Ugrás a tartalomhoz

2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (CONCACAF, 2. forduló)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtező (CONCACAF - 2. forduló) szócikkből átirányítva)

Ezen az oldalon részletezve olvashatóak a CONCACAF-zóna 2. fordulójának eredményei. A 2007. májusi FIFA-világranglista alapján végezték a zóna csapatainak kiemelését. A 2007. november 25-én Durbanben tartott sorsoláson az első forduló mérkőzéseinek győztes csapatait párosították az 1.-12. helyen kiemelt csapatokkal.

A selejtező formája

[szerkesztés]

A második fordulóban 24 csapat vett részt, a 12 párosítás győztese jutott a 3. fordulóba, azaz az első csoportkörbe. Minden mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott, a 12 továbbjutó alkotja a következő forduló három, egyaránt négycsapatos csoportját. Annak érdekében, hogy a csoportok közel azonos erősségűek legyenek, sorsoláskor a kiemelés szerinti sorrendet figyelembe véve az 1.–12.-ig rangsorolt csapatokat három egyenlő részre bontották, az azonos bontásba kerülő csapatokat pedig a csoportok selejtező mérkőzéseinek megfelelően sorsolták be. Így az 1.–4-ig párosítások a 3. forduló 1. csoportjának, 5.–8-ig párosítások a 3. forduló 2. csoportjának, míg a 9.-12. jelű párosítások a 3. forduló 3. csoportjának selejtezőit képezték.

Mérkőzések

[szerkesztés]

Az 1. csoport selejtező mérkőzései

[szerkesztés]

1. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
14:00 (UTC-7)
Egyesült Államok  8 – 0  Barbados The Home Depot Center, Carson
Nézőszám: 11 500
Játékvezető: Rodríguez (mexikói)
Dempsey Gól : 1' 1' Gól : 62' 62'
Bradley Gól : 12' 12'
Ching Gól : 20' 20' Gól : 88' 88'
Donovan Gól : 58' 58'
Johnson Gól : 82' 82'
Ferguson Gól : 85' 85' (öngól)
(3 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
15:00 (UTC-4)
Barbados  0 – 1  Egyesült Államok Kensington Oval, Bridgetown
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Moreno (panamai)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Lewis Gól : 82' 82'

Továbbjutott az Amerikai Egyesült Államok 9–0-s összesítéssel és a 3. fordulóba került.


2. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 14.
20:00 (UTC-6)
Guatemala  6 – 0  Saint Lucia Estadio Mateo Flores, Guatemalaváros
Nézőszám: 24 600
Játékvezető: Archundia (mexikói)
Rodríguez Gól : 5' 5'
Ruíz Gól : 36' 36' Gól : 40' 40' Gól : 58' 58' Gól : 90+3' 90+3'
Trigueros Gól : 91' 91'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv
Joseph sárga lap2. sárga lapkiállítva 33′, 78′

2008. június 21.
16:00 (UTC-4)
Saint Lucia  1 – 3  Guatemala Los Angeles Memorial, Los Angeles (USA)
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Wijngaarde (Suriname-i)
McPhee Gól : 45' 45' (1 – 2)
Jegyzőkönyv
Romero Gól : 24' 24' Gól : 43' 43'
Trigueros Gól : 86' 86'

Továbbjutott Guatemala 9–1-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


3. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
16:00 (UTC-4)
Trinidad és Tobago  1 – 2  Bermuda Marvin Lee Stadion, Macoya
Nézőszám: 4 585
Játékvezető: Queseda (Costa Rica-i)
John Gól : 22' 22' (1 – 2)
Jegyzőkönyv
Nusum Gól : 7' 7' Gól : 38' 38'

2008. június 22.
19:30 (UTC-3)
Bermuda  0 – 2  Trinidad és Tobago Bermudai Nemzeti Stadion, Hamilton
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: Batres (mexikói)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Roberts Gól : 9' 9'
John Gól : 66' 66'

Továbbjutott Trinidad és Tobago 3–2-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


4. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 17.
19:00 (UTC-4)
Antigua és Barbuda  3 – 4  Kuba Sir Vivian Richards Stadion, St. John's
Nézőszám: 4 500
Játékvezető: Moreno (panamai)
Williams Gól : 9' 9'
Skepple Gól : 13' 13'
Ty. Simon Gól : 80' 80'
(2 – 2)
Jegyzőkönyv
Ja. Colomé Gól : 10' 10' Gól : 74' 74'
Linares Gól : 22' 22'
Duarte Gól : 85' 85'

2008. június 22.
17:00 UTC-4
Kuba  4 – 0  Antigua és Barbuda Estadio Pedro Marrero, Havanna
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Quesada (Costa Rica-i)
Linares Gól : 9' 9' Gól : 53' 53'
Gonsalves Gól : 45+2' 45+2' (öngól)
Márquez Gól : 69' 69'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

Továbbjutott Kuba 8–3-as összesítéssel és a 3. fordulóba került.


2. csoport selejtező mérkőzései

[szerkesztés]

5. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
15:30 (UTC-5)
Belize  0 – 2  Mexikó Reliant Stadion, Houston (USA)[1]
Nézőszám: 50 137
Játékvezető: Jáuregui Santillán (holland antilláki)
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Vela Gól : 65' 65'
Borgetti Gól : 90+2' 90+2' (11-esből)

2008. június 21.
21:00 (UTC-5)
Mexikó  7 – 0  Belize Estadio Universitario, San Nicolás de los Garza
Nézőszám: 42 000
Játékvezető: Petrescu (kanadai)
Vela Gól : 8' 8'
Guardado Gól : 33' 33'
Arce Gól : 45+1' 45+1' Gól : 47' 47'
Borgetti Gól : 62' 62' Gól : 90+3' 90+3'
Lennen Gól : 90+2' 90+2' (öngól)
(3 – 0)
Jegyzőkönyv

Az első mérkőzést az Amerikai Egyesült Államokban, Houstonban rendezték. Továbbjutott Mexikó 9–0-s összesítéssel és a 3. fordulóba került.


6. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
18:00 (UTC-5)
Jamaica  7 – 0  Bahama-szigetek Függetlenségi Park, Kingston
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Navarro (kanadai)
Gardner Gól : 17' 17'
Phillips Gól : 23' 23'
King Gól : 34' 34'
Shelton Gól : 51' 51' Gól : 66' 66'
Goodison Gól : 75' 75'
Daley Gól : 89' 89'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 18.
16:00 (UTC-5)
Bahama-szigetek  0 – 6  Jamaica Greenfield Stadion, Trelawny (Jamaica)[2]
Nézőszám: 10 500
Játékvezető: Archundia (mexikói)
(0 – 5)
Jegyzőkönyv
Burton Gól : 29' 29' Gól : 55' 55'
Shelton Gól : 35' 35' Gól : 37' 37' (11-esből) Gól : 42' 42'
Marshall Gól : 39' 39'

Mivel a bahama-szigeteki helyszín nem felelt meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség stadionokkal szemben támasztott követelményeinek, mindkét mérkőzést Jamaicában rendezték. Továbbjutott Jamaica 13–0-s gólkülönbséggel és a 3. fordulóba került.


7. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 4.
19:30 (UTC-6)
Honduras  4 – 0  Puerto Rico Estadio Olimpico Metropolitano, San Pedro Sula
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Campbell (jamaicai)
de León Gól : 25' 25'
Palacios Gól : 51' 51'
Suazo Gól : 52' 52' Gól : 90+2' 90+2'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Vélez sárga lap2. sárga lapkiállítva 50′, 84′

2008. június 14.
20:00 (UTC-4)
Puerto Rico  2 – 2  Honduras Estadio Juan Ramón Loubriel, Bayamón
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: López Castellanos (guatemalai)
Megaloudis Gól : 31' 31'
Villegas Gól : 41' 41'
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Suazo Gól : 22' 22'
Palacios Gól : 52' 52'

