Szini Károly
Szini Károly | |
Született | 1829. augusztus 5. Nyírpazony |
Elhunyt | 1896. november 15. (67 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | Szini Gyula |
Foglalkozása | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szini Károly (Pazony,[1] 1829. augusztus 5.[2] – Budapest, 1896. november 15.)[3][4] író, publicista, folklorista. Szini Gyula (1876-1932) apja.
Életpályája
[szerkesztés]Szülei Szini Sámuel iskolatanító és Záborszky Márczy Klára voltak. Tiszabercelen nőtt fel. Kántoroktató volt, majd az 1850-es évek közepétől a fővárosban élt, és irodalommal foglalkozott. Táncsics Mihállyal és Vajda Jánossal is kapcsolatba került. 1860-ban az Új Idő és a Március című lapoknál dolgozott. 1870-ben a Lámpás című folyóiratnál tevékenykedett. 1871-től a Pesti Újság szerkesztője volt. 1873-ban A Szabadító című folyóirathoz került.[5] 1878-tól a Tükör tagja volt. 1879-1880 között a Köztársaság című lap szerkesztője volt. Felesége Maruschák Mária volt, akivel 1876. szeptember 20-án kötött házasságot Budapesten, a Kálvin téri református templomban.[6] Fiai Szini Gyula és Szini Álmos voltak.
Művei
[szerkesztés]- Dalos könyv. Új dalok, népies magyar dallamokhoz; Hartleben, Pest, 1865
- A magyar nép dalai és dallamai; hangjegyekre tette és kiad. Szini Károly; Heckenast, Pest, 1865
- Magyar irodalom. Javaslat a magyar kérdés megoldására; szerzői, Pest, 1866
- Vörös könyv, 1-2.; szerzői, Pest, 1868-1869
- Isten országa (1868)
- Lámpás, 1-2.; szerzői, Pest, 1869
- A nép könyve (1881)
- Szini Károly versei; Buschmann Ny., Budapest, 1882
- Lant (1883)
- Új evangeliom. 1. könyv, Új ég és új föld; szerzői, Budapest, 1890 (Könyvek könyve)
- Válogatott írások; szerk. Marton Jenőné, Kovács Andrásné, Simor András; Táncsics Gimnázium, Budapest, 1994 (Táncsics-sorozat)
Emlékezete
[szerkesztés]Szülőfaluja, Nyírpazony általános iskolája 1996. május 30-án felvette a Színi Károly Általános Iskola nevet. (Azóta átszervezések miatt változott az intézmény neve, de a névadója maradt: 2007-től Színi Károly Általános Művelődési Központ, 2012-től Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola.) Az iskola aulájában emléktábla, valamint a névadót ábrázoló festmény látható.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Pazony neve akkoriban még tartalmazta a „Nyír” előtagot, emiatt a falut időnként összetévesztették Pozsonnyal. A Magyar Néprajzi Lexikon is tévesen Pozsonyt tünteti fel születési helyként.
- ↑ Keresztelési bejegyzése a nyírpazonyi református keresztelési akv. 6/1829. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. július 29.)
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 1927/1896. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. július 29.)
- ↑ Gyászjelentése (1896). (Hozzáférés: 2020. július 29.)
- ↑ Ethnographia, 67. évfolyam (1956) Veress Éva: „Rezerénus” gyülekezet Dunapentelén — „Rezerene” (Nazarene) Congregation in Dunapentele, 565. és 576. old.
- ↑ A Budapest-Kálvin téri ref. egyházközség házassági anyakönyve, 122/1876. folyószám.
Források
[szerkesztés]- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek ISBN 963-8607-10-6
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7
További információk
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon
- Magyar néprajzi lexikon
- http://www.olvass-sokat.hu/sites/olvass-sokat.hu.foiskola/files/galeria/muveszet/Ny%C3%ADrpazony/irodalom/mtt_214_04_szini_karoly.pdf Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Életrajza Nyírpazony honlapján Archiválva 2017. április 5-i dátummal a Wayback Machine-ben