Szerkesztő:Lackointer/próbalap

A Paks II projekt a kezdetektől számos ellentmondást és kérdést felvető, 2016-ra megtorpanni látszó atomerőmű beruházás Magyarországon.

A projekt esetében felmerülő legnagyobb probléma a döntéshozók részéről tapasztalható titkolózás. Mindmáig nem hoztak nyilvánosságra olyan dokumentumokat, melyek minden kétséget kizáróan alátámasztanák a beruházás szükségességét és az alternatív lehetőségekkel szembeni elsőbbségét.

2016-ban az Európai Unió több eljárást is folytat a beruházással kapcsolatban, vizsgálva annak jogi és gazdasági vonatkozásait, létjogosultságát. A projekt jövője rendkívül bizonytalan, ennek ellenére a beruházás előkészítése 2015-16 során már több mint 100 milliárd forint közpénzt emészt fel.

Története

2007 júliusában a Paksi Atomerőmű és a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. a Teller projekt keretében kezdte meg a paksi atomerőmű-bővítés megalapozását. A Teller projekt során azt az országgyűlési határozatot készítették elő, amelyet az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény írt elő, a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. határozattal összhangban.

A Parlament 2009 március 30-án fogadta el ezt az előzetes elvi hozzájárulást, mely a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdését hagyta jóvá.

A Magyar Országgyűlés akkor úgy szavazta meg a paksi bővítést, hogy nem tartottak róla népszavazást, valamint a Teller projekt keretében elkészült háttéranyagokat sem mutatták be. Elmaradt a lehető legnagyobb nyilvánosság bevonásával lefolytatott vita is.

A Magyar Villamos Művek Társaságcsoport az Országgyűlés 2009. március 30-i határozatát követően elindította a Lévai projektet. A projekt célja az volt, hogy elvégezze azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek az országgyűlési határozatban foglaltaknak megfelelően elvezetnek a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó döntés meghozatalához. Ide tartoznak olyan alapvető fontosságú kérdések, mint a finanszírozás biztosítása, a majdani létesítés kereteinek meghatározása, valamint a beruházáshoz kapcsolódó tender előkészítése, melyhez szükséges a műszaki és kereskedelmi feltételek rögzítése is.

A Lévai projekt eredményeire építve 2012 júliusában létrejött a MVM Paks II. Zrt. projekttársaság, amelynek feladata a telephelyi engedélyezést megalapozó vizsgálati programok és a környezetvédelmi engedélyhez szükséges hatásvizsgálat elvégzése, a fővállalkozói tenderdokumentáció kidolgozása, a fővállalkozói, valamint a hosszú távú karbantartási és üzemeltetési szerződéstervezetek elkészítése és szakértői véleményezése lett.

2014. január 14-én titokban és teljesen váratlanul született megállapodás Magyarország és Oroszország között Paks II ügyében, mely hatásvizsgálat, tender, parlamenti vita és felhatalmazás nélkül köttetett a felek között. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök által aláírt államközi keretszerződés Oroszország és Magyarország között magában foglalta két új atomerőművi blokk megépítését Pakson. A moszkvai paktum aláírásával a magyar kormány önkényesen, szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül döntött arról, hogy Magyarország jövőbeli energiagazdálkodásának alapja egy új paksi atomerőmű legyen, és azt versenyeztetés nélkül Oroszország építse meg.

2014. február 6-án az Országgyűlés jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló 2014. évi II. törvényt, melyet Áder János köztársasági elnök február 10-én ratifikált.

2014. március 31-én pedig megszületett a két ország között a hitelszerződés, amely a beruházás finanszírozásához szükséges. Ezt a 2014. évi XXIV. törvényben hirdették ki.

2014. július 1-jén a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Aszódi Attilát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézet igazgatóját.

A Paks II projekt keretében 2 darab VVER-1200 típusú orosz gyártmányú reaktor kerülhet beépítésre, egyenként 1200 MWe teljesítménnyel. A blokkok megépítésével tender nélkül az orosz Roszatomot bízták meg. 2015-ben a tender elmaradása miatt az Europai Unió az uniós jog megsértésére hivatkozva eljárást indított.

