Szarmaták
Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját! Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre! Legutóbbi módosítás: 2024. május 18. |
Szarmaták | |
Szarmaták jellegzetes pikkelyes páncélzatukban Traianus oszlopán | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szarmaták témájú médiaállományokat. |
A szarmaták (görög nyelven Σαρμάται/Sarmatai, latin nyelven Sarmatae) népcsoportja iráni eredetű lovasnomád törzsszövetség volt a kelet-európai sztyeppéken, ahol vezető szerepet töltöttek be az i. e. 3. századtól az i. sz. 4. századig.
Első említésük a zoroasztrizmus szent könyvéből, az Avesztából ismeretes. [1] A széles értelemben vett szkíták műveltségi körébe tartoztak.[2] Az i. e. 4–3 század során nyugat felé nyomultak és i. e. 200 körül alávetették a szkítákat. Befolyási területük a legnagyobb i. e. 100 körül volt, amikor az nyugaton a Visztula folyótól a Duna torkolatáig, keleten a Volgáig és a Kaszpi-tengerig, délen a Fekete-tengerig és a Kaukázusig terjedt.
Az 1. században germán törzsekkel szövetségben támadásokat indítottak a Római Birodalom ellen. Keleten ellenben a gótok a 3. századra kiszorították őket a sztyeppéről. majd a hunok a 4. században őket is alávetették.[3][4]
A Fekete-tengertől északra fekvő területeken a szarmaták egy része a Boszporoszi Királyságban beolvadt a görög civilizációba[5] mások pedig az Azovi-tenger (korabeli nevén Meótisz) környékén a cserkeszek, alánok, oszétok illetve a szláv népek elődeivel olvadtak össze.[6][7][8][9][10]
A hunok törzsszövetségének felbomlása után a szarmaták egy része a Kárpát-medencében telepedett le. Szarmata régészeti lelőhelyeket tártak fel Budapest területén is, a Rákos-patak mentén az 5. századból.
Genetikai kutatások arra mutatnak, hogy a szarmaták a kora bronzkori Jamnaja-kultúra hordozóinak leszármazottai lehetnek.[11]
A szarmaták és magyarok között tartós érintkezés és keveredés lehetett az Urál és az Azovi-tenger közötti térségben, ennek genetikai és nyelvi nyomai is kimutathatóak. 2022 májusában Török Tibor és Neparáczki Endre archeogenetikusok kimutatták, hogy a többségükben finnugor származású magyarok genetikai állományának 35%-a szarmata jellegű.[12]
A lengyel nemesség körében ugyancsak élt a szarmata leszármazás tudata.
Nevük etimológiája[szerkesztés]
A görög szarmata (Σαρμαται) vagy szauromata (Σαυρομαται) elnevezés az óiráni nyelvű saját (endonim) elnevezésükből („szarmata” vagy „szarumata”) ered. A szauromata forma az i. e. 3. század elejéig párhuzamosan volt használatos a szarmata formával, ezután azonban az utóbbi változat lett általános.[13] Sokan, főleg orosz történészek megkülönböztetik a szauromatákat a szarmatáktól, és a szauromatákat korai szarmatáknak tartják. Más történészek szerint ugyanazon nép névváltozatairól van szó.
