„Harmadik ember”-érv
| Platón műveiben tárgyalt főbb problémák |
|---|
 |
|
Platón dialógusai |
A „harmadik ember”-érvet Platón Parmenidész című dialógusában olvashatjuk. Az érvet Platón állította fel, az elnevezés viszont Arisztotelésztől származik. Az érv segítségével belső ellentmondások mutathatóak ki az ideaelméletben.
Az érv:
- Azt hiszem, te ilyen meggondolás alapján gondolod azt, hogy mindegyik idea – mint egység – létezik: amikor sok dolog nagynak tűnik előtted, ha végignézel rajtuk, úgy látszik, hogy egy bizonyos forma azonosan van meg valamennyin: s ezért gondolod a Nagyot: egységnek.
- – Igazat mondasz – felelte.
- – Ha mármost magát a Nagyot és a többi egyes nagy tárgyat, együtt valamennyit egy pillantással átfogod lelkedben, nemde ismét egy újabb Nagy – mint egység – fog feltűnni, amely által mutatkoznak szükségképpen nagynak mind az előző dolgok?
- – Úgy látszik.
- – Tehát egy másik ideája a Nagyságnak fog feltűnni, amely magán a :Nagyságon és a benne részesülő dolgokon túl bukkan elő; de mindezeken túl megint egy másik, és őáltala lesznek nagyok az összes előbbiek; és így az ideák mindegyike nem egy lesz, hanem végtelen sokaságú. (Platón :Parmenidész, 132a–b)
A „harmadik ember”nek elnevezett érv rekonstrukciója:
- Azt állítjuk, hogy két természeti létező (pl. két ember) azáltal hasonló egymáshoz, hogy mindketten részesültek az Ember ideájában.
- Nyilvánvaló, hogy az Ember ideája maga is ember formájú.
- Tehát az Ember ideája hasonló a hús-vér emberekhez.
- De 1. tételünk értelmében a hasonlóság csak a részesedés segítségével magyarázható. Ezért, ha az emberek és az Ember ideája hasonlóak egymáshoz, ez csak úgy magyarázható, hogy részesültek az Ember egy másodfajú ideájában („egy harmadik emberben”).
- „A harmadik ember” hasonlósága az előbbi kettőhöz föltételezi egy harmadfajú ember-idea létezését és így tovább a végtelenségig.
Irodalom
[szerkesztés]- Platón: Parmenidész
- Vlastos, G., The Third Man Argument in the Parmenides, in: Smith D., Nicholas (szerk.): Plato: Critical Assesment, Routledge and Kegan Paul, London, New York, 1998.