A tervek szerint a két új paksi blokk üzembe helyezése 2023 végén, illetve 2024 elején kezdődhet, majd a létesítmények 2025-ben, illetve 2026-ban kapcsolódhatnak be a hazai áramtermelésbe. Amennyiben a Paks II reaktorok építése és üzembe helyezése nem csúszik, 6 évig egyszerre működnének a Paks I blokkokkal (melyek meghosszabbított engedélye 2032 és 2037 között jár le), így együttesen 4400 MWe zsinóráramot szolgáltatnának a villamos energia rendszer számára, ami a Nemzeti Energiastratégiában deklarált célok 220%-a.

A Paks II blokkok tervezett üzemideje 60 év. Amennyiben a beruházás megvalósulna, az a 2080-as évek végéig alapjaiban határozná meg a magyar villamosenergia-rendszert. Ennek fényében a jövőbeli energiaellátást biztosító alternatív forgatókönyvek megvalósulása lehetetlenné válna. Pedig az alternatív forgatókönyvek világossá tennék a Paks II beruházás melletti döntés megalapozatlanságát.

Az információ hiánya, titkosítás

A Paks II projektet a kezdetektől számtalan megválaszolatlan kérdés és a döntés megalapozottságára vonatkozó kommunikáció hiánya jellemzi. A nemzetközi szerződés részletei, a háttértanulmányok, a döntést megalapozó dokumentumok vagy hiányoznak, vagy nem megismerhetők, titkosak. A paksi beruházás több mint fél évszázadra határozná meg Magyarország sorsát, ennek ellenére nem tudni, milyen előkészítő anyagok alapján és milyen konkrét okokból döntöttek az új atomerőmű építése mellett.

Az Országgyűlés 2015. március 3-án a paksi atomerőmű bővítéséhez kötődően elfogadta azt a javaslatot, hogy a beruházás kivitelezésével kapcsolatos vállalkozói szerződések, műszaki adatok mellett az orosz–magyar alku részleteit, az előkészítéshez kapcsolódó hatástanulmányokat és dokumentumokat is 30 évre titkosítsák.
Ugyanezen a napon öt magyar civil szervezet (TASZ, Transparency International Magyarország, K-Monitor, atlatszo.hu, Energiaklub) levélben kérte Áder János köztársasági elnököt arra, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál „A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról” szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát.
A kezdeményezők szerint ez a jogszabály nem teszi lehetővé annak az alkotmányos jognak az érvényesülését, amely a közérdekű adatok megismeréséhez fűződik. A törvény ugyanis olyan műszaki és döntés-előkészítési adatokat is teljes egészében megismerhetetlenné tesz, amelyek nem érintenek sem nemzetbiztonsági, sem a szellemi tulajdon védelméhez fűződő érdekeket. Ráadásul az adatnyilvánossághoz kötődő bírósági felülvizsgálat lehetőségét is kiüresíti. Mindez a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog aránytalan korlátozásához vezet. Ráadásul az alkotmányossági aggályokon túl ez a törvény ellentétes azokkal az EU-s irányelvekkel, amelyek biztosítják a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférést.

Az Európai Bizottság még 2015 tavaszán elkezdte vizsgálni a Paks II körüli teljes titkosítást, és a szóban forgó 2015. évi VII. törvény vonatkozó passzusát. A vizsgálat eredményeként kimondták, hogy az információs szabadságról szóló uniós szabályokkal ellentétes, hogy a paksi bővítés összes dokumentumát titkosították, ezért a titkosítást fel kell oldani. Pontosan ki kell jelölni, hogy üzleti és nemzetbiztonsági okokból a szerződések milyen részeit kell titkosítani vagy kitakarni a dokumentumban, ezután pedig nyilvánosságra kell hozni az anyagokat. A magyar kormányzatnak az általános titkosítás feloldására vonatkozóan törvényjavaslatot kellett benyújtania a parlamentbe 2016. februárban.

