Ugrás a tartalomhoz

Vénic-szil

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ulmus laevis szócikkből átirányítva)
Vénic-szil
A Nykisi szil 2002 óta államilag védett természeti emlék Litvániában a Nykis folyó jobb partján
A Nykisi szil 2002 óta államilag védett természeti emlék Litvániában a Nykis folyó jobb partján
Természetvédelmi státusz
Adathiányos
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Alrend: Csalánvirágúak (Urticanae)
Család: Szilfafélék (Ulmaceae)
Nemzetség: Szil (Ulmus)
Faj: U. laevis
Tudományos név
Ulmus laevis
Pall.
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Vénic-szil témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vénic-szil témájú médiaállományokat és Vénic-szil témájú kategóriát.

Őszi lombszínben a Volgográdi-víztározó közelében (Engelsi járás, Oroszország)

A vénic-szil (vénicszil, vénic szil, vénicfa Ulmus laevis) a kétszikűek (Dicotyledonopsida) osztályának a csalánvirágúak (Urticanae) alrendjébe, ezen belül a szilfafélék (Ulmaceae) családjába tartozó fafaj. Egyéb elnevezései: kocsányos, lobogós vagy nyolchímű szil, szúnyogfa.

2023-ban Magyarországon az Év fájává választották.[1]

Alaki jellemzői

[szerkesztés]

Közepes termetű fa, legfeljebb 25 méter magasra nő meg. Törzse erősen ágas, térgörbe, alul nagy gyökérterpeszek jellemzik. Kérge barnásszürke, hálózatos repedezettsége azonban a szabálytalan lehámlás miatt sokszor kevésbé mutatkozik. Koronájára a szabálytalan alak jellemző, a szabad állású példányok alsó ágai lehajlanak. Vesszői vékonyak, fénylőn barna vagy vörösesbarna színűek. Rügyei tarkák, hegyesek. Levelei váltakozó állásúak, 6–13 cm hosszúak, vékonyak, felső oldaluk sima, fénylőn sötétzöld, fonákuk enyhén szőrözött. A levéllemezek alakja elliptikus, a levélszél kétszeresen, élesen fűrészes. Virágai egyivarúak és kétivarúak is lehetnek (poligám növény), levélhónaljakból csomókban nyílnak, változó hosszúságú kocsányon csüngenek, színük zöldesvörös. Lependéktermése van, a lependékek 12–15 mm hosszúak, élük pillás, a bennük levő egyetlen makkocska a szárny alapjához közel helyezkedik el.

Biológiai jellemzők

[szerkesztés]

Lombfakadása előtt virágzik, Magyarországon márciusban; termései pedig májusban érnek, s akkor már hullanak is. Lombozata ősszel sárga színűvé válik. Tuskóról és gyökérről egyaránt jól sarjad. Növekedésének gyorsasága mérsékelt, rövidebb életű: többnyire mintegy 100 évig él.

Elterjedése

[szerkesztés]

Kelet-, Délkelet-, Közép-Európa a hazája. Meleg kontinentális síkvidéki fafaj; domb- és hegyvidéken ritkán fordul elő, s ott is főleg a szélesebb völgyekben. Magyarországon az alföldeken előfordul, de területaránya elenyésző, többek közt a Gödöllői-dombság területén él.[2]

Élőhelye

[szerkesztés]

Homoki tölgyesekben, puhafás ligeterdőkben, illetve keményfás ligeterdőkben (tölgy-kőris-szil ligeterdőkben) fordul elő; ritkán erdős sztyepp erdőkben, láperdőkben is megtalálható.

Termőhelyigénye

[szerkesztés]

Árnyéktűrő, melegigényes, az erdősztyepp klímatípusban fordul elő. A talajjal szemben igénytelen, de a semlegeshez közeli kémhatású talajokon fejlődik a legjobban; sziktűrő. Közepes tápanyagigénnyel rendelkezik. A nedves talajokat részesíti előnyben, és az egy hónapnál rövidebb idejű elöntést még kibírja.

Társulásképessége

[szerkesztés]

Nagy alkalmazkodóképességgel rendelkezik. Magzókorát 20-30 évesen éri el, apró lependéktermései a széllel jól terjednek.

Egyéb jellemzői

[szerkesztés]

Fája vörösesbarna színű, kemény, nehéz és göcsös, nehezen hasadó. A szilfavész kevésbé károsítja, mint a többi szilfajt.

Képek

[szerkesztés]
Gyökérterpeszes példány az Elba folyó árterén levő Junkerwerder keményfaligetében, Németország északi részén
Virágzata (Llandegfan, Anglesey sziget, Wales)
Levelei és termései (Lanžhot, Csehország)
Termései és magvai a toulouse-i múzeum gyűjteményében

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Nagy László: A vénic-szil az Év fája 2023-ban - az ártéri ligeterdők fafaja kerül a fókuszba jövőre. oee.hu. (magyarul) Budapest: Országos Erdészeti Egyesület (2022. november 10.) (Hozzáférés: 2022. november 13.)
  2. Florisztikai adatok a Gˆdˆllıi-dombs·g ter¸letÈrıl I.. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 20.)

Források

[szerkesztés]
  • Bartha D. (1999): Magyarország fa- és cserjefajai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 266. o.
  • Gencsi L. - Vancsura R. (1992): Dendrológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest
  • Koloszár J. (2004): Erdőismerettan. Kézirat. Nyugat- Magyarországi Egyetem, Sopron
  • Szilágyi Ferenc: Fák és cserjék