Továbbjutott Honduras 6–2-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


8. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
15:00 (UTC-4)
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek  0 – 3  Kanada Arnos Vale Stadion, Kingstown
Nézőszám: n.a.
Játékvezető: Batres (guatemalai)
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Nakajima-Farran Gól : 29' 29'
Gerba Gól : 38' 38' Gól : 89' 89'

2008. június 20.
19:30 (UTC-4)
Kanada  4 – 1  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek Saputo Stadion, Montréal
Nézőszám: 11 500
Játékvezető: Aguilar (salvadori)
De Rosario Gól : 29' 29' Gól : 50' 50'
Gerba Gól : 38' 38' Gól : 63' 63'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
James Gól : 75' 75'

Továbbjutott Kanada 7–1-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


A 3. csoport selejtező mérkőzései

[szerkesztés]

9. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 14.
16:00 (UTC-4)
Grenada  2 – 2  Costa Rica Grenadai Nemzeti Stadion, St. George's
Nézőszám: 6 000
Játékvezető: Brizan (Trinidad és Tobagó-i)
Modeste Gól : 18' 18'
Roberts Gól : 23' 23'
Charles kiállítva 49′
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Alonso Gól : 39' 39'
Núñez Gól : 76' 76'

2008. június 21.
20:00 (UTC-6)
Costa Rica  3 – 0  Grenada Estadio Ricardo Saprissa Aymá, San José
Nézőszám: 16 000
Játékvezető: Marrufo (USA)
Saborío Gól : 17' 17'
Ruiz Gól : 30' 30'
Azofeifa Gól : 89' 89'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

Továbbjutott Costa Rica 5–2-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


10. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 14.
16:00 (UTC-3)
Suriname  1 – 0  Guyana André Kamperveen Stadion, Paramaribo
Nézőszám: 3 000
Játékvezető: Guerrero (nicaraguai)
Sandvliet Gól : 52' 52'
Lupson sárga lap2. sárga lapkiállítva 66′, 85′
(0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
15:30 (UTC-4)
Guyana  1 – 2  Suriname Providence Stadion, Georgetown
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Campbell (jamaicai)
Codrington Gól : 84' 84' (0 – 2)
Jegyzőkönyv
Van Dijk Gól : 11' 11'
Sandvliet Gól : 36' 36'

Továbbjutott Suriname 3–1-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


11. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
16:00 (UTC-4)
Panama  1 – 0  Salvador Estadio Nacional de Panamá, Panamaváros
Nézőszám: 22 150
Játékvezető: Wijngaarde (Suriname-i)
Tejada Gól : 21' 21'
Juan Pérez sárga lap2. sárga lapkiállítva 25′, 60′
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Salazar sárga lap2. sárga lapkiállítva 59′, 90′

2008. június 22.
18:00 (UTC-6)
Salvador  3 – 1  Panama Estadio Cuscatlán, San Salvador
Nézőszám: 27 420
Játékvezető: Rodríguez (mexikói)
Quintanilla Gól : 70' 70' Gól : 81' 81' (11-esből)
Anaya Gól : 88' 88'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Garcés Gól : 14' 14'
Rivera sárga lapkiállítva 20′, 80′
Machado kiállítva 89′

Továbbjutott Salvador 3–2-es összesítéssel és a 3. fordulóba került.


12. párosítás

[szerkesztés]

2008. június 15.
15:00 (UTC-4)
Haiti  0 – 0  Holland Antillák Stade Sylvio Cator, Port-au-Prince
Nézőszám: 6 000
Játékvezető: Aguilar (salvadori)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
18:00 (UTC-4)
Holland Antillák  0 – 1  Haiti Ergilio Hato Stadion, Willemstad
Nézőszám: 9 000
Játékvezető: Brizan (Trinidad és Tobagó-i)
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Martha Gól : 78' 78' (öngól)

Továbbjutott Haiti 1–0-s összesítéssel és a 3. fordulóba került.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]