Makrogazdasági ellentmondások

A Paks II beruházás becsült költsége 12,5 milliárd euró, vagyis megközelítőleg 4000 milliárd forint – a projekt működéséhez elengedhetetlen járulékos beruházások, az extra biztonsági intézkedések, és a hulladékkezelésnek az építéssel összemérhető költségei nélkül. Ebből 10 milliárd euró, a projekt 80%-a, Oroszország által biztosított 30 éves futamidejű államközi hitel, melynek kamatlába 4-5%. A maradék 20%-ot, vagyis 2,5 milliárd eurót magyar önerőből kellene finanszírozni. Az új blokkok magyar állami tulajdonban lennének, és teljes költségét a magyar központi költségvetés fedezné.

Egy a projekt makrogazdasági vonatkozásait vizsgáló tanulmány jelzi: az Európai Unió jelenleg hatályos statisztikai elszámolási szabályai egyértelművé teszik, hogy a projektet a kormányzati szektorban kell elszámolni. A paksi beruházás pénzügyi terhét nem lehet a jövő generációkra hárítani, azt elsősorban azoknak kell viselniük, akik a beruházás idejében fizetik az adókat vagy részesülnek a közpénzekből. Egyelőre nem ismertek a magyar kormány kiigazító költségvetési intézkedésekkel kapcsolatos konkrét elképzelései.

Paks II esetében nagy kockázatot jelent az is, hogy a hitelt 2026-ban úgy kellene elkezdeni visszafizetni, hogy az új blokkok talán még nem is termelnek. Az sem világos, hogy ki fizeti a költségeket, ha túllépik a tervezett összeget, ami atomerőmű építések esetében szinte mindig bekövetkezik.

Az atomenergia-kapacitás bővítése nemcsak a devizahitel felvételének veszélyeit hordozza, de egy túlzottan centralizált, döntően egyetlen központi erőműre épülő, rugalmatlan villamosenergia-rendszert hozna létre. A hazai áramfogyasztás 40-50%-át (a Paks I-es blokkok leállítása előtti években akár 80-90%-át) biztosító erőmű kiszorítja az új technológiára épülő rendszereket - például a megújuló energián alapuló kis erőműveket - valamint az energiahatékonysági beruházásokat. A 2010-es években jelentős árcsökkenés tapasztalható a megújulók piacán, így azok egységnyi megtermelt energiára vonatkozó ára már versenyképes a fosszilis erőművekkel vagy atomerőművekkel. Egy olyan erőmű-beruházás, mely kiszorít más áramszolgáltatási lehetőségeket, illetve a XXI. század végéig egy rugalmatlan rendszert biztosít, ellehetetleníti a következő évtizedek során jelentkező gazdasági szempontból kedvezőbb beruházásokat is.

Geopolitikai hátrányok

Paks II egyértelműen növelné az orosz függőséget. Mind energetikai, mind gazdasági, mind politikai értelemben növelné Oroszország hazánk fölötti befolyását, veszélyeztetve Magyarország szuverenitását.

A Paks II projekttel tovább növekedne orosz energiafüggőségünk, amely így a 80%-ot is elérhetné. A beruházáshoz előnytelen feltételekkel nyújtott 10 milliárd eurós hitel felvétele politikai, a globálisan hanyatló atomenergiához való ragaszkodás pedig technológiai kényszerpályára állítaná az országot. A fűtőanyag-ellátást, az erőmű üzemeltetését, vagy akár a kiégett üzemanyagok kezelését illetően ez a függő viszony több mint fél évszázados kiszolgáltatottságot eredményezne Oroszországtól. Ráadásul a projektben a Roszatom lenne a partner, amely egyebek mellett a korrupciós ügyeiről, a gyakran késedelmes és a tervezettnél drágább teljesítéseiről híresült el.

Oroszország növekvő befolyása más kelet-európai országokban is tetten érhető atomerőmű beruházásoknál. Dr. Todor Galev (Centre for the Study of Democracy) az Európai Unió Paks II-vel kapcsolatos brüsszeli nyilvános meghallgatásán Bulgária nukleáris projektjét hozta fel példaként, ahol már érzik a politikai kockázatokat is – szerinte az orosz-bolgár történet figyelmeztetésként szolgálhat Magyarország számára. Bulgáriában többek között folyamatos médiakampány folyik a megújulók ellen.

Korrupciós veszélyek

Paks II 4000 milliárd forintos költségével a következő évtized legnagyobb beruházása lenne Magyarországon, így elengedhetetlen a beruházással kapcsolatban felmerülő korrupciós kockázatok vizsgálata, melyről a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) kutatócsoportja készített tanulmányt.

A Paks II-ről szóló magyar-orosz megállapodás lefolyásából és jellegéből is magas korrupciós kockázatok adódnak. Az ilyen szűk, két szereplő részvételére épülő, úgynevezett bilaterális monopóliumok a normál piaci megállapodásokhoz képest mind a megrendelő, mind a kivitelező oldaláról sokkal nagyobb lehetőséget nyújtanak visszaélésekre. A korrupció pedig messzemenő és hosszú távú nem kívánt következményekkel jár a jövedelem-elosztásra, a magyar vállalkozások üzleti döntéseire, és végső soron a nemzetgazdaság versenyképességére.

A paksi atomerőmű-építés esetében már a beruházás kihirdetésekor egyértelmű volt, hogy a kevés lehetséges szereplő közül az orosz Roszatom Állami Atomenergia Ügynökség lesz a kivitelező. A kiválasztás folyamata és kritériumai nem voltak nyitottak, ez mindkét fél oldaláról nagyobb lehetőséget ad visszaélésekre és korrupcióra, mintha szabályozott és nyilvános keretek között történt volna mindez. Az állam oldaláról azért, mert bizonyos járadékok megszerzését csak kormányzati jóváhagyással lehet megvalósítani (ilyen például a műszaki és biztonsági engedélyeztetés). A kivitelezői oldalról pedig a szükséges technológia és információk egyértelmű monopóliumát láthatjuk, mely az oligopol piaci körülményekből vezethető le: nem alakulhat ki aktív, érdekelt és versenyző piaci szereplők nélkül valós piaci verseny.

A nagyberuházás jellege tovább erősíti a korrupciós kockázatokat: ezek a nagy, elhúzódó projektek bonyolult viszonyrendszereket jelentenek, a projektben résztvevők (a megrendelő által felállított szervezet, a koordináló projekt iroda, a vállalkozók, az alvállalkozók) számára mind az eladói, mind a vevői oldalon magasabb visszaélésre teremtenek lehetőségeket, mint az egyszerűbb, kisebb volumenű projektek megvalósításánál.

Fontos szempont, hogy Paks II esetében már a projekt kezdetén olyan magas összegben határozták meg a megvalósítás költségét, ami bő játékteret biztosít a beruházást megvalósító cég, a Roszatom számára. Az új technológia – mint amilyenről jelen esetben is szó van, hiszen harmadik generációs reaktorok épülnek majd – alkalmazásából következik, hogy a beruházás olyan információs torzításokat rejt magában, amellyel a kivitelező fél könnyen visszaélhet.

A korrupciós kockázatok és az atomerőmű működésének biztonsága között fordított oksági kapcsolat áll fenn: magasabb korrupciós szint alacsonyabb biztonsági szintet eredményez. Ezt az összefüggést példázza a fukusimai atomerőmű baleset is. A Japánban történt katasztrófa okai között fellelhető a korrupció és az intézmény szintű visszaélés is.

Nemzetközi empirikus vizsgálatok alapján, hasonló projekteknél a beruházás értékének legalább az 5%-a van kitéve a korrupció veszélyének. Magyar adatok viszont ennek közel háromszorosára, a beruházás összegének 13-16%-ára teszik a megvesztegetési díj arányát. A korrupcióhoz kapcsolódó társadalmi veszteség ennek többszörösét is elérheti. Ez egy ekkora beruházás esetében több száz milliárd forintos adófizetői veszteséget jelentene.

A magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy leginkább a csúszások és a pótmunkák adnak lehetőséget visszaélésekre. Éppen ezért lényeges szempont, hogy a Paks II-ről aláírt megegyezés nem tartalmaz kitételeket a pótmunkák és a kötbérek kérdésére. A megállapodás jelenlegi hiányosságai ebből adódóan tág teret adnak korrupt tranzakciókra. Márpedig a közelmúlt európai atomerőmű beruházási projektjeit vizsgálva elhúzódó és egyre költségesebb, vitatott beruházásokat találunk mind Finnországban, mind Franciaországban mind Oroszországban.

A Paks II kivitelezésével kapcsolatos megállapodás a beruházás magas korrupciós kockázatai miatt kiegészítésre, módosításra szorul. A jelenlegi konstrukcióba ugyanis bele van kódolva az, hogy a projekt korrupt beszerzések sokasága mellett, nagy korrupciós veszteségekkel fog megvalósulni. Az átláthatóság az egyik legjobb és legkifizetődőbb fegyver a korrupció ellen. Továbbá a számon kérhetőség kérdését is érdemes kiemelten kezelni.

Környezeti károk

Ha Paks II megépül, az általa okozott környezeti károk súlyosak és beláthatatlanok lesznek. A felmerülő problémák közül a nukleáris biztonság megteremtésének nehézségei, a megoldatlan hulladékkezelés, illetve a Duna megemelkedett hőterhelése fenyeget a legsúlyosabb következményekkel.

A beruházáshoz kötelezően elkészített Környezeti Hatástanulmány esetében számos hiányosság merül fel. A KHT nem foglalkozik azzal, hogy az Oroszország által szállítani kívánt reaktorblokkok rugalmatlanok és túlméretezettek a magyar villamosenergia-rendszer szempontjából. Nem tisztázza azt sem, hogy mi lesz a Paks II-ben keletkező radioaktív hulladékok és kiégett fűtőelemek sorsa. A kis és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezését a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba tervezi. Arra azonban nincsenek nyilvános kutatási eredmények, hogy a tároló valóban képes-e befogadni az extra mennyiségű hulladékot. A nagy aktivitású hulladékok és a kiégett fűtőelemek esetében a KHT a hazai végleges elhelyezéssel számol, de az ezzel kapcsolatos érdemi kutatások még nem kezdődtek el.

A Paksi Atomerőműben keletkező kiégett fűtőelemek tárolása Paks II megépítése nélkül is megoldatlan probléma. 60 éve – amióta atomerőművek működnek – nincs megoldás a kiégett fűtőelemek végleges kezelésére. Szerte a világban csak ideiglenesen tárolják azokat, és bár jelenleg a legelfogadottabbnak a mélygeológiai elhelyezésre vonatkozó tervek számítanak, ez korántsem jelenti azt, hogy ez volna a legbiztonságosabb megoldás.

Mindezek alapján az is kétséges, hogy meg lehet-e becsülni a hulladékkezelés összköltségét, és a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő befizetések szükséges mértékét, hiszen az időtáv sem ismert. A jelenleg üzemelő blokkok esetében, már meghosszabbított üzemidővel számolva a bátaapáti létesítmény, illetve a tervezett nagy aktivitású hulladék-tároló lezárását a 2080-as évekre tervezik. Az új blokkok esetében viszont már átcsúszunk a következő évszázadba. Hogyan lehet költségeket ennyi évre előre becsülni? A befizetésekkel van egy további gond is. Az eddig átutalt összegeket a költségvetés folyamatosan felhasználja, és csak papíron tartják számon, hogy addig mennyi befizetés érkezett, és mekkora az éves állománynövekedés. Ezt az Állami Számvevőszék mondta ki 2009-es jelentésében. Így könnyen előfordulhat az, hogy újra lesznek majd olyan évek, amikor a költségvetésben nem lesz elegendő pénz a hulladékkezeléssel kapcsolatos feladatok elvégzésére.

