Ugrás a tartalomhoz

2. Magyar Filmhét

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2. Magyar Filmhét
Rendezvény
HelyszínCinema City MOM Park
Budapest
Dátum2016. március 16.
NyitófilmSaul fia
ZárófilmCsonka délibáb
Díjazottak
Legjobb játékfilmLiza, a rókatündér
Legjobb tévéfilmFélvilág
Legjobb rendezőUjj Mészáros Károly
Legjobb színésznőBalsai Móni
Legjobb színészifj. Vidnyánszky Attila
Fesztiválok
Előző1. Magyar Filmhét (2014)
Következő3. Magyar Filmhét (2017)
Hivatalos weboldal
www.filmhet.hu/

A 2. Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia (MFA) rendezte 2016. március 1. és 6. között, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával. A Filmhét záróeseményeként, a Nemzeti Színházban tartott gálán adták át 6 műfaji és 12 alkotói kategóriában a Magyar Filmdíjakat, valamint a Filmakadémia különdíját.

A filmfesztiválra 2016. január 18-ig lehetett nevezni olyan alkotásokkal, melyek 2015. január 1. és december 31. között kerültek moziforgalmazásba vagy televíziós sugárzásba, illetve nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepeltek. Tekintettel arra, hogy a 2014 októberében megtartott 1. Magyar Filmhéten nem került sor díjazásra, az akkor nevezett filmek automatikusan részt vettek a megmérettetésben.[1] Mivel finanszírozási gondok, majd a Magyar Filmszemle megszűnésével 2011 óta nem volt magyar filmes verseny, a nagyjátékfilmek esetében a 2012. február 5-től forgalomba került alkotások nevezését fogadták el.[2]

A kijelölt határidőig 271 darab, 2015-ben készült filmet neveztek hat kategóriában: 19 nagyjátékfilmet (plusz 22 korábbi 2012–2014 közötti alkotást), 13 tv-játékfilmet, 70 kisjátékfilmet (max. 40 perc), 37 animációs filmet, 76 dokumentumfilmet, valamint 34 ismeretterjesztő filmet.[3] Közülük a Filmakadémia által kiválasztott ötfős előzsűri állította össze a hivatalos versenyprogramot, melyet 2016. február 1-jén jelentettek be.[2] A végső, tizennyolc (6 filmes és 12 alkotói) kategóriában öt-öt alkotást, illetve művészeket tartalmazó jelölések listáját március 5-én, a díjátadó előtti napon hozták nyilvánosságra.[4] Versenyprogramon kívül 3 nagyjátékfilm és 4 animációs film vetítésére került sor.

A rendezvény

[szerkesztés]

Az 1. Magyar Filmhét idején a frissen alakult Filmakadémia még nem volt képes egy fesztivál megrendezésére ezért az 1. Magyar Filmhetet a Magyar Nemzeti Filmalap szervezte meg, díjazás nélkül. Úgy tervezték, hogy a Filmakadémia 2015 februárjában ejti meg a díjazást, de a szervezet bírósági bejegyzésének és szervezésének elhúzódása miatt azt előbb 2015 őszére, majd 2016-ra, a 2. Magyar Filmhétre halasztották.[5][6]

A filmes seregszemle 2016. február 29-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban az előző nap Oscar-díjat nyert Saul fia díszvetítésével nyílt meg. A rendezvényt felvételről köszöntötte Los Angelesből a film rendezője, Nemes Jeles László, a főszereplő Röhrig Géza, valamint a stáb.

A rendezvény alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek a közelmúltban elhunyt magyar művészekről, így a megnyitón néhány másodperc csenddel adóztak a pár nappal korábban elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze emlékének. A 4. napon Koltai Lajos méltató szavait követően levetítették Brian De Palma által Fekete dália című filmjét, amelynek képi világa megteremtéséért az év elején elhunyt világhírű operatőrt, Zsigmond Vilmost 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscarra.

