Laziczius Gyula

Laziczius Gyula
Emléktáblája Újpesten
Született	1896. augusztus 18. Újpest
Elhunyt	1957. augusztus 4. (60 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	nyelvész, nyelvjáráskutató, irodalomtörténész
Iskolái	Könyves Kálmán Gimnázium (–1914) Budapesti Tudományegyetem (–1920)
Kitüntetései	Kossuth-díj
Sírhelye	Megyeri temető (40/0/1/42-43)
A Wikimédia Commons tartalmaz Laziczius Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Laziczius Gyula (Újpest, 1896. augusztus 18. – Budapest, 1957. augusztus 4.) posztumusz Kossuth-díjas nyelvész, nyelvjáráskutató, irodalomtörténész, a nyelvtudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Újszerű, eredeti szemléletű általános nyelvelméleti és fonológiai kutatásaival a 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja, Gombocz Zoltán mellett a strukturalista nyelvészet első magyarországi képviselője volt. 1938-tól 1950-ig töltötte be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem általános nyelvészeti és fonetikai intézetének tanszékvezető igazgatói tisztét.

Életútja

Az újpesti főgimnáziumot végezte el, ahol magyartanára Babits Mihály volt. 1914-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, de tanulmányait félbeszakítva 1915-től már a keleti fronton teljesített katonai szolgálatot. 1916-ban hadifogságba esett, s csak 1918-ban tért haza Nyizsnyij Novgorodból. Ezt követően a fővárosi egyetemen folytatta egyetemi tanulmányait, s 1920-ban megszerezte magyar–német szakos középiskolai tanári oklevelét.

1919 májusa és szeptembere között az István úti főgimnáziumban tanított, a tanácsköztársaság idején számos, nagy visszhangot keltett előadást tartott. 1919–1921-ben a Mester utcai Női Felsőkereskedelmi Iskola, 1921–1922-ben pedig egy felsőkereskedelmi fiúiskola tanára volt. A tanácsköztársaságban vállalt közszerepléséért 1922-ben fegyelmi eljárást indítottak ellene, és tanári állásából elbocsátották. Magántisztviselő lett, 1922-től 1932-ig a Kohner-féle bankház külföldi levelezési osztályát vezette. Ezzel párhuzamosan munkatársa, cikkírója volt irodalmi folyóiratoknak, valamint magánúton nyelvészeti stúdiumokat hallgatott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. Bölcsészdoktori oklevelét 1929-ben vette át, majd 1930 és 1932 között belföldi kutatási ösztöndíjjal nyelvészeti tanulmányokat végzett.

1932–1933-ban az akkor alapított mátyásföldi Corvin Mátyás Gimnáziumban tanított óraadó helyettes tanárként. 1933-ban szerzett magántanári képesítést a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A magyar és szláv nyelvek általános hangtani kérdéseinek magántanára lett. 1933 és 1936 között a bölcsészettudományi kar dékáni titkáraként is alkalmazásban állt az egyetemen, 1936-tól 1938-ig pedig az egyetem magyar nyelvészeti intézetének helyettes tanára volt. 1938-ban az általános nyelvészet és fonetika nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki, 1940 után nyilvános rendes tanárként folytatta a tanszéki oktatómunkát, ezzel együtt 1938 és 1950 között az általános nyelvészeti és fonetikai intézet igazgatói feladatait is ellátta. A politikai átalakulás és számonkérés időszakában, 1949-ben rendelkezési állományba helyezték, végül 1950-ben kényszernyugdíjazták.

A tudományos kutatómunkát ezután sem hagyta abba, 1951-től haláláig a magyar nyelvtörténeti adattár munkálatait irányította az MTA Nyelvtudományi Intézete megbízásából. 1952-ben a nyelvtudomány kandidátusa, röviddel halála előtt, 1957-ben pedig a nyelvtudomány doktora lett.

Munkássága

Kutatásai általános nyelvészeti kérdések vizsgálata mellett elsősorban a fonetika és fonológia problémáira irányultak. A funkcionalista felfogást a hangtanban is alkalmazó prágai nyelvészkör, valamint a fonémák és fonetikai alternánsaik elméletét megalapozó Baudouin de Courtenay híveként munkáival hozzájárult az újgrammatikus nyelvszemléletet felváltó strukturalista nyelvelmélet magyarországi térhódításához. Az addig uralkodó lélektani irányzattal szembehelyezkedve funkcionális megközelítéssel vizsgálta a fonológia kérdéseit. Egyik 1935-ös cikkében vezette be az emfatikumok fogalmát a hangtanba, amellyel a fonematikai szempontból rövid, de beszédben megnyújtott alakban használt szótagokat írta le. Ezzel a korban egyedülállónak számító kísérletet tett a beszéd fonológiai és prozódiai – eladdig elkülönülő – értelmezésének ötvözésére. Ugyanezt a törekvést jelezte A nyelv és beszéd megkülönböztetése a hangtani kutatásban címmel 1938-ban megtartott akadémiai székfoglalója. Fonológiai vizsgálatai mellett tanulmányozta a dialektológia egyes vonatkozásait is, a nyelvjáráskutatás hangtani alapelveit, európai és magyarországi előzményeit és hátterét.

