Vlagyimir Naumovics Gribov

Vlagyimir Naumovics Gribov
Gribov szeminárium tartás közben.
Életrajzi adatok
Született	1930. március 5. Leningrád
Elhunyt	1997. augusztus 8.(-68 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei úti sírkert, Budapest
Ismeretes mint	fizikus
Nemzetiség	orosz
Állampolgárság	orosz
Iskolái	Szentpétervári Állami Egyetem Fizikai Fakultás Szentpétervári Állami Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Leningrádi Állami Egyetem (1947–1952)
Doktorátusi tanácsadói	Karen Avetikovics Ter-Martiroszján
Pályafutása
Szakterület	fizika
Kutatási terület	nehézion-fizika, elméleti fizika, részecskefizika
Tudományos fokozat	a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa (1955) a fizikai és matematikai tudományok doktora (1962)
Munkahelyek
Landau Intézet	professzor
Bonni Egyetem	vendégprofesszor
MTA Központi Fizikai Kutatóintézet	tudományos tanácsadó
Szakmai kitüntetések
Landau Érem (1971) Humbolt-díj (1991) Sakurai-díj (1991)
Akadémiai tagság	Amerikai Tudományos Akadémia (1971) Orosz Tudományos Akadémia (1972, levelező tag) Magyar Tudományos Akadémia (1993, külső tag)
Hatással voltak rá	Lev Landau, Iszaak Pomerancsuk

Vlagyimir Naumovics Gribov (oroszul: Влади́мир Нау́мович Гри́бов; Leningrád, 1930. március 5. – Budapest, 1997. augusztus 8.) neves orosz elméleti fizikus, a nagyenergiás fizika, és a kvantumtérelmélet nemzetközi hírű kutatója, számos neves szakmai kitüntetést birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Életút

Gribov 1930-ban született Leningrádban, zsidó családban. Édesapját korán 8 évesen vesztette el, betegség következtében. Édesanyja, színházi dolgozó volt, aki egyedül nevelte fel húgával. A második világháború alatt a családot a Szovjetunió mélyére evakuálták, és 1945-ben térhettek vissza. 1947-ben fejezte be az iskolát, és arról álmodozott, hogy színész lesz. Viszont sikertelenségének köszönhetően figyelme a fizika irányába terelődött és 1947-ben beiratkozott a Leningrádi Állami Egyetem Fizikai Karára, ahol 1952-ben végzett cum laude minősítéssel.

Ezt követően, a már megmutatkozó kivételes képességei ellenére, 1952 és 1954 között egy felnőtteknek szóló esti iskolában kapott állást, mint fizikatanár. Ennek oka a sztálini időkben tapasztalható erős antiszemitizmus volt. Sztálin halálát követően kapott állást a Ioffe Intézetben. Először az Ioffe Intézet elméleti fizikai osztályát vezette, majd az egyesítést követően a Leningrádi Egyetem elméleti fizikai osztályának a vezetését vette át. Az 1950-es években részt vett Lev Landau heti rendszerességű szemináriumain Moszkvában, ahol megismerkedett Iszaak Pomerancsukkal, akivel később élete során többször együttműködött. 1955-ben védte meg kandidátusi dolgozatát, amelynek témája: Neutronokkal, és elektronokkal való kölcsönhatás által keltett atommagok forgási állapotok gerjesztései volt. Hét évvel később 1962-ben szerezte meg a fizikai és matematikai tudományok doktora címet. Az 1970-es évektől kezdődtek az általa vezetett kvantumtérelméleti, és részecskefzikai szemináriumok, amelyek a Szovjetunión belül és nemzetközileg is híressé váltak, a szabad szakmai vitáknak köszönhetően.

Gribov 1980-ban a moszkvai Landau Elméleti Fizikai Intézet professzora lett, majd a 90-es években a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadójává is kinevezték. Az 1990-es évek vége felé vendégprofesszor volt a Bonni Egyetem Magfizikai Intézetében. Kiemelkedő szakmai munkájáért megkapta elsőként vehette át a Szovjet Tudományos Akadémia Landau-érmét, majd 1991-ben a Sakurai-díjat, illetve 1991-ben az Alexander von Humboldt-díjat kapott. 1971-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, 1972-ben pedig az Orosz Tudományos Akadémia levelező tagjává választották (bár Landau már 1956-ban javasolta őt a tagságra).

Életében kétszer volt házas, és első feleségével, Lilja Szolomonovna Dubinszkaja fizikussal együtt született egy fia, Ljonya Gribov. Fia 1984-ben egy hegymászóbalesetben halt meg nem sokkal azután, hogy megszerezte a doktoriját elméleti fizikából, ez a tragédia súlyosan érintette Gribovot. Második feleségével Nyíri Júlia magyar fizikussal 1980-ban kötött házasságot.

Munkássága

A 20. századi kvantumtérelméleti és a részecskefizika egyik vezető szakértője volt. Az 1950-es és 1960-as években kidolgozta a Regge-elmélet az erős kölcsönhatás szóráselméletében. Kidolgozta a reggeon-térelméletet, amely a reggeon kicserélődésének kvantumtérelméleti leírása. Bruno Pontecorvóval együtt ő javasolta a neutrínóoszcilláció első elméletét.

Lev Nyikolajevics Lipatovval közösen dolgozott a mélyen rugalmatlan szórás és az elektron-pozitron hadronokká történő átalakulásának elméletén. Először határozták meg a szerkezetfüggvények fejlődésének egyenleteit. A kvantum-színdinamika keretében Gribov és Lipatov módszerét alkalmazta 1977-ben Jurij Lvovics Doksicer és egymástól függetlenül Guido Altarelli és Giorgio Parisi. Ezeket a DGLAP-egyenleteket (Doksicer–Gribov–Lipatov–Altarelli–Parisi-egyenletek) széles körben használják nagy energiájú ütközések leírására.

Emlékezete

2001-ben az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat megalapította a Gribov-érmet Budapesten megrendezett EPS HEP 2001-en (Az Európai Fizikai Társaság 2001. évi Nemzetközi Nagyenergiás Fizikai Konferenciája). A kitüntetést az elméleti részecskefizika, valamint térelmélet területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, fiatal kutatók kaphatják meg.