Észak-szibériai-alföld

Észak-szibériai-alföld
Tundra a Tajmir-félszigeten
Közigazgatás
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Földrajzi adatok
Észak-szibériai-alföld Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 72°, k. h. 101°72, 101
Észak-szibériai-alföld Pozíció a Krasznojarszki határterület térképén

Az Észak-szibériai-alföld (oroszul Северо-Сибирская низменность [Szevero-Szibirszkaja nyizmennoszty]) tájegység Oroszország ázsiai részén, Közép-Szibéria északi területén, a Közép-szibériai-fennsík és a Birranga-hegyvidék között. Közigazgatási szempontból a Krasznojarszki határterület Tajmiri (Dolgan-Nyenyec) járásához és Jakutföldhöz tartozik.

Legnagyobb részét tundra uralja. A mostoha természeti viszonyok miatt rendkívül ritkán lakott terület.

Elhelyezkedése

Az Észak-szibériai-alföld nyugaton a Jenyiszej torkolatvidékétől és a Jenyiszej-öböltől keleten az Olenyok alsó folyásáig, 1400 km hosszan terül el. Északon a Tajmir-félszigeten fekvő Birranga-hegyvidékig terjed, délen a Putorana-fennsík és az Anabar-fennsík (tehát a Közép-szibériai-fennsík északi része) határolja. Szélessége akár a 600 km-t is eléri, de az Anabar-fennsík és a Hatanga-öböl között ennél jóval kevesebb.

Területe a Tajmir-félsziget déli felét is magában foglalja. Néha az Olenyok és a Léna-delta között fekvő Csekanovszkij-hátságot is az alföld részének tekintik.

Földrajzi jellemzői

Alacsonyan fekvő, sík vagy csak enyhén dombos, erősen elmocsarasodott terület, így lényegében a Nyugat-szibériai-alföld északkeleti folytatásának tekinthető, melytől csak a Jenyiszej völgye választja el. A lapos síkságokat kisebb magaslatok, a két utolsó jégkorszak morénái teszik változatosabbá, melyek csak néhol emelkednek 200 m fölé. Az Anabar és az Olenyok torkolatvidéke között 300 km hosszan elnyúló Proncsiscsev-hátság (vagy inkább dombság) is csak max. 270 m magas.

Az alföldet főként jégkori, tengeri és glaciális üledékes kőzet, homokkő és agyagpala építi fel. Mindenütt jelen van a tájegység egészét jellemző folytonos állandóan fagyott föld.

A felszínt apró, sekély tavak ezrei borítják, melyek télen többnyire fenékig befagynak; környékükön a nyári olvadáskor valóságos láptenger alakul ki. A legnagyobb tavak a síkság peremén találhatók: északon a Tajmir-tó, délnyugaton a Pjaszino-tó; a központi részek legnagyobb állóvize a Labaz-tó (470 km²).

Az alföldön át észak felé tartó legnagyobb folyók:

• nyugaton a Pjaszina
• a központi részen a Heta, a Kotuj és folytatásuk, a Hatanga
• keleten az Anabar.

Éghajlat, növényzet

Éghajlata szubarktikus, kontinentális. Hideg és hosszú a tél (7–8 hónapig tart), rövid és hűvös a nyár. A januári középhőmérséklet kelet felé egyre csökken: nyugaton -28–-30 °C, keleten -35–-37 °C; a júliusi középhőmérséklet általában 6–10 °C. Az éves csapadékmennyiség 250–350 mm, szintén kelet felé csökken.

Legnagyobb részét tundra borítja. Jellegzetes növényei északon a mohák, zuzmók, délebbre a különféle törpecserjék is. Az enyhébb éghajlatú keskeny déli sávokra inkább az erdős tundra jellemző, szórványosan előforduló erdőfoltokkal.

Területén jelentős kőolaj- és földgázmezőket tártak fel. Nyugati felén található és egész az északi Birranga-hegységig terjed a Tajmiri-szénmedence, ahol hatalmas barnaszén-készleteket rejt a föld.

Források

• Székely András. Szovjetunió (I. kötet). Budapest: Gondolat Kiadó, 371–372. o.. ISBN 9632803035 I. kötet (1978) 
• Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977) 
• szerk.: A. V. Borodko és mások: Nacionalnij atlasz Rosszii (tom 1.) (orosz nyelven). ROSZKARTOGRAFIJA, 232. o. 
• szerk.: A. V. Borodko és mások: Nacionalnij atlasz Rosszii (tom 1.) (orosz nyelven). ROSZKARTOGRAFIJA, 258. o.