Alapvetésekként számon tartott önálló kötetei közül jelentőségében kiemelkedik 1932-ben megjelent, Bevezetés a fonológiába című műve, amelyet a világ első fonológiai tankönyveként tartanak számon (1961-ben németül is kiadták). Nyelvészeti cikkei hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg.

Tudományos eredményei nemzetközi elismertségét késleltette, hogy fordulatos életútján viszonylag későn lépett a nyelvtudomány művelésének útjára, s a politika korán el is távolította tanszékvezetői, intézetigazgatói posztjáról. Nemzetközi ismertsége és elismertsége csak halálát követően, az 1960-as években érett be, külföldön tanulmánykötetet is szenteltek Laziczius emlékének. A hazai nyelvtudomány-történet máig adós életművének átfogó számbavételével.

Az 1920-as években behatóan foglalkozott az orosz irodalommal, főként Belinszkij, Dosztojevszkij és Tolsztoj életművével. E témakörben cikkei jelentek meg a korszak több szépirodalmi, kritikai folyóiratában (Magyar Írás, Nyugat, Budapesti Szemle, Magyar Szemle).

Társasági tagságai és elismerései

A Magyar Tudományos Akadémia 1935-ben levelező, majd 1945-ben rendes tagjai sorába választotta. Az Akadémia 1949-es szervezeti átalakítása során tanácskozó taggá minősítették, s rendes tagságát csak posztumusz, 1989-ben adták vissza. A Magyar Nyelvtudományi Társaság titkári tisztségét is betöltötte.

1933-ban a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel-díját vette át. A modern magyar nyelvtudomány megteremtéséért végzett munkásságáért és életművéért 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült.

Főbb művei

• Bevezetés a fonológiába. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. 1932
• A magyar nyelvjárások. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1936
• Általános nyelvészet: Alapelvek és módszertani kérdések. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1942
• Fonétika. Budapest: Egyetemi ny. 1944
• Lehrbuch der Phonetik. Berlin: Akademie-Verlag. 1961
• Fonetika. Szerk. Simonyi Pálné. Budapest: Tankönyvkiadó. 1963
• Selected writings of Gyula Laziczius. Ed. by Thomas A. Sebeok. The Hague: Mouton. 1966

Források

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 46. o.  
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 215, 232. o.
• Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 859. o. ISBN 963-9257-04-4  
• Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 2000. 1306–1307. o. ISBN 963-05-7746-1  
• Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 145–146. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 783–784. o.
• Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 10. o. ISBN 978-963-9722-43-9

További irodalom

• Vértes Edit: Laziczius Gyula. In: Magyar Nyelvőr 1957. 3. sz.
• Tamás Tarnóczy: Julius von Laziczius. In: Zeitschrift für Phonetik und Allgemeine Sprachenwissenschaft X. 1957. 3. sz.
• Harmatta János: Laziczius Gyula. In: Nyelvtudományi Közlemények, 1958. 1. sz.
• Károly Sándor: Laziczius Gyula szellemi hagyatékából. In: Magyar Nyelv, 1976
• Kovács Ferenc: Laziczius Gyula és a Prágai Nyelvészkör. In: Magyar Nyelvőr, 1976
• Dukkon Ágnes: Laziczius Gyula tanulmányai az orosz irodalomról. In: Filológiai Közlemények, 1982
• Kassai Ilona: Laziczius Gyula hangtani munkássága. In: Magyar Nyelv, 1990
• Laziczius Gyula szellemi hagyatéka. Szerk. Kincses Kovács Éva. Miskolc, 1995
• Kiefer Ferenc: Laziczius Gyula. In: Magyar Nyelv, 1997
• Ferenc Kiefer: Gyula Laziczius, a Hungarian structuralist. In: Acta Linguistica Hungarica LV. 2008. 1–2. sz. 121–130. o.
• Simoncsics Péter: Paradigmaváltás légüres térben. Karácsony Sándor, Lotz János és Laziczius Gyula kísérletei a magyar grammatika megújítására a XX. század 30-as éveiben; Tinta, Bp., 2005 (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához)