Wikipédia:Wikitanács/Javaslat a WT-irányelv módosítására (2009)
Ez egy lezárult megbeszéléseket / befejezett projekt anyagát / aktualitását vesztett felvetést / megvalósult tervezet korábbi stádiumát stb. tartalmazó archív közösségi lap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő megbeszélést, vitát, az aktuális lapon, illetve annak hiányában a Kocsmafalon tedd! |
A Wikitanács egyéves léte megmutatta, hogy az irányelv készítői és az azt elfogadó közösség az ügyroham miatti aggódásuk miatt túl nehézre tették a Wikitanácshoz fordulás lehetőségét (pl. a kötelező előzetes véleményezéssel, ami a jelen aktív szerkesztői felállással nem működőképes). Így egyetlen ügye sem volt a tanácsnak fennállása alatt. Emiatt az új tanács felállításával szükségesnek mutatkozik a módosítás.
Az irányelvet két helyen szükséges módosítani. Az első a már említett eljárási út és így a teljes eljárási szakaszé. A másik pedig a tagok létszámával kapcsolatos.
Az eljárási rend módosításának főbb lépései:
- Előzetes szerkesztő véleményezése-szakasz ki, senkinek sincs energiája nekifutni egy ilyennek.
- Helyette Panaszos minimum 4-5 difflinkkel ellátva (akár titkosan is) benyújtja panaszát és egyben jelzi, hogy kikkel áll ellentétben, ill. kiket akar bevonni az eljárásba.. Ezt a teljes tanács megnézi, ha láthatóan marhaság, akkor elutasítják a beadványt. Amennyiben vita van, akkor a tanács a saját levelezőlistáján szavaz.
- Ha elfogadható a beadvány, a tanács megkeresi az ügyben érintett összes többi szerkesztőt és bekéri az ő difflinkjeiket, ill. tisztázza, hogy kiket akarnak bevonni az eljárásba.
- Amint ez megtörtént, megalakulhat az eljáró ötfős tanács, amely eldönti, hogy kiket von be végül az eljárásba (ez független a felek ajánlásaitól). Innentől fogva nyilvános az ügy (ha eddig titkos volt).
- Egy hét az ügy megtárgyalására, megbeszélésére, végül döntéshozatalra, ez – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbítható egy héttel.
- 5/A. Tárgyalás, megbeszélés alatt a tanács próbálhatja egyezségre juttatni a feleket, amint egy ilyen kirajzolódni látszik, felfüggeszthető az eljárás (meghatározott időre), ha összejön az egyezség, a tanács szentesíti azt és megsértése esetére szankciót helyez kilátásba, ha az idő eredménytelenül eltelik, megy tovább az eljárás.
- A tárgyalási, megbeszélési szakasz vége után döntéshozatal és amennyiben szükséges, szankció kiosztása.
A taglétszám módosításának megoldása:
Az irányelv eddig arról beszél, hogy a tanács 10 taggal rendelkezik, viszont nem szabályozza azt az esetet, ha tíznél több embert szavaznak meg a tanácsba.
Három megoldási javaslat:
- A Wikitanács létszáma ne legyen felülről korlátozott, aki eléri a szükséges szavazatszámot és -arányt, az tagja lesz a tanácsnak.
- Maradjon a tíz fő és a tíz legjobb szavazataránnyal rendelkező szerkesztő lesz tanácstag.
- 2/A. Esetlegesen meg lehet állapodni abban, hogy a kimaradó szerkesztők póttagok lesz, akik egy tanácstag kiesésekor a helyébe lépnek, így szükségtelenné téve egy időközi választást. A sorrendet a szavazatarány határozná meg.
- Külön szavazás a kimaradó személyekről.
Az irányelv taglétszámot megállapító módosítása a következő választás előtt lépne hatályba.