A versenyre 34 ország csapata nevezett, 197 versenyzővel. A csapatokban egyidejűleg 4 fő játszott, és 2 tartalékot is nevezhettek. A játékosok között erősorrendet kellett megadni, és a 6 játékosból bárkik játszottak, azok szigorúan az előre megadott erősorrendben ülhettek csak le a táblákhoz.
A 34 csapatot négy csoportba sorsolták. Minden csoportból az első három helyezett jutott az „A” döntőbe, a 4-6. helyezettek a „B” döntőbe, míg a fennmaradó csapatok alkották a „C” döntő mezőnyét.
A versenyt a csapatok között körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban fejenként 2 óra állt rendelkezésre az első 40 lépés megtételéhez, majd 16 lépésenként további 1 óra.
A versenyen az olimpiai bajnoki cím védője, a szovjet válogatott volt ezúttal is a favorit. A jugoszláv és az argentin válogatottat tartották csak esélyesnek arra, hogy némileg megszorítsák őket. Ennek ismeretében a magyar válogatott holtversenyes 2-3. helyezése, és az ezzel szerzett bronzérme meglepetésnek tekinthető. Kiemelésre érdemes, hogy a magyar volt az egyetlen válogatott, amely a Szovjetunió csapatát ezen a sakkolimpián legyőzte.
Táblánként értékelték az elődöntőt és a döntőt figyelembe véve a legjobb százalékos eredményt elért játékosokat. A 2. táblán Barcza Gedeon a 2. legjobb eredményt elérve egyéni ezüstérmet szerzett.