A szó jelentése az óiráni nyelvben hajító dárdával és íjjal felfegyverzett harcost (magyarul lövő esetleg íjász vagy dárdás) jelentett, és megfelelt a szanszkrit nyelvű śárumant (शरुमन्त्) szónak.[14] A szkíták önelnevezése hasonló volt, skuδatā, azaz „nyilazók”.[14]
Történetük[szerkesztés]
A szauromata és a szarmata népek és kultúrák közötti időbeli egymásutániságot feltételező történészek, így Valerija Kozlovszkaja és Alekszandr Mordvincev orosz tudósok szerint a szarmaták etnogenezise az i. e. 4–3. században ment végbe, amikor ezek a szkítákkal és a szakákkal rokon,[18] ázsiai vonásokkal rendelkező proto-szarmata nomádok Közép-Ázsia felől az Urál déli előterébe, a szauromaták földjére vonultak.[19][20][21] A magyar őstörténet kutatásának újabb eredményei szerint az i. e. 12. századtól a magyarok már lovasnomád népként éltek az Uráltól délre elterülő sztyeppén.[22]
A szarmata nevet ettől fogva a keveredéssel létrejött új népre kezdték alkalmazni, mely népnek a csoportjai közé tartoztak az aorszok, roxolánok, alánok, és a jazigok is.[23][24] A szauromata és a szarmata periódus közötti átmenetre vonatkozóan tipikusnak tekintik a Filippovka kurgánok gazdag leleteit.[25]
Az i. e. 4–3. századok során a szarmaták fő szállásterületei a Kaukázustól északra, a Don alsó folyásánál, valamint a mai Kalmükföld és Kubán régiójában voltak.[24][23]
Az i. e. 4. század végén a szkíták, aki addig uralták a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppét, súlyos vereségeket szenvedtek II. Philipposz makedón királytól illetve Lüszimakhosz makedón hadvezértől i. e. 339-ben és i. e. 313-ban. Hasonlóan katonai kudarcokat vallottak a Boszporoszi Királyság polgárháborújába történő beavatkozásukkor a trák gétákkal és a kelta basztarnákkal szemben. Ugyanakkor Közép-Ázsiában a Nagy Sándor hódításai nyomán alakult Szeleukida Birodalom támadni kezdte a szakákat és dahákat, akik viszont ennek következtében is, nyomást helyeztek a tőlük nyugatra élő szarmatákra. A szarmaták pedig a szkíták hanyatlását kihasználva nyugat felé mozdultak el, egy részük pedig az Észak-Kaukázusba vonult.[24][23]
A nyugati irányú szarmata migráció első hullámát az i. e. 2. század során a „királyi szarmaták” vagy saioi (a szkíta-szarmata *xšaya, azaz „király” jelentésű szóból), valamint a jazigok alkották, ők telepedtek le kezdetben a Don és a Dnyeper folyók között, majd a roxolánok követték őket.[24][23][28]
A szarmaták meghódították a szkíták addigi területeit, és beolvasztották őket.[28] A szarmaták lettek a Földközi-tengertől északra elterülő sztyeppék urai. Az első szarmata sírok a környéken az i. e. 2. századból származnak. A szűkebb értelemben vett szkíták visszaszorultak a Krím és Dobrudzsa területére. Korabeli források szerint a krími szkíták egy időben Amage szarmata királynő vazallusai voltak. A szarmaták adóztatták a tengerpati görög városok egy részét, íhy Olbiát is. Az egyik szarmata király, Gatalos, neve szerepel az I. Pharnakész pontoszi király által az ellenségeivel kötött békeszerződésben.[24][23][28]
Két másik szarmata törzs, a szirákok és az aorszok a Kaszpi-tengertől keletre fekvő közép-ázsiai területekről nyugatra vonulva átkeltek a Volgán és benyomultak a Kaukázus előterébe. Növekvő hatalmuk nyomására a nyugati szarmata törzsek tovább mozdultak nyugat felé. Később a szirákok és az aorszok teljesen szétzúzták a királyi szarmaták és a jazigok hatalmát.[24][23]
A szarmaták hegemóniája a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppén az i. e. 1. századig tartott. Szövetségre léptek a szkítákkal VI. Mithridatész pontoszi király ellenében, majd az utóbbival együtt lépek fel a terjeszkedő Római Birodalommal szemben. Az 1. század derekára a szarmaták törzsei, a jazigok és a roxolánok elérték a Kárpát medencét, és letelepedtek a Tisza völgyében.[24][23][28]
Boirebisztasz dák királyságának felemelkedése az i. e. 1. században egy időre leállította a szarmata előretörést, a király halála után azonban állama szétesett és a szarmata előrenyomulás folytatódott. Lucius Tarius Rufus és Gnaeus Cornelius Lentulus Augur római hadvezérek verték vissza a Trákia és Makedónia római provinciák elleni támadásaikat az időszámitásunk kezdete előtti évtizedekben.[28]
Közben más szarmata törzsek, valószínűleg az aorszok követséget Augustus római császár udvarába. Az i. sz. 1. században a szirákok és az aorszok, akik ellenségeskedtek, egymással szemben vettek részt a Róma és a Boszporoszi Királyság közötti háborúban. A szirákok Zorsines királyuk vezetésével III. Mithridatész boszporoszi király mellett harcoltak féltestvére, I. Kotüsz ellen, akit a rómaiak és az aorszok támogattak. Mithridatész veresége után a szirákokat is elűzték.
