Szerkesztő:Kerekes Peti/Táncsics Mihály Kollégium

Táncsics Mihály Kollégium
Alapítva	1967
Bezárva	2017
Hely	Magyarország, Budapest

A Táncsics Mihály Kollégium (más néven Középiskolai Fiúdiákotthon, Táncsics Mihály Középiskolai Fiúkollégium, Táncsics Mihály Speciális Fiúkollégium és Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium) 1967 és 2017 között Budapest egyik középiskolai tehetséggondozó intézménye volt.

Története

A Táncsics Mihály Kollégiumot 1967-ben alapította a Fővárosi Tanács a II. kerületi Keleti Károly utca 37/B. alatti épületrészben. A diákok 1967. december 11-étől költözhettek be az intézménybe. Alapításától 1973-ig Középiskolai Fiúdiákotthon volt a neve.

1973-ban kollégiumi címet kapott, és felvette Táncsics Mihály nevét. Hivatalos neve 1973. március 15-től Táncsics Mihály Középiskolai Fiúkollégium lett.

1986-ban összevonták a hasonló profilúvá átalakított Kulich Gyula Kollégiummal, és az összevont intézmény Táncsics Mihály Speciális Fiúkollégium néven beköltözött a Dienes László (későbbi Ötpacsirta) utca 4. számú épületbe.

1992-ben újra költözött az intézmény: ezúttal a XI. kerületi Latinka Sándor (későbbi Rátz László) utca 3–7. szám alatti hatalmas kollégiumi épületbe, amelyben az addig Sziklai Sándor Kollégium néven működő intézménnyel összevonták. A létrejött új intézmény átvette a Táncsics Mihály Kollégium nevet, amelyen belül önálló szervezeti egységként, saját pedagógiai programmal, Speciális részleg néven működött tovább az 1967-ben alapított eredeti intézmény.

2007-ben az intézmény nevét Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumra változtatták.

2017-re a Speciális részleg pedagógiai programja elhalt, maga a részleg önálló szervezeti egységként megszűnt létezni.

Képzése, működése

A kollégiumot speciális céllal alapította Budapest Főváros Tanácsa, működése alapvetően eltért más kollégiumokétól három jellemzője miatt:

1. A kollégiumba helybéli, azaz budapesti diákokat vettek csak fel, és minden hétvégére bezárt az épület. Ezt a szabályt az első 10 évben annyira komolyan vették, hogy ha mégis valaki vidéki lakosként nyert felvételt a kollégiumba, be kellett jelentkeznie egy budapesti lakcímre. Az 1986-os költözés után már nem volt különleges, hogy vidéki diákok is bekerültek a kollégiumba, de az épület még mindig bezárt péntek délután.. Az 1992-es költözés után azonban már többségben voltak a vidéki diákok, és a kollégiumi épület, melynek csak egy részét foglalta el a Speciális részleg, a hagyományos részlegek diákjaira való tekintettel természetesen már nem zárt be a hétvégékre.
2. A kollégiumba fizikai dolgozók gyermekei nyerhettek felvételt. Mivel a kollégium alapítását a társadalmi mobilitás elősegítése indokolta, ezért ezt a szabályt is komolyan vették az alapítást követő években. Ha nem volt egyértelmű, hogy fizikai dolgozó a szülő, akkor erről igazolást kértek a munkáltatótól. A kollégium magas beiskolázási számai miatt az igazgatónak gyakran volt konfliktusa pártfunkcionáriusokkal, akik szerették volna a gyereküket bejuttatni a kollégiumba.
   A rendszerváltás után ez a szempont megszűnt, már nem számított a szülők foglalkozása, munkaköre.
3. A kollégiumnak csak olyan diák lehetett a lakója, aki egyetemre készült. Ez volt a legfontosabb specialitása a kollégiumnak. Más kollégiumtól eltérően itt nem a lakhatás volt a fő funkció, lévén, hogy a diákok budapestiek voltak, hanem az egyetemi felvételire való felkészítés. Ebbe az irányba mutatott a kollégium pedagógiai programja és értékelési rendszere is. Ez a specialitása fennállása alatt végig megmaradt, és aki nem akart a felsőoktatásban továbbtanulni, vagy az eredményei alapján a kollégium vezetése nem tartotta erre esélyesnek, annak el kellett hagynia az intézményt.

