Szerkesztő:Kreamar/Oromdísz
Ez nem Wikipédia-szócikk. Ne vedd figyelembe, és ne javítsd!
Ez az oldal a Wikipédia egy szerkesztői munkalapja. Az itt olvasható információk még tévesek, ellenőrizetlenek, rendezetlenek, hézagosak lehetnek, ezért ne támaszkodj rájuk. Ha keresőoldalon át jutottál el ide, akkor kérünk, hogy térj oda vissza, és nézz meg más találatot, vagy használd a Wikipédia keresőjét, és keress egy másik cikket, amely érdekelhet. |
A sisakdísz (oromdísz?) (franciául cimier, németül Helmkleinod; a 12. századtól kezdve a sisak ormára helyezett, ismertető jelül szolgáló dísz, amely mindig plasztikus alak. Az oromdísz lényeges része a heraldikai sisaknak. Rendesen: szarvak, szárnyak, kalapok, tollak, zászlók, emberi és állati alakok stb. Nálunk csak a 14. századtól kezdve fordulnak elő. Angliában az oromdísz egy neme az ú. n. erest, amelyet a 13. század óta mint levél formájú díszítést alkalmaznak a sisakon. Elsőnek III. Eduárd viselte és azóta sisakon, koronán és címerpajzsokon alkalmazzák, különösen a hercegi koronán. Asszonyt a erest joga nem illeti meg, kivéve a fejedelmi házból származót. [1]
Az akrotérion
[szerkesztés]Az építészetben elterjedt oromdísz (görögül akroterion) a toronysisak díszének elnevezése.
„Az ókori görög és római templomok oromzatának csúcsát és 2 szélét (csúcs- és sarok Akrotérion) koronázó elem; eleinte egyszerű fatárcsa, később agyagból, fémből és főként kőből formált növényi motívumot v. mitológiai lényt ábrázoló dísz.”
Az akrotérium, akrotérium vagy akrotéria olyan építészeti dísz, amelyet akroternek vagy lábazatnak nevezett lapos talapzaton helyeznek el, és klasszikus stílusú épület oromzatának csúcsára vagy sarkára szerelik fel. Az oromzat külső szögeiben elhelyezett akroterion egy acroterion angularium. [angol Wiki]
Képgaléria
[szerkesztés]-
Homlokzati oromdísz a veszprémi megyeházán
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Révai Nagy Lexikona, 14. kötet: Mons-Ottó (1916) 794. old.
- ↑ https://www.epitoanyag.eu/glossary/akroterion/
Források
[szerkesztés]- pallas
- Révai Nagy Lexikona, 14. kötet: Mons-Ottó (1916) 794. old.