Az 1. század derekán, 50. és 60 között megjelentek az alánok a Kaukázus előterében, magukba olvasztották az aorszok egy részét, a többieket a jazigokkal és roxolánokkal együtt nyugatra szorították. Ebben az időszakban két szarmata uralkodó, Pharzoios és Inismeōs is pénzt veretett a nevével Olbia városában.[23][24][28]
A szarmaták neve utóbb átszállott az általuk lakott területekre is (Sarmatia Europaea illetve Asiatica).
A szarmaták szerepe a magyarok származásában[szerkesztés]
Az archeogenetika fejlődésével a honfoglaló magyarok eredetének kérdése további vizsgálati lehetőséget kapott. 2022 májusában Török Tibor és Neparáczki Endre archeogenetikusok mintegy harminc társukkal tanulmányt tettek közzé a Current Biology című nemzetközi szaklapban, amelyben a mitokondriális DNS genetikai vizsgálata alapján – korábbi kutatási eredményeiktől eltérően – kimutatták, hogy a honfoglaló magyarok magját képező népesség finnugor származású volt.[29]
48 mintát vettek 19 honfoglaláskori „szállási” temetőből, illetve 65 mintát 9 köznépi temetőből. A genomot, vagyis a minták teljes örökítő információját vizsgálták, majd összevetették 2700 másik archaikus genommal.
A vizsgálat legfontosabb megállapításai a következők voltak:[30]
- A honfoglaló magnépesség genomja a mai népek közül a baskírokhoz, valamint a szibériai és volgai tatárokhoz hasonlít leginkább.
- Ugyanez a genom 50% manysi (finnugor), 35% szarmata (indoiráni) és 15% hsziungnu (ázsiai hun) keveredéseként modellezhető.
Török Tibor (az SZTE Genetikai Tanszék és az Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának munkatársa) 2023 áprilisában Szentendrén egy konferencián így ismertette eredményeiket:
„Kiderült, hogy a manysik többszörösen közelebb állnak a honfoglalókhoz, mint a többi vizsgált nép. […] A manysik ősei lehettek ősei a honfoglalóknak, fordítva viszont ez nem igaz. A nyelvészeti hipotézis tehát ül. A honfoglaló magyarok magnépessége finnugor származású volt. Gyakorlatilag igazoltuk genetikailag a finnugor elméletet.”
A genetikai vizsgálatok alátámasztják, hogy a magyarok a honfoglalás előtt az Urál és az Azovi-tenger közötti sztyeppe-erdő övezetben keveredtek az iráni nyelvű korai szarmatákkal, amit a magyar nyelvben található iráni kölcsönszavak is bizonyítanak.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Abaev, V. I. & Bailey, H. W. (26 August 2020), ALANS, Brill, <https://referenceworks.brillonline.com/entries/encyclopaedia-iranica-online/alans-COM_5117>. Hozzáférés ideje: 16 November 2023
- ↑ Unterländer et al. 2017, p. 2
- ↑ Sarmatian | people, Encyclopedia Britannica (2023. július 25.)
- ↑ Kozlovskaya 2017.
- ↑ Europe: A History (angol nyelven). Oxford University Press, 105. o. (1996. május 18.). ISBN 978-0-19-820171-7 „(...) "the Iranic Sarmatians, whose ability to assimilate into preceding Greek civilization created a brilliant new synthesis"”
- ↑ The Northwest Caucasus: Past, Present, Future (angol nyelven). Routledge, 12. o. (2008. június 11.). ISBN 978-1-134-00249-8 "While the Sarmatians dominated the Meot lands, they were themselves assimilated and the language of the Meots, the predecessor of the modern Circassian dialects, survived."