A szervezők a fesztivál minden napján kiemelten kezeltek egy-egy témát, így a dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket, a filmszakos főiskolások, egyetemisták, és pályakezdő alkotók munkáit, vagy a gyerek- és ifjúsági filmeket. [7]

A pódiumbeszélgetések lehetőséget nyújtottak a fesztivállátogatóknak, hogy találkozzanak egyes nagyjátékfilmek alkotóival és kérdéseket tegyenek fel nekik. [7]

A mustra eseményeihez vetítésekkel csatlakozott a szolnoki art-mozi. A fesztivál 3 napján vetítettek válogatást a versenyfilmekből.[7]

A Filmhét záróeseménye az 1. Magyar Filmdíj-gála volt, amelyen a Filmakadémia tagjainak végső szavazását követően ünnepélyes keretek között osztották ki a filmdíjakat.

Versenyprogramban

[szerkesztés]

Mivel előzetes szelekció nem volt, és a díjra jelöltek szűkített listája csak az eredményhirdetés előtti napra lett összeállítva, a benevezett alkotások nagy része a versenyprogramban szerepelt. Közülük a vastag, dőlt betűvel szedettek azok, amelyek műfaji vagy alkotói kategóriák egyikében felkerültek a jelöltek listájára.

Nagyjátékfilmek

[szerkesztés]

Tévéfilmek

[szerkesztés]

Kisjátékfilmek

[szerkesztés]
  • 40 perc, rendező: Barcsai Bálint
  • A báb, rendező: Bendó Zsuzsanna
  • A fogadás, rendező: Barcsai Bálint
  • A mackó, rendező: Tímári Lilla
  • Akvárium, rendező: Fignár Anna
  • Anna, rendező: Szikora E. Babett
  • Átváltozás, rendező: Nagy Zoltán
  • Az az egy gyerek, rendező: Makkos Zsófia, Molnár Péter Miklós
  • Az Elmenetel, rendező: Tóth Barnabás
  • Az utolsó levél, rendező: Helmeczi Benjamin
  • Betonzaj, rendező: Kovács István
  • Boglárka, rendező: Badits Ákos
  • Deni, rendező: Szekeres Norbert
  • Ébren, rendező: Bögi Máté
  • Egy nap kezdete, rendező: Teszler Tamás
  • Éjjeli utazó, rendező: Becskei Gábor
  • Éjszakai festés, rendező: Grosan Cristina
  • En Passant, rendező: Oláh Kata
  • Évforduló, rendező: Mohácsi Marika
  • Fehér farkas, rendező: Szilágyi Fanni
  • Felülvizsgálat, rendező: Bozzay Balázs
  • Fonál, rendező: Görögh Árpád
  • Furáék, rendező: Gyimesi Annai
  • Gond(nok, rendező: Csörköl Zsolt
  • Hagyaték, rendező: Törcsi Levente, Kocsis Dániel
  • Hajléktalan szerelme, rendező: Sipos Bence
  • Hangulat-változás, rendező: Vékes Csaba
  • Határ, rendező: Szabó Mátyás
  • Haza kell vinni a Tibit, rendező: Zsingor Dániel
  • Holdon át, rendező: Tóth Tamás
  • Ideál, rendező: Benkó Tamás
  • Kamaszkor vége, rendező: Szilágyi Fanni
  • Karácsony előtt, rendező: Dobronay László
  • Kikötő, rendező: Nagy Zoltán
  • Kimenő, rendező: Tóth Gergely
  • Laci, rendező: Freund Ádám
  • LÁV on the MÁV, rendező: Batka Máté
  • Lépj tovább, rendező: Gál Sándor
  • Levél Istenhez, rendező: Topolánszky Tamás Yvan
  • Levelek anyámtól, rendező: Dér Asia
  • Magyar Thriller, rendező: Dömötör Tamás
  • Melyiket kéred?, rendező: Zsótér Dániel
  • Mindig csak, rendező: Hartung Attila
  • Mirha, rendező: Rudolf Olivér
  • Negatív hullám, rendező: Besenyei Zsuzsanna
  • Nekem Szülőhazám! - Radnóti, rendező: Nagyné Borbás Edina
  • Noire, rendező: Odegnál Róbert
  • Nyomtáv, rendező: Lukács Mihály
  • Piszkos Munka, rendező: Füzes Dániel
  • Play/Back, rendező: Zsély Csilla
  • Réka és Vivi, rendező: Jurdi Leila
  • Retorzió, rendező: Füzes Dániel
  • Romanian sunrise, rendező: Visky Ábel
  • Sétagalopp, rendező: Freund Áron
  • Sightseeing, rendező: Borbás Dávid
  • Sötét kamra, rendező: Pálfi Detti
  • Szabó Úr, rendező: Ferenczik Áron
  • Szép alak, rendező: Kis Hajni
  • Szerencsés Dickens, rendező: Balla Dávid
  • Szokj hozzá!, rendező: Fehér Gáspár
  • Szuper, rendező: Kőrösi Máté
  • Tabula Rasa, rendező: Csoma Sándor
  • Te következel, rendező: Dudás Balázs
  • Terminál, rendező: Simonyi Balázs
  • Tökéletes Befektetés, rendező: Simó Ibolya
  • Tolvaj, rendező: Mayer Bernadette
  • Váltás, rendező: Sipos Bence
  • Váróterem, rendező: Táborosi András
  • Viadal, rendező: Szeiler Péter
  • Vidéki randevú, rendező: Dudás Balázs

