Ugrás a tartalomhoz

V’73

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(V'73 szócikkből átirányítva)
V’73
Információk
EredetBudapest, Magyarország
Aktív évek19731977
Műfajprogresszív rock, pop-rock
KiadóHungaroton
Tagok
Lerch István
Herpai Sándor
Sáfár József

SablonWikidataSegítség

A V’73 együttes instrumentális progresszív rockot játszó zenekar volt az 1970-es évek közepén.

Történet

[szerkesztés]

A tagok már a '70-es évek elejétől együtt zenéltek Hétfő együttes néven. 1973 januárjában vették fel későbbi nevüket. Zenéjükre elsősorban az Emerson, Lake and Palmer trió hatott. Nevükben a ’73 az alakulás évére, a V betű pedig arra utal, hogy a Volán vállalat támogatta az együttest. Az 1973-as miskolci DVTK-stadionban megrendezett rockfesztiválon mutatkoztak be óriási sikerrel. A hazai fellépések mellett az Omegával és az LGT-vel Lengyelországban és a Szovjetunióban turnéztak.

Sikerrel közelítettek a klasszikus zenéhez, koncertjeiken játszották többek között Csajkovszkij Patetikus szimfóniáját, Weiner Leó Rókatáncát – természetesen saját feldolgozásban. Mindhárman jazz-konzervatóriumot végeztek.

A 70-es évek közepétől Kovács Katit kísérték koncerteken, turnékon és lemezeken. 1976-ban Csendszóró című albumán működtek közre, továbbá Ihász Gábor nagylemezén, ám önálló nagylemezük nem volt. Turnékon kísérték még Zalatnay Saroltát és Ihász Gábort.

1977-ben beneveztek a Metronóm ’77 fesztiválra, ám a Lerch István zenéjére Sáfár József által írt pesszimista szöveg nem nyerte el a szerkesztő Módos Péter tetszését, így új szövegírót keresve találták meg a Bergendyből kivált, épp szólópályára lépett Demjén Ferencet. Megszületett az első LerchDemjén-szerzemény, a Csak egy pillanat. A zenekar saját dala előadásán túl a fesztivál több előadójának műsorát kísérte, de pár nappal később feloszlott, s 1977 szeptemberében Lerch István, Demjén Ferenc és Herpai Sándor megalakította a V'Moto-Rockot. Sáfár József a P. Box tagja lett.

Diszkográfia

[szerkesztés]

Kislemezek

[szerkesztés]
Év A B Kiadó Nr. Info
1974 Általában mindig Dal mindenkinek Pepita SPS 70164
1977 Jokers – Őszre jár Csak egy pillanat Pepita SPS 70253 Metronóm ’77

Kísérőzenekarként

[szerkesztés]
Év Előadó Lemez Dalok Info
1977 Kovács Kati Csendszóró
  • Elégia
  • Úgy közétek állnék
  • Hé, srác!
  • Csendszóró
  • Búcsú
1977 Ihász Gábor Kislemez Múlnak a gyermekévek Metronóm ’77
1978 Kovács Kati Kislemez Óh, ha rajtam múlna

Kiadatlan rádiófelvételek

[szerkesztés]
  • 1976 Csak ember
  • 1977 Igazi színház [1]
  • Rókatánc [2]
  • Téma [3]
  • Vízállásjelentés [4]
  • Teketória [5]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]