12 123-as mellékút (Magyarország)
12 123-as mellékút | |
Úttípus | összekötő út |
Hossza | 7,935 km |
Ország | ![]() |
Tartományok | Nógrád vármegye |
Az út eleje | Berkenye / Nőtincs / Nógrád, ![]() |
Az út vége | Diósjenő, 12 122 |
A 12 123-as számú mellékút egy csaknem nyolc kilométer hosszú, öt számjegyű mellékút a Börzsöny Nógrád vármegyei részén. Berkenyét, Nógrádot és Diósjenőt köti össze a 2-es főúttal és azon keresztül az ország távolabbi pontjaival.
Nyomvonala
[szerkesztés]Nógrád, Berkenye és Nőtincs közigazgatási területeinek hármashatára mellett ágazik ki északnyugat felé a 2-es főútból, annak a 49. kilométere közelében. Első szakaszán néhány kilométeren át Nógrád és Berkenye határát követve halad; közben a 2. kilométere közelében kiágazik belőle a 12 124-es út délnyugat felé, Berkenye központjába. Nem sokkal ezután beér Nógrád lakott területére, ahol az 5+400-as kilométerszelvénye környékén kiágazik belőle délnyugat felé a 12 318-as út (mely a nógrádi várhoz, illetve az ottani vasútállomáshoz vezet), ugyanitt az út észak felé fordul. Nagyjából 7,2 kilométer után keresztezi a Vác–Balassagyarmat-vasútvonalat, nyílt vonali szakaszon, majd nem sokkal ezután véget is ér, beletorkollva a 12 122-es útba, már Diósjenő déli szélén.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 7,935 kilométer.
Források
[szerkesztés]- kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 9.