Nem tisztázott, hogy a Duna alkalmas-e 6 egyszerre üzemelő paksi blokk hűtésére, ez ugyanis a jelenleginél több mint kétszer annyi hő elvezetését jelentené. Egy 2008-ban készült megvalósíthatósági tanulmány szerint már most, 4 blokk üzemelése esetén is előfordul, hogy gondot okoz a hatósági korlátok betartása, és ezért az új blokkoknál csak a hűtőtornyos hűtés jelenthetne megnyugtató megoldást. A jelenlegi tervekben viszont a lényegesen olcsóbb dunai hűtéssel számolnak. A garanciák azonban hiányoznak arra, hogy a Duna felmelegítésére vonatkozó hatósági korlátokat az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények között is be tudja-e majd tartani az erőmű.

A Paks I erőmű mintegy 100 m3/sec mennyiségű felmelegített hűtővizet juttat vissza a Duna medrébe. Ennek következtében növekszik a folyó hőmérséklete és ez a vízi élővilágra is hatást gyakorol. Vizsgálni kell, hogy Paks II belépésével, tehát egy lényegesen megnövekedett hőterheléssel milyen biológiai változások következnek be.

A hatásvizsgálatból teljes mértékben hiányzik az emberi hibára és a szándékos károkozásra (terrorizmus, szabotázs, háborús cselekmények) visszavezethető, súlyos balesetek elemzése. Az olyan tragédiák, mint Fukusima, Csernobil, Three Mile Island, Majak vagy Windscale azt mutatják: súlyos, akár nagy kibocsátással járó, tervezésen túli balesetek időről időre megtörténnek, és ezek a jövőben sem lesznek kizárhatóak.

Paks II veszteségei

Több tanulmány is készült, mely a Paksra tervezett új atomerőművi blokkok megtérülési kilátásait, költségvetési és energiagazdálkodási hatásait, illetve a blokkok által termelt áram lehetséges árát vizsgálja.

Felsmann Balázs, a Corvinus Egyetem Stratégiai és Nemzetközi Menedzsment Kutatóközpontjának vezetője szerint a működés első húsz évében évről-évre átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot annak érdekében, hogy egyáltalán működőképes maradjon, a projekt megtérülése pedig kizárólag valószerűtlenül magas áramárak mellett képzelhető el.

Az erőműtársaságnak a működés éveiben egyfelől folyamatosan ki kellene termelnie az orosz hitel adósságszolgálatából adódó pénzügyi kötelezettségeket, másrészt bizonyos mértékű nyereséget is biztosítania kellene a beruházónak, aki ez esetben a magyar állam. Mindezen elvárások mellett az erőműtársaságnak számos olyan számviteli előírást is teljesítenie kell, amelyek meghatározzák, hogy adott bevételek és kiadások mellett az egyes években addicionális tőkepótlásra és/vagy hitelfelvételre szorul-e a vállalat.

Ezen paraméterek várható alakulását modellezték a kutatók, számos forgatókönyvet megvizsgálva. Ezek közül a legvalószínűbb eset, amely szerint a következő évtizedekben 25%-kal, azaz nagyjából az Európai Bizottság előrejelzésének megfelelő mértékben emelkedik majd a nagykereskedelmi áramár, vagyis amin Paks II értékesíteni tudná a termelt áramot. Ebben az esetben a szimuláció eredménye szerint a magyar államnak a működés első húsz évében évente átlagosan 100 milliárd forinttal kellene kisegítenie a vállalatot, mert a várható bevételek nem lesznek elegendőek a fent leírt elvárások és kötelezettségek teljesítéséhez.

Az eredmények szerint a projekt ebben az esetben súlyosan veszteséges lesz. Üzleti értelemben akkor térülne meg, vagyis akkor biztosítaná az üzleti beruházásoktól általában elvárt 8%-os hozamot, ha a jelenlegi nagykereskedelmi áramár 90-100%-kal emelkedne, azaz kb. duplájára nőne. Egy ilyen mértékű áremelkedés azonban irreális; magasan meghaladja a nemzetközi szervezetek előrejelzéseit.

