Les Besser
Les Besser | |
Született | 1936. augusztus 27. (88 éves)[1] Budapest[1] |
Állampolgársága | amerikai |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Les Besser (Leslie Besser, korábban Besser László[2]) (Budapest, 1936. augusztus 27.)[3] magyar származású amerikai villamosmérnök, a mikrohullámú technológia elismert szakértője, „a számítógéppel támogatott mikrohullámú tervezés atyja.”[4]
Élete, tanulmányai
[szerkesztés]Édesanyja, Besser Anna Székesfehérváron szűkös anyagi körülmények között nőtt fel, édességgyárban dolgozott, majd cselédként helyezkedett el a Hoffman családnál. Édesapja a felső-középosztályi zsidó származású Solt László, megismerkedésük idején a Nemzeti Bank területi kirendeltségének középvezetői alkalmazottja. Édesanyja terhessége idején, 1936-ban Budapestre költözött, és Kakas Mihálynál helyezkedett el házvezetőként. Ezt követően, már Budapesten született meg Besser László.[3]
Lászlót a Feneketlen-tó mellett található, római katolikus Szent Imre-templomban keresztelték meg, és mivel édesanyja egyedül nevelte, az ő családnevét örökölte. Anna munkába állásakor Lászlót a Dancsa család fogadta be, ahol a későbbiekben nevelkedett. László hároméves kora körül a középosztálybeli Braun Józsefhez már együtt költöztek, akit később fogadott apjaként tisztelt. A 40-es évek politikai változásai miatt azonban édesanyjával el kellett költözniük, mivel Braun zsidó származása veszélyt jelenthetett a már-már iskoláskorú fiúra. A háborús éveket édesanyjával óvóhelyen vészelték át.[3]
1954-ben végzett a 7. sz Gépipari Technikumban (későbbi nevén Kandó Kálmán Gépipari Technikum, ma az Óbudai Egyetem része).[5]
A Coloradói Egyetemen villamosmérnöki és menedzsment témában szerzett alapdiplomát, ahol „Kiváló Mérnökhallgatói” elismerésben részesült. Mesterdiplomáját a Santa Clarai Egyetemen szerezte.[6]
Szakmai tevékenysége
[szerkesztés]Mérnöki munkái
[szerkesztés]1966-tól 1970-ig a Hewlett-Packard Company munkatársa volt, ahol mikrohullámú vékonyréteg-eszközök fejlesztésén dolgozott, emellett mikrohullámú szórási pereméterekkel(en) kapcsolatos oktatást tartott. 1970-től a Fairchild mikrohullámú részlegén dolgozott, ahol a mikrohullámú áramkörök (különös tekintettel a mikrohullámú integrált áramkörökre, a kábeltelevízióval kapcsolatos eszközökre és az alacsony zajú GaAs FET-erősítőkre) tervezési munkáinak vezetője lett. 1972-től 1976-ig a Farinon Electric mikroáramkör-tervező és -fejlesztő részleg vezetője volt.[6]
Alapítója volt a Compact Engineering cégnek, amely mikrohullámú fejlesztőknek kínált szoftvereket és szakképzést. A cég 1980-ban összeolvadt a Communication Satellite Corporationnel, és létrejött a Comsat General Integrated Systems (CGIS). Besser ekkor a Palo Alto Operations igazgatóhelyettese is volt, amely pozíciót 1982-ben hagyta ott, a CGIS-nél azonban tanácsadóként tovább tevékenykedett.[6]
Mérnökként a mikrohullámú tervezés mellett a tervezést segítő szoftvermegoldások fejlesztésén is dolgozott, amelynek eredménye a SPEEDY,[7] illetve a COMPACT,[7] két mikrohullámú optimalizálószoftver.[6] Utóbbi volt az első ilyen szoftver, amely piaci sikert aratott.[8] Emellett több mint 70, számítógéppel segített tervezéssel kapcsolatos műszaki-tudományos közlemény szerzője, és két szakkönyv közreműködője.[8] Nevéhez fűződik az első vékonyréteg-erősítő áramkör szabadalma, amelyet a kábeltelevíziós rendszerekben alkalmaztak.[6]
Szakképzés
[szerkesztés]Tervező- és fejlesztőmérnöki munkájával párhuzamosan már a kezdetektől fogva képzési tevékenységet is végzett például a Hewlett-Packerdnál, majd később saját vállalatával, a Compact Engineeringgel. 1976-tól mikrohullámú témájú kurzusokat indított az Kaliforniai Egyetemen.[6] 1985-ben alapította a Besser Associates társaságot,[9] amellyel a meglévő számítógépes lehetőségekkel kapcsolatos oktatási programot kínált fejlesztőmérnököknek. A szervezetet Besser 2004-ben eladta.[8]
1986 és 1991 között fontos szerepet vállalt az RF EXPO képzési programjának alakításában. 1988-tól 1990-ig a Microwave Systems News (MSN) vezető szerkesztője volt.[8]
Tudományos közéleti szerepvállalás
[szerkesztés]Az American Hungarian Federation támogató tagja,[4] az IEEE senior tagja, az IEEE Circuits and Systems Society San Franciscói-öböli területi társaságának elnöke, illetve a IEEE Microwave Theory and Techniques Society (MTT) elnöke.[6]
A BME Pro Progressio Alapítványa Les Besser támogatásával évente ír ki pályázatot műegyetemi hallgatók és kutatók számára, mikrohullámú egységek és rendszerek átviteli tulajdonságainak vizsgálatával kapcsolatos munka támogatására.[10]
Díjai, kitüntetései
[szerkesztés]- Az IEEE örökös tagja
- Az IEEE MTT mikrohullámú alkalmazásokért járó díja (1983)
- Az IEEE RFTG életműdíja (1987)
- Az IEEE Third Centennial Medal díja (2000)
- Az IEEE Educational Activities Board díja az oktatási tevékenységéért (2006)
- Az IEEE MTT kiváló oktatóknak járó díja (2007)
Művei
[szerkesztés]Szakkönyvfejezetek
[szerkesztés]- Bernard M. Oliver. Microwave signal sources, Electronic Measurements and Instrumentation [archivált változat] (PDF), McGraw Hill (1971). ISBN 9780070139381. Hozzáférés ideje: 2019. július 8. [archiválás ideje: 2022. február 11.]
- Gupta, K. C.. Computer-aided design of microwave circuits. Artech (1981). ISBN 978-0-89006-105-3. OCLC 8764879
Önéletrajzi könyv
[szerkesztés]- Hurdling to Freedom – A Hungarian's escape to America. Hozzáférés ideje: 2019. július 8.
Szabadalom
[szerkesztés]- US3649925A - High frequency amplifier. Google Patents , 1970. július 20. (Hozzáférés: 2019. július 8.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b http://hpmemoryproject.org/an/pdf/Les_Besser_V1.pdf
- ↑ kando_kepek. members.iif.hu. [2019. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 5.)
- ↑ a b c Remembering. hpmemoryproject.org. (Hozzáférés: 2019. július 8.)
- ↑ a b AHF Featured Member: Les Besser, "Father of Microwave Computer Aided Design" and the "Father of Computer-Aided Engineering Software". www.americanhungarianfederation.org. (Hozzáférés: 2019. július 5.)
- ↑ tablo. members.iif.hu. [2019. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 5.)
- ↑ a b c d e f g Les Besser (brit angol nyelven). MTT-S. (Hozzáférés: 2019. július 7.)
- ↑ a b History of Microwave Software. (Hozzáférés: 2019. július 7.)
- ↑ a b c d Les Besser|Besser Associates Instructor. www.besserassociates.com. (Hozzáférés: 2019. július 7.)
- ↑ Company History. www.besserassociates.com. (Hozzáférés: 2019. július 7.)
- ↑ Les Besser hallgatói ösztöndíj pályázat 2018.05.31. (magyar nyelven). Pro Progressio Alapítvány, 2018. június 12. (Hozzáférés: 2019. július 8.)