marin Čilić 7 3 6 4 2
Q USA Rajeev Ram 6 6 3 6 Q USA Rajeev Ram 5 2 4
ausztrál Marinko Matosevic 4 5 2 12 horvát Marin Čilić 7 6 6
12 horvát Marin Čilić 6 7 6

Hatodik szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
14 francia Gilles Simon 2 6 6 6
olasz Filippo Volandri 6 3 2 2 14 francia Gilles Simon 2 6 7 6
PR spanyol Tommy Robredo 65 7 4 4 kanadai Jesse Levine 6 3 64 2
kanadai Jesse Levine 7 62 6 6 14 francia Gilles Simon 6 6 4 1 8
Tajvan Lu Jen-hszün 6 6 4 6 francia Gaël Monfils 4 4 6 6 6
spanyol Rubén Ramírez Hidalgo 2 1 6 1 Tajvan Lu Jen-hszün 65 6 6 1 6
francia Gaël Monfils 67 7 6 6 francia Gaël Monfils 7 4 0 6 8
18 ukrán Olekszandr Dolhopolov 7 64 3 3 14 francia Gilles Simon 3 1 3
25 német Florian Mayer 2 3 6 7 6 3 brit Andy Murray 6 6 6
WC USA Rhyne Williams 6 6 2 612 1 25 német Florian Mayer 2 3 1
Q Litvánia Ričardas Berankis 6 7 7 Q Litvánia Ričardas Berankis 6 6 6
ukrán Szerhij Sztahovszkij 2 64 5 Q Litvánia Ričardas Berankis 3 4 5
portugál João Sousa 6 6 6 3 brit Andy Murray 6 6 7
WC ausztrál John-Patrick Smith 4 1 4 portugál João Sousa 2 2 4
holland Robin Haase 3 1 3 3 brit Andy Murray 6 6 6
3 brit Andy Murray 6 6 6

Hetedik szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
7 francia Jo-Wilfried Tsonga 6 7 6
francia Michaël Llodra 4 5 2 7 francia Jo-Wilfried Tsonga 6 7 6
japán Szoeda Gó 64 6 6 6 japán Szoeda Gó 3 61 3
WC ausztrál Luke Saville 7 3 2 3 7 francia Jo-Wilfried Tsonga 6 6 6
WC ausztrál James Duckworth 6 7 4 5 8 szlovén Blaž Kavčič 2 1 4
WC ausztrál Benjamin Mitchell 4 68 6 7 6 WC ausztrál James Duckworth 6 3 4 7 8
szlovén Blaž Kavčič 6 6 6 szlovén Blaž Kavčič 3 6 6 63 10
29 brazil Thomaz Bellucci 3 1 3 7 francia Jo-Wilfried Tsonga 6 3 6 6
19 német Tommy Haas 63 6 3 6 6 9 francia Richard Gasquet 4 6 3 2
finn Jarkko Nieminen 7 4 6 4 8 finn Jarkko Nieminen 3 7 3 7 1
horvát Ivan Dodig 7 4 6 6 horvát Ivan Dodig 6 64 6 64 6
WC kínai Vu Ti 5 6 3 3 horvát Ivan Dodig 63 6 2 0
WC francia Josselin Ouanna 4 5 4 9 francia Richard Gasquet 4 6 7 6
Kolumbia Alejandro Falla 6 7 6 Kolumbia Alejandro Falla 3 2 2
spanyol Albert Montañés 5 2 1 9 francia Richard Gasquet 6 6 6
9 francia Richard Gasquet 7 6 6

Nyolcadik szakasz

[szerkesztés]
1. kör 2. kör 3. kör 4. kör
13 kanadai Miloš Raonić 3 6 6 7
cseh Jan Hájek 6 1 2 60 13 kanadai Miloš Raonić 7 6 6
Q brit Jamie Baker 65 5 2 cseh Lukáš Rosol 62 2 3
cseh Lukáš Rosol 7 7 6 13 kanadai Miloš Raonić 7 6 6
Q Izrael Amir Weintraub 7 7 6 17 német Philipp Kohlschreiber 64 3 4
argentin Guido Pella 62 5 2 Q Izrael Amir Weintraub 2 64 4
belga Steve Darcis 2 3 4 17 német Philipp Kohlschreiber 6 7 6
17 német Philipp Kohlschreiber 6 6 6 13 kanadai Miloš Raonić 4 64 2
27 szlovák Martin Kližan 3 6 3 4 2 Svájc Roger Federer 6 7 6
Q német Daniel Brands 6 3 6 6 Q német Daniel Brands 7 5 63 68
ausztrál Bernard Tomic 6 6 6 ausztrál Bernard Tomic 64 7 7 7
argentin Leonardo Mayer 3 2 3 ausztrál Bernard Tomic 4 65 1
Q Izrael Dúdí Szela 6 1 5 3 2 Svájc Roger Federer 6 7 6
orosz Nyikolaj Davigyenko 3 6 7 6 orosz Nyikolaj Davigyenko 3 4 4
francia Benoît Paire 2 4 1 2 Svájc Roger Federer 6 6 6
2 Svájc Roger Federer 6 6 6

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. How the Australian Open Final Was Won. ATP World Tour, 2013. január 27. (Hozzáférés: 2012. február 3.)
  2. a b Djokovic Beats Murray for History-making Melbourne Win. ATP World Tour, 2013. január 27. (Hozzáférés: 2012. február 3.)

Források

[szerkesztés]