Az Äntligen – Marie Fredrikssons Basta 1984-2000' című album a svéd énekes-dalszerző Marie Fredriksson első válogatásalbuma, mely 2000 március 31-én jelent meg az EMI kiadónál. Az albumot Fredriksson maga válogatta, mely tartalmazza kedvenc dalait. Az album sikeres volt szülőföldjén, és 8 hetet töltött a svéd albumlista 1. helyén, melyet a svéd hanglemezgyártók szövetsége háromszoros platina helyezéssel jutalmazott a több mint 250.000 példányszámot meghaladó eladások miatt.
Az album tartalmazza a Het vind 1984-es debütáló album valamennyi dalát, azonban nem került fel a lemezre a "Silver i din hand", az 1986-os Den sjunde vågen című albumról, valamint a limitált kiadású "Ber bara en gång" című kislemez sem, az I en tid som vår című 1996-os stúdióalbumról, valamint az Anni-Frid Lyngstad-tal közös duett az "Alla mina bästa år" sem szerepel a válogatáslemezen. Ezt csak 1997-ben Frida Djupa andetag című lemezén jelentették meg, valamint kislemezen.
A lemez korábban két ki nem adott felvételt tartalmaz, melyet korábban kislemezen jelentettek csak meg. Az Äntligen vezető kislemezként Top 40-es sláger lett Svédországban.[1] A dal remix változatát új címen "Det som var nu" címen jelentették meg, mely szintén szerepel az albumon. Az albumon szerepel továbbá Patrik Isakssonnal egy közös duett, a "Det som var nu", mely a 2. kimásolt dal volt az albumról. Ez az 59. helyezett volt a slágerlistán.[2] A dalt újra felvették, melyet eredetileg az 1999-es Roxette album, a "Have a Nice Day" című stúdióalbumra szántak. A dal angol változatának demója, melynek a "Always the Last to Know" volt a címe, az EMI volt munkatársa kiszivárogtatta az internetre 2002-re, és egy bootleg CD-t is eladott egy holland lemezbörzén.[3]
Az album jelentős kereskedelmi siker volt Svédországban, ahol az 1. helyen debütált, és 8 egymást követő hétig volt slágerlistás helyezés. Ezután több mint 1 évig volt helyezett az albumlistán. Ez volt az ország 2. legkelendőbb albuma. Az első a The Beatles válogatásalbuma volt. 2001-ben a 87. legkelendőbb album volt, melyet végül háromszoros platina helyezéssel díjaztak a közel negyedmillió eladott példányszám alapján. Az album Norvégiában is sikeres volt, és a 6. helyre került. A norvég eladások alapján szintén helyezést ért el a 25.000 eladott példányszám alapján.
Az albumot a 18. helyszínből álló koncertkörút tette sikeressé Svédországban, mely az első szóló fellépése volt 1992 óta. Az Äntligen – Sommarturné egy kétlemezes boxból álló kiadvány, mely az élő felvételt és DVD-t tartalmazza a 2000. augusztus 10-i stockholmi előadásról. A kiadvány november 24-én jelent meg.
Angol fordítás |
1. |
Äntligen | "Finally" |
4:02 |
2. |
Det som var nu (with Patrik Isaksson) | "That What Was Now" |
6:37 |
3. |
Ännu doftar kärlek (from Het vind, 1984) | "Still the Scent of Love" |
3:43 |
4. |
Den bästa dagen (from Den sjunde vågen, 1986) | "The Best Day" |
4:34 |
5. |
Mot okända hav (from Den sjunde vågen) | "Toward Unknown Seas" |
3:49 |
6. |
Den sjunde vågen (from Den sjunde vågen) | "The Seventh Wave" |
5:56 |
7. |
Ett hus vid havet (from Den sjunde vågen) | "A House By the Sea" |
1:29 |
8. |
Efter stormen (from Efter stormen, 1987) | "After the Storm" |
4:00 |
9. |
Om du såg mej nu (from Efter stormen) | "If You Saw Me Now" |
4:01 |
10. |
Bara för en dag (from Efter stormen) | "Just for a Day" |
4:42 |
11. |
Sparvöga (non-album single, 1989) | "Sparrow-eye" (or "Hawk-eye") |
4:07 |
12. |
Så stilla så långsamt (from Den ständiga resan, 1992) | "So Still, So Slow" |
5:40 |
13. |
Så länge det lyser mittemot (from Den ständiga resan) | "As Long as There Is Light on the Other Side" |
5:10 |
14. |
Mellan sommar och höst (from Den ständiga resan) | "Between Summer and Autumn" |
4:17 |
15. |
I en tid som vår (from I en tid som vår, 1996) | "In a Time Like Ours" |
5:51 |
16. |
Tro (from I en tid som vår) | "Hope" |
4:56 |
17. |
Solen gick ner över stan (Äntligen/Klubbmix) | "The Sun Went Down over the City" |
3:33 |
76:35 |
|
---|
Stúdióalbumok | |
---|
Válogatáslemezek | |
---|
Kislemezek | |
---|
Kapcsolódó cikkek | |
---|