- ↑ Croatia: Land, People, Culture Volume I (angol nyelven). University of Toronto Press, 112. o. (1964. december 15.). ISBN 978-1-4875-9676-7 „"On the shores of the Black Sea the Alans absorbed two Sarmatian peoples, the Siraci and Aorsi (...) Also, the Goths undoubtedly absorbed both Sarmatian and Slavic groups during their two centuries of rule over the steppe land"”
- ↑ The Mainstream of Civilization (angol nyelven). Harcourt Brace Jovanovich, 368. o. (1989. május 18.). ISBN 978-0-15-551579-6 „"But the Slavic tribes survived the collapse of these empires, and gradually the remnants of the Avars, Sarmatians, and others were absorbed into the Slavic culture."”
- ↑ Slovene Studies. Society for Slovene Studies, 36. o. (1987. május 18.) „(..) For example, the ancient Scythians, Sarmatians (amongst others), and many other attested but now extinct peoples were assimilated in the course of history by Proto-Slavs.”
- ↑ Ossetians, One Europe, Many Nations: A Historical Dictionary of European National Groups, Praeger security international. Westport, Connecticut: Greenwood Publishing Group, 518. o. (2000. május 18.). ISBN 9780313309847 „The Ossetians, calling themselves Iristi and their homeland Iryston, are the most northerly of the Iranian peoples. [...] They are descended from a division of Sarmatians, the Alans, who were pushed out of the Terek River lowlands and into the Caucasus foothills by invading Huns in the fourth century A.D.”
- ↑ Large variation génétique sur la steppe pontique-caspienne. fr.scienceaq.com . (Hozzáférés: 2023. szeptember 1.)
- ↑ https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35617951/
- ↑ Tokhtasyev 2005, 300. o.
- ↑ a b Tokhtasyev 2005, 296. o.
- ↑ (2018. május 18.) „Находки мечей и кинжалов скифо-сарматского времени из юго-западных предгорий Южного Урала (к вопросу об освоении территории и особенностях расселения кочевников)”. Oriental Studies 4, 24–31. o. DOI:10.22162/2619-0990-2018-37-3-24-31.
- ↑ (2023. április 22.) „Archeologists Discover Golden Artifacts in Abai Region's Bozai Burial Ground” (angol nyelven). The Astana Times.
- ↑ (2016. május 18.) „THE "GOLDEN PEOPLE" OF KAZAKHSTAN”. World Science, 46. o.
- ↑ The Golden Deer of Eurasia: Scythian and Sarmatian Treasures from the Russian Steppes : the State Hermitage, Saint Petersburg, and the Archaeological Museum, Ufa (angol nyelven). Metropolitan Museum of Art, 39. o. (2000. május 18.). ISBN 978-0-87099-959-8 „In skull shape and facial structure, the Filippovka specimens differ considerably from remains of Scythians and Volga River-area Sarmatians. The Filipovka skulls most closely resemble those of Saka from Kazakhstan and the Aral Sea region, and those of the Usuns from Eastern Kazhakhstan.”
- ↑ Mordvintseva. The Sarmatians: The Creation of Archaeological Evidence. Oxford Journal of Archaeology, 203–219. o. (2013)
- ↑ Valeriya Kozlovskaya. . The Northern Black Sea in Antiquity: networks, connectivity, and cultural interactions (angol nyelven). Cambridge University Press (2017). ISBN 978-1-107-01951-5
- ↑ (2010. május 18.) „New Excavations of the Early Nomadic Burial Ground at Filippovka (Southern Ural Region, Russia)”. American Journal of Archaeology 114 (1), 141. o. DOI:10.3764/aja.114.1.129. ISSN 0002-9114.
- ↑ Sz. Kispál Magdolna. Ugor Török érintkezés, 49-65.. o.
- ↑ a b c d e f g h Olbrycht 2000.
- ↑ a b c d e f g h Melyukova 1990.
- ↑ (2010. május 18.) „New Excavations of the Early Nomadic Burial Ground at Filippovka (Southern Ural Region, Russia)”. American Journal of Archaeology 114 (1), 141. o. DOI:10.3764/aja.114.1.129. ISSN 0002-9114. „with artifacts found in other barrows, afford us the opportunity to refine the chronology of each object and of the site as a whole and to date it to the second half of the fifth through the fourth centuries B.C.E. (...) Filippovka cemetery is a transition site between the Sauromation and the Sarmatian epochs.”
