Óriás repülőerszényes

Óriás repülőerszényes
Természetvédelmi státusz
Sebezhető        iucn2.3
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Osztály: Emlősök (Mammalia) Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Öregrend: Erszényesek (Marsupialia) Rend: Diprotodontia Alrend: Kuszkuszalkatúak (Phalangeriformes) Öregcsalád: Erszényesmókus-szerűek (Petauroidea) Család: Gyűrűsfarkú erszényesek (Pseudocheiridae) Alcsalád: Hemibelideinae Nem: Petauroides Faj: P. volans
Tudományos név
Petauroides volans (Kerr, 1792)
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Óriás repülőerszényes témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás repülőerszényes témájú kategóriát.

Az óriás repülőerszényes (Petauroides volans) a Diprotodontia rendjéhez, ezen belül a gyűrűsfarkú erszényesek (Pseudocheiridae) családjához tartozó Petauroides nem egyetlen faja.

Elterjedés, élőhelye

Kelet-Ausztrália eukaliptuszerdeiben honos. Queensland, Új-Dél-Wales és Victoria államokban fordul elő.

Alfajai

• Petauroides volans volans
• Petauroides volans minor

Megjelenése

Testhossza 35-48 centiméter, farokhossza 45–60 cm, testtömege 900-1700 gramm. A legnagyobb erszényes, amely siklásra képes.

Két színváltozata ismert: az egyik bundájú a szénfeketétől a szürkéig változhat és barnás árnyalatú, a másik világosszürke vagy vörös foltos. Hosszú, szőrös farka nem működik fogófarokként. Jellegzetes bélyege nagy fülei.

A könyöke és a hátulsó végtagok között feszülő bőrredő az erszényes mókusfajokkal szemben nem a külső ujjakon tapad meg, így alakja a levegőben való siklás közben inkább háromszögre emlékeztet.

Életmódja

Erdőlakó erszényes, könyöke és hátsó lábai között kifeszíthető, szőrös repülőhártyájával 100 m távolságra képes siklani egyik fától a másikig. Eukaliptuszok leveleivel táplálkozik, melyeket hosszú vakbele segítségével emészt meg. Sohasem iszik és nem jön a talajra. Éjszakai életmódú, nagy szeme és füle előre tekint, segítve a térbeli látást és hallást, ami a távolságok pontos felmérése miatt fontos számára. Széttárt végtagokkal siklik az eukaliptuszfák között. A bőrhártya ekkor úgy feszül ki, mint egy ejtőernyő, és ennek segitségével könnyedén átsiklik a másik fára

Ellenségei a dingó, valamint a betelepített vörös róka, melyek akkor tudják elkapni, ha véletlenül a talajra száll le. Fő természetes ellensége a nagy héjabagoly (Ninox strennua), mely siklórepülés közben is el tudja kapni.

Szaporodása

A párok közös faodút használnak. Az utódok öt hónapig laknak anyjuk erszényében, majd két hónapig a közös fészekben és anyjuk hátán tartózkodnak. Tíz hónap múlva a hím utódokat apjuk elűzi a fészekből, a nőstény kölykök még egy évig anyjukkal maradnak.

Források

• Határozó könyvek: Juliet Clutton-Brock: Emlősök
• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. november 6.)

Külső hivatkozások

• Képek az interneten a fajról