1851-es londoni sakktorna
Az 1851-es londoni sakktorna volt a világ első nemzetközi sakkversenye, és az első, bár nem hivatalos világbajnokságnak tekinthető.
Az akkor ismert legerősebb 16 játékost hívták meg, köztük három magyart, akik a Párizs csapata ellen 1842–1846 között játszott levelezési sakkmérkőzésen aratott 2–0 arányú győzelmükkel érdemelték ki ezt az elismerést. Az 1848-as szabadságharc bukása után azonban Grimm Vince emigrálni kényszerült, török szolgálatba állt, és nem tudott részt venni a versenyen. Löwenthal János Jakab Amerikába vándorolt ki, és bár őt megtalálták, de a versenyre hosszú és viszontagságos hajóút után csak az utolsó pillanatban érkezett meg, és az első körben ki is esett. Szén József indult csak Magyarországról, és a valós erősorrend megállapítására alkalmatlan kieséses rendszerű lebonyolításnak köszönhetően a második körben összekerült a verseny későbbi győztesével, Adolf Anderssennel, és bár 2–1-re is vezetett, végül 4–2 arányban vereséget szenvedett, és nem jutott az elődöntőbe. Ezt követően már csak az ötödik helyért játszhatott, de további mérkőzéseit fölényesen nyerte 4–0-ra, illetve 4,5–0,5-re. Ő érte el a versenyen a legjobb százalékos eredményt.[1]
A meghívottak között volt még két orosz mester, akik szintén nem tudtak részt venni, őket két gyengébb angol versenyzővel helyettesítették.[1]
Az első fordulóban játszották az úgynevezett halhatatlan sakkjátszmát Anderssen és Kieseritzky között. A versenyt a porosz Anderssen nyerte.
Helyszín
[szerkesztés]Helyszínül a Londoni kristálypalota szolgált.
Mérkőzések
[szerkesztés]Nyolcaddöntő | Negyeddöntő | Elődöntő | Döntő | ||||||||||||||||
1 | Anderssen | 2 ½ | |||||||||||||||||
16 | FRA Kieseritsky | ½ | |||||||||||||||||
Anderssen | 4 | ||||||||||||||||||
HUN Szén | 2 | ||||||||||||||||||
8 | HUN Szén | 2 | |||||||||||||||||
9 | UK Newham | 0 | |||||||||||||||||
Anderssen | 4 | ||||||||||||||||||
UK Staunton | 1 | ||||||||||||||||||
5 | Horwitz | 2 ½ | |||||||||||||||||
12 | UK Bird | 1 ½ | |||||||||||||||||
UK Staunton | 4 ½ | ||||||||||||||||||
Horwitz | 2 ½ | ||||||||||||||||||
4 | UK Staunton | 2 | |||||||||||||||||
13 | UK Brodie | 0 | |||||||||||||||||
Anderssen | 4 ½ | ||||||||||||||||||
UK Wyvill | 2 ½ | ||||||||||||||||||
6 | UK Williams | 2 | |||||||||||||||||
11 | HUN Löwenthal | 0 | |||||||||||||||||
UK Williams | 4 | ||||||||||||||||||
UK Mucklow | 0 | ||||||||||||||||||
3 | UK Mucklow | 2 | |||||||||||||||||
14 | UK Kennedy | 0 | |||||||||||||||||
UK Wyvill | 4 | ||||||||||||||||||
UK Williams | 3 | ||||||||||||||||||
7 | UK Kennedy | 2 | |||||||||||||||||
10 | Mayet | 0 | |||||||||||||||||
UK Wyvill | 4 ½ | ||||||||||||||||||
UK Kennedy | 3 ½ | ||||||||||||||||||
2 | UK Wyvill | 2 | |||||||||||||||||
15 | UK Löwe | 0 |
További játszmák
[szerkesztés]- Az 5–8. helyért
- Szén – Horwitz 4–0
- Kennedy – Mucklow 4–0
- Williams – Staunton 4½–3½ (Küzdelem a 3. és 4. helyért)
- Szén – Capt. Kennedy 4½–½ (Küzdelem az 5. és 6. helyért)
- Horwitz - Mucklow (Küzdelem a 7. és 8. helyért). Mucklow nem állt ki.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Vécsey Zoltán (1951. június). „Az első magyar nemzetközi mester”. Magyar Sakkélet 1 (6), 131–132. o.
Források
[szerkesztés]- Vécsey Zoltán (1951. június). „Az első magyar nemzetközi mester”. Magyar Sakkélet 1 (6), 131–132. o.