Nagy medverák
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Múzeumi példány
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
| Adathiányos | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Scyllarides latus (Latreille, 1803) | ||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Nagy medverák témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy medverák témájú médiaállományokat és Nagy medverák témájú kategóriát. |
A nagy medverák (Scyllarides latus) a felsőbbrendű rákok (Malacostraca) osztályának tízlábú rákok (Decapoda) rendjébe, ezen belül a Scyllaridae családjába tartozó faj.
Előfordulása
[szerkesztés]
A nagy medverák a Földközi-tenger mindegyik partvidékén előfordul, kivéve az Adriai-tenger északi részét.[1] Az Atlanti-óceán keleti részén is fellelhető, a portugáliai Lisszabon és Szenegál között, beleértve a Madeira-, Azori- és Selvagens-szigeteket, valamint a Zöld-foki Köztársaságot is.[2] Szenegál vizeiben megossza élőhelyét a rokon Scyllarides herklotsiival.[1]
Megjelenése
[szerkesztés]Általában 30 centiméter hosszú (csápját és farkát is beleértve), de akár 45 centiméteresre is megnőhet. Az átlagos méretű példány páncélja 12 centiméter hosszú.[2] A kifejlett állat elérheti az 1,5 kilogrammos testtömeget.[1] Rokonaihoz hasonlóan a második csáppár, kiszélesedett, és ásó vagy úszó szerepet tölt be.[3] A többi ráktól eltérően a nagy medveráknak és rokonainak hiányzanak az ollói és a testét borító tüskéi. A védelem céljából ennek a ráknak vastagabb a páncélja,[1] színezete jól álcázza a környezetébe és tüskék helyet dudorok vannak.[2]
Életmódja
[szerkesztés]Ez az állat a kavicsos és homokos tengerfenéket kedveli. 4-100 méteres mélységek között él.[2] Napközben a vízalatti barlangokba és korallok közti mélyedésekbe rejtőzködik. Búvóhelyének általában több bejárata van és ezt megossza több fajtársával.[1] Néha idehozza a táplálékát, hogy nyugodtan tudja elfogyasztani. Éjszaka tevékeny. Általában puhatestűekkel táplálkozik, főleg tengeri csigákkal és kagylókkal.[1] A táplálékát 3,5 centiméter vastag törmelék alatt is észreveszi. A héjas állatokat az átalakult mellső lábaival nyissa fel. Néha osztrigaféléket és kalmárokat is fogyaszt, azonban elkerüli a tengerisünöket és a tüskéscsigákat (Muricidae). A meleg évszakokban többet eszik, mint az év hidegebb hónapjaiban.[1] A legfőbb természetes ellensége az európai íjhal (Balistes capriscus), de egyéb csontos halak is előszeretettel fogyasszák. Fogságban Scyllarides latust adtak táplálékként a közönséges polipnak (Octopus vulgaris), de nem ismert, ha ez a fejlábú a szabad természetben is vadászik e rákfajra.[2]
-
A táplálékai és -
a legfőbb természetes ellensége
Szaporodása
[szerkesztés]
Áprilisban a hím spermatofórákat, azaz ondóval teli zsákocskákat hordoz magával. Eddig még nem sikerült megfigyelni a Scyllarides latus párosodását. De tudjuk, hogy július-augusztusban a nőstény a hasi részén, körülbelül 100 000 petét hordoz.[1] A peték az elején világos narancssárgák, de 16 nap után, amikor is az anyjuk a vízbe bocsátja őket sötétbarna színűre változnak. Évente csak egy alom van. A lárva kikeléskor 1,3 milliméter hosszú. Növekedése során több stádiumban is keresztülmegy; körülbelül 11 hónaposan már 48 milliméteres. A lárvát és a fiatalt igen nehéz észrevenni.[4][5]
Felhasználása
[szerkesztés]Habár ehető, a nagy medveráknak a ritkasága miatt, csak kisebb mértékű halászata van. Például Izraelben évente csak 2-3 tonnát fognak ki belőle. A búvár felszerelések fejlődésével, e rákfaj élőhelye egyre több ember számára vált elérhetőbbé. A Scyllarides latust kézzel is meg lehet fogni, emiatt félő, hogy több helyen is veszélyeztetett fajjá fog válni.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h E. Spanier & K. L. Lavalli (1998). „Natural history of Scyllarides latus (Crustacea: Decapoda): a review of the contemporary biological knowledge of the Mediterranean slipper lobster”. Journal of Natural History 32 (10 & 11), 1769–1786. o. DOI:10.1080/00222939800771281.
- ↑ a b c d e f Lipke Holthuis. Scyllarides latus, FAO Species Catalogue, Volume 13. Marine Lobsters of the World [archivált változat], FAO Fisheries Synopsis No. 125. Food and Agriculture Organization (1991). ISBN 92-5-103027-8. Hozzáférés ideje: 2015. május 19. [archiválás ideje: 2011. június 7.]
- ↑ Reinhard Forster (1985). „Evolutionary trends and ecology of Mesozoic decapod crustaceans”. Transactions of the Royal Society of Edinburgh 76, 299–304. o.
- ↑ Gerhard Scholtz & Stefan Richter (1995). „Phylogenetic systematics of the reptantian Decapoda (Crustacea, Malacostraca)”. Zoological Journal of the Linnean Society 113 (3), 289–328. o. DOI:10.1111/j.1096-3642.1995.tb00936.x.
- ↑ Gilbert Archey (1915). „Notes on the marine crayfish of New Zealand”. Transactions and Proceedings of the Royal Society of New Zealand 48, 396–406. o.
Források
[szerkesztés]- Scyllarides latus (Latreille, 1803) WoRMS
- Türkay, M. (2001). Decapoda, in: Costello, M.J. et al. (Ed.) (2001). European register of marine species: a check-list of the marine species in Europe and a bibliography of guides to their identification. Collection Patrimoines Naturels, 50: pp. 284–292
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Scyllarides latus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
