Ugrás a tartalomhoz

2008–2009-es magyar jégkorongbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 72. magyar jégkorongbajnokságra a 2007–08-as küzdelmekben is szereplő csapatok mellett a Bp. Stars (amely a szlovák HK Nové Zámkyval közös csapattal NZ-Stars néven indul), a romániai Gyergyószentmiklósi Progym és a Steaua Bucureşti jelezte előzetes indulási szándékát. A nevezés végleges határideje 2008. május 30. volt. Az új romániai csapatok nem tudták vállalni az indulási feltételként szabott 3 millió forintos díjat az utazási költségek csökkentésére.

A csapatok nem zárkóztak el a folytatástól egy közös magyar–román bajnokság keretén belül, melynek alapfeltétele volt egy névadó szponzor bevonása. Hosszas huzavona után vált egyértelművé a Steaua indulása, amely lehetővé tette a szponzor kérdés megoldását is. A két ország első osztályú csapatai MOL Liga néven közös bajnokságban szerepelnek, melynek keretén belül bonyolítják le a nemzeti bajnokságok alapszakaszát is. Az OB I. középszakaszába a magyarországi csapatok az alapszakasz helyezéseik alapján bónuszpontokat visznek magukkal: az első 9, a második 6, a harmadik 3 ponttal vághat neki. A rájátszás felső ágára a középszakasz első három helyezett csapata kerül, kiegészülve az Alba Volán EBEL-ben szereplő csapatával. Ők dönthetik el a bajnoki cím sorsát. A többi csapat az 5-7. helyért küzd az alsó ágon.

Fontos változás az előző szezonhoz képest, hogy légiós játékosok számát hat főben korlátozták mérkőzésenként. A magyar bajnoki alapszakaszban versenyen kívül elindította az MJSZ a U20-as válogatottat, a rájátszás alsóházában pedig az U18 válogatott szerepelhet.

Játékosigazolások a holtszezonban[1]

[szerkesztés]

Érkezők

[szerkesztés]
  • Alba Volán SC: Jobb Dávid (DAB.Extra.hu), Hegyi Ádám (RT Bad Nauheim, Németország), Nagy Gergő (Red Bull Salzburg, Ausztria), Hajós Roland (HK Trnava - Nagyszombat, Szlovákia), Fekete Dániel (Trondheim, Norvégia), Todd Jackson USA (Newcastle Vipers, Anglia), Blake Forsyth Kanada (Idaho Steelheads, USA), Andreas Byström Svédország (Malmö IF, Svédország), Szuper Levente (Milano Vipers, Olaszország), Fekti Bálint (Purikad Tallinna, Észtország), Vég András (Salo HT, Finnország), Nathan Martz Kanada (Storhamar IL, Norvégia)
  • DAB.Docler: Tőkési Lajos (GKS Katowice, Lengyelország), Papp Viktor (UTE), Missoundou Balázs (újrakezdő), Branislav Hippik Szlovákia (Rostock, Németország), Peter Misal Szlovákia (SC Csíkszereda, Románia)
  • Újpesti TE: Németh Ádám (Alba Volán), Harmati Dávid (Alba Volán), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Juraj Kadlubiak Szlovákia (Liptószentmiklós, Szlovákia), Igor Rufus Szlovákia (Liptószentmiklós, Szlovákia), Ladislav Sikorcin Szlovákia (MSHK Zilina - Zsolna, Szlovákia), Tolnai Attila (újrakezdő), Csányi Áron (NZ-Stars), Kapolyi Péter (MAC), Szepessy Gergő (Dab.Docler), Roczanov Dezső (Alba Volán), Horváth Dávid (Alba Volán), Jan Michalek Szlovákia (Rostocker EC, Németország), Jaroslav Melna Szlovákia (SC Kolin, Csehország), Juraj Nemcak Szlovákia (CSG Strasbourg, Franciaország)
  • Ferencváros: Szilágyi Levente (MAC), Deményi Olivér (MAC), Pál Zsombor (Románia) (UTE), Illés Márton (MAC), Novák Tibor (MAC), Szőke Simon (MAC), Marosi Zoltán (NZ-Stars), Dobai Dávid (NZ-Stars), Vjacseszlav Kovsov Oroszország, Szergej Parfirjev Oroszország (Yuzhny Ural Orsk, Oroszország), Dmitrij Szafonov Oroszország
  • Miskolci Jegesmedvék: Robert Cop Szlovákia (UTE), Rusznyák Szilárd (Naprzód Janow, Lengyelország), Henri Holmström Finnország (Salamat Kirkkonummi, Finnország), Matias Nyberg Finnország (Syracuse Stars, USA), Juha Salonranta Finnország (Nes IK, Norvégia), Dan Strengell Finnország (Kiekko-Vantaa, Finnország)
  • Budapest Stars: Kangyal Balázs (Alba Volán), Holéczy Roger (Gislaved, Svédország), Gröschl Tamás (Alba Volán), Majoross Gergely (Alba Volán), Svasznek Bence (Alba Volán), Szajbert Krisztián (UTE), Szirányi Bence (UTE), Rajna Miklós (Dab.Docler), Németh Péter (Alba Volán), Björn Wallberg Svédország (Gislaved, Svédország), Szajbert Patrik (UTE), Bobby Davis USA (Gislaved, Svédország), Rosztocsil Tamás (Wichita Warriors, USA), Lencsés Tamás (Dab.Docler), Szappanos Dávid (FTC), Revák Zoltán (újrakezdő), Tomas Mertl Csehország (HC Ceske Budajovice, Csehország), Adam Kasparek Csehország (HC Vajgar Hradec, Csehország), Gergely Csaba (UTE)

