Íjlant
| Íjlant | |
 | |
| Íjlant Michael Praetorius Syntagma Musicum című művéből | |
| Más nyelveken | |
| angol: bow lute, pluriarc francia: pluriarc német: Bogenlaute afrikai nyelveken: akam, kalangu, wambi | |
| Besorolás | |
| kordofon → lant pengetős | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 321.1 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Íjlant témájú médiaállományokat. | |
Az íjlant vagy pluriarc fekete-afrika egyes területein található húros, pengetős hangszer tudományos elnevezése. Jellemzője, hogy egy üreges hangszertestből és több hozzá illesztett húrhordozóból áll. Minden húrja egy-egy ilyen íjszerűen megfeszített, rugalmas húrhordozóból indul ki, másik végük a közös test alsó részéhez csatlakozik.[1]
Besorolása, neve
[szerkesztés]A hangszerek Sachs–Hornbostel-féle osztályozásában az íjlant a lant egy fajtája a járomlant (líra) és a nyeles lant (pl. nyugati lant, gitár stb.) mellett. A lantok meghatározó jellemzője, hogy a húrjaik síkja közel párhuzamos a hangszertető síkjával. Az íjlant húrjai eléggé véletlenszerűen futnak, „síkjuk” nemigen értelmezhető, de igaz, hogy a húrok végpontjai a tetőn – a lanthoz hasonlóan – a hangszer hossztengelyére merőleges vonalat rajzolnak ki. Francia nyelvű szerzők a pluriarc elnevezést használják a hangszerek e csoportjára, utalva arra, hogy több íjszerű alkatrészt tartalmaznak.[2]
Elterjedése
[szerkesztés]Az íjlant ma három, egymással nem összefüggő közép-afrikai régióban található meg:
- délnyugat-Angola, észak-Namíbia
- nyugat-közép-Afrika az egyenlítő mentén Kongótól Gabonig
- délnyugat-Nigéria, a történelmi Benin területe
Első európai ábrázolása Michael Praetorius Syntagma Musicum című, a 17. század elején kiadott művében található, ahol tévesen indiai hangszerként van leírva.[3] A hangszer a híres benini bronzok némelyikén is szerepel.
Felépítése, használata
[szerkesztés]Az íjlant egy üreges, legtöbbször dobozszerűen, falapokból vagy vesszőfonással összeállított hangszertestből, és kettő–nyolc hozzá csatlakozó rugalmas, kis íjra emlékeztető húrhordozó pálcából áll. Szerkezetileg két alaptípusa különböztethető meg aszerint, hogy a húrhordozó pálcák a hangszertest hátához vannak-e rögzítve, vagy a doboz felső kis lapjába fúrt lyukakba illeszkednek. A húrhordozókon hurkokkal rögzített húrok alsó vége a legtöbb esetben a tetőlapba fúrt lyukakon van átfűzve, rögzítve.[4]
Az íjlant testének alsó részét a zenész a hasához szorítja, húrjait legtöbbször „üresen”, hárfaszerűen pengeti jobb kézzel, de előfordul, hogy a bal kéz a hangszer tartása közben a húrok leszorításával módosítja a hangokat.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Hornbostel–Sachs, i. m.
- ↑ Georges Montandon: La génealogie des instruments de musique et les cycles de civilisation, Archives Suisses d´Anthropologie Générale, iii (1919), 1–71. old. valamint André Schaeffner: Origine des instruments de musique (Paris, 1936) és J.S. Laurenty: Les cordophones du Congo Belge et du Ruanda-Urundi (Tervuren, 1960)
- ↑ Schaeffner, i. m. 180. o.
- ↑ Schaeffner, i. m. 183. o.
Források
[szerkesztés]- Erich M. v., Hornbostel, Curt Sachs (1914). „Systematik der Musikinstrumente”. Zeitschrift für Ethnologie (46).
- szerk.: Stanley Sadie: The New Grove Dictionary of Music and Musicians. London: Macmillan (2000)
- Schaeffner, André. Origine des instruments de musique. Chicoutimi, Ville de Saguenay, Québec: Édition électronique (2011). Hozzáférés ideje: 2011. november 9.