Amennyiben Paks II működőképessége tartósan csak úgy tartható fenn, hogy az állami tulajdonos folyamatos pótlólagos forrásokat kénytelen nyújtani az erőmű működőképességének fenntartásához, úgy ez egyértelműen olyan szelektív előnyt nyújt a társaságnak más áramtermelőkkel szemben, amely állami támogatásnak minősül. Ez az Európai Unió szabályozásaival ellentétes.

Paks II nélkül a világ

Semmilyen sürgető körülmény nem mutatkozik ma a Paks II projekt kapkodva történő megindítására. Lehetőség van egy alaposan átgondolt, széleskörű szakmai és társadalmi vita lefolytatására. Az érvek, ellenérvek és háttérszámítások átláthatósága mellett és ütköztetése után kellene dönteni arról, hogy miként nézzen ki hazánk energetikai jövőképe, majd ezután meghozni a szükséges kormányzati intézkedéseket. Továbbá hiányoznak vagy nem ismertek a Paks II beruházást szakmailag megalapozó dokumentumok, valamint az alternatív forgatókönyveket vizsgáló elemzések is.

Létezik néhány olyan tanulmány, mely más energetikai forgatókönyvre épül. Az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékén készült az „Erre van előre! −Vision 2040 Hungary” című jövőkép, illetve az Energiaklub készített egy szoftveres modellezésen alapuló tanulmányt. Mindkét modell szerint kielégíthető Magyarország jövőbeni energiaigénye az új atomerőmű nélkül is. A 4000 milliárdos beruházás felesleges megépítése helyett hazánknak más alternatívát javasolnak: mindkettőben az energiafogyasztás racionalizálása, államilag is ösztönzött energiahatékonysági fejlesztések, a megújuló energiaforrások nagyarányú felhasználása és egy rugalmas, decentralizált energiarendszer kiépítése szerepel.

Az Energiaklub jövőképe 2030-ig szól. Erre az időpontra vonatkoznak az EU legújabb energia- és klímapolitikájának célszámai is, és Magyarország hivatalos energiastratégiája is 2030-ig tervez. Abban az évben még nagy valószínűséggel termelne mind a négy jelenleg létező paksi blokk.

Az Energiaklub saját modelljének megalkotásához az EnergyPLAN energiatervező szoftvert használta. Számításaik szerint a villamosenergia-igények elmaradnak majd a Paks II szükségességét igazolni kívánó előrejelzésektől, a hiányzó kapacitások pótlására így több idő marad. Az új atomerőmű megépítése végérvényesen megszabná, hogy milyen lesz hazánk energiarendszere: centralizált, vagyis néhány nagy erőmű és nagyvállalat által működtetett és irányított, vagy pedig a fenntarthatóságot is figyelembe vevő, döntően helyi, megújuló erőforrásokat felhasználó, decentralizált szisztéma lesz. Az Európai Unió terveivel összhangban az Energiaklub jövőképe egyértelműen az utóbbit, tehát a megújuló termelésnek elsőbbséget adó, többféle erőforrást felhasználó, rugalmas rendszerirányító szemléletet tükrözi. Mindez növeli a hazai ellátásbiztonságot, csökkenti Magyarország függőségét az orosz energiaimporttól, munkahelyeket teremt, növeli az ország jövedelem megtartó képességét, hozzájárul a hazai innováció fejlődéséhez.

Az Energiaklub 2030-ra szóló jövőképének modellezése a következő eredményeket adta:

• 2030-ban a hazai energiarendszer Paks II nélkül is működőképes;
• az összes áramigény a 2012-es 40,2 TWh-ról 47,1 TWh-ra nő, a hivatalos előrejelzéseknél (50,6 TWh) lassabb ütemben, elsősorban az energiahatékonysági beruházásoknak köszönhetően;
• a megújuló energiaforrások aránya az áramtermelésből konzervatív célszámok alapján is több mint 27%;
• a villamosenergia-import mértéke minimális: 0,7 TWh (2013-ban 11,9 TWh volt);
• a hőigényekhez szükséges erőforrások mennyisége az energiahatékonysági beruházásoknak és az új, alacsony energiaigényű épületeknek köszönhetően 24%-kal csökken;
• az alternatív meghajtású személyautók (gáz, hibrid, elektromos) aránya eléri a 20%-ot, az áruforgalom 30%-a vasútra terelődik;
• a teljes energiagazdaság összes erőforrásigénye 3%-kal csökken 2011-hez képest.
  