Távozók

[szerkesztés]
  • Alba Volán: Chris Allen (ES Weißwasser, Németország), Toni Sihvonen (Vaasan Sport, Finnország), Kangyal Balázs (NZ-Stars), Gröschl Tamás (NZ-Stars), Budai Krisztián (MHK Kežmarok - Késmárk, Szlovákia), Sam Ftorek, Majoross Gergely (NZ-Stars), Svasznek Bence (NZ-Stars), Németh Ádám (UTE), Németh Péter (NZ-Stars), Kész Ákos (Innsbruck, Ausztria), Harmati Dávid (UTE), Guntis Galvins (Dinamo Riga, Lettország), Horváth Dávid (UTE), Roczanov Dezső (UTE)
  • DAB.Docler: Marek Klacansky (Naprozd Janow, Lengyelország), Borsos Attila (Progym Gyergyószentmiklós, Románia), Jobb Dávid (Alba Volán), Peter Foltin (HC Csíkszereda, Románia), Lubos Sekula (szlovák) (Torino HC, Olaszország), Erdősi Péter (Dab.Docler-Jégtörők), Orsó László, Vargyas László (Dab.Docler-Jégtörők), Rajna Miklós (NZ-Stars), Jaroslav Ferjo (HK Presov, Szlovákia), Hüffner Adrián (UTE), Lencsés Tamás (NZ-Stars), Szepessy Gergő (UTE)
  • Újpesti TE: Stanislav Skorvanek (MSHK Zilina - Zsolna, Szlovákia), Anton Lezo (Zaglebie Sosnowiec, Lengyelország), Papp Viktor (Dab.Docler), Jiri Mocek (HC 05 Banská Bystrica - Besztercebánya, Szlovákia), Kamil Gonda (HK Spisská Nová Ves - Igló, Szlovákia), Robert Cop (Miskolc), Tomas Matula, Juraj Senko, Daniel Mracka, Szajbert Krisztián (NZ-Stars). Szirányi Bence (NZ-Stars), Pál Zsombor (FTC), Mastaleriu Zsolt (Progym Gyergyószentmiklós, Románia), Szajbert Patrik (NZ-Stars), Matus Filo, Michal Stastny, Jozef Voskár (Spisská Nová Ves - Igló, Szlovákia), Gergely Csaba (NZ-Stars)
  • Ferencváros: Nyikolaj Fegyasev (HC Csíkszereda, Románia), Szappanos Dávid (NZ-Stars), Linus Schellin (Montpellier, Franciaország)
  • Miskolci Jegesmedvék: Slavomir Vorobel (HC Caen, Franciaország), Béres Roland, Kocsis Tamás (HK Trebisov - Tőketerebes, Szlovákia), Stefan Rusnak (HC 46 Bardejov - Bártfa, Szlovákia), Juraj Hornak (HC 46 Bardejov - Bártfa, Szlovákia), Michal Karcák (HC 46 Bardejov - Bártfa, Szlovákia), Csaba Márton (visszavonult), Lukács Zsolt (visszavonult)
  • Budapest Stars: Marosi Zoltán (FTC), Dobai Dávid (FTC)

MOL Liga

[szerkesztés]

A MOL-Liga alapszakaszának végeredménye

[szerkesztés]
Csapat M GY GYH VH V GK Pont
1. HC Csíkszereda 36 27 3 4 2 200-92 91
2. SC Csíkszereda 36 25 3 1 7 174-90 82
3. Újpesti TE 36 24 2 3 7 181-114 79
4. NZ Stars 36 19 2 2 13 114-82 63
5. Dab.Docler 36 18 3 2 13 149-123 62
6. Steaua Bucuresti 36 18 1 1 16 159-127 57
7. Ferencvárosi TC 36 13 0 1 22 102-153 40
8. Progym Hargita Gyöngye 36 11 1 1 23 114-176 36
9. Miskolci JJSE 36 3 1 2 30 71-193 13
10. Alba Volán SC II 36 3 1 0 32 80-194 11

Helyosztók

[szerkesztés]

Döntő: HC Csíkszereda - SC Csíkszereda 3-0 (5-2, 6-3, 5-3)

Elődöntő: HC Csíkszereda - NZ Stars 2-0 (5-3, 5-0)
SC Csíkszereda - Újpesti TE 2-0 (4-3, 3-2)

A bajnokság különdíjasai

[szerkesztés]
  • Legjobb kapus: Björn Wallberg (NZ Stars)
  • Legjobb hátvéd: Igor Rufus (Újpesti TE)
  • Legjobb csatár: Mihály Árpád (HC Csíkszereda)
  • Legeredményesebb játékos (MVP): Patrik Sigvard Wallenberg (SC Csíkszereda)

Az OB I. alapszakaszának végeredménye

[szerkesztés]

Megjegyzés: OB I. bajnokságba számítanak bele a magyar székhelyű csapatok Mol Ligában egymás ellen játszott eredményei.