- ↑ (2022. május 18.) „Sarmatian Goddess with Two Horses”. RSUH/RGGU Bulletin. "Literary Theory. Linguistics. Cultural Studies" Series (7), 211–224. o. DOI:10.28995/2686-7249-2022-7-211-224.
- ↑ Moscow State Historical Museum. www.myvirtualmuseum.ru
- ↑ a b c d e f Batty 2007, 225-236. o.
- ↑ Török-Neparáczki
- ↑ https://www.valaszonline.hu/2023/08/02/magyarsagkutato-intezet-kasler-miklos-konszolidacio/
Források[szerkesztés]
- ↑ Török-Neparáczki: Török Tibor – Neparáczki Endre – Maróti Zoltán – Gál Szilárd Sándor – Tomka Péter – Schütz Oszkár: The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Current Biology, XXXII. évf. 13. sz. (2022. július 11.) Hozzáférés: 2024. május 18.
- ↑ Matyszak: Philip Matyszak: Az ókori világ elfeledett népei. Budapest: Lingea. 2022. ISBN 978-963-505-097-0
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sarmatians című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Abaev, V. I. and Bailey, H. W. (1985): Alans, an ancient Iranian tribe of the northern (Scythian, Saka, Sarmatian, Massagete) group, known to classical writers from the first centuries CE. Encyclopedia Iranica 1 (8): 801–803.
- Alemany, A. (2000): Sources on the Alans. A Critical Compilation. In Di Cosmo, N. and Sinor, D. (eds.): Handbook of Oriental Studies. Section 8. Uralic & Central Asian studies. Vol. 5. Leiden – Boston – Köln
- Alföldi András (1943): Keletmagyarország a római korban. Pp. 1–93. In Deér József és Gáldi László (szerk.): Magyarok és románok. I. kötet. A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve 1943. Budapest
- Bachrach, B. S. (1973): A History of the Alans in the West. From Their first Appearance in the Sources of Classical Antiquity through the Early Middle Ages. In Unger, L. (ed.): Minnesota Monographs in the Humanities. Volume 7. Minneapolis
- Braund, D. and Braund, D. (1996): Map 84 Maeotis. Pp. 1201–1212. In Talbert, R. J. A. (ed.): Map-by-map Directory to accompany Barrington Atlas of the Greek and Roman World. With a digital version of the atlas gazetteer. (2000.) Princeton
- Бубенок, О. Б. и Радивилов, Д. А. (2004): Народ ал-арсийа в Хазарии (из истории хазаро-хорезмских связей). Pp. 5–18. In Михеев, В. К. (гл. ред.): Хазарский альманах. Тom 2. Киев, Харьков, Москва
- Davis-Kimball, J., Bashilov, V. A. and Yablonsky, L. T. (eds.) (1995): Nomads of the Eurasian steppes in the Early Iron Age. Berkeley
- Diakonoff, I. M. (1985): Chapter 3. Media. Pp. 36–148. In Gershevitch, I. (ed.): The Cambridge History of Iran. Volume 2. The Median and Achaemenian Periods. Cambridge
- Gardiner-Garden, J. R. (1986): Ancient literary conceptions of Eastern Scythian ethnography from the 7th to the 2nd century B.C. A thesis submitted for the degree of Doctor of Philosophy at the Australian National University
- Golden, P. B. (1992): An Introduction to the History of the Turkic Peoples. Ethnogenesis and State-Formation in Medieval and Early Modern Eurasia and the Middle East. Wiesbaden
- Güzel, H. C. ve Birinci, A. (2002): Genel Türk tarihi. 1. Cilt. İstanbul
- Gyárfás István (1870): A jász-kunok története. Első kötet: Az ősidőktől kezdve a magyaroknak Ázsiából kiindulásaig. ……884-ig Kr. u. Kecskemét
- Hajdú Péter, Kristó Gyula és Róna-Tas András (szerk.) (1976): Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. I/2. Budapest.
- Harmatta János (1997): A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. Pp. 129–130. In Kovács László és Veszprémy László (szerk.): Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Budapest. ISBN 963 506 108 0
- Havassy Péter (szerk.) (1996): Zúduló sasok. Új Honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön. Gyulai katalógusok 2.
- Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria (1998a): Vázlat a szarmaták sztyeppei történetéhez. Pp. 7–32. In Havassy Péter (szerk.): Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6.
- Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria (2007): Az első szarmaták az Alföldön. (Gondolatok a Kárpát-medencei jazig foglalásról) A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2006 48: 203–237.
- Kovács Szilvia (2014): A kunok története a mongol hódításig. Magyar Őstörténeti Könyvtár. Budapest (a szerző doktori értekezésének szövege)
- Kurat, A. N. (1992): 1. İskitler, Sarmatlar, Roksolan ve Yazığlar Pp. 176–177. In Türk dünyası el kitabı. Birinci Cilt. Coğrafya-Tarih. Türk Kültürünü Araştırma Enstitüsü. Yayinlari: 121. Serı: I. Sayi: A-23. Ankara
- Kuzsinszky Bálint (2001): Sarmatae. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest
- Littleton, C. S. and Malcor, L. A. (2000): From Scythia to Camelot. A Radical Reassessment of the Legends of King Arthur, the Knights of the Round Table, and the Holy Grail. Garland reference library of the humanities. Vol. 1795. New York
- Littleton, C. S. és Malcor, L. A. (2005): Az Arthur királyról, a Kerekasztal lovagjairól és a Szent Grálról szóló legendák eredetének radikális felülvizsgálata. Debrecen
- Maenchen-Helfen, J. O. in Knight, M. (1973): The World of the Huns. Studies in Their History and Culture. Berkeley, Los Angeles, London
- Németh Gyula (szerk.) (1940): Attila és hunjai. Budapest
- Pais Dezső (1938): A veszprémvölgyi apácák görög oklevele mint nyelvi emlék. Pp. 607–642. In Serédi Jusztinián (szerk.): Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Második kötet. Budapest
- Pekkanen, T. (1973): On the Oldest Relationship between Hungarians and Sarmatians: from Spali to Asphali. Ural-Altaische Jahrbücher 45: 1–64.
- Pohl, W. (1988): Die Awaren. Ein Steppenvolk in Mitteleuropa 567–822 n. Chr. München
- Pozder Károly (2001): Sarmatia. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest
- Ptolemaios in Stevenson, E. L. (1991): Claudius Ptolemy: The Geography. Translated and edited by Edward Luther Stevenson. New York, Dover Publications, INC.
- Róna-Tas András (1997): A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest
- Schmitt, R. (Hrsg.) (1989): Compendium Linguarum Iranicarum. Wiesbaden
- Shnirelman, V. A. (1996): Who Gets the Past? Competition for Ancestors among Non-Russian Intellectuals in Russia. Washington, Baltimore and London
- Sinor, D. (ed.) (1990): The Cambridge History of Early Inner Asia. Cambridge
- Smirnov, K. F. (1980): Sauromates et Sarmates. Dialogues d’histoire ancienne 6: 139–154.
- Sulimirski, T. (1970): The Sarmatians. In Glyn, D. (ed.): Ancient Peoples and Places. Volume seventy-three. New York, Washington
- Szász Béla (1943): A hunok története. Attila nagykirály. Bartha Miklós Társaság magyar történeti szakosztályának kiadványai V. Budapest
- Szombathy Ignácz (1875): Kutfőtöredékek a magyarok történelme jász korszakához (Kr. e. 112–378. Kr. u.) a metanasta jászok magyar nemzetiségének megállapításával. Győr.
- Télfy János (1863): Magyarok őstörténete. Görög források a scythák történetéhez. Pest
- http://www.balassikiado.hu/BB/netre/netre_vasary/vasary.htm Archiválva 2016. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Vinogradov, Ju. A. (2003): Two Waves of Sarmatian Migrations in the Black Sea Steppes during the Pre-Roman Period. Pp. 217–226. In Bilde, P. G., Højte, J. M. and Stolba, V. F. (eds): The Cauldron of Ariantas, Studies Presented to A. N. Sceglov on the Occasion of His 70th Birthday. Black Sea Studies 1. Aarhus
- Zakiev, M. Z. (1995): Who are Alans? In Problems of the History and Language. Collection of articles on problems of lingohistory, revival and development of the Tatar nation. Kazan.