Animációs filmek

[szerkesztés]
  • A Férfi és a Fák, rendező: Pucz Dani, Constantinos Terlikkas
  • A körömágyszaggató, rendező: Király Krisztián
  • A Mesemondó, rendező: Berta Enikő
  • A Négyszögletű Kerek Erdő: Szörnyeteg Lajos, jaj, de álmos, rendező: Horváth Mária
  • A nyalintás nesze, rendező: Andrasev Nadja
  • Az Árpádok emlékezete: III. Béla király, rendező: Jankovics Marcell
  • Az ostoba Matjus, rendező: Cakó Ferenc
  • Beyond, rendező: Kopasz Milán
  • BlackOUT, rendező: Mészáros Bori, Rádóczy Zsuzsi
  • BOXI - 10. rész - Ragaszkodás, rendező: Klingl Béla
  • BOXI - 6. rész - Az Asztalon Túl, rendező: Koós Árpád
  • BOXI - 7. rész - Gubanc, rendező: Gauder Áron
  • Cosmic Jacuzzi, rendező: Takács Anikó
  • Egy komisz kölyök naplója – 4. epizód: Betty néninél , rendező: Gyulai Líviusz
  • Egy napra visszamennék, rendező: Lakos Nóra
  • És ezt így hogy?, rendező: Szeiler Péter
  • Gyurmók - Van köztünk egy színes, rendező: Kapitány Frigyes
  • Hát(m)ilyenek a koalák, rendező: Szórádi Csaba
  • Házibuli, rendező: Bárány Dániel
  • Hey Deer!, rendező: Bárczy Örs
  • Hoppi mesék – A titokzatos levél, rendező: Rofusz Ferenc
  • Hugo Bumfeldt, rendező: Bognár Éva Katinka
  • Kojot és a szikla, rendező: Gauder Áron
  • Let's play, rendező: Pataki Szandra
  • Machos, rendező: Carlos Rufas Giribets
  • Manieggs-Egy kemény tojás bosszúja, rendező: Miklósy Zoltán, Herkó Attila
  • Nagyi Meséi: Meló, rendező: Hegedűs László, Hegedűs Hanna Léna
  • Out of Order, rendező: Carlson Hanna
  • Random Walks, rendező: Tompa Borbála
  • Új hős menti meg a Földet, rendező: Gacs Júlia
  • Ujj a ravaszon, rendező: Kántor Péter
  • Városi legendák: Indifferens, rendező: Glaser Kati
  • Vastojás, rendező: Traub Viktória