Csapat M GY GYH VH V GK Pont
1. Újpesti TE 20 17 0 1 2 99-43 52
2. NZ Stars 20 14 2 0 4 81-38 46
3. Dab.Docler 20 12 1 2 5 90-58 40
4. Ferencvárosi TC 20 7 0 1 12 53-80 22
5. Miskolci JJSE 20 3 1 1 15 36-92 12
6. Alba Volán SC II 20 2 1 0 17 48-96 8
Hely. Név Csapat M G A P
1. Jan Zlocha Újpesti TE 19 20 25 45
2. Vladimir Dubek Újpesti TE 20 16 25 41
3. Ladislav Sikorcin Újpesti TE 19 15 26 41
4. Galanisz Nikandrosz Dab.Docler 21 17 16 33
5. Jánosi Csaba Ferencváros 22 19 12 31
6. Azari Zsolt Újpesti TE 21 13 18 31
7. Szappanos Dávid NZ Stars 20 18 12 30
8. Hajós Roland Alba Volán II. 26 12 16 28
9. Holéczy Roger NZ Stars 21 8 19 27
10. Tóth Adrián Alba Volán II. 26 13 10 23

Az OB I. középszakaszának végeredménye

[szerkesztés]

Megjegyzés:Az OB I. középszakaszába a magyarországi csapatok az alapszakasz helyezéseik alapján bónuszpontokat vittek magukkal: az első 9, a második 6, a harmadik 3 ponttal kezdte a középszakaszt.

Csapat M GY GYH VH V GK Pont
1. Újpesti TE 10 6 1 1 2 49-30 30
2. NZ Stars 10 6 1 0 3 40-29 26
3. Dab.Docler 10 7 0 1 2 52-28 25
4. Ferencvárosi TC 10 4 1 2 3 30-35 16
5. Miskolci JJSE 10 3 1 0 6 33-43 11
6. Alba Volán SC II 10 0 0 0 10 48-96 0

Rájátszás

[szerkesztés]

Az első helyért

[szerkesztés]
Elődöntők Döntő
4-1, 4-2, 2-0
Újpesti TE 3  
NZ Stars 0
 
5-1, 6-3, 2-3, 5-0, 4-0
  Alba Volán 4
Újpesti TE 1
Bronzmérkőzés
5-1, 5-3, 6-0 1-2, 2-3, 1-2
Alba Volán 3 NZ Stars 0
DAB.Docler 0   Dab.Docler 3

Az 5-7. helyért

[szerkesztés]
Csapat M GY GYH VH V GK Pont
5. Miskolci JJSE 4 3 0 0 1 21-12 9
6. Ferencvárosi TC 4 3 0 0 1 19-13 9
7. Alba Volán SC II 4 0 0 0 4 5-20 0

A bajnokság végeredménye

[szerkesztés]

1. Alba Volán SC
2. Újpesti TE
3. Dab.Docler
4. NZ Stars
5. Miskolci JJSE
6. Ferencvárosi TC
7. Alba Volán SC II.

Az Alba Volán Bajnok csapata

[szerkesztés]

Benk András, Bonni Ryan, Byström Andreas, Fekete Dániel, Fodor Szabolcs, Guerriero Jason, Hegyi Ádám, Hetényi Zoltán, Horváth András, Jobb Dávid, Kovács Csaba, Martens Nick, Nathan Martz, Nagy Gergő, Ocskay Gábor, Ondrejcik Rastislav, Palkovics Krisztián, Sofron István, Szuper Levente, Tokaji Viktor, Tóth Adrián, Vaszjunyin Artyom

Edző: Ted Sator, Énekes Lajos

A bajnokság különdíjasai

[szerkesztés]
  • Az alapszakasz legjobb kapusa: Björn Wallberg (NZ-Stars)
  • Az alapszakasz legeredményesebb játékosa: Jan Zlocha (UTE)
  • A rájátszás legjobb kapusa: Szuper Levente (Alba Volán)
  • A rájátszás legeredményesebb játékosa: Vladimir Dubek (UTE)
  • A legjobb csatár: Ladislav Sikorcin (UTE)
  • A legjobb védő: Tokaji Viktor (Alba Volán)
  • A legjobb edző: Pék György (UTE)
  • A legjobb játékvezető: Gebei Péter
  • A legtechnikásabb csatár (Miklós Kupa): Palkovics Krisztián (Alba Volán)
  • A legjobb első éves felnőtt játékos (Kósa Kupa): Tóth Adrián (Alba Volán)
  • A legjobb utánpótlásedző (Séra Miklós-díj): Faragó Gyula (Dunaferr)

Források

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap