Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Kreamar/Népköltészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 'népköltészet

„a folklorisztika kategóriája, esztétikai és folklorisztikai értelemben egyaránt a nép költészete. Általánosságra törekvő definíciói rendszerint hangsúlyozzák, hogy szóbeli és kollektív, valamint etnikus és tradicionális jellegű, de ezek a jellemvonások szélesebb körben is megtalálhatók, és általában a → hagyomány, a → közösségi jelleg, a → szájhagyomány, a → szóbeli költészet tárgyalásakor érintendők.[1]

A népköltészet mint a népművészet egyik ága, azokból az alkotásokból áll, amelyeket "a nép a maga szükségletére hoz létre saját hagyományai alapján”. Ide tartozó művészeti ágak: népköltészet, népzene, néptánc, népviselet, népi díszítőművészet. Kutatásával a néprajz tudománya foglalkozik.

Története

[szerkesztés]

Erdélyi János

[szerkesztés]

Erdélyi János költő meghatározása szerint

Legkönnyebben össze lehet téveszteni a népköltészetet a nemzetivel. Itt azon alapvonások teszik a különbséget, melyeket akkor vesz föl a népjellem, mikor nemzet lesz a népből. Bárminő szerződések, alkotmány és uralkodási forma íratnak is a nemzet oklevelébe, mindez a nép szellemén nem változtat, hanem csak új vonásokat tesz ahhoz. Így vesz föl némely sajátságot a nemzet külső jelekben is, minő a zászló, címer, színek, öltözet, viselet: de ezek is tagadhatlanul oly formát és jellemet fognak ölteni, melynek első eszméje a néptömeg kedélyéletében gyökerezik. Innen van aztán ama bűbájos ragaszkodás a nemzeti színekhez, zászlókhoz a csatában; innen az öltözet és viselet iránti nem előszeretet, hanem tősgyökeres hajlandóság.
– Erdélyi János: Népköltészetről

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Néprajzi lexikon
  • Korompay H. János: Kritikatörténet, népköltészet és népiesség. HOLMI, 1995. 11. szám 1620- 1628. old.
  • Népköltészetről. Erdélyi János: NyelVÉSZETI ÉS NÉPKÖLTÉSZETI, NÉPZENEI ÍRÁSOK. S. a. r. T. Erdélyi Ilona: A jegyzeteket írta T. Erdélyi Ilona és Szathmári István. Bp., 1991. 108. old.
  • A magyar népdalok. Erdélyi János: NyelVÉSZETI ÉS NÉPKÖLTÉSZETI, NÉPZENEI ÍRÁSOK. S. a. r. T. Erdélyi Ilona. A jegyzeteket írta T. Erdélyi Ilona és Szathmári István. Bp., 1991. 125.