Ugrás a tartalomhoz

Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt szócikkből átirányítva)
Slovenská demokratická a kresťanská únia – Demokratická strana

Adatok
ElnökMilan Roman

Alapítva2000
Székház827 35 Pozsony, Ružinovská 28.

Ideológiakereszténydemokrácia, liberális konzervativizmus
Politikai elhelyezkedésjobbközép
Nemzetközi szövetségekKözép Demokrata Internacionálé
Európai pártEurópai Néppárt
EP-frakcióEurópai Néppárt (Kereszténydemokraták)
Hivatalos színeikék
Weboldala

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (szlovákul Slovenská demokratická a kresťanská únia – Demokratická strana, SDKÚ-DS, a magyar médiában gyakran Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt) szlovák jobboldali párt.

Története

[szerkesztés]

19982006 között Szlovákia vezető pártja, elnöke, Mikuláš Dzurinda pedig Szlovákia miniszterelnöke volt. Az előrehozott 2006-os parlamenti választáson a második helyre és egyúttal ellenzékbe is szorult. Az utóbbi évek szlovák reformfolyamatainak elindítója.

A párt neve korábban egyszerűen Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió volt, de 2006. január 17-én egyesült a Demokrata Párttal. Együtt kormányzott a Magyar Koalíció Pártjával, illetve a Kereszténydemokrata Mozgalommal (szlovákul Kresťanskodemokratické hnutie, KDH). Ez utóbbi azonban 2006. február 7-én kilépett a kormánykoalícióból, mely az előrehozott választáshoz vezetett.

A 2006. június 17-én tartott választáson az SDKÚ 18,4%-ot kapott, ami 31 mandátumot jelentett a 150 fős parlamentben és a második helyet a Robert Fico vezette Smer mögött. Az SDKÚ 2010 és 2012 a legnagyobb kormánypárt volt a Szlovák Nemzetgyűlésben, miután a 2010. június 12-én tartott választáson az SDKÚ 15,42%-ot kapott, és 28 helyet szerzett meg. Koalíciós kormányt alakítottak a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Szabadság és Szolidaritás és a Most-Híd részvételével. A koalíciós kormány a következő évben megszűnt, majd az SDKÚ a 2016-os parlamenti választáson kiesett a parlamentből.

A párt elnökei

[szerkesztés]
Név hivatal kezdete hivatal vége
A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökei
Mikuláš Dzurinda 2000. november 18. 2012. május 19.
Pavol Frešo 2012. május 19. 2016.
Milan Roman 2016. Hivatalban

Választási eredmények

[szerkesztés]
Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya[1] Parlamenti szerepe
2002-es 433 953 15,09% 28 18,67% kormánypárt
2006-os 422 815 18,35% 31 20,67% ellenzék
2010-es 390 042 15,42% 28 18,67% kormánypárt
2012-es 155 744 6,09% 11 7,33% ellenzék
2016-os 6 938 0,26% 0 0% nem jutott be
2020-as - - 0 0% nem indult

Jegyzetek

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]