Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Galaxisbanszarnyalovak/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nemzetpolitika tudományos műhelye.

Történet:

[szerkesztés]

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2011 novemberében jött létre. Alapítása óta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. keretében, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának háttérintézményeként működik. Létrehozásának legfőbb célja az volt, hogy egy olyan tudományos sztenderdek szerint működő intézmény jöjjön létre, amely a külhoni magyar közösségekkel és az anyaországi támogatásokkal kapcsolatos kutatások eredményeit a politika számára is hasznosítható formában tudja közvetíteni. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet tevékenységi köre három nagyobb csoportra osztható: a tudás megszerzése és összegzése (kutatás, elemzések, háttéranyagok), a tudás megjelenítése (publikációk, rendezvények), valamint a tudás átadása (oktatás).[1]

Kutatások:

[szerkesztés]

A kutatóintézet kiemelt feladatai közé tartozik a nemzetpolitikai vonatkozású kutatások kezdeményezése és összehangolása. Ezeknek a – saját és más kutatóműhelyek bevonásával készített – kutatásoknak az eredményeit a politikai döntéshozók számára is használható formában dolgozza fel. A Nemzetpolitikai Államtitkárság által koordinált tematikus évekhez (2012 – külhoni magyar óvodák éve, 2013 – külhoni magyar kisiskolások éve, 2014 – külhoni magyar felsősök éve, 2015 – külhoni magyar szakképzés éve, 2016 – külhoni magyar fiatal vállalkozók éve, 2017 – külhoni magyar családi vállalkozások éve, 2018 – a külhoni magyar családok éve, 2019 – a külhoni magyar gyerekek éve, 2020 – az erős magyar közösségek éve) igazodó oktatási és gazdasági témájú kutatások mellett, az érintett magyar közösségek demográfiai és nyelvi folyamatainak, a külhoni magyar pártok választási eredményeinek és autonómiatörekvéseinek, a kisebbségi jogok betartásának, valamint a migrációs eredetű magyar diaszpóraközösségek múltjának és jelenének tudományos feltérképezése is hozzátartozik az intézet profiljához. A naprakész és célirányos gyorselemzéseken és háttéranyagokon túl, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácsadással, véleményezéssel, valamint kutatási eredményeinek összegzése alapján tett javaslataival is igyekszik segíteni a magyarországi és külhoni magyar politikai szereplők munkáját, szakmai döntéseik megalapozottságát, a nemzetpolitika strukturált és hatékony működését.

  • A massachusettsi magyarság kapcsolathálózatának elemzése
  • Többségi nyelvű iskolaválasztás[2]
  • Iskola és képesség: nemzetközi kompetencia vizsgálatok a külhoni magyar oktatás minősége szempontjából
  • Külhoni pedagógushallgatók pályaorientációs vizsgálata[3]
  • Szakiskolások a külhonban: a szakképzés és a munkaerőpiac kapcsolata
  • Diaszpórában működő magyar nyelvű médiumok
  • TANDEM 2016 - Ukrán - magyar együttélés Kárpátalján
  • A külhoni fiatal magyar vállalkozók vizsgálata
  • A magyar diaszpóraközösségek intézményesülésének története
  • Óvodakutatás: demográfiai trendek a Kárpát-medencében
  • SUMMA 2017: - A kárpátaljai magyarság demográfiai felmérése
  • Óvodaválasztás szülői szemmel – kérdőíves kutatás
  • A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program első és második ütemének elemzése
  • A külhoni magyar családi vállalkozások vizsgálata
  • Kárpátaljai pedagógus vizsgálat
  • A kelet-közép-európai anyaországok diaszpórapolitikai gyakorlatai
  • A külhoni magyarok párkapcsolatai és családalapítási magatartásának, valamint a családdal kapcsolatos attitűdöknek a vizsgálata
  • A vegyes házasságok alakulása a külhoni nagyrégiókban
  • Szórványkutatás Kárpátalján
  • Az identitás kérdései a Felvidéken
  • A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak tevékenységei, 2016–2018
  • A házassági heterogámia és vegyes családokban született gyerekek szociálizációja kvalitatív megközelítésben
  • TANDEM 2019 – Ukrán-magyar együttélés Kárpátalján
  • A magyar diaszpóra szervezeti élete
  • A külhoni magyar közoktatás intézményrendszere és létszámadatai 2010 és 2020 között
  • Határtalanul! Program hatásvizsgálata
  • A külhoni magyar pártok választási eredményei
  • A külhoni magyarok jogi helyzetének vizsgálata a szomszédos országokban
  • Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program hatásvizsgálata
  • esettanulmányok formájában
  • Interjús kutatás a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program megvalósítói között
  • Kérdőíves kutatás a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban részesült óvodák között
  • A külhoni magyar egyetemisták jogtudatossága – kérdőíves kutatás

Kiadványok:

[szerkesztés]

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2011 óta számos tudományos kiadványt jelentetett meg. A tanulmánykötetek mellett 2012 és 2015 között a Lucidus Kiadó gondozásában megjelenő magyar nyelvű Kisebbségkutatás, valamint angol nyelvű Minority Studies folyóiratok szerkesztésben vett részt. 2016-ban Kisebbségi Szemle néven önálló, negyedévente megjelenő magyar nyelvű folyóiratot indított, 2017-ben pedig egy saját angol nyelvű évkönyvet Hungarian Journal of Minority Studies címen. Mindkét periodika a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiadásában jelenik meg. Az MTA által is listázott kiadványok olyan tematikus rovatokba rendezett tanulmányokat tartalmaznak, amelyek a tudományos közösséget közelebb hozzák a nemzetpolitika működéséhez, ugyanakkor a nemzetpolitikai döntéshozók számára is alkalmazható ismereteket nyújtanak.

Könyvek:

[szerkesztés]

Eplényi Kata – Kántor Zoltán (szerk.): Térvesztés és határtalanítás. A magyar nyelvpolitika 21. századi kihívásai. Nemzetpolitikai Kutatóintézet – Lucidus Kiadó. Budapest, 2012.

Kántor Zoltán (szerk.): Nemzetpolitikai alapismeretek. Közszolgálati tisztviselők számára. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó. Budapest, 2013.

Tóth Norbert: A kisebbségi területi autonómia elmélete és gyakorlata. Nemzetpolitikai Kutatóintézet – L’Harmattan. Budapest, 2014.

Zoltán Kántor (ed.): The situation and rights of national minorities in Europe. Nemzetpolitikai Kutatóintézet – L’Harmattan. Budapest, 2016.

Zoltán Kántor (ed.): Autonomies in Europe. Nemzetpolitikai Kutatóintézet – L’Harmattan. Budapest, 2014.

Beregszászi Anikó – Csernicskó István – Ferenc Viktória: Nyelvi jogaink és lehetőségeink. Útmutató és tájékoztató a nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásához kárpátaljai magyaroknak. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Budapest, 2014

Harrach Gábor – Rákóczi Krisztián: Külön utakon. Adalékok a felvidéki magyarság 2009 utáni politikatörténetéhez. Nemzetpolitikai Kutatóintézet – L’Harmattan. Budapest, 2017.

Vita Emese (szerk.): Fontos döntések – párválasztás és családalapítás külhonban. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Budapest, 2020.

Ferenc Viktória – Kovály Katalin (szerk.): Kárpátalja mozgásban: társadalmi változások és interetnikus viszonyok az Euromajdan után. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Budapest, 2020.

Csernicskó István – Tóth Mihály: A kárpátaljai magyar közösség nemzetiségi és nyelvi jogai. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Budapest, 2021.

Rendezvények, konferenciák:

[szerkesztés]

A kutatómunka során összegyűjtött ismeretek átadatása érdekében a Nemzetpolitikai Kutatóintézet folyamatosan kezdeményez és szervez konferenciákat, szemináriumokat, kerekasztal-beszélgetéseket, hazai és nemzetközi porondon egyaránt, valamint munkatársai rendszeresen adnak számok kisebbségi kérdésekről a magyarországi és külhoni médiában egyaránt. Széleskörű rendezvényeinek keretében a tudományos szakértők mellett megszólalnak az érintett és vizsgált kisebbségi közösségek képviselői, valamint az anyaországi támogatásokért feleős nemzetpolitikai döntéshozók is. Az NPKI továbbá számos nyári egyetem szervezője és résztvevője.

Oktatás:

[szerkesztés]

Kutatóintézetünk fennállása óta meghonosította és kiterjesztette a nemzetpolitika oktatását Magyarországon. Elsődleges célunk ezzel, hogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők és az egyetemi hallgatók külhoni magyarokról meglévő ismereteit bővítsük és mélyítsük. Ennek érdekében több felsőoktatási intézményben, kurzuson, konferencián, továbbképzésen és nyári egyetemen is részt veszünk. A következőkben ez irányú tevékenységünket ismertetjük röviden. Rendszeresen részt veszünk a 2013-ban elindított Kőrösi Csoma Sándor Program és a 2015-től működő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak képzésében. Az oktatási programszakasz keretében a világban szétszórt magyar diaszpóra, valamint a Kárpát-medencében élő magyar szórvány fogalmi kereteit, kialakulásának történetét és legfőbb ismérveit mutatjuk be. 2012 és 2017 között félévente kétnapos nemzetpolitikai továbbképzést tartottunk a közigazgatási dolgozók számára. Felkért külsős szakemberek közreműködésével általános képet nyújtottunk a nemzetpolitikai szempontból releváns témákról. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet kezdeményezésére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Közigazgatás-szervező alapképzésének keretében 2013 őszén meghirdette, majd 2014-től kötelező kurzussá tette a „Nemzetpolitika” c. tantárgyat (tantárgyfelelős: Dr. Halász Iván). Az előadásokat a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársai és az NKE oktatói tartják. A tantárgy kötelező szakirodalmának részét képezi a 2013 novemberében megjelent Nemzetpolitikai alapismeretek: közszolgálati tisztviselők számára (szerk. Kántor Zoltán) c. kötet, mely az NKE mellett az ELTE és a PPKE kisebbségpolitikai, nemzetpolitikai témájú tantárgyainak kötelező bibliográfiájába is bekerült. Mindemellett igyekszünk eleget tenni a különböző egyetemi meghívásoknak. Az elmúlt években az Andrássy Egyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE), az ELTE-n, az NKE-n, a veszprémi Pannon Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetemen és a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen felkért vendégelőadóként rendszeresen tartottunk előadásokat.[4]

Jegyzetek:

[szerkesztés]
  1. Nemzetpolitikai Kutatóintézet (magyar nyelven). bgazrt.hu, 2018. január 30. (Hozzáférés: 2022. február 21.)
  2. Többségi nyelvű iskolaválasztás – 2012 (magyar nyelven). bgazrt.hu, 2019. május 2. (Hozzáférés: 2022. február 21.)
  3. Pedagógushallgatók pályaorientációs vizsgálata – 2014/15 (magyar nyelven). bgazrt.hu, 2019. május 2. (Hozzáférés: 2022. február 21.)
  4. Oktatás (magyar nyelven). bgazrt.hu, 2020. augusztus 17. (Hozzáférés: 2022. február 21.)