Dokumentumfilmek

[szerkesztés]
  • 1989 - Határon, rendező: Ràcz Erzsébet, Anders Østergaard
  • A boldog festő – Müller Árpád, rendező: Dombrovszky Linda
  • A csepeli kettős gyilkosság - hatalmat mindenáron, rendező: Csarnai Attila, Géczy Dávid
  • A háború mindennapjai I-II., rendező: Erdélyi János
  • A norvég Prímásnő, rendező: Buda János, Lovas Hajnalka
  • A város szerelmese - Finta József portré, rendező: Kovács László
  • Adj nekem egy Bírót!, rendező: Gerebics Sándor
  • Ámos Imre, az Apokalipszis festője, rendező: Petényi Katalin
  • Anna, rendező: Domán Dániel
  • Anyám levelei Sztálin elvtársnak, rendező: Mészáros Márta
  • Az elveszett európai, rendező: Sipos József
  • Az újjászületett Farkas utcai templom, rendező: Maksay Ágnes
  • Az utolsó kupadöntő, rendező: Zámborszki Ákos
  • Azok, rendező: Meggyes Krisztina
  • Birodalmi áldozatok - áldozatbirodalmak, rendező: Seres Tamás
  • Budapest ostroma, rendező: Babos Tamás
  • Cinema Inferno, rendező: Novák Tamás
  • Csillaghálóban – Emlékek Pilinszky János európai útjairól, rendező: Mispál Attila
  • Dona da Ilha, rendező: Dér Asia
  • Drifter, rendező: Hörcher Gábor
  • Égjen inkább az olajmező..., rendező: Kinyó Ferenczy Tamás
  • Egy passió kálváriája, rendező: Zsigmond Dezső
  • Együtt, rendező: Zolnai Eliza
  • Életreítéltek, rendező: Szakonyi Noémi Veronika, Vincze Máté Artur
  • Elválasztva, rendező: Vincze Máté Artur
  • Engedem, hadd menjen, rendező: Lévai Balázs
  • Epilógus - in memoriam Rácz Sándor, rendező: Nagy Ernő
  • Erőműsziget, rendező: Dohi Gabriella, Nagy Zsófia
  • Ez egy ilyen falu..., rendező: Lakatos Iván
  • Ez volt a sorsom..., rendező: László Gábor
  • Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! – Teremtett világ: Visnyeszéplak, rendező: Dárday István, Szalai Györgyi
  • Gyékénykoporsó, rendező: Zsigmond Dezső
  • Gyurika - Egy pólós vallomásai, rendező: Káel Csaba
  • Ha nem segít a Mindenható, rendező: Molvay Norbert
  • Határon, 1988-89, rendező: Lukács Csaba, Marossy Géza
  • Helló, szia, csókolom, rendező: Oláh Kata, Oláh Judit
  • Hosszú útról visszatérni, rendező: Domán Dániel
  • I Love Kispest - Közösségi kertek, rendező: Molnár Anita
  • Időn túli hangzás, rendező: Gerebics Sándor
  • Így is épült a szocializmus, rendező: Tősér Ádám
  • Jelenetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma, rendező: Kocsis Tibor, Konecsny Emőke
  • Káin gyermekei , rendező: Gerő Marcell
  • Karácsonyi bárány, rendező: Kisfaludy András
  • Keskenyúton Délvidéken, rendező: Tóth Gábor
  • Két székely, rendező: Lukács Csaba, Marossy Géza
  • Kovács-Krónika, rendező: Kovács László
  • Köröstárkányi mészárlás, rendező: Vojtkó Ferenc
  • Közösen a jövőért, rendező: Dobronay László
  • Lejáratás és bomlasztás - a hálózat örök, rendező: Huth Gergely, Kerekes András
  • Lujos (Portréfilm Kő Pál szobrászművészről), rendező: Gulyás János
  • Magyar Zarándokút I-II. rész, rendező: Szitnyai Jenő
  • Meleg férfiak hideg diktatúrák, rendező: Takács Mária
  • „Mert hét életem van, ebből öt ment el...”, rendező: Hajnal Gergely
  • Nem tűntem el - Richter Gedeon, rendező: Spáh Dávid
  • Nemzeti Dokumentumfilm, rendező: Salamon András
  • Ólomkapu, rendező: Gilberto Martinelli
  • Overdose - Vágta egy Álomért, rendező: Ferenczi Gábor
  • Örvényben, rendező: Siflis Zoltán H.S.D.
  • Párhuzamos Múlt, rendező: Farkas Antal, Lukács Csaba
  • Remény és mítosz – Olasz-magyar örökség, rendező: Petényi Katalin, Kabay Barna
  • Reményvasút, rendező: Trencsényi Klára
  • Seb, rendező: Nagy Dénes
  • Szamár-sziget rabjai, rendező: Major Anita
  • Székelyföldi betyárok, rendező: Zsigmond Attila
  • Szembenézés, rendező: Haragonics Sára
  • Szentendre - Swamimalai, rendező: Tóth Tamás (1966)
  • Szülei szeme, rendező: Varga Ágota
  • tititá, rendező: Almási Tamás
  • Tomi, Ervin és az iskola, rendező: Simó Ibolya
  • Történetek szórt fényben, rendező: SImonyi Balázs
  • Trans Duna, rendező: Somogyvári Gergő
  • Túlélés vagy népszolgálat?, rendező: Domokos János
  • Újrakezdés, rendező: Csubrilo Zoltán
  • Vérösvény, rendező: Kisberk Szabolcs
  • Vértanúságra ítélve, rendező: Mezősi-Nagy Mariann
  • World Folkloriada - Táncos magyarokkal Dél-Koreában, rendező: Kovács László