A forgatókönyvben 2030-ra tervezett 27%-os megújuló részarány egy könnyen teljesíthető, konzervatív előrejelzés. Magyarország a megújuló energiák szempontjából igen jó helyzetben van. A 2015-ben meglévő nap- és szélenergia kapacitás nagyságrendekkel növelhető lenne, különösen számos nyugat-európai illetve környező ország fejlesztéseinek tükrében .

A Magyar Napelem Iparági Egyesület számításai szerint óvatos feltételezések mellett is 1200 MW napelem-kapacitást mindenféle különösebb ösztönző, állami támogatás nélkül, pusztán piaci alapon ki lehet építeni Magyarországon. Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság vezetője szerint az áramhálózat egy korábbi pályázati kiírás szerint 1200 MW szeles kapacitást már 2016-ban be tudna fogadni, miközben 2006 óta nem írnak ki pályázatot új szélerőmű építésére Magyarországon.

Paks II jelenlegi állása

Az új atomerőmű megépítéséről szóló döntés szakmai megalapozottsága és körülményei még mindig homályban vannak; az adatok többsége titkos és egy bírósági ítélet tanúsága szerint soha nem készültek el azok a tanulmányok, amelyek alátámasztanák a beruházás indokoltságát.

Bizonytalan az is, hogy Oroszország meggyengült gazdasági helyzetében is tudja-e biztosítani a beruházáshoz szükséges hitelkeretet. Magyarország 2016-ig az oroszok által nyújtott 10 milliárd eurós hitelből még nem vett fel egy részletet sem.

Jelenleg két olyan uniós eljárás van folyamatban, amely veszélyezteti a Paks II projekt jövőjét. Az egyiket a tender elmaradása miatt indította az Európai Bizottság; itt már kötelezettségszegési eljárás is indult, mert Magyarország szinte teljes bizonyossággal európai jogot sértett. Bár a magyar kormány álláspontja az, hogy nemzetközi szerződések esetében nincs szükség versenykiírásra, az EB szerint ez nem mentesít az uniós jog alól. A másik eljárás a tiltott állami támogatással kapcsolatban indult. Itt szintén az látszik körvonalazódni, hogy az Európai Bizottság ellentétes véleményen van a magyar kormánnyal szemben: az állami támogatás valószínűleg fennáll, a kérdés csupán az, hogy ez összeegyeztethető-e az európai piaccal vagy sem. Mindkét esetben, ha az Unió más következtetésre jut, mint a magyar kormány, akkor a beruházás leállítását követelheti.

A Paks II beruházás előkészületeibe, az uniós vizsgálatokba, illetve a projekthez kapcsolódó környezeti hatásvizsgálati eljárásba Ausztria is bekapcsolódott. Az osztrák kormány számos aggályt fogalmazott meg a Paks II nukleáris projekttel kapcsolatban. Nem tartják elfogadhatónak, hogy szomszédos országban állami támogatással építsenek atomerőművet, hiszen egy ilyen beruházás torzítaná a regionális villamosenergia-piacot, és hátráltatná a megújuló energiák terjedését. Ausztria álláspontja szerint az atomenergia alkalmazása nem összeegyeztethető a fenntartható fejlődés eszméivel. Éppen ezért bekapcsolódtak a paksi környezeti hatásvizsgálati folyamatba, és az állami támogatás kérdésével kapcsolatban is elküldték álláspontjukat az Európai Bizottságnak.

Az EU-ban épülő nukleáris erőművek esetében a nagy kibocsátással járó baleseteket nem lehet kizárni, azok hatásai Ausztriát is érinthetik. A balesetek lehetőségeit vizsgálva ma nincs olyan evidencia, hogy ilyesmi a tervezett orosz reaktortípussal ne történhetne meg.