Pedagógiai módszereiben is különleges volt a kollégium, melyek szűkebb értelemben egy sikeres egyetemi felvételt, tágabb értelemben az értelmiségi létre való felkészülést célozták meg.

1. Értékelési és ösztönző rendszere. A diákok teljesítményének értékelése többször változott a fennállása során, de abban mindegyik változat megegyezett, hogy az iskolai eredményeken, azon belül pedig súlyozottan a felvételi tárgyakban elért osztályzatokon alapult, de befolyásolta a kollégiumban végzett tanulmányi és közösségi munka is. Az értékelési rendszer mindegyik változatában szorosan kapcsolódott az ösztönzési rendszerhez is. Az értékelési rendszerben elért kategória besorolás határozta meg, hogy ki mennyi kimenőt kaphatott, és a Fővárosi Tanácstól kapott külön engedéllyel bevezették az ún. "szülői" ösztöndíjat is. Ennek lényege az volt, hogy a diák a családjában egy főre jutó jövedelem felét kitevő összeget fizetett be minden hónapban a kollégium részére, azonban az értékelési rendszer szerint megszerzett kategóriája alapján ennek egy részét, minél magasabb kategóriát ért el, annál nagyobb részét, egyösszegben kézhez kapta a tanév végén.
2. Szakkörök. Az egyetemi felvételire való felkészítés legfontosabb eszközei a szakkörök voltak, amelyeket vagy a kollégium tanárai, vagy külső óraadók, időnként felsőbb éves kollégisták tartottak. Ezek igazodtak a felvételi tantárgyakhoz, és ezért minden diáknak kötelező volt legalább kettőn részt venni. Rendszerint az iskolai anyag elmélyítésére, kiegészítésére törekedtek, ritkábban volt korrepetálás jellegük. A szakköri anyagból rendszeresen volt számonkérés, melynek eredménye hatással volt a diák kollégiumi értékelésére.
3. Önképzőkörök. A kollégium vezetése ösztönözte és anyagilag is támogatta, hogy az egy-egy szakterület iránt mélyebben érdeklődő diákok alakítsanak olyan klubokat, köröket, amelyeket ők maguk vezettek, megtervezve és megszervezve a munkájukat. A támogatás felvétele az volt, hogy tevékenységükről naplót vezessenek. A fennmaradt naplók alapján elmondható, hogy az önképzőkörök többségében magas színvonalú szakmai munka folyt.
4. Pályázatok. A kollégium vezetése minden tanévben kétszer pályázatot hirdetett, melyhez pénzdíjakat is rendelt. Az őszi pályázatot rendszerint irodalmi jellegű alkotásokra írták ki, míg a tavaszi pályázatra főleg szakmai anyagokat vártak. Ez utóbbiaknál értékelési szempont volt a tudományos igényű feldolgozása a témának, és a pályaművek bírálatára gyakran külső szakértőket kértek fel.
5. Egyéni korrepetálások, felkészítések. A kollégium szaktanárai, amellett hogy meghatározott rendben és időben szakköröket tartottak a szakirányuknak megfelelően, lényegében bármikor a diákok rendelkezésére álltak, hogy segítsenek nekik a tanulásban, házi feladatuk elkészítésében vagy tanulmányi versenyekre való felkészülésükben. De emeletenként a felsőbb éves diákok közül tantárgyi szakértőket is kijelöltek, akikhez ugyancsak bármikor lehetett fordulni, amikor valaki elakadt a tanulásban. Ezenkívül a diákok közötti spontán korrepetálás, segítségnyújtás is bevett szokás volt.

Igazgatók

Materényi Jenő 1967-1983

Raiz Ivánné 1983-1986

Lovas Sándor 1986-1989

Gudenus László 1989-1994

Ringhofer Ervin 1994-2000

Völgyesi József 2000-2001

Tóth Sándorné 2001-2013

Benkő Beáta 2013-2017

Források

Liskó Ilona: Lépéshátrányban (Oktatáskutató Intézet, Budapest 1989, ISBN: 963-404-152-3)

Materényi Jenő - M. Pásztor József: Eljutnak-e az egyetemig? (A pedagógia időszerű kérdései sorozat, Tankönyvkiadó 1969, Tankönyvi szám: 52 411/XIII.)

Spéci kolesz (Dokumentumfilm, Magyar Televízió 1983., riporter: Brády Zoltán, szerkesztő-rendező: Kovács László (rendező))