Ismeretterjesztő filmek

[szerkesztés]
  • A Hold válaszolt – Portréfilm Bay Zoltánról, rendező: Simon Judit
  • A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok, rendező: Gauder Áron
  • A Lyme – egy régmúlt kór hajnalán, rendező: Berta Enikő
  • A nagyszerelmű város, rendező: Csukás Sándor, Oláh Kata
  • A Nobel-díjas hadifogoly, rendező: Szekeres Csaba
  • A természetfilm magyar találmány?, rendező: Lerner János, Nógrádi Tímea
  • A Vargyas-szoros elveszett világa, rendező: Lerner János, Tóth Zsigmond Marcell
  • A vers ereje-Kádár félelme, rendező: Balogh László, Agócs Sándor
  • Arcok a sírból, rendező: Kiss-Stefán Mónika
  • Asszonysorsok és nőszerepek az irodalomban – Ignácz Rózsa, rendező: Csukás Sándor, Oláh Kata
  • Az ég felé nyitott tanterem, rendező: Székely Orsolya
  • Az üvegfestő – Róth Miksa művészete, rendező: Tóth Péter Pál
  • Burdosház Amerikából – Balogh Balázs néprajzkutató nyomában, rendező: Zsigmond Dezső
  • Élő népviseletek, Rimóc – A gyöngyös fékötő, rendező: Székely Orsolya
  • Élő népviseletek, Rimóc – A Máriás-lányok, rendező: Székely Orsolya
  • Elrepülnek, rendező: Laboda Tímea
  • Emberebb ember I. rész, rendező: Széles Tamás
  • Hunnovációk, rendező: Kopp Krisztina
  • Izland mozgásban, rendező: Jurkovics Milán
  • Katonatörténet, rendező: Katona Zsuzsa
  • Keletről jött emberek – A kunok, rendező: Farkas György
  • Kis kamerák, nagyvadak, rendező: Tóth Zsigmond Marcell
  • Magyar múmiák Albert Zink asztalán, rendező: Kiss-Stefán Mónika
  • Magyar szentek és boldogok. Rózsás Szent Erzsébet, rendező: Jankovics Marcell
  • Méregzöld mesék, rendező: Szabó Attila
  • Migráció története I., rendező: Nagyné Borbás Edina
  • Nicolas Schöffer rendkívüli világa, rendező: Gerebics Sándor
  • Növényi stratégiák, rendező: Berta Enikő, Hepke Tímea
  • Szobor születik... Bronzba öntött történelem, rendező: Dala István
  • Szóra bírt múmia, rendező: Kiss-Stefán Mónika
  • Tisza, a magyarok folyója, rendező: Pap Ferenc, Pap Zsolt
  • Történet a mangalicáról, rendező: Melocco Anna
  • Tromso: virágzik a sarkvidék, rendező: Jurkovics Milán
  • Vad Kunság – A Puszta rejtett élete, rendező: Mosonyi Szabolcs

Versenyprogramon kívül

[szerkesztés]

Nagyjátékfilmek

[szerkesztés]

Rajzfilmek

[szerkesztés]
  • A brémai muzsikusok, rendező: Cakó Ferenc
  • A varjúkirály, rendező: Cakó Ferenc
  • Városi legendák: Jjajj, rendező: Glaser Kati
  • Városi legendák: Szeged, rendező: Glaser Kati

Díjak

[szerkesztés]
Műfaji díjak
Alkotói díjak

Különdíj: Saul fia

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. MFA tájékoztatója (2015. dec.)
  2. a b 2016. évi nevezési szabályzat
  3. Az Index.hu információja
  4. Az Index.hu tudósítása
  5. A Filmtekercs.hu interjúja
  6. Grund; MTI: Átadják valaha a Magyar Filmdíjakat?. Magyar Nemzet Online, 2015. február 19. [2015. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 4.)
  7. a b c A Filmhét hírei
  8. Az Enyedi-Máthé osztály rendezőszakos hallgatóinak szkeccsfilmje Budapestről.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]